Martonfalvay beteges Imre deák szolgálatjárúl rövidedön való emléközet. Az nagyságos Török Bálint uramtúl és asszonyomtúl, feleségétűl*, Pemflinger Kata asszonytúl űnagyságátúl fogva az nagyságos Török János uram és Török Ferenc uramig és végezetre ez mostani Török István uram és Török János uramiglan mint szolgálgattam, íme, rövidedön kiírattam, azmönnyire megemléközhettem rúla Szécsényben fektömben; kérem mindönöket, hogy senki ne bánja, mert tudja az jó Isten, igazat írok; ifjúságomtúl fogva mind vénségömig, kinek immár hatvanöt esztendeje vagyon, nagy jámborúl híven és igazán szolgáltam űnagyságoknak, magamat penig semmi szolgálatjoktúl soha meg nem vontam, valahol űnagyságok parancsolták, ott szolgáltam, gyakor helyökön károkat és veszödelmet vallottam űnagyságok után, kiket ide alá nyilvábban megérthetnek; ezök azért az szolgálatnak rövidedön való emlékezeti, az többit pedig csak az Isten tudná előszámlálni:
1520–1530
Mikor a nagyságos Török Bálint uram szolgálatjára adtam magamat Somogyvárban*, igen ifjúcska voltam. Először Nagy Gergely idejében számtartó voltam, azután viceudvarbíró voltam, és azmit Ferdinánd király űfölsége az király adójából űnagyságának deputált, én kezemhöz járt, arról is én tartottam számot űnagyságának; hogy Nagy Gergely az somogyvári tisztet megresignálá űnagyságának, az udvarbíróságot énreám bízá űnagysága, és az én ifjúságomhoz képest híven és igazán szolgáltam űnagyságának, kiről menedékem is vagyon.
Nem sok üdő múlván Nagy Gergelyre gonosz vétkiért uram űnagysága megharagvék, Trója kastéllát reája szállatá*; az én kegyelmes uram parancsolá nékem is Somogyvárban, hogy én is oda mönjek minden népemmel, és Nagy Gergelyt házából kivonjuk, de erősen tartá magát, egynehány ember hala meg az kastély alatt, de hogy az árokját kastélyának megtöltők, elijede, kegyelemre megadá magát; és az én uramnál sokat töreködtünk Nagy Gergelyért, megkegyelmeze néki, én is kezes voltam érte, hogy jámborúl szolgál űnagyságának ezután.
Ez időközben az Dombay urak és az több János király párti, Ferdinánd királnak az én kegyelmes uram kényszerítésébül fejet hajtának, és Dombay János Ozora várát* az én uramnak vallá, de Orosz Máté az feleségével meg nem adák, reája szállónk, végre megvevők, ott én sokat szolgáltam az én kegyelmes uramnak; mert híre jöve, hogy Kápolnay Ferenc Thardasy Istvánnal és Nagy Zsigmonddal meg akarják segíteni Ozora várát, az én uram szolgáiban penig, kik Ozora alatt az klastrom felé voltanak, beljebb szállának az hadnagy felé, de én ott maradék az hadnagy engedelmébül, azhonnét az ellenséget várjuk vala; estvére kelvén, az útját szekerekkel bevonattam, gyalogokat hagyék ott őrzeni, magam penig az egész éjjel, nagy hideg, deres üdőben, csak magam szolgáival állottam az strázsát, kit Palásty Miklós hadnagyunk, egyebek is ha élnének, meg tudnak mondani, én sohult magamat meg nem vontam, mindenütt jámborul szolgáltam; hogy penig az várbeliek megcsalva az segítségben, elijedének, megadók Ozorát, kinek most is Pápához bírják jószágát.
Továbbá Báthory András uram kérésére az én uram, Terek Bálint Ötvös várát* megszállatá Pökry Lajos ellen, kit meg is vétete, és Báthory uramnak az több jószágával egyetembe megszabadítá; Ötvös alatt két jámbor szolgám hala meg az ostromon az én uram szolgálatában.
Kápolnay Ferenc az én uram ellen támada, mind atyjafiainak, mind szolgáinak sok kárt teszen vala, jószágokat is bírta némelyiknek Tolna vármögyében, Somogy vármegyében is, az községet is igen háborgatta az én uram tiszti ellen, Berki és Szent Márton tartományában, kiket az én uram bírt, sok kárt tött, kiről gyakorlatossággal írt, intötte is, hogy megszűnjék, de csak választ sem tött leveleiről, énvelem íratá meg uram űnagysága Ozorában; miérthogy semmit kérésére nem cselekedött – tartoznéjek hozzá –, mert el nem akarja ezután szenvedni, Kápolnay Ferenc nem vevén siketségre, hadat indíta, és Köbliben szállítá, az én uram utána választa elöljáróban kétszáz lovagot, napot napestig az hő időben száguldánk utánnok, de sokan el-elmaradának az nagy hőségben az én uraim, száz lovaggal ha voltunk; estvelére kelvén, Nagylábu Gáspár, Kápolnay Ferenc hadnagya előnkbe hozá vala az strázsát, azmint az fáradt lovakon meheténk, megűzők, Köbliben egy kertben szaladtanak előttönk, hátokon mönénk az kertben, ellenönk nem készülhetének, megverők az Kápolnay Ferenc népét, semmi viadalt velünk nem tudának tartani, maga voltak négyszáz lovaggal azon táborhelyen. Az én kegyelmes uram hada odaérközék, megmarada éjjel, másnapra kelvén hátratérénk, Gerennás felé, hova gyűltek volt az Kápolnay Ferenc szolgái Gerennásnak megtartására; az én uram ezt hallván, Gerennás látni mene nem sokadmagával, az több szolgáit az táborban hagyván, tehát az Kápolnay Ferenc szolgái és gyalogi lesben voltanak, sok jámbor szolgáit az én uramnak meglövöldözék, kikben sokan meg is halának a sarampókon; nékem is a többi között jobb kezemet általlövék az én uram mellett, ki miatt nagy nyomorúságot kellett szenvednem, mert halálos seb vala rajtam, közel két esztendeig gyógyítottak külömb-külömb mesterborbélyok, csak az Isten tarta meg, hogy meg nem halék bele, sokat is költöttem gyógyulásomért, de az én kegyelmes uram nagyon (?) ajánlotta vala magát érette, kezemet is ígérte vala megaranyaztatni, ha sokáig közöttünk maradhat vala, meg is teljesíti vala űnagysága, de ezután is várom gyermökinek kegyelmességöket érette holtom napjáig.
