Swinburne: a tudományfilozófia érvei Krisztus mellett

2013. március 8. péntek 12:32

Nemrég jelent meg magyarul Richard Swinburne angol filozófus Isten volt Jézus? című könyve. A könyvről és az angol gondolkodóról Mezei Balázzsal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem filozófia professzorával beszélgettünk.

1. Mit kell tudnunk Swinburne-ről?

   Míg a huszadik század elején reneszánsza volt a vallási gondolkodásnak, a második világháborút követően a marxizáló gondolkodással, a pozitivizmussal szemben hátrányba került. Swinburne (a képen) a huszadik század filozófiai teológiájának legbefolyásosabb szerzője, aki hivatásának tekinti, hogy kifejtse a kereszténység tudományos apologetikáját. Kezdetben szaktudományos pályán mozgott, kémiát tanult, majd tudományelmélettel foglalkozott. Első könyveit a tudományos gondolkodás struktúrájáról írta. Ezekben már körvonalazódik, hogy nem látja lehetetlennek a vallási gondolkodás megvédését a tudományelmélet módszerével. Swinburne programszerűen vallja, hogy a vallás védelmének kérdését az egzisztencializmus helyett az analitikus filozófia eszközeivel kívánja megválaszolni.

   Amikor fellép A teizmus koherenciája, majd Az Isten létezése című könyveivel (1977 és 1979), már nem mozog légüres térben. Vele párhuzamosan tűnik fel az Egyesült Államokban Alvin Plantinga, aki úgyszintén analitikus filozófus, de máshonnan közelít: a Swinburne által elvetett ontológiai istenérvekkel foglalkozik (lehet-e Isten fogalmáról a létére következtetni?). Plantinga kálvinistaként szervezett tanszéket a legjelentősebb USA-beli katolikus egyetemen. Kettejük mellett egyre többen jutottak szóhoz, ami egy-két évtizeden belül a vallásfilozófia reneszánszát hozta a nyugati gondolkodásban.
   .
   El tudná magyarázni Swinburne érvelésmódját?

   Swinburne evidenciák kumulációjával jut következtetésekre. Evidenciának nevezünk minden olyan tényezőt, amely egy magyarázatot alátámaszt. Az evidenciák halmaza valószínűséget eredményez: a legjobb magyarázatnak a valószínűségét. Van egy hipotézisünk, egy magyarázatunk, amely szerint Isten létezik a monoteista vallások értelmében. Erre nézve rendelkezünk evidenciákkal, amelyek önmagukban nem vezetnek apodiktikus eredményre, de halmozásuk valószínűséget növel. Ugyancsak van némi háttértudásunk is az elméletre vonatkozóan. Az így adódó valószínűségértékét úgy számítjuk ki, hogy az evidenciáknak a hipotézishez mért valószínűségét megszorozzuk a háttértudás értékével, az így kapott eredményt elosztjuk az evidenciák és a háttértudás hányadosának a valószínűségével, majd az így nyert valószínűséget megszorozzuk a hipotézis és a háttértudás hányadosának valószínűségével. Ez nem más, mint a Bayes-teoréma, a valószínűség-számítás alapja, amelyről Swinburne egy külön kötetet is szerkesztett.
   .
   Mondana egy példát erre az érvelésre?

