Dávid, Géza The Life-Story of Dervish, the First Sancakbeyi of Szeged

He came from an influential family, the Yahyapashazade clan of Albanian origin. His father, Küçük Bali had a house in Jagodina, modern Svetozarevo. Dervish was probably born around 1500 since he is mentioned as a timar-holder in the sancak of Zvornik as early as 1519. When his father became the beylerbeyi of Buda in 1542, he became the commander of the Danube flotilla, a new post created specifically for him. When Szeged was taken by the Ottomans early in 1543, he became the first district governor there. On 28 January 1545, he was nominated sancakbeyi of Székesfehérvár (Ýstolni Belgrad). Then he went to administer the liva of Mohács in the last months of 1547. Usually he stayed in Pécs, where his cami was erected. He held this office for almost 10 years, an exceptionally long period. His many duties can be illustrated by several hitherto unknown orders which were sent to him. At the same time, he did not forget Jagodina where he had a cami built and where – as Hans Dernschwam reported – he also settled some Hungarians. This is shown by a defter of Szendrő (Smederovo), in which several individuals with Hungarian names were registered. On 4 February 1557, he was appointed to Avlonya, partly as a punishment for the unsuccessful siege of Szigetvár in 1556. Four days later, however, he was allowed to return to Szeged. Like in Pécs, he was charged with the praparation of the new dommsday-book of some of the Hungarian sancaks. Dervish bey vanishes from sight around 1560/1561. In all likelihood he died, either in Hungary or on his way to Jagodina.

1 Például Káldy-Nagy Gyula: Harács-szedők és ráják. Török világ a XVI. századi Magyarországon. (Kőrösi Csoma Kiskönyvtár, 9.) Budapest, 1970. 66.

2 Többek között Hans Dernschwam tudta így: Erdély, Besztercebánya, Törökországi útinapló. Közreadja Tardy Lajos. Budapest, 1984. 144. (a továbbiakban: Dernschwam): „Éjszakára Dervis bég házában szálltunk meg, melyet ennek atyja, Kücsük Báli bég emeltetett.” A Kücsük Bálira vonatkozó ellentmondásokra lásd Römer, Claudia: Einige Urkunden zur Militärverwaltung Ungarns zur Zeit Süleymâns des Prächtigen. Acta Orientalia Hungarica, XLIII. 1989. (23-80.) 24/4. jegyzet. Dervis rövid életrajzára, melyben – főleg D. Bojaniæ egyik cikkére támaszkodva – apának Báli pasát fogadja el lásd Köhbach, Markus: Die Eroberung von Fülek durch die Osmanen 1554. Eine historisch-quellenkritische Studie zur osmanischen Expansion im östlichen Mitteleuropa. Wien - Köln - Weimar, 1994. 224-227/108. jegyzet. (a továbbiakban: Köhbach)

3 Wien, Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Ehemalige Konsularakademie, Krafft 284, f. 14r. (a továbbiakban: Krafft 284)

4 Jahja pasáról Hedda Reindl Sanutora hivatkozva írja ezt: Männer um Bâyezîd. Eine prosopographische Studie über die Epoche Sultan Bàyezìds II. (1481-1512). (Islamkundliche Untersuchungen, 75.) Berlin, 1983. 336. (a továbbiakban: Reindl) Safvet Beg Baąagiæ viszont az oszmánoknak szolgáló híres horvátok, bosnyákok és hercegovinaiak közé vette fel őt, anélkül azonban, hogy állást foglalt volna pontos származásáról: Znameniti Hrvati, Boąnjaci i Hercegovci u turski carevimi. Zagreb, 1931. 37.

5 Jahja pasa kétszeri anatóliai beglerbégségen (1480 előtt és 1502-1504 között) kívül főleg európai területeken működött; boszniai és nikápolyi bégsége mellett háromszor nyerte el a ruméliai kormányzói posztot: Reindl 335-345. Fiai közül Báli és Mehmed hol a Szendrői, hol a Vidini szandzsák élén állt: Zirojevics, Olga: Turszko vojno uregyenye u Szrbiji (1459-1683) / L'organisation militaire turque en Serbie (1459-1683)/. Beograd, 1974. 262., 264. (Adatai nem mindig tűnnek teljesen megbízhatónak.)