Az én kegyelmes uram fő jámbor szolgáinak halálokért és sebössölésökért nagy búába-keserőségébe Gerenás erősséget megszállatá, végre sok jámbor halálával meg is véteté, nékem is három jámbor szolgáim vesztenek alatta, az erősséget, Gerennást elhányatta és megégetteté nagy bánatjában.
Ez idő közben Remete-Udvarhelyt, melyet Boldizsár deák bírt árendába az szentmártoni apát úrtúl, az én kegyelmes uram parancsolatjából elfoglalám, és sok dézmabort győjteték hozzá, kiből az én uramnak nagy hasznot szörzék, szolgáinak is sok hordó bort adattam belőle szolgálatjokért.
1531–1540
Azután esztendő múlván az én uram hívata Szigetbe* alá, hogy még szörével meg sem gyógyultam vala; mondá űnagysága, hogy Ferdinánd király őfölsége az Lengyel uraknak per notam minden jószágokat neki donalta volna, meghagyta Fáncsy Jánosnak*, Nagy Gergelynek és Keresztury Imrének, hogy Szegliget várát megszállanáják, de hogy kevesen vadnak alatta, féltette őket az pártosoktúl, parancsolá nékem, hogy én is hozzájok sietnék segítségől, eleget mentém vala magamat gyógyuláshoz voltommal, látta űnagysága kezemet is nyakamban kötve viselem, nem is illik nekem atyámfiai háza megvételére mennem, de enmagam mentése űnagyságánál semmit nem használa, ösmerem; parancsolatja szerint Somogyváratt hertelen készülék, gyalogimmal és lovagimmal nagy sokan, de lovaimat az hajókban által nem viheték Szegligetre, sietőnk evezni, kiszállánk az partra, hát az én uram szolgái csak alig vártak, nagy jó kedvvel fogadának örömekben; reggelre jutánk, megkerüléjek az várat mindnyájan, az várbeliek megösmerék, hogy több nép lött volna ellenök Szegligetbe, nem kezdének olyan igen lőni, mint azelőtt; éjjelre kelénk, az csonka torony ellenébe az kősziklán fönn két kast tölteték, megijede az porkoláb Kulcsár István, nem sok idő múlván szót ada, és megadá Szegliget várát. Azután az én kegyelmes uram parancsolatjából nékem kelleték benne maradnom, az sok pártosok között, az nagy puszta várban, semmi élés benne, amint lehete, megtakarám, meg is fódozgatám az rősseket az kerítésön. Azonközbe látni eljöve az én kegyelmes uram, nagy vígan lakék egy nap, másik nap Keszthelyre evezének az Balaton vizén, onnét Somogyvárba, hová megyen volt kocsikon, nem sokan [?] volt, Lak várához nem messze*, tehát egy harasztból Dely Pál, Bereczk deák és Rácz Mikola, sokan az kocsikon ütöttek, Dely Pál az én uramnak kicsibe hogy fejébe nem vágta az csákányt, az uraim kocsikról azmi kevesen voltak, leszökdöstek; ott volt Nagy Sigmond is az én urammal, ki azelőtt Bakit Pál szolgája volt. Nagy hamar egybeverik az kocsikat, semmit Isten segítségéből nékik nem árthatának, elváltak azután egymástól.
Az én uram Somogyvárra ment békével az uraimmal egyetembe, aztúl fogva űnagysága őrizet alatt tartatá Lak várát, mindenött foglaltatá Bakit Pál jószágát, miérthogy meg akarta az én uramat mordáltatni. Nekem is megparancsolá űnagysága, hogy szolgáit fogdoztassam, és jószágát foglaljam. Jenőt, az Bakit jószágát elfoglalám, ki nem messzi Pápához, kiért Palatics János uram hadnagy lévén Pápán, igen haragutt, kisebbségének is tartotta, hogy én Pápától elfoglaltam, kit azelőtt ő el nem tudott foglalni.
Az Bakit szolgáiban Brizló Ferencet és Kunovit Mihályt megfogatám, és jó falka ideiglen vasba tartottam Szegligetbe, kiket azután az én uram elbocsáttata; űnagyságának szolgáltak. Egyed porkoláb is eleget csavarga előttem, de azért azt is meghódoltatám űnagyságának. Miérthogy Szegligethöz igen kevés jószág vala, nem volt az nagy puszta várat honnét építenöm, az én uram akaratjából az Kál-völgyet*, az Német-völgyet és az Dergicséket Szegligethöz foglalám szolgálatra, az Tomay Ferenc rész jószágát azonképpen, melyet Ferdinánd őfelsége per defectum seminis az én uramnak condonált volt ezökből és az vár tartományából, Somogyvárból is (kit én bírtam) kezdém Szegligetet építenem, és mindenféle éléssel megtakarnom.