   A modern tudomány magyarázatokkal dolgozik. Minden hipotézis vagy magyarázat, amely a világra vonatkozik, bizonyos valószínűséggel rendelkezik. Annak függvényében, hogy a magyarázatban szereplő tényezők milyen erővel rendelkeznek, a magyarázat valószínűsége 0 és 1 között nő vagy csökken, ahol 1 a teljes valószínűség, a biztosság. Ha a dolgozószobámban ülök és hallom, hogy valaki kinyitja a bejárati ajtót, azzal a hipotézissel élek, hogy ez vagy Péter vagy Pál, mert háttértudásom szerint ők tartózkodnak otthon. Ha azt is tudom, hogy Péter felment az emeletre tévét nézni, az ajtónyitásra vonatkozó hipotézisem inkább Pálra fog épülni. Igaz, hogy elvileg más is nyithatja az ajtót, de ennek a valószínűsége alacsony, mivel pl. a kertkapu be van zárva. A hipotézis kezdeti valószínűségét megerősíthetem újabb adatok begyűjtésével, például azzal, hogy kiszólok a szobámból és választ kérek. Jelentős szerepe van itt a kezdeti valószínűségeknek: mivel tudom, hogy Péter az emeleten van és kívülről nem lehet bejönni, igen valószínű, hogy Pál nyitotta ki az ajtót. Ezt a hipotézist megerősíti, hogy Pál válaszol nekem és elköszön hangosan – nagyon erősen valószínű, hogy ő az ajtónyitó, míg valamilyen trükkös elméletnek, mely szerint Péter elváltoztatott hangon válaszol nekem odakintről, alacsony a valószínűsége.
   .
   Vonatkoztassuk ezt Istenre!

   Swinburne a teizmust, vagyis azt, hogy létezik Isten a monoteista vallások értelmében, olyan magyarázatnak tekinti, amely a világot és benne az embert a lehető legteljesebben megmagyarázza. Mint ilyen, magas valószínűséggel bír: Isten léte tehát magasan valószínű. Ennek kiszámításához segítségül hívja a hipotézist alátámasztó evidenciákat, valamint a háttértudásunkat. Az evidenciák sokfélesége, a háttértudás tagoltsága, az ellenpéldák ereje bonyolultabbá teszi a mérlegelést. Ám elég nagyszámú evidenciával rendelkezünk, ilyen például megbízható személyek meggyőződése, a vallások tanítása, természetfeletti események beszámolói; s ellenpont is bőven adódik, főképp a rossz, a szenvedés formái. Fontos, hogy Swinburne szerint a teoréma alkalmazása nyomán nem kapunk magas értéket Isten létének valószínűségére vonatkozóan, mivel az evidenciák között nagy erővel jelennek meg az Isten létét tagadó nézetek. Ezzel szemben az evidenciák értékét megnöveli, hogy létezik vallási tapasztalat. Az ilyen meggyőződések megjelenítése az evidenciák között nagyban megerősíti ezt a tényezőt, aminek a hatása Isten létezésének a végeredményben adott magas valószínűsége.
   
   Hogyan lehetne mindezt egyszerűen összefoglalni?
   
   Isten létezése azért valószínűbb, mint nem, mert a rendelkezésünkre álló evidenciák nagy száma nagyobb erőt képvisel, mint az ellentétes tartalmú állításoké. Komolyan kell venni, hogy Isten létét sokan kívánták bizonyítani, nemlétének bizonyítására azonban csak kevesen vállalkoztak. Hasonlóan komolyan kell venni az életben tapasztalt szépséget, rendezettséget, a boldogságot, ami minden szenvedés ellenére újra meg újra érvényesül. Vagyis komolyan kell venni magunkat. Senki sem kíván magának hazudni (noha néha megteszi), és senki sem kíván magának lelki és testi nyomort. Ezzel szemben mindenki törekszik a boldogságra, és ennek forrásait megleli magában és a környezetében. Mindez hatalmas pozitívum, ami teljesebb magyarázatot kíván. A világmindenség formavilágának bizonyos egységessége, az alapvető rendezettség arra mutat, hogy a rosszal, a káosszal szemben érvényesül egy magasabb rendező elv. Az ilyen és hasonló tényezők sokak számára Isten léte melletti evidenciák, valószínűsítő bizonyítékok. Ha ezeket az evidenciákat halmozzuk, az összevidencia erős lesz, noha még ebben a formában is felmerül, hogy a meg nem érdemelt szenvedés milyen ellenerőt képvisel. Swinburne szerint még a legsúlyosabb szenvedés is tartalmazza a jó lehetőségeit, például bátorságunk edzését vagy a felebaráti szeretet gyakorlását. Ezért az evidenciák, különösen a vallási tapasztalat ténye jelentős, s ennek következménye, hogy Isten létezésének a valószínsége az egyenlet alkalmazása következtében magas: közelít az 1 értékéhez.

