Orosz Kálmán:

KÁLVINIZMUS ÉS LIBERÁLIS TEOLÓGIA ERDÉLYBEN

Erdélyben a protestáns teológiai irányzatok sajátosan jelentkeznek, Magyarországtól hol függetlenül, hol nem - történelmileg illetve hatásban. A protestantizmus, még konkrétabban a kálvinizmus pedig nemcsak hogy sajátosan magyar, hanem sajátosan erdélyi is.

Jelen dolgozat elsősorban a történelmi kálvinizmus megszilárdulását próbálja bemutatni, kiváltképpen a liberális teológiai irányzatokkal szemben. Nem kerül sor az irányzatok (minden irányzat) képviselőinek bemutatására, azok közül egy-egy reprezentáns alak van kiragadva.

Némely fogalmi és elméleti vizsgálódás után próbálok átfogó képet adni a 19. század második felével - a liberális teológia Erdélyre való hatásával - kezdődően, el egészen napjainkig, felsorakoztatva a teológusok (a mi esetünkben főleg teológiai tanárok) generációit - mintegy történeti és elméleti egybevetést végezve.

"Kálvinizmus"

A "kálvinizmus" terminus Kálvin tanításától függetlenül kétféleképpen is értelmezhető: először jelenti azt a 17. századi doktrínát, tanítást, amelyet "kálvinista" teológusok, tudósok hangsúlyoztak. A terminus konkrétan az 1618-19-es dortrecht-i (dorti) zsinaton körvonalazódott mint "a kálvinizmus öt pontja", a Kálvin által támogatott nézetek védelmében és az "arminianizmus", Jacobus Arminius tanítása ellen.

Másodszor azokra az egyházakra, egyházi tanításokra - és azoknak a társadalomra és a kultúrára gyakorolt hatására -, illetve arra a világszemléletre vonatkoztathatjuk, amely Kálvin hatása alatt alakult és fejlődött ki.

A kálvinista tágabb fogalom, mint a református, hiszen számos olyan egyház van, amely bár "kálvinista", de nem református. A "református" név ilyen szempontból a kálvinizmus egyik egyházi formáját jelentené: a kálvinizmust, mint hitvallást, tant és közösséget. "A kálvinizmus tehát sokkal egyetemesebb világfelfogás és életirány, mint a református."[1]

A kálvinista és kálvinizmus szavak természetesen csak világnézeti értelemben használhatók - csupán elméletileg és nem gyakorlatilag. A református megnevezés inkább csak egyházi értelemben használható, a kálvinista pedig a Kálvin tanítására épülő szellemi irányzatot jelöli - legyen az politikai, szociális, gazdasági vagy teológiai téren.

A kálvinizmus eleddig megállta a helyét a tágabb protestantizmus inkább szellemi-világnézeti, mintsem egyházi megnevezése mellett, bár "az elől sem zárkózunk el, hogy akár teljesen új nevet is fogadjunk el, ha az a kálvinizmus egyetemes és világnézeti tartalmát és jelentőségét tökéletesebben és világosabban tudja kifejezni." - írja Sebestyén Jenő, a magyarországi kálvinista teológus az általa szerkesztett Magyar Kálvinizmus címet viselő, 1934-től megjelenő folyóiratban.[2]

A "történelmi kálvinizmus" - a holland szigorú egyház ihletésére és Abraham Kuyper teológus-politikus hatásának is köszönhetően - különösen az első világháború után szilárdul meg, és válik szükségessé az egyén és az egyház megreformálására egyaránt - uralva a 20. század első felébeni Magyarország és Erdély református teológiáját. A kálvinista megnevezés változatos használatával szemben a "történelmi kálvinizmus" "a református keresztyénség történelmileg kialakult szellemét és teológiáját akarta a magyar református egyházban erőre emelni, a magyar református egyház református szellemét akarta restaurálni és történelmi alapokon tovább fejleszteni." - írja Ladányi Sándor annak magyarországi úttörőjéről, Sebestyén Jenő teológia tanárról.[3]

A történelmi kálvinizmus vállalta a főleg akkor konzervativizmussal társított ortodox jelzőt is. A kálvinizmus - valóban - nem eléggé alkalmazkodó, a korszellem mindig is erősebb volt ennél, amennyiben az liberális volt, és nem klerikális.

