XCIII. KÁNON.

3. Az egyházkerületi gyűléseknek a püspök általi összehívatásáról
(synodi generales)

A püspöknek másik különös kötelessége, hogy a már bevett szokás szerint évenként legalább egyszer alkalmas és kényelmes helyre egyházkerületi vagy tartományi gyűlést hívjon össze (otthon hagyván – ha a szükség úgy kívánja, – a megyékben és Maros, Udvarhely s Aranyosi székely székekbeli minden tíz lelkész közül kettőt, a három távolabbi székekben pedig többecskét is a középpontokon, hogy amint már meghatároztatott, a szomszédos egyházakra felvigyázzanak). Erdélyben ugyan rendszerint a Szentháromság-nap utáni második, – Magyarország tiszamelléki (most tiszántúli) részeiben pedig, az első úrnapra, – mégpedig jó előre kibocsátott és a közvitára kitűzött hittani tételeket is tartalmazó meghívó levelek által. – Midőn pedig a határnap már elközelített, mindenik esperes tiszttársaival együtt a püspök szállásán egybegyűlvén, a kölcsönös üdvözlések után vegyék számba az előlépőket, felavatandókat, s azoknak neveit az egyház anyakönyvébe jegyezzék be, s teendőik felett rendelkezzenek és határozzanak. – Azután a következő, vagyis vasárnapon tömegesen bemenvén a templomba, minekutánna valamelyik arra kinevezett lelkész a megjelölt tárgyról tartott reggeli egyházi beszédét elvégezi, a püspök fellépvén a szószékre, tartson megnyitó beszédet, és alkalomszerűen szerkesztett könyörgést, melynek végével legelőször az

61

egyházaktól törvényesen hívott és jó tulajdonságaikról ajánlott papjelölteket azzal a sorrenddel, amellyel a megelőző nap bejegyeztettek, a nyilvános vizsgatételre név szerint szólítsa fel, és a szentgyülekezet közepett rendbe állítsa ki, az ellenvetések tételére az illetőket egymás után hívja fel, s általuk a felavatandók teológiai tudományokban tett előmenetelét, a feladott tételek (thesisek) szerint vizsgáltassa meg. A vitatkozáson pedig maga elnököljön, és azt, amíg jelen lehet, igazgassa, azután pedig maga helyett más alkalmas elnököt helyettesítvén, kihíván magával a tanácsba az espereseket és ülnököket, azokkal a fellebbezett s hozzá áttett ügyeket nézze át és vizsgálja meg, s számba véve azoknak szavazatait és nyilatkozataikat, mondja ki a közönség, vagy legalább a nagyobb résznek ítéletét, olvastassa fel a folyamodványokat, vegyen fel minden beadott ügyet – és minden közre hozott tárgyat, mely azon ítélőszék elé tartozik, hűségesen s lelkiismerete sugallata szerint, az egész konzisztóriummal véglegesen döntsön el (mert már innen felsőbb hatósághoz fellebbezni nem szabad, hanem csak a nemzeti zsinathoz azon esetben, ha vallásról, vagy a közszertartásokról folyt a per) s azokat a kerületi jegyző az egyház jegyzőkönyvébe híven írja be. (12)

Végül midőn mindent rendesen bevégzett, a gyűlésnek ötödik napján, azaz szerdán, beharangoztatván, menjen be a tisztelendő esperesekkel és több társaival a templomba; a már kellőleg megvizsgált papjelölteket az esperesekkel gondosan bírálja meg, hogy közülük kik méltók, s kik méltatlanok a szent hivatalra; bővebb tapasztalat végett pedig magyaráztasson meg velük valamely vitatkozás tárgyául szolgálható szentírási fejezetet nemzeti nyelven, és az alkalmatlanoknak bizonyultakat az esperesek közítéletével vesse vissza, az alkalmasaknak ítélteket pedig avassa fel ünnepélyes szertartással a szent hivatalra és hivatásuk-

62

nak megszabott részeire kötelezze esküvéssel, s erősítse meg őket úgy saját mint az esperesek kezeinek fejükre tétele és a Szentlélek rájuk bocsátásáért esdő buzgó könyörgésével. És akkor végre a szent gyülekezetet közönséges hálaadással és megáldással, s az apostoli hitvallás eléneklésével bocsássa el; figyelmeztetve az új lelkészeket, hogy a formátát (amint a lelkészi oklevelet nevezik) a jegyzőtől váltsák ki, s kihirdettetve mind a következő kerületi gyűlés helyét, mind az az azon megvitatandó hitcikket. – Hogyha pedig valamely igen sürgős szükség miatt némelyeket magánúton is fel kellene avatnia, azt csak egy-két közelebbi szomszéd esperes és azok szolgatársainak behívott gyülekezetében cselekedje. (12)

XCIV. KÁNON.

IV. Az iskolatanítókról

Az iskolatanítók a reájuk ruházott hivatalnál fogva köteleztetnek, hogy a hűségükre bízott gyönge növendékeket és ifjúságot először is a keresztyén vallás ágazataiban, az Isten iránti igaz kegyességben, jámbor és tiszta erkölcsben helyesen képezzék, azután pedig hogy őket jelesebb írók felhasználásával (mellőzve a bennük előforduló szemtelen s fajtalan helyeket) mind a folyó, mind a kötött beszédű míveltebb irodalomba, ezen felül a görög és héber nyelvnek középszerű ismeretébe, s végül a tisztességes tudományokba is beavassák; a fogalmazás, szavalások, vitatkozásokban, nyilvános és magános vizsgákban s versenyzésekben őket szorgalmasan gyakorolják a fenhangon való értelmes beszédre, és illő taghordozásra (gestus) megtanítsák; hogy magukat azok észtehetségéhez és felfogásához alkalmazzák; szerfeletti tollbamondásokkal őket ne terheljék, hogy azoknak inkább ítélő, mint em-

63

lékező tehetségüket élesítsék, irántuk valóságos atyai indulattal viseltessenek; hogy se felette szigorúak és ütlegelők, se igen lágyak és enyhék irányukban ne legyenek; hogy azoknak legkönnyebben lehető előmenetelük módjáról éjjel-nappal gondolkozzanak, hogy az elemi iskolák tantárgyait úgy oszszák be, miszerint azokból a tanítványok a nagyobb iskolákba, elméjük magasabb mívelésére szerencsésen előbb léphessenek, és ekképpen az iskolákból, mint nemcsak az egyháznak, de egyszersind az államnak is veteményes kertjéből, mind a kettő kormányzatára hasznos és alkalmas tagok léphessenek s állhassanak elő.

