„ELŐRE KÁLVINNAL!"

A Kálvin-kutatók debreceni Kongresszusának ismertetése és értékelése

(Elhangzott Balatonfüreden, a Dunántúli Egyházkerület lelkészi konferenciáján, 1986. október 16-án)

Református Egyház 1987. 265-267

Augusztus végén ülésezett ez a kongresszus Debrecenben, és mind a külső vonatkozásaiban, ünnepélyességében, mind pedig a belső gazdagság dolgában igen jól sikerült.

Ez a vélemény alakult ki itthon és külföldön egyaránt. Az előadásokon és az eszmecseréken kívül a külföldi résztvevők a magyar vendégszeretetet, földünk természeti szépségét és a patinás debreceni környezetet emelték ki, a kongresszussal kapcsolatba került hazánkfiai pedig a magas tudományos színvonalat. Szívesen vállaltam azt a feladatot, hogy dunántúli szolgatársaimnak tájékoztatást nyújtsak a kongresszusról, ahogy az egy előadás kereteibe belefér.

Legyen szabad először az előzményekről mondani néhány szót. 12 évvel ezelőtt, 1974. szeptember 16-án nyitottuk meg az első kongresszust. Wilhelm Neuser münsteri egyháztörténész és neje végezték akkor, és végzik ma is a szervező munka oroszlánrészét. Az első alkalommal döntő segítséget jelentett, hogy egy nagytekintélyű holland Kálvin-kutató, D. Nauta professzor megszerezte az amszterdami református szabadegyetem készségét a házigazdái szerepre. Még a második kongresszus is Amszterdamban zajlott le - 1978-ban, de a harmadik 1982-ben már Genfben. Egyházunk népe jóleső érzéssel veheti tudomásul, hogy a negyedik kongresszust mint soron következő református központban, Debrecenben tartották meg.

Ez is, mint a többiek, az új akadémiai évet megelőzően, hétfőtől péntekig tartott, augusztus utolsó hetében. Már az első kongresszuson is sikerült összegyűjteni a Kálvin-kutatás legjobbjait, akkor főleg Európából, a debreceninek azonban az volt a nevezetessége, hogy azon már mind az öt földrészből jelen voltak kutatók.

A plénum előtt 5 - 6 előadás szokott elhangzani, azért csak ennyi, mert igen nagy súly esik az eszmecserére. Az aprómunka másik színhelye a 15 - 16 szemináriumi foglalkozás. Ezeket szintén a nevesebb kutatók tartják. A résztvevők, akik a maguk két-két szemináriumát szabadon választják, jó előre kézbe kapják nemcsak a vezető által képviselt téziseket, hanem az elemzés alapjául szolgáló forrásszövegeket is.

Mind az előadókat, mind a szemináriumi vezetőket az elnökség jelöli ki. Ugyanígy a témákat is. Az elnökségnek kezdetben hat tagja volt, ma már nyolc van, mert a genfi és a debreceni kongresszus érdekében érdemeket szerzett Fatio genfi és Makkai debreceni professzorok meghívást kaptak az elnökségbe.

Az elnökség hatáskörébe tartoznak olyan munkák is, amelyek a kongresszusok közötti időben folynak.Ilyenek az ún. Editio Secunda, azaz Kálvin János összes műveinek korszerű, új kiadása, egy Kálvin-konkordancia elkészíttetése, a Kálvin-bibliográfia gondozása, végül az egyes kongresszusokon elhangzott előadások kiadása.

A kongresszusokon a hivatalos nyelv a német, az angol és a francia. Tolmácsberendezés gondoskodik a másik két nyelven való egyidejű fordításról. Minden előadás szövege sokszorosítva minden résztvevő számára mind a három nyelven rendelkezésre áll.

Tulajdonképpen mi indokolja ezeknek a kongresszusoknak a megrendezését? Négy okot hozok fel. Az első az, hogy a világon sokszáz református lelkészképző intézet van, és ezekben az arra rendelt tanszékeken Kálvint olvassák, magyarázzák, és szakirodalom keletkezik. Az első kongresszus megrendezése előtt ezek az intézetek meglehetősen magukra voltak hagyva, ami azt eredményezte, hogy a kutatások témái sokszor feleslegesen fedték egymást, más témák viszont érintetlenek maradtak. A kongresszusnak talán legfontosabb haszna az, hogy a kutatók találkozhatnak, megismerhetik egymást, egymás témáját, módszerét, felfogásmódját, mégpedig tüzetes eszmecserékben, valódi műhelymunkában.

A másik haszna az, hogy az elnökség kézbevette az olyan nagyfontosságú feladatok megvalósítását, mint az említett Editio Secunda és a Kálvin - konkordancia. Tehát a forráskiadványok és a tudományos anyag publikálásának ügye nem válik egyes ügyeskedők zsákmányává, hanem illetékes kézbe jutott.