Ami a "magyar kálvinizmust" illeti, az amolyan "nyakas" ragaszkodásnak vélhető, hiszen a magyar református egyházban sokáig nem a kálvini teológiai elvek alapján gondolkodtak, illetve irányították az egyházat, hanem az amúgy vulgárisan is használt megnevezés elsősorban egy antikatolikus és antiliberális légkörben vert gyökeret.[4]

"Liberalizmus"

A teológiára vonatkoztatva liberalizmus alatt két dolgot értünk: egyrészt azt a 19. századi, 20. század eleji teológiai irányzatot, ami "protestáns liberalizmus" néven ismeretes, és valahol Schleiermacher teológiájával kezdődik.

Másrészt liberalizmusnak nevezzük az ún. "teológiai liberalizmus" perspektíváját, mely mindenkor létezhet, függetlenül a tulajdonképpeni protestáns liberalizmus irányzatától.

A protestantizmus nem feltétlenül társítható a politikai liberalizmussal, bár a 19. századi Magyarországon a liberális politika támaszul használta a protestantizmust, de a mindenkori protestantizmus nem kell közelebb álljon sem a liberalizmushoz, sem a konzervativizmushoz. Magának a kálvinizmus szónak pedig van egy antiliberális értelme is. A reformációt sem lehet a polgári liberalizmus eszményeiért kibontakozó mozgalomnak tekintenünk.[5]

"A liberális teológia 1860-1890 között uralkodó teológiai irányzat volt Erdélyben"[6] - ezt akkor "modern teológiának" nevezték. Ennek a magyar liberális teológiának elsősorban azt rótták fel, hogy a tudomány és a hit egyeztetésére törekszik minden áron, hogy azonosítja a transzcendenst az inmmanenssel, Isten helyett inkább a vallásos emberhez fordul, csak a relatív, változó igazságokkal foglalkozik, a így szubjektum és objektum is egybeolvad nála.

Az első világháború utáni Erdélyben eltűnik a liberális teológia optimizmusa, megkérdőjeleződik helytállása az akkori politikai, nemzeti helyzetben.

A liberalizmustól a kálvinizmusig

E két iránynak: a "kultúr-protestantizmus"-nak és a "keresztyén liberalizmus"-nak is nevezett perspektíváknak , akárcsak a "történeti kálvinizmus"-nak egyaránt voltak követői Magyarországon és Erdélyben.

Erdélyben a 18.-20. század teológiai áramlatai: a racionalizmus, a romantika, a pietizmus, az ortodoxia és neoortodoxia, a történelmi kálvinizmus, az újreformátori teológia, a dialektikus teológia és a teológiai liberalizmus mind jelen vannak a teológusok, teológiai tanárok, vallási írók és lelkészek gondolkodásában.

A 20. századi "modern teológiai irányzatok"-nak is nevezhető útkereséseken belül is nagyok az eltérések, gondoljunk csak a dialektikus teológusoknak nevezhető Barth-ra, Brunner-re, Bultmann-ra - utóbbi egyeztetni is próbálván valamelyest a liberális és a dialektikus teológiát.

Az európai irányzatok és teológusok megosztották az erdélyi teológiai gondolkodást, teológusainkra jellemző volt a nézetek, irányzatok, teológiák közötti váltás (ld. Tavaszy Sándor).

A 19. század második felében tagadhatatlan a liberális hatás az erdélyi teológiára: olyan nagyenyedi teológiai professzorok állnak a schleiermacheri liberalizmus talaján, mint Kovács Ödön, vagy Keresztes József. Az ő hatásuk alatt alakul ki az enyedi liberális iskola.

Kovács Ödön egy másik tanítványi csoportja, Bartók György és Makkai Domokos azonban "az egyház múltjának, a liberális theologia világnézetének és a jelen egyháza közéletének összekapcsolásán" [7] fáradoznak - közelítve egy egyházcentrikusabb kálvinizmushoz. Műveikben a múlthoz fordulnak, történelmi, reformátori alakokról írnak. Bartók, a későbbi püspök azonban sohasem hagy fel filozófiai, vallásfilozófiai érdeklődésével.

