http://palheidfogel.gportal.hu
http://palheidfogel.gportal.hu

Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. Kolossé1,12


         "Aki nem tud embereknek köszönetet mondani, ezzel leleplezi önmagát, hogy bizony Istennel szemben is hálátlan és nem tud Neki sem köszönetet mondani”. Kálvin: A Genfi Egyház Kátéja.


         … „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth


          

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Zsoltár 28,7

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

http://heidfogel-domjan.gportal.hu

palheidfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHECISMUSSA Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító    FORMATSKÁJA melyet nagy theologus

CALVINUS JÁNOS …KOLOSVÁRATT M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend

Partium Hasonmás Kiadás - A Genfi Egyház Kátéja   Misztótfalusi Kis Miklós 1695-ös kiadásanak hasonmás kiadása. Csak ismertető.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.  www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozs- várig Környezetvizsgálati tanulmány

- Fekete Csaba Káté egyház tanítás Kálvin János A genfi egyház kátéjaPartium Kiadó Nagyvárad 2014

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


1924-1996

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505-1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 -1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Webem - itt

 
- WOLFHART PANNENBERG: Az énesség és az
ember rendeltetése

Az ember mint világra nyitott lény úton van rendeltetésének megvalósítása felé. Öröklött ösztönei az antropológiai magatartáskutatás eredményeinek tanúsága szerint nem döntik el eredendően, hogy mire irányuljanak törekvései. Az ösztönös viselkedés az ember esetében csak igen szerény részét uralja a létezésnek. Az ösztönös magatartáson túl már magának kell eldöntenie, hogy mely célok elérésére fordítja idejét és milyen körülményeket teremt élete számára. Rendeltetését magának kell fölkutatnia, s tisztáznia, hogy mit is akar. Ezért átfogó tájékozódásra törekszik a világban. Ám sem a természetben, sem a társadalomban nem lel rá az élete számára végsőkig kötelező normára, s nem találja sehol azt a kétségtelen végső célt, melynek élete minden döntését alárendelnie kellene. Rendeltetésére irányuló kérdései nem engedik, hogy átmeneti válaszokkal nyugtassa meg magát: azok mindegyre továbbűzik. Ez a végtelenbe irányulás túlmutat mindenen, ami a világban eléje kerül, s az Isten felé tájolja. A világra való nyitottság ezért csírájában Isten iránti nyitottság. Az ember mint ember nem más, mint ez a világon keresztül Isten felé tartó mozgás. E mozgásban van úton rendeltetéséhez, az Istennel való közösséghez. S midőn élete Isten felé halad, már magában e mozgásban megvalósul e végtelen rendeltetése, föltéve, hogy nem szakítja meg mozgását, s nem cövekel le útközben.