Ez időközben az én kegyelmes uram Ráróra mene* Bakit Pálra, ő magát nem találhatá, de Rárót mind elrontatá, pusztétatá, magamat penig az gyalogokkal az vár őrzésére hagyva Szegligetbe, de huszonöt lovon való szolgámat elvivé űnagysága vele, megtérvén hátraküldé őket, parancsolá őnagysága, hogy jól építtessek, jól őriztessek, minden éléssel megtakarjam az várat; az csonka tornyot az falu felől legelőszer megépíttetém, azután két avagy három bástyát és két nagy öreg pincéket csináltaték az külső várba és az faluba az új ház mellett, kiket szöretben meg is raktam borokkal Isten segítségével, egy öreg kutat is csináltattam az várban, mely azelőtt vizet nem tartott.
Azután megszállá ugyan valójában Lakvárát, sok idéig víttatá, mert erős és megtakart ház vala, nekem is parancsolá őnagysága, hogy őrizet alatt hagyjam Szegligetet, és Lakvára megvételére menjek lovagimmal sietséggel, én soha semmi parancsolatját el nem hallgattam, s odamenék, és amint szolgáltattam, nem kíméllettem erőmet, nagy eremest szolgáltam őnagyságának. Egykor híre jöve, hogy Bakit Pál meg akarja segéteni házát, várát, és az én uram minden lovagival elejbe mene, és engemet hagya az gyalogokkal az sánc őrzésére az várbeliek ellen, Isten kegyelméből épen megmaradánk, őnagysága is megérközék azonban. Immár az bányászok az kőfal alá rakták vala az puskaport, elijedének az várbeliek, szót adának az várból, hogy megadják, csak békével bocsássák; az én uram megkegyelmeze nekik, azután megadák az várat őnagyságának; nekem elég költségemre esék az én kegyelmes uram Somogyváratt való lakásáért és Lakvára építése és megtakarása miatt, de az én kegyelmes uramért nagyobbat is reám vettem eremmel.
Mikort Veszprém várát megszállotta volt az én uram, költsége elfogyott volt, nekem parancsolá Szegligetbe, hogy költségöt küldjek őnagyságának, én megírám, hogy innét ez puszta helyről nem küldhetek, mert Isten tudja az házat is mint tartom és miként építem, de ugyanazt parancsolá, hogy abban egyéb ne legyen; azután uraimat és barátimat meglelém, ötszáz magyar forintot szörzék, és Veszprém alá enmagam megvivém, és őnagyságának megadám, kit nagy jó névvel vén tűlem, és egy ebéden jól tarta őnagysága érette, és hazabocsáta. Azután hagyá, hogy jól őrizzönk, melyben kérém társul Sándor Mihályt az porkolábságban, miérthogy nekem széllel kellett járnom, hol Somogyvárba, hol Remete-Udvarba, addig őrizzen és gondot viseljen énhelyettem Szegligetbe az én szolgáimmal egyetembe.
1541
Továbbá az hitetlen terek császár az német fejedelem ellen Buda vára várassa megszállásájért basáját bocsátá nagy hadával; az német hadat az Szent Gellért högyén megveré, és azután ő maga is terek császár szömélye szerint fölérközék minden hadával, Buda várának fölül az Duna mellett táborba szálla, és az magyar urakat hozzá hívattatá, de az én kegyelmes uram betegsége miatt nem akar vala kimenni. De a kincstartó barát*, ki azelőtt elárulta volt az én uramat, egyebet nem akara benne, hogy az én uram is kimenjen az urakkal az terek császár táborába; az én kegyelmes uram kész vala Buda várába csak Batthányi Orbánnal és Podmaniczky János uramékkal megmaradni Buda várasába, és megesködni kincstartónak és az uraknak, hogy mindezen romlással megtartja Budát az terek ellen keresztyén fejedelemnek Isten segítségével, de ugyan nem akarja engedni a kincstartó barát semmiképpen, kiért az én uram nagy sok jámbor előtt az Buda kapuin belől tudományt is tén, úgy mene el az én uram az több urakkal. Én is az én uram után jelön voltam, az urak bemenének az terek császár sátorába, mi az szolgákkal kiül vártok az urakat, de egy keveset várván, az urak kijövének, de az én kegyelmes uramat ott benn tartóztatták, azonközben az terek tábor megzendüle, és Buda várasa felé sietének; egy ember kár néköl bementenek Buda várasába, az volt jobb az magyarok közől, ki hová futhata az terek elől.