Érezhető volt már azonban, hogy a liberális teológia csak eszme és elmélet, vallás és teológia összemosódása, a teológia és nem az Ige, nem a Megváltó hirdetése. A túlzottan is liberális légkörben szükség volt a gyakorlati teológiára, szükség volt a gyülekezet építésére, igazi reformátori tanításra. Ezt a szükséget látta meg és próbálta ellensúlyozni Molnár Albert. Meg is haladja a teológiai liberalizmust, de átlép az igazi kálvinista eszméken, túlzottan is hangsúlyt fektetve az "építésre" és "református öntudatra való nevelésre" - közelítve egyfajta pietizmushoz is. Molnár Albert törekvése tükrözi bizonyos fokig a 19. század második felének azon keresését, amely a liberalizmus hatása alól a gyakorlat, a gyülekezet és a hagyomány felé keres utat.

Az "enyedi iskola" racionalizmusával, liberalizmusával ellentétes volt a most már kolozsvári theologiai fakultás új, Budapestről importált "evangéliumi keresztyénsége". Az enyediek liberalizmusát, idealizmusát racionalizmussal, a kolozsváriak "élő-kersztyén" egyházi mozgalmát pedig a pietizmussal társították.

"Mindenekelőtt feltűnik egy, az erdélyi tradíciótól idegen, sőt a liberalizmus által határozottan perhorescált irány, amely a kolozsvári theol. fakultás vezető szellemévé volt hivatva kifejlődni (...) s ezáltal az erdélyi egyházi és irodalmi közszellemet is átalakítani s gyökeréből megújítani importáltatott ide." - írja az ugyanahhoz a nemzedékhez tartozó Makkai Sándor.[8]

Ezt az evangéliumi, "enyed-ellenes" irányt Kenessey Béla teológiai tanár, későbbi püspök képviselte - ellentétben a teológiai liberalizmus szellemi örökségét továbbvivő Nagy Károly nézeteivel. Nagy Károly - Kovács Ödön legkiválóbb tanítványa - Kálvin-kutató is volt, így nevezték el az ő nézetét "kálvinista liberalizmus"-nak. Az első világháború után azonban a már említett új út vette át a helyét ennek az iránynak, olyanok személyében, mint Ravasz László, Makkai Sándor, Imre Lajos, stb.

Így a 19. század végén mindkét irányzat jelen lesz. Az evangéliumi irány nélkülözte a világnézeti alapot, a liberlizmusban ez bár megvolt, de hiányzott belőle a személyes és gyakorlati keresztyén élet.

Megszületett hát az igény egy olyan világnézeti alapra, amely ötvözte a vallást és a tudományt, a gyakorlatot az elmélettel. "Hogy pedig megtörténhetett, azért egyházunk örök hálával tartozik Isten kegyelme által Böhm Károlynak, a legnagyobb magyar filozófusnak, aki a kolozsvári egyetem katedráján a kolozsvári theologia hallgatóinak mestere lett ennek az életszükségletet képező kapcsolatnak megalkotásában a vallás és tudomány között."[9]

A Böhm iskolának inkább a teológia felé hajló tagjai mégsem maradtak meg egyfajta liberalizmus hatása alatt, hanem megmaradtak reformátori és hitvalló teológusoknak, vagy előbb-utóbb azzá lettek.

Az európai és az erdélyi protestantizmust is Scleiermacher-től kezdődően a liberalizmus dominálta - a gyülekezet, a teológia, a kultúra és a társadalom összekapcsolása. Az első világháború után Karl Barth dialektikus teológiájának hatás olyan nagy, hogy a liberalizmus feledésbe merül. Az ekkor uralkodó egzisztenciális és Ige-teológia hatása egyre nagyobb, köszönhetően talán a modern teológusoknak is nevezhető barth-i, brunner-i és bultmann-i liberalizmus-kritikának, akiket inkább kell moderneknek neveznünk, mintsem liberálisoknak.

A Tavaszy-ra is nagy hatást gyakorló Barth-nak sokat köszönhet az európai és az erdélyi protestantizmus is, hiszen ő volt az, aki Kálvinra, sőt Kierkegaard-ra is támaszkodva szabadítja meg a teológiát a filozófia hatása alól. A teológia és a teológaiai gondolkodás azonban mintegy "barthiánus fogság" alá kerül, Barth bírálatainak köszönhetően is háttérbe kerül a pozitív, apologetikus liberális teológia is - igaz csak egy újliberalizmus megszületéséig.