A valóság azonban úgy fest, hogy a világon keresztül Istenhez vezető útjukat újra és újra megszakítják az emberek. Berendezkednek a világban és elfeledkeznek arról, hogy keressék Istent - Legalábbis ideig-óráig, mert arról mégis gondoskodtatik, hogy sokáig ne feledkezhessenek meg Róla. Az istenfeledés oka nem pusztán a kényelmesség. Mélyebb gyökere van: az ember énessége. Az emberek ugyanis a maguk erejéből semmiképpen sem olymódon léteznek, hogy önmagukból kitörve, szakadatlanul meghaladnák önmagukat. Szemmel láthatóan inkább csak arra törekszenek, hogy helytálljanak és érvényesüljenek. Azon vannak, hogy maguknak foglalják le az élet minden ajándékát. Egyébként épp ezen a téren tanúsít mértékletességet, aki okos. Az ember a teljesítménye által remél megerősítést: ő a fontos; másoktól kapott elismerése fényében sütkérezik, ha része van benne. Bármilyen föladatot ragadjon is meg az ember: ha nekilát, tüstént saját ügyévé teszi, s minél inkább emészti magát szolgálatában, annál inkább érvényesíti - az ügy megvalósításával párhuzamosan - egyszersmind önmagát is. Innen ered minden emberi viselkedés kétértelműsége. Még az időt és a teret is mindenki magára vonatkoztatva tapasztalja. Mindenki önmaga világának középpontja: ezért más és más mindenki számára az itt és a most. Ez az énesség nyilvánvalóan nem áll zavartalan összhangban az ember világ iránti nyitottságával. Ellenkezőleg. Az én jellemzői közé nemcsak a dolgok nyílt terepére való kitörés tartozik, hanem az is, hogy - ragaszkodván saját céljaihoz, elképzeléseihez és szokásaihoz - önmagába záródjék. Bármelyik irányultság domináljon is adott esetben, nem hiányzik a másik sem. Ha pedig valaki megkísérli, hogy megszabaduljon én-jétől, csak illúziókban ringatja magát, mert bárhova jusson is, magával cipeli azt is. Sem az önfeledt kikapcsolódás, sem az aszkézis nem használ: énünktől nem szabadulhatunk meg. Erre, persze, egyáltalán nem is érdemes törekedni. E vágy valójában lelki-szellemi rövidzárlat jele. Énünktől undorodni - ez hálátlanság. Az énességet nem lehet leküzdeni úgy, hogy elvetjük az ént, hanem csak úgy, hogy fölemeljük és beillesztjük az élet tágasabb összefüggésrendszerébe. Ha pedig valaki ebben az értelemben ki is kerül énre-vonatkoztatottságából - talán pont azáltal, hogy megtanulja kevesebbel beérni -, emberi létezésében (jóllehet, annak úgyszólván a peremén) megy végbe ez a folyamat, hiszen az illető éppen elhagyja mindazt, ami megvolt. Az én azonban jelen van mindig és mindenütt. Ha sikerülne föladni bár egyetlen egyszer is - az új helyzetben nyomban előbukkanna ismét.

A világra való nyitottság és az énre irányulás közötti feszültségben bontakozik ki az emberi élet. Az emberi létezés különleges jellegének helyes megértéséhez figyelembe kell vennünk, hogy ez a feszültség lényegileg minden szerves élet sajátja. Az organizmus egyfelől test, mely mint ilyen, a világ többi részével szembenálló, lezárt egység. Másfelől azonban nyitott a külvilágra: a környezetét, amelyre táplálkozása és fejlődése végett rá van utalva, bevonja életfunkcióinak körébe. Így tehát minden organikus test - akár állat, akár növény - egyszerre helyezkedik el önmagán belül és kívül. Ez persze ellentmondás, ám olyan, mely éppenséggel életben tart: olyan feszültség, mely magát az életet jellemzi, s így - mint láttuk - az emberi életet is.