Van azután a kongresszusoknak olyan feladata is, amely a szorosan teológiai és szociális etikai, a közéleti kisugárzásokat érinti.

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Hogy az ilyen veszély tényleg fennáll, arra elég bizonyíték a dél-afrikai helyzet, ahol református teológusok annyira eltévedtek, hogy érveket vélnek találni a Szentírásban a faji diszkrimináció igazolására.

Más területeken más-más félresiklások fenyegetnek. Éppen az olyan országokban, ahol a református keresztyénség az utolsó félszázadban rohamosan terjedt, mint pl. Koreában és sok afrikai egyházban, ott az a veszély, hogy az egészséges hazaszeretet helyett egy már-már túlfűtött nacionalizmus hódít teret, pl. Koreában, vagy egyfajta szinkretizmus, pl. Afrikában.

De ne akarjunk csak a más portája előtt söpörni! A református egyházak sok helyen kisebbségi helyzetben, római katolikus többség között éltek és élnek. Itt mindig is fenyegetett és ma is fenyeget a pápás klerikalizmus fertőzése. Az orthodoxiával szomszédos, vagy azzal egyazon területen élő református egyházakat még az a további kísértés is megkörnyékezheti, hogy lassan-lassan begyűrűznek életükbe a klerikális orthodox szokások a papság külső megjelenése és viselkedése terén.

Végül az is egyik haszna lett a Kálvin-kongresszusoknak, hogy lehetőséget adtak és adnak a most éppen rendkívül színvonalas római katolikus Kálvinkutatás legjobb művelőinek eredményeik közlésére és esetleges koordinálására.

Szeretnék beszámolni az ünnepélyes megnyitóról. A Nagytemplomban tartották, ahol minden hely foglalt volt. Ott volt mind a négy egyházkerületünk vezetősége. Dr. Tóth Károly püspök mondotta a megnyitó beszédet. Rámutatott többek között arra, hogy aligha található a Földön még egy olyan ország, ahol annyi utcát és teret neveztek volna el Kálvinról, mint nálunk. Természetes hát, hogy egyházunk népét örömmel tölti el a nagyhírű Kongresszus Debrecenben való megrendezése. Nem személyi kultuszt űzünk - mondotta a püspök -, amikor az Institutio megjelenésének négyszázéves évfordulója alkalmával Kálvin Jánosra emlékezünk, hanem kötelességünk, hogy egyházunk kálvini örökségét a leghitelesebb módon felidézzük és újra érvényre juttassuk. Nem az a jelszó és szándék vezet, hogy „Vissza Kálvinhoz", hanem az, hogy „Előre Kálvinnal". Ezen a kongresszuson olyan kutatásoknak szeretnénk szem- és fültanúi lenni, amelyek a történeti tényeken alapulva a jövőt formálják - mondotta dr. Tóth Károly püspök.

A Zsinat elnöksége nevében elmondott üdvözlést a Kongresszus szervezője és irányítója, Neuser professzor köszönte meg. Megköszönte a nagyszerű fogadtatást, amelyben a kongresszust országos egyházunk, a tiszántúli egyházkerület és a debreceni Kollégium részesítették. "Kálvin örülne - mondotta Neuser a Nagytemplom telt padsoraira mutatva - ha látná, hogy a tudósok és a gyülekezeti tagok ilyen közel kerültek egymáshoz. Rámutatott, hogy a kutatók Földünk minden kontinensét képviselik, szép számmal vesznek részt ázsiai és afrikai tudósok is. Ez így is van jól, mondotta, hiszen még mindig élnek a közvéleményben a nagy reformátorral kapcsolatos félreértések és hamis vádak, tehát még sok a tennivaló, hogy az igazi Kálvint megismertessük. Neuser professzor kérte Tóth püspök urat, hogy legyen szíves átadni Bartha Tibor püspök úrnak a Kongresszus tagjainak köszöntését mindazért, amit a Zsinat lelkészi elnöke a Kongresszusért tett, továbbá legjobb kívánságait egészségének teljes felépülésére vonatkozóan.

Ezután a megnyitó előadás következett. Ezt dr. Kocsis Elemér professzor, a debreceni Kollégium főigazgatója tartotta „Az élet megszentelése Kálvin 1536-os Institutiója szerint" c. témáról. Kifejtette, hogy a keresztyén ember Krisztus igazsága által megigazítva, a Szentlélek munkájának eredményeként fokról-fokra halad előre a megszentelődés útján. Kálvin az élet megszentelődésének mibenlétét a Tízparancsolathoz fűzött magyarázatában fejtette ki az Institutióban. Kocsis Elemér abban jelölte meg e magyarázatok közös mondanivalóját, hogy a megszentelődés nem pusztán egyéni ügy, hanem kiterjed a közösségi életre is, annak teljes egészére és minden részletére. Kálvin az 1536. évi Institutióban megszólaltatta nemcsak a gyökeres egyházmegtisztítás vezérdallamait, hanem azoknak az erkölcsi értékeknek a Magna Chartáját is, amelyek alapvetően szükségesek a népek közössége, az emberi közösség fennállásához és megújulásához - summázta előadását Kocsis Elemér professzor.