6 Ma Szvetozarevo. Egyéb javaikra: Köhbach 226.

7 Dernschwam 144.

8 Dva prva popisa zvornièkog sandľaka (iz 1519. i 1533. godine). Deąifrovao, preveo i obradio: Handľiæ, Adem. Sarajevo, 1986. 15., 52-53. (a továbbiakban: Dva prva popisa) Handzsics egy másik cikkére hivatkozva, Dusanka Bojanics csak 1528-1530-tól említi szpáhiként őt (Pozsarevac u XVI veku i Bali-beg Jahjapasics. Isztorijszki Csaszopisz, XXXII. [1985]. [49-77.] 63.). Az eltérés abból fakad, hogy a szóban forgó későbbi időpontokban változások következtek be a birtok összetételében, s ezeket gondosan feltüntették, miközben a defter eredeti keletkezési dátuma – amint azt a közreadó utóbb, azaz 1986-ban meggyőzően kifejtette – közel 10 évvel korábbi.

9 Az imént idézett adat szerint 1530 körül 10 000 akcse járt neki, ami 1531-ben 11 144 akcséra emelkedett: Dva prva popisa 53. (A fakszimile minősége miatt nem ellenőrizhető, hogy az elég bonyolult bejegyzéseket, ahol eleinte három fő együtt birtokolja a felsorolt falvak jövedelmeit, mennyire jól fordította le a feldolgozó.)

10 Köhbach 224-225.: történetírói elmondás alapján, amit nem sikerült levéltári forrással megtámogatnom. Az ekkortájt vezetett udvari rúznámcséban csak Báli két másik fiáról, Ahmedről és Mahmúdról esik szó. A vonatkozó szövegrészekből kiderül, hogy egy közelebbről meg nem határozott napon e két ziámet-birtokos gyermek mellett egy harmadik fiú (talán Dervis) is részesült az apa szolgálati helyének hász-birtokaiból, ám az ő neve, legnagyobb sajnálatunkra, de a szokásoknak megfelelően homályban marad: Baºbakanlik Osmanli Arºivi (BOA), Maliye defteri 34, ff. 683r., 684r.

11 Vö. Szakály Ferenc: Szeged története 1. A kezdetektől 1686-ig. Szerkesztette: Kristó Gyula. Szeged, 1983. 510-511. (a továbbiakban: Szeged története)

12 Szeged története 510-511.

13 Murádi/Szinán csaus krónikájának vonatkozó részleteit lásd Thúry József: Török történetírók. II. (1521-1566). Budapest, 1896. 332., 336., 342-345. (a továbbiakban: Török történetírók); vö. Szeged története 511. Az 1543-as hadjáratról felfektetett pénzügyi kimutatásból érdekessége miatt idézem itt azt a pár tételt, amelyik a behódoló várak vezetőinek adott ajándékokra (!) vonatkozik. Pécsett a vár porkolábja és annak két embere, Valpón a vár porkolábja, annak helyettese, a porkoláb embere és két főember, Siklóson a megadást tudató két személy, a vár porkolábja és annak embere, illetve három főember, Tatán a vár két kapitánya és az ő két emberük, végül Székesfehérvárott a vár kapitányai (négy fő), azok emberei (két fő), egy Petró nevű valaki, egy pap (!) és egy írnok kapott egy-egy díszruhát, változó minőségben; talán a tatai kapitányok burszai bársonykaftánja ért a legtöbbet. Miután megdörzsöltük a szemünket, hogy jól látunk-e, vegyük észre: ez is belefért az oszmán politikai eszköztárba. Az adatokat lásd Ýpçioðlu, Mehmet: Kanunî Süleyman'in Estergon (Esztergom) seferi 1543. Yeni bir kaynak. Osmanli Araºtirmalari, X. 1990. (137-159.) 157.

14 A dolog hátterét elsőként Káldy-Nagy Gyula világította meg, s az alább lefordított parancsok egyikére is hivatkozott: A Budai szandzsák 1559. évi összeírása. (Pest megye múltjából, 3.) Budapest, 1977. 8. és 13. jegyzet.

15 Gökbilgin, M. Tayyib: Mihal-oðullarý. In: Ýslâm Ansiklopedisi VIII. Ýstanbul, 1987⁴. (285-292.) 290.

16 A szóban forgó defterben valamivel később (f. 82v.), ezen a néven szerepel. Vö. Berindei, Mihnea –Veinstein, Gilles: L'Empire Ottoman et les pays roumains, 1544-1545. Etudes et documents. Paris – Cambridge/USA, [1987]. 224/71. jegyzet. Gökbilginnél (lásd az előző jegyzetben) Jahsi bégnek csakugyan van Hizir nevű fia!