Én Sándor Mihály társammal megmaradék, várván az én kegyelmes uram kijövetelét az sátorból, de ugyan nem jeve, estvele felé az János király fiát is hozák az császárhoz, azt is békével bocsáták, híttak minket is, hogy velök elmennénk együtt, de reménylöttök vala, hogy az mi kegyelmes urunkat is elbocsátják, de azután, hogy beestvélödék, az terek császár sátora elől az terekek elözdének; találkozóánk valami esmerő terekekhöz, kik szín alatt jóakaratot mutatának hozzánk, sátorokba bevínek, és valami hitvány étket hozatának, de én abba semmit nem ehetém, végre dönnyét hozának, abba evénk valami keveset, s bort kérönk vala reája, azt mondák, hogy nem árulnak ott bort az ordeyán, lefekevénk az terek sátorában, azon éjjel ellopák az én fő lovamat, azt költék, hogy ugyan ő maga szaladott el az kötőfékről, úgy keresteték az táborban képutalásképpen*, szolgámat is Buda felé köldék két szolgájokkal keresni, hogy talán az szállásra bolongozott, szolgámnak is elvonták lovát alóla; megjevének, azt mondák a két terek, hogy az tolvaj terekek vették el, ő magokat is csak meg nem ölték mellette, ha módjuk lehetett volna benne. Magonkat is rabbá akartak tenni az ravasz, hitetlen árulók, de az jó Isten tizednapra csodaképpen szabadíta meg az terek császár táborából. De míg én hazaérkeztem sok keröngéssel az veszödelmes úton Somogyvárra, addig innét hazól az én keserves asszonyomnak valamely nem barátim azt mondották, hogy szömökkel látták, hogy engemet az terek császár sátora előtt levágtanak, ahhoz képöst Somogyváratt az én asszonyom híre nélköl mind marhámba és pénzembe zsákmányt tettenek volt sok káromra, kibe nekem semmi meg nem térült, most is odavagyon, valaki uralkodik rajta, ám éljön belőle az jámbor (ha élhet), én is amint azért vajuszom, Isten kegyelméből csak immár az hitetlen pogán terek csázár az én kegyelmes uramat fogságra nem agyja vala hiti ellen, semmi navalyámat nem mondom vala, káromról sem emlékeztem volna soha, maga kétezer forintnál több kárt vallottam házamnál, de az hatalmasnak minden adatik, példabeszédben azt mongyák.
Hogy az terek császár Budába mindeneket elrendele, pasát választa az helynek gondviselésére, és egynehány békségöt ada hatalma alá, kikkel óltalmazá Magyarországot, mint az koronás király.
Azután János királynét kisfiával és minden hozzátartozókkal egyetemben Buda várából békével bocsátá, és az Tiszán túl birodalmat engede nekik, Budájért penig lakóhelyől Erdélységöt adá nekik az terek császár, kit mastan is bírnak az János király neve alatt.
Hogy az Buda dolgáról török császár immár mindeneket elvégezött volna, hazamene Constantinapolba jó falka hadával, sok nyereséggel, minekönk nagy nyomorúságinkra és veszödelmönkre, kiből az Úristen az ő szerelmes szent fiájért szabadétson meg, amen.
1542
Ezönkezbe a mi fejedelmönk, Ferdinánd király őfelsége, választá az nagyságos Báthory András* uramat, hogy minden jószágot, kiket hatalmasúl bírtanak ezelőtt, az zólyomi szerzés* szerint megadassa mindenekkel; Somogyba juta őnagysága, az én kegyelmes asszonyommal is ura fogsága után Somogy várát és Remete-Udvarhelyt megparancsolá megadni hítlenség alatt, úgy, mint keserves asszonyi állat megadatá mindezöket s mind az több jószágot, nem akara fejére és gyermökére hítlenséget hozni, mindeneket megadata Filep deák uram által.
Ezt hallván az én kegyelmes uram szolgái, az lén jobb köztök, ki elébb elmehessön, és magának helyt szerezhessön. Egyik sem akará magát megkötelezni az én keserves, kegyelmes asszonyomnak, de én megmaradék, és házamhoz szállék harminckét lovas szolgáimmal Somogyba, jó falka időig ott laktam fizetetlen magam életén.
1543
Az pápai tiszttartó is ezt hallván, az terek császár jőtelit, mondják, hogy búcsúzni kezdett az én asszonyomtúl, de meghatta őnagysága, hogy veszteg legyen, de talán nem bízhatott hozzá, mert tótországi volt, alattomba őnagysága mondják hogy tudakozott, ha valahol tiszttartót találnának Pápára, de nem találnának senkit sehol, azután az én kegyelmes asszonyom engemet hívata Szigetbe, fele szerencse jargalást* igére őnagysága, de azért én egyikre sem kívántam semmi fizetést, akkort az pápai tisztről sem emléközett semmit nekem őnagysága, én házamhoz jövék, azért ha valahova parancsoltak, elmentem, és az én kegyelmes asszonyomnak és gyermökinek eremest szolgáltam.
