A TÜRELMI RENDELET*

Bár a vallásszabadság mértéke sok országban már messze meghaladta azt a fokot, amelyet II. József Ma- gyarországnak 1781. október 25-én biztosított, mégis a Türelmi Rendelet oly nagy felszabadulást hozott a magyar korona fősége alatt élő nem katolikusok számára, hogy hiányai ellenére is új korszakot nyitott és méltó a hálás emlékezésre.

Megértéséhez talán úgy közeledhetünk, ha előbb a türelem eszméjének európai útját vázoljuk, főleg azokat a következtetéseket, amelyeket e gondolatok fejlődéséből II. József is levont és valláspolitikájának-elvei közé emelt. Foglalkoznunk kell továbbá a Türelmi Rendelet közvetlen előzményével, Mária Terézia ma- gyarországi valláspolitikájával és annak kihatásaival, Így jutunk el tulajdonképpeni témánkhoz, a Türelmi Rendelethez. Ezt majd nemcsak tartalmában fogjuk felidézni, hanem nyomon követjük azon a rögös úton is, amelyen át több évi huzavona után mégiscsak érvényesülni tudott. Végül vázolni kívánjuk II. József türelmes egyházpolitikájának visszhangját és gyümöl-cseit a magyarországi református egyházban.

A vallási türelem eszméjének érvényesülését előmozdító belátások

Mellőzve a tolerancia, illetve a vallási türelmetlenség problémájának mintegy másfél ezer éves, már az újszövetségi iratokban is1 tükröződő történetét, csak arra mutatunk rá, hogy a türelem eszméjének elfogad- tatásában a Harmincéves Háború játszott egészen fontos szerepet. Ennek a borzasztó európai tragédiá-nak kellett bekövetkeznie, hogy felnyíljék az emberek szeme, mennyire a közönséges hatalmi érdekek elfedésére használják fel a háborúskodók a hitvallá-sokat és a vallásos tömegeket, valamint hogy a rette-netes pusztulás megérlelje a belátást, hogy Európa számára a vallási fanatizmus nem biztosít járható utat.

Ezt a következtetést a háború résztvevői közül nem mindegyik vonta le egyenlő mértékben. A vesztfáliai béke háromra bővítette az engedélyezett vallások számát, de érvényben hagyta az addigi alapelvet: „Nam ubi unus dominus, ibi sit una religio"! Aki nem volt hajlandó erőszakot tenni saját hitén és lelkiisme-retén, vehette a vándorbotot.

A protestáns államok sem voltak egyébként türelme-sebbek mint a katolikusok. Németalföldön a dordrechti zsinat még tiltó rendelkezést hozott és hajtott végre a remonstránsok, az akkori szabadelvű teológusok ellen. 200 lelkész vesztette el állását. Hollandiában azonban nem tartott hosszú ideig az elnyomás, csakhamar Németalföld lett a vallási türelem gondolatának és gyakorlatának úttörője. Spinoza már leírhatta ezeket a sorokat Amszterdamról: „Ebben a virágzó közösség-ben -a világ legszabadabb városában- teljes egyetér-tésben él minden ember, tekintet nélkül fajtájára vagy hitvallására".2 Még 1661-62-ben is olyan törvényt hoztak Virginia észak-amerikai államban, hogy a baptisták kötelesek elvinni gyermekeiket a református parókus lelkészhez és vele megkereszteltetni. A vonakodó 2000 font dohány büntetést fizet. Ennek a fele az államé, a másik fele a feljelentőé.3 Fontos mérföldkövet jelenteti a vallásszabadság útján az az 1689-ben hozott angol törvény, amely a protestánsok nagy része számára szabadságot adott. A katolikusok és az unitáriusok továbbra is kívül estek a törvény határán, de nem üldözték őket többé.

Milyen belátások érlelődtek ki a XVIII. század közepéig és adtak szilárdabb alapok a vallási türelem eszméjének? Három ilyet legyen szabad megemlíteni:

1. Az ismeretkritikai belátás. Már a XVI. században rá-mutatott Acontius, hogy az igazság megtalálásának az útján a tévedés és a kételkedés elkerülhetetlen közbeeső állomások. Nemcsak a bölcseletben és a szaktudományokban, hanem a teológiában is ez a helyzet, hiszen a kijelentést emberek értelmezik. Aki ezeket az elkerülhetetlen közbeeső állomásokat, a tévedést és a kételkedést üldözőbe veszi, az gyűlöli az emberi természetet és a Teremtőt.4 Ezt az ismeret kritikaibelátást a kételkedés és a kísérlet pozitív sze-repét helyezték Bacon és Descartes rendszereik kö-zéppontjába, s kezdtek el ezzel új korszakot a bölcselet és a tudomány történetében. Ez a belátás kultúránk és civilizációnk drágán megszerzett, legfon-tosabb hódításai közé tartozik.

2. A politikai belátás. Mihelyt érvényt szerzett magának az az igazság, hogy az állam legfőbb feladata polgárai békés életének és boldogulásának biztosítása,nyomon követte ezt az a felismerés, hogy a minden más szem-pontból hasznos állampolgárok egyes csoportjainak vallási indítékú üldözése érzékeny kárt okoz a köz-jónak. A vallási türelmet biztosító állam minden állam-polgárára számíthat, ezzel szemben a vallásüldöző fel-tétlenül elveszíti mindazoknak a szeretetét, akik olyan legbensőbb meggyőződésük miatt - amelyben nyoma sincs az államellenességnek - hátrányokat, sőt üldö-zést szenvednek. Nem bizonyos, vajon nem ezek a gazdag érzelemvilágú, meggyőződésükért szenvedést is vállaló alattvalók-e éppenséggel az értékesebb állampolgárok?