Mármost a szerves élet csak akkor lehetséges, ha átfogó egység tartja össze a megőrzést célzó befelé fordulás és a környezet felé való nyitottság közötti feszültséget. Máskülönben a szembenálló erők szétvetnék az élőlényt. Ennélfogva a meg nem szűnő önmagáértvalóság és a környezetre irányultság egységeként létezik minden élőlény. Különbözőségük pedig éppen abból fakad, hogy miként teremtik meg ezt az egységet. Mindenekelőtt alapvető különbség áll fönn a növények és az állatok között. A növény teljes mértékben környezetének függvénye, annak a konkrét helynek, ahol kinőtt, s ahhoz alkalmazkodik minden szervével: gyökérzetével a talajhoz, leveleivel a fényhez. Ezzel szemben az állatok önmagukban tartják fönn az önmegőrzés és a környezethez való kapcsolódás feszültségét. Az állati organizmus egymással ellentétes folyamatokat egyesít magában. Így például a táplálkozás folyamatában nemcsak a felvett tápanyag leépítése is, hanem a test fölépítésére történt. Az állat nincs kiszolgáltatva a környezetének, miként a növény, hanem önmagában bírja centrumát. Ezt az mutatja, hogy olyan központi szervvel rendelkezik, mint az agy, mely viselkedésének egészét vezérli. Az állat függetlenedik környezetétől: mozoghat benne, s maga keresi meg táplálékát. Mindazonáltal a különböző állatfajok oly mértékben alkalmazkodnak mindenkori környezetükhöz, hogy ösztönszabta biztonsággal élhetnek benne. Az embernél ez másképpen van. Az ösztönös biztonság, mellyel az állatok környezetükben mozognak, nála nagymértékben eltűnt. Ehelyett sokoldalú és nyitott minden benyomásra valamint meglepetésre, amivel az élet szolgál számára. Másfelől azonban, az állatokhoz hasonlóan, belső középpontból irányított lény. Ő is önmaga megőrzésére törekszik, s arra, hogy - éhség, nemi ösztön, hatalomvágy révén - asszimilálja környezetét. A fajspecifikus környezethez való állati alkalmazkodást messze meghaladó rendeltetése, hogy rányíljék a világra, valamint a létfönntartás kényszere együttesen olyan feszültséget teremtenek, mely az egyes emberben többé már nem oldható föl, s minduntalan konfliktushoz vezet. Ha önfenntartásra törekedvén önmagába zárkózik, s összes elképzelésével, elhatározásával befészkeli magát a világ ama konkrét alakjába, amelyben él, akkor vakká válik rendeltetése számára. Persze sohasem sikerül teljesen magába zárkóznia. Hiszen aki önmaga létfönntartására törekszik, annak újra és újra föl kell tárulkoznia a valóságról nyert új tapasztalatok befogadására. E feszültség dinamikája rendkívüli módon jellemzi az én szerkezetét és működését, kivált a célirányos tevékenységet és a fogalmi megragadásra irányuló gondolkodást. Ezt a mindenütt visszatérő struktúrát nagyszerűen írta le Hegel: minden emberi törekvés arra irányul, hogy a másikban önmagánál legyen. Az állat is enged a más iránti igénynek, midőn olyasvalamire törekszik, amely még nincs a birtokában, s átadván magát annak, kielégíti önmaga szükségleteit: fönntartja s kiéli önmagát. Tapasztalásának tárgyilagossága révén azonban csak az ember érzékeli tőle különbözőnek azt a mást, amire irányul - s annál biztosabban szerzi meg ezáltal a fölötte való uralmat. A másiknak való önátadás az ember önfenntartásának legkifinomultabb eszköze. Így valóban a másiknál van, s képes arra, hogy önmagától eltekintsen - ez az, amire az állat sohasem képes -, ám épp a másikban van csak igazán önmagánál, mivel a másikat tárgyilagosan megtapasztalván lesz önmaga.

A világ iránti nyitottság és az énre irányultság ellentéte nem oldható meg az emberből magából kiindulva, mert csak az énesség újabb diadalát jelentené minden erre tett sikeres kísérlet. Az énesség és a nyitottság feszültségét értelmes egésszé összefogó egység alapja csak az énen kívül helyezkedhet el. Az embernek valóban önmagán kívül kell birtokolnia centrumát ahhoz, hogy ezt az ellentétet leküzdhesse. Olyan pontot találni, mely önmagunkon kívül helyezkedik el - kétségkívül ősi vágya ez az embernek. Kérdéses azonban, hogy teljesülhet-e valaha is? Ha új álláspontot foglalok el, s onnan visszatekintek az előzőre, persze, elmondhatom, hogy azt magam mögött hagytam. De ezzel korántsem emelkedtem fölül énemen, hiszen az ismét ott van velem, immár az új helyen. Így hát az ember könnyedén túllendülhet ugyan bármilyen korlátozott állásponton, nemcsak a korábbi generációén, hanem saját régi előítéletein is - önmagán azonban soha. Mégis, élete maradandó föladata az én és a valóság ama összhangjának megteremtése, mely az állatok számára szervezetükkel együttjáró, természetes adottság. Hogy e föladattal megbirkózzék, újabb és újabb teremtő megoldást kell találnia. Ilyen a természet technikai birtokbavétele csakúgy, mint önmaga szellemének képzése, az én kitágítása eladdig, hogy az az elérhető tapasztalatok összességét foglalja magába, legalábbis csírájában. Ez utóbbi volt a romantika Goethe által felvázolt személyiségeszményének lényege, s ma is ez a célja az általános műveltségnek. Ha az én, mindenről tudomást véve mindent beemelne a tudatba, terjedelme akkor azonos lenne a világ iránti nyitottságának mértékével. Az átfogóan képzett én számára nem lenne többé olyan része a világnak, amit még ne ismerne, amire még rányílhatna s rá is kellene nyílnia. Ha megvalósítható lenne ez a romantikus személyiségeszmény, akkor valóban megszűnnék a nyitottság és az énközpontúság konfliktusa. Csakhogy ez a kísérlet nem sikerülhet. Az én soha nem kebelezhet be mindent, uralmának és tudatának birodalmát nem terjesztheti ki a világ teljességére. Legalábbis a véletlen, az egyszeri, a természetben és az emberi történelemben előre nem látható események azok, melyek kívül esnek hatókörén, s minduntalan meglepetésekkel szorítják sarokba. Az énre irányultság és a világra való nyitottság közötti konfliktus ilyenformán az ember felől áthidalhatatlan.

