Vizkelety András

A német írás története. A régi német írásbeliség

A különböző germán népek irodalma az írásbeliség kialakulásával válik megfoghatóvá.

A germán népek első írása a rúna-írás volt (első emlékek 200 körül; délről terjedt észak felé!), amely elsősorban csupán szakrális szövegek rögzítésére szolgált.

Második kísérlet a germán népek írásbeliségének kialakítására a nyugati gótoknál történt a 4. sz.-ban. Kialakulása összefügg a gótok megtérítésével (ariánizmus!); az írás létrehozója Wulfila püspök volt, főleg a görög unciális (nagybetűs) írás betűformáit vette át. Az írás a keleti gótoknál is elterjedt, a fennmaradt emlékek (bibliafordítás, "Codex Argenteus" Uppsalában!) tőlük származnak. Az ariánizmushoz való ragaszkodás akadályozta meg a gót írásbeliség és államiság későbbi fejlődését.

A germán népek harmadik írása a latin írás lett, amelyet a kereszténység felvételével párhuzamosan valamennyi törzs átvett. A "német írás" általános írástörténeti fejlődése szervesen összefügg tehát a latin paleográfia korszakaival. Lényeges különbség azonban, hogy - mivel a német nyelv élő nyelv - az írásnak követnie kellett a nyelv hangtani változásait.

Az ófelnémet irodalom (a kezdetektől a 11. sz. végéig) első emlékei a 8. sz. végén, Nagy Károly udvari akadémiáján kialakult karoling minuszkulával kerültek rögzítésre. Ez az írásforma maradt német nyelvterületen kb. 1200-ig uralkodó. Nehézség: a német nyelv hangjainak latin betűkkel való rögzítése, több hanghoz nem volt megfelelő betű (dentalis réshang, az eredetileg bilabiális réshang: uu, vv, majd w; az ou kettőshangzó stb.). Rövidítéseket ritkábban alkalmaznak, mint a latin írásbeliségben.

A középfelnémet (kb. 1100-1350) emlékek írása a "gótikus" írás, amelynek nincs köze a gót néphez (a humanisták által barbárnak, azaz "gótnak" minősített írás és művészet). Paleográfiai jellemzői a megfelelő kor latin írástípusainak felelnek meg. A német nyelv fejlődéséből eredő speciális jelek: a hosszú magánhangzók jelölését szolgáló ékezet, a kettőshangzóknak (diphthongusoknak) az alaphang fölött való jelölése, az ún. umlaut jelölése (a két betű összeírva); a z betű kétféle hangértéket jelölhet: wizzan > wissen, ill. zit > zeit. Nyelvjárási formák ritkán jelentkeznek, megfejtésük nem okoz különös nehézséget, pl. b > p.

A korai újfelnémet korban (1350-1550) a hagyományos "gótikus" könyvírásformák mellett jelentkeznek már a kurzív írások (vö. latin paleográfia). A kor vége felé kialakul a "gót betűs" kurzív írás, amely még a 20. század első felében is használatos. Az írás egyre inkább egyéni karakterisztikumok hordozójává válik, különös ligaturákat, rövidítéseket alkalmaz; az írásbeliség mennyisége nő, az írni, olvasni tudók szociális rétegződése mélyül. Következmény: az írás egyre nehezebben "olvasható", egyre fokozottabban jelentkeznek írásban is a nyelvjárási különbségek. Az alnémet nyelvjárásokból kialakul az önálló németalföldi (holland) nyelv. A német nyelv alkalmazása terjed az okleveles gyakorlatban és általában a hivatali apparátusban (kancelláriai nyelv!), az első német oklevelek még 1300 előtt keletkeztek. - A nyelv fejlődésének tükröződése az írásban: a középfelnémet hosszú magánhangzók diphthongizálódnak: min > mein, hus > haus (a fejlődés délről észak felé tart, az északi nyelvjárásokat ma sem érte el!). A helyesírásban nagy a változatosság, sőt az önkényesség: panckh (Bank), maistther (Meister) stb. A szabályozatlan íráskép az egész barokk korban uralkodik, valamelyes egységesülés csak a 17. sz.-i nyelvművelő társaságok hatására észlelhető. Az íráskép is "cikornyássá" válik ("Zierschrift"), ezeket az írástípusokat "Schreibmeisterbuch"-ok rögzítik és terjesztik. A "cikornyásság" a mondatfűzésben is megnyilvánul.

