//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- Dr. BUCSAY Mihály: Istentiszteleti megújulás
a magyar reformációban 1974.

Istentiszteleti megújulás a magyar reformációban

(Az 1974. évi egyháztörténeti szaktanfolyamon elhangzott előadás, jelentősen kibővítve.

 

Gazdag kortársi irodalma van magyar nyelven is a reformációval kapcsolatos témáknak. Sokan és szép eredménnyel kutatják, hogy a középkor végének társadalmi és művelődési törekvései miként készítették: elő a nagy egyháztörténeti eseményt. Vizsgálják, hogy mit nyertek vagy vesztettek a reformáció közbejöttével az olyan mozgalmak, mint a városi jobbágyoké, a polgároké és az alsópapságé, továbbá hogy miként hatott a vallási megújulás az írás és olvasás elterjedésére, a nemzeti nyelv térfoglalására, a költészetre, a zenére, a vele összefonódó, majd újra szétváló humanizmusra, a természettudományos érdeklődés kezdeteire stb.

Ha most mégis az istentisztelet reformációját fogjuk szemügyre venni mint a magyar reformáció legfontosabb elemét, annak oka nem pusztán abban rejlik, hogy szaktanfolyamunknak az összefoglaló témája a magyar- református istentisztelet múltja. Ennél nagyobb szerepet játszik egy másik ok, mégpedig egyszerűen az, hogy a magyar reformáció helyes és pontos megismerésére törekszünk. Csak ha a maga legbensőbb mivoltában és törekvésében értjük a magyar reformációt, akkor tudjuk mindazt az egyebet is, ami vele összefüggött, helyesen látni és a maga helyére tenni. Az előbb említett szabadságtörekvések, a parasztoké, a városi polgárságé és a plebejusoké, azalsópapságé, sőt a műveltség és a vagyon olyan kiváltságosainak feszengései is a szűkös viszonyok között, mint a humanisták jó részének és sok földesúrnak, azaz a kor valamennyi elégedetlensége nálunk is éppúgy megtalálható volt, mint a keresztyén Európában bárhol. A társadalom kifejezetten egyházi érzésű, az egyházért felelősséget vállaló tagjai azonban elsősorban az istentisztelet elesett állapotán akartak: változtatni. Sőt távolról sem tekintettél: ezt a kérdést egyházi belügynek, hanem az egész társadalom, az egész erkölcsi élet szemszögéből néztél:, és így sürgették a megújulást.

Ismeretes. hogy már az előreformátorok: heves bírálatait is főleg az istentisztelet elkorcsosodása váltotta ki. Annak tükrében szemlélték az egyházi romlás egészét. Ugyanez állapítható meg Lutherről és Zwingliről is. Hazánkban a bírálatot és a megbotránkozást két körülmény siettette és mélyítette el. Az egyik helyi közelségünk az ortodoxiához, a Balkán bogumiljaihoz, majd a huszitizmushoz, ami összehasonlításokra nyújtott lehetőséget. A másik az a rettenetes romlás, ami ha zánkat 1526-ban Moháccsal, majd 1541-ben Buda elfoglalásával és a török végleges berendezke désével érte. A kettős királyság siralmas körülményei, az ország és a nép pusztulása, az erkölcsi állapotok megromlása sokak szemében az istentiszteletnek és általa az egyháznak és a népnek megújulását jelölte ki legsürgősebb feladatként, amely külső erők és eszközök nélkül is végbe-mehet. Ezek a kifejezetten egyházi érzésű emberek nem egyetlen osztályból vagy rétegből kerü-ltek ki, mégis túlsúlyban voltak soraikban az alsópapságnak, a városi és mezővárosi polgárságnak tanultabb és szélesebb látókörű tagjai, továbbá különös mértékben a Ferenc-rend obszerváns ágának számos szerzetese.

A római egyház középkori istentiszteletének kialakulása és annak megokolása

Az istentisztelet a középkor folyamán nem véletlenül lett olyanná, amilyenné lett, és nem pusztán bűnök halmazataként. A népvándorlás lassan-lassan letelepedő pogány törzseinek keresztyénné tétele olyan óriási történeti feladat volt, amely megkövetelte egy centralisztikus szervezet kialakítását, továbbá a pogány vallásokkal való eredményes verseny érdekében a transzcendenst realisztikusan megjelenítő misét nagy fénnyel, pompával és azzal a tekintéllyel együtt, ami abból a klérusra áradt, és megkövetelte végül a sok fejletlen törzsi idióma helyett az egyháznak nemzetek feletti nyelvén celebrált istentiszteletet. A római egyház megalkotta az ilyen istentisztelet indokolását is. E szerint1 az istentisztelet rendel-tetése kettős, de a kettő közül az első a feltétlenül „köteles és hivatalos", a másikat rangsorban messze megelőző. Ez az első cél az egyház hódolata Isten színe előtt. Az első célt szolgálja a miseáldozat a liturgikus imák keretében. A szertartás minden szavát egyházi törvény szabályozza (Codex iuris canonici. 1257. kánon: Unius Apostolicae Sedis est tum sacram ordinare liturgiam, tum liturgicos libris). Az istentisztelet második célja segítségnyújtás a híveknek ahhoz, hogy „személyes istentiszteletet" is tudjanak tartani, természetesen az általuk értett nyelven. E második cél eszközei a nép nyelvén énekelt himnuszok, litániák, passiói énekek és különösen a prédikáció. A kultusz e második része lazábban meghatározott, mint az első és alá volt vetve az idők változásainak, hol nagyobb teret nyert, hol csaknem kiszorult a középkori kultuszból. Az egyházi év és a perilkopák szabályozták, bár a prédikáció lehetett a katekizmus darabjainak magyarázata is.

Annak az önmagában helyes törekvésnek a palástja mögött, hogy az egyház első renden Isten dicsőítése céljából van a földön, tehát hogy az istentiszteletnek meg kell kapnia mindazt az ünnepélyességet, ami emberileg lehetséges, jól elfért, sőt döntő motívummá lett az a középkor elején még nagyon is érthető törekvés, hogy a klérus kiemelje saját társadalmi fontosságát és biztosítsa befolyását.

A reformáció átlátott a mise körüli szövevényen, és a középkori istentisztelet második célját tette az első helyre. A reformátorok: úgy gondolkoztak, hogy Istent az emberek akkor tisztelik igazán, ha a Krisztusról szóló igét hallva hitre jutnak, közösségük támad Krisztussal és egymással, és meg-újult szívből áldják Istent közös imádságukkal és cselekedeteikkel. Istent a hitben egységre jutott és a közhasznú szolgálatban Urát követő gyülekezet dicséri a legteljesebben mind a templomban, mind az életben. Az ilyen istentiszteletnek létesítő eszköze az igehirdetés. Egy ilyen elképzeléssel összehasonlítva azonnal kitűnt, hogy a római egyház istentiszteletét a nép a latin miatt nem érti, annak személyi és tárgyi kellékei viszont igen sokba kerülnek. Így állt elő az a helyzet, hogy Luther vagy Zwingli. Ozorai vagy Szegedi Kis István teljes egyetértésben azt álla-pította meg, hogy az istentisztelet címén a római egyház rengeteg pénzt követel a néptől, de keveset vagy semmit sem ad érte. A reformátorok által megtisztított istentisztelet középpontjába az evangélium buzgó és avatott hirdetése került. A bűnvalló, hálaadó és könyörgő imádság, a gyüle-kezet éneke és adakozása mind az evangélium köré csoportosult mint annak egy-egy mozzanata és hatása. A lelkipásztor és a vének legfőbb gondjává tétetett, hogy a gyülekezetnek mindenki által érthető formában prédikálják az Isten igéjét, a most már fölöslegesnek ítélt ceremóniák, külsősé-gek és költségek mellőzésével. A két szentséget is, amelyet a hétből megtartottak, az igehirdetés egy változatának, a Krisztussal közösségre jutás Krisztus rendelte sajátos eszközének tekintették, nem pedig a papság kezében levő mágikus csodatételnek, mint régebben.

Sajnálatos, hogy a bekövetkező századok folyamán a reformáció tábora nem tudott egységre jutni az istentisztelet átalakításának kérdésében, sőt ez lett köztük az egyik legszembetűnőbb különbség. Az un. liturgiai mozgalomban a protestánsok egy része egyenesen. az istentisztelet középkorias formáinak felelevenítése felé vett irányt. Ugyanilyen sajátságos, hogy viszont a római egyház a közelebbi múltban helyt kezdett adni annak a helyes felfogásnak, hogy az istentisztelet feladatát a klérus nem veheti egészen magára, hanem annak végzésére Isten egész népe hivatott, persze a klérus vezetésével. Ezért a honi idiómát tették és teszik az istentisztelet nyelvévé, és az áldozópap nem háttal a népnek, hanem azzal szembefordulva, annak közreműködésére számítva mutatja be a misét.

