„Kodályon és Lajthán kívül nincs értékes zeneszerzőnk."

Bartók Béla, aki egy ideig Lajtha zongoratanára, majd atyai jóbarátja és segítője volt, már 1920-ban ezt a sokatmondó nyilatkozatot adta róla egy angol zenetudósnak

 1951-ben, népzenei kutatómunkájáért kapott Kossuth-díj. Az ezzel járó pénzösszeget szétosztotta a nálánál is szegényebbeknek és megalázottabbaknak. Nem hódolt be, elveit soha nem adta fel. A megalkuvást bűnnek tekintette. A legnagyobb nélkülözésben is óriási intenzitással folytatta a komponálást, sorra születtek a szimfóniák (többek között a levert 1956-os forradalom elkeseredett visszhangjaként az Op. 63-as VII.), a kamarazenei alkotások, az egyházi kompozíciók. Muzsikája nem felelt meg az akkori kultúrpolitika kívánalmainak, Lajthát „a nyugat-európai kozmopolitizmus és formalizmus” követőjének tartották. Tamási Áronnal közös alkotásukat (A bújdosó lány, 1953) soviniszta, irredenta lázításnak minősítették és betiltották. 

   A hit volt számára „az egyetlen, mindig megmaradó erő. Csalódhatunk mindenben, csak az emberségben és a Krisztusban nem csalódhatunk soha, ha megvan a hitünk. De ha elvész e hit, reánk zuhan e zűrzavaros világ minden üressége.”        Lajtha László

 ... világosan kifejti, hogy mit jelent számára az új-humanizmus és, hogy a "visszatérés a régiséghez" csak "látszólagos"...

„Nekünk magunknak kell megtalálnunk azt, ami a mienk és ami szép. Többször leírtam már neked ezt a szót: új-humanizmus. Itt kell valahol keresgélnünk. Persze van ebben valami látszólagos visszatérés a régihez. Ez azonban nem több annál, mintha valaki letér egy széles útról, amely mindig új tájakra vezetett, s amelyet zsenik merészsége lendített hidakon, viaduktokon keresztül hegyről hegyre, és ugyanazon az egy kis kupacon lévő erdőben bolyong ösvényről ösvényre. Valahogy meg kell találnia az új tájakra vezető utat, a réginek a folytatását. Még akkor is, ha mély szakadék választja el a két rétet, s azok közé merész, egyíves hidat kell vernie. Így kell visszanyúlni egynémely olyan eszközhöz, amelyet általában használtak előttünk is.”                                                                                                                            „Lajtha Lászlóra emlékezünk.” Confessio, 1988/2, 82-87

... 1952. 01. 14. Gilbert Leduc-nak / kiadójának/ írt leveléből … „nem lesznek érveim visszautasítani egy Sztálin-kantáta … megírását.”

 „Azt tapasztalva, hogy a hivatalos elnyomás ereje napról napra fokozódik, Önre hivatkozva határozottan megtagadtam a hegedûverseny megírását. ... ... Veszélyes dolog visszakozni és a legcsekélyebb engedményt is tenni. Ha elfogadom a hivatalosság ajánlatát, megvan a precedens, és nem lesznek érveim visszautasítani egy Sztálin-kantáta vagy egy másik vonalas, vagy ahogy itt mondják: realista-optimista mû megírását. ... ...  Tekintélyemnek köszönhetõen elértem, hogy egy számomra megfelelõbb idõpontra halasz-tottuk a versenymû megírását. Levelében, kedves Gilbert, legyen tekintettel erre, és pár szóban fejtse ki, hogy Ön az én általános kiadóm, tervei vannak velem és az Ön elképzelései nem véletlenek és esetlegesek, hanem a dolgok logikája, tehát a katalógus és a megrendelések alakítják... Muzsika 2003

"Mint kálvinista, a hívő emberek vigasztalására írtam e misét"

   "A katolikus intézmények megkértek egy mise megírására. (Írtam már egyet 1950-ben, zenekarra és kórusra, de sajnos éppen akkor szüntették meg a nagyobb templomok zenekarait.) Látva, hogy a katolikus zeneszerzõk nem merik vállalni egy mise megírását, engem kértek fel egy könnyû, kórusra és orgonára írott mise komponálására. Hamarosan befejezem. A megrendelõk készek a mû metszését is elvégeztetni ...                                                                                                             Ön, aki egy szabad országban él, el sem tudja képzelni, milyen hatása lenne itt egy új misének. Mint kálvinista, a hívõ emberek vigasztalására írtam e misét. A diplomáciai küldeménnyel meg fogja kapni a partitúra és a szólamok másolatait. Az lenne a kérdésem, nem tudná-e ügyesen ezt a mûvet is beilleszteni kiadási tervébe, a vonósnégyes és a szimfónia mellé? "...                                                           Muzsika 2003 

A francia fővárosban szerzett tudás, az ott kapott művészi élmények Lajtha egész életére meghatározóvá váltak. 

A művészi hitvallás kialakításában,

 „Debussy vezetett, akiről rögtön éreztem, hogy nem utánozható, csak példa-adó, abban, hogy a zeneiség területét, a hangzást, szonoritást elhagyni nem szabad, és mindenkinek magának kell megtalálni a saját nyelvét.” 

Debussy mellett nem kevésbé fontos példaadó volt számára Ravel, akinek bemutatóin szintén ott lehetett: 

 „Maurice Ravel az én értelmezésem szerint a zenei nyelvezet megújulását jelképezi. Debussy az én szememben az a lángész, aki a 20. század kezdetének zenéjét uralja. De vajon a mesterség géniusza ebben a korszakban nem Ravel volt-é?”

