3. Külföldi egyházi személyek levelei Miklós Imréhez

3.1. Gunnar Staalsett[35] Miklós Imréhez, 1989. május 24.

Genf, 1989. május 24.

Lut[h]eránus Világszövetség

A főtitkár irodája

Miklós Imre úrnak

Állami Egyházügyi Hivatal elnök

Budapest

Kedves Miklós Úr!

Köszönöm április 30-i levelét, amelyben tájékoztat bennünket nyugalomba vonulásáról. Rendkívüli örömünkre szolgált, hogy alkalmunk volt január végén nálunk tett látogatása során kifejezni a Lutheránus Világszövetség háláját a hivatala és a szövetség közötti sokéves együttműködésért.

Meggyőződésem, hogy Ön személy szerint jelentősen hozzájárult a pozitív fejlődéshez, amelynek tanúi voltunk ebben az időszakban. Magyarországi tagegyházunkkal együtt várakozással tekintünk a jövő fejlődés felé, amely kölcsönösen jótékony lesz az állam és az egyház számára és amely erősíti majd az egyház szerepét a magyar nép és globális küldetése iránti szolgálatában.

Kérem fogadja legjobb kívánságaimat a jövőre és reményteljesen „Au revoir” (viszontlátásra).

Kiváló tisztelettel

Gunnar Staalsett s.k.

főtitkár

3.2. Paul Poppard[36] levele Miklós Imréhez, 1989. május 30.

Vatikán, 1989. május 30.

Nemhívők Titkársága

Miklós Imre úrnak

Állami Egyházügyi Hivatal elnök

Budapest – Magyarország

Elnök Úr!

Köszönöm Önnek 1989. április 30-i levelét, a Magyar Népköztársaság Állami Egyházügyi Hivatalából való távozása alkalmából.

Mindig megőrzöm találkozásaink emlékét az elmúlt évek során és főleg azokat, amelyekben részem lehetett Önnel a „Társadalom és az erkölcsi értékek” szimpózium során Budapesten 1986 októberében. Ha ez a találkozás párbeszédre marxisták és keresztények között létrejöhetett, ez ugyancsak Önnek volt köszönhető és ezért hálás vagyok Önnek.

Legjobb kívánságaimmal az Ön és az Önhöz közelállók boldogságára, biztosíthatom Elnök Úr, kiváló tiszteletemről

Paul Poupard biboros s.k.

3.3. Hans Kolvenbach[37] levele Miklós Imréhez, 1989. június 2.

Róma, 1989. június 2.

A Jézus Társaság Generális Főnöke

Róma, Borgo S.Spirito 5.

Őexcellenciája Miklós Imre úrnak

Magyar Népköztársaság

Excellenciád!

Örömmel vettem április 30-ról Budapestről kelt kedves levelét, amelyben szíves volt tájékoztatni engem abban az időpontban, amikor, elérve a korhatárt, elhagyja magas hivatalát a Magyar Népköztársaság Kormánya szolgálatában.

Mélységes köszönetemet fejezem ki, értékelése kedves kifejezéséért. Fogadja a magam részéről a legnagyobb nagyrabecsülés és elismerés érzéseit mindazért, amelyet a Jézus Társaság érdekében Magyarországon tett. Megértő szolgálatát nem felejtjük el. Hálával gondolok valamennyi találkozásunkra, Önnel és mindenek felett olyan jól előkészített magyarországi utazásomra.

Abban a reményben, hogy az annyira gyümölcsöző együttműködés folytatódhat az új körülmények között is, maradok kiváló tiszteletem nyilvánításával

kész híve

Hans Kolvenbach S.J. atya s.k.

3.4. Francesco Colasuonno[38] levele Miklós Imréhez, 1989. június 2.

A Vatikánból. 1989. június 6.

Államtitkárság

Az államokkal való kapcsolatok szekciója

Igen tisztelt Dr. Miklós!

Reméltem, hogy múlt héten találkozom Önnel Budapesten, azonban azt közölték velem, hogy egészségileg nincs jól és én tiszteletben akartam tartani az Ön kívánságát, hogy néhány napi pihenést kívánt.