Azután idő múlván, az terek császár készületi följebb hatott volt, nem állhatta sokáig az tiszttartó helyét Pápán*, ugyan asszonyom híre neköl kiment Pápa várából, és pusztán hatta az házat tisztessége ellen, azután azon keserves asszonyom inkább megbúsult, és azmely szolgái megmarattak volt, úgy hallottam, hogy mindeniket kínálta az pápai tiszttel, de egyik sem akart fejére veszödelmet venni, elvégre engemet hívata Szegliget várába az kegyelmes asszonyom (hogy egyéb tiszttartót soholt nem találhatott), engemet kére és inte őnagysága nagy sok szókkal, fogásokkal, níha sírással is, hogy fölvenném az pápai tisztnek gondviselését. Én eleget mentém magamat, hogy nem vagyok elég reája, más jámbor szolgájára bíznája őnagysága, én is azért fölmegyek Pápára, úgy, mint egy közszolga eremest szolgálok az több uraim között őnagyságának és az őnagysága gyermökinek; könyergék, hogy a tiszttel ne bántana őnagysága, végre ugyan azt mondá őnagysága, hogy gondját nem viselem házának, nemkülönben veszi: ha én veszteném el Pápát tűle. Ez szón igen megháborodám, mert én gonoszul soha csak egy talpa alatt való földöket sem vesztöttem el, Pápa veszödelmének sem akarok oka lenni, nagyságod ne sírjon, íme, elmegyök az nagyságod parancsolatjára, mind élni s mind halni Pápán akarok; hallogatom hogy az hítlen terek császár Valpót megszállotta*, én azért azzal nem gondolok immár, csak azon könyörgök tenagyságodnak, hogy ne feledd el, mely veszödelmes időben szolgáltam, legyen nagyságod óltalma feleségemnek és gyermökeimnek, jelösben, ha az tenagyságod házában holtom történik. És ha mi kárt vallok, szolgálatodba, ne hagyjon nagyságod kárban, mert vagyon oly szolgád, kegyelmes asszonyom, hogy ilyes veszödelmes időben az pápai tisztet föl nem vette volna veszödelmére, ha Pápát nagyságod ajándékon atta volna is neki, de én nagyságodért az fejemet, ím, szerencsára viszem, elhagyván nagyságodért mind feleségömet, gyermökimet, és ha az idő hozza, kész vagyok halálommal is szolgálni nagyságodnak és nagyságod gyermökeinek Isten segítségével. Isten nagyságoddal ő szent felsége, az én kegyelmes kis uramékkal őnagyságokkal egyetemben tartson meg sok ideiglen, úgy történhetik, talán soha nem láthatom többé tinagyságotokat, de könyörgök az Istennek, hogy agyja minden jóra minden dolgainkat, amen.
Én semmit nem késém, hozzákészülék nagy hertelenséggel, szertelen kelleték hadnom dolgaimat is, fölsieték Pápára, meglátám az várat, pusztán találám, várasát épületlen, igen megbúsulék rajta; mint olyan hertelenséggel, amivel lehete, kezdém várát megtakarni és várasát raggatni és támogatni az palánkot, hol bedőlt, s hol kidőlt. De ezenközben az terek császárnak érkezék az elei, s megvevén Valpó várát, Soklyost, Pécsöt és az több várakat, várasokat meghódoltatván.
Ezalatt terek császár siet, feljövén Isztergam felé, s én semmit sem építheték, mert az föld népe mindenött futni készül, az váras népe is, hogy kevesen voltonk óltalmokra, igen megrémültenek vala; kényszerítetém kétszáz gyalogot fogadni, kik Pécsrül fölszakadtak vala Pápára; jóllehet az én kegyelmes asszonyom engemet igen kevés költséggel bocsátott vala föl, mert azt hitte őnagysága, hogy Pápán minden elég vagyon, de én semmit nem találhaték, mert míg fölérkeztem, mindent kihordtak volt a várból; fejem óltalmáért és az én kegyelmes asszonyom várának, várasának megtartásáért, azmi kevesem volt, nem kémélettem elkölteni, mert én mindenkort inkább szeretem az tisztességöt, hogynem az pénzt és egyébféle gazdagságot, azért nincsen nekem pénzem.
Ez időközben Szulimán az pogány terek hitetlen császár Isztergam várát megszállá, és igen lőteté, elvégre az olaszok, németek meghasonlottak az várban, csodaképpen megatták veszedelmökre az várat terek császárnak, ugyanonnét Mehmet béköt az Rábaközre bocsátá rablani és pusztítani, ki nagy kárára lén Pápa várának. Isztergam várát megépítvén, egy béköt sok törökkel belehelyhöztetvén Isztergom óltalmára és őrzésére, ugyanonnét mindjárást alájöve Szulimán terek császár, és megszállá Fejérvárát, erősen vítatja, löveti, végre meg is vevé sok keresztyéneknek veszödelmekre; főkapitányok is, Warkuch jámbor vitéz* vala, ugyanottan vesze. Azután Fejérvárról Uloman béköt sok tatárral, törökkel Pápára mireánk választa; ezt meghallván Ungnot generalis uram, őfelsége képe, az fő-fő urakkal, kik azkort strázsaképpen Pápán voltanak, éjjel féltökben Pápáról nagy hertelenséggel kimenének az sitkei högyre, minket nézvén, mint veszönk; akkort Pápán az községnek nagy rémölést, röttenetességöt hozának kimenésökkel. Nehezen tarthatám meg az községöt az várasban, jóllöhet engömet is eleget híttak, hogy velök hogy elmenjek, ne veszteném el fejemet és az községöt itt ez rossz, toldozott, támogatott palánkban; de csodaképpen való választ adék nekik, kit nem örömest hallottanak: tisztességökre is emléköztetém őket, ha jámborok volnának, az ellenségöt ők is megvárnáják együtt velönk, de azért ugyan elmenének mindnyájan. Ezenközben Isten világot virraszta, azmi kevesen voltonk, mindenfelé választig vigyázónk és biztatónk mindeneket, hogy semmit ne féljenek, minden ember helyén maradjon, fejök vesztébe, noha kevesen vagyonk, de velönk az Isten, ő viaskodik miéröttönk, csak bízzunk ő szent felségébe.
Ezönközbe Uloman bék nagy hadával, törökkel, tatárral reánk érközék, ami kevesen voltonk, harcolót bocsáttánk ki ellenek, semmit hátra el nem hagytonk tisztességönkben, úgy cseleködtönk, mint jámborok, óltalmaztok az mi kegyelmes asszonyunk várasát mind levésekkel s mind kopjákkal, elannyira, hogy egy sem vesze közölünk Isten kegyelmességéből; látá Uloman bék, hogy semmit sem árthat nekönk, elmene az város mellett nagy szégyenére, de azért az Kemenösalját elraboltatta Uloman bék, ki lén az egész földnek nagy romlására. Noha az fejedelemnek Ferdinánd királynak őfelségének egy embere sem volt Pápa óltalmára, de azért az mi kegyelmes asszonyonk után őfelségének is, ez egész földnek is jámborul szolgálánk, de senki csak meg sem köszöné.
