//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- Kulin F: Balítéletek, tennivalók és esélyek
a hazai cigány-politikában

Kulin Ferenc:

Balítéletek, tennivalók és esélyek a magyarországi cigánypolitikában

Nem kellettek hozzá a sorozatgyilkosok ördögi logikával kitervelt és végrehajtott akciói, hogy látható legyen: a cigányság problémája az egyik legsúlyosabb nemzetpolitikai kérdésünk rangjára „emelkedett". Az utóbbi két év fejleményei nyomán - a cigányok elleni terrorakciók, de nem mellékesen az általuk elkövetett gyilkosságok és atrocitások növekvő száma és sztereotipizálódó módszerei miatt - egyes térségekben a szükségállapot bevezetéséhez is közel jutottunk. Mindazonáltal politikusaink semmivel nem követhetnének el nagyobb hibát, mint ha a közállapotok kriminalizálódására hivatkozva a romaügyekért viselendő felelősséget a hatóságokra hárítanák. Éppen azért, mert a polgárháborús pszichózis terjedése kiszámíthatatlan következményekhez vezethet, a civil társadalomnak is meg kell mozdulnia. Olyan országos fórumok szervezésébe kell kezdenünk, amelyek vagy kiiktatják, vagy megkerülik az együttélés akadályát képező pártpolitikai válaszfalakat. Ha tartalmuk szerint persze vannak is ennél fontosabb teendők, egy hosszú távú cselekvési program időrendje szerint ez az első számú feladat. Azért ez, mert a magyar cigánypolitika mára már a katasztrófa veszélyét előidéző csődjének a döntő oka éppen a kormányzó pártok által képviselt politikai filozófiák, nemzetkoncepciók és kisebbségi képviseleti stratégiák követhetetlensége volt. Miként a jogtudós Póczik Szilveszter megállapította: a kisebbségpolitikai diskurzus olyan ideológiai erőtérben zajlott, amelynek az úgynevezett balliberális és keresztény-konzervatív pólusai között nemhogy termékeny vitákra, de még csak taktikai célú egyeztetésekre sem volt lehetőség. [„A nemzeteszme meghaladására törekvő, azzal a kisebbségi közösségeket és tudatokat taktikailag szembehelyező, összességében ahistorikus szemléletű emancipatórikus ideológiai mezőben a cigányság a nemzeti-faji elnyomás, diszkrimináció, aktuálisan és részlegesen elmaradott társadalmi berendezkedés és tudat áldozataként jelenik meg.

(...) A keresztény-szociális indíttatású nemzeti ideológiák hangsúlyozzák a kisebbségiek saját csoportos és főleg egyéni felelősségét a felemelkedés lehetőségeinek kihasználásáért vagy elmulasztásáért. (...) Míg az emancipatórikus álláspont a kisebbséget a maga elkülönülő sajátosságaival egyetemben elfogadtatni igyekszik a többséggel, addig a nemzeti ideológiák a kisebbség alkalmazkodását feltételezve a nemzetbe való befogadásra törekszenek." (Póczik Szilveszter: Cigány integrációs problémák; Kölcsey Füzetek V.; Kölcsey Intézet, 2003., 15-16.)]

A két évtizede tartó állóháború során közhasználatúvá vált felületes diagnózisaink és „bejáratott" indulati reflexeink persze nem lennének jó tanácsadók. A civil társadalom megmozdulásán következésképpen nem azt értem, hogy a cigánykérdést taglaló amatőr diskurzusainkat az ideológiai erőtér feszültségzónájába kellene emelnünk. Be kell látnunk, hogy egy átfogó és mélyreható cigánypolitika kimunkálása elméletileg sem könnyű feladat. Két okból sem. Egyrészt tarthatatlanná vált a korábbi evidencia, amely szerint egy fejlettebb életminőség biztos pozíciójából reflektálhatunk egy „kultúra alatti" népcsoport problémáira. Aromakérdésnek ebből a polgári látószögéből a civil társadalom szerepe a humanitárius kötelezettségekre korlátozódott, az államnak pedig csupán a büntetőjog monopóliuma jutott. A jótékonyság erénye s a jogrend védelme persze nem vált időszerűtlenné, de az akár öröklött, akár szerzett előnyöket konzerváló társadalmi státuszok stabilitásának, intaktságának polgári illúziója végképp szertefoszlott. Az elmúlt húsz évben a piac farkastörvényeit eltanuló cigány vállalkozók százai lettek mesés vagyonok tulajdonosai, és nem cigány családok tízezrei zuhantak a mélyszegénységbe. A rendszerváltozás hatalomszerkezete és társadalomformáló mély áramlatai részben elmozdították, részben virtuálissá tették azokat a határvonalakat, amelyek a többség és a kisebbségek között húzódtak. A többségi társadalom kisebb-nagyobb tömbjei már leszakadtak a civilizáció talapzatáról, s ugyanazoknak a vak erőknek a sodrásába kerültek, mint a cigányság. Nemcsak az empátia követelménye indokolja tehát, hogy a távolságtartó együttérzés polgári attitűdjét feladva, cselekvően reagáljunk gondjaikra. A cigánykérdés elméleti megközelítését nehezítő másik ok bizonyos kulcsfogalmak felületes használatával, illetőleg néhány alapelv tisztázatlanságával függ össze.

Fogalmak

Az a bizonyos „kétpólusú ideológiai erőtér", amelynek politikaivá transzformált feszültsége a jelenlegi állapotok kialakulásához vezetett, egy sajátos nyelvpolitikai küzdelem (nyelvi háború) frontvonalait is kirajzolta. Ennek következtében az olyan kulcsfogalmak, mint a rasszizmus, a (pozitív) diszkrimináció, a szegregáció, az integráció, illetőleg az „etnicizálás" ma nem a megoldásokat kereső diskurzus közös nevezőt képező szókészletéhez, hanem a pártpolitikai csatározások kommunikációs eszköztárához tartoznak. Mivé torzult ezek jelentése a tudatos manipuláció által, és mit fejeznének ki eredeti értelmük szerint? Vegyük sorra őket!