Megkaptam szíves levelét, amellyel Ön közölte velem visszavonulását az Állami Egyházügyi Hivatal elnöki tisztéből. Sajnálattal töltött el ez a közlés. Három év óta barátságos munkakörülményeket hoztunk létre, amely megengedte nekünk, hogy közös érdeklődésre számot tartó kérdéseket vitassunk meg és konkrét eredményekre jussunk. Nem kételkedtem abban, hogy ezen a vonalon tovább haladva, mind gyümölcsözőbb megértésekre vonatkozólag munkálkodtunk volna, a megújulás légkörében, amely a jelen pillanatban jellemzi Magyarországot.

Örömmel gondolok Önre és kívánom Önnek, hogy kedves Nejével és egész családjával, derűs boldogságban élvezheti a – remélem sok évét – harmadik korának.

Engedje meg, kedves Dr. Miklós, hogy kifejezzem kiváló tiszteletemet, és fogadja szívélyes köszöntésemet

kész híve

Francesco Colasuonno s.k.

apostoli nuncius

3.4. Roger Etchegaray[39] levele Miklós Imréhez, 1989. június 10.

Róma, 1989. június 10.

Roger Etchegaray bíboros

Miklós Imre úrnak

Állami Egyházügyi Hivatal, elnök

Budapest

Tisztelt Uram!

Igazán nagyon megindított levele, amely tanúsítja finomságát és hűségét. Igaz, mi régóta ismerjük egymást, és nem esett nehezünkre kölcsönösen tisztelni egymást. Tudom azt, hogy mit képviselt az Ön számára ez a nehéz és kitartó bevetés egy különösen kényes területen, és gondolom milyen szakadást jelent az Ön számára, hogy küldetésének véget vetett.

Találkozásaink eleven emlékét őrizve, biztosíthatom Önt legszívélyesebb érzéseimről. Isten őrizze meg Önt az ő békéjében!

Roger Etchegaray biboros s.k.

3.5. Glen Garfield Williams[40] levele Miklós Imréhez, 1989. szeptember 4.

Genf, 1989. szeptember 4.

Dr.Glen Garfield Williams lelkész

Miklós Imre elnök úr

Budapest

Kedves Miklós Elnök, kedves Barátom!

Most kis ideje már, hogy megkezdte nyugdíjas életét. Akartam írni Önnek életének annyira fontos pillanatában, azonban eddig akadályozva voltam, először azért, mert nem tudtam a címét és aztán a Genftől való távollétem egy időszak által különböző utazásokon.[41] Azonban gondoltam Önre, és beszéltem Önről az elmúlt hónapokban, és akartam írni Önnek három dologról.

Először, egy meleg szava a köszönetnek és nagyrabecsülésnek az Önnel való gyümölcsöző együttműködés sok évének tapasztalatáért. Különböző felelősségeink és különböző meggyőződéseink voltak, azonban megtanultuk, hogyan működjünk együtt a magyarországi egyházak javára az akkor hazájában uralkodó társadalmi-politikai feltételek mellett. Nem volt ez könnyű feladat egyikünk számára sem, azonban én, személy szerint ösztönzőnek és nyereséget hozónak találtam. A folyamatban sokat tanultam, és nagy mértékben nyertem növekvő kölcsönös megértésünk és bizalmunk révén. Mindenkor úgy fogok tekinteni az Önnel való kapcsolatomra, mint ökumenikus tevékenységem harminc évének legjelentősebb tapasztalataira. Mindezért rendkívül hálás vagyok Önnek.

