Theologiai Szemle UF IX. 1966 13-16
Rotterdami Erasmus Az idén [1966], születésének félezredik évfordulóján az emberiség hálásan emlékezik meg Desiderius Erasmus Rotterdamusról, a humanista fejedelemről, a reformáció előkészítőjéről, a béke ügyének lánglelkű képviselőjéről. Ma már hazánkban is szélesebb körök ismerik őt. A Balgaság dicsérete és a Nyájas beszélgetések című, magyarra is lefordított szellemes írásai révén. A művelődéstörténet úgy tartja nyilván, mint az egyházi, a tudományos és az irodalmi élet egyik legnagyobb átalakítóját és megújítóját az Újkor hajnalán. De egyre jobban felfigyelünk Eramusra mint közéleti emberre, a nemzetközi együttműködés, a béke ihletett, fáradhatatlan és bátor szószólójára is.
Nagy szerepe volt a reformáció előkészítésében, de nem ment végig a Luther útján, hanem óvatoskodva megállt, sőt Luthert is igyekezett megállítani. Amikor pedig ez nem sikerült, visszafordult, és lényegében az ellenreformációt támogatta. Ennek okát Erasmus szellemi alkatában, a neki adott kegyelmi ajándékok sajátosságában kell megtalálnunk. Ma, a vallásháborúk korának letűntével, nemcsak hogy nem fogjuk emiatt Erasmust elítélni - hiszen a hit Istennek ajándéka -, hanem a reformációnak tett megelőző nagy szolgálatait ismerjük el hálával, és tartjuk meg jó emlékezetünkben.
A renaissance, amely korábban inkább művészeti, életformabeli és politikai megújulást jelenteti, elsősorban Erasmus írásain és személyes példamutatásán keresztül lett egyházi megújulássá, vagy legalábbis annak óhajává. Korábban a renaissance Olaszországban vagy Magyarországon szinte egyszerűen csak elvilágiasodást jelentett. A magas klérus, amikor magáévá tette, nem szakított ugyan külsőleg az egyházzal, hanem gyakorolta hatalmát és tovább húzta javadalmait, de teljesen világias célok és kedvtelések szolgálatába szegődött. A németalföldi Erasmusnál és az ő hatása alá került számos humanistánál azonban a renaissance új hulláma fokozott biblicitást, Pál apostol és az egyházatyák irányadó tekintélyét, az elavult egyházi állapo-tok, a középkori skolasztika szellemes és sokoldalú birálatát hozta magával. Életének folyását, harcait a tudomány már részleteiben is tisztázta. A kutatás eredményeit egy másik nagy németalföldi, J. Huizinga foglalta össze egy művészien megírt életrajzban (Erasmus3. Deutsch von W. Kaegi, Basel, 1941).
Egy adat azonban még mindig vitás, éppen Erasmus születési éve. 1466 és 1469 szokott szerepelni. A kettő közül Huizinga 1469 mellett foglalt állást (uo., 11. lap jegyzet). A kutatók több-sége 13. azonban kitart azóta is - nézetünk szerint megokoltan - az 1466-os évszám mellett. Nem sikerült eléggé ellensúlyozni azt a fontos két adatot, hogy a humanista baseli sírjának felirata Erasmust halála évében (1536) 70 évesnek mondja, továbbá hogy maga Erasmus 1517. február 26-án, Capitohoz in-tézett levelében, úgy ír sajátmagáról, mint 50 évesről. Helyesen járt el tehát Új Magyar Lexikonunk, amikor - bár kérdőjellel - 1466-ot tűntette fel a születés évének.
