(A jobb oldali mappákban megtalálható Professzor úr tanulmányai, előadásai, nekrológjai!)

Dr. Bucsay Mihály

(1912-1988)

.. a kiszabott esztendők letelnek, és én úrtra kelek és nem térek vissza ..." (Jób 16,22, Károli ford.).

Emberi mértékünk szívesen szánta volna néki - Koós Károly szava szerint - az öregkort követően a vén, - majd az aggastyánkor esztendeit is. Másként történt: a 76. születésnapja hajnalán útrakelt ...

1912. július 8-án született Bucsay Lajos és Zathureczky Ilona fiaként Tarcalon. Az édesapja református iskola rektortanítója volt. Az első világháború kitörése őt is fegyverbe szólította. Fia így lett négyesztendős korában tanítóárva. Elemi iskoláit Budaörsön kezdte meg, a Nagypénteki Református Társaság „Erzsébet" árvaházában, majd a kecskeméti tanítóárvák otthonában folytatta.

Gimnáziumba öt éven keresztül Sátoraljaújhelyen, a piarista gimnáziumba járt; az utolsó három esztendőben Hajdúböszörményben a Kálvineum lakója. Itt érlelődött meg benne a teológia - mint tudomány, és mint szolgálati forma - iránti vonzalom: 1930 őszén sárospataki főiskolára iratkozott be. A következő tanévet Debrecenben kezdte; ezt követően rövid bétheli tartózkodás után három szemesztert a Saale partján: Halléban tanult. A befejező félévre tért vissza Debrecenbe, ahol 1934 őszén az első, 1936-ban a második lelkészi vizsgáját letette.

Először bejegyzett segédlelkész Debrecenben; Csikesz Sándor mellett gyakornok. Közben lélektant, görög és latin nyelvet tanult a debreceni egyetem bölcsészkarán. Egy esztendőt Tiszakécskén segédlelkész (korábban Ókécske). Utána három hónap Párizsban, majd egy esztendő tanulmányút Strassburgban.

1940-ben ismét Halléba utazott, ahol az egyetemen az ő tervei és javaslatai alapján délkelet-európai egyháztörténeti kutatóállomást szerveztek, amelynek az első vezetője lett; mellette az egyetemen a magyarországi reformáció történetéről adott elő. Itt indult meg a „Középdunai Protestantizmus könyvtára" c. kiadványsorozat - az eredeti elgondolás szerint magyar, német és szlovák nyelvű könyvek jelentek meg benne (a nyolcadik kötete 1945-ben látott napvilágot). Halléból még egy rövid olaszországi tanulmányutat is tett.

Közben a tudományos fokozatok lépcsőin is egyre feljebb jutott. 1935-ben a debreceni egyetemen filozófiából doktorált. 1941-ben Debrecenben vallástanári diplomát szerzett, 1942-ben Sárospatakon teológiai magántanári vizsgát tett. 1944-ben a debreceni egyetem teológiai fakultásán doktorált. 1950-ben egyetemi magántanárrá avatták.

1940 őszétől Budapesten valláskutató lelkész volt. 1948 őszétől óraadó a Budapesti Theológiai Akadémián; 1946 őszétől a budapesti „Németajkú Leányegyház" lelkipásztora. 1956-tól az Akadémia rendes tanára, 1980-ban történt nyugalomba vonulásáig. Utána - a Ráday Kollégium újjáépítésének az idején - még három évig ellátta a Kollégium főigazgatói tisztét.

1946-ban kötött házasságot Mecs Balogh Ágnessal; házasságukból egy fiúgyermek született.

A száraz adatokban, a szokványos fordulatokban ott vibrál az utóbbi emberöltő minden feszültsége!

Ekkor áradt végig az országon a második világháború min­den borzalma. Aztán az összeomlás, az újjáépítés; majd 1956 őszén „eine Kraftprobe" - ahogyan a német nyelvű egyháztörténetben fogalmazta. Bucsay Mihály e viharok között is tudott maradandót alkotni. Mert amit pl. Szemian Mihályról 1942-ben papírra vetett, az több volt, mint hitvallás:

„ Az elnyomott genie szerepében tetszeleg a XIX. század első felében nyugatról keletre haladva a németektől kezdve minden népe Közép- és Kelet-Európának. A németek a latin keresztyénségben látják az ősi ellenséget, a magyarok és a többiek a németben, a tótok a magyarokban. A németek, és utánuk a többinek szükségük volt bűnbakra, hogy nemzeti öntudatuk hosszú szunnyadását maguknak és másoknak megmagyarázhassák, ellenségre, amelyellen küzdve izmaikat kipróbálhassák, erejüket megmérhessék. Igy kellett a hazaszeretetnek, melynek eredeti feladata volt a nyugati népek szerzett előnyének a behozása, Közép- és Kelet-Európában új evangéliummá változnia, mely döntő helyzetben elég erős, hogy egész népek erkölcsi ítélésében a régi alap, Krisztus evangéluma helyébe lépjen.