Másodszor, egy szívélyes szó a szerencsekívánatra a nagyon magas elismerésért, amelyet a magyar állam adott Önnek visszavonulása pillanatában. Bőségesen igazolt elismerése volt egy gyakran kényes feladatnak, amelyet jól végzett el. Vannak talán egyesek, akik nem lévén sem felelősségük, sem tapasztalatuk a magas tisztség gondjait illetően az elmúlt évtizedek körülményei között, megengedhetik maguknak, hogy kritizálják tevékenységét. Nekem hasonló tapasztalatom volt. De azok közülünk, akiknek kiváltsága volt, hogy dolgozhattak Önnel, jól tudják, hogy a legmagasabb célok motiválták és Ön teljesen feladatának szentelte magát. Szívélyesen gratulálok Önnek, hogy ezt elismerték az érdemrenddel, amelyet Önnek átadtak. Sok barátja Önnel örül.

Harmadszor a jókívánságok őszinte szava a jövőre. A visszavonulás, úgy találtam, nem a vége, hanem inkább a kezdete a tevékenység új formájának, amelyben felszabadulva a hivatalos felelősség kényszerétől, az ember tetszése szerint alkalmazhatja tapasztalatát s tudását, van, aki azt mondaná: a bölcsességet, amelyet az ilyen felelősség gyakorlásának évei során szerzett. Lehet ez egy kihívó és nagyon kielégítő időszaka az ember életének, amikor a múlt tapasztalatának elvetett magvai kalászba szökkennek. Nagyon őszinte reményem és imádságom, hogy Isten adjon Önnek és kedves feleségének sok-sok évet egészségben és boldogságban, hogy együtt élvezzék csendben és nyugalomban a nyugállomány gazdag időszakát.

Végül biztosíthatom, hogy feleségem teljes szívvel csatlakozik hozzám az előbbi érzések kifejezésében, és mindketten reméljük és bízunk abban, hogy a jövő alkalmakat tartogathat számunkra, hogy ismét találkozzunk, kedves jó feleségével együtt akár Genfben, akár Budapesten. Mindenkor öröm lesz ez számunkra.

Megismételt köszönetekkel, szerencsekívánatokkal és jó kívánságokkal vagyok őszinte tisztelője

Glen Garfield Williams s.k.

3.6. Agostino Casaroli[42] levele Miklós Imréhez, 1989. szeptember 11.

A Vatikánból, 1989. szeptember 11.

A Bíboros Államtitkár

Igen tisztelt Miklós Imre úrnak

Budapest

Igen tisztelt és emlékezetes Miklós Úr!

Közeledik annak a szeptember 15-nek 25. évfordulója, amely lényeges változást jelentett a Szentszék és a Kormány, az állam és az egyház között Magyarországon. Egy dátum, amelyet bizonyosan történelminek tekinthetünk, és amely kezdetét jelentette sok más lépésnek, lerakva új fejlődések alapjait, amelyek jelentkeznek.

Gondolatom nem teheti, ebből az alkalomból, hogy ne forduljon Ön felé, aki akkor, mint elnökhelyettese a felekezetekkel való kapcsolatok állami szervezetének, majd elnöki minőségében aktívan kísérte ezt az egész folyamatot, az előkészítés szakaszában, a megegyezések megkötésében és aztán az ezeket követő lépésekben, egészen a legutóbbi időkig.

Én is, mint részese a beható munkának, amelyet a két fél végzett, közvetlenül tanúsíthatom az odaadást, [amelyet] Ön a meggyőződések és az akarat őszinteségével tanúsított, hogy a közös erőfeszítésnek pozitív eredményeket biztosítson, leküzdve a nehézségeket és a jövőbe tekintve egy olyan optimizmussal, amelyet a tények a helyzet realitásában gyökerezőnek mutattak meg.

Úgy hiszem, Ön most a múltba tekinthet – kezdve 1963. május elején, amikor XXIII. János pápa rendelkezése arra indított engem, hogy első ízben lépjem át a magyar határt, Önt találtam, amint várt reám – annak elégtételével, aki nem munkálkodott hiába. Egy elégtétel, amelyet én is, a magam részéről érzek.

Visszagondolok ebben a pillanatban, túl számos hivatalos találkozásunk hivatalos részén, az előzékenységre, amely szinte azonnal szívélyesség és, ha így fejezhetem ki magam, szinte barátsággá vált, amelyet Ön állandóan irántam tanúsított személyi szinten, és amelyet Ön jól tudja, én is osztottam.

