Az igehirdető Kálvin

Szabó Pál: A levél 2009. június 54. évf. 1. sz. http://protestans.ch/

Kálvin1 János 1509 júl. 10-én született Noyonban, Franciaország sokak által legfranciábbnak tartott megyéjében, Picardiában. Édesapja Kálvin Girard püspöki ügyvivő, édesanyja Le Franc Jeanne gazdag vendéglős leánya. A család neve eredetileg Cauvin, amelyet Calvinra latinosítottak. Ennek a cikknek most nem az a feladata, hogy a reformátor életrajzáról adjon egy kivonatot. A születési dátumnak számunkra az a jelentősége, hogy a jubileumra utaljon, hiszen az 500-ik évfordulót ünnepeljük. A születési hely és családi származás pedig arról szól, hogy itt egy ízig-vérig francia érzelmű és gondolkodásmódú emberrel van dolgunk.

Az 500 éves jubileum magában hordja annak a veszélyét is, hogy eleve nem közeledünk objektíven Kálvin személyéhez. A magyar református berkekben történetírásunk hajlamos tulzásokra és megdicsőítésekre. A jubileum lelkesedésében igyekszünk mindazt, ami a jubilált képét zavarná, érthetetlenné tenné vagy elhomályosítaná, félretenni. Kálvinból Szent Kálvin lesz, alakja apostolivá növekszik és írásai kijelentésekké válnak. Ilyenkor sokszor elfelejtjük a "sola scriptura" alapelvét és meg vagyok győződve arról, hogy Kálvin maga is tiltakozna az ellen, ahogyan őt sokszor idézzük és magyarázzuk. Mivel most itt a kálvini igehirdetés formáival foglalkozunk, szeretném elkerülni ezt a jubileumi hangulatot. Soha sem szabad elfelejtenünk, hogy mindaz, amit a reformátor írt vagy mondott, az nem az Ige (azaz Isten szava), hanem annak a magyarázata, elemzése vagy interpretációja. Egyébként ugyanez érvényes a Dordrechti Kánonokra, a II. Helvét Hitvallásra vagy a Heidelbergi Kátéra is. Református egyházunk abból indul ki, hogy Kálvin látta és közvetítette helyesen az evangéliumot, ami nem azt jelenti, hogy mindaz, amit írt, mondott, magyarázott az élő igét helyettesítheti.

Ha a kálvini igehirdetés módszereiről beszélünk, akkor tk. genfi tevékenységére kell vonatkoztatnunk, tehát az 1541-től 1564-ig terjedő időszakra, amikor megvalósíthatta elgondolásait. Kálvin igehirdetésének három lényeges formája van: írásban, predikációban és dialógusban (úgy is fogalmazhatjuk hogy megbeszélésben).

Itt most írásaival nem foglalkozunk, hiszen ezek igen jól ismertek és erre elhívott teológusok sokféleképpen elemezték őket. Csak egy jellegzetességre szeretném felhívni a figyelmet: Kálvinnak alig vannak spontán írásai. Tudjuk, hogy fő művét az Institutiót háromszor (1536, 1539-41, 1559-1560) adta ki, három lényegesen megváltoztatott, sőt átfogalmazott szöveggel, utoljára francia (1559) és latin (1560) nyelven. Még levelei sem spontán irományok, hanem sokszor több változatban kerültek nyilvánosságra. Ezek az utólagos korrekturák sajnos megnehezítik a történész munkáját, mert tompítják vagy egyenesen megszüntetik a közvetlen aktualitást. Kálvin úgy érzi, hogy abban, amit ír és mond, Istennek és olvasójának illetve hallgatójának van elkötelezve, tehát konzekvensen vigyáznia kell, hogy ne legyen a szöveg az isteni kijelentéssel ellentétben és emellett érthető legyen mindenki számára. Érdekes, hogy ezt a két kritériumot Kálvin teljesen egyenrangúnak tekinti a szolgálat szemszögéből. Ezért abból kell kiindulnunk, hogy a kálvini szövegek minden esetben többszörösen átgondolt, tárgyilag és stilisztikailag formált munkák.

Kálvin a történelem egyik legaktívabb "prédikátora" volt. Teljesítménye ebben a tekintetben meghaladta első és második generációs reformátortársainak tevékenységét. De Béze Theodor írja róla: „minden második héten naponta prédikált, ha lehetett minden vasárnap kétszer, háromszor hetenként tartott előadásokat a teologián, ezenkívül vezette a konzisztórium vizsgálatait, minden pénteken tartott egy előadást a Bibliagyűlésen amit kongregaciónak nevezünk és haláláig ezt így folytatta megszakítás nélkül".2 Ugyanezt írja róla de Raemond Florimond:3 "nehéz lenne hasonlót találni Kálvinhoz, mert 23 év alatt... prédikált minden nap és vasárnap sokszor kétszer... stb... és fennmaradt idejét pedig írói munkára fordította...amivel mint egy Pontifex Maximus az egész szektás világot elérte”. Tehát még ellenségei is elismerték csodálatos prédikációs tevékenységét. 1549 szept 29-től Kálvin prédikációit egy gyülekezeti tag, Denis Raguenier gyorsírással jegyzetelte, 2300 prédikációját sokáig jól rendezetten megőrizték, míg egy könyvtáros az egész gyüjteményt kilóra (!) el nem adta.