   Mennyire hozott újat az angol filozófus?

   Swinburne gondolkodása a kidolgozottságban, a részletességben teljesen újszerű. A huszadik és huszonegyedik században senki nem alkotott az övéhez fogható, átfogó filozófiai apologetikát. Az alapgondolat, vagyis Isten léte mint valószínűség azonban nem új – már Pascal, Hume, Kant vagy Bolzano is foglalkozott az ide tartozó kérdések egy részével. Kant A tiszta ész kritikájának teológiai fejezetében darabokra szedi a hagyományos istenérveket. Egyedül a fizikoteológiai érv kapcsán mutat némi megértést, amely a világ rendezettségének tapasztalatából következtet a rendezettség forrására. Kant szerint nem következtethetünk a világteremtő létére, de egy végső „építőmester” létére igen. Kant ennek kapcsán megemlíti, hogy az érveket halmozhatjuk, ami erősíti a fizikoteológiai érv erejét. A téma tehát nem új, de ahogy Swinburne felhasználja mindezt a huszadik századi tudományfilozófiából kiindulva, egy matematikai egyenletet használva, az újszerű. Nem véletlenül támadt hatalmas irodalma pro és kontra. Swinburne iskolateremtőnek bizonyult: kidolgozottsága és az érvhalmozás kifejtése miatt lökést adott a filozófiai teológiának.

   Vannak más irányzatok is az apologetikában?

   Swinburne gondolkodását nem mindenki osztja. Léteznek más megközelítések is, például a kontinentális vagy a tomista filozófiában. Thomas G. Weinandy, az amerikai katolikus püspöki konferencia teológiai tanácsadója például több kritikus cikket is közölt Swinburne-ről, mert szerinte rossz kiindulópontokat választ, istenképe pedig nem illeszkedik pontosan a keresztény istenfelfogáshoz. Ez utóbbi nyilván igaz, mert noha Swinburne a klasszikus teizmus mellett érvel, gyakran állítja, hogy Isten örökkévalósága időbeli örökkévalóság. Másfelől Swinburne mégis elkötelezett az alapvető keresztény tanok filozófiai alátámasztása mellett, amint erről az Isten volt Jézus? tanúskodik. E könyvben a szerző a teológiatörténet és a dogmatika számos kérdését tárgyalja filozófiai alapon. Éleselméjű racionalista gondolkodóról van szó, a misztérium szó talán elő sem fordul a könyvében.
   .
   Miért tartotta fontosnak a vele való foglalkozást?

   Húsz éve az ELTE-n kezdtem tanítani masszívan ateista közegben. Erre a közegre jellemző volt a vallás ópiumnak, babonának minősítése. Sok mindent átnéztem akkoriban, hogy mit lehetne ezzel szemben felmutatni. Gesztust akartam tenni a fenomenológiával nem szimpatizáló kortársak felé, ezért örültem Swinburne munkáinak. Amikor előadásokat kezdtem róla tartani, volt olyan kollégám, aki bejött a szobámba és azt javasolta, hogy most már egy híres ateista könyvét is fordítsam le és arról is tartsak előadást. Amikor a fenomenológia és a vallásfilozófia kapcsolatát kezdtem taglalni, egyik kollégám azt állította, hogy neki e kérdésekhez nincs füle. A két kolléga közül az első egy évtizeddel később már vallásfilozófiai előadásokat tartott, a másik pedig buzgón taglalja a fenomenológia és a vallásfilozófia kapcsolatát. Emezeknél nevezetesebb eset Antony Flew-é, aki olyan szerepet töltött be a hetvenes-nyolcvanas években, mint ma Daniel Dennet vagy Richard Dawkins. Flew Swinburne könyveit olvasva felülvizsgálta ateizmusát és egy általános - teista álláspontra helyezkedett. A Magyar Tudományos Akadémia egyébként előző magyar kötete, a Van Isten? 1999-es megjelenése után meg is hívta Swinburne-t Budapestre.
   