Most a jövőbe tekintve, amely mind jobbnak ígérkezik, örömmel fejezem ki annak, aki hozzájárult annak előkészítéséhez.

Kifejezem őszinte jókívánságaimat Önnek és kedves feleségének és minden családtagjának, kérve számukra a magasságból jövő áldást

A.Casaroli bíboros s.k.

3.7. Agostino Casaroli levele Miklós Imréhez, 1990. február 11.

Esztergom, 1990. február 11.

Tisztelt Miklós Úr!

E napokban Budapesten lévén a Magyarország és a Szentszék közötti diplomáciai kapcsolatok rendezése céljának alkalmából, nem tehetem, hogy ne gondoljak Önre és a munka éveire, amelyek megelőzték ezt az igazán történelmi pillanatot.

Az idők megérése hosszú és nem könnyű volt, de minden ehhez való hozzájárulás megőrzi értékét.

Meg kell még köszönnöm a jó kívánságokat és szíves szavakat 75. születésnapomra. Én is visszatekintek az elvégzett munkára és előkészülök arra, hogy másokra hagyjam a folytatást.

Mindig emlékszem Önre és Önnel kedves Nejére, akinek, kérem szíveskedjék átadni üdvözletem és jókívánságaimat, amit örülök küldeni Neki e körülmények között.

Nem jön-e más alkalommal Rómába?

Kiváló tiszteletemmel

Agostino Casaroli bíboros

3.8. Giovanni Cheli[43] levele Miklós Imréhez, év nélkül

Monsignore Giovanni Cheli, Santa Giusta c. érseke

A Vándorlók és Úton lévők Pápai Tanácsának elnöke

Palazzo S. Calisto

Kedves Excellenciás Uram!

Legszívélyesebb jókívánságaimat küldöm az újévre, amely remélem gazdag lesz jóban Ön és családja számára.

1989 mélyreható változásokat hozott egész Európában, az egyház számára is. Májusban Pécsre látogatok egy kongresszusra a cigányok pasztorális gondozásáról és ebből az alkalomból számítok arra, hogy viszontláthatom. Emlékezem még a munkára, amelyet együtt végeztünk, és amely arra szolgált, hogy a maga idején megoldjuk az igen súlyos problémákat: az egyházmegyék betöltését, a Mindszenty-kérdést, a papok parlamenti tagságát stb. Ön mindig megmutatta, hogy megérti az egyház igényeit, akkor is, amikor nem volt könnyű ezt megtenni.

Ha van alkalma Olaszországba jönni és Rómába, nagyon fogok örülni, ha vendégül láthatom házamban.

Ismételt jókívánságokkal fogadja üdvözletemet, kész híve

Giovanni Cheli s.k.

Jegyzetek

[1] A témáról ld. általánosságban: SZÁNTÓ KONRÁD OFM.: Az egyházügyi hivatal titkai. Bp., 1990.; BALOGH MARGIT: Egyház és egyházpolitika a Kádár-korszakban. In: Eszmélet, 1997. 34. sz. 69-79. p.; MAJSAI TAMÁS: Kinek a titka? (Egyházak versus Hivatal). In: NYERGES ANDRÁS (szerk.): Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Bp., 1997. 89-128. p.; BERTALAN PÉTER: Egyház és politika: a Kádár-rendszer egyházpolitikája a dél-dunántúli régióban. Kaposvár, 2000. Közleményünkhöz felhasználtuk (további hivatkozások nélkül): BALOGH MARGIT – GERGELY JENŐ: Egyházak az újkori Magyarországon, 1790-1992. Kronológia. Bp., 1993. (História könyvtár. Kronológiák, adattárak, 1.) 376-388. p.