Mivel pedig a hallgatóknak szívüket inkább indítja a tanítók élete, mint parancsa: mindenesetre megkívántatik, hogy a tanítók azok között jó példával menjenek elő: az Istent féljék, iskolai foglalkozásaikat könyörgésen kezdjék és azzal is végezzék, józanon, kegyesen és tisztán éljenek, fajtalanságokat azok előtt ne mondjanak és ne tegyenek, folytonosan tanuljanak; a törvényeknek és egyházi kánonoknak, bárkik legyenek is, magukat alávessék. Espereseik, lelkészeik – mint szülőik iránt – a kegyelet és emberség minden kötelességeiben, tartozó engedelmességgel viseltessenek. A gyűléseken azokkal együtt megjelenjenek; őket a nép előtt semmi ráfogásokkal és hamis vádakkal ne terheljék, sőt inkább gyarlóságaikat is a fiúi tisztelet palástjával fedezzék, és bármi csekély okból azok tudta és engedélye nélkül ide s tova ne futkossanak és kalandozzanak, hanem maradjanak honn, és feküdjenek a maguk iskolai dolgaiknak; továbbá az egyházi tisztekbe s dolgokba is hívatlanul, vaktában ne avatkozzanak, hanem magukat önhatáraik között tartsák, és saját teendőiket végezzék; végül kiváltképpen a vallásra tartozó valami új véleményt vagy új szertartásokat iskoláikban ne tanítsanak, vagy valamely viszálynak és szakadásnak magvát – sem azokon belül, sem kívül – a nép között el ne hintegessék. Külviseletükben

64

is bizonyos kegyességet, komolyságot és emberséget mutassanak, és az ő osztályukhoz illő s már a mi nemzetünknél rég bevett és használt ruházatban járjanak.

Különben akik az egyháznak makacsul ellenszegtünek, új véleményeket táplálnak és új rendtartások behozására törekesznek, s az ifjúságot megrontják: ha azokkal elöljáróik ismételt megintésére is felhagyni nem akarnak, azon egyházmegyének, amelyben vannak, s püspöküknek egyező akaratával, az egyház testéről mint rothadt tagok metszettessenek le, és nyilvánosan rekesztessenek ki, avagy bűnüknek – mint például a hittől szakadásnak, gyilkosságnak, nősparáznaságnak s más hasonlóknak súlyos voltához képest, a polgári törvényszéknek adassanak ki méltó megbüntettetésük végett.

Azok pedig, akik csekélyebb vétket követtek el, aminők a henyék, kik sem nem tanulnak, sem nem tanítanak, hanem mint a herék hevernek, vagy miként a gyíkok ide-oda futkosnak, magukat fajtalanul és szemtelenül viselik, illetlen ruházattal torzítják; lelkipásztoraiknak intését megvetik, sőt őket még afelett bosszúságokkal illetik, jól végére járván a dolognak, ha falusiak esperesi hatalommal, de mindenesetre az ülnöktársaknak is beleegyezésével, az iskolákból gyalázatosan csapattassanak ki; vagy ha valami nagyobb és tűrhetetlenebb vétket követnek el, tartóztattassanak le és állíttassanak az egyházkerületi törvényszék elé; ha pedig kisebb vagy nagyobb városiak, főleg pedig ha akadémiaiak, csak akkor mozdíttassanak el vagy sújtassanak valami keményebb ítélettel, ha előbb a dolog a püspökkel és más esperesekkel is közöltetett.

Az otthon tanult nőtlen ifjaknak ne engedtessék meg két éven túl méltó ok nélkül tanítóképpen szolgálni, hanem tanulásuk folytatására utasíttassanak vissza az iskolába. De a házasokat, míg csak hivataluknak dicséretesen eleget

65

tesznek, meg kell hagyni; mihelyt pedig magukat rút henyeségre adják, ki kell az iskolából űzni: a szent szolgálatra készülőknek szabad leszen, hogy esperesük s lelkipásztoruk engedelmével magukat a katedrából nyilvánosan tartandó egyházi szónoklatokban gyakorolják; azoknak pedig, kik még magukat erre kézadással nem kötelezték, semmi módon; mindazáltal ezeknek is megengedtetik, hogy lelkészük távollétében vagy betegségében az énekkönyvtámla mellől nyilvános könyörgéseket olvassanak fel.

XCV. KÁNON.

Minthogy pedig többen azok közül, kiket kegyes pártfogóik a külföldi iskolákra s akadémiákra avégett küldöttek volt ki bőkezűen, hogy egykor visszatérve a hazai iskolákban vagy egyházakban haszonnal és gyümölcsözőleg tanítsanak, nem tudni minő szellemtől vonzatva, szemtelenül elhagyják rendjüket s szent állomásukat, és az ő pártfogóik s jótevőik akarata ellen, a magukról adott térítvény dacára valamely világi életnemet választanak és magukat arra áldozzák: azért egyetemes akarattal elhatároztatott, hogy mindazok, kik ilyeneknek találtatnak, mint hálátlan jótéteményezettek és térítvényeik hitetlen megszegői bárhol is megtaláltathatnak, jótevőik által fogattassanak el, és mindaddig tartóztattassanak le, míg vagy azon hivatalra, melyre magukat saját kéziratukkal kötelezték, vissza nem térnek, vagy pedig a reájuk fordított költséget teljesen vissza nem fizetik. Vagy ha ez egyik sem teljesíthető, közösíttessenek ki, kivált azok, kik ellenszegülnek, és magukat az egyház és egyháziak iránt gonoszul viselik.