Én Pápán való szorgalmatos szolgálatomban elég kárt vallék onnét hazol Somogyból, mert minden morháimat, barmomat sokat, nyájjal juhomat, és egyébféle majorságomat, házi eszközömet, sok vad hálómat és egybeket, kit én elől nem tudok számlálni, mind elvesztém. Miérthogy az Dersffy urak Pápán létemben szekeres lovaimat is elvitték volt házamtúl, nem volt morhámat min elhordani az terek és egyéb kóborlók előtt, szolgáim is velem voltanak Pápán, kiknek gondot kellött volna házamnál ezökre viselni, feleségem is csak alig szaladhatott volt Lak várába az terek előtt.
Isten segítségével az mi kevesen voltonk, nemcsak várát, városát, de kívül való mindenféle majorságát, barmát, ménesét és juhait nagy nyájjal, szorgalmatos gondviselésömmel megtartottok az mi kegyelmes asszonyonknak és az őnagysága gyermökének épen, de én az enyimet mind elvesztém, kiért nekem csak egy kacsinkát sem adának; de várom azért az én kegyelmes asszonyomnak és gyermökinek jövendőben való kegyelmességöket annyi sok kárvallásomért.
De hogy az fejedelemnek Pápa várasa óltalmára egy fizetett embere nem volt velönk, de azért mi jámborul szolgáltonk, nekem kellött mind lovagot, gyalogot tartanom, kikre az én magam erszényéből is sokat kellött költenem tisztességem mellett, az én kegyelmes asszonyom fizetése kívül, mert én mindenkort inkább szeretem az tisztösségöt, hogynem az pénzt és egyébféle kazdagságot, nekem azért nincsen sem pénzem sem kazdagságom.
Hogy Uloman bék megtére és hátramene Fejérvárra, az hitetlen terek császár sem késék ott sokáig, Fejérvárát és az több végházait megerősítvén és néppel megrakván, hazamene Constantinápolba, jó falka népével, nagy sok nyereséggel, nekönk veszödelmönkre.
Azután csakhamar az én kegyelmes asszonyom, Penflinger Katalin asszonyom, minden háza népével Németújvárról* Pápára, az megfogyatkozott helyre hazajeve, és jó falka ideig itt lakék, kire sok gondom és költségem volt; de hogy az terek mindenfelé gyakran kezde rabolni, az fejedelem semmi segítségöt Pápa várassa óltalmára nem ada, az én kegyelmes, keserves asszonyom nem merészlék Pápán sokáig lakni, Debrecen felé indula kis uraimékkal őnagyságokkal és minden népével egyetemben, engömet penig sok kéréssel, fogadásokkal esmég Pápán hagya, mint egy szedött szőlőt; parancsolá őnagysága, hogy jól szolgáljak, kegyelmes asszonyom leszen gyermökivel egyetömben. És kére, hogy az őnagysága házainak, jószágának az fejedelemnél és az uraknál lennék jó töreködő és segítség, nem lenne őnagysága hálaadatlan érette; ajánlám szolgálatomat őnagyságának, hogy amihöz elég lehetök, nem kímélöm magam fáradságát, nagy eremest szolgálok őnagyságának és szerelmes gyermökinek; nagy jó áldásokkal bocsátám el Pápáról őnagyságokat. Az váras őrzésére több lovagot, gyalogot kelleték fogadnom.
1544–1549
Azután nem sok idő múlván, egy particularis gyűlés lén Pozsonyban*, Feltz Lenárd generalis idejében, Pál érsek locumtenentiája alatt, az több magyari urak közől is egynehány, tudniillik Nádasdy, Batthányi, Zrínyi Miklós és az Bánffy urak jelön voltak, én is fölmenék őnagyságokhoz Pozsonyba, megemléköztetém őnagyságokat, hogy az zólyomi articulos terhével minden foglalt jószágot Báthory András uram kivevé az én kegyelmes asszonyom kezéből, könyergék őnagyságoknak, hogy Kápolnay Ferencné bírja a Rábán túl két faluját Szécseny és Csasztot, Bakit Pál szolgái Acsádot és Keveskútot* bírják az zólyomi articulos ellen; nagyságtok engödelméből én is foglaljam el, mert az négy falu Pápához valók voltanak, Pápa is penig tudja tinagyságtok, hogy végház, annak is segítség és épétés kellene.
Őnagyságok megengedék, hogy bátor elfoglaljam, és ezután Pápához bírjam kiket hazajevén elfoglalám, és ispánokat hagyék benne, és az szécsenyi puszta molnát megépítetém újolan.
Ugyanakkort Pozsonyban az én kegyelmes asszonyom akaratjából könyergék az őnagysága végházai segítségéről és építtetéséről, tudniillik Alsó-Szigetért, Gesztesért, Ozoráért, jelösben Pápáért, hogy őnagyságoknak az több végházak között ezekről is gondot viselnének, hogy terek miatt veszödelmet ne vallának, mert csak magonktul elegek ezökre nem lehetönk. Ezt hallván az urak megjegyzék: az végházakat mondák hogy gondjok leszen reájok őfelsége után.