A Biblia szerepe

A Bibliának arra a szerepére kell még rámutatni, amit a középkor folyamán is betöltött. Mindig is ott állván a mise latin szövegei. a szertartások és a szimbólumok mögött, idők folyamán egyre jobbanátütött a szertartások és az idegen nyelv vastag köntösén. Mégpedig éppen abban a mértékben, amint az évszázados nevelőmunka reményeként a népvándorlás törzsei lassan-lassan a keresz-tyén kultúra népeivé szelídültek. Amilyen mértékben a Szentírás átütött a hivatalos kultuszon, olyan mértékben támadt egyre nagyobb lelki éhség. Ennek csillapítására fejlődtek ki az említett formák, a nép nyelvén énekelt himnuszok és egyéb recitált templomi szövegek, továbbá az ókor egyházában már teljes polgárjogot szerzett egyházi műfaj, a prédikáció. Valami láncreakció-féle ment végbe. A prédikáció, a lelki éhség jele és csillapítója, tovább vitte előre a hallgatókat. akik a megízlelt lelki eledelböl azután egyre többet és többet akartak, egyre inkább az evangéliumok és az apostolok tanításának megfelelőt. Wald és az albigensek a tiszta és közérthető evangélium utáni éhségükben elmentek a szeparációig. A visszatérítésükre vagy elszigetelé-sükre megindult erőfeszítések viszont megkövetelték - akárcsak később Pázmány és az ellenreformáció korában - a népi nyelvű prédikáció alkalmazását, sőt hogy abban meggyőzésre alkalmas érveket lehessen felvonultatni, bibliai alapok feltárását is.
Ilyen munkákra a középkorban a kevéssel azelőtt megalakult kolduló rendeket hívták el, a Dominikánusokat és a franciskánusokat. Különösen ez utóbbi rendnek amaz újabb és újabb kirajzásai, amelyek megkisérelték szigorúan megtartani Assisi Ferenc példáját és szabályait, az un. obszervánsok, vittek be sokat a Szentírás szociáletikai tanításaiból a nép közé.

Az obszervánsok

Az obszerváns név a fratres strictioris observantiae elnevezés rövidítése. Az obszervánsok nálunk is hosszas belső rendi harcok után és csak 1517- ben szerezték meg önállóságukat az ún. konventuális ferencesektől. Ezek ettől kezdve mariánusoknak nevezték magukat, míg az obszervánsok szalvatoriánusoknak. A két csoport között a fő különbséget a szegénységi fogadalom megtartásának mértéke körüli állásfoglalás okozta. A konventuálisok vagy mariánusok elfogadtak évjáradékszerű rendszeres juttatást, sőt birtokot is, de hogy a vagyontalanság látszatát fenntartsák, a kolostor vagyonát egy világi, pusztán harmadrendi konfráterrel kezeltették. Az obszervánsok viszont - amíg ők is ki nem eszeltek kényelmesebb módszereket – naponta kéregették össze kenyerüket, tehát mozgékonyabbak és munkásabbak voltak amazoknál.2

Hitszónokokat a rend mindkét ága szép számban nevelt, már csak a nép adakozó kedvének fokozására is. Nem pusztán a rendházakban laktak ilyenek, de a rend kikölcsönözte őket egy-egy földesúr udvari káplánjául, a püspök vagy a plébánosok passiói szónokául, sőt hadvezérek is kértek és kaptak obszerváns tábori prédikátorokat a nép lelkesítésére, hogy a nép álljon ellent a töröknek, vagy jelentkezzék keresztes vitéznek, és hogy jelen legyenek gyóntatók a háborúban és a halál előtti percekben.3

Szűcs Jenő helyesen állapította meg, hogy „a válságba jutott és bomlófélben levő középkori világ készítette elő mindazt, minek a XVI. század közepe körül Magyarországon a reformáció lesz az adekvát kifejezője és összegezője."4 Ugyanő kimutatta azt is, hogy főleg obszerváns ferencesek terjesztették azokat a szóciáletikai eszméket, amelyek mind Dózsa György háborúját, mind a reformációt előkészítették. Bár az obszervánsok legtekintélyesebbjei, Temesvári Pelbárt vagy Laskai Osvát távolról sem akarták megváltoztatni a fennálló társadalmi rendet, hiszen céljuk nem volt több, mint a hatalmasok és jómódúak lelkiismeretének felrázása, mégis az általuk hirdetett eszmék - mint annyiszor a történelem folyamán - saját pályajukra tértek. Melyek voltak ezek az eszmék? 1. A teremtés rendje szerint minden ember egyenlő. 2. Ha mégis van felsőség, ennek az a jó oka és Istentől rendelt feladata, hogy szolgálja a közösséget, védje az életet, a békességet, tartsa és tartassa be az Isten törvényét. 3. A mostani urak azonban visszaélnek hatalmukkal és jobbágyaikat jogtalan és elhordozhatatlan terhekkel nyomorítják. 4. Az ilyen urak, mint tolvajok és rablók, örök bűnben leledzenek. Alattvalóik nem kötelesek nekik engedelmeskedni, adót fizetni.5.

Laskai Osvát (+1511) már a reformátorok előtt hirdette, hogy a török Istennek megérdemelt büntetése a keresztyénségen.6 A magyar szentekről szóló beszédeiben (1497) éppúgy szerves egységben látta a nemzetet és az erkölcsöt, mint az Ószövetség vagy a reformátorok. Dózsa György ceglédi beszédében, annak egyik variánsa szerint.7 megvallotta, hogy társadalmi nézeteit ifjúkorában az obszerváns ferencesek prédikációi formálták. Még megemlítjük, mint nem lényegtelent, hogy a magyar obszervánsok a rendnek nem a német, hanem az olasz csoportjához tartoztak. Itália előbb járt a társadalmi fejlődésben, mint Németország. Laskai Osvát rendjének jó néhány nagy káptalanján vett ott részt.8 Az olasz obszervánsok közül kerültek ki a rend nagy egyéniségei, mint például a hazánkban is emlékezetes tevékenységet kifejtő Kapisztrán János és Marchiai Jakab. Ezeknek és tanítványaiknak munkája nem pusztán eretnektérítésre, keresztes vitézek toborzására és lelki irányítására vonatkozott, de eleven érzékük volt a szegény emberek anyagi nehézségei iránt is. Ők alapították meg, különösen Bernardino, ti Feltre, a városok (Perugia 1462, Orvieto 1463) szegénynegyedeiben az első zálogházakat mons pietatis néven. A dominikánusok ezért is támadták őket. Felhozták, hogy a kánonjogi tilalom ellenére kamatot szednek. Az obszervánsok kitartottak zálogházaik mellett, és azokat az 1515. évi V. lateráni zsinat végül is legalizálta.9 (Denzinger, 739).

Meg kell viszont állapítani - hogy túl ne becsüljük szerepüket -: az obszervánsok jelentősége a XVI. század egyháztörténete szempontjából nem minden esetben pozitív előjelű. A sok jó mellett rosszat is találunk náluk. Nemcsak olyanok akadtak köztük, akik csatlakoztak Dózsa mozgalmához vagy a reformációhoz, és igen jelentős támogatást adtak mindkettőnek, hanem akadtak népes seregükben szép számmal mások, akik hűségesen megmaradtak rendházaikban és templomaikban, gondozták a régi egyház plébános nélkül maradt híveit a török hódoltságban is, mint például Kecskeméten vagy Gyöngyösön; ismét mások viszont negatív szerepet játszottak, mert anyagiasságukkal, a nép hiszékenységének kihasználásával tovább fokozták a morális romlást. Sztárai Mihály Az igaz papság tiköre című drámájában akkor is farkasoknak és rókáknak titulálta ezeket, ha prédikálnak. Az utóbbiak mentalitására vet fényt az az ügyeskedés, amelyről Kollányi Ferenc számolt be. Az obszervánsok közül is számosan igyekeztek szabadulni a szupplikációk terhétől és megaláztatásaitól úgy, hogy szép diplomával a kiszemelt földbirtokosokat, gazdag polgárokat, plébánosokat szabályszerűen, de inkább szabályellenesen, rendjük tiszteletbeli tagjává nyilvánították, nem hiába számítva ezek rendszeres anyagi támogatására. A sok ilyen diploma közül Kollányi közli az egyiknek egy jellemző részletét.10 A negatívabb magatartásra vet fényt egy másik adat is. Noha az obszerváns rendi alkotmány szerint a vizitáció 6. pontjaként meg kellett vizsgálni, vajon nem, szereztek-e be templomukba drága egyházi szereket és ruhákat, ennek ellenére egy 1534-ben ténylegesen megtartott vizitáció során a 6. pont helyett, amit egyáltalában nem vizsgáltak, az a másik szerepelt, hogy valamelyik barát nem viselte-e magát tiszteletlenül elöljárója iránt.11

A prédikálást persze nem a kolduló szerzetesek találták fel. Az ókorban jelentős szerepe volt, művelőinek sok munkája maradt fenn. A keleti orthodoxiában soha nem hiányzott a prédikáció. Első összefüggő nyelvemlékünk, a Halotti Beszéd szintén prédikáció, és aligha az első nálunk a maga műfajában. Nagy Károly minta- prédikációkat íratott udvari teológusaival.12 A keresztes háborúk kora számos nagy keresztyén igehirdetőt ismert.13 Mégis a kolduló rendek igehirdető tevékenysége szélesítette ki a prédikáció útját a tömegek felé, meghódítva, ha nem is egyenletes és megszakítás nélküli menetben, a városi plébániai templomok szószékeit is.

