Maróth Miklós

Keleti írások, keleti kéziratok

A kéziratok papírja

Ha keleti kéziratot veszünk kézbe, akkor első dolgunk legyen mindig megvizsgálni a papírját. Ennek oka a következőkben foglalható össze. Mint tudjuk, az ókorban sokféle anyagra írtak, de leginkább papiruszra és pergamenre. Mindkettő előállítása a nyersanyag korlátozott mennyisége miatt költséges volt és csak kis mennyiségben tudták termelni. Ezzel szemben Kínában föltalálták a papírgyártást. A papír előnye az előbb említett két anyaggal szemben az volt, hogy a gyártásához szükséges nyersanyag nagy mennyiségben található, így maga a papír is olcsó. Kínából a papírgyártás titka kiszivárgott, és Kínán kívül - az arab források tanúsága szerint - az első gyárat a Kínába vezető kereskedelmi út egyik fontos állomását jelentő Szamarkandban alapították, mégpedig 850 körül. Innen terjedt el a papírgyártás, először a mohamedán országokban, majd pedig Európában is.

A hagyományos íróanyag, a papirusz Egyiptomban még sokáig ellenállt a papír hódításának. A papirusz egyik mértékét jelentő görög χαρτηζ szóból származik a mai arab nyelven a papír egyik neve a qurtas. Másik neve perzsa eredetű. A perzsák, átvéve a kínai papírgyártási technológiát, átvették annak nevét is, hallás után, némileg megtoldották, így jött létre a kágez szó. Arabul ugyanígy írják, de ejtése kágidz. Törökül is így írták, az ejtést jól tükrözi azonban mai latin betűs írásmódja: kagit (ejtsd: kját). Ennyiben tükrözi a papír neve a keleti nyelvekben a papír eredetét, terjedésének útját.

Nem olvashatjuk ki azonban a szavakból, hogy mi választja el a keleti papírt az európai papírtól. A keleti technológiának megfelelően az ott előállított papírokban nincs vízjel. Ha egy keleti kézirat papírjában vízjelet találunk, akkor a papír meghatározása úgy történik, mint az európai kéziratok esetében. Ha nincs vízjel, akkor meg kell állapítanunk, hogy a papír fényezett-e vagy sem, le kell írnunk a papír színét. A továbbiakban a hálózat alapján meg kell állapítanunk, hogy a kézirat ívrét, negyedrét stb., természetesen figyelembe véve a papír méreteit. Nem elterjedt szokás, de megvizsgálhatjuk, hogy a kézirat hány ívből van összefűzve, az ívek egyenlő nagyságúak-e vagy sem.

Az írás

Az európai és keleti írások közös ősét sokan az egyiptomi hieroglif írásban látják. Ezek hatása alatt fejlődött ki a sinai-félszigeti ábécé, majd ebből a kánaáni írás. A Kánaánban használatos írások egyike volt a föníciai, melyet Kadmosz, thébai király a görögökkel megismertetett, így alakult ki a görög írás, ebből a latin és a cirill. Másik ágon azonban a héber írásból kurziválódás során kialakult a szír írás, ebből további kurziválódás során az arab. Az arab írást használják a mohamedán népek nyelvének lejegyzésére. Így arab betűkkel írják le az afrikai szuwahélit, a perzsát, urdut, kasmírit stb. Arab betűkkel írták a törököt, de ezt az első világháború körüli ébredési mozgalom eredményeként ma már latin betűkkel jegyzik le, míg a Szovjetunióban élő török népek nyelvét cirill írással. Az iráni nyelvek közül erre a sorsra jutott a Szovjetunióban beszélt tadzsik is. A szír írásból másik ágon kialakult a szogd írás, majd abból több távol-keleti írás, pl. a régi mongol. Manapság ők is cirill írást használnak.

Magyarországi könyvtárakban ezek közül - a más előadásban tárgyalt héberen kívül - a szír írás fordulhat elő, valamint az arab írás különböző fajtái.

A szír írásnak duktus alapján három válfaját különböztetjük meg: az esztrangelót, a jakobitát és a nesztoriánust. Az utóbbi kettő az elsőből alakult ki az V. század folyamán a keleti egyházszakadás következményeként. Ebből következik, hogy a jakobita írású kéziratok a nyugati szírek körében keletkeztek, a nesztoriánus írásúak pedig a keleti szírek körében. Nem következik azonban az előbb elmondottakból az, hogy az esztrangeló írású kéziratok az egyházszakadás előtt keletkeztek volna. Ezek származásáról csak akkor tudunk biztosat mondani, ha alaposan megismerkedtünk velük. A gyakorlat azt mutatja, hogy a szír kéziratok többsége ezzel az írással készült. (Ez természetesen csak a Magyarországon található kéziratokra vonatkozik). Természetesen azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a nagy egyházszakadást követő századok során a szírek jelentős része visszatért a római katolikus egyházhoz, tehát se nem jakobiták, sem pedig nesztoriánuok, hanem szír katolikusok. Ezek elsősorban az esztrangelóval írnak. Sok olyan szír kézirat található, mely nem Keleten jött létre, hanem itt Európában, Rómában.