[2] A számos dokumentum közül csak egyet említünk, a korszak végének állapotát tükröző egyik alapos összefoglalását: MIKLÓS IMRE: Az MSzMP egyházpolitikája. Az állam és az egyházak viszonya. Bp., 1987. (MSZMP Politikai Főiskola)

[3] Erről a parlamenti ülésről ld.: FAZEKAS CSABA: Kultúrbéke, 1987. „Vita” a Kádár-kormány egyházpolitikájáról a parlamentben. In: ArchivNet, 2003. 1. sz. [Online: http://www.archivnet.hu] Az 1987 decemberi parlamenti ülés lényegéről, és az egyházaknak „szövetségi politika” címén a pártállam szolgálatába állásáról már 1989-ben pontos leírását adta: WILDMANN JÁNOS: Búcsú az államegyháztól. In: Hitel, 1989. 16. sz. 44-45. p. A folyamatról ld. még rövid összefoglalásként az említettek mellett: GERGELY JENŐ: Egyházak. In: A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918-2000) Bp., 2001. (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) [Magyar Elektronikus Könyvtár: http://mek.oszk.hu/01900/01906/html/index5.html ] Stb.

[4] Ld. pl. a Politikai Bizottság 1987. december 1-jei ülését. NÉMETH JÁNOSNÉ (szerk.): Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei. IV. köt. 1981–1989. Bp., 2001. (A Magyar Országos Levéltár segédletei. I/4.) (továbbiakban: MSZMP-jegyzékek, 2001.) 180. p.

[5] KULCSÁR KÁLMÁN: Két világ között. Rendszerváltás Magyarországon, 1988-1990. Bp., 1994. (továbbiakban: KULCSÁR, 1994.) 265-266. p. Kulcsár Kálmán egy külföldi szociológusnak adott interjúban fejtette ki először álláspontját, amelyet rádióállomások (BBC, SZER stb.) is átvettek. EIBNER, JOHN: The Rule of Law in Hungary. An Interview with Dr. Kálmán Kulcsár. In: Religion in Communist Land, 1989. Nr. 2.

[6] Vö. 31. sz. jegyz. ill. MSZMP-jegyzékek, 2001. 212., 215., 218. p.; valamint: LAKOS JÁNOS (sajtó alá rend.): A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei. II. köt. Bp., 1993. (A Magyar Országos Levéltár forráskiadványai. 24.) (továbbiakban: MSZMP KB-jegyzőkönyv, 1993.) 1388-1389. p.

[7] Mit kíván a magyar nemzet? (1989. március 15.) Kiadására ld. pl.: BOZÓKI ANDRÁS (szerk.): Tiszta lappal. A FIDESZ a magyar politikában, 1988-1991. Bp., 1992. 135. p.

[8] Kőbel Szilvia levéltári kutatásai alapján. Ezúton is köszönöm, hogy kéziratban lévő adatait használhattam.

[9] MSZMP-jegyzékek, 2001. 216., 219. p.

[10] Népszabadság, 1989. május 3. 4. p.

[11] Népszabadság, 1989. május 3. 1., 4. p. Megjegyezzük, nyilatkozatában ugyanakkor elég szerencsétlenül fogalmazott, amikor az 1989-es változások nagyságrendjét 1958-hoz hasonlította, „amikor az állam felhagyott a nyílt szembenállással, és szövetséget keresett az egyházakban”.

[12] Népszabadság, 1989. május 11. 5. p.

[13] Népszabadság, 1989. május 15. 5. p.

[14] Konkrétan Miklós Imre személyéről: TÓTH GUSZTÁV: Búcsú Miklós Imrétől, az Állami Egyházügyi Hivatal volt elnökétől. In: Hitel, 1989. 20. sz. 35-36. p.; általában az ÁEH-ról: BÁLINT B. ANDRÁS: Hittanóra. In: Magyar Nemzet, 1989. május 20. 5. p.; SARLÓS MIHÁLY: Az ÁEH-ról és a Békepapi Mozgalomról. In: Tér-Kép, 1989. 36. sz. 30-31. p. (Ld. még a 3. sz. jegyz.-ben idézett Wildmann-tanulmányt.) Az ÁEH tevékenységét nyilvánosan illették kritikával még kormányzati politikusok, egyházi szervezetek, személyek is: Magyar Hírlap, 1989. június 9. 5. p. (Raft Miklós, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárának nyilatkozata.); Magyar Nemzet, 1989. július 8. 7. p. (interjú Várszegi Asztrik bencés főapáttal az ÁEH-ról és a vallásügyi törvényről); Magyar Nemzet, 1989. július 13. 4. p. (A Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület nyilatkozata az ÁEH után kialakult helyzetről) Stb.