Temesvári Pelbárt

Ő volt az első a magyar egyházi írók sorában, akinek műveit külföldön kiadások hosszú sorozataiban publikálták. Erkölcsi téren bátor és szigorú, társadalmilag és teológiailag azonban konzervatív. Mátyás udvarának szokásait kipellengérezte, de a huszita kelyhet elutasította. Úgy látszik, hogy a kor hallgatói még megkívánták a figyelem felkeltésének, az érzelmek felszításának kezdetlegesebb eszközeit is. Temesvári az előadás módját is előírta a hitszónoknak, nem vetvén meg a ma színésziesnek érzett eszközöket sem. A nagyheti beszédek elmondásához ilyen utasítást adott: Mindjárt az elején mutass a feszületre e szavakkal: Óh kereszt! üdvözlégy, egyedüli reményünk! Majd ecseteld Krisztus búcsúvételét dicsőséges anyjától, és mutass rá az ezt ábrázoló képre. Továbbmenve szólj kellő részletességgel Krisztus megkorbácsoltatásáról, és ezt is szemléltesd egy jó képen. A képet szemlélve kiálts fel te is: Íme az ember! - avagy: Íme a ti királyotok! - és közben mutass rá a megkötözöttre. Az legyen a fő cél, hogy a köznépet szíven üsse a fájdalom és a részvét. Viszont ha van hallgatóid között tanultabb ember - folytatja -, akkor szórj mondataid közé fogas kérdéseket, vitasd ügyesen azokat, hogy ez a hallgatód se távozzék kielégítetlenül."14

Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát latin beszédmintáit követték a századfordulón és a XVI. század elején a népi nyelvű prédikációk ezrei nemcsak külföldön, hanem hazánkban is. A magyar változatokból számosat kéziratos kódexeink őriztek meg. Temesvári és Laskai hatással voltak a hallgatók mindkét rétegére: a köznépre és a tanultakra. A nép kíváncsisága felébredt a fogas kérdések, a teológiai összefüggések iránt, a tanult hallgatók pedig arra-vágytak, hogy nekik is részük legyen a szív megrendüléseiben. A középkor végi istentisztelet volt - negatív vonatkozásban a mise, pozitív vonatkozásban pedig a prédikáció - a reformáció egyik leghatalmasabb előkészítője.

A bírálat főtételei

Luther fellépésekor megvolt tehát a római egyházban a népi nyelvű prédikáció, de igen sokszor méltatlan célt szolgált. Johannes Tetzel és Bernhard Samson búcsúárusok éppúgy népi nyelvű prédikátorok voltak, mint Luther vagy Zwingli, Bucer vagy Brenz. A hallgatók mind a két prédikációfajta ismeretében elbírálhatták, melyik inkább reklámcsinálás, és melyik istentisztelet. A szerzett élmények alapján igen széles egységfront alakult ki arra nézve, hogy melyek a leginkább bírálni való fogyatkozások, és melyek a legsürgősebben megvalósítandó reformok. Próbáljuk megfogalmazni a bírálat főbb pontjait:
1. Az istentiszteletben miért a latin nyelvű, tehát a nép számára érthetetlen misén nyugszik a hangsúly, miért nem az igehirdetésen?
2. Miért az emberi felfogó készség alacsonyabb régióit, a szemet és a fület veszi célba az istentisztelet fénye, pompája, zenéje, és miért nem inkább az értelmet és a lelkiismeretet?
3. Miért kell a templom és az istentiszteleti tartozékok borsos árával terhelni a szegény népet, holott az istentiszteletnek a méltóbb módja egyben a kevésbé költséges is?
4. A rengeteg miséhez szükséges egyházi személyek seregének eltartása igen nagy teher. Egyházi hasznuk fölöttébb kétséges. Az áldozópapok garmadájából elég lenne azokat megtartani egyházi szolgálatban, akik alkalmasak és készek, hogy prédikáljanak, és tanításukat nem rontja le életük példája.

Ha csak egy futó pillantást vetünk is a magyar reformáció irodalmára, azonnal megállapíthatjuk, hogy ezek a bíráló szempontok ugyanolyan határozottsággal, bibliai teológiai és ekléziológiai megalapozottsággal szólaltak meg hazánkban, mint külföldön. Kezdetben inkább a bíráló hang volt túlnyomó, például Ozorainál, Dévainál vagy Szkhárosinál, de Az igaz papság tiköré-ben már egyensúlyba jutott a bírálat és a teendőkre vonatkozó útmutatás. Méliuszban továbbra is jelen van mind a bíráló, mind a pozitív elem, ugyanígy Szegedi Kis Istvánban is, de Méliusz teológiai etikai síkon, Szegedi pedig üdvtörténeti vonatkozásban jelentősen el is mélyíti az istentisztelet szemléletét. Az ellenreformáció időszakában a megreformált istentisztelet védői, sajnos, újra Ozorai és Szkhárosi bírálatának éles hangján kénytelenek harcba szállni.

Ozorai Imre

Íme kritikájának néhány mondata: „Fő dolga ennek az eféle papnak az, hogy harangoz, összehívja a községet, feláll, dejákul nagy sokat énekel, avagy beszél, kiben a község semmit nem ért, mert akár a küfalnak szóljanak deákul, akár a paraszt embernek, egyaránt értik mind a ketten."15 „Ó én édes Istenem, ha a pap hozzája veszi a Krisztusnak testét-vérét, pénzt avagy valaminő egyéb hasznot kíván, a paraszt ember penig, mikoron ű hozzája veszi, nem hogy űneki valamit adnának, hanem még pénzt vesznek rajta." „De hogyha mind el kell tartani azt, a ki imádkozik, és aki a Krisztusnak testét-vérét hozzája veszi – folytatja -, hát minden jámbor keresztyént el kell tartani."16

A bajok mindegyike, az istentisztelet érthetetlen volta éppúgy, mint az érzékekre apellálása és elüzletiesedése, összetalálkozott Ozorai szerint a misében. „Ez volt, aki a papokat restté tötte: ez volt, aki a prédikálást, az Isten beszédének hirdetését közőlönk kivesztette, ki miatt minden vakságba vitettünk, mert ha a papok azt nem kapták volna, a tanítást el nem hagyták volna, mely tanításnak általa, azaz Isten beszéde hirdetésének általa minden tévelygéstől megóhattuk volna magunkat."17

A ceremóniák szerzője Ozorai szerint az ördög: „Ez pedig abból is megtetszik, hogy mind ezek azért szerzettettenek, hogy a Krisztusnak érdeme elfeledtessék, és ezek által várjuk mi bűnönknek bocsánatát és üdvösségönket, nem a Krisztus vére hullásának általa."18

 

Dévai Bíró Mátyás

A rettenthetetlenül bátor, az éles kifejezéseket azonban lehetőleg elkerülő Dévai Bíró Mátyás is megkeményítette szavát, amikor a miséről szólt. A nem a nép nyelvén folyó istentiszteletet szalmacséplésnek (battológia) nevezte, amely nem használ sem a felolvasónak, sem a hallgatónak, és kínpad mind a léleknek, mind a testnek.19. Kátéjában is rámutat Dévai, hogy nem a búcsújárás, nem a barátcsuha, nem a latin berbegés, nem az oltárcsinálás az, amit Isten kíván. .,Kéttő az egyházi rendnek tiszte - állapítja meg -, igazán prédikálni ... és emellett jámborul élni. Így lennének (a lelkipásztorok) az igaz szók, ízt adnának lelkőnknek igaz prédikálásokkal, életünknek jó példával: nem gondolna osztán Isten vele, akár tar volnál, akár hajas, akár cápás (csuhás), akár köntösös, akár ily színben, akár másban”.20.