Szemian külföldi útjának éveiben azonban még minden külföldön tanuló magyarországi diák, magyar-, német- és tótajkú egyaránt közös hazaeszményt hordoz a szívében, amelynek önkifejezéséhez nem ellenségre, hanem felemelő példára van szüksége, amely a keresztyén hittudattal nem ellentétben, hanem szövetségben jár, sőt önmagát annak következményeként értelmezi, a népi csoportok boldogulásának ügyét teljesen megoldottnak látja a közösen birtokolt és épített magyar haza boldo­gulásában ..." Ismételjük: a kiadás éve 1942!

Ezzel a lelkülettel nevelte aztán egy bő emberöltőn át a jövendő - vagyis a ma lelkipásztorait. Szigorú tanár, és emberséges pedagógus volt. Az utóbbi tulajdonságáért szerették a diákjai; az előbbi miatt igyekeztek megtanulni az egyháztörténetet is.

1982-ben, a hetvenedik születésnapjára „Egyház és teológia" c. tanulmánykötettel köszöntötte őt a Ráday Kollégium. Ebben dr. Ladányi Sándor összegyűjtötte az 1981-ig megjelent írásait: egy híján nyolcvan bibliográfiai adatot. Ezeknek több, mint egytizede önálló könyv. Jelentős része tanulmánykötetekben publikált írás. Teológiai tanulmányi jegyzeteiből nemzedékek tanultak és tanulnak.

 Ami sajátosan értékessé teszi Bucsay Mihály életművét: az a külföldi (német nyelvű) teológiai irodalomban való részvétele. Számos külföldi folyóiratnak és kiadói munkának volt a magyarországi munkatársa. A hatkötetes „Religion in Geschichte und in Gegenwart" egyháztörténeti lexikonnak tucatnyi cikkét ő írta.

1959-ben egy rövid összefoglalást adott ki német nyelven a magyar egyháztörténetről. Ezt követte - az élete főművének is tekinthető -„Der Protestantizmus in Ungarn 1521-1578" két kötete a Böhlau kiadó gondozásában. A két kötet, mutatókkal együtt összesen 568 lap - a Theológiai Szemle 1981. évi méltatása szerint -„egy emberöltőnyi kutatói, tanítói és professzori munkát méltóképpen koronázta be".

És ami a német munka megjelenésekor még alig látszott: a Gondolat Kiadó - némi rövidítéssel - 1985-ben 294 lapon magyarul is kiadta ezt a munkát, amelyből a magyarországi protestantizmus történelme még egy emberöltőn át biztosan és jól megismerhető lesz.

A Heidelbergi Egyetem Délkelet-európai Szemináriumának egyik alapító tagja, és állandó előadója volt. A Kálvin-kutatók nemzetközi munkaközösségének az alapításától tagja, 1974-től elnökségi tagja volt.

Nyugdíjba vonulását követően a Cimbalom utcai nyugdíjas otthonban élt feleségével együtt. Dolgozószobája itt is találkozóhelye maradt a Budapesten átutazó egyháztörténészeknek.

Élete, életműve szervesen beleépült az egyház - a tér és idő felett álló anyaszentegyház - életébe. S ha valamiért: akkor ezért „nem halt meg egészen". Ahogyan szép könyve, „A protestantizmus története Magyarországon 1921-1945" végső kitekintésében maga is megfogalmazta:

 „A magyar reformáció egyházainak története nem áll, és nem fog megállni. 1521 óta nagy utat tettek meg, s az egymást váltó nemzedékek szükségletei és cselekedetei szakadatlan láncolatban követik egymást. E könyv írója nem láthatja előre a történelmi fejlődés új szakaszait. De biztosan reméli, hogy még lesznek."

 Márkus Mihály