Árokháty Béla

Az  egyházi zene szolgálatának megszervezése, irányítása

Protestáns Szemle 1937. 343-345. oldal

      A konferenciánkon elhangzott előadások  a  magyar protestáns egyházi zene mai  állapotáról nagyon sötét képet festettek  elénk.

1. Láttuk, hogy egyházaink elvi alapon négyszáz esztendő óta máig sem tisztázták azt a kérdést, hogy mit keres egyházi életünkben a zeneművészet? Bár őseink a reformáció kezdetétől fogva felismerték az ének nagy missziói jelentőségét és ennek megfelelően nagy szere-pet is biztosítottak neki az istentisztelet és az iskolai nevelés keretében, - a művészi zenében, főként  pedig a hangsze-rekben nem láttak egyebet, mint földi hiúságot, a léha szórakozások sátáni eszközeit. De míg évszázadokon át  éppen ezért  a kollégiumainkban  a hangszereket együtt  üldözték a szerencsejátékokkal, a dorbézolással és más erkölcsrontó dolgokkal, a XVIII. század végétől kezdve ezek a valamikor veszedelmesnek tartott instrumentumok az orgonával együtt egymásután vonulnak  be iskoláinkba, egyházi életünkbe anélkül, hogy az Egyház igazolta vagy tisztázta volna a jelenlétüket. Az idők jelei pedig azt mutatják, hogy a jövőben evangéliumi egyházainknak is foko-zottabban kell az építésre elfogadniuk az evangéliumi zenének a missziói szolgálatait, mint tették eddig.

2. Láttuk,  hogy az  Evangélikus  Egyházban  milyen felfo-gásbeli különbségek vannak a zene liturgiai szerepére nézve s itt is és a Református Egyházban is mennyire megoldatlan, zaklató kérdés a gyülekezeti énekeskönyvek ügye.  Templomainkban a hívek nagy áldozatkészségével épülnek felséges művészi eszközökül az orgonák, - de hogy a  zene művészete ezen a királyi művészetre rendeltetett hangszeren kaphat-é a templom életében művészi megbízást s ha igen,  akkor  szolgálatát milyen keretekben töltheti be, ez nemcsak a református, hanem az  evangélikus  egyházunkban is ma még csupán az egyéni elbírálásoktól függő, de lényegében megoldatlan kérdés.

3. Láttuk, hogy Egyházunk veteményes kertjében, iskoláink-ban  mennyire elcsenevészedett palánta lett az  ének, amely nélkül pedig sem Luthert, sem Kálvin genfi kollégiumát, sem az ősi protestáns magyar iskoláink életét nem tudjuk elképzelni. Katholikus  iskoláink ma a magyar énekkultúra legjelentősebb gondozóivá lettek, a mi iskoláinkban - eltekintve  az ősi nagy kollégiumoktól - az énektanítás a  legsiralmasabb állapotban tengődik. De ahol jobb is a helyzet etekintetben, ott sem - egyházi.

Pedig sem az állami, sem a katholikus felekezeti iskoláktól nem várhatjuk, hogy a protestáns evangéliumi zene és ének szépségeit felmutassák, kultúráját nemzeti kinccsé tegyék. Ez csak a mi felekezeti egyházi iskoláinknak  lehet a feladata!

4. Láthattuk kántorképzésünk kiáltó fogyatékosságait. A mai kántorképzésünk először is nem egyházzenei  képzés, hanem csupán csak csökevényes vadhajtása a világi zenetanításnak.

Csakis így érthető, hogy hivatalos tanterveink  és utasításaink profanizálják a profán zenére nevelt kántoraink felkészült-ségéhez szabva még az egyházi énekdallamainkat  is (l. a  Ref.  Konvent Tantervét és Utasítását az  egyházi ének-tanításhoz!).