66

XCVI. KÁNON.

2. Az iskolai növendékekről vagy tanulókról

A tanulóknak – mint e szó értelme is kívánja –, kell s hasznukra szolgál, hogy a tisztességes – mégpedig mind a hittani, mind a bölcsészeti, mind a nyelvészeti tudományokat szorgalmatosan tanulják. És mivel az Isten félelme a bölcsességnek kezdete: hogy a kegyességet, tisztességet, szemérmetességet, életükben, erkölcsükben, viseletükben, öltözetükben, minden társalkodásukban tartsák meg és mutassák ki, hogy lefektükben és felköltükben, miként asztal előtt, úgy asztal után is imádkozzanak, a szent gyülekezeteket gyakorolják, buzgón énekeljenek, az egyházi beszédeket figyelmesen hallgassák és fogják is fel; a szent vacsorához minden alkalommal kegyesen járuljanak; lelkészük, esperesük, tanítóik, a polgári hatóság bármely elöljárók és tisztességes egyének iránt fiúi tisztelettel és engedelmességgel viseltessenek, hálájukat azok – kiváltképpen pedig elöljáróik irányában tüntessék ki; a tanfolyamok alatt maradjanak benn az iskolában, s ne vállalkozzanak idején kívüli kóborlásra, a nyilvános leckéken mindenkor legyenek jelen, magán tanulmányaiknak feküdjenek neki, a jó írókkal ismerkedjenek meg, a szent Bibliát olvassák újra meg újra lankadatlan szorgalommal; mind a latin, mind a nemzeti nyelv tisztán beszélésére tegyenek szert; magukat a tudományos vitatkozásban, szónoklatban és olykor-olykor az egyházi beszédtartásban gyakorolják; az iskolai törvényeknek mindenben engedelmeskedjenek; ruházatjuk az eddig is használt iskolai, nem pedig katonás vagy udvari köntös legyen, minők a rövid dolmány, magas nyakravaló, sárga s piros csizma, a kihasított, vagy lefüggő kucsma; fejüket is megfésült hajfürtökkel ékesítsék, s ne torzítsák el török borotválással

67

az iskolán kívül mindenkor tógásan járjanak; a poharazásokat, dőzsöléseket, káromló szitkozódásokat, átkozódásokat, fajtalan beszédeket, perlekedéseket, veszekedéseket, verekedéseket, titkos szövetkezéseket és összeesküvéseket kerüljék ki; hanem viseljék magukat tisztességesen, józanon, szemérmesen, komolyan és éljenek mindenkivel békességben; a becstelen és gyanús helyeket, valamint a rosszak társaságát kerüljék komolyan; az iskolán kívül ne háljanak soha, hacsak nem valami fontos ok miatt tisztességes helyen és a tanítóknak engedelmével; a mások tulajdonát el ne orozzák, tanuló szobájukat épen és sértetlenül tartsák, s tanítóságra is csupán törvényes meghívás és felsőbbjeiknek elbocsátása után menjenek ki. Mert kik a tudományban előhaladnak, de az erkölcsi jóságban visszahátrálnak, többet hátrálnak, mint amennyit haladnak.

Azért az olyan tunya heréket, kik semmire nem mennek, hanem csak az időt vesztegetik, kóborolnak, az iskolai munkáktól s gyakorlatoktól iszonyodnak, sem a leckéket, sem a szent szónoklatokat nem hallgatják, szükséges könyvekkel sem bírnak, mert mindazokat, amijük van, vendégeskedésre s más hasztalan dolgokra fordítják, és az iskolában nem azért időznek, hogy vagy az egyháznak, vagy az államnak valaha szolgáljanak, hanem hogy a kézi munkákat kikerülhessék, és az egyház jótéteményéből és alamizsnájából éljenek; valamint továbbá azokat, akik minden társalgásuk, beszédjük, viseletük, járás-kelésük, életmódjuk és ruházkodásukban csupa bohócos csélcsapságot, aljasságot és léhaságot mutatnak, az iskolákból ki kell rekeszteni. A részegeskedőket pedig s a káromkodókat, viaskodókat, verekedőket, rossz személyekkel társalgókat, az iskolán kívül becstelen helyeken több ízben hálókat, az iskola kerítésén kimászókat, továbbá az iskola körében összeesküvés- és zavargerjesztőket, pártütőket, tolvajkodókat, valamint azokat, kik tanítóikat rosszindulattal ki-

68

gúnyolják, a felügyelőkkel és iskolagondnokokkal dacolnak, szemtelenek, embertelenek és semmi parancsnak nem engedelmeskednek, megvesszőztetve kell kiűzni és nyilvánosan kirekeszteni az iskolából. – A főbenjáró bűnösöket pedig, akik gyilkosságot, valamely nő vagy hajadon elleni erőszakot, mások házának erőszakos feltörését, végül pedig lopást, vagy más efféle súlyos bűntettet követnek el, a polgári törvényszék elé kell állítani.

XCVII. KÁNON.

3. A nemzeti iskolákról

Krisztus földi országában, vagy a vitézkedő egyházban, nemcsak a magasabb tudományokat és idegen nyelveket tanító, hanem nemzeti nyelvű iskolák is szükségesek. Amint tehát azokat a fiú-, úgy ezeket a leánygyermekeknek vagy hajadonoknak számára minden városban és faluban, ahol azok jó szerrel létrehozhatók, meg kell nyitni, és ezekben nem férfiakat, hanem szelíd, kegyes, tisztes és tudományokban jártas nőket kell, ha ilyek találhatók, tanítókul alkalmazni. Különben a feleséges kántorok, avagy a kisebb népességű egyházakban a lelkészek is eljárhatnak ebben, akik a leánykákat elkülönítve kivált a nagyobb fiúktól, olvasni s ha nekik és szüleiknek tetszik, írni is tanítsák, hogy ennek segélyével az idvességes tudományra és kegyes életre a kiskátékból, bibliaolvasásból és más azok fogalmához alkalmazott könyvekből könnyebben taníttathassanak, a zsoltárokat és szent énekeket énekelni, valamint az egyházi beszédeket nagyobb haszonnal hallgatni képesekké legyenek. (13)