17 Személyében tehát egy másik igen fontos balkáni klán képviselője került Szegedre.

18 Topkapi Sarayi Müzesi Arºivi, D. 12321 (D 12321), f. 78v. Ezen defter, illetve a Topkapi Sarayi Müzesi Kütüphanesi, K. 888 (K. 888) jelzetű kötet magyar vonatkozású parancsait Fodor Pállal dolgoztuk fel a T 018358 számú OTKA pályázat keretében.

19 A nevezett 15 év múlva is feltűnik levélvivőként, érdekes módon ismét magyar, ezúttal erdélyi területen – bizonyára nem véletlenül: 3 numarali mühimme defteri (966-968 / 1558-1560) <Özet ve transkripsiyon>. (T. C. Baºbakanlik Devlet Arºivleri Genel Müdürlüãü. Osmanli Arºivi Daire Baºkanliði, Yayin Nu: 12. Dîvân-i Hümâyűn Sicilleri Dizisi: I.) Ankara, 1993. 183-184., No. 407-408. (a továbbiakban: 3 numarali)

20 D. 12321 f. 78v.

21 Mint máshonnan megtudjuk, e malom 8 kereket forgatott, s nemcsak a náhije egyetlen őrlőhelye volt, de az egész szandzsák legnagyobb ilyen létesítménye. Vö. Dávid Géza: A Simontornyai szandzsák
a 16. században. Budapest, 1982. 106., 266., 274. (a továbbiakban: Dávid Géza 1982.)

22 A malom fontosságát jelzi, hogy ügye 1560 áprilisában a díván elé került. Dervis ugyanis arról panaszkodott, hogy Ozor[a] (a közreadók Uzurnak olvasták) közelében lévő malmainak hasznából a molnárok eddig évről-évre 2 000 akcsét adtak egy bizonyos Turak Baltaoglu nevű személynek, aki most vérszemet kapott, s már a bevétel felét követeli. Az udvar természetesen megtiltotta a visszaélést (bár véletlenül „a békére és a barátságra” hivatkoztak, mintha a kérdést a határokon kívülről vetették volna fel). A dolog pikantériája, hogy nem derül ki: a nevezett milyen alapon formált egyáltalán jogot „sáp”-ra a bég malmából, s hogy miért nem tudott Dervis ennek saját hatáskörben gátat szabni. Vö. 3 numarali 425., No. 946.

23 Velics Antal–Kammerer Ernő: Magyarországi török kincstári defterek. II. Budapest, 1890. 51., 53., 54.

24 BOA, Bâb-i âsafî, Ruűs kalemi (BARK), 1452, budai rész, p. 5.; a liva neve – kissé váratlanul – Mohácsi és Siklósi. Az anyag magyar vonatkozású lapjait Feridun Emecen professzor szívességéből ismerem, aki Ýhan ªahinnel a teljes deftert hamarosan kiadja.

25 Szalay Ágoston: Négyszáz magyar levél a XVI. századból. Pest, 1861. 57., No. XLIX. (a továbbiakban: Szalay) Csak egyet lehet érteni Szalayval abban, hogy egy másik, látszólag 1540-ben és szintén Dervis bég által Pécsről küldött levél valójában ugyancsak 1549-ben keletkezett (Szalay 11-12., No. XIII.). Ezt erősíti az a tény is, hogy a benne frissen Szigetre jött személyként üdvözölt Istvánffy Pál éppenhogy 1549. március 10. és április 1. között végezte ottani vizsgálatát. Lásd Timár György: Királyi Sziget. Szigetvár várgazdaságának iratai, 1546-1565. Pécs, 1989. 37.

26 BARK 1452, budai rész, p. 1.

27 500 magyar levél a XVI. századból. Csányi Ákos levelei Nádasdy Tamáshoz, 1549-1562. I-II. Kiadja Õze Sándor. Budapest, 1996. I. 82-83., No. 18. és a hozzá tartozó 2. jegyzet. (a továbbiakban: 500 magyar levél)

28 Fragmentum rerum Hungaricarum anni M. DLI. Verancsics Antal M. Kir. helytartó, esztergomi érsek összes munkái. I. Történelmi dolgozatok deák nyelven. Közli Szalay László. Pest, 1857. 257., 258., 262.