Integráció:Sokan jelszóként is használják, pedig jelentésének értéktartalmai és politikai árnyalatai távolról sem magától értődőek. Más-más üzenete van a szónak a cigányság különböző csoportjai számára. Nemcsak azért, mert többségük (több mint 80%) identitásélménye nem kötődik nyelvi-kulturális sajátosságokhoz, hanem mert kisebbségi jogaik gyakorlásának alkotmányos lehetősége akkor nyílt meg előttük, amikor sokan közülük már az asszimiláció útját választották. (Nemcsak Magyarországon van így. Zoltan Barany tájékoztat arról a felmérésről, amely szerint Szlovákiában „a megkérdezett cigányoknak mindössze 19%-a gondolta azt, hogy a romáknak meg kellene őrizniük kultúrájukat és hagyományaikat". - Zoltan Barany: A kelet-európai cigányság; Athenaeum 2000 Kiadó; Bp. 2003. 201. - Márpedig „Az identitás megtagadása megkérdőjelezi a kormányok és a civil szervezetek politikáját, amelyek ragaszkodnak ahhoz, hogy az etnikai identitás meghatározója az egyén önazonosítása legyen." Uo.: 151.)

S ha etnikai kisebbségként történő kollektív integrálódásuk számos előnyt kínál is, ezek az előnyök nem mindannyiuk számára vonzóbbak az egyéni asszimiláció perspektívájánál. Ha e „disszidens" csoporthoz tartozók - számarányuk alapján - csupán törpe kisebbséget képeznek is, kiválásuk súlyos veszteséget jelent közösségük számára. Mert éppen az a szűk rétegük tartozik ide, amelyik értelmiségiként és/vagy vállalkozóként kezdett polgárosulni, s a legerősebb katalizálója lehetne népcsoportja integrációjának.(„Sok magasabb iskolázottsággal rendelkező cigány általában jobban integrálódott, sőt sokszor asszimilálódott, és nem tekinti magát romának." Uo.: 172.; „A roma kivándorlók nagy része viszonylag jómódú, középosztálybeli cigány, akik ki tudják fizetni a Nyugat-Európába és Észak-Amerikába való utazás jelentős költségeit." Uo.: 241.)

A saját elit kialakulásának késlekedése pedig nemcsak a rendszer rossz automatizmusait engedi szabadjára, hanem tudatos politikai manipulációkkal szemben is kiszolgáltatottá teszi a cigányságot. Hogy ez a kiszolgáltatottság ne váljék végletessé, a politika kitörési pontokat keres, s úgy tűnik, az oktatás-nevelés intézményeiben véli azokat megtalálni. Örülhetünk a kérdés körül formálódó konszenzusnak, ugyanakkor látnunk kell, hogy az integráció elvének végiggondolatlansága ezen a területen okozza a legsúlyosabb zavarokat. Nemcsak azért, mert munkalehetőségek nélkül a képzettség, a műveltség nem sokat ér, hanem mert a tanulás világában eluralkodó kampányszellem többet árt, mint amennyit használ az ügynek. Miután a roma társadalom minden életszféráját jellemző lepusztultság és elszigeteltség az iskolán keresztül kerül a nyilvánosság elé, a rossz lelkiismeretű felelősök itt próbálnak olyan látványos eredményeket felmutatni, amelyek - reményeik szerint - feledtethetik súlyos mulasztásaikat. Miközben azonban „példás" elvhűséggel és szigorral lépnek fel a cigány gyerekeket kirekesztő „rasszista előítéletekkel" szemben, jogilag igazolhatatlan, szakmailag (pedagógiailag) hibás, politikai szempontból bumeráng hatású intézkedéseket szorgalmaznak. Tudniillik a törvény bármenyire tiltja is, hogy a vegyes lakosságú települések önkormányzati iskolái elkülönítve oktassák a roma tanulókat, nincs - és az alkotmány szellemében nem is lehet - jogszabályi akadálya annak, hogy a szabad iskolaválasztás és/vagy az elköltözés lehetőségével élve a nem roma családok elvigyék gyermekeiket az ilyen tanintézetekből. A 2006-os statisztikák már 180 cigány többségű általános iskoláról, 3000 cigány többségű és 1200 homogén cigány osztályról tudnak,1 s ezek az adatok nem pusztán a cigányság dinamikusabb szaporulatát tükrözik, hanem a szülőhelyüket elhagyó nem cigány fiatalok számának rohamos növekedéséről is hírt adnak. S az elvándorlás okai között előkelő helyen szerepel az iskolák színvonalának romlása is! Nem a romák kirekesztésének szándéka, hanem a magukra hagyott térségek létfeltételeinek drámai romlása, az egzisztenciális bizonytalanságtól való félelem motiválja ezt a magatartást. Vagy nem is ismerik, vagy benne élve sem értik ezt a szomorú valóságot, akik a diszkriminációt ostorozva, a toleranciáról papolva próbálják megmenteni a cigányságot a gettósodástól! De tegyük a szakma (a pedagógia, a didaktika) mérlegére is azokat az érveket, amelyek szerint a formálisan integrált oktatás lenne a kisebbségek és a többségi társadalom harmonikus együttélésének legfontosabb feltétele. Akik a tantermi együttlétet tekintik a romaintegráció elengedhetetlen feltételének, az alábbi összefüggéseket és kérdéseket nem gondolták végig:

  • Ha a cigányság leszakadásának folyamata az utóbbi 15-20 évben gyorsult fel, s az iskolai szegregáció kirívó példái is erre az időszakra esnek, az azt jelenti, hogy a roma társadalom mélyszegénységbe zuhanó nemzedéke még az integrált oktatás keretei között élte meg gyermekkorát. Talán eléggé egyértelmű, hogy az ő szociális katasztrófájuknak nem az iskolai diszkrimináció volt az oka!

     

  • Azokban a térségekben, ahol a cigány és nem cigány lakosság egyaránt kiszorul a munka világából, a legmagasabb színvonalú integrált oktatás sem menti meg a közösséget a széteséstől: a deviáns viselkedésformák, a bűnözés eluralkodásától, a hétköznapi konfliktusok „kezelésének" erőszakos kísérleteitől.

     

  • Ha az elkülönült oktatási forma - amely a Magyarországon már régóta létező, mindig is elkülönülő nemzetiségi-kisebbségi oktatás keretébe illeszkedik - éppen az egyenlő bánásmódot valósítja meg, akkor pusztán az elkülönültsége okán szükségszerű-e nem-integrálóként feltételezni?

     

- Integrál-e az az oktatási forma, amely az eltérő kulturális értékekkel, a lehetséges szociális és nyelvi hátrányokkal nem törődve, a többségi középosztályi értékekre alapozva fogalmaz meg elvárásokat a belépő cigánygyerekekkel szemben?