Persze az én azon igyekezete, hogy világgá tágítsa önmagát, attól még nem helytelen, mert e folyamat soha nem érhet véget. Mindig is az ember föladata marad, hogy világával való egységét új és új alakban, legalább időről-időre megvalósítsa, nem csak szellemi műveltsége, hanem természeti létföltételeinek egyre tökéletesebb technikai biztosítása által is. Jogos az a szüntelen törekvése, hogy mindent bevonjon abba a világba, melyet maga körül épít. Saját élettere és éltének terve ugyanis csak akkor lehet szilárd, ha összhangban áll a valóság egészével. Csak egységes világban élhetünk teljes életet, mely ép és egész, vagy azzá válhat. Ezért kutatjuk az egyetlen igazságot, azt, ami megegyezik minden különbözőben. Ezért keresünk minden egyes fölfedezett összefüggésen túl átfogóbb összefüggéseket. S mégis, a világ egysége, melyhez az emberek egymás közötti békéje szintén hozzátartozik, nyitott probléma marad mindig. Ez arra vall, hogy az én és a világ, az énre irányultság és a világra való nyitottság ellentéte nem oldható meg pusztán az ember erejéből. Minden erőfeszítés, mely a valóság egységének megismerésére és kialakítására irányul avégett, hogy így biztosítsa az emberi élet kiteljesedését, csak azon előföltevés mellett értelmes, hogy a valóság maga is elébejön e törekvésnek, s eredendően arra van hangolva, hogy teljes egységet képezzen. Az emberi törekvés Istenre való ráutaltsága lényegileg nem más, mint annak a személyes valóságnak a keresése, aki biztosítja a teljes valóság és létezésünk kívánt egységét. Nem önmagunkban, hanem csakis Istenben alapozódhat a valóság egészét átfogó egység, melyet lépésről lépésre valósít meg az ember a világ szellemi valamint technikai birtokbavételével. Ha az egy Isten teremtőként a világ egységét biztosítja, úgy szavatolja az üdvösséget is, létünk egységét a világban, az énesség és a nyitottság közötti konfliktus leküzdését.

Az eddigieknél immár világosabban láthatjuk, hogy miben is áll rendeltetésünk, mennyiben haladja meg a világot az istenkérdéssel, s mennyiben marad mégis elszakíthatatlan kapcsolatban a világgal. Az ember rendeltetésének célja az én és a valóság egybehangolása, amit azonban a magunk erejéből nem érhetünk el. Ezért sarkall bennünket szüntelenül arra, hogy haladjuk meg mindazt, amit már elértünk. Rendeltetésünk a mindenkori léthelyzetünkhöz és létállapotunkhoz viszonyítva transzcendens, azaz csak úgy valósítható meg, hogy énünk újból és újból önmaga fölé emelkedik. Az én és a valóság megfelelősége az igazság ősi fogalmi meghatározása. Az ember rendeltetése tehát az, hogy az igazságban létezzék. Aki az igazságból élne, annak élete teljes volna s egész ép, a dolgokkal békességben álló. Ez az igazság azonban, melyre rendeltetésünk szól, nem a miénk, hanem Istené. Hiszen a magunk erejéből nem győzhetjük le az énesség és a világ iránti nyitottság konfliktusát. Az én és a teljes valóság összehangolása csak Isten ajándéka lehet. Az ember énje önmagában nem él rendeltetésének igazságában - az ugyanis hozzá képest transzcendens: mindig túlmutat az énen. E transzcendens utalás azonban valami meghatározatlanra irányul. Az embernek nincs közvetlen viszonya a végtelennel, nem vonhatja rendelkezése alá Istent. Amennyiben a vallások Istent véges lény képében imádják, úgy meghamisítják a vele való viszonyt - s ezáltal az ént visszavezetik önmagára. Mivel önerejéből az ember nem képes Isten igazságában élni, időről-időre elmerül a nyitottság és az énesség közötti konfliktusban, s az utóbbi csapdájába zuhan. Körülbástyázza magát a már elért eredményekkel, vagy makacsul ragaszkodik terveihez, bár, amennyire rajta múlik, minden újabb ötletet és ismeretet beilleszt azokba. Ezzel nem csak világra nyitott rendeltetését sérti meg, hanem Isten elől is elzárkózik, aki rendeltetésének megvalósítására szólítja föl. Az önmagába zárkózó énesség pedig nem más mint - a bűn.