Ez a politikai belátás egyébként már a XVI. században kikezdte a -vallási türelmetlenség politikáját. Bizonyos, hitük miatt hazájukból elüldözött csoportokat, például a hugenottákat szigorú lutheránus területeken is letele-pítettek. A XVII. században azután még inkább ökonó-miai szempontok tolódtak előtérbe a politikában és az államok közötti versengésben. A XVII. és XVIII. szá-zadban több állam egyszerűen szemet , hunyt az előtt, hogy idegen állampolgárok zárt csoportjai, köztük sok szakképzett és tőkeerős iparos és vállalkozó, terü-letükön letepeledve olyan kultuszt gyakoroltak, amely-hez saját állampolgáraik legfeljebb titokban csatlakoz-hattak. Ilyen kivételezésre az egyébként türelmetlen III. Károly és Mária Terézia magyar királyok is késznek mutatkoztak, amikor Dél-Magyarország betelepítésé-hez minél több német és más külföldi bevándorlót óhajtottak megnyerni.

3. A rendszerkritikai belátás. A felvilágosodás kora a filozófiai rendszerek sokaságát termelte ki. Mindegyik rendszer az egésznek valamelyik alkotó részét állította a középpontba, hogy azután arra építsen föl mindent. Az egésznek egyéb részei háttérbe szorultak, elho-mályosodtak, ami újabb és újabb rendszeralkotót lelkesített fel, hogy valamelyik ilyen háttérbe szorult alapelemre építsen új rendszert. De a teológiában, a protestánsoknál sem volt más a helyzet. Abban a legtöbben egyetértettek, hiszen ez a reformáció egyik alapelve, hogy a teológiát a Szentírásra kell építeni, és hogy maga az egyházi élet, az egyházi művelődés, az egyházi társadalom a Bibliából kimunkált alapokon kell, hogy nyugodjanak. Más teológusok azonban egyéb alapokat mutattak ki és állítottak előtérbe. El-mondhatatlanul sok harc és zűrzavar után az értel-mesekben lassan kialakult az a belátás, hogy az egy-mástól elhajló nézetek, a különböző teológiai iskolák és rendszerek el kell, hogy tűrjék egymást abból a fel-ismerésből kiindulva, hogy mindegyikben vannak igaz-ságmozzanatok, s ezek valamilyen módon egymást gazdagítják és kiegészítik még akkor is, ha egyelőre nem lehet ezeket az igazságmozzanatokat egyetlen rendszeres összefüggésbe állítani.

Egy példa megmagyarázza, mire gondolunk. Hollan-diában évtizedeken át ádáz harcokat folytattak egymás ellen az ún. ortodoxok és a coccejénusok, míg végül - saját álláspontjuk fenntartása mellett - legalább addig a mértékig elismerték egymást, hogy a holland teo-lógiai fakultásokon és akadémiákon a coccejánusok közül hívták meg a biblikus professzorokat, az orto-doxok közül pedig a rendszeres teológiai tanszékek gazdáit.

Mindezek a belátások II. Józsefhez is eljutottak. Most csak arra mutatunk rá, hogy II. József számára nem-csak a bölcselők szolgálhattak okulásokkal és bizo-nyítékokkal, hanem maga a történelem is. A türelem javára szólt az, ami Angliában, Németalföldön és Po-roszországban történt. Ezek az államok felvirágoztak. A türelmetlenség hatásaira ott volt intő példának Franciaország, amely rengeteg jó polgárát kény-szerítette kivándorlásra, hatalmas tőkékkel szegénye-dett társadalmi élete, főleg erkölcsi téren roppant ellentétek drámai színpadává vált. Mindezek a törté-neti példák aláhúzták, hogy a vallási egység nem nélkülözhetetlenül feltétele az állam boldogulásának, a közjónak, más oldalról viszont a bigott fanatizmus, a türelmetlenség egyaránt aláássa az állam, az egyház és a nép életét.

Mária Terézia türelmetlen valláspolitikája

Mária Terézia a barokk korszak katolicizmusán csün-gött szívvel-lélekkel. Uralkodói kötelességei között első helyre tette az alattvalók lelki üdvösségéről való gon-doskodást. Szilárd meggyőződése volt, hogy ezt csak-is az egyedül üdvözítő római katolikus egyház tudja biztosítani Egész energiáját, asszonyos találékony-ságát és az államhatalmat a protestánsok megtérítésé-nek a szolgálatába állította.5 A királynő magatartása mintának számított az államapparátus fő- és ala-csonyabb tisztségviselői számára éppúgy mint az arisztokrata és a nemesi családoknak, általában min-denkinek, aki az érvényesülés útján a korona kegyére számított, vagy legalábbis nem akart a királynővel ellentétbe kerülni.

Mária Teréziái örökölte atyjától, III. Károlytól azt a türel-metlen, rekatolizációs szellemű valláspolitikai rend-szert, amely még az Explanatio Leopoldina-ban, és annak alapján a két Carolina Resolutio-ban (1731 és 1734) áll előttünk.6 Ezekhez már nem kellett semmit hozzátenni, elég lett volna puszta megvalósításuk, ha az Magyarországon nem ütközött volna akadályokba.

Ismeretes, hogy az ellenreformáció a Habsburg örökös tartományokban embertelenebbül dühöngött, gyorsabb és teljesebb eredményt ért el, mint Magyarországon.7 Az örökös tartományok titkos protestánsai Mária Terézia uralkodásának évtizedeiben is úgy tekintettek Magyarországra, mint ahol hitsorsosaiknak sokkal jobb dolguk van. Magyar szempontból azonban másként festett a helyzet. Nemcsak az számított, hogy a XVI. század végére hazánkban a nép túlnyomó része elhagyta a római egyházat, hanem az is, hogy az Ágostai és a Helvét Hitvallást valló protestánsok vallásszabadságát a vérrel szerzett békeokmányok és országos törvények egész sora biztosította. Az ún. gyászévtizednek (1671-1681) a magyar protestantiz-mus léte ellen vezetett frontális támadása nem tudott teljes eredményt elérni, mert a lelkipásztorok és a gyülekezetek kitartottak hitük és jogaik mellett, majd támogatást kaptak a kuruc felkelésben és a protestáns európai hatalmak intervencióiban. Nem csoda tehát, hogy az 1691 és 1781 között eltelt kilencven esztendő sem volt elegendő a Károly-féle resolutiók végrehaj-tására. Ez nem jelenti azt, hogy Mária Terézia kor-mánya, továbbá a római egyház klérusa és annak laikus támogatói bármit is elmulasztottak volna, ami közelebb segíthette őket közös céljukhoz.