Ez időkezbe megösmerém, és jól eszembe vevém, hogy ez keves néppel nem vagyok elég ez nagy puszta Pápa várasának óltalmára és megtartására ez hitvány palánk mellett, elhagyám az vár épületit, az várast kezdém először építeni, honnét az várat óltalmazzák; az várast kisebben szakasztám, palánkját fölállatám, fonatám és sároztatám gyorsasággal, azután az árokját is megásatám, csak ez kevés maroknyi néppel, minden kölső segítség néköl, kin sokan csodálkoztanak, hogy ilyen hamar véghözvihetém, hogy az Pápa kernyül való nemesuraim az erdőtől, vesszőtől is igen tilongattanak, de én azzal semmit nem gondoltam, ugyan eljártam dolgomban. Székre is intettek az erdőjért*, de azért az tervény megszabadított, azután végezte az ország, hogy végvárak épületitől soholt tilalmas ne legyen az erdő, Istennek segítségével az váras épületit végezőnk mind árokjával, bástyáival egyetembe sok gonddal és fáradsággal, Istenönknek segítségével.
Azután az vár könrnyül való hitvány palánkot is jó bástyákkal második esztendő fordulatjában Isten segítségével újolan megépítém jó módon, sok gondviselésömmel és szorgalmatosságommal.
Ez épületöket az fejedelem megértvén, úgy kölde lovagot és valami kevés gyalogot Pápa őrzésére és óltalmára az mi könyörgésönkre, mert az váras népe teljességgel elunta vala az sok nappali építést az várason és az éjjeli vigyázást mindenkort az vártán, ki miatt az község igen elfogyatkozott vala.
Az urak ígéreti mellett, az én könyörgésem után Gesztes vára* segítségére tizenhat gyalogra való fizetést adata Felcz Lenárt generalis uram, egy falkáig azzal tápláltam az gyalogokat, mikor az fizetés megfogyatkozott, ki gyakorta lett, én fizettem nekik, éléssel is én tartottam, hogy pusztán ne hagyják az várat, ki megtetszik az udvarbíró quittantiájából is, amit nekik adtam.
Azután hogy Márton deák kijött Ozorából, én tápláltam fizetésömmel, posztóval és ruházatjokra, ki megtetszik az tiszttartó írásából is, nem akartam, hogy pusztán maradjon az vár. Az én asszonyom parancsolatja szerint Csorgó pörit* az én kegyelmes asszonyom énreám repulsióba hagyá Zrínyi uram ellen, ki az pöröknek vége felé vagyon, de az én industriámmal Isten segítségével annyira forgottam az jámbor procuratorral egyötemben, hogy törvénnyel semmit rajtonk nem vehetének, mind az én kegyelmes uram kijötteig mególtalmaztok várát és jószágát*, de végre valamely gonosz ember tanácsából Terek János uram egy lóért megengedé az pört, az várat és jószágot ugyan hírem néköl; kinek jószágát mind ez ideiglen szabadon bírhatták volna, ha meg nem atták volna.
Az én kegyelmes asszonyom elmenése után csakhamar az hantei prépost jószágát mind mónástul elfoglalám, az Semliért azonképpen molmástul.
Morochidát és Kapit az apácaasszonyoktul Pápa várához foglalám. Ezök fölött az porvai remetéktől Pátkát, Újfalut és két helyen való molnokat igen kevesbe megárendálám, és az én kegyelmes uram házához foglalám, és sokáig bírtam, ki miatt elidegönödtek mindezök, adjon számot róla, ha én gonosz szolga lettem volna, jelösben az remeték jószágát magamnak tarthattam volna; de én az pápai tiszttartásomban csak egy molnát sem tudék szerzenem szükségemre, az én kegyelmes uraim után, de ám járjon.
Ezek után az Pápa várán is építettem, amihöz érközhetém az külső sok épülettől, az nagy palotát leszakadóan találtam, az várba hordókat raktak az eső ellen, bele hogy ne hasson az boltba alá az eső vize, az palotát mind nádával, szarufáival, kötéseivel egyetemben sok emberrel csoda mesterséggel fölcsaptatám, és fölyül az palotán öreg gerendákhoz sok vasakkal csatoltatám erősen, és a mennyezeten alol egy iratos* faoszlopot csináltattam segítségöl, ki mastan is ott vagyon, az két kapu fölit is, az két kőfalnak fölső részét lövőhelyökkel én építtetém meg, az belső várban alatt lövőhelyöket én csináltattam, de jelösben az külső építésre volt nagyobb gondom, azhonnét az belső várat kellett óltalmazni az szegény községgel; mert ha azt nem építettem volna, az községöt meg nem tarthattam volna az várasban; anéköl is csak az Isten tudja, mely nehezen tartottam őket.
Nem sok idő múlván az én kegyelmes asszonyom parancsolatjából Komáromba kelleték mennem Felcz Lenárt generális uramhoz, az én kegyelmes asszonyom végházai szökségeiért. Gesztesre esmég egy hó pénzt adata tizenhat gyalogra; szigeti vitézeknek, mert akort Bocskay Ferenc, Magyar Bálint is, egybek is, kik Pécsről kijöttek volt, Szigetbe voltak, azoknak megtartóztatásokra száz aranyforintnál többet nem adhata, hogy azzal az vitézöket megfoglaljam, és biztassam őket, hogy megmaradjanak, nem sokáig jó fizetésök leszen őfelségétől, csak várjanak egy kevés időt; kit én megjelentöttem Szigetben az vitézeknek, az száz aranyforintot is megköldtem nekik, kit jó névvel vettek, ez volt első kezdeti fizetésöknek Alsó-Szigetben az vitézöknek.