A keresztény teológia Ágoston mélyreható belátása nyomán a magába és birtokba vett világába zárkózó énességet tekinti a bűn tulajdonképpeni lényegének. A bűn leggyakoribb megjelenésformája az érzéki vágy, s magában e vágyban az emberi önszeretet legbensőbb ösztöne munkál. Az tart vissza attól, hogy önnön értékei s méltósága miatt forduljunk oda a másik emberhez, s nem utolsó sorban megakadályoz abban, hogy Istent önmagáért szeressük. Ilyenformán a bűn, miként azt az Augsburgi / Ágostai Hitvallás összefoglalja, egyfelől a hitetlenségben nyilvánul meg, midőn az ember megtagadja Istentől a köteles tiszteletet és a hálás bizalmat, másfelől a mohó vágy képében, mely a megkívánt dolgok rabszolgájává teszi az embert. Kierkegaard pedig úgy látja, hogy a bűn egy harmadik irányban is kifejti hatását, azaz nemcsak az Istenhez és nemcsak a világhoz valamint a többi emberhez fűződő kapcsolatot rontja meg, hanem az ember önmagával szembeni viszonyát is: ha nem hagyatkozik rá az Isten iránti bizalomra, szorongás vesz rajta erőt az önmaga iránti aggódás nyomán. Noha a végtelen bizalom erejével kellene túllendülnie mindenkori véges szituációján, szorongása meggátolja, hogy otthonossá válják végességében. A szorongás révén a bűnös megőrzi ugyan kapcsolatát végtelen rendeltetésével, a kétségbeesésben azonban elszakítja magát attól - akár azért, mert elveszíti önbizalmát, akár azért, mert (éppen ellenkezőleg) kizárólag önmaga akar sorsának kovácsa lenni és senkinek sem akar hálával tartozni. Az aggódó szorongás és a kétségbeesés - mindkettő az önmagába szédült én ürességébe világít bele.

Nem könnyű megérteni, hogy miként lehet az énesség - bűn. Struktúráját tekintve az emberi én nagyon közel áll az állati ösztönhöz. Ha pedig így van, akkor miért csak az ember bűnös, ha önmaga centrumára vonatkoztatja minden életmegnyilvánulását? Ha ezt a struktúrát, mely egészen a nemszerves tartományokig visszavezethető, a többi élőlénynél általában nem nevezzük bűnnek - miért járunk el másképp, mikor az emberről van szó? Nos, e kérdésre az a válasz, hogy csak az embernél kerül rendeltetésével ellentmondásba a középpontra, jelen esetben az énre való irányultság. Nem az állatok, hanem éppenséggel az emberek azok, akik önzésük folytán mögötte maradnak annak, amivé lenniük kellene. Az énesség önmagában nem bűn, éppoly kevéssé, mint a világgal való rendelkezés, amiben az én megjelenik és érvényesül. Hiszen éppen Isten bízta meg az embert azzal, hogy uralkodjék a világon. Ennyiben az emberi énesség is része Isten teremtő művének. Nyomban bűnné válik azonban, ha ellentétbe kerül az ember végtelen rendeltetésével, ha az én önmagába merevedik ahelyett, hogy hagyná magát az élet magasabb egységébe illeszteni. Láttuk, hogy ez az embernél tapasztalható ellentmondás az ember konkrét létbeni adottságaiból ítélve, kikerülhetetlennek tűnik. Hogyan kerekedhetne az én önmaga fölé? A világra nyitottság és az énesség közötti feszültség nem oldható föl a szerves lényen belül, mert ezáltal maga az organizmust összetartó centrum kerülne veszélybe. Később még látni fogjuk, hogy ez az ellentét a társadalmi életben sem győzhető le végérvényesen.

