A következő cikk

BUCSAY MIHÁLY VÁLASZA!

 Varjas Béla: Régi magyar könyvek a hallei magyar könyvtárban. MKSZ 1941 3 298-300

Jegyzéküket összeállította és bevezette DR. BUCSAY MIHÁLY. Budapest, 1941. Ranschburg Gusztáv könyvkereskedése. 104 1. — 8°.

KASSAI MICHAELIS GYÖRGY könyvtára a múlt század vége óta már több szakemberünket foglalkoztatta. Ennek a régi magyar könyvekben bővelkedő anyagnak teljes feldolgozásáig azonban egyikük sem jutott el. Erre tett most kísérletet BUCSAY MIHÁLY, a hallei magyar egyháztörténeti kutatóállomás vezetője.

Nem szakember létére elismerésre méltó buzgósággal végezte munkáját. Célja csak másodsorban könyvészeti. Mindenekelőtt az a szándék vezette, hogy a protestáns egyháztörténeti kutatóállomás és a hallei magyar egyetem hallgatói előtt újra felidézze és ezáltal használhatóvá tegye az ottani magyar könyvtárnak egy évszázad óta lassan feledésbe merülő, holt anyagát. Bevezetésében többször utal is erre a célkitűzésre. Ugyanitt részletesen ismerteti a hallei magyar könyvtár sorsát egészen napjainkig: KASSAI 2000 kötetből álló wittenbergi hagyatékát, a könyvek hányódását a hétéves és a napóleoni háborúk idején, 1823-ban Haliéba való átszállításukat, 1890-ben az ottani egyetemi könyvtárba történt bekebelezésüket és végül a könyvtárnak 1921-ben két részre szakítását. Ekkor került ugyanis a hallei magyar könyvtárnak kisebbik, de talán értékesebb fele a Berlini Magyar Intézethez.

Az 1724-ben elhunyt KASSAI hagyatéka természetesen az idők folyamán újabb vásárlások és adományozások folytán tetemesen megnőtt. BUCSAY nem is a könyvtár egész állományát, hanem annak csak történeti szempontból legértékesebb részét, az 1711-ig megjelent Régi Magyar Könyvtárba, tartozó anyagát állította össze jegyzékében. A gyűjtemény feltárásával nemcsak a magyar könyvtörténet számára végzett eredményes munkát, hanem az egyháztörténeti kutatóállomás céljait is ezzel szolgálta legjobban, mivel ezek a munkák alkotják az eredetileg evangélikus felekezeti jellegű könyvtár törzsét. 299
Túlzás Bucsaynak az a megállapítása, hogy a könyvtár háromszáznál több régi magyar unikumot tartalmaz. Minthogy nagyobbrészt a Régi Magyar Könyvtár III. kötetébe tartozó művekről van szó, meg kell jegyeznünk — s ezt kiadványa előszavában HELLEBRANT is kiemelte —, hogy a Régi Magyar Könyvtár III. kötete a lelőhelyek felsorolásában nem törekedett teljességre.1 Amiből önként következik, ha egy műnél a leírás egyetlen lelőhelyet tüntet is fel, az csak a kutató tájékoztatására szolgál s nem jelenti azt, hogy a kérdéses nyomtatvány kizárólag csak a megnevezett könyvtárban található meg. Ennélfogva ezen művek, legalább is az esetek bizonyos számát tekintve, unikumnak sem tekinthetők. Ez a körülmény úgy látszik elkerülte BUCSAY figyelmét. Kellő utánjárással valószínűleg egy csomó hallei unikumról kiderülne, hogy nem egyetlen példány. De ha valóban van is a hallei magyar könyvtárnak háromszáz unikuma, ennek csak egy-hatoda (s nem egynegyede, miként BUCSAY nagyjából számítja) tartozik a Régi Magyar Könyvtár I. és II. kötetének állományához. A többi, mintegy 250 darab, a Régi Magyar Könyvtár III. kötetéhez tartozó, túlnyomó többségében alkalmi nyomtatvány, jelentősége lényegesen kisebb s jóval alacsonyabb értéket képvisel.