Erasmus rendkivül változatos életét megismerhetjük abból a szép bevezetésből is, amelyet Kardos Tibor írt A Balgaság dicsérete 1958. évi díszes magyar nyelvű kiadása elé. Mi éppen ezért csak a döntő vonásokat ragadjuk ki. A családi fészek, amelyből útja elindult, nem volt teljes. Egy gyermekeiért min-den áldozatra kész, művelt édesanya nevelte fel. Zsengébb gyermekéveiben sokat jelentett számára az is, hogy a deventeri iskolatestvérek lábainál tanulhatott, mert ezek a többi kolos-tori iskolával szemben már egy, az egyházi és lelki megújulás vágyától áthatott, őszintébb, személyesebb és gyakorlatiasabb vallásosságot képviseltek. 1484-ben édesanyját elragadta a pestis. Ugyanebben az évben elvesztette természetes atyját, egy a fiai neveléséért sokat áldozó papi embert is. Erasmus gyámok gondozásába került, akik azon buzgólkodtak, hogy védencük vagyonkáját maguknak kaparintsák meg. Nem szűntek meg ajánlgatni Erasmusnak a szerzetesi életet. Az ifjú 1488-ban egy gyönge pillanatában engedett az ösztökélésnek, és a steyni ágostonrendi kanonokok kolostorában barátcsuhát öltött. Élete végéig bánta ezt az elhamarkodott lépést. Már az elején nehezen viselte el a zárdai élet egyhangúságát, az időnek üres és gépies gyakorlatokra való pazarlását, tanulmányai folytatásának majdnem lehetetlenné válását és a sokszor értelmetlenségig fokozott aszkézist. De megmaradt ez az ellenszenve azután is, hogy sikerűlt a kolostorból olymódon kijutnia. hogy Cambrai püspöke maga mellé vette magántitkárnak, majd megengedte, hogy az ifjú szerzetes mint diák a párizsi egyetemen folytathassa tanulmányait.
Erasmus mintha börtönből szabadult volna. Pártfogója azonban megfeledkezett az ígért támogatásról. Hősünknek most egy-szerre kellett, harcolni a megéIhetésért, a klasszikus tudományokban való előhaladásáért és szellemi függetlenségének megőrzéséért. Tanítványokat vállalt. Ezekből csak hamar az angol társadalmi élet kiválóságai lettek akik terjesztették Erasmus első irodalmi műveit, és mint mecénások alkalmi támoga-tásban is részesítették. Tehetsége, a klasszikus latin és görög iradalomoban gyüjtött rendkivüli jártassága, bátor és termékeny szelleme egyre inkább magára vonta a figyelmet. Igen neves barátai között ott találjuk az angol Morus Tamást. az Utópia íróját. Kardos Tibor szellemes megjegyzése szerint az Utópía ugyanazon érem másik, pozitív felének tekinthető, amelynek kritikai és szatírikus oldalát Erasmus a Balgaság dicsérete című művében metszette ki. Az utóbbi azt mutatta meg, hogy milyen a valóságas társadalom, az előbbi pedig, hogy milyen lehetne és milyennek kellene lennie.
A hányatott élet, a sok nélkülözés, a kemény munka, a kényszerűen szigorú beosztás talán mindenki mást elkedvetlenített volna, de Erasmusnak jó volt, mert gyarapította emberismeretét, bővítette látókörét, megtanította, hogy bánni tudjon egészségével és idejével, magamagára építsen és megőrizze függetlenségét.
Jelentős volt számára többszöri angliai tartózkodása. Itt kristályosodott ki benne és vált egyéniségének egyik alapszínévé az önmagán és a világon mosolyogni tudó bölcsesség, a szelíd kétely, amelyekkel a nagy szavakra hallgatott, és a hagyományos cimeket és tekintélyeket szemlélgette. De Angliában fordult mélyebben és elhatározóbban az evangélium és az egyházi reform ügye felé is.