Legyen szabad röviden felsorolni a Mária Terézia-féle rekatolizáció legfontosabb eszközeit: 1. A nem kato-likus templomok és imaházak kisajátítása, bezárása vagy szétrombolása;. 2. A lelkészek elüldözése, a val-lásgyakorlat megtiltása; 3. az iskolák bezárása, vagy kisajátítása; 4. az iskolák alapítványainak elvétele, a református városok támogatásainak betiltása, az is-kolák számára folyó gyűjtés lehetetlenné tétele; 5. a szellemi és lelki élet elfojtása, a könyvcenzúra»a teo-lógusok külföldi tanulmányainak megtiltása, áz onnan hazahozott tudományos műveknek a vámhatáron való hosszas cenzúrája és visszatartása; 6. római katolikus püspökök és főesperesek látogatásai protestáns pa-rókiákon, a lelkészek, a tanítók és a presbiterek megfélemlítése. Ilyen alkalommal a látogatók minden ürügyet megragadtak, hogy betilthassák a protes-tánsok egyházi életét és épületeiket római katolikus célra foglalják le; 7. A protestánsok kizárása a közhi-vatalokból olyan esküforma kényszerítése által, ame-lyet jellemes protestáns nem tehetett le, továbbá a protestáns iparosok hátraszorítása a céhekben és azok kényszerítése, hogy részt vegyenek katolikus istentiszteleteken és körmeneteken; 8. A protestáns egyházak valamelyikébe való áttérés eltiltása, továbbá az állandó nyomozás, hogy a protestáns lelkészek nem engedik-e meg olyan katolikusok részvételét a protestáns istentiszteleteken, akiket az ellenreformá-ciós jogszabályok meggyőződésük ellenére a római egyháznak ítéltek oda.

Szinte lehetetlen felsorolni a társadalmi megkülönböz-tetésnek, a zaklatásnak, a megfélemlítésnek azt a hatal-mas eszköztárát, amelyet Mária Terézia egyházpolitikája a protestánsokkal szemben alkalma-zott. Legfeljebb az ún. pozitív módszerekről kell még szólni. Mária Terézia találékonysága ezen a téren is kimeríthetetlen volt. A bizonytalanná vált protestánso-kat, pl. a volt ágens Bessenyei Györgyöt is, kegyek ígéretével és osztogatásával tudta rávenni az áttérésre. Ennek az előnyöket és pénzt osztogató po-litikának a támogatására a királynő és a római egyház hierarchiája „térítő társaságokat" szervezett, amelyek-hez tartozni az előkelőbbek számára kötelességnek, a felfelé törekvők számára pedig az érvényesülés jó útjának számított. Nem csoda, hogy a hátratételeknek, a zaklatásnak, sőt üldözésnek ebben a levegőjében a magyar protestánsok II. József Türelmi Rendeletében egy új korszak felragyogását látták és üdvözölték.

II. József valláspolitikájának alapelvei

Már a Türelmi Rendelet figyelemre méltó bevezetése rámutatott arra az új eszmére, amely hivatva volt, hogy felváltsa Mária Terézia valláspolitikájának türelmetlen-ségét. Az új uralkodó már azokban az években sem titkolta elgondolását amikor még csak társuralkodóként állt a királynő oldalán. Számára a vallási türelem nem taktikai kérdés. Nemcsak ott volt hajlandó engedni, ahol botrányos jeleneteket kellett elkerülni, hogy a protestáns hatalmaknak ezzel kapcsolatban várható beavatkozását elkerülje, mint tette anyja, hanem meggyőződéséből adódóan alakította valláspolitikáját. II. József őszinte ragaszkodással viseltetett római ka-tolikus egyháza és hite irányában. Az utóbbiban azonban nem a tantételek autoritatív rendszerét látta és tartotta fontosnak, hanem a mögötte álló személyes meggyőződést. Ahol tehát lutheránusoknál és refor-mátusoknál - akiknek értékéről, sőt kiválóságáról meg volt győződve - olyan személyes meggyőződést talált, amelyben ugyan a római egyház számára fontos tanbeli, szertartási és szervezeti tételek nem szere-peltek, de értékes erkölcsi, művelődési és gazdasági teljesítményekre ösztökélő Krisztus hit állt, az ilyen alattvalóitól nem tudta megvonni elismerését és megbecsülését. Nem minden protestáns iránt volt ilyen megértő. Az ún. szektákat merev fanatizmusa miatt nem szívelte. Ebben nem volt következetes, mert ezeknek a kis közösségeknek az erkölcsi és gazdasági színvonala szintén említésre méltó volt.

Téves nyomon jár az, aki II. Józsefnél a francia felvilágosodás hatásait keresi.9 Sem a népszuvereni-tás eszméje, sem a materialista valláskritika nem játszott szerepet gondolkodásában.10 Az angol felvilá-gosodástól, a deistáktól is csak keveset és mellé-kesebb dolgokat tanult. A kutatás felderítette,11 hogy II. József gondolkodását a német felvilágosodás isko-lázta. Közelebbről Sámuel Pufendorf gondolatvilága hatott rá úgy, ahogy ezt Pufendorf bécsi tanítványa Christian August Beck, a Theresianum professzora eljuttatta hozzá. Az a kompendium, amelyet Beck az ifjú trónörökös kezébe adott nem más, mint Pufendorf természetjogi művének a kivonata: De officio hominis et civis secundum legem maturalem (1673). (Ez a mű egyébként Pufendorf sok kötetes nagy műve: De jure naturae et gentium libri VIII (Lund 1672) utolsó kötetének a rövidebb foglalata.) Beck professzor némi önállósággal tudta átadni a Pufendorfnál talált anya-got, pl. bevonta az előadásba Nagy Frigyes Anti-machiavelli c iratának több gondolatát.