69

XCVIII. KÁNON.

V. Az énekvezérekről

Az éneklés a nyilvános isteni tisztelet egyik része; azért azzal a mi egyházainkban felhagyni éppen nem kell. De a lelkészek kántoraikat, mint akik nekik alájuk vannak rendelve, figyelmeztessék, hogy az énekkarral, sőt az egész gyülekezettel a már bevett énekes könyvekből, ti. az úgynevezett s kinyomatott kisebb és nagyobb graduálból, úgy a templomokban, miként a temetéseken is, korszerű magyar és a hit szabályaival egyező énekeket, azaz mint az apostol mondja, lelkieket énekeljenek. Hétköznapokon ugyan a nagyobb és kisebb graduálból énekeljék azokat régi énekeket, melyeket a mi kegyes őseink és az első reformátorok a zsoltárokból és Isten beszéde más részeiből, – azokra, a mi népünk előtt megszokott kedves dallamokra szerkesztettek; úrnapokon pedig mind a kettőből és a zsoltárokból azokra a francia dallamokra alkalmazott verseket; végül a nagyobb ünnepeken mind a graduálból, mind a kisebb énekeskönyvből énekeljék azokat a régi énekeket, melyek a váltság munkáiból és az evangéliumi történetekböl írattattak, mégpedig oly röviden, hogy a szentbeszédektől az időt el ne foglalják, és oly modorral, hangváltozatokkal és oly zengedezéssel, mely nem annyira a mulattatásra, mint az építésre szolgáljon; nem erőltetett értetlen, hanem egyszerű értelmes hangon, nem kiabáló ordítással vagy inkább bőgéssel, hanem a hangnak szentséghez illő, halk és mérsékelt felemelésével, végül nem csak szájjal, hanem szívvel is, és buzgón, a hallgatók tetszésére és úgy, hogy amit a száj énekel, az elme megértse, a szív elhiggye és munkáinkban megvalósuljon. Az apostol amaz intése szerint: a Krisztusnak beszéde lakozzék tibennetek bőséggel, minden bölcses-

70

séggel tanítván és intvén egymást timagatok között zsoltárokkal, dicséretekkel és lelki énekekkel, nagy kedvvel énekelvén a ti szívetekben az Úrnak. (14)

XCIX. KÁNON.

VI. A vénekről (presbiterekről) és azok kötelességeiről

A véneket az ó- és újszövetségi rendtartás szerint más evangyéliomi hitvallású népek falukon és városonként választani és beállítani szokták oly férfiakból, kik az igaz tudományt követik, fedhetetlenek, egynejűségben élők, becsületes gyermekekkel bírnak, akik a bujálkodás vétkében nem lélekzenek, [!] akik magukat másoknak alárendelni tudják, akik semmi gonoszsággal és semmi becstelenséggel megbélyegezve nincsenek, akik némi szólástehetséggel, személyes hatállyal s tekintéllyel bírnak; mindazáltal nem heveskedők és indulatosak, hanem higgadtak és mérsékelt elméjűek és szellemi belátással fel vannak ruházva, akik mindent megválasztva és fontolva cselekesznek; kik nem is fecsegők s hasadt fazék módra mindent szétfolyni hagyók, hanem akik nyelvüket hatalmukban tartják, sem pedig nem olyanok, kik kereskedésük vagy más foglalkozásaik miatt hazulról gyakran távozni kénytelenek, hanem akik folytonosan, vagy legalább leginkább otthon tartózkodnak. Nekik tisztük, hogy az egyház minden tagjainak életére és társalkodására szorgalmasan felügyeljenek, és az erkölcstelen életűeket intsék, vagy ha szükség van rá, azoknak ügyét a lelkipásztorok s egész egyháztanács elé jelentsék, hogy így azok előtt, kik az egész egyházat képviselik, vétkük minőségéhez képest a Krisztustól rendelt fokozatok szerint nyilvánosan megintessenek, megfeddettessenek, kire-

71

kesztésre avagy kiközösítésre is ítéltessenek. Hogy továbbá az egyházi és iskolatanítók fizetéséről, valamint minden egyházi javakról és jövedelmekről gondoskodjanak, és azoknak kezelését hű gazdákra (oeconomus) bízzák; a kórházakra, ahol azok vannak, gondot viseljenek; a koldusok közt választást tegyenek, és az épeket, a kevésbé szűkölködőket az alamizsnával éléstől eltiltsák, s hogy továbbá az egyházi épületeket, templomokat, iskolákat, lelkészlakokat épségben tartsák, a temetők (cintermek) jó kerítés közt és bezárva tartására felügyeljenek. Végül pedig hogy mind a latin, mind a nemzeti iskolákra szorgalmasan gondot viseljenek. Szóval, hogy az egyházban mindennemű rendetlenséget pontosan figyelmükbe vegyenek, és a lelkészekkel, akik nekik is elöljárójuk és elnökük, rendbehozzák.

Ezaz intézmény ugyan, bár a keresztyén egyház helyes berendezésére s igazgatására másutt oly szükséges és hasznos, mégis hogy az a mi népünk közt azzal a haszonnal, mellyel a külföldiek között lenni szokott, a jelen körülményekhez képest felállíttathassék, azt a mi polgári rendünk különböző okul vetett akadályok miatt, lehetőnek éppen nem látja: de mindazáltal azt kijelenti, hogy ha a mi lelkipásztoraink, gyűléseikbe, az egyházi székre tartozó pereknek, viszályoknak elintézésére, a botránkoztatók egyházfegyelem általi megfékezésére s a szent gyülekezetből való kizárására, s viszont: a megtérő kirekesztetteknek az egyház kebelébe leendő visszavételére, maguk mellé néhány becsületes és értelmes férfiút a polgári osztályból is felvesznek, – a maga részéről megakadályozni nem fogja. – Ezt, ahol jó módjával lehet, ezentúl is gyakorolni fogjuk, épen hagyva azonban mindenben, úgy a polgári hatóságnak, miként az egyházi közgyűléseknak, szuperintendenseknek és espereseknek fellebb elsorolt hatalmát és tekintélyét. (15)