A bűn tehát hozzá tartozik az ember konkrét léthelyzetéhez. A bűn fogalmához pedig hozzá szoktuk kapcsolni a tartozás és a felelősség gondolatát, miáltal újabb nehézség adódik: hogyan lehet felelős valaki olyasvalamiért, ami - miként az énesség - szükségszerűen hozzátartozik emberlétéhez, mi több, az állati élet biológiailag megállapítható szerkezeti felépítésében gyökerezik? Nem túlzott követelmény számon kérni azt, amit elkerülni képtelenség? Kétségtelenül az - a felelősség mindig is túlzott követelmény. Soha sem magától értetődő. Mindig bátorság és merészség dolga: arról a merészségről van itt szó, mellyel az ember - tulajdonképpeni rendeltetését megismerve s annak fényében - elvállalja saját létezésének föltételeit, mégpedig olyanokként, melyeken fölül kell emelkednie. Ami pedig a vállalást oly nehézzé teszi, az nem más, mint az a körülmény, hogy a bűnt önmagunk erejéből nem bírjuk legyőzni.

Mégsem úgy áll azonban a dolog, hogy magunkra maradtunk volna önmagunkba záródó énességünk. Magunkra hagyottan, énünknek kiszolgáltatva csakugyan bele kellene fulladnunk a restségbe vagy a kevélységbe, elemésztene a sóvárgás, az irigység, a fösvénység és a gyűlölet, elmerülnénk a szorongásban és a kétségbeesésben. Eddig ritkán jutnak a dolgok, mert az élet újra és újra kiragad énünk csapdájából; fölráznak a külső adottságok, melyekkel szembe kell néznünk: meghökkent az a szükségszerűség, hogy bizalmat kell kicsiholnunk magunkból ott, ahol nem biztosíthatjuk be magunkat; kijózanít az ésszerű megismerés tárgyilagossága; s meglep a fantázia és a szeretet ereje - mindezek időről-időre túllendítenek énünkön. Nem magunktól lépünk túl önmagunkon - erőnk kevés ehhez -, hanem az ezerféleképpen ránktörő valóság penderít ki bennünket az élet sűrűjébe. Isten, aki mindenben együtt cselekszik velünk, maga Isten vezet ki énünk fogságából, s terel rendeltetésünk pályájára. Maga az én is azokból a pillanatokból töltekezik, melyekben - boldogító vagy éppen fájdalmas tapasztalatok révén - önmaga fölé emelkedik. Magára hagyva, mint mondottuk, el kellene sorvadnia. Az én tehát önmaga ellentétéből él, még akkor is, ha többnyire azonmód saját céljait szolgáló eszközzé változtat mindent, ami útjába kerül. Életünk legjava gyakorta saját hozzájárulásunk nélkül vagy éppenséggel annak ellenére válik osztályrészünkké. Az ilyen események sorozatával vezet ki bennünket Isten énünk szorításából, ez adja életünk gazdagságát, alakítja élettörténetünket, s alkotja azt a vezérfonalat, mely minden embert elvezet örök rendeltetéséhez.