29 Dávid Géza 1982. 15. és 33. jegyzet.

30 A megírt levelet ugyanazon napon egy Mahmúd nevű csavusnak adták át kézbesítésre.

31 K. 888. f. 123r.

32 A végleges formába öntött fermánt ezúttal Durmus csavus kapta meg, szintén rebiüláhir 14-én, hogy Pécsre vigye.

33 K. 888 f. 158v.

34 Hadim Ali, budai beglerbég.

35 K. 888, f. 179b.

36 Ekkor Ahmed bég működött itt: Dávid Géza 1982. 27.

37 K. 888 f. 415r-v.

38 Lásd többek között Tinódi Sebestyén: Krónika. Budapest, 1984. 246.

39 BOA, Mühimme defteri 1. p. 236. (218.), No. 1362.

40 BOA, Kepeci 210. p. 311.: az elhunyt simontornyai bég 25 éves, a szegedi veszedelem idején 10 000 akcsés tímárra kiutalást kapott, rátermett fiának kért ziámet-birtokot.

41 Szalay 138., No. CXLVIII.

42 500 magyar levél I. 141., No. 57.

43 Dzselálzáde Musztafa nem akármilyen díszítő kifejezésekkel megtűzdelt és a nevek tekintetében hibátlan (vö. a következő jegyzettel) felsorolásából, amely a Tujgun pasa mellett hadra kelteket veszi sorra, két délvidéki bégtársával együtt éppen ő hiányzik: Török történetírók II. 273-274.

44 Kepeci 214. p. 6. szerint az alábbi bégek kaptak javadalomemelést ottani hősiességükért: Székesfehérvár – Arszlán, Mohács – Dervis, Nógrád – Szülejmán, Görözsgal – Ahmed, Hatvan – Mehmed, Szekszárd – Szinán, Simontornya – Mahmúd, Koppány – Naszúh, Szendrő – Rüsztem, Zvornik – Bajram, a korábbi esztergomi – Ahmed. Egy korabeli magyar forrás is úgy tudta, hogy a vállalkozásba valamennyi dunántúli bég bekapcsolódott: Szalay 160-161., No. CLXXVI; idézve: Török történetírók II. 274/4. jegyzet.

45 Szalay 174, No. CXCI. Alább ismertetendő kiutalási okmányában ez a két település nem szerepel, ugyanakkor hivatkoznak az elfoglalásukkor mutatott hősiességére, amelyért 40 000 akcse emelést kapott: Krafft 284, f. 428v. Lásd még Kepeci 214. 6. oldal, ahol azt mondják, hogy az akcióban részt vevő bégek közül mindenkinek egyöntetűen 20 000 akcse „prémiumot” adtak, kivéve őt, akinek azért juttattak magasabb összeget, mert hászainak egy részéből szultáni birtok lett; tehát ezekért kárpótolták a Szent-Jakab, Kaposvár, Babócsa és Korotna körül újonnan meghódított területekből számára kijelölt falvakkal. E bejegyzés dátuma 1555. november 12. Pár oldallal később (p. 9.) még egy-két újabb részletet árultak el a dologról: 400 000 akcsés javadalmaiból 150 000 akcsét engedett át a kincstárnak
a mohácsi, a szekcsői, a baranyavári és a harsányi náhijéból, beleértve Siklós városát is.

46 Az illetőt Ahmednek hívták, s mint láttuk, Görözsgal bégje volt korábban; babócsai szolgálatba állásának napja: 1555. november 12. Lásd Kepeci 214. p. 5.

47 Dernschwam 481-482.

48 500 magyar levél I. 218-219., No. 118.

49 A nevezett feltehetőleg azonos azzal a Dervis bég embereként emlegetett személlyel, akinek 1546-ban és 1552-ben két csiftlikje volt az anyavári náhijéban: Dávid Géza 1982. 264/12a, 16a, 266-267., illetve 1552-ben: Dávid Géza 1982. 272/13a, 18a.

50 500 magyar levél II. 302., No. 431. Dátum: 1561. augusztus 21.