72

C. KÁNON.

VII. Az egyházfiakról s azoknak választásáról és kötelességeiről

Egyházfiakat mindegyik egyházban a lelkipásztornak és előkelő egyháztagoknak kell választani, mégpedig kegyes, okos, hűséges, az igaz vallásban alaposan képzett, tisztességes életmódú s hírű, és ha lehet – kivált a városokban – középszerű tudományos ismerettel is bíró férfiakból. Ezeknek kötelességük, hogy a templomajtókat az istenitisztelet alkalmával nyissák ki és zárják be, a templomokat és előtermeket (atrium) seperjék s tartsák tisztán, az úrasztalát terítsék meg és szereljék fel, a keresztség kiszolgáltatásához vizet, az úrvacsorához kenyeret és bort a szent edényekkel, ti. keresztelőedénnyel, kannával, kehellyel, tányérral s kendővel rakják fel, és ugyanazokat elszedve a maguk házánál, vagy másutt a szokott helyen az egyházládájában hűséges gondjuk alatt tartsák, a harangozókra ügyeljenek fel, és a harangokat, órákat gondozzák; a perselypénzt, harangok vagy szőlők és más lehető javak jövedelmét vegyék magukhoz, és egyházuk lelkipásztorának, megyéjük esperesének s püspökének is beleegyezésével adják vagy a templom építési tárába, vagy osszák ki a szegények között, vagy fordítsák az egyház más szükségének fedezésére, s ugyanazok előtt bevételeikről és kiadásaikról évenként adjanak számot; továbbá a templomok, paplakok és iskolák romlásait javíttassák ki, s más ily nemű épületekre ügyeljenek fel; az eltávolításra méltó koldusokat a templom tornácában a többiektől, a kórházak gondnokaival, vagy amint nevezzük: bíráival vagy mestereivel együtt különítsék el, és hogy azoktól az alamizsnát el ne szedjék, távolítsák el; hogy

73

így egyszersmind a diakónusok teendőit is végezzék; ismét a lelkipásztorok, tanítók fizetését s tiszteletdíját szedjék be; az alsóbb iskolákra vigyázzanak; végül pedig az egyházak lelkészeinek minden egyházi dolgokban legyenek szolgálatára. (16)

E kánonok közegyetértéssel úgy erősíttettek meg és vétettek be, hogy ha az egyháznak valami nagy haszna vagy kikerülhetlen szüksége azt kívánná, azokban némelyeket megváltoztatni, bővíteni vagy kevesbíteni lehessen. – Mindazáltal ezt tenni, kivált az igen nagyfontosságú dolgokban egy egyházmegyének vagy egyházmegyei gyűlésnek sem engedtetik meg. Azért ezeket minden egyházi és iskolai férfiak, összesen és egyenként, minden záradékaikban és pontjaikban teljesíteni, a bennük feljegyzett büntetések terhe alatt mindaddig tartoznak, mig a nemzeti zsinat, vagy legalább a kerületi (provincialis) gyűlés mást nem határoz.

NB.

Több igen sok dolog, ami ezen kánonokban nincsen, bőven előadatik abban a Liturgiában, vagy amint nevezik, Agendában, mely a nemzeti zsinat rendeletéből magyar nyelven szerkesztetett, és az egész erdélyi s részben magyarországi közönség előtt is már rég felolvastatott és megerősíttetett. Ebben ezeknek gyakorlata, vagyis alkalmazásának és végrehajtásának módozatai igen jól elő vannak adva és rajzolva, amelyek néllkül csaknem mindazon munka, mely e kánonok írására és kiadására fordíttatott, haszontalan és szükségfeletti. Mert ezekben az egyháziaknak minden tisztei csak pusztán adatnak elő és parancsoltatnak meg; hogy ti. azok prédikáljanak, nyilvános könyörgéseket tartsanak, egyházi beszédeiket azokon kezdjék és végezzék ünnepeket hirdes-

74

senek és tartsanak, a hívők gyermekeit és hozzánk áttérteket megkereszteljék, úrvacsorát osszanak, az új házasokat megeskessék; a megbélyegzett bűnösöket nagyobb vagy kisebb szigorral rekesszék ki, és miután komolyan megtértek, vegyék viszsza; a betegeket és halálraítélteket látogassák meg és istenes könyörgésekkel és vigasztalásokkal készítsék a halálra, a halottakat temessék el; püspököket és espereseket tegyenek s erősítsenek meg; a kerületi gyűlésekre kezdőleg megnyitó beszédeket, végul hálaimákat szerkesszenek; az új lelkészeket avassák és eskessék fel, a szent gyülekezetekben énekeljenek stb., – de hogy azokat mily módszerrel, mi alakban, mi szertartással‚ mi sorrenddel, mely s minő szavakkal vigyék véghez, mindez itten nem szabatik meg; sem azon szabályok, melyek ezek közül szükségképp megtartandók, valamint az ezeket joggal megkívánó okok sem nyomoztatnak; sem pedig a hittudósoknak mindazok felőli köz- és igazhitű nézete nem soroltatik elő. Hogy elhallgassam a nyilvános összejöveteleket, templomok igaz használatát s az újonnan épülteknek kegyes felszentelését; a házassági ügyeknek, végelválásoknak és jegyesek válásának sokszerű eseteit, böjthirdetést, tartást stb., amelyek az Agendában – a Szentírásból, jámbor őskorból és a jelesebb tudósok írásaiból legpontosabban előadva és azoknak első kezdetétől a mi korunkig lehozva mind feltaláltattak. Azért e kánonok lelke az Agenda, és anélkül ezek szintolyanok, mint a lelketlen hullák.

Boldogítsd óh Isten! esedezve kérlek, ezzel – a kivált korunkban oly szükséges és oly rég óhajtott munkával, melyre engem felindítottál és a te Szentlelkeddel felsegéltél, a te magyar egyházaidat. Ámen.

JEGYZETEK

1. E kánonban érintett "nova vocatio" – újbóli meghívás – tömérdek visszaélésre adván okot, egyházkerületi végzések – jelesen: 1813. okt. 4-iki 97. sz., 1815. aug. 12-iki 114. sz., 1818. okt. 3-iki 78. sz. stb. stb. által többféleképpen módosíttatott, végül a gyakorlat által teljesen eltöröltetett.

Maga az országos kormány is elejét akarván venni az "újbóli meghívás" cége alatt elkövetett botrányoknak ‚ nem engedé meg a lelkipásztoroknak az ekklézsia általi önkényes előmozdíttatását‚ ilyen rendeletet adván ki 1784. dec. 4-én: "Curatores in tractandis similibus amovendorum ministrorum negotiis non arbitrarie, sed praehabitis sufficientibus ac meritoriis rationibus‚ coram primae instantiae, et superrevisorio foris legitimandis, debito ordine agant."

2. A hétköznapi prédikálásokat – kivéve a halottiakat – a gyakorlat beszüntette.

3. A köznapi bibliaolvasás a szatmári ref. egyházmegyében nincs gyakorlatban, az egyházkerület nagyobb helyein azonban a bibliamagyarázat hétköznapokon is gyakoroltatik.