Fáradtságos rekonstruk-ciós munkával sikerült máig kb. 1500 sermónt újra összeál-lítani, de az egész anyag kritikai átdolgozásra vár eltekintve olyan prédikációktól, amelyek külön kiadásra kerültek. Kálvin nagyon önkritikusan ítélte meg saját prédikációit. Már utaltunk arra, hogy fenntartással volt mindenféle spontaneitással szemben. Mikor 1552-ben négy prédikációját kiadták, terjedelmes levelezést folytatott arról, hogy ezeket a témákat már traktátusokban kidolgozta, ezért a spontán prédikációk megjelentetésének szükségessége megkérdőjelezendő. Kálvin félt nyilvánvalóan attól, hogy a prédikáció hevében meggondolatlan, félreérthető vagy téves dolgok csúszhatnak be a szövegbe. Kálvin egyik kiadója Girard Jean panaszkodik is, hogy a "Huszonkét prédikáció a 119. zsoltárról" kiadása alkalmával a gyorsírással rögzített szövegbe és az anexusba a reformátor még egy csomó kommentárt akart beerőszakolni.

Kálvin kiváló retorikus volt. Valamennyi kortársa leírja, hogy magával ragadta hallgatóságát, de azt is, hogy prédikációiban sokszor emocionális és kolerikus kitörésekre is sor került. Ezek a hatalmas erejű szónoklatok testi teljesítőképes-ségének a határait is érintették, hiszen tudjuk, hogy istentiszteletek után ez a törékeny férfi sokszor az összeomlás határán volt. Talán éppen emiatt félt saját spontán szövegeitől. De ez az ember, aki valóban a tévtanítástól való félelemmel vitte végbe szolgálatát, nem írta le előre a predikációk szövegét! Tudjuk hogy sok jegyzetet csinált, az igét valóban forgatta szivében, de amikor fenn állt a szószéken úgy érezte, hogy a Szent Lélek maga beszél rajta keresztül. Kálvin irja: "ha az evangélium prédikáltatik Isten nevében, akkor úgy érzem mintha Ő maga szólna közvetlen személyében" majd tovább: "én beszélek ugyan, de hallom magamat ahogyan vezetve vagyok a Szent Lélek által. Így lesz az Ige nekem úgy mint másoknak a hasznára"4 Reformátorunk négy lenyeges feltételt szab a prédikációknak:

1. A prédikációnak az evangéliumról kell szólnia, azaz Jézus Krisztusnak kell a középpontban állnia.

2. A prédikációnak a hallgatóság hasznára (lelki gazdagodására) kell elsősorban irányulnia (ne legyen "a levegőbe spekulált" teológiai téma)

3. A prédikációnak legalább annyira kell szólnia magához a prédikátorhoz is, amennyire a hallgatóságot akarja megérinteni.

4. A prédikáció legyen retorikusan hatásos.

Saját prédikációs szerepét így látja Kálvin: "Urunk azt akarta, hogy én mint egy trombita legyek, hogy magam köré gyűjtsem azt az engedelmes népet, amely az Ővé és hogy én is a nyájhoz tartozzam mint a többiek. Ha tehát a hangomat fogjátok hallani, azt jelenti, hogy mi, ti és én, összegyűljünk, hogy Isten és a mi Urunk Jézus Krisztus nyájává legyünk.”5

A kálvini prédikáció nem hívogató, nem evangélizáló prédikáció. Célja az, hogy a nyáj együtt maradjon és a hitben erősödjön. A reformátor tanítani akarja Isten kiválasztott és elhívott gyermekeit, hogyan éljenek ebben a bűnös, ellenséges, sátáni világban. Kálvin azt akarja, hogy "senki se térjen vissza a templomból úgy, ahogyan eljött ide”, hanem meggazdagodva, megerősödve és megtisztulva menjen haza, mert ha ez nem így lenne, akkor "ez Isten igéjének a megszentségtelenítése" lenne.6

Még egy aspektust meg kell említeni: Kálvin a prédikációval úgy akarja Isten igéjét közvetíteni, hogy azt mindenki, tehát a legegyszerűbb írástudatlan ember is megértse: „nem vagyok itt egyedül, hanem valamennyiőtök hasznára kell válnom, ha fölmegyek a szószékre.” Nem üres retorikát akar reformátorunk, hanem ízig-vérig őszinte bizonyságtételt, ahol a prédikátor teljesen feloldódik Isten üzenetében. „Ha én a szószékről Isten nevében figyelmetekbe lopnám magam és hamisan félrevezetném a népet, az olyan alávalóság lenne, ami minden mást felülmúl"7. Kálvin kétségtelenül a prédikációt tartotta reformátori szolgálata középpontjának, egy olyan szolgálatot, amely megviselte, testi tartalékait felemésztette, amelytől szolgálói alázattal rettegett és mégis mindenek felett szeretett.