Amikor tehát BUCSAY számszerűleg szembeállítja a hallei magyar könyvtár háromszáz unikumát a hazai protestáns könyvtárak 400 régi magyar unikumával, a laikus számára még akkor is megtévesztő összehasonlításra ad alkalmat, ha megjegyzi, hogy a hallei magyar könyvtárnak ez az állománya javarészt a Régi Magyar Könyvtár III. kötetéhez tartozik. A hazai protestáns könyvtárak nagy irodalmi jelentőségű unikum-gyűjteménye nem hasonlítható össze a hallei magyar könyvtár unikumaival.

BUCSAY összeállításában feldolgozta a Halléban maradt művek mellett a Berlinbe átvitt könyveket is. Anyaga így — saját megjegyzése szerint — megközelítőleg teljes.

Legtöbb gondja-baja a Régi Magyar Könyvtár III. kötetébe sorolandó művekkel volt. Részben azért is, mert az általa leírt, eddig jórészt teljesen ismeretlen anyag négyötöd része ide tartozik, másrészt, mivel a Szabó—Hellebrant-féle meghatározás: „a magyarországi szerzők külföldön megjelent idegennyelvű művei"-ről, formailag bármilyen tetszetős, tartalmi szempontból mégis túlságosan szétfolyó.

1 „Hogy a szakemberek az egyes munkákat használhassák, azoknak lelhelye, mint az előző kötetekben is, föl van jegyezve. Minden munkánál, melynek teljes címmása adva van, meg vannak jelölve a könyvtárak, melyekben találhatók. Legalább egy könyvtár meg van említve. SZABÓ KÁROLY sem tartotta szükségesnek felsorolni minden könyvtárt, melyekben egy-egy munka feltalálható." (SZABÓ—HELLEBRANT III. k. Bevezetés.) 300

A magyarországi szerző megállapítása sokszor önmagában véve is igen nehéz feladat. Egy másik kirívó jelenség, hogy a Régi Magyar Könyvtár III. kötetének már Szabó—Hellebrant-féle összeállításában rengeteg olyan idegen szerző munkája kapott helyet, amelyeknek ott semmi keresnivalója. Helyet kapott pedig egyszerűen azért, mert a mű egyik ajánló versikéjét magyarországi szerző írta. Az idegen szerzők külföldön megjelent munkáiban fellelhető magyarországi írók efféle szórvány-szövegeinek számontartása lehet irodalomtörténeti feladat, de semmi esetre sem válhat bibliográfiai rendszerező elvvé. BUCSAY a maga-szabta korlátok között igyekszik is lenyesegetni az ilyen kinövéseket. Sajnos, nem eléggé következetesen.

BUCSAY jegyzéke mintegy 754 munkát sorol fel. Részletesebb leírást azonban csak akkor nyújt az egyes nyomtatványokról, ha azt mások még le nem írták, egyébként a Régi Magyar Könyvtár I—II—III. kötetének megfelelő tételszámaival utal a műre. Leírásai (körülbelül 120), ha a hosszú barokk címeket nem is közli egész terjedelmükben, nagy gonddal készültek. Természetesen vannak furcsaságai is: pl. leírásait mindenkor a cím első szavával kezdi, tekintet nélkül arra, hogy a mű szerzője fel van-e tüntetve a munkán vagy sem.

Jegyzéke talán túlságosan is tagolt, ami nem válik használhatósága javára. Felesleges volt a már másutt leírt anyagot és az ismeretlen nyomtatványok leírását külön fejezetekre bontani, ezzel három fejezetet takaríthatott volna meg, s a kutatónak sem kellene az azonos csoportba tartozó műveket két helyen keresnie.

Mindezen észrevételeink azonban mit sem vonnak le BUCSAY munkájának értékéből és abból a jó szolgálatból, amelyet kétnyelvű, magyar-német, magyarázó szöveggel kísért jegyzékével a tudományos kutatásnak: a történettudományoknak és a könyveszetnek is tett. Hiszen száz egynéhány eddig ismeretlen régi magyar nyomtatványunkról számol be, amelyeknek, ha nagyobb irodalmi jelentőséggel bírók nincsenek is közöttük, különösen egyháztörténeti szempontból, komoly történeti forrásértékük elvitathatatlan. 

 

VARJAS BÉLA.