A német írásban és hangtanban ezután jelentős változások nem mennek végbe, a nyelvjárási elemek fokozatosan visszaszorulnak, az íráskép egyszerűsödik.

A régi német írásbeliség főbb műfajai

Az ősközösségi és a népvándorláskori társadalom néhány esetlegesen, utóbb rögzített irodalmi emlékén kívül (varázsszövegek, hősi epika) a német írásbeliség kezdetén a latin szövegek megértését és fordítását elősegítő művek állnak (szótárak, glosszák, interlineáris "szöveghez tapadó" fordítások, szó szerinti, majd szabadabb fordítás-irodalom, latin minták átdolgozása, önálló munkák latin források nyomán). A fordítás-irodalom tartalmilag főleg egyházi vonatkozású, a feudális államszervezéssel párhuzamos missziós tevékenységet támogatja: a fő imádságok, keresztelési, gyónási formulák, rövid exhortációk, a keresztény üdvtörténet összefoglalásai (evangéliumharmóniák stb.), zsoltár- és himnuszfordítások. - A világi emlékek rövid jogi szövegek, "Physiologus"-kéziratok, a "Septem artes liberales" összefoglalásai (Maroianus Capella), történeti-dicsőítő versek ("Ludwigslied"). - A clunyi reformmal kezdődő egyházi megújhodás a prózai és verses aszkétikus anyanyelvi irodalom növekedésével jár, az evangéliumi élet követelésében sokszor éles szociális tartalmak tükröződnek (ún. "szociális eretnekségek"). Követendő mintaképeket szolgáltat a legendairodalom.

A térítés befejeztével bekövetkezik a világi és egyházi imperium összeütközése (invesztitúra-harc), amelynek során a lovagi réteg egyre nagyobb katonai és szociális tényezővé válik. A lovagi kultúrában ésköltészetben az első kísérlet egy laicizált világkép megteremtésére. Az udvartörténeti művek után világtörténeti művek (a világtörténelem lovagi interpretálása: "Kaiserchronik"), majd a lovagi epika (Hartmann von Aue, Wolfram von Eschenbach, Gottfried von Strassburg) és a Minnesang (Heinrich von Veldeke, Reinmal der Alte, Heinrich von Morungen, Walther von der Vogelweide stb.). A "klasszikusok" művét az "epigonok" folytatják (Konrad von Würzburg, Ulrich von Türheim, Rudolf von Ems stb.). A lovagi epika klasszikus és epigon korából való töredékekkel már találkozunk a magyar könyvtárakban őrzött anyagban is.

A lovagi irodalom "klasszikus" kora a 13. században lezárul. Utána az epigonok mellett a didaktikus költészeté (Stricker, Freidank stb.) és a többnyire névtelen verses vagy prózai, tréfás vagy komoly kisepikáé a szó ("Märendichtung", "Schwankdichtung"). (Az elveszett "Kalocsai kódex"!) - A drámai forma is jelentkezik, többnyire templomban előadott "misztériumjátékok" formájában (az egri karácsonyi játékok, a németújvári utolsó ítélet-játék).

Óriási volumenű a 14. századtól kezdve a német vallásos, "épületes" irodalom (Erbaungsschrifttum). Imakönyvek (Johannes von Neumarkt, Johannes von Indersdorf imái, a német "Hortulus animae" stb.; a "devotio moderna" és a misztikusok szerepe: Heinrich Seuse, Johannes Tauler); katechetikai irodalom (gyónási tükrök, Miatyánk, Ave Maria, Credo-magyarázatok stb., vö. Weidenhiller művét az irodalomjegyzékben);moráltheológiai summák és traktátusok (Heinrich von Langenstein, Ulrich von Pottenstein, Konrad von Bömlin stb.); prédikációs irodalom (Berthold von Regensburg, Nikolaus von Dinkelsbühl, Johannes Tauler stb.); legendák ("Waterbuch", "Das alte Passional", "Leben der Heiligen" mint gyűjtemények s az egyes szentek legendái). Jelentkeznek ezeken kívül vegyes és speciális műfajok ("Ars moriendi"-k stb.).