  • Az integrált oktatás legitimációjával, az annak keretében megvalósuló, nemzetiségi projektnek álcázott szegregáció nem szegregáció?"2

     

Az integrációnak azok a technikái, amelyek a rasszista hajlamok elleni küzdelem jegyében a legtöbb hátránnyal s ezért a sikeres szocializáció legkisebb esélyével rendelkező gyermekek előképzettségéhez igazítják a közoktatás színvonalát, néhány évtized alatt megsemmisíthetik azt a szociokulturális közeget, amelyhez a cigányság felzárkózhatna. Romáknak és nem romáknak közös érdeke, hogy az esélyegyenlőség megteremtésének ne ez a nivelláló módszere kapjon kormányzati támogatást. Az egyenlő bánásmód követelménye nem azáltal teljesül, hogy mindenki a minimumát sajátítja el a munkaerő-piaci alkalmassághoz szükséges készségeknek és ismereteknek, hanem ha az állam teljesíti az alkotmányban reá háruló kötelezettségét, mely szerint a közoktatás intézményei minden segítséget meg kell hogy adjanak iskolaköteles polgáraiknak ahhoz, hogy képességeik szerint váljanak kiművelt felnőtté. Eza követelmény persze azt is jelenti, hogy az integráció programja nem redukálódhat a tanteremben való fizikai együttlétre. Afelzárkóztatási kísérletek csak akkor lehetnek eredményesek, ha a jelenlegi gyakorlathoz képest lényegesen alacsonyabb létszámú - és szükség esetén további csoportokra bontott - osztályokban folyik a tanítás. A szegregáció veszélye csak akkor állna fenn, ha a csoportbeosztást megelőzően már az osztályok összetételében az etnikai alapú elkülönítés szándéka volna tetten érhető. Majd ha ez a fajta rugalmas, a tanulók tantárgyak szerint változó képességeihez igazodó csoportszervezés általánossá válik, akkor lesz csak látható, hogy a gyermeküket menekítő nem cigány szülők döntését milyen mértékben motiválja zsigeri xenofóbia, és mennyiben „csupán" a gyermekük előmeneteléért érzett aggodalom. Azt gondolom, megjósolható: a vegyes etnikumú iskolák szakmai-pedagógiai minőségük érzékelhető javulásával visszanyerhetik természetes szocializációs szerepüket. Ám ha ez a minőségi fordulat nem következik be, az iskolai integráció mai formái a cigányság még végletesebb elszigetelődéséhez, s a többségi társadalom további balkanizálódásához vezethetnek.

Rasszizmus: Az értelmező szótár szerint fajgyűlöletet, fajüldözést, faji alapon való kirekesztést jelentő szó nem a cigánykérdés súlyosbodása miatt került napjaink politikai szótárába. Avád, amely szerint a magyar nemzeti érzület lényegéhez tartozik az idegengyűlölet és a kirekesztés hajlama, a 19. század végi „úri antiszemitizmus" szervezett megnyilatkozásainak ellenhatásaként vált - érthető módon - egy politikai ideológia sarkaltos tételévé, s majd a holocaust után, a kommunizmus kemény és puha diktatúrájának évtizedeiben lett - teljesen indokolatlanul - egy tudatosan megosztó kultúrpolitikai stratégia taktikai fegyvere. Amikor a rendszerváltozást közvetlenül megelőző és követő esztendőkben az állampárt (és jogutódja), illetve az első polgári kormány liberális ellenzéke is ehhez a taktikai fegyverhez nyúlt, nemcsak azzal követett el súlyos tragikai vétséget, hogy hamis tanúként szólalt meg egy történelmi perben, hanem - elsősorban - azzal, hogy a magyar nemzeti tudatnak egy hosszú ideig jegelt, s ezért különös bánásmódot igénylő sérülését szándékosan elfertőzte, s ezáltal szellemi közéletünket anakronisztikus belharcok színterévé téve - önmagával együtt - az egész magyar politikát a provincializmus mocsarába rántotta. Amikor azt mondom, hogy mindez hazai liberálisaink tragikai vétségének következménye volt, már alig igazolható jóhiszeműségemmel az ártatlanság vélelmének elvét követem. Abban a reményben teszem ezt, hogy még mindig lehet közöttük, aki taktikai játékuk katasztrofális következményeit felismerve tragikus hősként kiált föl - vagy mormolja maga elé -: „Nem ezt akartam, nem ezt!" Ha ez megtörténne, velük együtt, ha nem, hát nélkülük kell eljutnunk a felismerésig: „tudjuk, miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép." Mert nem vitathatjuk, hogy a magyar zsidóság 20. századi kálváriája miatt elháríthatatlan felelősség hárult a megcsonkított ország s végül a szuverenitásától is megfosztott nemzetállam kollaboráns politikai elitjére, s hogy a mulasztás erkölcsi vétségének vádja alól egészében a civil társadalom sem menthető fel. Ugyanakkor ki kell mondanunk, hogy a rendszerváltás során senkinek nem volt oka attól tartani, hogy ez a súlyos örökség rányomja a bélyegét az új köztársaság politikai kultúrájára, s hogy bármely kisebbség hátrányos helyzetbe kerülhet a rasszizmus intézményesülése következtében. Amennyiben az egyes társadalmi csoportok közötti feszültségek ellenszenvvé, az ellenszenvek gyűlöletté, a gyűlöletek kirekesztő magatartássá, netán erőszakos tettekké fajultak, e kórtünetek okát nem a kollektív tudatalattiból elszabaduló xenofób indulatokban, hanem a szociális érzékenység, a jogérzék és a kulturális alkalmazkodóképesség tűréshatárát jelző önvédő reflexekben kell keresnünk. A rasszista indulat oka a másik ember, a másik csoport etnikai hovatartozásának puszta ténye, a cigány és nem cigány közösségek egymás iránti növekvő bizalmatlanságának, a félelmek táplálta gyűlöleteknek a hátterében viszont a mélyszegénységbe és létbizonytalanságba zuhanó társadalmi csoportok pánikreakciója működik.