51 Dernschwam 144., 481.

52 Austro-Turcica 1541-1552. Diplomatische Akten des habsburgischen Gesandtschaftsverkehrs mit der Hohen Pforte im Zeitalter Süleymans des Prächtigen. Bearbeitet von Dľaja, Sreæko M. unter Mitarbeit von Weiß, Günter. In Verbindung mit Bernath, Mathias herausgegeben von Nehring, Karl. (Südosteuropäische Arbeiten, 95.) München, 1995. 565, No. 215.

53 Wien, Österreichische Nationalbibliothek, Türk. Hss. Mxt. (Mxt.) 632 = Flügel 1376.

54 Korábbi munkáiban Olga Zirojevics is ehhez közeli dátummal szerepeltette mint az „ötvenes-hatavanas évekből” valót (Putopisi u ogledalu deftera. Prilozi za orijentalnu filologiju, XVI-XVII, 1966-67 [1970]. [125-134.] 129.), illetve mint a „hatvanas években” készültet: (Carigradszki drum od Beograda do Szofije [1459-1683]. Intereszovanye za carigradszki drum od XV veka do danasz. In: Zbornik Isztorijszkog Muzeja Szrbije 7. Beograd, 1970. [3-196.] 139.) Utóbb „1536 utáni” összeírásként hivatkozott rá: Zur historischen Topographie der Heerstrasse nach Konstantinopel zur Zeit der osmanischen Herrschaft. Das Interesse an der Heerstrasse nach Konstantinopel vom 15. Jahrhundert bis heute. [I.] Études Balkaniques, 1987/1. (81-106), 85-86. A szendrői defterek keletkezéséhez lásd még Heywood, Colin: The Evolution of the Ottoman Provincial Law-Code (Sancak Kânűn-nâme): The Kânűn-nâme-i Livâ-i Semendire (I). The Turkish Studies Association Bulletin XV/2, 1991 [1992]. (223-251.) 225-228. Szerinte két bécsi töredék – az Mxt. 632 mellett az Mxt. 629 = Flügel 1375 számú – összetartozik, és valamikor 1540-1545 között tisztázták le őket (227. és 16. jegyzet, 228.). Ezt az időmeghatározást is el kell vetnünk, legalábbis a minket érdeklő kötet esetében. Máshonnan tudjuk, hogy 1560. április 7. és 16. között fejeztek be itt egy összeírást: Bojaniæ, Duąanka: Turski zakoni i zakonski propisi iz XV i XV veka za smederevsku, kruąevaèku i vidinsku oblast. (Zbornik za istoènjaèku istorijsku i knjiľevnu graðu 2.) Beograd, 1974. 51. Nem kizárt, hogy ennek egy kicsit későbbi másolatát őrzik ma a Nationalbibliothekban. Meg kell még említenem, hogy a két bécsi defter egymást kiegészítő volta sem minden vitán felüli; egyrészt nem ugyanattól a kéztől származnak, másrészt több náhije ismétlődik bennük.

55 A fejlécen „bendegán”, azaz szolgákként szólnak róluk, a magyarázatban találkozunk a fenti fordításnak megfelelő „ázádszuz kullar” kifejezéssel.

56 Pp. 116-117. (Az oldalakat Zirojevics alapján adom meg, az ELTE Török Tanszékén lévő fotómásolaton nincs számozás.)

57 Így Mátyás fia Petri, Mihál fia Máté, Alberd fia Vitán (?) (= Vitán Alberd), Kelemen fia Huszti (= Huszti Kelemen), Jákob fia Bányi* (= Bányi Jákob), Gergör fia Márton, János fia Horvát (= Horvát János), Imre fia ... (= ... Imre), Lőrinc fia Szente (= Szente Lőrinc), János fia Borsós (= Borsós János), András fia Kaptár* (= Kaptár András), Mihál fia Kozma (= Kozma Mihál), Gáspár fia Kozma (= Kozma Gáspár), Pál fia Bakos (= Bakos Pál), János fia Sárkezi (= Sárkezi János), Imre fia Ar-sók (?) (= Arsók Imre), Imre fia Pál, Ágoston fia István, Balázs (?) fia Ács (= Ács Balázs), Balás (?) fia Szentei (= Szentei Balás). A többi név valamivel bizonytalanabb; így például Keszer Lukács, Keszer Isztovi (?) és Keszer Mihál, Nagy Bendi (?), Göker (?) Pál és mások. Akad pár szláv hátterűnek tűnő személy, illetve egy Bendöl (?) fia Korkudnak hívott áttért is.