Erdélyben, a kolozsvári teológusok, egyházi személyiségek között jelen van a kor minden irányzata. De a böhmi iskolából bontakozik ki egy olyan hitvalló és reformátori teológia, amely most már tagadhatatlanul a történelmi kálvinizmus jegyeit hordja.

Ravasz László és Magyarországon a dogmatikus Sebestyén Jenő ezt a történelmi kálvinizmust képviselik. Ekkor jelenik meg Magyarországon Sebestyén Jenő alapításában a Kálvin János Társaság (1936-48), - Erdélyben Ravasz László terveiben szerepelt egy Erdélyi Kálvin Szövetség létrehozása - kettőjük szerkesztésében a "Magyar Kálvinizmus" nevű folyóirat, a "Kálvinista Szemle", illetve a "Kálvinista Világ", a "Protestáns Szemle", valamint a "Református Szemle" és "Az Út" mellett - Erdélyben.

Az erdélyi és magyarországi teológiának ezt a fordulatát vetíti talán ki és tömöríti össze Tavaszy Sándor gondolkodása és teológiája - aki a liberális teológiától, az egzisztencialista és dialektikus teológián keresztül eljut egy igei, újreformátori, hitvalló teológiához. Az ehhez a nemzedékhez tartozó Makkai Sándor öntudatos kálvinizmusa és Tavaszy újreformátori teológiája között egyfajta dogmatikai vita volt, mely során - írja Nagy László: "Makkai kénytelen volt feladni hittani álláspontját a Karl Barth dialektikai teológiáját képviselő Tavaszy Sándor javára."[10]

Liberalista eszmékről itt már nem-igen beszélhetünk. A következő nemzedék teológusai vagy az újreformátori vonalat, vagy a Makkai által is képviselt irányt vitték tovább. A két vonal között azonban - a liberális teológiára vonatkoztatva - nem sok különbség volt.

Tavaszyt nem lehet a barthiánusok táborába besorolni, hiszen az erdélyi egyházi, teológiai, kulturális helyzet sajátos volt: "Kolozsvár nem Bonn és nem Bázel. (...) Tavaszy mindig tudatában volt annak, hogy ő az erdélyi református egyház tagja és tanítója." - írja Nagy László Tavaszy-ról írott rövid tanulmányában.[11]

Márcsak azért sem lehetne Tavaszyt barthiánusnak nevezni, mivel a "Református keresztyén dogmatikát" (Kolozsvár, 1932.) - talán főművét -, Barth munkásságának kezdetén írta meg.

"Tavaszy a 'kálvinista világ' XX. századi 'kiáltó szója', aki főként a Hitvallásainkban és Kálvin theologiájában megszólaló egészséges és rajongásmentes evangéliumi keresztyénség képviselője volt, anélkül, hogy egy eklektív, epigonizmusban kimerülő neokálvinizmus képviselője lett volna, aki évszázadok fölött fogott kezet nagy elődjével és eszményképével, az erdélyi hitvalló, evangéliumi 'kálvinizmus' legerőteljesebb személyiségével, Geleji Katona Istvánnal." (Nagy László)[12]

Tavaszy transzilvanizmusát sem kell elfelednünk, ami fel is hívja figyelmünket a protestantizmus és különösképpen a kálvinizmus nemzeti, népi, építő és közösségi voltára, ellentétbe egy liberális nemzet-közi, több-vallásos beállítódással. A háborúkat és csatolásokat megélt Erdélynek pedig épp erre volt szüksége, és van talán ma is.

A kálvinizmust akár "magyar vallásnak" is nevezhetjük, hiszen Erdélyben a felekezeti és nemzeti határok egybeesnek. "A dolog nyitja abban áll - írja szintén Makkai egy újságcikkében -, hogy a magyar lélek ősi alapvonásai a keresztyénséggel a kálvinizmus kemény, harcos, szigorú alakjában találnak össze leginkább. Éppen ezért lett a kálvinizmus nálunk is nemzeti vallás, magyar világnézet..."[13]

A Tavaszyt követő teológiai tanár-generáció pedig már a kommunizmus alatt tevékenykedett, "az erdélyi reformátusság nemzeti feladatai"[14] még inkább előtérbe kerülnek.