Kirekesztés, diszkrimináció, szegregáció:A liberális politikai szótárban ezek a fogalmak egyszerre utalnak - általánosságban - azokra a beteges hajlamokra, amelyek - szerintük - a rasszizmustól fertőzött többségi magyar társadalmat képtelenné teszik a kisebbségekkel szembeni toleranciára és empátiára, s azokra a konkrét okokra, amelyek a cigányság integrációját akadályozzák. Miként nem vitatható az a kultúraantropológiai tény, hogy a létükben fenyegetett közösségek önvédő reflexei a xenofóbia tüneteiben is megnyilvánulnak, azt sincs okunk tagadni, hogy a romák és a magyarok érintkezésében egyre gyakrabban találkozunk a relatív kisebbség kiiktatásának, elszigetelésének kísérleteivel. (Relatív kisebbségről kell beszélnünk, mert ahol a cigányság kerül többségbe, a magyarellenességnek éppoly egyértelmű tüneteibe ütközünk, mint aminő heves idegengyűlölet tanúi lehetünk a létfeltételeit és létbiztonságát a cigányságtól féltő magyarok körében.) Akétségtelenül erősödő, aggasztó tendencia ellenére sem indokolt azonban a cigányság leszakadásának okát tudati-érzületi, illetőleg csoportlélektani jelenségekben keresnünk. Mert a tarthatatlanná váló állapotokat nem a kirekesztés, a szegregálás szándéka, hanem a kirekesztődést, a szegregálódást előidéző rendszermechanizmusok és történelmi kényszerek okozták.

Mik is ezek?

Mindenekelőtt a piacgazdaság szükségleteihez igazodó hatalomtechnikai automatizmusok, amelyek mögött azonban a modern kori társadalomszervezés eszméinek, célképzeteinek belső ellentmondásai is hatnak még. Már a 18. század végén uralkodóvá váló társadalmi eszmék (szabadság, egyenlőség, nemzetiség/testvériség) is magukban hordozták a kulturális/etnikai kisebbségek jogfosztásának és marginalizációjának veszélyét, hiszen - miként a 19. század uralkodó eszméiről értekező Eötvös József meggyőzően bizonyította - azok egymást logikailag kizáró ideák voltak. A cigányság nézőpontjából ez azt jelentette, hogy sorsdöntő választásra kényszerültek: vagy a szabadságukról mondanak le egyenjogúsításuk érdekében, vagy a többségével egyenértékű állampolgári státusuk rovására őrzik meg szabadságukat (amennyiben persze az állam törvényei nyitva hagyják a döntés lehetőségét!). Magyarán: a felvilágosodás politikai filozófiája - és a felvilágosult abszolutizmus hatalmi rendszere - számukra nem az integrálódás esélyét, csupán a beolvadás (asszimiláció) és a szegregálódás közötti választás lehetőségét kínálta. Meg kell jegyeznünk: nem a cigányság különös dilemmája volt ez. A zsidók emancipációjának reformkori programja is az asszimilációjukat sürgette, s hogy ez a korabeli közgondolkodásban - az izraelita kisebbség közvéleményében is - felszabadulások lehetőségeként tudatosult, azt az magyarázza, hogy korábban az asszimilációjuknak is törvényi akadálya volt. S mivel a cigányság és a zsidóság sajátosan kisebbségi problémaként élte meg ezt a döntési kényszert, az ő nézőpontjukból sokszor nem volt érzékelhető, hogy a nemzeti identitásához ragaszkodó magyarság is ugyanezzel az alternatívával szembesült. Azokat a politikai feszültségeket - nemegyszer súlyos konfliktusokat -, amelyek a Habsburg-dinasztia iránti elkötelezettség és a nemzeti ellenállás szellemének örökös súrlódásából fakadtak, ugyanez a dilemma generálta, s az e feszültségből kirobbanó forradalmaink és szabadságharcaink tragikus végkifejlete határozta meg legújabb kori történelmünket - mind a mai napig. A közösségi identitás jegyei és spirituális értékei kerültek a mérleg egyik serpenyőjébe, míg a másikra a modernizáció materiális előnyei nehezedtek. Tipológiai értelemben nincs tehát lényeges különbség a magyar és a cigány létkérdések között, ám - paradox módon - éppen ez a sorsrokonság vezetett a két nép viszonyában egyre súlyosabb konfliktusokhoz. Mindaddig ugyanis, amíg az önazonosságát őrző többségi társadalom meg tudott birkózni a civilizáció uralkodó trendje által diktált követelményekkel, a cigányság számára ismerős közegben egyértelmű normák jelezték a beilleszkedés, az alkalmazkodás irányát. Amint azonban maga a többségi társadalom veszítette el tájékozódóképességét, a kisebbségeknek már nem volt mihez igazodniuk. Megismétlődött, amiről Bibó István írt a zsidókérdést elemző tanulmányában: ahogyan a 19-20. század fordulójának vadkapitalizmusa szétroncsolta a magyar társadalom szövetét, s ezzel - követhető minták hiányában - elakadt a zsidóság eladdig sikeres asszimilációjának folyamata, a rendszerváltozás nemzeti programját kisiklató szabad piacgazdaság is szétzilálta azokat a szabályozó rendszereket, amelyek a nagyobb és kisebb közösségek együttélését szavatolhatnák. Mondhatjuk erre, hogy megtévesztés áldozatai lettünk, de a kérdés nyitott marad: miért vagyunk ennyire megtéveszthetők? A lehetséges válaszok nem kerülhetik meg a történelmi okokat. Olyan kultúrában nőttünk fel, amely hozzászoktatott az eszméket és a valóságot egyenértékű tényekként kezelő gondolkodáshoz. Ezúttal nem a kommunista diktatúra utópiákkal átitatott, s ily módon humanizált nyomasztó realitására gondolok. A modern kori Európa már a humanizmussal is csalta magát, hogy majd a liberalizmus szabadságvallásának mámorában, s az emberi jogok eszméjének bűvöletében végképp elveszítse a társadalmi valóságok iránti természetes érzékét. A humanizmusnak az „csak" a tévedése volt, hogy Isten helyett az embert próbálta az univerzum középpontjába állítani. A történelem mérlegén az a mulasztása bizonyult súlyosabbnak, hogy - miként Heidegger mondja - „nem helyezte elég magasra az ember humanitását".3 Az ember eszméje, metafizikai fogalma iránti lelkesedést nem kísérte a szenvedő, a megalázott, az elnyomott, a reménytelenül küzdő konkrét emberre hangolt érzékenység. S a győztes polgári, illetőleg bolsevik típusú forradalmak nyomán ez a metafizikai ember-kép uralta a politikai filozófiákat is. Atörvény előtti egyenlőség elve éppúgy absztrakt individuumokra utal, miként az emberi jogok sokadik generációs teóriája. Éppen a mi - a rendszerváltozás során - szerzett tapasztalataink figyelmeztetnek különös nyomatékkal, hogy mi magunk is az újkori Európa metafizikai gondolkodásmódjának az örökösei vagyunk. Hiszen a nyugati típusú civilizációs modellünk jogrendjében tökéletesen megférnek egymás mellett az ember kodifikált ideálképének és tényleges helyzetének vérlázító ellentmondásai. A közösségi és személyiségi jogok, az adatvédelmi szabályok éteri finomságú cizelláltsága mit sem változtatnak a tényen, hogy a szabad piacgazdaság rendszere az anyagi és kulturális javak elosztásának egyenlőtlenségét minden korábbi társadalmi formációhoz képest kiélezettebbé és elviselhetetlenebbé teszi. S ha nem ezen az öröklött, szervi betegségünkön, csupán közérzetünk tünetein próbálunk változtatni, a cigánykérdés megoldásához sem juthatunk közelebb.