Farkas András és Batizi András

„A zsidó és magyar nemzetről" írt versében Farkas András egyenesen az istentisztelet megromlásának tulajdonítja Magyarország elhanyatlását:

„Mi kápolnáinkban voltak éneklések,
De a szent írásnak nem volt predikálása."21
„Teremtéstől fogva Ő mind elvesztette,
Kik nem engednek az evangéliomnak."22

Batizi András a Pápa Antikrisztus voltát főként ab­ban látja, hogy

„Az pápa regnál ceremóniákkal
És ő uralkodik Krisztus templomában...
Isten tiszteletit ő elváltoztatta,
Minden szentségeket csakhamar megronta,
A szent lélek istent aranyon eladá,
Ő szent ajándékát árba foglalá.
A szentegyházakba sokadalmat gyöjte,
Mise mondásokkal kereskedni kezede ...
Azért ő ideje immár mostan eljött,
Mert már hirdettetik az evangélium,
Pápa tudománya immár most kitetszik,
Az ő csalárdsága mostan megfeddetik."23

Szkhárosi Horvát András

A középkorvégi egyház istentiszteletét a legszínesebb és egyben legszatirikusabb vonásokkal Szkhárosi
Horvát András festette meg. Nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy óraszámra ne idézzük. Ilyeneket írt:

„Semmire nem kell hát a Krisztus halála,
Csak legyen sok pénzed a lélekváltságra,
Az harminc misére, énekes zsoltárra,
Sok gyertyagyújtásra, az vigíliára.

Üdvözít tégedet sok pap-barát morgás,
Halálod óráján nem kell prédikálás,
Bátor tartsa dolgát minden vigasztalás,
Csak legyen ott sós víz, kenet, olajozás.

Mit járna hát Krisztus ott a keresztfával,
Rosszas seregével, pökdösött orcával,
Likas oldalával, sebes lábaival,
Ha pápa megváltott büdös olajával."24

Szkhárosi is az Isten nagy ajándékaként megtisztult istentiszteletben, az igének a nép nyelvén való hirdetésében, annak megújító hatásában látta a magyar nép megmaradásának egyetlen útját. Így próbálja megértetni a megbocsátó Isten szándékát:

„Nagy hévséggel most szent akaratját hirdetteti neked
Ha szót fogadnál, ő szent országát ígéri te neked,
De ha nem veszed, higgyed, örökké te ezt megemléted 
[megemlegeted]"

A reformáció nemcsak a török hódoltság területén volt igazi népmozgalom, amelynek során falusi bírák és
parasztemberek álltak csatasorba, hanem úgy látszik a Hegyalján, a Bodrog mentén is. Szkhárosi ugyanis
így folytatta és fejezte be versét:

„Nem mondhatjátok, hogy nem tudtátok Isten akaratját,
Mert mind pap, deák, gyermek, hegedős nagy nyilván kiáltják,
Ám meglátjátok, miként várjátok az ítélet napját.
Szegén magyarok mikor valának nagy visszavonásban,
Nem mernek vala tökéletesen hinni a Krisztusban,
Tállyán ezt szerzek ezerötszázban és negyvenhatban."25

A„Nem mernek tökéletesen hinni a Krisztusban" kifejezés itt még a katolikus-protestáns ellentétre vonatkozik, de majd ez lesz a jelszava a helvét irányú liturgiai reform híveinek is a lutheránusok ellen. Legyen szabad még idézni Szkhárosinak „Pál érsek levelére való feletet" című feddő versezetéből a latin nyelvű mise ellen háborgó részletet:

„Csak deákul a miséket énekelni mondod,
Sem zsidóul, sem görögül, sem rácul nem hagyod,
Csak deákul az Úristent tisztelni akarod.
Jól gondoltad, uram érsek, hogy ezt parancsoltad,
Misécskédnek hamisságát így eltitkolhatod,
Hogy nem értik minden népek, inkább eladhatod."26

A folytatásban a költő inti az érseket, hogy úgy ne járjon, mint annak idején a templomi kufárok:

„Higyjed nyilván, hogy meg nem ment az titulus téged,
Az Úr Krisztus az templomból majdan kiűz téged,
Dicsőséges szent igéjét mert te nem böcsüllöd."27

Megdöbbentően őszinte személyes vallomással fejezi be „Az emberi szerzésről" írt versét:

„Ez éneket költé egy barátból lőtt pap,
Bánta bolondságát, elrúgta csuklyáját,
Hitire fogadta: soha többet nem csal."28

Valóban, Szkhárosi előadásán érzik, hogy mögötte a nagy gyakorlatot szerzett, kissé harsány, volt prédikáló barát áll.

Sztárai Mihály

Az igaz papság tiköre pontosan mai témánkat, az istentisztelet és vele együtt a papi szolgálat reformációját tárgyalja. Tamás pap egyenesen a pápa szemébe mondja, hogy az egész római papság tolvaj és szentségáruló: „Az Úristennek igéjét ellopjátok, és diákol mondjátok, avagy hamisan prédikáljátok. Az oltári szentségnek is felét ellopjátok, és a szegén községnek csak a felét adjátok. Az Úristennek szent testét és szent vérét pénzen áruljátok, mikor pénzért nagy sok miséket mondotok. Nagy sok pénzes búcsúkat támasztottatok, és a papságot is pénzen adjátok, mert minden tudatlan papokat pénzért pappá tesztek."29 Az istentisztelet és a papság helyes rendjére vonatkozó reformátori elveket Sztárai Borbás bíróval mondatja ki. Az első az egyetemes papság elve: Mindnyájan papok vagyunk, mert mindnyájan áldozunk és prédikálunk és egymásért imádkozunk." De miként az ember bíró ugyan a maga házánál, a város azonban mégsem lehet el főbíró nélkül, azonképpen, noha minden hív keresztyén pap és prédikátor az ő házánál, de azért ugyan nem lehet a keresztyén anyaszentegyház papok nélkül és prédikátorok nélkül..." E "külső vagy testi papság" főképpen való tiszte „a predikállás és tanítás". „Amely lelkipásztor, plébános nem predikáll, hanem csak tornikál, a községet jól nem tanítja, hanem csak: visszafordítja, nem lelki pásztor az, hanem inkább lélek vesztő, lopó, lator, tolvaj és farkas ...".30

A pápa Tamás paptól megkérdezte, vajon papok-é. akik prédikálni nem tudnak. Tamás válasza: ,.Nem papok, hanem azt mondja az Isten, hogy néma ebek azok."31 Lukács barát közbeszól, és megpróbál védekezni: Lám, a barátok prédikálnak, vajon azok is néma ebek-é? Tamás így felel: „Prédikálnak és tiszta mérget okádnak, azért nem néma ebek azok, hanem ordító farkasok és falukerülő rókák."32. Bár Sztárai szerint a reformáció az istentisztelet reformációja, de ezzel egészen szorosan függ össze a papság kicserélése. A „fapapokat" más kenyérkereső pályára kell igazítani, a gyülekezeteknek ..jámbor és tudós prédikátorokat" kell adni.33 Ezt a programot Sztárai derék segítő társakra támaszkodva nagy területen megvalósította. Laskó központból hét év alatt százhúsz egyházat reformált, azaz látott el az evangéliumot hirdető lelkészekkel. A régi egyház erőivel vívott harcban nem egyszer forgott kockán élete is. Az igaz papságnak tiköré- ben a pápa feltette a kérdést, vajon van-e ezeknek az „új papoknak" a fején pilis (tonzúra), és felkenték-e őket a szent olajjal? Tamás pap azt válaszolta, hogy az igaz papság nem a „nyirott fejtől és az olajtól" van. „Minket a mi Urunk Jézus Krisztus megkent az ő szent olajával, tudniillik az ő áldott, szent malasztjával". A belső elhívás ilyen erős kiemelése után mondja csak el a pápa ösztökélésére a külső elhívás rendjét is: „A mi püspökünk bégyöjtötte a körül való tudós papokat, prédikátorokat és a keresztyén népeket. Jól megkérdezött előszer az prédikátorok előtt a mi tudományunkról és a hitnek ágazatiról. Megtudakozott a mi életünkről is. Azután osztán prédikáltatott velünk egynehányszor a keresztyének előtt, úgy tört osztán pappá, és elbocsátott műnket, a hová a keresztyéneknek kellettünk."34

Tamás e vizsgálat és kibocsátás helyét is megmondta, „Erdélyben" volt az, amin alighanem egyszerűen János király országát kell érteni. Tudjuk, hogy ennek területén, a Szamár megyei Erdődön 1545. szeptember 20-án huszonkilenc lelkész jött össze Kopácsi István és Batizi András vezetésével, és alkotott egy tizenkét cikkből álló reformátori hitvallást, de végezhetett lelkészi vizsgát és kibocsátást is.