58 A városka lakóinak és adóinak lajstromba vétele után az idézett defterben az alábbi, magyar vonatkozása miatt közlésre érdemes megjegyzést olvashatjuk: „Az említett Jagodina kaszaba nyilvános átkelőhely, nincs hiány jövő-menőkben, s a boldogság küszöbétől Buda felé áthaladó kincstár[i pénz]t és a Pozsegai és Szegedi és Mohácsi szandzsákban a zsoldjukat mukátaákból átutalással kapó várkatonák akcséját, annak megérkezésekor őrzik és egészen a Lokofcsa (?) nevű derbend (hegyszorost védő) faluig a kincstári[ pénz]t eljuttatják, s amúgy is a kincstárnak folyamatosan szolgálnak. Minthogy kezükben parancs van arról, hogy ennek fejében az említett kaszaba lakói mindaddig, amíg szolgálatukat hiánytalanul ellátják, a rendkívüli hadiadótól (aváriz-i divánije) mentesek legyenek, az új defterbe is bejegyeztett, hogy a nemes parancs szerint a rendkívüli hadiadótól mentesek legyenek.”

59 Ma Levaè néven tájegység Szerbia középső részén a Gledièka Planina és a Juhor hegység között, a Morava folyótól nyugatra. Lásd Römer, Claudia: On Some Îâss-Estates Illegally Claimed by Arslan Paąa, Beglerbegi of Buda 1565-1566. In: Studies in Ottoman History in Honour of Professor V. L. Ménage. Ed. by Heywood, C. and Imber, C. Istanbul, 1994. 299/20. jegyzet.

60 A dolog hátterére, miszerint a Temesvári vilájet központja átmenetileg Lippára került, maga Temesvár pedig szandzsákszékhely lett, ahol 1558 elején emlegették bégként Musztafát lásd Dávid Géza: Kászim vojvoda, bég és pasa. II. rész. Keletkutatás, 1996. 1. (Sajtó alatt.)

61 Pl. Girgor, azaz Gergely – magyar; Petri – magyar; Imre – magyar; máskor tévesen: Radoszav – magyar.

62 Mühimme defteri 2. p. 50. No. 453.

63 Az Mxt. 632-ben a városka jövedelmei (feltehetően az önállóan ekkor nem szereplő Dobranjével együtt) már 11 843 akcsét tesznek ki. Ugyancsak nőtt Rahnik vagy Racsnik falu adója; 1 500-ról 3 921-re. Az 1555-ben szintén 1 500 akcsét fizető Szredna Bunifcét/Bedincét (?) viszont nem sikerült a későbbi defterben fellelni.

64 Krafft 284. ff. 427r-428v.

65 Mühimme defteri 2. p. 186., No. 1700. Lásd még Mühimme defteri 2. pp. 51., No. 469; 55., No. 507. Mindkettő 1556. április 2-i kelettel.

66 Még folyt az ostrom, amikor már panaszkodott ellene: Szalay 193., No. CCX.

67 Mühimme defteri 2. p. 208., No. 1882. Vass Előd szerint (A Szekcsői-Mohácsi szandzsák 1591. évi adóösszeírása. Baranyai Helytörténetírás, 1977. Pécs, 1979. [15-93.] 91/4. jegyzet) már 1555-ben letették volna, s egy állítólagos, Bécsben őrzött irat szerint egy Mehmed nevű pécsi lovastiszt követte volna. Úgy tűnik, valami félreértésről van szó, hisz Dervis 1555-ben vitathatatlanul végig Pécsett volt hivatalban. Hozzáteszem: sem Ernst Dieter Petritsch katalógusában (Regesten der osmanischen Dokumente im Österreichischen Staatsarchiv. Band 1. [1480-1574]. [Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchivs, Ergänzungsband, 10/1.] [Wien], 1991. /a továbbiakban: Regesten/), sem Anton Schaendlinger és Claudia Römer vonatkozó szövegkiadásában (Die Schreiben Süleymâns des Prächtigen an Vasallen, Militärbeamte, Beamte und Richter aus dem Haus-, Hof- und Staatsarchiv zu Wien. Transkriptionen und Übersetzungen. Wien, 1986.) nem fordul elő ilyen tartalmú oklevél. Ami felbukkan, s gondos átírásban és fordításban az utóbbi munkában olvasható, az éppenhogy Dervis mohácsi bég előterjesztése nyomán történt kinevezés 1555. augusztus 25-én: 51-52., No. 33.