II. József Pufendorfnál, illetve Becknél a vallási türelem eszméjének következő főbb elemeivel találkozott: 1. Egyedül Isten képes az emberi szívben bizonyosságot kialakítani a hitnek olyan kérdései felől, amelyeket az értelem nem képes tisztázni. Ennélfogva a felsőség ne kerüljön szembe Istennel, és ne akarjon uralkodni a lelkiismereten, hiszen erre nem is képes. Ne akarja parancsszerűen előírni, hogy az alattvalók mit higgyenek és mit ne higgyenek. 2. Nagyon esztelenül és elítélésre méltóan töltik be tisztüket azok az államférfiak, akik az egyébként jó és hasznos polgáraiktól a teljes polgárjogot készek pusztán azért megvonni, mert vallási -kérdésekben nem mindenben értenek egyet velük.13

Természetesen az élénk szellemű II. József már fiatal korában sem egyedül Pufendorftól és Becktől vett át hatásokat, hanem figyelemmel kísérte a korszak más filozófusait, állambölcsészeit és természetjogászait is, köztük elsősorban Thomasiust, Wolffot és Martinit. Egy dolgot azonban Pufendorf világított meg előtte és kötött a lelkére - persze Becken keresztül. - S éppen ez volt nagyjelentőségű a magyar protestánsok helyzetének megítélésében. Pufendorf azt tanította, hogy az uralkodó különösen azokat a vallási disszidenseket kell hogy eltűrje, akik számára békeszerződések és állami törvények biztosították a vallásszabadságot. Pufendorf szerint a szerződések sérthetetlensége nem pusztán Isten megmásíthatatlan akarata és a keresztyén hit parancsa, hanem az állami és nemzetközi élet fundamentuma is.13 Pufendorfnak ez a tanítása befolyásolta II. Józsefet abban, hogy a magyar protestánsok szabadságjogairól - amelyeket a bécsi és a linzi béke garantált - másként volt képes gondolkodni mint III. Károly vagy Mária Terézia.

II. József első toleráns intézkedései

A trón elfoglalása után az uralkodó szabad kezet kapott ugyan az új valláspolitika megvalósításához, de még bizonyos események bekövetkezésére volt szükség, hogy a vallásügy gyökeres rendezésére szánja el magát. Ezek közül megemlítendő egy jellemző vallássérelmi eset, továbbá két más, döntő fontosságú előkészítő mozzanat.

Meleghegy és Perjés Gömör-megyei falvak „jegyzői", akik azért éltek jegyzőségből, mert az ellenreformáció következtében nem találtak tanítói állást, azt a büntetendő cselekményt követték el, hogy hit-testvéreiket házukba hívták, velük imádkoztak és az összejövetel jelzésére a harangot is megkongatták.14 Meleghegy és Perjés már korábban elvesztették szabad vallásgyakorlatukat. A két jegyző abban is tiltott segítséget nyújtott hittestvéreinek, hogy eljuttatták gyermekeiket keresztségre, halottaikat temetésre abba a községbe, ahol még volt protestáns prédikátor. További bűnüknek számított, hogy ezekért a vallásos szertartásokért nem fizettették meg előre a stólát Meleghegy és Perjés katolikus plébánosának. Az ügy II. József elé került a három illetékes fórum nem teljesen egyező javaslataival. A Helytartótanács háromhavi börtönt javasolt, hetenként kétszer kenyéren és vízen való böjtöléssel súlyosbítva. II. József magyar kancelláriája arra mutatott rá, hogy a két jegyző az első intésre abbahagyta kritika tárgyává tett tevékenységét, elég lesz nekik tehát a komoly dorgálás is. Ezt a javaslatot a legfelsőbb fórum, az Államtanács is magáévá tette. II. József 1780. december 7-én, tehát már néhány nappal anyjának és elődjének temetése után, foglalkozott az üggyel. Nemcsak hogy az enyhébb büntetést rendelte el, hanem votumához hozzáfűzött egy elvi utasítást is azzal a paranccsal, hogy a magyar kancellária az összes alsóbb szerveknek hozza tudomására: „Vallásügyekben azok gyöngéd és szelíd kezelése az egyetlen helyes és apostoli mód."13

A következő hónapok során, a sűrűn felmerülő vallásügyi vádak megítélésében, ismét eltértek a nézetek egymástól. Az uralkodó konzervatív tanácsadói, akik Mária Terézia vonalát igyekeztek továbbfolytatni minduntalan bizonyos „eszmei resolutiók"-ra hivatkoztak, mint egy olyan rendszerre, amelyen az állami egyházpolitika állítólag nyugszik. Nemcsak hogy senki sem tudta előadni ezeket a resolutiókat írásos együttesbe szedve, hanem az Államtanács egyik haladóbb szellemű tagja, Tobias von Gebler megkockáztatta az uralkodó előtt azt a gondolatot, hogy itt lenne az ideje felülvizsgálni ezeket az eszmei resolutiókat. II. József azonnal elfogadta von Gebler javaslatát és megbízta a türelmetlenség rettegett képviselőjét, Ürményi Józsefet, a magyar kancellária főelőadóját, hogy állítsa össze ezeknek a resolutióknak teljes rendszerét.10 Ürményi tehetséges késői tanítványa volt mintaképének, Kollonich Lipót érsekprímásnak; művésze volt a vallásügyi törvények szellemével homlokegyenest ellenkező értelmezésnek. II. József azonban megkapta a jelentésben amit akart. Át tudta tekinteni az állami ellenreformáció irányelveit, területeit és eszközeit. Ürményi bűvészkedő törvény-magyarázatai viszont nem tévesztették meg, hanem következetesen ment tovább a türelem politikájának megtervezésében és megvalósításában.