Harcok a reformáció táborán belül, Kálmáncsehi és Méliusz

Az ország keleti felén fejtett ki igen mozgékony és hősies, gyökeres, hallatlanul következetes reformáló tevékenységét Kálmáncsehi Sánta Márton, majd az ő örökébe lépve a református reformáció megszilárdítója és megvédelmezője, Méliusz Juhász Péter. Az istentisztelet újszövetségi és reformátori látásának átültetése a köztudatba és szokássá tétele, egységes formában meghonosítása, nem volt könnyű feladat. Nem pusztán a régi egyház számos papjának és hívének makacs ellenállását kellett legyőzni, de eltérő nézetek támadtak és tusakodtak egymással a reformáció táborán belül is. Meghasonlások, feszültségek jelentkeztek. Az alapálláspontra nézve igen csekély eltérés van a lutheri és a helvét irány között. A lutherit talán azzal lehetne jellemezni, hogy a wittenbergi reformátor a kegyelem, a bűnbocsánat, a megigazítás birtokában kész megpihenni egy pillanatra az üdvösség, a Krisztus-közösség bizonyosságában és boldog örömében. Kész olyannyira a a személyes kegyelem eme, a bűnös, de megigazult szívre záporozó sugárözönének adni az elsőbbséget, hogy a szervezeti, a szertartási, a szociáletikai problémák a második helyre szorulnak. Zwingli, Bullinger és Kálvin keresztyénségében viszont a Krisztus-közösség hittudata egyidejű és azonnali indítást és erőt ad arra, hogy az igének embert és társadalmat átformáló diadalútja késedelem nélkül továbbhaladjon, mindenhová elérjen és az egész világ Isten dicsőségének színtere legyen" (Kálvin). A hozzáállásnak, az aktivitás ütemének ez a különbsége az istentisztelet kérdésében konzervatív hajlandóságot jelentett Luther részéről és halogatást nem tűrő radikalizmust Zwingli és Bullinger részéről.

Bár az Ágostai Hitvallás (1530) félre nem érthető határozottsággal mondta ki, hogy ,.a világ kezdete óta semmiféle isteni dolog nem üzletiesedet el annyira, mint éppen a mise"35, ennek ellenére ugyanezen hitvallás szerint hamisan vádolják Luther reformációját azzal. hogy kiküszöböli a misét. Nem csak hogy megtartotta azt, de a legnagyobb tisztelettel celebrálja. Mindössze annyit változtatott, hogy a latin énekek közé itt-ott németeket is vegyített, mégpedig a nép tanítása céljából, egyébként szinte minden szokásos ceremóniát megőrzött36. Az egyház babiloni fogságáról című könyvében (1520) Luther a misét „az evangélium velejének és rövid foglalatának" nevezte 37, helyeselte a titkos gyónást is, „bárha az Írásból nem igazolható", csupán azt kötvén ki, hogy ne legyen bizonyos bűnök meghallgatása a püspöknek fenntartva.38 A kétféle, lutheri és helvét istentiszteleti formavilág jelentkezése nagy probléma volt külföldön is, de még inkább az volt hazánkban. Nálunk mindkét király Róma híve maradt, tehát reformátoraink - a török hódoltságot, majd Erdélyt kivéve - mintegy 1564-ig ellenreformációs viszonyok között dolgoztak. A Habsburg-királyok, különösen Miksa, a konzervatívabb lutheri reformációnak némi türelmet biztosítottak, ami hatással volt a reformációval valamelyest megbarátkozott, de az uralkodóval ujjat húzni nem akaró földesurakra és városi hatóságokra, mégpedig az ország keleti felében és Erdélyben is, ahol az 1550-es években 1556-ig szintén Ferdinánd volt az úr.

Nem feltétlenül az egyéni feltűnési vágy mozgatta a Habsburg királyok mérséklő tendenciájával szemben az olyan embereket, mint Kálmáncsehi Sánta Márton vagy Arany Tamás. Egyszerűen annak a belső kényszernek engedelmeskedtek, hogy az új bort új tömlőbe kell tölteni. Mindkettöről az ellenfél fogalmazásában maradt fenn egy-egy jellemzés. Kálmáncsehi Sánta Mártonról Draskovic György nagyváradi kanonok és aradi prépost, a későbbi győri püspök jelentette, hogy Márton debreceni plébános szakramentárius úrvacsorai felfogásának következtében nem gondoskodik: semminemű oltári díszről, sőt magát az oltárt is fölöslegesnek tartja megelégedvén egy egyszerű fa asztallal. A papi öltözeteket is úgyanígy megveti, és elegendőnek tartja az istentiszteleti szolgálatra is a hétköznapi ruhát.39 Arany Tamás nézetei Méliusz diktálásában maradtak ránk. Ma már nehezen lehet összhangba hozni e felfogás különböző elemeit, de abban megegyeznek, hogy olyan tanítások és formák, amelyeket Méliusz, miközben igyekezett szilárd partok közé szorítani a reformáció áradását, kiküszöbölt annak főmedréből.

De amíg ez a főmeder kimosta a maga folyamágyát addig igen heves belső egyházi harcok zajlottak le. Kálmáncsehit 1552 elején a ladányi zsinaton a lutheri konzervativizmushoz ragaszkodó lelkész társai a középkori szertartás alkalmazásával exkommunikálták ő viszont azokat közösítette ki.40 Ugyanebben az 1552. évben a beregszászi zsinaton, ahol viszont a helvét irány hívei lehettek többségben, az atyák a lutheri konzervativizmus ellen nyilatkoztak. Kálmáncsehivel és Radán Balázzsal az élükön kimondották többek között, hogy az oltárokat ha már korábban eltávolították őket nem kell újra felállítani, ahol pedig még megvannak és a hívek makacskodnak megtartásuk érdekében, a lelkészek nyugodtan használhatják azokat úrvacsorai asztalként, csak hogy állhatatosan helyesebb tudományt csepegtessenek hallgatóikba az úrvacsora felől41.

Mint említettük, a politikai helyzet ekkor keleten is a római egyháznak, illetve a konzervatívabb lutheri iránynak kedvezett. Radán Balázsnak ez az életébe került. Beregszászon a római egyház egyik híve a képek eltávolítása miatt megölte. Az 1554-es óvári zsinat lépéseket tett visszafelé a lutheri irányban. Kimondotta, hogy az úrvacsorát kovásztalan kenyérrel kell osztani, a fülbegyónást és a magánfeloldozást. az egyházkelést, a bevett ünnepeket meg kell tartani, a lelkészeknek nem szabad eltávolítani az oltárokat és a képeket a templomból, mert ez a polgári felsőség hatáskörébe tartozik.42 Ugyanebben a szellemben, de még továbbmenve, az 1555-ben Erdődön tartott II. zsinat az úrvacsorára nézve az Ágostai Hitvallás eredeti, erősen konzervatív fogalmazása mellett nyilatkozott, habár a további szövegben olyan fordulatokat használt, amelyek ennek a helvét szellemű értelmezését épp úgy lehetővé tették, mint már az említett óvári zsinat úrvacsorai hitvallása is. Rosszallóan emlékezett meg a II. erdőid zsinat arról, hogy óváriban „a minap" az oltárt lebontották és asztalt tettek a helyébe, holott a fejedelem parancsa, amelyhez a zsinat csatlakozik, tilalom alá helyezte a további szertartási újításokat.43

A fejedelmi parancsra hivatkozás, bárkit értettek is a fejedelmen, a királyt, vagy csak a nagyföldesurat, a kemény vonalat tükrözte. De az a körülmény, hogy ezekre a zsinatokra egyáltalán szükség volt, azt bizonyítja, hogy a reformáció a kedvezőtlen politikai helyzet ellenére tovább haladt előre a szertartási egyszerűsödés felé. Természetesen döntő változást jelentett, hogy 1556-ban Ferdinánd kiszorult Erdélyből, és János Zsigmond hadvezére, Petrovics Péter kezébe került a hatalom, aki Kálmáncsehit pártfogolta. Most Kálmáncsehinek a zürichi puritán istentisztelettel rokon, de azzal szemben némely ponton önálló felfogása és példaadása terjedt el szinte futótűzként az ország keleti felében, de Erdélyben, sőt a török hódoltságban is. Ez a terjedés még mindig ellenállásba ütközött a konzervatív lutheri irány megfogyatkozott számú magyar hívei, valamint a Wittenberghez egyre zártabb egységben felzárkózó erdélyi szászok részéről. Nem kevésbé zavaróan hatottak azonban azok a - ma úgy mondanók - baloldali túlzók is, akik többnyire összefüggéseiből kiragadott bibliai helyekre támaszkodva kedvűket lelték egyénieskedő istentiszteleti újításokban. Ezeknek a tarkabarka listájáról Méliusznak Arany Tamás és csoportja ellen történt fellépése, e pör iromány-anyaga tájékoztat.