Alapelvek

Különös paradoxonnal van dolgunk. Míg egyfelől a legszembetűnőbb kórtünetek hívják fel a figyelmünket a roma kisebbség tarthatatlan helyzetére, másfelől mind e népcsoporthoz való tartozás kritériumainak, mind szociális állapotuk specifikus jegyeinek meghatározására törekedve komoly jogi, politikai és morális nehézségekbe ütközünk.

1. A kisebbségi és a személyiségi jogok hibás értelmezése miatt a vállalt cigány identitás sem számon tartható, minek következtében bizonyos - az etnikai közösséget megillető - jogosultságoknak és kedvezményeknek nincs regisztrálható jogalanya. Miután a jogosultságok és kedvezmények fedezetét részint állami költségvetési, részint uniós források biztosítják, a felhasználók azonosíthatatlansága a permanens korrupció lehetőségét jelenti. S noha ez csupán gazdasági és morális károkat okoz, nem elhanyagolható a jogi rendezetlenség politikai kockázata sem. Nem nehéz belátni, hogy ahol egy kisebbség lélekszámára utaló adatok - az adatfelvétel praktikus, konkrét céljától függően - nagyságrendi eltéréseket mutatnak egy-egy választási cikluson belül, ott éppen az adott kisebbség érdekeit szolgáló távlatos tervek kidolgozására s azokat támogató politikai koncepció képviseletére nincs komoly lehetőség. („Az adatfelvételek szükségességét és lebonyolításának módját illetően továbbra sincs egységes kormányzati álláspont. A roma integráció koordinálásáért felelő tárca »szakmapolitikailag« nem ért egyet azzal, hogy az oktatás, egészségügy, lakhatás kapcsán etnikai adatok gyűjtésére kerüljön sor." ÁSZ, 10. Ennek tulajdonítható, hogy „1994 óta semmiféle országos reprezentativitású rendszeres adatgyűjtés nem folyt a roma népesség helyzetéről." 10. Ez azért is érthetetlen, mert maga »a Rasszizmus és az Intolerancia Elleni Európai Bizottság /ECRI/ legutóbbi magyarországi jelentésében támogatta az etnikai alapú adatgyűjtést«. - Összegező, helyzetfeltáró tanulmány A magyarországi cigányság helyzetének javítására és felemelkedésére a rendszerváltozás óta fordított támogatások mértékéről és hatékonyságáról; Állami Számvevőszék - Fejlesztési és Módszertani Intézete; 2008. április; 57.)

2. Gyakran olyankor is romakérdésről beszélünk, amikor nem etnikumspecifikus problémákról van szó. A magyarországi mélyszegénység szenvedőinek mintegy kétharmada nem cigány. Következésképpen a mélyszegénységet előidéző okok sem a romák génjeiben vagy kultúrájában keresendők. Logikusnak látszik ezért az a fajta társadalompolitikai stratégia, amely szerint a cigánykérdést ki kell szabadítani az etnicizáló ideológiák fogságából, s a mögötte rejlő szociokulturális tartalmakat le kell fordítani az ágazati politikák nyelvére. Azaz ugyanúgy ki kell terjeszteni a cigányságra a település- és foglalkoztatáspolitikai programokat s az oktatás- és egészségügyi reformokat, miként a többségi társadalomra, s máris megtörténhet az integrációjuk.

Szuhay Péter, a magyar cigánykérdés egyik legavatottabb és legelkötelezettebb kutatója például abban látja „a probléma lényegét", „hogy a segítés szándékával ugyan, de bizonyos emberi problémákat mi magunk etnicizálunk azáltal, hogy a megoldás kulcsát az etnikai megjelöléshez társítandó pozitív diszkriminációban keressük. Az iskolában tanulók le- és elmaradása ugyanis eredendően nem etnikai, hanem társadalmi helyzetükből következik. Abban a pillanatban, ahogy etnikus értelmezést adunk a munkanélküliségnek, a szakképzettségnek, illetve azok hiányának, felkínáljuk a társadalom számára is a problémák ebben a dimenzióban való kezelését. Ha a problémát minden esetben úgy kezelnénk, hogy általában véve a munkanélküliséget fel kell számolni, illetve munkához és jövedelemhez kell juttatni embereket, esetleg szegény sorsú családok gyermekeinek iskolai lemaradását kell megakadályozni, akkor talán mások sem cigány problémaként fogják a kérdéseket kezelni."4

Szuhay álláspontja rendkívül figyelemreméltó, s különösen megszívlelendő az az érve, mely szerint az etnicizáló megközelítések jogi és morális normákat is sérthetnek. Igaza van: „Tudomásul kell vennünk, hogy vannak olyan csoportok, akiket romának tartanak, de ők saját törekvéseikben más kötődéseket hangoztatnak, tehát a szabad etnikumválasztás értelmében akceptálnunk kell ezt. (...) Figyelembe kell vennünk azt, hogy egyes csoportok kategória rendszerében egyszerre lehet jelen a kifelé magyarként, a befelé valamelyik roma csoportként való önmeghatározás."5 S hogy az identitásválasztásnak ez a lehetősége nem pusztán absztrakt emberi-jogi doktrína, hanem szociológiai tény, annak igazolásául Szuhay saját kutatói tapasztalatára hivatkozik: „A néhány településen végzett terepmunka meggyőző erővel bizonyította, hogy a cigánynak minősített közösségek még a kisebbségi önkormányzat alakításának a lehetőségét is elutasították, hiszen a helyi társadalom integráns, nem különválasztható részének tekintik magukat."6

Szuhay észrevételei és javaslatai az állami cigánypolitika helyes irányáról folyó immár két évtizedes vitához kapcsolódnak. Eza vita arról szól, hogy „miként kezelje az állam a cigány ügyet: emberi jogi - kisebbségi, vagy szociális-foglalkoztatási kérdésként".7 S ha ez utóbbi mellett dönt: „egységes szegénypolitikát, vagy romapolitikát folytasson-e?"8 Az egyik álláspont szerint „a roma lakosság differenciáltsága miatt sem célszerű a támogatásokat etnikai hovatartozáshoz kötni", a másik úgy véli: „egyedül eredményre vezető a kifejezetten romákat célzó programok kidolgozása és megvalósítása."9