[15] Tóth Károly református püspök például úgy nyilatkozott, hogy nincs szükség az elmúlt évtizedek egyházi sérelmeinek felhánytorgatására, és el kell ismerni az ÁEH szerepét a szocialista állam és az egyházak közötti párbeszéd, valamint együttműködésük kialakításában. Bíró Imre római katolikus kanonok hangsúlyozta, hogy a pápa is elismerte az ÁEH pozitív, közvetítő szerepét, Viczián János, a Szabadegyházak Tanácsának elnöke pedig „történelmi küldetést” tulajdonított a Miklós Imre vezette hivatalnak. Magyar Nemzet, 1989. július 5. 3. p.

[16] Ld. erről a közölt dokumentumon kívül: Népszabadság, 1989. április 20. 4. p.

[17] Tovább a nyitott utakon. In: Vigilia, 1980. 10. sz. 651-659. p.; Közös keresztyén felelősségvállalás a hazaszeretet ápolásáért és a társadalmi fejlődés előmozdításáért. In: Lelkipásztor, 1984. 5. sz. 267-271. p.; A párbeszéd tanulása közben. In: Világosság, 1986. 4. sz. 213-222. p.; A dialógust folytatni kell. In: Népszabadság, 1986. 302. sz. 15. p. stb.

[18] Ld. pl.: Előítéletektől mentes párbeszédet. In: Magyar Hírlap, 1988. augusztus 20. melléklet 7. p. Itt például „Európa lelki újjászületése” kapcsán arról írt, hogy elfogadja a „szocializmus humanista alaptételeit”, továbbá vallásellenessége miatt még a marxizmust és a szocializmust sem szabad elítélni, s az állam illetve az egyház részéről egyaránt vállalni kell a marxista-keresztény dialógus követelményeit, következményeit. Ld. még: Megtisztulás és felemelkedés. In: Magyar Nemzet, 1988. december 9. 4. p. stb.

[19] CSERHÁTI JÓZSEF: Lelki újrakezdés és nemzeti egység. In: Magyar Nemzet, 1989. július 11. 6. p.

[20] Megjelent a Koinonia c. folyóirat 1994. évfolyamában. Újraközölte: „Gyalázatos volt, ami velünk történt”. In: Népszabadság, 2001. szeptember 3. [Online: http://www.nol.hu]

[21] Ld. pl. Magyar Nemzet, 1988. július 18. 5. p.; későbbiekben: Új Fórum, 1989. 17. sz. 3-4. p.; Magyarország, 1990. január 12. 21. p. stb.

[22] Minderről ld. még: KULCSÁR, 1994. 266-269., 302-303. p.

[23] A tanácskozást még augusztus 14-én készítették elő. MSZMP-jegyzékek, 2001. 326. p.

[24] Magyar Hírlap, 1989. június 29. 7. p.; Világ, 1989. június 29. 34. p. Sarkadi álláspontját részletesen, tanulmány formájában is összefoglalta 1989-ben: SARKADI NAGY BARNA: Demokratikus jogállam és egyházpolitika. In: Társadalmi Szemle, 1989. 6. sz. 22-31. p.

[25] Az irányelvek június 14-i elfogadása után az MSZMP Központi Bizottsága július 28-án, alapos tárgyalás után alakította ki álláspontját. Az ebből fakadó feladatokat következetesen igyekeztek a párt politikájában is érvényesíteni. MSZMP KB-jegyzőkönyv, 1993. 1334-1345., 1404-1407. p.; Népszabadság, 1989. augusztus 5.; az Elnökség szeptember 28-i állásfoglalásáról: MSZMP-jegyzékek, 2001. 329. p.