Anyagi helyzetének bizonytalansága főleg abban korlátozta érzékenyen, hogy utazási vágyait megvalósíthassa. Olaszország-ba, ahová talán leginkább vágyódott, csak 40 éves korában és úgy tudott eljutni, hogy tanulmányi felügyelői megbízást vállalt az angol király olasz orvosának két nagy fia mellett, akik az olasz egyetemeket óhajtották látogatni. Itt Erasmust az olasz humanisták olyan lelkesedéssel és ünnepléssel fogadták, amely felért egy koszorús költővé koronázással. Könyvei és tudós szövegkiadásai, valamint levelezése már szerte ismertté tették. Vezető itáliai személyiségek, élükön a pápával, kitünte-tésekkel halmozták el. A torinói egyetem a teológia doktorává avatta. Anyagi helyzete azonban még egy évtizeden át bizonytalan maradt, egészen 1516-ig. amikor tisztelője, a későbbi V. Károly császár 400 forint évdíjat rendelt számára, amennyi fizetést akkortájt a jelesebb egyetemi professzorok élveztek.
Löwenben eltöltött esztendők után az a nyolc év volt még nagy jelentőségű életében, amelyet 1521-től Baselben töltött, mert ott szorosan együttműködhetett egy kiváló nyomdával, és ebben a központi helyen fekvő, szabad szellemű városban egy immár sok országra kiterjedő humanista tábor központjaként fejedelmeként tevékenykedhetett. Erasmus volt az első író, és hosszú ideig ő maradt Európában az egyetlen, aki megélt a maga írói termékenységéből és többé-kevésbé függetlenül alkothatott. Bár elhagyta a kolostort, szerzetes maradt, és hordania kellett a barátcsuhát, sőt bármikor újra kolostorba kényszeríthették. Ebbel a kötöttségből kérésére Gyula pápa szabadította ki. Egyéni felmentést adott Erasmusnak a kolostorban lakás és az, egyházi öltözet viselése alól. A „civilruha'' aztán a szabadsági és a belső függetlenség jelét és egy darabját jelentette számára.
Érdeklődése, alkotó tevékenysége bámulatosan sokoldalú. Jelentős mint író, mint tudós, mint pedagógus és tudomány-szervező, mint egy új kegyesség ápolója és mint társadalmi reformer. Ő adta ki nyomtatásban első ízben az Újszövétség görög szövegét; ő gyűjtötte össze a múltnak és korának közmondás anyagát, és ezen keresztűl erkölcsi felfogásának emlékeit is. Kritikájának azonban nagyobb volt a hatása, mint pozitív gondolatainak. Annak a lavinának az átalakító hatásaitól, amelyet társadalmi szatíráival és bibliai filológiai kritikájával ő lendített mozgásba, végül maga is visszahőkölt. A Balgaság dicsérete, vagy a Nyájas beszélgetések olvasója a szatírai erő olyan teremtő erejű tobzódását találja ezekben az írásokban, amelyhez ma egy Bertholt Brecht drámaírását hasonlíthatjuk.
Alapvető gondolatait a következőkben soroljuk fel:
1. a középkor babonái, földszagú barbársága által alakjából kivetkőztetett keresztyén egyházat az újszövetségi iratok mint tiszta forrás segítségével, Az írott és élő szóerejével, békésen vissza kell formálni eredeti ókori alakjára.
2. az Újszövetség középpontjában Jézus Krisztus áll, ő az egyetemesen érvényes emberi életpélda az igazság és minden erény képviselője. Jézus Krisztus legtisztább elvi megnyilatkozása a Hegyi Beszéd. Élete és kereszthalála ennek az eszmének megvalósulása. Ennek a példának a követése a keresztyének feladata. Az egyház legyen egyetlen nagy iskola, ahol a fő tantárgy Jézus Krisztus példájának a követése. Eras-mus felfogása szerint a jézusi igazlelkűségnek és önfeláldozásnak az erkölcse azonos az antik görög és római filozófia néhány nagy alakjának erkölcsével. Tehát nem egy sajátosan keresztyén és felekezetí, hanem egyetemesen emberi, a szó teljes értelmében „humánus" eszményről van szó, amelyet mindenkinek magáévá kell tenni, aki egyszer megismerte, és igényt tart az „ember" névre. Erasmus nem forradalmi, hanem felülről lefelé ható arisztokratiíkus, tanító és példaadó, lassú és feltétlenül békés reformációt akart, amely nem forgatja fel a társadalmi rendet, és lehetőleg senkinek sem sérti a szerzett jogait. Tagadhatatlanul benne volt ebben a felfogásban az emberi akarat erejének túlbecsülése, valamint jókora adag ember-központúság, sőt bizonyos, az epikureizmus határán mozgó nyugalomigény.