Bár a második nap délutánján került rá a sor, mégis itt említem meg, hogy Szabó Magda, tiszántúli egyházkerületi főgondnok asszony egy szép Kálvin-kiállítást nyitott meg a Nagykönyvtárban. Ez Kálvin örökségének a magyarországi kisugárzását mutatta be, főleg a magyar Kálvin-irodalom összegyűjtésével. „Kálvin kezét nyújtotta felénk ezelőtt 450 évvel - mondotta a főgondnoknő - és mi mindig akkor voltunk a legerősebbek, amikor a legfeszültebben figyeltünk őrá, amikor kezét megragadtuk és el sem engedtük. Mindig akkor voltunk a leghatalmasabbak, amikor utasításai értelmében Istent abban az akciósorozatban kerestük, ami az Ő nevében az emberiségért véghezvihető."

Említettem, hogy a debreceni Kongresszus tagságának jelentős részét tették ki olyan Ázsiából, Afrikából és Amerikából jött kutatók, akik most kapcsolódtak be először a Kongresszus munkájába. Kissé őrájuk való tekintettel az előadások most úgy álltak össze, hogy lefedjék a téma egészét, azaz hogy segítségükkel kerek kép alakuljon ki mindazon kortársi összhatásokról, amelyek Kálvin Jánost érték és formálták, így tartott előadást C. Augustijn amszterdami professzor Kálvin és a humanizmus viszonyáról, J. Rogge görlitzi evangélikus püspök Luthernak Kálvin teológiájára tett hatásáról, W. van't Spijker apeldoorni professzor Bucernek és Kálvinnak egymással igen rokon pneumatológiájáról és F. Büsser zürichi egyháztörténész Bullinger Henrik részesedéséről a Kálviné mellett, a református egyháztípus kialakításában.

Kezdjük a sort Augustijn professzor előadásának ismertetésével, mert később hangzott el ugyan, de a hatások történeti és tárgyi rendjében itt kell foglalkoznunk vele. Augustijn-t. egyébként a magyar nem teológus tudósvilág is megismerhette a Magyar Tudományos Akadémia Erasmus-emlékülésén tartott előadásából. Ott is a humanizmus és a reformáció kapcsolataival foglalkozott. Debrecenben minden félreértést kizáró módon mutatott rá, hogy Kálvin élesen elutasította azt a humanista álláspontot, hogy a nagy pogány gondolkodók és példaadó személyiségek szavaiban és tetteiben sok olyan található, ami a keresztyénségtől nem állt messze, tehát ők is valamilyen módon Isten népéhez tartozóknak minősíthetők. Kálvin szerint az Istennek tetsző felfogás és magatartás semmilyen vonatkozásban sem tekinthető az emberi belátás, az emberi igyekezet termékének, hanem teljesen új valami, szinte idegen test az emberi életben, egy csoda. Az újjászületett ember nincs folytonosságban az emberi természettel, nem annak valamilyen legszebb kifejlődése, hanem „totaliter alius', „egészen más".

Kálvinnak a humanizmustól való, ezt az igen éles elhatárolását, az azzal való szembeállítását enyhítette egy másik, sorrendben az első előadás. B. Roussel jeles párizsi kutató dolgozta fel Kálvin életéből az 1517 -1537-ig terjedő szakaszt, tehát a reformátor lelki arcának kialakulásában elhatározóan fontos húsz esztendőt. Itt fény derült arra a nagy szerepre is, amit a humanizmus mint szellemi mozgalom játszott Kálvin neveltetésében, bár való igaz, hogy Kálvinból nem humanista lett, hanem evangéliumi reformátor.

Roussel új adatokban is rendkívül gazdag előadásában Kálvint abban a társaságban mutatta meg, amelyet ő maga választott magának, azaz az akkori francia szellemi és egyházi élet nonkomformista személyiségeinek sorában, azok táborában. Előadásáról az volt az általános vélemény, hogy sok új adata és általában a termékeny új szemléletmódja alapján újra fel kellene dolgozni Kálvin életrajzának ezt a fontos korai szakaszát.

J. Rogge püspök előadására az nyomta rá némileg a bélyegét, hogy ő egy lutheránusokat, uniáltakat és reformátusokat egyaránt magába foglaló kerületnek az egyházi vezetője, tehát Rogge püspök termeszét szerint a Luther és Kálvin teológiájában valóban dúsan található közös vonások érdeklik elsősorban. Persze, hogy ez a szemszög azt jelentette, hogy külömbségek viszont, például az úrvacsora- és predestináció-tanban, továbbá a szertartások és az egybázi szervezet kérdésében meglehetősen háttérbe szorultak. Erre a hozzászólók rá is mutattak.