[26] Kulcsár Kálmán megfogalmazása szerint Sarkadi „a későbbi törvény megalkotásában nagyon kellemes és okos partnernek bizonyult”. KULCSÁR, 1994. 266. p.

[27] A közölt dokumentumok Miklós Imrétől kerültek Szigeti Jenőhöz, aki azokat közlésre szerkesztőségünknek eljuttatta. (Felajánlását ezúton is köszönjük!) Miklós Imre levelei (vagyis az 1.1-1.4. sz. dokumentumok) egykorú másolatok, a magyar személyek által Miklóshoz írt levelek (1.5. illetve 2.1-2.4 sz. dokumentumok) s.k. aláírással ellátott eredetiek. A külföldi személyek által Miklósnak írt levelek (3.1.-3.8. sz.) az idegen nyelvű eredeti egykorú nyersfordításai. A kézírással jelzett aláírásokat kurziváltuk, a többi szöveg gépirat.

[28] Megjegyzés: A levél keltének napján Miklós Imre egyébként Genfbe utazott az Egyházak Világtanácsa, a Református illetve a Lutheránus Világszövetség meghívására Tóth Károly református püspök, Nagy Gyula evangélikus püspök és Viczián János, a Szabadegyházak Tanácsa elnökének társaságában. Népszabadság, 1989. január 31. 5. p. Vö. 40. sz. jegyz., 2.3. sz. dokumentum.

[29] Az országgyűlés 1988. október 7-i ülésén 360 képviselőből 317 a vízlépcső építése mellett, 19 pedig ellene szavazott. Az egyházak által az akkori országgyűlésbe intézményesen delegált 8 követ közül csak egy ellenezte a projektet.

[30] Bíró Imrét 1989. november 20-án mentette fel Paskai László esztergomi érsek a főtitkári tisztségből.

[31] 1989. január 18-án nyílt meg a református egyház IX. zsinata Budapesten. (Eredetileg 12 évre kapott mandátumot, de 1991 februárjában feloszlatta önmagát, új választójogi statútumokat is alkotott.) Lelkészi elnökké Kocsis Elemér tiszántúli püspököt választották, Tóth Károly dunamelléki püspök az alelnöki posztot kapta.

[32] Az MSZMP Politikai Bizottsága 1983. február 15-én tárgyalta az „Egyházpolitika néhány fontosabb kérdése” c. dokumentumot, mely az Agitációs és Propaganda Bizottság január 10-i előterjesztése alapján a Politikai Bizottság 1973. decemberi határozatának megújítását, aktualizálását tartalmazta. MSZMP-jegyzékek, 2001. 76., 342. p. A Miklós által említett Társadalompolitikai Bizottság (1988 decembere óta így nevezték az Agitációs és Propaganda Bizottságot) az ÁEH-elnök előterjesztése alapján 1989. március 1-jén valóban megtárgyalta az egyházpolitikai megújítását, valamint az új egyházpolitikai törvény irányelveit. MSZMP-jegyzékek, 2001. 369. p.

[33] Vö. a bevezetésben, 3. sz. jegyz.-hez írottakat.

[34] Az ÁEH elnökhelyettesei Sarkadi Nagy Barna és Bugár Péter, főosztályvezetői Bai László, Bakó István, Pozsonyi László és Völgyesi Mátyás voltak, utóbbiak közül nem tudjuk, kik vettek részt az ünnepségen.

[35] Staalsett, Gunnar norvég evangélikus lelkész, oslói püspök, sokáig a Nobel-békedíj Bizottság tagja. 1986-1991 között a genfi székhelyű Lutheránus Világszövetség főtitkára, később a Nemzetközi Vallásszabadság Társaság vezetője.

[36] Poppard, Paul (1930-) francia pap, már fiatal korában a pápai diplomácia szolgálatába állt. 1979-ben párizsi segéd-püspök, majd érsek, 1985-től bíboros. Számos pápai intézet, titkárság, társaság meghatározó személyisége, több – magyarul is megjelent – teológiai mű szerzője. 2001-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem díszdoktora lett. Legfontosabb posztja talán a Kúria Pápai Tanácsának elnöke, a Szentszék „kulturális minisztere”, később a pápaság múltjának tisztázásában is szerepet vállalt.