5. A theologiai főiskoláinkon még szomorúbb a helyzet. Mit tudnak az egyházi zene kincseiről lelkészeink?  Theolo-giai énekes zenekaraink tündökölnek világi zeneprodukcióikkal. De kikre bízzuk, kik révén ismerjük és szeressük meg Goudimel, Sweelinck, Praetorius, meg Bach és Schütz bibliás lelkű remekműveit, ha nem theologiai főiskoláink ének- és zenei munkáiból?

6. Énekkaraink, gyülekezeti egyesületeink nélkülözik a céltu-datos irányítást. Min nevelődnek ifjúsági énekkaraink? Vagy az egészen selejtes, zeneművészietlen dalárda-irodalmon, vagy az egyre művészibbé  lendülő magyar világi karirodalmon. Még  jó, ha  a pompás római katholikus énekkari kiadványok révén a nemesebb  egyházi zeneirodalom  terméséből elégítik ki komolyabb igényeiket.

7. Láttuk, hogy mennyire hiányzanak a komolyan felkészült művészi munkások egyházi zenénk  munkamezejéről. A  taní-tóképzőink ének-zenetanítását határozottan az egyházi zene alapjaira kellene átszerveznünk s akkor meglenne  az egyházi  zenénk megalapozására a mód. De jelenleg az alap nincsen meg, viszont megvan a Zeneművészeti  Főiskola legmagasabb fokán a  protestáns egyházzenei tanszak. Egyházaink közbe-jöttével szervezte meg a kultuszminisztérium, de egyházaink nem tudták s talán még ma sem tudják, hogy ezt nem lehet a kántorképzés továbbépítésének tekinteni, mert a kettő olyan messze áll egymástól, hogy a távolságuk áthidalhatatlan, mert a kettőnek semmi köze egymáshoz.

8. Láttuk, hogy egyházi zenénk területe árván hagyott, gondozás nélküli parlag, amelyen egyházaink  mindmáig nem szervezték  meg  a munkát s amelyen egyáltalán  nincs meg a céltudatos, szakszerű irányítás.

      A  vázolt helyzetből  következnek a  legsürgősebb és  legfontosabb teendőink:

I.  Szervezendő lenne Országos Protestáns Egyházi Zene-művészeti Tanács, vagy legalább is  az Evangélikus és a Református Egyházban is Egyetemes Egyházzenei Bizottság, amely  a hivatalos  Egyházaknak lenne tanácsadó szervezete, a megoldandó  problémákat  számontartaná s a megoldás módjait előkészítené.

 II. Szervezhető lenne egy Országos Protestáns Egyházi Zenei Társaság, hogy egyházzenei munkásainkat  egybegyűjtse, énekkarainkat közös munkára szövetségbe tömörítse s általában támogasson minden munkát, mely egyházi zene-ügyünket szolgálni van hivatva.

III.  Szükségünk  lenne  a  napi kérdésekkel foglalko-zó Zeneközlöny mellett egyházzenei szaklapra, mely  egy-házi zenénk kérdéseit elvi és tudományos alapon tárgyalná, gondoskodnék  egyházzenei kiadványaival a magyar evangé-liumi zeneirodalom megteremtéséről, a múlt kincseinek fel-tárásáról.

S végül: azt hiszem, általános helyeslést remélhetek azzal a megállapításommal, hogy a jelenlegi  konferenciánk meggyő-zött mindannyiunkat a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság nagyszabású  vállalkozásának a jelentőségéről  és szükséges  voltáról. Ez  a konferencia nem oldott  meg  kérdéseket mert  nem is volt arra hivatva, de felvetett problémákat, amelyeknek  érlelődniük kell, hogy egyszer megoldódjanak.  A haszna és áldása  annyira nyilvánvaló, hogy

IV.  szükségesnek tartjuk és kérjük évenkénti egyházzenei konferenciák rendszeresítését s azok  tárgyalási anyagá-nak Évkönyvekben való közzétételét.                                                                                                                                                                                                      Árokháty Béla

Protestáns Szemle 1937. 343-345. oldal