Tavaszy kapcsán is felmerül a kérdés, hogy beszélhetünk-e erdélyi teológiai iskoláról. Ha igen, az mindenképpen hitvalló, újreformátori és hitvalló teológiát - kálvinista világnézetet képvisel.

Ma a kolozsvári teológia hagyományőrzésére lehet büszke, megőrizve és tisztelve "az atyák" tanítását - tartózkodva minden nyugati liberális beállítottságtól, ott vannak persze tagadhatatlanul a barthi hatás maradványai. A református egyházon belül avagy kívül létező kegyesebb, liberálisabb ("kultúr-protestantáns") tömörülés csak változatosabbá teszi Erdély protestáns (és nemcsak) színterét, és elgondolkoztat a hagyományőrző egyház, a történelmi kálvinizmus helytállóképességéről egy modern társadalomban.

A kálvinizmus és a teológiai liberalizmus tehát, láthattuk, hol együtt léteznek, hol pedig egymás tagadásai; s mint a legtöbb irányzat, azok Erdélyben sajátos jelentés hordozói. Hiszen Kolozsvár nem Genf, nem Amszterdam nem Bonn és nem Bázel.

Jegyzetek

[1] Tavaszy Sándor: A kálvinista világnézet alapkérdései, in: Magyar református önismereti olvasókönyv. Válogatás a XX. század első felének református teológiai irodalmából, Kálvin János Kiadó, Budapest, 1997., 60. o.

[2] Dr. Sebestyén Jenő: "Kálvinista" vagy "református"? in: Magyar Kálvinizmus 1934./3-4. 100.o.

[3] Ladányi László: Sebestyén Jenő, in: Emlékkönyv Sebestyén Jenő születésének 100. évfordulójára, Ref. Zsinati Iroda, Budapest, 1986., 14.o.

[4] Révész Imre: Református vagy kálvinista?, in: Magyar református önismereti olvasókönyv, 44. o.

[5] Kósa László: A magyar protestantizmus útjai, in: Protestáns Szemle 1993/1., 40.o.

[6] Froukje de Hoop: Nagy Károly, in: Akik jó bizonyságot nyertek. A Kolozsvári Református Theologia tanárai 1895-1948., Kolozsvár, 1996.

[7] Makkai Sándor: Az erdélyi református egyházi irodalom 1850-től napjainkig, "Az Út" kiadása, Kolozsvár, 1925., 17.o.

[8] Makkai Sándor: i.m. 31.o.

[9] Makkai uo.

[10] Nagy László: Jegyzetek László Dezső theologiai gondolkodásának kialakulásáról, in: "Tiszteld atyádat". Tanulmányok az erdélyi református theologia történetének köréből, Szemle Füzetek 16., Kolozsvár, 1995., 62. o.

[11] Nagy László: Tavaszy Sándor, in: "Tiszteld atyádat", 46.o.

[12] Nagy Lázsló uo.

[13] Makkai Sándor: Magyarság és kálvinizmus Erdélyben, in: Egyházi Újság 1913./8. 1.o.

[14] Juhász István teológiai tanár egyik előadásának a címe

Bibliográfia.

Akik jó bizonyságot nyertek. A Kolozsvári Református Theologia tanárai 1895-1948. Kolozsvár, 1996.

Emlékkönyv Sebestyén Jenő születésének 100. évfordulójára, Ref. Zsinati Iroda, Budapest, 1986.

Kósa László: A magyar protestantizmus útjai, in: Protestáns Szemle 1993/1.

Kuyper, Abraham: A kálvinizmus lényege, Budapest, 1922.

Magyar református önismereti olvasókönyv. Válogatás a XX. század első felének református teológiai irodalmából, Kálvin János Kiadó, Budapest, 1997.

Makkai Sándor: Magyarság és kálvinizmus Erdélyben, in: Egyházi Újság 1913.

Makkai Sándor: Az erdélyi református egyházi irodalom 1850-től napjainkig, "Az Út" kiadása, Kolozsvár, 1925.

Nagy László: "Tiszteld atyádat". Tanulmányok az erdélyi református theologia történetének köréből, Szemle Füzetek 16., Kolozsvár, 1995.

Sebestyén Jenő: "Kálvinista" vagy "református"? in: Magyar Kálvinizmus 1934/3-4.

Vályi Nagy Ervin: Nyugati teológiai irányzatok századunkban, Ref. Zsinati Iroda, Budapest, 1984.