Egy másik szintén fontos lépésről is meg kell emlé-kezni. A magyar protestánsok két vezető szemé-lyisége, Teleki József gróf17 és Vay István, a két egyház megbízásából összeállítottak egy terjedelmes emlékiratot, amelyet ifjabb Ráday Gedeon, Prónay László, Vay István és Zay Péter 1781. április 29-én személyesen nyújtottak át az uralkodónak.ls Az emlékirat először is képet adott az alkotmányos legitimitás szellemében a magyar protestánsok közjogi státusáról, azután hitet tett a szerzőknek a vallás-szabadságra és a vallási türelemre vonatkozó meg-győződéséről és elképzeléseiről, végül - az emlékirat fő részében - felsorolták 16 pontban a magyar protes-tánsok jogsérelmeinek fontosabb eseteit és fajtáit.19 Ürményinek az előbb említett jelentése egyfelől, a magyar protestánsok roppant világos, öntudatos, de tiszteletteljes emlékirata másfelől, olyan lehetett II. József számára, mint ugyanannak az érmének két oldala. Teleki és Vay emlékiratának hatá­sa a Türelmi Rendeletre főleg annak magyarországi vonatkozásá-ban letagadhataitlan.

A Türelmi Rendelet főbb intézkedései és értékelése

II. József 1781. október 25-én írta alá a Türelmi Rendeletnek Magyarország számára készített okmányát.20 Ennek főbb rendelkezései a következők:

1. • Az ágostai és helvét hitvallású pro-testánsok, továbbá a nem egyesült gö-rögkeletiek ezentúl az ország minden olyan helységében magán-vallásgya-korlatot folytathatnak, ahol nincs nyil-vános vallásgyakorlatuk.

   • Az 1. pontban említett magán-vallás-gyakorlatot nem abban a megszorított értelemben kell alkalmazni, mint koráb-ban. Ugyanis mindenütt, ahol valamely nem katolikus hitvallásnak legalább 100 családot, azaz 500 lelket kitevő híve van, és ahol ezek olymódon rendelkez-nek a megfelelő anyagi eszközökkel, hogy adózó képességük nem kerül veszélybe, imaházat építhetnek tor-nyok, harangok és utcai bejárat nélkül, továbbá lelkészlakot és iskolát is. Sza-bad lelkészt és tanítót alkalmazni, akik ellátják a kultuszt, a lelkigondozást és az iskolai oktatást.

3. Magyarország nem katolikus alattvalói ezentúl ott is tulajdonjoggal, polgárjoggal, a céhekben iparűzési joggal rendelkezhetnek, valamint betölhetik az állami és akadémiai hivatalokat, ahol ez számukra eddig nem volt lehetséges.

4-5. Ugyanezek felmentetnek a római katolikus eskü-forma letétele, továbbá a római katolikus isten-tiszteleteken és körmeneteken való részvétel kötelezettsége alól.

7. A vegyesházasok reverzálisai ezentúl nem érvé-nyesek. Az ilyen házasságokból származó gyermekek, ha az atya katolikus, valamennyien az ő vallását követik, ha pedig nem katolikus, akkor csak a fiúk. Ennél a pontnál nyilvánvaló, hogy II. József nem akart a felekezeteknek teljes egyenjogúságot biztosítani.

9. Római katolikus lelkészek csak abban az esetben látogathatnak nem katolikus betegeket, ha hívják őket. A betegek és foglyok lelkigondozása ezután a saját lelkipásztor feladata.

11. Azok a nem katolikus gyermekek, akiknek a lakóhelyükön nincs saját felekezeti iskolájuk, látogathatják a római katolikusok vagy bármely más felekezet iskoláit. Tilos azonban, a nem katolikus főiskolásoknak és középiskolásoknak iskoláik számára adományokat gyűjteni.

13. • A nem katolikusok beomlott vagy leégett templomaikat helyreállíthat-ják,21 ha ez adózó képességüket nem veszélyezteti.

    • Azok a peres eljárások, amelyeket nem katolikus lelkészek megbüntetése céljából kezdeményeztek, mert azok a leány-egyházközségeket látogatták, azonnal beszüntetendők.

16. • A nem katolikusok továbbra is köte-lesek stólát fizetni a római katolikus plébánosoknak azok után az egyházi cselekmények után is, amelyeket saját lelkészeik végeztek el. Az uralkodó megígérte, hogy ebben a kérdésben újabb rendelkezést ad majd ki.

    • Római katolikus püspökök és főespe-resek nem látogathatják többé a nem katolikus lelkészeket, és a keresztség kérdésében nem vizsgáztathatják őket. A nem katolikus lelkészeket ezentúl saját egyházi elöljáróik látogathatják, de az adóköteles lakosság gazdasági megterhelése nélkül. A Türelmi Rende-let megengedte, hogy a protestánsok zsinatokat tartsanak, azok tárgysoroza-tát azonban előzőleg be kell jelenteni a kormányzatnak.

    • Vallása miatt a jövőben senkit sem szabad megbüntetni vagy hátrányokkal sújtani. Mind a katolikusok, mind a nem katolikusok szigorúan tartózkodjanak egymás ócsárlásától.

Nem csoda, hogy a Türelmi Rendelet, valamint az újabb ilyen tárgyú rendelkezések és intimátumok abba a hírbe hozták II. Józsefet, hogy titkos protestáns,22 tehát eretnek, sőt egyházának árulója. Ezeket a titokban hangoztatott, majd névtelen, gyalázkodó iratokban a - cenzúra eltörlése folytán - a nyilvánosság előtt is szóvátett vádakat megalapozni látszott az a tény, hogy a Türelmi Rendelet megjelenése után megindult a tömeges áttérés a nem katolikus egyházakba.

II. József ezt már nem nézhette beavatkozás nélkül. Tisztáznia kellett, hogy mit jelent valláspolitikájában a türelem elve, hol vannak annak határai. 1782. május 24-én kiadott intimátumában vallást tett arról, hogy ő római egyházának hű fia. Szívből óhajtja, hogy minden alattvalója katolikus legyen, a kényszerítést azonban nemcsak nem helyesli, de meg sem engedi. 1782. június 6-án szigorúan megtiltotta a protestánsok által állítólag folytatott „prozelita fogdosást". 1782. decem-ber 11-én kiadta azt a rendkívül súlyos következmé-nyeket maga után vonó rendeletet, hogy minden katolikusnak, aki egy másik felekezetbe akar áttérni, valamelyik kolostorban vagy plébánián előbb hathetes kötelező vallásoktatáson kell átesnie. Erről bizo-nyítványt kap. Ha valamely nem katolikus lelkész egy volt katolikust ilyen bizonyítvány nélkül felvesz gyülekezetébe, állásvesztéssel bűnhődik.23

Félreismerhetetlen, hogy az utóbb felsorolt rendelkezések restriktív természetűek, a Türelmi Rendelet által keltett várakozásnak nem felelnek meg. Péter F. Barton, bécsi egyháztörténész hasonló jeleket fedezett fel Ausztriában. „A jozefinista reformlépések terén - írja - oly gyakran megtalálható cikk-cakk vonal ott van a tolerancia kérdésében is".24 Mi magyarok is elmondhatjuk, hogy a jozefinizmus reakciós öszzetevője képes volt kiszorítani a haladó összetevőt, mihelyt a dolog igazán komolyra fordult.