Huszár Gál akciója a baloldali túlzók leszerelésére

Ugyanezek a baloldali túlzások, túllicitáló jelenésgek, az egység megbontása ellen irányult Huszár Gálnak egy valamivel korábbi, de már a helvét irány zavartalan előretörésének; időszakában tett lépése is. A mértéktartásáról, a reformáció egybetartására irányuló erőfeszítéseiről méltán emlékezetes Huszár Gál nem azért kérte el Bullinger Henriktől 1557. október 26-án Bécsből írt levelében a zürichi egyházi szertartások leírását, mintha elégedetlen lett volna a hazai konzervatívabb formákkal és a helvét egyszerűsítés felé óhajtott volna tovább menni. Ennek az utóbbinak akkor már megvolt a magyar talajon nőtt és gyökeresedésnek indult egyenértékű változata a Tiszántúlon és a János Zsigmond befolyási körzetéhez tartozó felvidéki megyékben. Huszár Gál lépését tévesen a fent jelzett célzatúnak vélte Benedek Sándor nemrég megjelent művében, kockáztatva ezzel azt, hogy az alapfeltevéssel együtt az is meginog, ami a könyvben erre a feltételezésre épült. Benedek Sándor így ír: ,. .. Lavater Lajos zürichi lelkész ágendát készített a zürichiek részére. Ez volt az az agenda melynek másolatát maga Bullinger küldte meg 1559-ben Huszár Gálnak, aki tudvalevőleg nem volt megelégedve a hazánkban nagyon elterjedt lutheri irányú vagy legalább is lutheránus felfogású liturgiákkal és ágendás könyvekkel''. Nos. Lavaternak a tömör, de sokoldalú leírása a Zürichben és a szomszédos falvakban fennálló egyházi rendről elsősorban is csak igen megközelítőleg nevezhető agendának. Másfelől Huszár Gál szándékát Benedek a levél szövegét szinte tekintetbe sem véve állapítja meg." 44 Huszár Gál azt írta Zürichbe, hogy egyházaink, noha egy hiten vannak, ”szertartásaikban a lelkészi kar tekintélyének nem csekély csorbításával eltérnek egymástól. Miért is az egyöntetűség elérése végett hathatósan kéri - olvassuk Ráth György könyvében - a zürichi antistest, hogy az egyházaikban az énekekre, nyilvános imákra, az úrvacsorára, a keresztségre, a házasságkötésre és a hitoktatásra nézve dívó szertartásokat valamely tudós férfiúval latin nyelven írassa le, s munkáját nyomtatásban küldje meg."45

Huszár Gál célja a levélből, a körülményekből, saját későbbi tevékenységéből megállapíthatóan az volt, hogy éppen a zürichi gyakorlat hiteles leírásából mutassa meg az egyénieskedő túlzóknak, hogy a legszakramentáriusabbnak és - radikálisabbnak ismert Zürich is meg tudott állni egy biblikus, józan, egyöntetű és mindenkire kötelező állásponton, miközben bizonyos részletkérdésekben megadta a kellő szabadságot is. Huszár Gált az vezette kezdeményezésében, hogy a magyar reformáció megőrizhesse azokat a szertartási formáit, amelyekre belső fejlődése során eljutott anélkül, hogy ezt a fejlődést és az egységet tekintélyes külföldi példákra hivatkozva egyesek megzavarhassák, sőt bár szándékuk ellenére, esetleg az egész ügyet kisiklathassák. Huszár Gál jól számított. Lavater a maga tartalmas kis művében - a zürichiek még 1702-ben is érdemesnek látták nem tudományos, hanem egyházi célra újra kiadni - nem csak az Isten igéje köré zárkózó reformált istentisztelet képét bontakoztatta ki, hanem az is benne van, hogy a zürichiek nem ítélik el azokat, akik a fő dologban velük egyetértve megtartanak bizonyos, Zürichben kiküszöbölt szokásokat, mint a harangozás vagy az istentiszteleti gyülekezeti ének.

Az istentiszteleti éneklés kérdése

Ennél a pontnál érdemes egy pillanatra megállni. Arany Tamásnak és bizonyára nem egyedül neki, hanem más ultraradikális társának is az volt a véleménye, hogy „Nem jó énekelni a keresztyéni gyülekezetben"46. Közismert azonban, hogy jeles reformátoraink, Dévai Bíró, Sztárai, Szegedi Kis stb. nemcsak az istentiszteleti éneklés hívei voltak, de maguk is több-kevesebb egyházi éneket szereztek. Kálmáncsehinek, Méliusznak, Szegedi Gergelynek, Huszár Gálnak a nevéhez egyenesen énekeskönyvek szerkesztésének a jó emléke fűződik. Mindezek nem is pusztán a zsoltárokat és az azokkal rokon hangvételű, cantionale-típusú énekeket kedvelték, mint a genfiek, hanem helyt adtak a graduale-típusú szertartási énekek nagyrésznek is, ugyanígy a passiói szövegek éneklésének, persze a nép nyelvén. Álláspontjuk nem ingadozott. Jól jött tehát, amikor Lavater írásában azt olvashatták, hogy bár a zürichiek sok ok miatt felhagytak az istentiszteleti énekléssel, nem helytelenítik, ha máshol énekelnek, sőt a Zürichez csatolt két elővárosban. Vitodurumban és Steinában éneklik is az istentiszteleten a népi nyelvű zsoltárokat (X., p. 42-43) 47. Tudjuk, hogy a I. Helvét Hitvallás XXIII. fejezete is szinte védekezően adja elő a zürichi szokással kapcsolatban: „Ha vannak olyan egyházak, amelyek hűségesen és helyesen imádkoznak, de énekelni nem szoktak, az ilyeneket nem kell elítélni" 48.

Idő múltával a zürichi egyház ezt a korlátozottan nemleges álláspontját is feladta. Már a Lavater-féle irat 1702. évi kiadásában azt olvassuk az éneklésről szóló fentebb idézett helyhez fűzve, hogy 1702-ben már nemcsak Lobwasser német zsoltárfordításait éneklik a zürichi istentiszteleteken, hanem azon felül az első századokból származó himnuszokat is, persze a nép nyelvére fordítva. Sőt a Lavater VI. pontjához fűzött megjegyzésben már dicsekedve említették meg azt is, hogy a zürichi nép oly szépen énekli zsoltárait, hogy a messziről jött idegenek megcsodálják (p. 21-22).

A magyar református reformáció mintegy előre vette ezt a döntést. Méliusz az Arany Tamás fent idézett nézetéhez ezt jegyezte meg: „Sőt ugyan szükség a híveknek énekelve is, mikor lehet, dicsérni az Krisztust ... Az éneklés az isteni tiszteletnek része" (p. 112). Viszont: „Nem jó a pápai idegen nyelven való ordítás, teljes torokkal, értelem nélkül való éneklés, orgonálás, hegedőlés és discantolás a keresztyén gyülekezetben, kik csak fülnek és nem léleknek szolgálnak" (p. 113).
Benne volt a zürichi rítus Lavater-féle leírásában az is, hogy a Zürichet környező falvakban általában a lelkész kezéből veszik a hívek a kenyeret és a bort, de néha úgy, hogy a lelkész helyezi a kenyeret a szájukba és viszi a kelyhet ajkukhoz (p. 59). Sőt ugyanilyen megengedett szabadság áll fenn arra nézve is, hogy Zürichben ugyan temetéskor nem harangoznak - akárcsak Méliusz Debrecenében -, ellenben a mezőgazdasági jellegű környékeken megszólalnak a harangok (p. 114). Nálunk is volt ilyen szabadság á közönyösnek nyilvánított kérdésekben. Szegedi Kis István, aki ismerte Lavater írását és hivatkozott is rá a Loci-ban (p. 257, utolsó sor), Zürichhel szemben szintén az egyházi éneklés mellett állt ki, ha az az evangélium hirdetését szolgálja és mélyíti el (Lóci, p. 325). A temetés kérdésében viszont a Zürichben, illetve Debrecenben követett rendet, ezt a rendkívül puritán temetési szertartást tekintette helyesnek Szegedi (Lóci, p. 257).