   Swinburne eredetileg anglikán volt, de aztán áttért a görögkeleti közösség hitére. Miért?
   
   A háború alatt megtanult oroszul, s amikor az anglikanizmusban egyre inkább elfogadták a női papságot, a homoszexuálisok házasságát, ő úgy döntött, ortodox lesz. Szoros kapcsolatot épített ki orosz filozófusokkal. Valószínűleg az is közrejátszott az áttérésében, hogy a kereszténység szerinte legfolytonosabb alakja az ortodoxia, s ő a folytonosságnak nagy fontosságot tulajdonít. Az azért furcsa, hogy noha Swinburne nemigen nyitott a misztikára, mégis az ortodoxokat választotta.

   Lefordítják esetleg a nagy trilógiáját is?

   Annak idején azért a kis esszéjét adtuk ki Isten létéről, mert a nagy könyvéhez nem találtunk kiadót. Most is népszerűsítő könyvet jelentettünk meg a Helikon segítségével. De Paár Tamás, a kötet fordítója, aki a Pázmányon tanítványunkként végzett, tervezi, hogy több munkát is lefordít Swinburne-től. A lehetséges érdeklődők közül a legtöbben ma már tudnak angolul, Swinburne köteteit pedig könnyű elérni.

   Ön megfogalmaz némi kritikát a vallási élményt illetően az angol filozófus felé a kötet utószavában. Mi a bírálat lényege?

   A kortárs gondolkodás egy fontos aspektusa az, amit Swinburne képvisel. Én inkább bevezetőnek szánnám ahhoz a gondolkodáshoz, ami alámerül a vallási tapasztalat mélységeibe. Ezt a Vallásbölcselet c. munkámban próbáltam összefoglalóan kifejteni, aztán ahogy keresgéltem a módját annak, hogy miként lehetne ezt a gondolkodást angolul is hozzáférhetővé tenni, azt az utat találtam, hogy nem vallásról beszélek angolul, hanem kinyilatkoztatásról. Tehát nem a religio fogalmát veszem alapul, hanem a revelációét. Swinburne egyébként segített is nekem ebben a munkában, ezért a most megjelenő angol nyelvű könyvem elején (Religion and Revelation after Auschwitz) neki is köszönetet mondok.
   .
   Várhatunk még Swinburne-től valamit?

   Swinburne már letette az asztalra az életművét. Bizonyos, hogy amíg ereje van, dolgozni fog – például vállalta, hogy nyári előadásokat tart Magyarországon is. A következő nemzedékek bizonyára továbbviszik az ő életművét. Egyébként a fellépése után kialakultak a frontok mellette és ellene, sokan próbálták beszorítani az apologéta-szerepbe. Az Isten volt Jézus? igenlő kifejtése kihívás sokak szemében, de aki elolvassa a könyv fejtegetéseit, láthatja, hogy Swinburne komolyan végigviszi a gondolatmenetet. Swinburne nem egyszerűen apologéta, hanem korunk egyik legkiválóbb filozófusa, akinek életműve a legjelentősebbek közé tartozik. Mindenkinek, aki tájékozódni kíván, javaslom: olvassák Swinburne-t figyelmesen, de legyenek nyitottak másféle megközelítésekre is. A vallási gondolkodás igen gazdag és benne sokféle felfogás megfér egymással.

Richard Swinburne: Isten volt Jézus? Helikon kiadó, 2012. Fordította Paár Tamás., a kötetet gondozta és az utószót írta Mezei Balázs.

Szilvay Gergely/Magyar Kurír 2016. 03. 04.

http://www.magyarkurir.hu/hirek/swinburne-tudomanyfilozofia-ervei-krisztus-mellett