Érthető, hogy Erasmus nem tudta Lutherrel végigjárni a tényleges egyházreformáció útját. Munkája addig volt jelentős, amíg remény volt a nyugati egyház egységének fennmaradására. Ekkor írásaival, iróniájával igen nagy felvilágosító és fellazitó hatást fejtett ki. Egyáltalában nem túlzás az időtájt a régi egyház híveinek az a vádja, hogy „Erasmus tojta a tojásokat, Luther költötte ki a csirkéket". De amikor Luther elégette a pápai átokbullát, magára vonta a birodalmi átkot, keményen megsértette VIII. Henrik angol királyt, Erasmus támogatóját amikor a parasztság forrongani kezdett. az egyházszakadás réme előreveette árnyékát, Erasmus arra szánta el magát, hogy megálljt kiáltson Luthernak, ha pedig ez nem sikerülne, legalább sajátmagát határolja el tőle. VII. Kelemen pápa és VIII. Henrik angol király ösztökélésére kikereste azt a pontot Luther teológiájában, amely a legkevésbé felelt meg az emberi észjárásnak, ti. az eleve elrendelés tanát, és 1524 szeptemberében megtámadta Luthert A szabad akaratról című iratával.
Az isteni eleve elrendelés tanítása erkölcsileg veszedelmes – állította Erasmus, mert felelőtlenné teszi az embereket. Bizonyos határok között szabad az emberi akarat. Ez a szabad akarat és az isteni kegyelem együtt juttathatják el az embert az üdvösséghez, még ha a kettő közül az utóbbinak van is nagyobb súlya. Luther A szolga akaratról című írásával válaszolt, mégpedig ingerülten és eléggé sértő hangnemben. Saját életének a tapasztalatai, a szentírás, és Augustińus egyező bizonyságai szerint Luther Istenre mutatott, mint minden lelki ajándék egyedüli forrására. Éppen ő, aki oly nagy belső szabadsággal szegült szembe kora egyházának visszaéléseivel és tévedéseivel, éppen ő, akit korábban maga Erasmus is prófétának, Isten szent emberének tartott, hárított el hitének belső bizonyságtétele fényénél minden érdemet saját magától. „Az ember akarata olyan, mint a ló" - írta. - „Ha Isten ül rajta, úgy akar és úgy megy, amint Isten akarja. De ha az ördög lovagol rajta, úgy megy, miként az ördög akarja. Istennek változhatatlan akarata szerint történik minden ..."
Az derült ki a sajátos vitából, hogy Erasmus a reformáció valódi alapját, a mindenre elégséges kegyelem evangéliumát tulajdonképpen nem tudta megérteni és hitben önmagára vonatkoztatni. Érthető hát, hogy a reformáció által támasztott roppant hullámok, a társadalmi forradalom, a parttalan rajongás és a vallásháborúk jelei váratlanul érték és megrémítették. Ő közvetlenül az embert akarta szép békés szóval, élcelődve és buzdítva hatalmas felelősségére ráébreszteni. Luther pedig Istenre támaszkodott és csak Istenen át az emberre. Az embert olyannak látta akkor is, ha á legnagyobb dolgokat hajtja végre, mint aki Istentől függ és az ő ajándékait hordozza. Nevetséges volna azt állítani, hogy Luther gyakorlatilag szolgalélek, aki másra tolja a felelősséget. Sőt ha valaki hős, akkor ő az volt kortársai között, a legszabadabb és legmerészebb. Kettőjük közül inkább Erasmust mondhatnánk sokféle módon megkötözöttnek. Mégis furcsa módon Erasmus védelmezte az akarat szabadságát, Luther pedig annak a szolga voltát, azaz Isten ál-tali meghatározottságát, azt, hogy a szabadság Istentől származik.