Bonyolultabb a helyzet az arab írású kéziratok esetében. Mint láttuk, arab írással igen sokféle nyelvet jegyezhetnek le. A magyar könyvtárakban csak meglepetésszerűen fordulhat elő urdu, vagy egyéb hasonló egzotikus kézirat. A gyakorlat azt mutatja, hogy az arab ábécével lejegyzett kéziratok vagy arab, vagy török, vagy perzsa nyelvűek. Ilyen kézirat nyelvének a megállapítása úgy a legbiztosabb, ha szakember végzi, aki el tudja olvasni a kérdéses szöveget. Szakembereket a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Keleti Gyűjteményében szinte minden keleti nyelvre lehet találni, gyakorlati segítségért oda fordulhat bárki. Ha azonban keleti nyelvek filológiáját nem tanult ember mégis szeretné nagyjából tudni, hogy milyen nyelvű az arab betűs kézirata, akkor bizonyos következtetéseket vonhat le a kézirat duktusából.

Duktus alapján az arab írás következő típusait különböztethetjük meg:

1. Kufi. Fölismerhető szögletes alakjáról. A legrégibb írástípus, ma inkább épületeken, tálakon, kancsókon, egyéb használati tárgyakon alkalmazzák díszítésként.

2. Naskhi. Ez a legelterjedtebb stílus az arab kéziratokban. Megközelítőleg azonos a nyomtatásból ismert írással.

3. Maghrebi. A maghreb államokban, Marokkó, Algír, Tunisz használják. Ez a duktus áll a legközelebb a másikhoz, valamivel díszesebb. A q és f hangok lejegyzésére alkalmazott majdnem azonos betű diakritikus pontjait másképp helyezik el, mint ahogy azt a naskhi írás normái megkívánják.

4. Ta^cliq. A szó azt jelenti: akasztás. Ez az írás ugyanis úgy néz ki, mintha a betűk egy zsinórra lennének akasztva, azon lógnának. Perzsiában használták, elsősorban versek leírására. Ebből a típusból alakult ki a perzsa nyomtatott betűk formája is.

5. Nesta^cliq. Mint az írás neve is mutatja, a ta^cliq továbbfejlesztése. Elsősorban a perzsák és az indiai mohamedánok alkalmazták.

6. Rikaa. A török művekben használatos kézírás.

7. Szülüsz. Címtáblákon, falfelírásokon látható. Itt is és a naskhiban is lehetséges a magánhangzók jelölése, a többieknél nem szokás.

8. Szijáqat. A török gazdasági följegyzéseket jegyezték le ezzel elsősorban.

Az itt fölsorolt írásfajtákon kívül még mások is ismeretesek, például a diváni, sikeszte stb., de ezek magyarországi kéziratos előfordulása viszonylag ritkább.

A mohamedán kéziratok állandó részei

Az itt ismertetésre kerülő állandó részek nem kötelező módon találhatók meg a különböző nyelvű mohamedán kéziratokban. Elmaradhatnak, de az esetek többségében megtalálhatók.

A kéziratok elején található a baszmala. A biszmi 'lláhi (Allah nevében) kezdőszavakból kialakult terminus. A tulajdonképpeni kézirat lemásolása előtt a másoló először Allah nevét említi, tőle kér segítséget, majd ahamdalával (al-hamdu lilláhi, dicsőség Allahnak) Allahot dicséri. A baszmala és a hamdala után következik a taszlija. Ebben a részben a másoló (vagy szerző) Mohammad prófétáról, néha még családjáról is, emlékezik meg. (Wa szalát wa szalám ^calá Mohammad wa álihi, Imádság és béke Mohammadnak és családjának.) Ezután következhet a szerző megnevezése: yaqul al-^cabd al-faqir (Mondja a nyomorult szolga X Y), de ez már csak ritka szerencsés alkalmakkor található meg a kéziratban.

A kézirat másik állandó része a kolofon. Ennek két lényeges része van. Az első bevezető szavai (qad waqa^c al-farág min kitábat, leírása végetért) után következik a dátum a hidzsrai időszámítás szerint, gyakran napnyi, máskor tíznapnyi pontossággal megadva. Másik fontos része a másoló nevének megadása a katabahá (másolta) szóval bevezetett részben. Ha esetleg ez a két fontos rész el is marad, akkor is ott áll a szöveg végén a következő mondat: Tammat al-kitáb bi^cawn Allah al-malik al-wahháb.(Befejeződött a könyv Allahnak, a bőkezű királynak segítségével). A hidzsrai időszámítás szerint megadott dátumot át kell számolnunk a keresztény időszámítás szerint. Erre egyrészt táblázatok állnak rendelkezésünkre, másrészt magunk is kiszámíthatjuk. A legpontosabb táblázatot Mahler Ede, a budapesti egyetem egykori tanára készítette. Saját számolásunknál figyelembe kell venni, hogy a mohamedán időszámítás a keresztények 622. évétől kezdődik, valamint a mohamedánok holdéve rövidebb a napévnél. A különbség 100 évenként kb. 3 év. Például 1357 a hidzsra szerint így számítható át: a százasok száma háromszor: 41. Ezt levonjuk a hidzsrai évek számából: 1316. Ehhez hozzáadjuk a 622-t: 1938. A dátumban megadott hónapnevek kétfélék lehetnek. Egyik fajta a mohamedán holdhónapok neve (Muharram, Szafar, ... Ramadán stb.), másik a szír keresztényektől örökölt, az európai hónapoknak megfelelő hónapok nevei (subbát, ádzár, niszán stb.).

A kéziratok kötése

A keleti kéziratok kötése sok esetben hasonló az európai kötésekhez. Azoktól eltérő jellemvonása az, hogy majdnem mindegyiknek van füle. Ilyen módon a kéziratok gerinccel szemközti része is védve van. Másik, nem olyan gyakori különbsége az, hogy a bőrre színes festékkel néha különböző ábrákat és virágdíszeket festenek, majd ez egész kötést védő lakkréteggel bevonják.