Pápa várasának is őrzésére és óltalmára száz gyalogot ígére adatni, kiket nem sok idő múlván megadata őnagysága könyergésemre, de Ozorára semmit nem ígére; az Pápa vára segítsége mellett kellött azt is táplálnom, hogy el vesszön az én kegyelmes uram gyermökitől.
Mikor az budai, pesti, esztergomi és fehérvári terek nagy haddal, az Kemenösalját mind elrablá, níhol égeté is, akkort az derék seregből szakadott volt egy falka terek Ugod felé az Bakonyra, úgymint ötszáz lovag terek. Izenék Horváth Markó* uramnak és Ádám deáknak, az Nádasdy uram száz lovagjának az Rábaközbe, hogy jöjjenek sietséggel, egy falka terek az Bakonyban búdosik, az derékhadból szakadott ki.
Azonnképpen Győrré is hírt adék Horvátinovit uramnak, ki az időben akkor kapitány vala Győrött, hogy az győri haddal alá jőne az Bakonyra; nem sokáig Horváth Markó uram érköze az Rábaközről, Ugod felé indulánk, levést is hallánk onnét, inkább kezdénk az felé menni. Tahát Telekesy Imre* uram az devecseriekkel előttönk vagyon az terek után; izenénk neki, hogy ne sietne, várnójok meg az győri hadat, elérjök azért az tereköt, mert igen megfáradt, be nem mehet Fehérvárrá egyhuzamban, valahol de meg kell szállani, megverhetjök Isten segítségével, de irégy az magyar nemzet, ki-ki magának kívánja az tisztességöt; nem akara megvárni; tahát az terek letelepödött az völgybe, nem messzi puszta Porvához, eszökbe vevék, nem sokat kaphatánk bennök, de az szegény rabokat és az barmot, juhot megszabadítójok Isten segítségével; de az terek egybesereglék, reánk akar vala jőni, hogy kevesen valánk, de egy ároktul nem jőhetének reánk; hamar azonközbe érkezének az győriek az öreg dobbal és trombitákkal, ezt hallván az terek, elijede, úgy mene el Fejérvár felé. Hogy hazajövénk Pápára az rábaközi vitézekkel, az én kegyelmes uraim házába behívám őket, miérthogy én fárasztottam vala őket ide alá, vendégleniem kellött, az én uraim tisztességökért, de azzal az én kegyelmes uraim háza meg nem fogyatkozott.
Azután nem sok idő múlván, az gonosz, hitetlen terekök az budai pasával egyetembe tanácsot tartának Ozora vára megszállására; nagy haddal megszállották, és igen megtöreték; ezt én meghallván, sieték Győrré az király képéhöz, hogy az győri hadat készíttetnéje őnagysága, az több vitézeknek is esedözém, hogy Ozora segítségére jönőnek, mert az terek megszállotta, és erősen lőteti, vítatja. Könyörgésömet meghallgatván, másodnap indulának, Horváth Markó uram az Rábaközről, az devecseriek is azonképpen, innét mi is, azmi kevesen voltonk, indulánk, de Ozorára nem merénk menni az sok terekre, hanem egyenösen Fejérvárra menénk, és az várasnak egyfelől hostagiát megvevéjök, és valami részét el is égetéjek, ebben hír lett Ozorára, mindjárást megszabadult vívása, Fejérvár felé sietének alóla, mi sem késénk sokáig oda, Isten segétvel békével hazajevénk, Ozora vára is megszabadulna; annyira mongyák, hogy megtörték volt, talán csak azon napon is megvették volna, ha el nem kellett volna futniok alóla, de jó Istenönk volt, ki megszabadította az szegény keresztyénöket az ozorai rabságból, kinek tisztesség és dicsősség adassék minderekké, amen. Eröltembe én is az főuraimat az én kegyelmes uraim házában megvendéglém jó tisztességgel és jó tartással, ki miatt elfeledék az vitézek minden fáradságokat. Nekem is nagy hálákat adának fejenként szorgalmatos gondviselésömért akkort, de immár ezután nem tudom, mi névvel veszi.
Immár generalisonk őfelsége után gróf Miklós uram gróf Ek uramnak az attyja*, menék hozzá Bécsbe, az én kegyelmes uram végházai gondviselésiért, hogy őnagysága azoknak is lenne őfelsége után jó gondviselője, ez megtöretett Ozora várának is ha immár egyszer az veszödelemből megszabadult, ezután maradhatna békével az gonosz pogány terektől; minden jókkal ajánlá magát, de akkor semmit nem adhata, irest kelleték hazafáradnom.
Ez időközbe az én kegyelmes uram, Török János hazajőve Pápára*; azután nem sok idő múlván Pápa várának és jószágának gondviselését, az többinek is, megresignálám őnagyságának és könyergék, hogy vegye jó névvel ennyi sok szolgálatomat, megköszöné őnagysága; én hazaszállék Acsádra tizenkét lovas szolgáimmal, és ott közel másfél esztendeig laktam fizetetlen egyvégben, de azért hová szükség voltam, elmentem, és nagy eremest szolgáltam az én kegyelmes uramnak; Léva alá is mentem követségbe gróf Miklós uramhoz, mikort Lévát vítatá*, egyéb szolgálatjától sem vontam meg magamat, ahol szükség voltam.
Folytatva II részben .
AJÁNLOM AZ OLDALT