Ha a kormány mozgástere kizárólag arra korlátozódna, hogy eldöntse: közvetlenül - az általános szociálpolitika eszközeivel - vagy közvetve - a kisebbségi önkormányzatokon keresztül kezelje a cigányság problémáit, egyfelől meg kellene értenünk az adatfelvételekkel kapcsolatos tartózkodását, másfelől be kellene látnunk: a „szegénypolitikát" vagy „romapolitikát" kérdésben nem lehet jól dönteni. Egy olyan országban, ahol a politikai hatalom évtizedeken keresztül az állampolgárok gondviselőjének szerepében tetszelgett, majd - a rendszerváltozást követően - éppen a legrászorultabbakat szolgáltatta ki a piacelvű szelekció nyomásának, mindaddig, amíg újra nem teremtődnek a civil társadalom önkorrekciós mechanizmusai, az államnak nem pusztán pénzintézeti funkciója van. Azaz nem egyszerűen a segélyek és rehabilitációs költségek összegéről, illetve folyósításának módjáról kell döntenie, hanem mindenekelőtt saját magát: teljes intézményrendszerét és nemzetstratégiáját kell újjáformálnia ahhoz, hogy képes legyen megbirkózni az eszkalálódó nyomor következményeivel.

Az egyenlő bánásmód elve ugyanis könnyen félreérthető. Ha az azonos mértékű segítséget jelenti, alkalmazása sikeres lehet. De ha ez az elv azt írja elő, hogy az etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül közelítsünk pl. a munkanélküliséghez vagy az oktatáshoz, akkor kudarcra van ítélve. (Ezért is eredménytelen az iskolai látszatintegráció!) Mert a cigánykérdésnek éppen az a lényege, hogy ugyanazokat a célokat nem lehet ugyanazokkal a módszerekkel követni. Amodern civilizáció, a politikai demokrácia és a piacgazdaság természete - dinamikája csakúgy, miként nehézkedési ereje - a befogadó kultúrák alkatához igazodik, márpedig a nyelvük, törzsi-családi identitásuk és erkölcsi szokásaik szerint erősen tagolt cigány társadalmat - a kívülállók szemében - éppen a civilizációs hatásokkal szembeni sajátos attitűdjük formálja egységes közösséggé. S noha természetesen nem vitatjuk, hogy a beszélt és a zenei anyanyelv, a közösséget működtető jogi és etikai normák a művészetekben megnyilatkozó különös ember- és világkép mind-mind a sajátos kultúra lenyomatai és hordozói, mégis azt állítjuk, hogy a politikának közvetlenül nem ezekkel a tárgyiasult médiumokkal, hanem a sajátos kultúra szellemében gondolkodó és cselekvő emberi szubjektumokkal van dolga.

Ha pedig nem külső jegyekben, hanem a többségi társadalom irányában tanúsított magatartásban ragadjuk meg a cigánykultúra lényegét, e magatartásban egy különös ambivalencia jeleit tapasztalhatjuk. Arról a belső - tudati-pszichikai - beállítódásról van szó, amelyben egyidejűleg vannak jelen a modern világ elfogadásának (igenlésének) és elutasításának hajlamai. (Figyelemre méltó, ahogyan a neves cigány író, Ruva Farkas Pál szemléletében is felbukkan ez az ambivalencia. Kívánatos célnak tekinti a romák polgárosodását, de úgy látja, hogy „megfertőzte a romákat a civilizáció", s azért „hígult föl" közösségeik „erkölcse és kötelességtudata", mert „egész Európában a történelmi visszatekintés alapján nem volt egy letelepedésre vonzó modell a »fehérek életvilágát« tekintve. Acigány élet szabadabb volt, s ez a lényeg: a szabadságot mindennél többre tartották a múltban és a jelenben egyaránt. Talán a génjeik irányították őket abban, hogy a mások irányítását, az uralkodó osztály által sarcoló rögökhöz kötő életformát soha nem tudták elfogadni a cigányok." 16. Ruva Farkas Pál: GIPSY PASSIÓ Taksony, 2006.) Ennek az ambivalenciának a tudomásulvétele és megértése s legfőképpen a számukra is elfogadható értelmezése lehet a cigány-kérdés megoldásának a kulcsa. Mert ha abból a romantikus előítéletből indulunk ki, amely szerint a romákban egy primitív 'természeti állapot' iránti vonzalom mindig is erősebbnek bizonyult a civilizált közösségekhez való alkalmazkodás képességénél (vagy indítékánál), mi magunk emelünk korlátot a polgárosulni vágyó cigányság elé. Ám ha készek vagyunk belátni, hogy a törzsi tradíciók csak akkor bizonyulnak erősebbnek a civilizáció csábításánál, ha azok az egyéni és közösségi autonómia magasabb fokát kínálják, mint aminőt az integrációval elérhetnének, a cigányság elkülönülésének okát nem az ő makacs ellenállásukban, hanem az integrálás módjának, technikájának alkalmatlanságában fogjuk felismerni.

Mindenekelőtt azt kell belátnunk, hogy a civilizáció - a tudományos és az ipari forradalmak, a globális kommunikációs és technológiai rendszerek - mint az ember által teremtett második természet soha és sehol nem illeszkedett harmonikusan az ember természetéhez. Nemcsak azért, mert a fizikai környezet gyors változásai az ember biológiai és pszichikai alkalmazkodó képességét nehéz próbára tették, hanem azért is, mert a társadalmi egyenlőtlenségek elmélyülése is a civilizáció átkaként tudatosult. S ha nem fogadjuk is el azokat a katasztrófa-prognózisokat és negatív utópiákat, amelyeket részint vallásos-spirituális mozgalmak ideológusai, részint a tudományos-fantasztikus művek vetítenek elénk, nem mehetünk el kézlegyintéssel az olyan kordiagnózisok mellett, amelyek - mint pl. a Nobel-díjas Konrad Lorenzé -