Az Ige közvetítésének másik kálvini formája volt a kongre-gáció, amit ma ugy hívnánk, hogy bibliaóra (amelynek bibliaiskola szerű vonásai is voltak). Hasonló összejövete-leket 1536-ban Bullinger Henrik vezetett be Zürichben „prophezey” néven, amire lelkészek és gyülekezeti elöljárók voltak hivatalosak8.

Ezt a bibliatanulmányozási formát vették át Genfben megszigorított renddel: „az összes lelkész és mindazok, akik a falvakban szolgálatot végeznek vegyenek részt egy olyan összejövetelen egyszer egy héten, ahol foglalkoznak a Szentírással azért, hogy a tiszta tanítás és annak egysége megmaradjon..." írja Kálvin9 és az igazolatlan elmaradást kizárással fenyegeti meg.

A kongregáción lehetősége volt minden szolgálónak, hogy hozzászóljon az olvasott, vagy általa hozott igéhez. Sajnos ezek az alkalmak sokszor arra is szolgáltak, hogy teológiai ellenfelek a nyílt vitában leszámoljanak egymással. Híres példái voltak ennek az egykori karmelita szerzetes Castellio Sebestyén esete, aki az eretnekek üldözé-se ellen lépett fel és ezért a reformátor feljelentette (1544) és a sokkal tragikusabb Bolsec Jeromos ügye, akinek az volt a szerencsétlensége, hogy Kálvin belépett a terembe, ahol ő az „átkos predestinációról" szónokolt. Bolsec megúszta a dolgot egy kemény börtönbüntetéssel és kitoloncolással. Persze ne feledjük el, hogy még a középkori gondolkodásmód korszakában vagyunk. A Szentháromság tagadása (Servet) vagy a dóm-lelkész átkozása (Bolsec) abban az időben függetlenül a felekezeti hovatartozástól halálos bűnöknek számítottak a világi igazságszolgáltatás szemében is. (Servetet egyébként a katolikusok is elítélték és in effigie megégették). Ne legyen ez mentség, de értsük meg, hogy az akkori kor emberétől, bárki legyen is az, nem lehetett elvár-ni, hogy teljesen felrugja azt a törvényességet, amely nyilvánvalóan a társadalom elengedhetetlen támaszának számított.

Minden pénteken reggel összejött kb. 60 személy az Auditoire-ba, ahol a vezető lelkészek először egy meghatározott bibliai fejezetet megmagyaráztak, amihez hozzá lehetett szólni. Az egész alkalom közös bűnbánati imával kezdődött, majd hálaadó zsoltárokkal és imaközösséggel végződött. A kongregációk következetes gyakorlata valóban elérte, hogy a gyülekezet hitéletében megmaradt az egység és ezeken az alkalmakon olyan közösség nevelődött, amely még Kálvin halála után is sokáig megőrizte tanításának a tisztaságát. Persze mondanunk se kell, hogy ezeket az alkalmakat is Kálvin uralta. Nyilvánvalóan ezzel is arra törekedett, hogy Krisztus nyája együtt maradjon.

Ha megvizsgáljuk Kálvin igehirdetői aktivitását, mi marad meg számunkra egy fél évezred távlatából? Bizonnyal érvényesek mindazok a kritériumok, amelyeket Kálvin a prédikátori szolgálattal szemben felállít. Szolgálati tevékenységének középpontjában állt a bizonyságtétel, és jó lenne, ha egyházunkban (amely magát sokszor kálvinistának nevezi) ez újra tudatosulna. A hit hallásból van és a prédikáció sok ellentétes vélemény ellenére nem elavult és lejárt eszköze az igehirdetésnek, hanem az egyetlen olyan lehetőség ahol a szolgáló egész lényét beleadhatja az Ige tolmácsolásába. A prédikáció, a mindenki számára érthető és mindenkinek személyesen szóló prédikáció kétezer esztendeje az egyház legfontosabb módszere Isten üzenetének a továbbadására. Bizonnyal szorongat minket is a szolgálat egyre szétesőbb rendetlensége. A Szentírás helyes értelmezése és megértése csak a közösségen keresztül és a gyakorolt közösségi életben történhet. Különösen mai világunk bizonytalanságában és egyre fokozódó zavaros irányvesztésében, jó lenne ha újra bátorságunk lenne „kongregációk-ban” az igét együtt tanulmányozni és együtt elcsendesedni.

1. Tk. a helyes irásmód Calvin. Én se szeretném, ha a nevemet Németországban Saboonak írnák.

2. T. de Béze: L'histoire de la vie et mort -de Caivin

3. F. de Raemond. Op. VII. Cap. A levél 2009 június 3

4. Prédikáció Jákob kiválasztásáról

5. 1 Timóteus magyarázata

6. Jób magyarázata

7. 5 Mózes magyarázata

8. Bullinger ennek a bevezetését melegen és sürgetően ajánlja a magyar reformátusoknak un. kiküldési levelében 1559-ben. Ein kleines Sendschreiben... Claudiopolis

9. Jean Calvin: Deux congrégations et exposition du catéchisme

Szabó Pál: A levél 2009. június 54. évfolyam 1. sz. http://protestans.ch/