Méliusz Juhász Péter

Kálmáncsehit megakadályozta a betegség, majd a halál abban, hogy János Zsigmond országában keresztül vigye az istentiszteletnek az újszövetségi példákra és a jó külföldi mintákra támaszkodó, de végül is a hazai fejlődés szükségleteihez és lehetőségeihez mért gyökeres átalakítását. Nem kell hangsúlyozni, hogy ez nem a wittenbergi, hanem a zürichi gyakorlattal mutatott szoros rokonságot. Ennek a formának a kiépítése, elterjesztése és otthonossá tétele az ország keleti felében Méliusz Juhász Péternek a műve volt. Méliusz szorosan benne állt abban a folytonosságban, amelyet Ozoraitól kezdve nyomon követtünk. „Pál nemhogy a néma hangszerek használatát helyeselné, hanem még az emberi értetlen szavakat és építő erővel nem bíró énekeket sem engedi meg az egyházban, sőt eszteleneknek állítja az olyanokat, kik mint a barbárok idegen és nem értett nyelven tanítanak és énekelnek a gyülekezetben" (I. Kor. 14,9) Méliusz is súlyt helyezett a gyülekezet szabadságára a közömbös kérdésekben, mihelyt azonban valamely szertartásban a Krisztus kisebbítését, a lélek alsóbb rétegeinek, az érzékeknek tett engedményt gyanította, mihelyt fölösleges luxus és pazarlás veszedelmét látta felbukkanni, szenvedélyesen támadta ezeket a formákat. Így hadakozott nemcsak az ostya, a gyertyák, a szentképek, a perikópák ellen, de gondos figyelme kiterjedt a lelkészek és a hívek félreérthető mozdulataira is. Azoknak sem volt szabad ingadozást elárulni a pápás ceremóniák irányában. Milyen elítélően szögezte le például, hogy a „szúvas orpus" azaz a szúette feszület felé tett „térdhajtás, süvegvetés, kezeknek elterjesztése imádásnak jegye". „Bizony hát bálványozók ezek hangzik súlyos korholó szava -, mert ellene nem mernek szólni a bálványimádó pápa sok undokságának, megtagadják a Krisztust a halandó és porrá leendő ember előtt, az evilági félelemért és jószágért."50

Szegedi Kis István

A Habsburg királysággal határos török hódoltságban. de tanításainak látása miatt az egész országban, Szegedi Kis István nevét kell megemlíteni azok sorában, akik döntő mértékben hozzájárultak az istentisztelet református reformációjának elveihez, formáihoz és megszilárdulásához. Szegedi sajátossága a magyar tanítók között az, hogy az óegyház és a reformáció íróinak legjelesebb opusaiból összeszürt nagy tudományával egyszerűen hallgatói és olvasói elé tárta a régi egyház és a reformáció istentiszteleti formáinak egész körét, különböző változatait, rábízva azokra, időrendben elsőnek a tanításait tananyagként használó lelkésznövendékekre, hogy hitük világosságánál válasszák ki a legtisztábbnak talált, mert leginkább az ige köré, a megváltás evangéliuma köré összpontosuló formákat. A Loci-ban hat tabula tárgyalja a kultusznak fontos kérdését. Egy közülük - az előbbi előnyére - a pogány és az álkeresztyén kultuszt hasonlítja össze.51 Igen behatóan tárgyalja Szegedi az istentisztelet nyelvének kérdését52, a papi öltözetek53, továbbá a mise vásárrá fajulásának problémáját"54. A Lóci 286. lapján mindössze négy sorban frappáns összefoglalását találjuk bírálatának a római egyház kultuszával szemben: A templomok túlságosan pompázatosak és költségesek, a szent tárgyak, a ceremóniák, a papok serege fölöslegesen nagy, a nép nem érti, amit neki tanítanak vagy előtte imádkoznak. A mise sérti Krisztus golgotai áldozatának hatályosságát. A harangok kongatása, az érzékeinkre nagy erővel rátörő egyéb kultikus hatások elveszik a helyét az igazi személyes épülésnek. A Lóci 136. lapján (6. sor) előbb azt szögezi le Szegedi, hogy a templomot az igehirdetés teszi szentté, majd ugyanitt abban jelöli meg az igehirdetés mindenkori fő tárgyát, hogy „az igehirdető Krisztus keresztjét emelje olyan magasra, hogy minden jelenlevő arra nézzen, azt értse meg, és üdvözüljön".

Az alternatívák objektív felsorolásában, az olvasó helyes, szabad választásában bízó, széles kitekintésű tanító módszernek Szegedi egyházkormányzásában az a türelem felelt meg, amellyel a gyülekezet körében itt - ott még szívesen gyakorolt középkori formákat, mint az egyházkelést, a keresztszülői intézményt, a szentekre emlékezést kezelte. Nem feltétlenül máról holnapra követelte meg az új formák egész körének bevezetését, mint Méliusz, hanem teret hagyott a hirdetett evangélium gyülekezetet érlelő hatásának. A lényeg kérdésében persze Méliusz és Szegedi teljes egységben dolgozott. Folytonosságban az előttük és velük dolgozó lelki munkásokkal vallották, hogy legyen az istentisztelet érthető és a lélek nemesebb rétegeit, nem az érzékeket, hanem a lelkiismeretet megszólító. Tartózkodjék továbbá a gyülekezet az istentisztelettel kapcsolatban minden pazarlástól a hívek fölösleges megterhelésétől. Legyen végül az istentisztelet szíve, az igehirdetés, a hívőket közösségi felelősségre, sáfárkodó életre felindító. Az elmondottak azonban pusztán eszközei és gyümölcsei a fő célnak, a Krisztussal való személyes közösségbe jutásnak. Habár mind az eszközökről, mind a célról Szegedi Kis és Méliusz egyformán gondolkozott, gondolataikat a dolog természete szerint mégis egy-egy mindegyikre külön-külön jellemző sajátos teológiai rendszerben érlelték meg és fejezték ki. Ez a rendszer természetesen csak formálisan tudományos szisztéma, valójában azonban egy-egy látomás Istennek az emberekhez fűződő viszonyáról.

Szegedinél ez a látomás a szövetség képzete köré összpontosul. Szegedi arra helyezi a súlyt, hogy az emberszerető Isten már a világ alapjainak felvettetése előtt elhatározta és tüstént az ősszülők bűnesetét követőleg kihirdette az evangéliumot, a kegyelmi szövetséget. Az Ószövetség igazi kegyesei ebbe az ígéretbe vetett hitből éltek. Viszont a törvény és a Krisztus között eltelt időben - a törvény célját meghamisítva - ugyanolyan törvényeskető, deformálódott és korrumpállódott hit jött létre, mint a reformáció előtti századokban. Kiszabadítani az evangéliumot az azt szinte a felismerhetetlenségig elrejtő vagy eltorzító törvényeskedő álkeresztyén burokból, prédikálni és megélni az üdvbizonyosságot és a munkatársi viszont, amely Isten szövetségére, Krisztus tanítására, keresztjének megváltó áldozatára, feltámadásának az eljövendő életre vetülő fényességére, a Szentlélek minden jóra vezérlő munkájára támaszkodik: ez Szegedi látomása szerint a keresztyénség létének értelme és boldogulásának útja.

Méliusz is tanította a Szentírás bizonyságtételeit Istennek szövetségéről az ő választott népével, amely nem Ábrahám vérének, hanem hitének öröksége. Méliusz azonban a Krisztussal való közösség szemlélésére egy másik mozzanatot helyezett a középpontba. Nála a latin simul szó nagy szerepe a jellemző. A simul azt jelenti, hogy egyszerre, egyidőben. Méliusz azt akarja elsősorban elmondani, hogy a megváltás és az üdvözítés egész folyamata Isten műve, tehát, hogy ezt a folyamatot teológiailag mint az Isten tettét egynejűségben kell értelmezni, és csak pedagógiailag és történetileg helyénvaló az időbeli, successív szemlélet. Lássuk, hogyan alkalmazza Méliusz kulcsszerepben ezt a„simul"-t, magyarul egyszersmindet. A megigazulás szorosan Isten oldalára tartozó mozzanataival, mint az elválasztás, az elhívás, a bűnbocsánat a Szentlélek által egyidőben ott van mindaz, ami az emberben megy végbe: „Egyszersmind ugyanezen tény (ti. elválasztás, elhívás, megbocsátás) mozzanatával újjászül, új szívet, új lelket, új teremtést alkot, hittel, reménységgel megerősít és szeretettel ruház fel, és az így megszentelteket, megtisztultakat igazaknak nyilvánítja, megigazítja"55. A megigazulás célja és pecsétje, hogy az ember szabad és készséges lesz a jó cselekvésére. De a jó cselekedetek is a Krisztuséi a hivőben. Az Isten idejében egyszerre van a kiválasztás és a jót cselekedő ember. Érdemes kihányni a templomból minden külső díszt, eltávolítani minden örökölt szimbolizmust és homályt, hogy az istentiszteletben mindig egy és ugyanaz az ajándék álljon a középpontban: a már a világ alapjainak felvettetése előtt elhatározott, a már a bűneset után meghirdetett, a Krisztus vére hullása árán megszerzett és az emberi történelem tengelyévé vált örömüzenet Isten megmásíthatatlan emberszeretetéről. Ez az örömüzenet szüli újjá az embert, és ez formálja Isten akarata szerint valóvá a közösséget.