A római katolikus lelkészek megtalálták a módját, hogy a hathetes kötelező vallásoktatást úgy alakítsák ki, hogy a katolikusok kedve elmenjen a protestáns egyházak valamelyikéhez való csatlakozástól. Megálla­pították, hogy kevés volt ai hat hét, mert az illető nem elég jóindulatú, vagy a szellemi képességei igényelnek ráadást a hat hétre. Többnyire ott altatták őket a plébánián, ami nők számára bizony elég kellemetlen volt, a világ nyelve miatt. Nemcsak a koszt volt elrettentőén szegényes, pedig az áttérni akarónak meg kellett azt fizetni, hanem ki volt téve még a szűnni nem akaró gúnyolódásnak, zaklatásnak, megszégye-nítésnek is. A panaszok eljutottak az uralkodó fülébe, mire ő 1787-ben megállapította, hogy a hathetes vallásoktatás nem jelenti azt, hogy az illetőnek reggeltől estig, sőt egész nap ott kell tartózkodnia a plébánián, hanem csupán a nap néhány előre kitűzött órájában. Megtiltotta azt is, hogy az áttérni akarókat ijesztgessék vagy nevetségessé tegyék, tilos volt ilyen eszközöket („allerlei Neckereien")23 alkalmazni. A Türelmi Rendelet tehát korántsem töltötte be a | magyar protestánsok valamennyi törvényes jogát és elvárását. II. József uralkodása alatt is megmaradt a római egyház „religio praedominans"-nak, uralkodó egyháznak. A vegyes házasságokat továbbra is csak római katolikus lelkész előtt lehetett megkötni, az ilyen házasságokból származó gyermekek vallásügyének szabályozása a protestánsokat sújtotta. II. József azt a terhet sem vette le a sok magános vallásgyakorlatot nyert nem katolikus falu lakóiról, hogy a saját lelkészük által végrehajtott egyházi cselekmények után ne kelljen stólát fizetni a római katolikus plébánosnak. A plébánosok panaszlevelei28 alapján az uralkodó megállapította, hogy ennek a gyakorlatnak az eltörlése alapjában rendítené meg igen sok katolikus lelkész egzisztenciáját. Tudjuk, hogy II. József nemcsak a protestánsoknak volt jóltevője, de ő az, aki birodalmá-ban szinte átalakította, saját római katolikus egyházát abban az értelemben, hogy nagymértékben szapo-rította és támogatta a plébániákat, megkövetelte a személyes lelkigondozói és tanítói munkát a lelké-szektől.

A protestánsok azonban abban látták a Türelmi Rendelet legnagyobb fogyatkozását, hogy a nagy örömmel és hálával fogadott enyhítéseket csak egyoldalú uralkodói akaratnyilvánítás biztosította számukra, nem pedig az országgyűlés alkotmányos határozata. Jellemző, hogy éppen ez az utóbbi, annyira óhajtott forma az uralkodó szemében számba se jöhetett. Hiszen tudjuk, hogy még a koronázásról is lemondott, csakhogy össze ne kelljen hívni az országgyűlést. Ez utóbbinak az összetétele még olyan volt, hogy az uralkodó félhetett, attól, hogy többsége el fogja utasítani nemcsak valláspolitikai reformjat, de egyéb újítási törekvéseit is, amelyek többek között a jobbágyok helyzetére, az adózásra, a közigazgatásra, az iskolázásra, az államnyelvre vonatkoztak.

Nagy akadályok a Türelmi Rendelet érvényesítésének útján

A Türelmi Rendeletben biztosított jogok Magyarország túlnyomó részében éveken át a papíron maradtak. A protestánsok még három éven keresztül gyako-rolhatták a türelem és a reménykedés erényeit. Ugyanis az állam végrehajtó szerveit, a megyéktől elkezdve, a pozsonyi Helytartótanácson át a bécsi magyar kancelláriáig, sőt a titkos államtanácsig, egyelőre még olyan emberek tartották a kezükben, akik vagy maguk is a római egyház hierarchiájához tartoztak, vagy pedig teljesen összenőttek a türelmetlen teréziánus valláspolitikával. A Helytartó-tanács rendkívül befolyásos vallásügyi bizottságában maga az esztergomi hercegprímás elnökölt, előadói pedig szintén a püspöki karból, vagy a kanonokok sorából kerültek ki. Elképzelhető, hogy ezek a hiva-talnokok mindent megtettek, hogy a Türelmi Rendelet által biztosított könnyítések fennakadjanak a bürokrácia szűrőjén. II. József azonban nem engedett. Kezdve attól, hogy maga olvasta el a protestánsok panasziratait, a vallási perek aktáit, hivatalnokainak referátumait, állásfoglalásaiban értékesítette azokat a személyes tapasztalatait is, amelyeket még társ-uralkodó korában erdélyi és magyarországi utazásai során, többek között a protestánsok központjaiban és kollégiumaiban is szerzett.27 Végül azonban arra a belátásra jutott, hogy az édesanyjától örökölt hiva-talnoki karral lehetetlen szándékait keresztülvinni. Nem riadt vissza tehát attól sem, hogy az említett vallásügyi bizottságot egyszerűen feloszlassa, a Helytartó-tanácsba pedig meghívjon két igen derék protestánst, a lutheránus Prónay Lászlót és a református Darvas Ferencet. Csak ezután, nagyjából az 1784. évtől kezdve mehettek át a Türelmi Rendelet könnyítései az életbe. Pl. a megyegyűlések egész sora ki sem hir-dette a Türelmi Rendeletet, mert egyszerre hangoz-tatni kezdték, hogy a vallásügy törvényes szabá-lyozásának joga nem az uralkodót, hanem csakis az országgyűlést illeti meg. Bezzeg jó száz éven át elfeledkeztek arról, hogy az Explanatio Leopoldina és a két Carolina Resolutio is csak fejedelmi rendelkezések.