68 Mühimme defteri 2. p. 209., No. 1896. Avlonjába pedig a sokkal közelebbi Janjai (Janinai) szandzsák első embere, Szinán bég került: Mühimme defteri 2. p. 209., No. 1894.

69 Vö. Dávid Géza: Szigetvár 16. századi bégjei. In: Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és a vár felszabadításának 300. évfordulóján. Szerkesztette: Szita László. Pécs, 1993. (159-191.) 176-177. Kunt, Metin I.: The Sultan's Servants. The Transformation of Ottoman Provincial Government, 1550-1650. (The Modern Middle East Series, 14.) New York, 1983. 70-72.

70 Mühimme defteri 4. p. 170., No. 1764.

71 3 numarali 614., No. 1415.

72 Fekete Lajos – Káldy-Nagy Gyula: Budai török számadáskönyvek 1550-1580. Budapest, 1962. 549. (a továbbiakban: Számadáskönyvek)

73 A Szegedi szandzsák számunkra fontos tímár-defterijét hónap megadása nélkül a 986. hidzsra szerinti évre keltezték: BOA, Tapu defteri 333. p. 1. A szóban forgó esztendő 1560. szeptember 22-től 1561. szeptember 10-ig tartott. Minthogy a vilájet többi közigazgatási egységében 1559-ben folytak a konskripciós munkálatok, feltehető, hogy a szegedi javadalmazottak listája inkább 1560-ban, mintsem 1561-ben lett letisztázva.

74 Gévay Antal: A' budai pasák. Bécs, 1841. 7., No. 6. (a továbbiakban: Gévay): június első harmadaként jelölte meg a halál időpontját, annak alapján, hogy híre 20-án érkezett meg a fővárosba. Ehhez annyit főzhetünk hozzá, hogy volt, aki már június 12-én tudott a dologról – kérdés, hol tartózkodott a névtelenségbe burkolózó személy. Levele a szultán lépéseiről is tájékoztat, ami azt sejteti, hogy nem magyar földön gyűjtötte információit (Szalay 329-330., No. CCCXXXVI). Állapotának romlására érdekes módon a budai rúznámcséban is utaltak 1559. június 5-én: Krafft 284. 622. felvétel. Minthogy Tujguntól az utolsó ismert megnyilatkozás június 6-i dátumot visel (Regesten 133., No. 367), legkorábban ezen a napon távozhatott az élők sorából. A gyászeseményt tudató „posták” tehát igen sebesen haladhattak, hisz még a Gévay-féle verzió esetében sem állt két hét rendelkezésükre az út megtételére. (A szakirodalomban – a mondottak fényében kissé alábecsülve az emberi teljesítőképességet – 15 napra tették egy gyorsfutár megérkezését Budáról Isztambulba: Groot, A. H. de: The Ottoman Empire and the Dutch Republic. A History of the Earliest Diplomatic Relations, 1610-1630. Leiden – Istanbul, 1978. 3.)

75 3 numarali 6., No. 9.

76 Gévay 9., No. 11. Az imént idézett névtelen hírközlő Hamza, Derwys (Dervis), Arzlam (Arszlán), Banja (Bajram ?) béget, illetve Kazwn (Kászim) pasát tartotta esélyesnek az utódlásra („az bassasaghert elkewldetthenek"), de végül egyikőjük sem futott be: Szalay 329., No. CCCXXXVI.

77 Köhbach 293/440. jegyzet.

78 Köhbach 293/440. jegyzet.

79 „Parancs Velidzsán bégnek: levelet küldtél, s kegyet kértél elkövetett bűnöd megbocsátására. Nos,
a bűnök és vétkek megbocsátása boldogságos küszöböm szép szokása, ezért bűnöd tekercsére a megbocsátás jelét tettem, s megparancsoltam, hogy a börtönből kiszabadulj. Ez ügyben Dervis szegedi bégnek – tartson soká méltósága – nagyúri rendeletet küldtem, s megparancsoltam, hogy amikor rendeletem értelmében kiszabadulsz, ne szűnj meg imádkozni birodalmam fennmaradásáért.” 3 numarali 5., No. 7.