4. Evangélikus atyánkfiai a hitelveket illetőleg legközelebb állván hozzánk, reájuk nézve az úrvacsorájához bocsátást illető gyakorlat ezen kánont hatályon kívül helyezte.

5. A házasságot s az abból folyó jogokat és kötelezettségeket, valamint a házasság megkötését s felbontását, nemkülönben a gátló akadályok elhárítását illetőleg az ezen (LXV– LXXIV.) kánonokban kifejezett elvek tekintetbevételével‚ a fennálló polgári törvények, szabályok, rendeletek a kötelezők. Ide vonatkozólag figyelembe ajánlhatók, az ún. "Josephina Constitutio", az osztrák polgári törvénykönyvnek, a tiszántúli ref. lelkészek számára kinyomatott házassági jogot tárgyazó cikkei; – az 1843/4. III.

76

tc., 1868. XL., XLVIII., LIII. t. cikkek ide tartozó szakaszai, (Lásd Egyházi rendszabályok gyűjteménye Tóth Sámueltől.)

6. A temetkezést illetőleg a gyakorlat többféleképp módosította e két (LXXVI. és LXXVII.) kánont, s ma már leginkább a helyi szokások a szabályozók. A szamár-temetést a humánus korszellem egészen eltörlé.

7. E kánon szigorát a szokás enyhítette. Tisztességes körbeli táncért, zenéért s illedelmes mulatságért a papot többé elítélni nem lehet; fegyvert nemcsak önvédelem, de olykori szórakozás végett is, szintén tarthat.

8. A LXXXII–LXXXIV. kánonok, az elzárkózottság s különcködés válaszfalát lerontó jelen korszellem s társalmi műveltség által nagyban módosíttatva, csakis szellemükben élnek.

9. A LXXXVIII. és LXXXIX. kánonhoz. – Egyházlátogatás alkalmával az esperesek a kiadott táblázatokba feljegyezzék a lelkek, szülöttek, halottak, házasultak, iskolások számát is, eme táblázatokat a György-napi kerületi gyűlésre beküldvén. (1803. okt. 7-iki s 1815. aug. 12-iki 107. sz. végzés.) Ugyanez alkalommal szedetnek be a segédvizitátor által mindennemű agentiák, egyházkerületi s megyei közigazgatási költségek, minden másféle kötelezett tartozások és alamizsnák. (1821. márc. 20-iki gener. konventi rendelet).

Az egyházmegyei gyűlések tartását illetőleg leginkább a helyi körülmények határoznak. A közgyűlés tárgya mindenféle közigazgatási ügy, míg a peres ügyek az egyházmegyei konzisztórium illetékessége alá tartoznak.

10. E kánon első része, jelesen a püspöknek a gyulafehérvári első tanár előtti számadása stb. az erdélyi viszonyokra vonatkozik.

Napjainkban, a tiszántúli ref. egyh. kerületben, – hol még az erdélyi egyházkerületen kívül e kánonok érvényben állanak, – a püspök semmiféle egyházi s iskolai alapítványokat s pénzeket nem kezel. Az egyh. kerületi hatósághoz befolyó közigazgatási költségek és más, bármi néven nevezendő közvetlen egyházi pénzek, az egyházkerületi gyűlésnek felelős egyházkerületi pénztárnok által kezeltetnek. Az egyházkerület főiskoláinak alapítványai s minden másnemű pénzei az illető külön főiskolai pénztárakban és pénztárosok által kezeltetnek; a debreceni főiskolára vonatkozólag, részben az egyházkerület, részben a debreceni ref. egyház, részben a tanári kar által választott gazdasági választmány,

77

a szigeti főiskolára vonatkozólag pedig e főiskola pártfogósága által e célra megbízott kormánytanács közvetlen befolyása mellett. – A tanügyet magát kiválóbban érdeklő dolgokban pedig – gyűléstől gyűlésig a debreceni főiskolára nézve a püspök s kerületi főgondnok elnöklete alatt az e. ker. tanügyi bizottság, – a szigeti főiskolára nézve az egyházkerületi gyűlés által e végett kinevezett felügyelő-bizottság vezeti a főfelügyelést, illetőleg intézkedést. A többi kisebb-nagyobb középiskolák gazdasági ügyei, az illető kisebb-nagyobb pártfogóságok és tulajdonos egyházak tanügyi bizottsága s tanácsa által vezettetnek, s a tanügyet illetőleg is a kerületi gyűlés által kiadott tantervek s határozmányok szellemében szintén ezek intézkednek, az illető egyházmegyék kánonszerű felügyelete alatt.

11. Ez az Erdély s kapcsolt részek egykori püspökének eljárására vonatkozó, de más – e kánonokat tartó – kerületek püspökeinek vizitációját is szabályozó kánon, többnemű polgári és anyagi akadályok miatt nincsen gyakorlatban, nem is volna többé ajánlatos annak elévült modorát és hatalomgyakorlatát újrakezdeni: azonban a szuperintendensi látogatásnak nagyszerű hatását, igen komoly és az egyház javára célzó munkáját nem lehet félreismerni vagy kicsinyleni, ha ugyan az úgy menne végbe, amint azt e látogatásnak e kánon egy-két jobb pontjából is kitűnő valódi szelleme igényli.

12. E kánon a kerületi gyűlésekről szólván, kevésbé tárgyalja azoknak azóta kifejlett – a kerületi statútumainkból s jegyzőkönyveinkből felismerhető ügyrendet és tárgyalási szabályait; inkább csak történelmi jelentősége van már az erdélyi püspök hajdan gyakorolt gyűlési intézkedéseiről, kiváltképpen papvizsgálati s felavatási eljárásáról, mely utóbbiak is, úgy a Tiszán túl, mint Erdélyben már ma részben megváltoztak.

A tiszántúli ref. egyházkerület jelenben divatozó szokása szerint a felavatást két vizsga előzi meg, melyek rendesen az egyházkerületi gyűlést előzőleg tartatnak, az esperesek és főiskolai teológiai tanárok mint vizsgálók közreműködésével. (1864. októberi egyh. ker. végzés.) A felavatásban csak a már elválasztott rendes lelkészek részesülnek; a felavatás programja különben előre megállapíttatván, kinyomatva, a szentelést vagy felavatást előzőleg szétosztatik.