W. van't Spijker holland professzor előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy Luther a Karlstadt okozta zavarok után és a Zwinglivel Marburgban lezajlott sikertelen egyeztetési kísérlet óta nagy gyanakvással hallgatta a „Geist", vagy „spiritus" szavakat. Ellenségévé vált az ún. spiritualizmusnak, mert abban az írott Ige második helyre szorítását látta. így aztán félreértette Bucer teológiáját, Bucer nézeteiben Luther a Karlstadt tévedéseit vélte újra feltámadni. Bucer éppúgy a Szentlélek teológusának nevezhető, mint Kálvin, Lutherről azonban ez nem mondható el - összegezte fejtegetéseinek eredményét van't Spijker.

F. Büsser zürichi egyháztörténész Zürich részesedését igyekezett a református egyháztípus kialakulásában hangsúlyozni, sőt kissé fel is nagyítani. Számunkra, magyar reformátusok számára Büsser professzor nyitott ajtón zörgetett, mert éppen a mi egyháztörténetünk bizonyítja ékesen szólóan, hogy milyen hasznosan és simán tudott beleépülni a magyarországi református reformációba a Zürichben Bullinger által tovább vitt helvét reformátori szellemiség és egyházi gyakorlat. Büsser professzor betegsége miatt nem tudott megjelenni, de előadása benne lesz a kongresszusi kötetben.

Ezzel el is érkeztünk az augusztus 27-én kora délután tartott üléshez, amely az ügyviteli és szervezeti kérdésekkel, a kiadói tevékenységgel foglalkozott. Neuser professzor mint ügyvezető elnök bejelentette, hogy az eddigi kongresszsok anyagát, egybefoglaló kötetek elkeltek, és ugyanez várható a debreceni Kongresszus kötetétől is. Fontos tárgy volt Kálvin összes művei korszerű új kiadásának, az Editio Secundá-nak az előkészítése. A Kongresszus elfogadta az előterjesztett szerkesztési elveket, és kijelölte az új kiadásért felelős bizottságokat. Szó volt a Kálvin-bibliográfiáról, amelyet folyamatosan vezetnek és publikálnak. Jelentős pillanat volt, amikor De Jong úr, a Grand Rapids-i Teológia (USA) elnöke meghívta a következő, 1990. évi Kongresszust Grand Rapidsba. A meghívást a Kongresszus köszönettel elfogadta. Néhány személyi változást kellett még az elnökség soraiban végrehajtani. De Jong elnököt az elnökség tagjává kooptáltuk. Makkai László az elnökség állandó rendes tagja lett, miután jómagam magas korom miatt lemondtam az elnökségben 1974 óta viselt tagságomról.

E problémák elintézése után az egész kongresszus kirándult a Hortobágyra. A jó hangulatot nemcsak az jellemzi, hogy néhány résztvevő, így Rogge püspök is és McKee professzornő lóhátra pattantak, hanem az egész társaság szinte elbűvölten élvezte a sajátos természeti szépségek ottani áradatát. Nem csoda, hogy a sok mozgás után mindenkinek ízlett a pusztai vendéglátó házban a kitűnő vacsora, és hogy utána a népi zenekar muzsikálása mellett az olyan asztaloknál, ahol magyarok is ültek, felhangzott néhány szép magyar nóta is. Pénteken a résztvevők egy része visszautazott Budapestre, onnan hazájába, míg egy másik csoport még Sárospatakon és Egerben tett látogatást.

Tegyük fel végül a kérdést, kinek mit használt a Kálvin-kutatók nemzetközi kongresszusának Debrecenben történt megrendezése? A magyar résztvevők - akiknek száma most természetesen többszörösére rúgott a külföldi kongresszusokon résztvevőkének - megismerkedhettek a kongresszus magasrendű szolgálatával. A külföldi törzsgárda újra találkozhatott egymással, és ha csak egy hétig is, közösségben gyakorolhatta munkáját.

Az ázsiai, ausztrál és afrikai Kálvin-kutatók ez alkalommal nagyobb számban és teljesebben kapcsolódhattak ebbe a közösségbe, mint eddig bármikor. Végül, de nem utolsó sorban a debreceni Kongresszus az egész világból összesereglett illusztris résztvevőknek szemléltetést adott arról, miként alakult ki az egészséges kálvini tanítások nyomán magyar református egyházunkban olyan szellem és olyan megbecsült magatartás, amely egyszerre tud javára válni az egyháznak, a hazának és az emberiségnek.  Bucsay Mihály ny. teológiai tanár

Református Egyház 1987. 265-267