80 3 numarali 6., No. 10.

81 Röviden érdemes utalni arra, hogy amint a végbeliek, az adott esetben a meglehetősen távoli szigetváriak, megneszelték, hogy a szegedi bég figyelmét más köti le, rögtön feltűntek a környéken, s Zomborra támadtak, melynek védelmére korábbi ismerősünket, Ferruh vojvodát jelölte ki Dervis bég: 3 numarali 58., No. 118.

82 A Budai szandzsák 12.; Köhbach 226.

83 3 numarali 291-292., No. 639. Feltehetőleg téves bekötés miatt ugyanebben a defterben korábbi – december 3-i – dátummal, de később kerül elő a Mahmúd szécsényi bég hasonló problémát taglaló beadványa nyomán Dervisnek küldött parancs, ahol mind az öt éppen összeírt szandzsák kapcsán említik
a határok zavaros voltát: 3 numarali 301., No. 663.

84 Fekete Lajos: A Hatvani szandzsák 1550. évi adóösszeírása. (Jászsági füzetek, 4.) Jászberény, 1968. 37-42. (A szóban forgó defter minden bizonnyal 1546-ban készült.) BOA, Tapu defteri 981. pp. 70-80.

85 A központ viszont nagyon hitt ebbéli képességeiben, mert még János Zsigmondnak és Izabellának is azt ígérték, hogy Durmus temesvári defterdárral ő fogja a Szolnok vidéki határokat kijelölni: 3 numarali 71., No. 146.

86 BOA, Tapu defteri 343.

87 Tapu defteri 314., 318.

88 Vö. Káldy-Nagy Gyula: Magyarországi török adóösszeírások. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat, 52. Szerkesztette: Varga János). Budapest, 1970. 45-46.

89 Tapu defteri 329., 335.

90 3 numarali 314., No. 696.

91 Karácson Imre: Török-magyar oklevéltár, 1533-1789. Szerkesztette: Thallóczy Lajos, Krcsmárik János, Szekfű Gyula. Budapest, 1914. 71., No. 71. Idézi: Köhbach 226.

92 Számadáskönyvek 604-606. és passim.

93 3 numarali 317., No. 704.

94 3 numarali 510., No. 1157.

95 Tapu defteri 333. pp. 6-7.

96 Köhbach 226.

97 Mxt. 632. i. h.

98 6 numarali mühimme defteri (972 / 1564-1565) <Özet-Transkripsiyon ve Ýndeks>. I-II. (T. C. Baºbakanlik Devlet Arºivleri Genel Müdürlüðü. Osmanli Arºivi Daire Baºkanliði, Yayin Nu: 28. Dîvân-i Hümâyűn Sicilleri Dizisi: III.) Ankara, 1995. passim.

99 Az ozorai malmot ugyan még 1565-ben is Dervis bég nevén szerepeltették, pedig az időközben már az 1559-1563 között pasáskodó Rüsztem budai beglerbégé lett, hiszen 1570-ben az ő alapítványaként bukkan fel: Dávid Géza 1982. 289., 306.

100 Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert a nemzetközi turkológiai és a hazai történeti szakirodalomban mind a mai napig kísért az a gyakorlat, hogy történetírók, illetve az azokra támaszkodó kompilációk alapján próbálják megragadni a vezetők egykori posztjait. Főleg a Mehmed Süreyya által összeállított Sicill-i Osmanît szokás ilyen összefüggésben citálni. (Legutóbbi, latin betűs kiadását Seyit Ali Kahraman és Nuri Akbayar készítette el, s a Tarih Vakfi tette közzé hat kötetben 1996-ban Isztambulban.) E munkában Dervis bégről az alábbiak olvashatók (II. 410.): „Jahjapasazáde Báli pasa fia [részben téves]. 956-ban (1549) szegedi bég lett [igen pontatlan], 957-ben (1550) meghalt [abszolút félreértés].” Azaz ennyi és nem több, de az melléfogások sorozata. Meglepő módon még olyan jeles személyiség esetében is hibát-hibára halmoz a kiadvány, mint Kodzsa Szinán pasa, aki ötször volt nagyvezír. Ehhez lásd Babinger, F. – Dávid, G.: Sinân Paðha. The Encyclopaedia of Islam. IX. Leiden, 1997. 631-632.