Különben ami az egyházmegyei s kerületi gyűléseket illeti:

78

azokon az egyházmegyei segédgondnok az esperesnek, ezeken az egyházkerületi főgondnok a püspöknek elnöktársa és azok befolyásával intéztetik el minden fontosabb ügy.

13. E kánonok hozása idején még a felsőbb és alsóbb iskolák szervezete nem lévén kellőleg kifejtve, s a kettő egymástól szabatosan elkülönítve, a XCIV., XCV., XCVI. és XCVII-ik kánon azokról az akkori viszonyokhoz képest szól. Ma már az egyes főiskolák különféleképp vannak szervezve, a népiskolák, a kerületi tantervek s mindnyájan az illető iskolai törvények hatálya alatt állanak. – Még a köz elemi tanítók szószéktől való eltiltatását is több helyütt megszüntette az általános gyakorlat. A kezdetleges leányiskolák – Istennek hála – szépen előmentek, azonban a XCVII. kánonban követelt tanítónő alkalmazás a megyei alsóbb leányiskoláinkban csak most nyert életet, a három úttörő leányt esperesi beegyezéssel a szatmári egyház bízta meg legelébb leányiskoláinak tanításával.

Ami különben e kánonok szellemét, erkölcsi irányát illeti, az még ma is tiszteletben áll és úgy is kell állnia.

14. E kánonnak is csak szelleme él; a XVII. századhoz alkalmazott részleteit a kor sok részben tálhaladta és módosította.

15. Az egyháztanácsok – presbitériumok – reform. egyházainkban már mindenütt be vannak hozva; a tiszántúli reform. egyházkerület 1860. októberi gyűlése 12-ik számú végzésében, az addig divatozott önkiegészítést beszüntetvén, a presbitériumok alakítását népképviseleti alapra fekteté, oly módon, hogy az egyház szükségeit teljesítő minden önálló gyülekezeti tagnak joga legyen a presbitérium tagjainak választásában; hasonló szellemben szól az 1869. áprilisi e. ker. gyűlés 152. sz. határozata is, megengedvén, hogy az ekként választandó presbyterek rövidebb vagy hosszabb időtartamra, sőt élethossziglan is választathassanak s atyafiak és testvérek is lehessenek.

16. 1734-ben a gondnoki hivatal felállítása elhatároztatván, mindaz, ami fontosabb van e kánonban, a helyi vagy gyülekezeti gondnokra tartozik, az egyházfiaknak csak a többi alárendelt teendőjük maradván fenn. – A szent edények s egyéb úrasztali készletek, valamint a gyülekezet értékesebb ingó javai jelenben nem az egyházfi vagy gondnok lakásán tartatnak az egyház ládájában, hanem a lelkészi lakon.

A NAGYSÁGOS ÉS FENSÉGES
RÁKÓCZI GYÖRGY
ERDÉLYI FEJEDELEM
S MAGYARORSZÁG NAGY RÉSZEINEK URA ÁLTAL

SZATMÁR-NÉMETIBE
1646-DIK ÉV JÚNIUS HAVA 10-DIK NAPJÁRA,

NÉMELY ATYAFIAK OKTALANSÁGÁBÓL
EGYHÁZUNKBAN BOTRÁNKOZTATÓLAG INDÍTOTT ZAVAROK LECSENDESÍTÉSE VÉGETT
EGYBEHÍVOTT

NEMZETI ZSINAT
MUNKÁLATAI,
HATÁROZOTT VÉGZÉSEKBE FOGLALVA

       FILIPP. II. 1. 2. 3. 4.

Ha valami keresztyéni intésnek helye vagyon bennetek, ha a szeretetnek valami gyönyörűsége, ha a Szentléleknek valami társasága, ha valami szívbol való könyörületességek vagynak bennetek: teljesítsétek be az én örömemet, hogy egyenlő indulattal legyetek, egy szerelmetek legyen, egy értelemmel és egy akarattal legyetek. Semmit ne cselekedjetek versengés vagy hiábavaló dicsőség által, hanem alázatosság által, mindenki mást nálánál jobbnak ítéljen. Ne nézze kiki mind az ő hasznát, hanem minden az egyebeknek hasznukat is nézze.

       MÁTÉ. XVIII. 6. 7.

Aki pedig megbotránkoztat valamelyet a kicsinyek kőzlil, kik én bennem hisznek, jobb volna annak, hogy egy malomkövet kötnének a nyakára, és a tenger mélységébe vettetnék. Jaj e világnak a botránkozás miatt! Mert szükség, hogy legyenek a botránkozások; de jaj az embernek, aki által e botránkozás lészen!

A jóindulatú olvasónak üdvet!

Ezeket a zsinati munkálatokat és végzéseket, melyeket harmadéve, a Magyarországon Szatmár-Németiben kérdésben forgott tárgyakról mindkét részről való* jegyzőink, amint a különféle vitatkozások között az idő rövidsége s hely alkalmatlan volta miatt lehetett, a napok és ülések sorrende szerint, emlékezetnek okaért, sietve és összevontan, de mindazáltal híven felfogtak, s aztán nyilvánosan felolvastak, és még azok is, akik a perbefogottak ügyét látszottak volt védeni, helybenhagytak – én írtam le végre, jó szívű olvasó! mint elnök otthon, az egyik jegyző hiteles példányáról, teljesebb előadással, de a dolognak és annak értelmének minden változtatása nélkül, és én foglaltam össze e XXX végzésbe. E végzéseket mindenek előtt dicső emlékű nagyságos fejedelmünknek, azon nemzeti zsinat egybehívójának és kormányzójának, azután a tisztelendő tiszamelléki (most tiszántúli) szuperintendensnek, s az ő keze által a tiszántúli (most tiszamelléki) espereseknek és elöljáróknak, végül pedig az én igen tisztelendő erdélyi atyámfiainak, tiszttársaimnak, körlevél alakban, külön példányokban megbírálás végett megküldöttem. Ők, noha azokat üléseikben felolvastatták, mégis midőn felőlük egy év

* Magyar- és erdélyországi.

82

múlva Kolozsváron ünnepélyesen megkérdeztettek, hogy van-e bennük valami eltérés, nem panaszolták; másként kész lettem volna a különbségeket kiigazítani.