a biológiai és a kulturális evolúció eltérő sebességének növekvő kockázataira figyelmeztetnek. Annyit kívánok pusztán jelezni, hogy a cigányság beilleszkedési problémái csak másodlagosan jogi-politikai, illetőleg szociokulturális természetűek; mert ezek csak konkrét megjelenési formái, származékai annak a mélyen rejlő disszonanciának, amelyet az antropológiai adottságok viszonylagos állandóságával szemben a modern kori társadalmak külső környezetének száguldó iramú változásai okoznak. Emiatt a mélyen rejlő - s ezért direkt politikai eszközökkel nem feloldható - disszonancia miatt bizonyultak tragikusan sikertelennek a 19-20. század erőszakelvű baloldali forradalmi kísérletei, s ugyanezért van kudarcra ítélve a demokrácia exportját erőltető neoliberálisok és neokonzervatívok militáns stratégiája. Azt a szakadékot, amely a ma élő emberiség nyomortól és reménytelenségtől szenvedő túlnyomó - mintegy 4/5-nyi - többsége és a civilizáció kedvezményezettjei között tátong, s amely a permanens demográfiai robbanás következtében egyre mélyül, semmiféle hatalomtechnikai módszerrel nem lehet betemetni. Kizárólag olyan technikákkal lehet(ne) megállítani s majd megfordítani a végzetesnek ígérkező trendet, amelyek - a bal- és jobboldali világmegváltó törekvések lesújtó tapasztalataiból okulva - nem ideális társadalomszerkezeti modellekkel (szocializmus, demokrácia, piacgazdaság) próbálják elfedni a civilizációs konfliktusokat, hanem ez utóbbiak rendszer semleges kezelésének gyakorlati követelményeihez igazítják a hatalmi struktúrákat.

Globális kiterjedésű és több évszázados társadalomtörténeti folyamatokról lévén szó, okkal vetődhet fel a kérdés: mit tehet a magyar társadalom, a magyar politika a maga mozgásterét nagyságrendekkel meghaladó méretű világkrízissel szemben?! Aromaügyek kriminalizálódása láttán bármenyire indokoltnak látszik is az értelmiségi körökben is eluralkodó szkepszis, mégis azt válaszolhatjuk, hogy sokat. Mindenképpen többet annál, mint amennyi a magyarországi romapolitika eddigi teljesítménye alapján prognosztizálható lenne. Nem gyógyíthatatlan alkati optimizmus, hanem a probléma nagyon is tárgyszerű értelmezése mondatja ezt velem. Azoknak a tényeknek a tudomásulvétele, amelyek azt jelzik, hogy a magyarországi cigányság és a többségi társadalom viszonya történelmi fordulópontjához érkezett. Elég talán, ha három súlyos - s minden korábbi módszerrel megközelíthetetlen - fejleményre: (1) a cigány és nem cigány népesség szaporulatának az előbbiek javára billenő arányváltozására; (2) a rendszerváltozást követő szociális krízis etnicizálódására és kriminalizálódására; s végül (3) a roma-kártya politikai célú kijátszásának, a hatalom általi manipulálhatóságának legális lehetőségeire utalok. A három fejlemény együtt olyan kihívást jelent, ami - nem is csak hosszabb távon - az állam működőképességét teszi próbára. S miután a közösségek részben lappangó kreatív erői, részben leromlott állapotú önszabályozó képességei többnyire csak kritikus helyzetekben szoktak aktivizálódni, történelmi tapasztalataink alapján okkal hihetjük, hogy a magyar társadalom újjászerveződését éppen a cigánykérdés megoldásának elodázhatatlansága fogja kikényszeríteni.

A megoldás nehézségei és esélyei

A cigányság helyzetének különös paradoxona, hogy materiális létfeltételeik éppen akkor váltak tűrhetetlenné, amikor a jog és a politika szférájában szinte korlátlan mozgástér nyílt meg a számukra. Ha a kelet-közép-európai térség egyes államai vonakodtak is a kisebbségi jogok rájuk is alkalmazható értelmezésétől, az Európai Unió kikényszerítette ezt, s láthatólag számon is kéri tagjaitól a legalapvetőbb demokratikus játékszabályok betartását. Ha az unió részéről csak formális gesztusokról lenne is szó, a cigánypolitika általa teremtett új dimenziója akkor sem hagyható figyelmen kívül, hiszen a cigányság önszerveződése és érdekérvényesítése szempontjából fontos szerephez juthatnak a brüsszeli és strasbourgi fórumok. Félő azonban, hogy lényeges változást előidéző érdemi intézkedések Európától sem várhatók. Nem azért, mintha az ágazati politikákban - foglalkoztatás, egészségügy, oktatás - felhasználható uniós források jelentéktelenek lennének, s még kevésbé azért, mert okunk volna kételkedni intézményeik segítő szándékának őszinteségében. Szkepszisünk inkább azért indokolt, mert az uniónak sincsenek politikai eszközei ahhoz, hogy a szociális feszültségeket generáló gazdasági folyamatokat ellenőrizze, s még kevésbé ahhoz, hogy a piac logikájával szemben társadalmi érdekeket részesítsen előnyben. Az igazi integráció pedig csak akkor kezdődhetne el, ha a piac logikája - saját hosszabb távú érdekeit követve - maga igazodna egy-egy térség humán erőforrásainak adottságaihoz, és nem mindig a legnagyobb haszonnal kecsegtető projektjeihez keresné a kész - vagy az olcsón kiképezhető - munkaerőt. Azok a „munkaerőpiaci reintegrációs programok", amelyek pályázatok útján elnyerhető állami vagy uniós forrásokra támaszkodnak, alkalmasak lehetnek a tűzoltásra: egy-egy település vagy egy-egy szakmai közösség számára komoly segítséget jelenthetnek, de nem képesek megfordítani azt a tendenciát, amely a mélyszegénységbe zuhanók táborának dinamikus növekedéséhez vezetnek. Egy átfogó és mélyreható európai cigánypolitikai programnak nem az volna a feladata, hogy a jelenleginél nagyobb hatásfokkal kompenzálja a szabad piacgazdaság által okozott károkat, hanem hogy magának a gazdaságnak a mechanizmusaiban juttassa érvényre a társadalompolitikai racionalitást.