A népzenekutatást diákkorában kezdte meg: 

1910-ben, Bartók példája nyomán önállóan mentem el először népdalt gyűjteni. /…/ Már első utam Erdélybe vezetett és a háború kitöréséig ott dolgoztam, ott tanultam meg a folklorista mesterséget. Ez a népzene otthonom lett, és minden mesternél jobban hatott reám. Bartók közelségéből kiindulva, ez a népzene és a párisi iskola tartatta meg azt a kis ösvényt, melyen elindultam, s amelyet az első világháború szakított meg.”

A két világháború közötti időszakban folytatódott és kiteljesedett a párizsi művészvilággal való kapcsolata. 

  „Mondhatnám, a kor legnagyobbjaival volt találkozásom, beszélgetésem, kapcsolatom, sőt később, munkám révén Paul Valéry, T. S. Eliot, Huizinga, Madariaga, Foçillon, Thomas Mann, Florent Schmitt, Debussy egészítették ki a sort, és folytathatnám a listát Hindemith-tel, Bartókkal, Kodállyal végig Prokofjevig, aki utolsó európai útjáról az én lakásomból ment haza Oroszországba… Honegger, Milhaud… Nem is tudnám elmondani, micsoda költők, írók, festők, mennyi-mennyi nagy ember, akik mellett megállottam a helyem egyszerű embervoltommal…”

Lajtha – némi öniróniával – így jellemzi helyzetét:

 „Furcsa sorsra jutottam. Magyarországon legtöbbször azt írják rólam, hogy muzsikám egyik fő jellege, hogy franciás, Franciaországban meg még akkor is magyar folklórt emlegetnek, mikor én azt hiszem, és bizonyítani is tudom, hogy abban a muzsikában bizony semmi folklór nincsen.”

A népzenéről:

 „Meg lehet újulni benne, meg lehet erősödni általa, ha nem külsőségeit, hanem belső lényegét, a humanitását éli át a komponista; ha nyelvezetében olyan szervesen és úgy épülnek be a népi elemek, hogy azáltal minden néphez szól.” … „az európai művelődés egyetlenegy és oszthatatlan”

Meghatározta önmaga zenetörténeti helyét:

  „Ha van valami új abban a szerepben, amelyet a muzsika történetében vállalni szeretnék, akkor ennek  jelentősége az, hogy visszavinni a sok »izmus« után a muzsikát a humanizmus területére. Nagy gesztusok, u. n. mélységek nélkül való emberi emberhez, amilyen volt a muzsika Haydn és Mozart kezeiben.”

Azok a gondolatok, amelyeket ... Debussyről mondott, ...saját ars poeticája részeként is tekinthetők:

  „Az igazi nagyság adni is tud, elfogadni is. Egyszerre tud nemzeti és nemzetközi is lenni. Kitágítja a nemzeti művelődés határait, befogadja az általános emberi minden hozzája érkező áramlását, és nem is ismeri a szűk, elzárkózó, nemzetinek csúfolt gyűlölködést.”

  aki hazája művészetének mutatja meg az igazi honi utat, akinek gyökerei mélyen megkapaszkodnak a hazai műveltség hagyományaiban, akárhogyan is csak nemzetit akar alkotni – ha igaz ember és igaz művész, ha magasra emelkedő géniusz –, mégis egyetemes jelentőségűt teremt.” 

1958-ban írta: 

  „az idei szezonban Magyarországon nyilvános hangversenyen egyetlen művem sem hangzott el, sőt nyáron a Károlyi kertben tartandó népszerű hangversenyeken Kodálytól kezdve vagy húsz magyar zeneszerzőtől játszanak egy-egy zenekari művet, csak éppen én vagyok az a zeneszerző, kit teljesen kihagytak, kitől nem játszanak semmit. Ennek természetesen politikai oka van, amit meg is mondottak nekem.”

Az idézetek erről az oldalról származnak. Érdemes felkeresni!

Hagyományok Háza

http://lajtha.hagyomanyokhaza.hu

Erdélyi Zsuzsanna jegyezte le, „ A kockás füzetbe” Lajtha László szavait 1962. november 21-én Szombathely és Budapest között a vonaton:

  "A zene nem aszketizmus, hanem maga a meleg élet, meleg vér, amely él és lüktet, kacag és sír, de ott van minden taktusban. Az az igazi muzsikus, az az igazi zenehallgató, aki egészen oda tudja adni magát a muzsikának. Az a lélek, mert olyan, mint egy fehér lap, amelyre azt írhatok fel, amit akarok, és aki akár könnyesen, akár mosolyogva, gyengéden visszamosolyog reám, azt érzem, hogy egészen az enyém, hogy ujjammal áthatoltam a testén a szíve legmélyéig. Magamhoz szorítottam, s örömön, bánaton, tragédián, szerelmen keresztül együtt tudunk repülni vele az Úr Isten napja melegítette láthatatlan Végtelenbe".

Megjelent: Erdélyi Zsuzsanna: A kockás füzet. Budapest: Hagyományok Háza, 2010. 77.

1933-ban, Hitler hatalomra jutásának évében, ezekkel a szavakkal ajánlja Romain Rolland-nak II. vonóstrióját (Op. 18, 1932) 

„Úgy látom, Önt, akit Európa lelkiismeretének neveztek el, egyre inkább elszigetelik. Mintha egy vastag falat akarnának felépíteni Ön köré. Kérem, fogadja művem ajánlását úgy, mint egy szál virágot, amelyet átdobnak ezen a falon. Szerény tanúságtételéül szánom ezt annak, hogy itt vagyunk, hogy nem felejtettük el Önt, és a humanizmusnak még mindig azt az ideálját követjük, amelyet Öntől kaptunk.”

Solymosi Tari Emőke „Mégis újra és újra fölszökken” Lajtha László és Romain Rolland