Nagyon sokrétű a német jogi irodalom, mind a kánonjog és kazuisztika (vö. Stinzing idézett műve), mind a világi jog terén: országos jogok (Sachsenspiegel, Schwabenspiegel, Zipser Willkür stb.), városi jogok (bécsi, budai, magdeburgi jog), bányajogok (selmecbányai) stb. (Összefoglaló irodalom és az egyes emlékek felsorolása: lásd Homeyer id. műve.)

Késő középkori és korai újkori kéziratokban nagyon gyakoriak a különböző szakirodalmi művek. Bár G. Eis az irodalomjegyzékben szereplő összefoglalása kitűnő, itt is álljanak a legfontosabb csoportok és nevek, mert a mű nehezen hozzáférhető.

Természettudományos enciklopédiák (Konrad von Megenberg, Buch der Natur, nagyon gyakran csak részletek!).

Asztrológia és asztronómia (időszámítási táblázatok, "Lucidarius", prognosticum-ok, népi időjárási rigmusok).

Orvostudomány ("Regimen"-ek: étel, ital, alvás stb.; sebészet: Peter von Ulm, Guy de Chauliac, Heinrich von Pfolspeundt; általános receptgyűjtemények főleg Ortholf von Bayerland és Meister Bartholomeus könyveiből; nőgyógyászat: Ps. Albertus Magnus "Secreta Mulierum" c. műve; különösen nagy irodalma van a pestis-recepteknek!).

Állatorvoslás, főleg lóorvoslás (elsősorban Meister Albrant receptkönyvének különböző redakciói.)

Botanika. (fő forrás általában a "Macer Floridus").

Agrártudományok (Gottfried von Franken: Pelzbuch c. enciklopédikus kertészeti művéből merítenek leginkább a kéziratok).

Ehhez kapcsolódnak a szakácskönyvek és a különböző háztartási recept gyűjtemények, amelyekben a tintakészítéstől a bolhairtásig találunk előírásokat.

Háztartási gyűjteményekbe is belekerülnek többször részletek a festőkönyvekből (ld. Ploss megfelelő műve): textil, üveg stb. festése, aranyozása.

Festőkönyvekhez kapcsolódnak gyakran alkímiai traktátusok és receptek, részben kimondottan természettudományos jellegűek: desztillálás, olvasztás, ötvözetek stb., részben a "titkos tudományok" körébe tartozók: "Buch der Hl. Dreifaltigkeit", "De quinta essentia" (az egyik fontos redakció Johannes de Rupescissa-nak tulajdonítva). Az alkímiai jelek megfejtéséhez külön segédkönyvek vonnak (l. jegyzék). - A "titkos tudományokhoz" sorolhatók a tolvajnyelvi szótárak ("Rotwelsch", egy szombathelyi kódexben is!).

A szorosan vett természettudományok körébe tartozik a bányászati és kohászati irodalom ("Probierbücher'", nagyon sok magyarországi kézirat!).

Az ún. "udvari művészetek" körébe sorolható a lovaglás, vadászat ("Beiz-bücher"), a vívás (Johann Liechtenauer: Kunst des Fechtens), a sakk ("Schachzabelbücher"), a puskaművesség és az ostromgépek irodalma.

Jelentős a késő középkori krónikairodalom (Leopold Stainraiter osztrák krónikája; városi krónikák, pl. soproni német krónikák, testületi krónikák: salzburgi püspökség stb.).

Földrajzi jellegűek az útikönyvek, zarándokkönyvek (vö. Röhricht i.m.).

Az újabbkori német irodalom és írásbeliség nem speciális jellegű, jobban feldolgozott, és így a kézirat-feldolgozót különös nehézségek elé nem állítja.

Mind a régebbi, mind az újabb művek azonosításához nagy segítséget nyújtanak a nyomtatott kéziratkatalógusok.