Persze - a már említett okok miatt - dőreség volna azt várni, hogy az unió csúcsintézményeiből induljon ki ilyen horderejű kezdeményezés. Az európai integráció folyamatában semmi olyan lényeges fordulatra, minőségi változásra nem számíthatunk, amelyhez a döntő impulzust ne a tagállamok egyértelmű politikai akarata adná. Azon legyünk, hogy megérlelődjék és kifejeződjék ez a politikai akarat! Tisztában kell lennünk azzal, hogy az európai cigányság többsége a mi - kelet-közép-európai - térségünkben él, s hogy a népesedési előrejelzések alapján a cigánykérdés valamennyi dimenzióját e térség társadalmainak kell megoldania. Amagyar állam cigánypolitikája ezért több irányban is szolgálhatja az európai integráció ügyét. Túl azon, hogy a legnagyobb hazai kisebbség életminőségének normalizálása eminens belpolitikai érdek, a magyarországi cigányság civilizálása (felzárkóztatása) a szomszédos államok számára is mintát kínálhat. Egy összehangolt és sikeres térségi cigánypolitika pedig Európa egészének is a javára lenne, mert megóvná a posztkommunizmus legsúlyosabb társadalompolitikai problémájának exportálásától. A huszonnegyedik órában vagyunk. A késlekedés azzal a súlyos kockázattal jár, hogy - hadra fogható, képzett s a maga érdekeit képviselni tudó munkavállalók hiányában - a szabad piaci emberkereskedelem más földrészek emigránsaival betelepített munkáskolóniákkal csábítaná ide a tőkét, hogy majd a multik profitjának morzsáiból fedezzük a rasszizmus, a szegregáció és a diszkrimináció elleni küzdelem állami költségeit.

Bármily botrányos vétségeket és mulasztásokat követett is el gazdasági és politikai elitünk a kisebbségekkel szemben, tudnunk kell, hogy a magyar cigányság polgárosulásának még a rendszerváltozást követő időszakból is vannak folytatható előzményei. Nem véletlen, hogy „mind számarányukat tekintve, mind abszolút mértékben jóval kevesebb roma emigrált Magyarországról, mint a többi kelet-európai országból"10, s hogy a legnagyobb cigány szervezet, a Lungo Drom több száz helyi vezetője tett hitet - a 2009 tavaszán rendezett parlamenti konferencián - a kettős identitás vállalásának értelme, azaz a többségi magyar társadalommal való együttélés és együttműködés mellett. Azok a hazai és uniós források sem vesztek mind kárba, amelyek az utóbbi két évtized úgynevezett romafelzárkóztatási programjainak a fedezetét nyújtották. Ha egy részüket felemésztette is a fölösleges adminisztráció, s egy másik hányaduk a korrupció süllyesztőiben tűnt is el, a fennmaradó százmillióknak köszönhetően cigány fiatalok ezrei jutottak az önképzés, a továbbtanulás és a családalapítás lehetőségéhez. S noha a nyomasztó statisztikai összképen ez nem sokat változtat, észre kell vennünk, hogy felnőtt egy új cigány értelmiségi réteg, amelynek politikai tapasztalataival, mozgósító képességével és közéleti ambícióival merőben új szociológiai tényként kell számolnia a politikának. Figyeljünk rájuk, keressük őket is, s próbáljuk meg közösen kimunkálni a következő húsz év társadalomépítésének módszereit!

Jegyzetek

1 Lásd: Szabóné Kármán Judit: Aroma/cigány népesség helyzete; In: Magyar lelkiállapot, Semmelweis Kiadó; Szerk.: Kopp Mária; Bp., 2008. 419.

2 Csovcsics Erika: Szegregál-e a roma nemzetiségi gimnázium? Romák a XXI. század Magyarországán; Multidiszciplináris konferencia a Kölcsey Ferenc Protestáns Szakkollégium szervezésében; Bp., 2001. március 24-25.

3 Martin Heidegger: Költőien lakozik az ember; Athenaeum könyvek; T-Twins Kiadó, 1994. 134.

4 Szuhay Péter: Cigány kultúra értelmezések; Romák a XXI. század Magyarországán; 21.

5 Uo.

6 Uo. 22.

7Összegező, helyzetfeltáró tanulmány:A magyarországi cigányság helyzetének javítására és felemelkedésére a rendszerváltozás óta fordított támogatások mértékéről és hatékonyságáról; Állami Számvevőszék - Fejlesztési és Módszertani Intézete; 2008. április 14.

8 Uo.

9 Uo.

10 1997-es adat. Z. Barany: 239.

http://www.magyarszemle.hu/szamok/2009/5/Baliteletek_tennivalok_es_eselyek

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

Diplomás asztrológustól: A nyárra való tekintettel. Horoszkóp + 3 éves elõrejelzés 2000 Ft. a konzultáció ingyenes!Katt!    *****    Szeretted a Trónok Harcát? Ha Westeros lenyûgözött, akkor Aneliath sem okozhat csalódást - Csatlakozz! FRPG    *****    Unalmas a nyár? Szeretnél kikapcsolódni? Az írás a véredben van? Szeretnéd kiélni a vágyaidat? - CSATLAKOZZ - FRPG    *****    SZEREPJÁTÉK - Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    A te szavazatodra is szükség van, kérlek szavazz a családi napos pályázatunkra. A fõoldalról a szövegre klikkelve...!    *****    A nyárra való tekintettel óriási akciót indítok.Születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés 2000 Ft.A konzultáció ingyenes!    *****    Ha diplomás asztrológustól szeretnél horoszkópot + 3 éves elõrejelzést,rendeld meg.Most minden megrendelés csak 2000 Ft    *****    "Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    "Néha a legrosszabb befejezések egyáltalán nem is befejezések." - Vámpírnaplók FRPG    *****    Szerepjáték &#8211; Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    A horoszkóp a lélek tükre, most nagyon kedvezõ nyári lehetõség, akcióra van lehetõséged, használd ki. Várlak az oldalon!    *****    BOOKISLAND - könyvajánlók, ahol a könyvek életre kelnek - BOOKISLAND    *****    Megnyitottunk. Magyarország jelenleg talán egyetlen rajongói oldala a népszerû Holnap Legendái sorozatról. Nézz be.    *****    ANELIATH - egy középkori világ - fórumos szerepjáték    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér - szerepjáték - ANELIATH - varázslat és sárkányvér - szerepjáték    *****    &#9819; ANELIATH &#9737; varázslat és sárkányvér - szerepjáték - &#9819; ANELIATH &#9737; varázslat és sárkányvér - szerepjáték    *****    DIGIMON DIGITAL Monsters a digimonok rád várnak, kattints látogass meg minket!!!! A legjobb a íme a világon!    *****    >> Nézz be a "THE 100" (A visszatérõk) címû sorozattal foglalkozó lapra! Információk, érdekességek, interjúk, képek! <<    *****    A horoszkóp olyan lehetõségeket mutat,amire nem is gondoltál,a konzultáció során mindenre választ kapsz teljesen ingyen!