Nagyságos fejedelmünk előtt a presbitérium felállítása nálunk nemcsak nehéznek, de lehetetlennek látszott. Az akadékoskodók azt is állítják, hogy a presbiterek ezen faja az ősegyházban az apostolok kevés száma, – azoknak is örökös körutazása – s ennélfogva az általuk szerteszét alapított egyházak igazgatására nem érkezése miatt állíttatott fel, s növekedvén később Isten kegyelméből mindenütt a lelkipásztorok száma, abbahagyatott, és csak hosszú idő után állíttatott ismét vissza némely nemzeteknél; s hogy továbbá a ref. hittudósok sem értettek még egymásközt teljesen egyet a diakónusok, presbiterek, püspökök és azok tiszteinek különbsége felől, hanem az ügy még most is függőben van; az egyházatyák pedig a presbiterek alatt csaknem mindenütt a tanítókat, vagyis a lelkipásztorokat értik, s végül hogy sokkal jobb és tanácsosahb, hogy az egyházakat inkább maguk a Szentírásban kellőleg jártas lelkipásztorok, mintsem a legtöbbnyire tanulatlan közemberek igazgassák. De én ezeket most abbahagyom.

A szent zsinatnak némely bizonyos emberekről hozott néhány határozatát és ítéleteit, valamint még némely másokat is, mint beiktatni már nem szükségeseket szándékkal mulasztottam el; a napok és ülések elkülönítését megtartani is azért nem akartam, hogy a két első nap és néhány ülésekben (amint még most is világosan emlékszem reá) őfenségének kissé késedelmes megérkezése

83

miatt csaknem semmi bizonyost nem végezhettünk; – sőt még a munkálatok sorrendét is azért nem láttam mindenütt szorosan megtartandónak, hogy az egyneműek a különneműekkel össze ne köttessenek, hanem azokat, ebbe az itt látható sorrendbe foglaltam: épen hagyva mindazáltal a kiváló határozatoknak mind számát, mind értelmét. Ha valaki ezekkel ellenkezőt állítani nem átallana: az egyik közjegyzőnek, mégpedig a most is élő magyarországinak ama kéziratából; továbbá azon közös határozatból, mely minden kifogáson felüli bizonyságul az egyháztestületek szokott pecséteivel és saját kezünk aláírásával megerősíttetett; valamint a tiszántúli világi urak követeléseiből és azokra írott válaszokból, – végül pedig önmaguknak a vádlottaknak vallomásaikból, melyeket mind saját alakjukban kezemnél tartok, és jövő biztonság végett az egyház levéltárába betenni fogok – meg lehet cáfolni.

Minthogy pedig biztosan megtudtuk, hogy néhány hitvány lelkiismeretű ember, nemcsak a hazaiak, hanem idegenek közt is, ezen kevés munkálatról és végzésekről különféle hamis és meggyalázó híreket terjesztett: jónak láttam a fenséges fejedelem s az ő több tanácsosának tüzetes megbírálása után, őfenségének kegyelmes beegyezésével, a dolog igazságának kitüntetésére és a zavarszerzőknek, – ha kik lennének – megfékezésére, ezeket is a Kánonokhoz – melyekkel mindenben összehangzanak – hozzácsatolni, és azokkal együtt valamivel bővebben kifejtve közrebocsátani. Így az igazságos olvasókról (mert igaztalanokkal nem vesződöm) lelkemben elhittem, hogy ezeket méltányosoknak, jóknak ítélik, és ha

84

bennük némelyeket kevésbé helyeselnének is, azokat sem fogják – ha körülményeink minőségét tekintetbe veszik – bírálói tollal teljességgel megróni; hanem azokat sem nézve akadályul, a szent barátságot s testvériséget velünk fenn fogják tartani.

Élj boldogul, s viszonozd szerető indulatunkat!

Neked Krisztusban, a mi közös Urunkban
szolgatársad G. K. J.       

A ZSINATI VÉGZÉSEK
TÁRGYMUTATÓJA

I. v. Megújítása a Tiszáninnen és túl fekvő magyarországi ref. egyházak egyességének az erdélyiekkel.
II. v. Közös hitvallás fogalmazása s a Heidelbergi Káté taníttatása.
III. v. Közös liturgia készítése és közös érvényű kánonok szerkesztése.
IV. v. A keresztségnek rendesen templomban, szükségben más helyütt is kiszolgáltathatása.
V. v. Nemzeti vagy leány iskolák állításának elrendelése.
VI. v. Presbitériumok kedvező körülmények jöttével leendő felállítása.
VII. v. A bibliai fejezetek olvasásának Magyarországon is ajánlatos volta.
VIII. v. Egy tiszántúli (most tiszamelléki) szuperintendens választásának szüksége.
IX. v. Az évfordulati ünnepek örök fenntartása.
X. v. Ünnepi egyházi beszédek tartásának elrendelése.
XI. v. Ünnepi énekek éneklésének megrendelése.
XII. v. Hittani egyházi beszédek s vasárnapokon délest a Heidelbergi Káté szerinti tanítások elhatározása.
XIII. v. A temetések szokott módjának megtartása, halotti beszédek és énekek kellékei.
XIV. v. Az egyházak szabad lelkészválasztása s az esperesi beegyezés kellékei.
XV. v. A sákramentomoktól való eltiltás okai.
XVI. v. A két testvér-országból kölcsönösen áttelepülő tanítók esperesi, s a tanulók iskolai bizonyítványokkal elláttatásának szüksége.
XVII. v. Tolnai János és párthíveinek kárhoztatása s azok megbüntetése.
XVIII. v. Az újítások megtiltása s a netalán változtatandóknak egyedül zsinat által lehető megváltoztatása.
XIX. v. A külföldre menő tanulóknak a Helv. Hitv. és a Heid. Káté szerinti tanításra s a lelkészi hivatalhoz leendő elkötelezése.
XX. v. A térítvény nélkül akadémiákra távozóknak az igaz tudományra utólagos lekötelezése.
XXI. v. Az idegen tudomány vagy szertartások miatt gyanúba jöttek elleni vizsgálat és büntetés.
XXII. v. Az újítás gyanújába eső esperes elleni eljárás és büntetés.
XXIII. v. Az újítás hírébe eső püspök elleni eljárás és büntetés.
XXIV. v. A Puritán név betiltása.
XXV. v. A könyvek egyházi helybehagyása nélküli kinyomásának betiltása.
XXVI. v. Az iskolában tanított tudományok helyes voltára kellő