Hogyan fogadták a protestánsok a Türelmi Rendeletet?

Az életbe való átültetés terén tapasztalt minden huza-vona ellenére a magyar protestánsok kezdettől fogva az ujjongó hála őszinte kifejezésével ünnepelték a Türelmi Rendeletet.28 Hivatalos és magánjellegű nyomdatermékek egész sora üdvözölte II. Józsefet, mint a protestánsok nagy barátját és jóltevőjét.29 A két protestáns egyház világi vezetőinek szűkebb köre 1781. december 10-én és 11-én, tehát kevéssel a rendelet kibocsátása után Pilisen konventet tartott, és elhatározta, hogy ünnepélyes hálaadó küldöttséget meneszt Bécsbe az uralkodóhoz. A szépen meg-fogalmazott köszönő írást ifjabb Ráday Gedeon és Prónay László-330-1782. február 28-án adták át az uralkodónak, aki az audienciát kiadós, tartalmas és a jövőre nézve ígéretes eszmecserére használta fel.30 Az- evangélikus és a református egyházkerületekben hálaadó ünnepi istentiszteleteket tartottak.31 Ezek egyik-másikának egész lefolyását megőrizte egy-egy derék naplóíró. Az elhangzott beszédek és imák sok esetben nyomtatásban is megjelentek. Más részüket levéltáraink őrzik. A közös bennük az, hogy a szónokok és imádkozok II. Józsefet „az Úr Isten ren-delte Szabadítónak" nevezik.32

Ha néhány évig még várni kellett is, de azután a jórészt már 1784-ben végbemenő változások, valóban hatalmas méretűek voltak. Nem kevesebb mint 102 református és 165 lutheránus anyagyülekezet kapta vissza vallásszabadságát, amelyek azután gyors ütemben hozták rendbe, vagy építették fel temp-lomaikat, iskolájukat, lelkészi és tanítói lakásukat, miután többnyire már előbb lelkészt és tanítót állítottak munkába. 162 olyan református és 586 lutheránus „leányegyház'' kapta meg újra a vallásgyakorlatot, amelyek saját lelkészt ugyan nem tartottak, de volt imaházuk, előköriyörgő tanítójuk és iskolájuk. A görögkeleti egyházban 5 anya- és 10 leányegyház nyerte vissza a szabad vallásgyakorlatot. Ha ezt mind összeszámoljuk, akkor nem kevesebb mint 1000 faluban lehetett ismét nem katolikus istentiszteletet tartani.33

A kép teljességéhez az is hozzátartozott, hogy II. József türelmi politikája a zsidókra is kiterjedt, nevüket azonban 1788. január 1-től németre kellett felcserélni. A szabadkőművesek is előjöhettek a föld alól. Minden tartomány székvárosában három páholyuk működhetett, de be kellett jelenteni tagjaikat és összejöveteleiket.

A bilincsei legtöbbjétől megszabadult magyar protestantizmus hálájának szép jeleit adta azokban a missziós áldozatokban, amelyeket számos fiatal lelkészük a cseh és a morva protestantizmus feltámasztásához nyújtott, az itthoni egyház pedig azáltal, hogy a maga teljességében évi rendszeres segélyezésben részesítette a cseh és morva missziót egészen 1849-ig.

Viszont talán kevésbé ismert, hogy a magyar reformátusság a Türelmi Rendelet iránti hála gyümölcseként már igen értékes missziós szolgá-latokat is tett. Ezek mennyiségükben nem érik el a cseh-morva misz-sziót, de természetük azonos azzal. A Dél-Magyarországra telepített református németek közti szolgálatokra gondolunk. Ott is debreceni és sárospataki diákok vetették meg a gyülekezeti élet, a lelkipásztori szolgálat, az egyházi szervezet alapjait. Megvannak azok a levelek és kerületi jegyzőkönyvek a Dunamelléki Egyházkerület levéltárában, amelyek előadják, hogyan kaptak fiatal református lelkészt Torzsa, Cservenka és a többi német református telepes község. Ezekre a részletekre most nem térhetünk ki.

II. József nagy centralizáló és aufklárista buzgalmában túlfeszítette a húrt. Voltak intézkedései, amelyeket még a hálás magyar protestánsok is felháborodással fogadtak. Ilyen volt pl., hogy a felekezeti iskolákat állami felügyelet alá helyezte, továbbá hogy azokban is bevezette a német nyelv tanítását. A földesurakat az uralkodónak jobbágy védő intézkedései nyugtala-nították. Amikor pedig bekövetkezett a szerencsétlen délmagyarországi török hadjárat, és amikor azzal egy-időben az osztrák uralom alatt álló Belgiumban forradalmi zavargások léptek fel, nem is szólva a nagy francia forradalom eseményeiről Párizsban, a beteg uralkodó tanácsosainak szavára hallgatva legtöbb rendeletét visszavonta. A Türelmi Rendeletet és néhány más ren­deletet azonban nem. Idézek megragadó, visszavonó rendeletéből, amely 1790. január 28-án kelt, és amely egyben az utolsó is volt: „Nem vonom azonban vissza a Türelmi Rendeletet, a lelkészségek szabályozását és a jobbágyok ügyét felkaroló rendelkezéseket." A magyar protestánsok szivének vágyát az 1790-1791-i országgyűlés telje-sítette, visszahelyezte őket az alkotmányos alapra. Jogaikat íme újra megkapták, de elvesztettek egy uralkodót aki olyan segitőkészen állt oldalukra, mint kesőbb egy királyuk sem.