[37] Kolvenbach, Peter-Hans (1928-). Holland jezsuita, a Közel-Keleti Provincia elöljárója, majd a Pápai Keleti Intézet rektora. 1983-tól a jezsuita rend főnöke. 1995-ben újabb általános rendgyűlést tartott. Először 1985 júniusában, majd ezt követően rendszeresen meglátogatta a magyarországi jezsuitákat.

[38] Colasuonno, Francesco (1925-2003) dél-olasz származású főpap, 1947-es felszentelése után a Szentszék egyik legismertebb diplomatája. 1998-tól bíboros. A „keleti politika” meghatározó személyisége, 1986-tól apostoli nunciusként rendszeresen tárgyalt a magyar állam képviselőivel, 1989-1990-ben a diplomáciai kapcsolatok helyreállításában vállalt szerepet. 1989. június 5-én ért véget egyik, egy hetes magyarországi látogatása.

[39] Etchegaray, Roger (1922-) francia főpap, 1947-ben szentelték fel, 1966-ban a francia püspöki konferencia főtitkára. Több magas rangú francia egyházi tisztség betöltése után a Szentszék irányításának meghatározó alakja, II. János Pál pápa idején az államokkal való kapcsolatok felelőse 1979-től. 1984-től az Igazság és a Béke Pápai Tanácsának elnöke, 1994-től a 2000. jubileumi év ünnepségeit koordináló vatikáni testület elnöke.

[40] Williams, Glen Garfield (1923–1994) walesi baptista lelkész, evangélikus teológus. 1959-1968 között az Egyházak Világtanácsának titkára, 1961-től az Európai Egyházak Konferenciájának titkára, majd főtitkára. 1975-ben a magyarországi evangélikus teológiai akadémia díszdoktora.

[41] Sic!

[42] Casaroli, Agostino (1914-1998) olasz főpap, diplomata, az ő nevéhez fűződik a VI. Pál pápa idején kialakult és II. János Pál pápa idejében folytatott vatikáni „keleti politika” elmélyítése, ennek egyik leglátványosabb jele a Magyar Népköztársasággal 1964-ben kötött megállapodás volt. Érsekként, a rendkívüli egyházi ügyek titkárságának vezetőjeként (a Vatikán „külügyminisztereként”) 1963-tól többször tárgyalt Budapesten. Bíboros államtitkár, 1979-1991 között a Vatikán államtitkárságának vezetőjeként a pápaság „kormányfője” volt. 1990. február 9-én Budapesten Németh Miklós miniszterelnökkel ő írta alá a teljes körű diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról szóló megállapodást. Ld. minderről tanulságos visszaemlékezéseit: CASAROLI, AGOSTINO: A türelem vértanúsága. A Szentszék és a kommunista államok (1963-1989). Bp., 2001. 160-171. p. Jellemzéséhez tanulságos: KULCSÁR, 1994. 269. p. 13. sz. jegyz.

[43] Cheli, Giovanni (1918-) bíboros, 1978-1986 között a Szentszék állandó megfigyelője az ENSZ-ben, majd 1998-ig a „Vándorlók és Úton Lévők” Pápai Tanácsának elnöke. A Szentszék egyik legismertebb diplomatája, „utazó nagykövete”, különleges ügyekkel megbízott apostoli nunciusa volt. Ilyen minőségben tárgyalt 1971-ben a budapesti amerikai nagykövetségen tartózkodó Mindszentyvel, a Magyar Népköztársaság és a Vatikán számára egyaránt jó megoldás kialakításában komoly szerepet vállalt, Mindszenty egyik kísérője volt a követség elhagyásakor. Ld. minderről: SZATUCSEK ZOLTÁN: Makacs öregúr vagy nemzetmentő vátesz? Harminc éve, 1971. szeptember 28-án engedték ki az országból Mindszentyt. In: ArchivNet, 2001. 1. sz. [Online: http://www.archivnet.hu]