A másik furcsa dolog az volt, hogy Erasmus műveit, aki az említett vita után szembefordult Lutherral, a római egyház mégis indexre tette.
Tévednénk azonban, ha azt gondolnók, hogy Erasmus nemcsak a reformáció teológiai alapgondolata iránt volt érzéketlen, hanem társadalomátalakító törekvései iránt is. Sőt, az emberiség, a béke és a felebaráti szeretet eszméi Erasmusnál még nagyobb hangsúlyt kaptak, még jobban gondolkodásának, agitációjának a tengelyében álltak, mint a reformáció teológusainál. Éppen azért, mert Erasmus nem reformátor volt, hanem humanista. A nagy emberi célokat, közvetlenül, az emberi ösz-szefogás ereje által akarta meghódítani, nem pedig közvetve, a történelem Urának, Jézus Krisztusnak az idejére és intésére várva, az Ő szolgálatának a részeseként. Éppen mert Erasmus személyen az ember állt a központban, az ember képességei és feladatai, azért tudott olyan türelemetlen, olyan eltökélt és megrázó lenni a béke kérdésében. Idézünk egy mondatot A Béke panasza című felhívásából: „A háború szörnyű veszedelmével szemben próbáljatok meg a kölcsönös megértés és ki-engesztelődés módszerével védekezni. Egyik háború elveti a másiknak magvait. A bosszúállás újabb bosszú és harc forrása. Inkább szeretettel keltsétek fel másban is a szeretet érzését, jóindulattal, törekedjetek a közös megértésre. Az tűnjék fel közöttetek erősebbnek, aki a maga jogaiból többről hajlandó lemondani a közösség javára." (Ford. Komor Ilona, Új Könyv, 31. sz. 116. lap.)
Erasmus életművét szemlélve nem rejthetjük el azt a benyomásunkat, hogy itt egy a XVIII. századba illő ember élte le életét, és szorult a XVI. század kialakulatlanabb viszonyainak a buk-tatói közé. A modern életforma fő ágai az ő életében egymással tusakodva és egymással kergetőzve voltak kénytelenek érvényesülni. A XVIII. századtól kezdve ezek a magatartásformák és eszmék külön pályákon futnak tovább, mint pietizmus és racionalizmus, természetszeretet és szociális humanizmus. Annál csodálatraméltóbb, hogy Erasmusnak úgy sikerült ezeket az életágakat egybetartani, hogy századok elmúltával azok mindegyikének képviselői rá mint érdemes ősre hivatkozhatnak.
Erasmus és magyar kapcsolatai annyira számosak és jelentősek, hogy külön könyv számol be róluk - Trencsényi-Waldapfel Imre: Erasmus és barátai. Bp. 1941. -Olyan vezető külföldi reformátor, mint Melanchthon, Bucer, Oecolampadius és Zwingli tisztelték őt mesterüknek. Ugyanezek voltak azonban a helvét irányú magyar reformáció legnagyobb tanítói is. Tehát nem-csak azok révén, akik kifejezetten „"erasmisták"-nak nevezhetők, mint Komjáti Benedek, Pesti Gábor, SylvesterJános, tehát első bibliafordítóink révén, hanem a magyar reformáció úgyszólván minden kiemelkedő, sőt másodvonalbeli munkására tett hatása miatt is Erasmus életműve beletartozik a magyar protestantizmus történetébe.
D. Dr Bucsay Mihály
AJÁNLOM AZ OLDALT