D. Dr. Bucsay Mihály

JEGYZETEK

1. Bainton, Roland H.: The Paradie of the Tares as the Proof Text for Rengious Liberty to the.End of the Sixteenth century. churcn History 1. (1932) 67-89. - 2. Bates, N. Searie, Gliaubensfreineit. New Yovk 1947. 250. - 3. Henning Winam?, Walter, Statutes at Large, I-XIll. Virginia, Richmond 1810-1823. II. 165-166. - 4. Satanae stratagemata, 1565. passim - 5. Mályusz Elemér, a Türelmi Rendelet. II. József es a magyar protestantizmus. Bp. 1939. - Ravasz Boriska: A magyar állam és a protestantizmus Mária Terézia uralkodásának második felében. Bp. 1935. - 6. Ravasz: i. m. - 7. Kuzmány, Karl: Urkundenbuch zum österreichisch-evangeliscnen Kirchenrecht, Wien 1856. 133-135., 137-138. - 8. „Cum nobis persvasum sit, omnem coaetionem, quae conscientiae hominum vim inferat, quam maxime nocere; contra vero, plurimum utilitatis in religionem et rempublicam e genuina, qualem Christiana charitas probat, tolerantia promanara...” Kuzmány i. m. 139. - 9. Barton, Peter F., Umetrittener ,,Reformkatholicismus". Modellfall Josephinismus. In: Brücke zwischen Kirchen und Kulturen. Studien und Texte zur Kirchengeschichte und Geschichte. Reihe 2, Bd. 1, Wien-Köln-Graz 1976. 24-41, különösen 29-32. A Türelmi Rendelet magyar irodalmát összeállította Kosáry Domokos: Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába. II. kötet (1711-1825). Bp. 1954. 264-280, különösen 276 és köv. - 10. Mályusz i. m. 117. 56. sz. jegyzet. - 11. A Mensel: Kaiser Joseph II und das Naturrecht. In: Zeitschrift für öffentliches Recht. I (1919) 511. és köv. - 12. ...viris bonis et utilibus ob solam circa quaedam religionis capita dissensionem". Pufendorf, Samuel: De habitu religionis Christianae ad vitam civilem. Bremen 1687. 50. §. - 13. U. o. 11. sz. jegyzet. - 14. Mályusz i. m. 141-155. - 15. ,, .... in religiosis leni et suavi, qui solus verus apostolicus modus est, procedetet in confirmitatem subalternos instruet." Bécs, Állami Levéltár, Allamtanácsi okmányok 1994/1780. sz. - 16. A jelentés ugyanott található. 2144/1780. sz. alatt. - 17. Gróf Teleki József fogalmazta 1751 óta a magyar reformátusok legfontosabb vallássérelmi felterjesztéseit. Tormássy János: A dunamelléki ref. egyházkerület története (kiadta Fábián Mihály). Sárospatak 1867. 118. - Telekihez lásd: Krusché E.: Gróf Teleki József élete és művei, Bp. 1928. - 18. Mályusz i. m. 190. - 19. U. o. 180-189 és 196-205. - 20. A latin szöveget közli Kuzmány i. m. 139-145. - 1782-ben megjelent egy kiadása Debrecenben, Margitay István gondozásában. - 21. Az 1745. július 28-i, 1767. május 12-i és az 1769. február 25-i intimátumok értelmében ehhez külön királyi engedély kellett. - Borbis, Johannes: Die evangelisch-lutherische Kirche Ungarns in ihrer Geschichtlichen Entwicklung.... Nördlingen 1861. 110. - 22. ,,Beweise, dass Joseph der Zweite ein Protestant ist". Hely nélkül 1785. Az író azért írja könyve címében ezt az elterjedt szólamot, hogy megcáfolja: szerinte II. József csak abban a vonatkozásban nevezhető protestánsnak, hogy szívós harcot visel a fanatizmus a babona és az egyházi visszaélések ellen.- 23. Bauhofer, Johann Georg: Geschichte der evangelischen Kirche in Ungarn (a szerző neve nélkül). Berlin 1854. 487, továbbá Borbis i. m. 122. - 24. Barton, Peter F.: Jesuiten, Jansenisten, Josephiner. Bécs, 1978. 267. - 25. A Pozsony városához 1787. február 13-án intézett intimatum. No. 6186. Kuzmány i. m. 151. - 26. Tóth Endre: A belső somogyi ref. egyházmegye Mária Terézia korában. Kaposvár. 1940. 76., 80., 82., 143 és köv., 184. - 27. II. József látogatásaira nézve lásd R. Kiss István: II. József és Szilágyi Sámuel tiszántúli püspök. Protestáns Szemle 1915. 35-40. Ott található a további irodalom is. - Hörk Józseí: Az eperjesi ev. ker. kollégium története. Kassa. 1896. II. 111-115. - 23. Keresztesi József naplója (1748-1812), kiadta Hoffer Endre, Pest. 1868. II. kiad. Bp. 1882. passim. - 29. Varjas János írt egy hosszú dicsérő ódát csupa e-betűvel, melynek latin címe: Josepho II, Imperatori pio, felici, augusto...Vác, 1734. v. ö. Kosary, II. 271-275. - 30. Mályusz i. m. 317-324. - Zsindely István: A Türelmi Rendelet történetéhez. Sárospataki Füzetek II. (1905) 91. - 31. A dunamelléki egyházkerület istentiszteletén Tormássy János tartotta az ünnepi beszédet. V. ö. Kosary, II. 273 és köv. - 32. Pl. az őriszentpéteri ref. egyházközség presbitérium! jegyzőkönyvében. Pataky László: A Türelmi Rendelet hatása Dunántúlon. Győr, 1979. Kézirat. 2. - 33. Marczali Henrik: Magyarország története II. József korában. 2 kiad Bp. 1885. II. 244. - Kovács Sándor: A magyarhoni protestáns egyház története a XVIII. században. A Zsilinszky Mihály által szerkesztett gyűjteményes műben. Bp. 1907. 535. - Warga Lajos: A keresztyén egyház történelme. Sárospatak, 1906. II. 705.

* Debrecenben, 1980. augusztus 26-án a református egyház egyháztörténeti szakkonferenciáján elhangzott előadás.