Az az ember élne transzcendens rendeltetése szerint, aki minden földi valóságot meghaladó végső bizalmát újra és újra a végtelen Istenbe helyezné: aki életútjának jótéteményeit, csakúgy, mint megpróbáltatásait alázatos hálával fogadná Istentől. Az Isten iránti bizalom derűjével használná a föld javait, szeretet fűzné embertársasaihoz és öröm sugároznék minden kezemunkájából. Énje sem semmisülne meg, hanem éppen ellenkezőleg, az Istenre irányuló élet áramába emelődnék. A mi életünk azonban - legalábbis önmagunktól - távolról sem ilyen, mert - amennyire rajtunk áll - énünkre támaszkodva élünk. Csak akkor telik meg szívünk hálával, ha tudatára ébredünk annak, hogy legcsekélyebb szükségleteink kielégítése míly kevéssé magától értetődő, s csak azokban a pillanatokban érezzük, hogy még más célok felé is halad életünk, amelyek önmagunk fölé emelnek bennünket, hogy az egyes ember miként vergődik ki az életét betöltő ellenmondásból, hogy azután teljes valójában Isten elé álljon - azt nem tudhatja senki. Ha nem pusztul is bele életünk az énesség és a világ iránti nyitottság konfliktusába, akkor is csak a halálon túl várhatjuk azt az életet, amelyben maga az én Istenből él, nem pedig feszült viszonyban vele, s ellentétben üdvösségünket szolgáló tetteivel. A keresztények azonban már most is e fordulat tudatából merítenek erőt, s benne bizakodnak. A keresztség által összekapcsolódva Jézus halálával nemcsak annak bizonyosságában élnek, hogy énességük egyszer megszűnik, hanem halottaiból való föltámadásának erőt adó lelkületéből is.

Wolfhart Pannenberg: Az énesség és az ember rendeltetése

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Szabolcska Mihály Uram, maradj velünk!

          Szabolcska Mihály:

Uram, maradj velünk!

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Istvándi történetéhez

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható és videó is

 

ÁROKHÁTY BÉLA 1890-1942

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912-1988

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999

 

XX. század Történelméhez

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

Ne maradj le semmirõl, értesülj elsõ kézbõl a Selena Gomezzel kapcsolatos hírekrõl! Hat éve várja a látogatókat az oldal    *****    Református exmisszus-gyakornok, jégkorong, izomautók, rap zene. Igen, ez mind én vagyok! Hogyan? Nézz be és megtudod! :)    *****    Szeretsz írni? Lenne egy jó témád, amit megosztanál másokkal? Akkor kattints, és nyerj egy vendégposztot nálam! :)    *****    Kedveled Ian Somerhaldert? Odáig vagy a szépséges színésznõért, Nina Dobrevért? Kattints! Nem csak TVD rajongóknak!    *****    Szeretsz filmet nézni? Akkor itt a helyed! Nézz filmet facebook messengeren. Klikk ide!!!!    *****    MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER    *****    DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE! DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE!    *****    ***Egy blog. Egy lány. Egy élet.*** Ðzsí blogol. *G-PORTÁL KÖZÖSSÉGMENTÉS ugyanitt. Ha hiányzik a régi közösség.*BLOG***    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Nézz filmet facebook messengeren!!!! Klikk! Klikk!    *****    ONMYMIND \\ EGY ÁTLAGOS SRÁC BLOGOL MINDENRÕL AMI ESZÉBEJUT \\ ZENE, CIKKEK, KRITIKA? KATTINTS ÉS OLVASS MOST KEDVEDRE    *****    **********Rengeteg AKCIÓ! Vegyszermentes kozmetikmok és bio mosó és tisztítószerek, munkalehetõséggel! ***********    *****    OKTATÁS INGYENESEN az ASZTRO-suliban, Asztrológiai tanácsadás BECSÜLET KASSZÁS alapon! Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Hírek a folytatásról - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed -    *****    LORDE * ISMERD MEG TE IS A ROYALS ÉNEKESNÕJÉT * LORDE * ISMERD MEG TE IS * LORDE * ISMERD MEG TE IS A ROYALS ÉNEKESNÕJÉT    *****    Re-Startoltunk! Egy SZEREPJÁTÉK, amelybe bármikor becsatlakozhatsz! Légy te is Hõs! Hõsregék RPG    *****    Nem értesz a CSS kódokhoz/nem tudod egyedül fenntartani oldalad/szeretnél egy társszerkesztõt? Írj nekem! - sakura-ec.gp    *****    ISMERD MEG A GYÖNYÖRÛ OSCAR-DÍJAS SZÍNÉSZNÕT, ALICIA VIKANDERT, AKI A 2018-AS TOMB RAIDER LARA COFTJÁT FOGJA ALAKÍTANI!    *****    "Céljuk fellelni az Egyesülés Pengéjének darabjait, és újra felemelni a Lidérckirályt."    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.