Természetesen az ilyen rendszerezések, illetve látomások, bár a tudomány mezében jelennek meg, a tudomány megszokott módján nem bizonyíthatók. Igazságuk, történelmi súlyuk, „menetközben", közösséget, társadalmat formáló hatékonyságukban mutatkozik meg. A XVI. század nem maradt adós e hatásokkal.

A római egyház térvesztése

A reformált istentiszteletnek fő része volt benne, hogy a nép tömegei az evangélium hirdetőit kívánták hallgatni. Még Mohács évében ezerötszáz rendtag élt hetven ferences kolostorban, 1605-ben már pusztán öt rendház állt fenn, és bennük mindössze harminc szerzetes buzgólkodott.56 Az ország keleti felében a római egyház szinte teljesen elenyészett. A magyar római egyház történetéről készült legújabb monográfia így számol be erről: „Kolozsvárt 1579-ben már csak egy asztalosmester akadt, aki a megfogyatkozott katolikus híveknek az evangéliumot felolvassa. Nagyváradon és Szilágysomlyón egy-egy ferences élt, Kraszna megyében mindössze három katolikus pap. Ezenkívül, a Székelyföld kivételével, egyetlen katolikus pap sincs Erdélyben." Valamivel jobb volt a helyzet a Habsburg királyságban, ahol a hierarchia felső tagozata épen maradt. „Oláh Miklós esztergomi érsek 1561. évi zsinatán száztizenkilenc pap jelent meg. Ezek közül hatvankettő nős; negyvennégy két szín alatt áldoztatott."57 Tehát ha a színlelést mint lehetőséget egyáltalán nem számítjuk, a megjelentek közül csak tizenhárom pap nem csatlakozott a reformációhoz. Több százra rúgott vissza azoknak a száma, akik nem jöttek el a zsinatra. Ezek állásfoglalása aligha lehet kétséges. Oláh Miklós restaurációs fáradozásánál érdemes egy pillanatra még elidőzni. Oláh kénytelen volt a reformáció eszközét alkalmazni és helyt adni a mise mellett a protestáns értelemben vett prédikációnak is. A nagyszombati zsinat határozatának 21. fejezete előírta, hogy a plébánosok betű szerinti értelemben magyarázzák a népnek az evangéliumokat és az epistolákat, tekintettel a protestáns prédikátorokra.58 Jeles liturgia - történészünk, Sörös Béla kimutatta, hogy Telegdi Miklós 1583. évi nagyszombati agendáriuma magán viseli a reformáció kegyelem-teológiájának nyomait.59 Viszont annak a bizonyítékait is megtaláljuk, hogy a katolikus restauráció fő célja mégis a klérus feldúlt sorainak rendbeszedése, tekintélyének és pozíciójának biztosítása volt. Az említett nagyszambati zsinat eltiltotta a prédikálástól a kolduló rendek tagjait, mert azok állítólag a plébánosok állására törtek. A nagyszombati agendáriumban pedig a 9. gyóntató kérdés így hangzott: „Vetélkedtél-e paraszt lévén a hit felől?"60 Ehhez a kérdéshez nem szükséges kommentárt fűzni.

A református egyházak az ellenreformáció tüzében

A Szegedit és Méliuszt követő nemzedékek az egyre erősödő ellenreformáció körülményei között nem tudták mindenben tovább vinni az előttük járt reformátorok látását és lendületét. A vallási csoportok kénytelenek voltak a feudális világ viszonyai között orthodoxiájukat igazolni a római egyházzal és egymással szemben. Ez késhegyig menő konfesszionális harcokat idézett fel. A magyar református egyház igehirdetése, amely ébresztőnek indult, hogy a Krisztussal való személyes közösségbe építsen be és a közös jó munkálására erősítsen, a konfesszionális harcokban újra erősen tanszerűvé vált. A protestánsok kölcsön vették a középkori skolasztika metafizikai vázát és terminusait. Az így elkészített és elmondott prédikáció magyarul szólt, de nem volt már mindenki számára érthető. Nem fejlődött tovább az istentisztelet és az egyházi élet a gyülekezet öntevékenységének, felelősségvállalásának útján sem, hanem inkább valamelyest újra klerikalizálódott. Történt ez sajátságos módon éppen azokon a területeken, ahol a református egyház a világi hatalom támogatását élvezhette.

Viszont ott, ahol az ellenreformációt szolgáló világi hatalom tűzzel-vassal irtotta a reformátusokat, eleven maradt a reformátori bírálat és törekvés. Ha például Patai Istvánt olvassuk, a dunántúli reformátusoknak ezt a XVII. századi vezéralakját, az az érzésünk, hogy Ozorai vagy Méliusz gondolataival találkozunk újra: „Istennek Fia azt parancsolta, Math. 10, hogy nyilván kiáltsák, prédikálják, ők pedig el röjtözték, be fődözvén az lölki szövétneket az idegen nyelvnek palástjával. Az Evangeliomnak még a nevét is letörték, Misét adtak helyébe." Az eredmény azután az - folytatja -, hogy „Vallást tesznek ma is az szegény, egy igyü deáktalan emberek, hogy ők nem tudják, miben álljon az körösztyénség. Ha kérded, mit tanultak az Isten titkainak álnok sáfáritul, az papokul, barátokul, azt mondják.., hogy nem érzötték ízit a papok főzte éteknek, mert idegen nyelven szólottnak az isteni tiszteletben ..." A római hiten levőket - Patai szerint - nem is „katholikusoknak" kellene hívni, hanem „olasz vallásúaknak", mert a katolikus valláshoz annyi a köze a pápás vallásnak, „mint a Duna vizének a záporeső által belesodort söpredékhez". „Ha pedig ezek így vannak - tör fel benne a keserűség -, akkor hol lehet az ég alatt nyomorultabb nép, mint amely keresztyénségnek színe alatt emésztetik meg, kiknek vérekből híznak és bűnökből ruházkodnak, kiknek lölki veszedelmekkel gyűjtnek királyi kéncset ez hévolkodásban gyönyörködő Epicurusnak fiai? Ne szenvedd el, fölséges Isten !"61

Kitekintés

A magyar puritánus mozgalom újra megnyitotta és megtisztogatta a forrást: az evangéliumnak inkább ébresztő, mint tanszerű hirdetését. A megcsontosodó feudális viszonyok között azonban ne

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

Diplomás asztrológustól: A nyárra való tekintettel. Horoszkóp + 3 éves elõrejelzés 2000 Ft. a konzultáció ingyenes!Katt!    *****    Szeretted a Trónok Harcát? Ha Westeros lenyûgözött, akkor Aneliath sem okozhat csalódást - Csatlakozz! FRPG    *****    Unalmas a nyár? Szeretnél kikapcsolódni? Az írás a véredben van? Szeretnéd kiélni a vágyaidat? - CSATLAKOZZ - FRPG    *****    SZEREPJÁTÉK - Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    A te szavazatodra is szükség van, kérlek szavazz a családi napos pályázatunkra. A fõoldalról a szövegre klikkelve...!    *****    A nyárra való tekintettel óriási akciót indítok.Születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés 2000 Ft.A konzultáció ingyenes!    *****    Ha diplomás asztrológustól szeretnél horoszkópot + 3 éves elõrejelzést,rendeld meg.Most minden megrendelés csak 2000 Ft    *****    "Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    "Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések." - Vámpírnaplók FRPG    *****    Szerepjáték &#8211; Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    A horoszkóp a lélek tükre, most nagyon kedvezõ nyári lehetõség, akcióra van lehetõséged, használd ki. Várlak az oldalon!    *****    BOOKISLAND - könyvajánlók, ahol a könyvek életre kelnek - BOOKISLAND    *****    Megnyitottunk. Magyarország jelenleg talán egyetlen rajongói oldala a népszerû Holnap Legendái sorozatról. Nézz be.    *****    ANELIATH - egy középkori világ - fórumos szerepjáték    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér - szerepjáték - ANELIATH - varázslat és sárkányvér - szerepjáték    *****    &#9819; ANELIATH &#9737; varázslat és sárkányvér - szerepjáték - &#9819; ANELIATH &#9737; varázslat és sárkányvér - szerepjáték    *****    DIGIMON DIGITAL Monsters a digimonok rád várnak, kattints látogass meg minket!!!! A legjobb a íme a világon!    *****    >> Nézz be a "THE 100" (A visszatérõk) címû sorozattal foglalkozó lapra! Információk, érdekességek, interjúk, képek! <<    *****    A horoszkóp olyan lehetõségeket mutat,amire nem is gondoltál,a konzultáció során mindenre választ kapsz teljesen ingyen!