DR BUCSAY MIHÁLY

A legtudósabb magyar reformátor Szegedi Kis István 1505-1572

ThSzemle 1972

1505-ben látta meg a napvilágot Szegeden, városba költözött s ott polgárjogot szerzett kun család ivadékaként. A tehetős és feltörekvő délmagyarországi város nem volt ugyan püspöki székhely, de tőzsérei, tisztes iparosai csakúgy, mint tudnivágyó fiai bejárták a környező országok vásárait és egyetemeit Krakkótól Frankfurtig és Lipcsétől Páduáig, hogy a test és a szellem kincseivel gazdagon megrakodva térjenek haza.

Az ifjú Szegedi a humanista képzés útját választotta anélkül, hogy elkötelezte volna magát egyházi szolgálatra. Hazai iskolázás után 1535-ben Bécsben, 1537-től pedig Krakkóban tanult tovább, sőt az utóbbi helyen, mint fiatal magister 1540-től latin szerzőket magyarázott nyilvánosan. A 30-as évek közepétől egymás után jelentek meg éppen Krakkóban a magyar reformáció első írásai nemzeti nyelven, mint Ozorai Imrének nagy harci irata 1535-ben, és ugyanekkor, vagy a következő években Dévai Bíró Mátyás és Gálszécsi István kátéi, egyházi énekeket és imádságokat tartalmazó művei.

A magyar evangéliumi kegyességnek és egyidejűleg a nemzeti nyelvű irodalomnak ez a tavaszi áradása nem hagyta érintetlenül Szegedi Kis Istvánt. A reformáció mellett döntött. Budának 1541-ben bekövetkezett török kézre jutása, a hazát fenyegető sokféle halálos veszedelem csak megerősítette benne azt a hitet, hogy Isten a menekülés útját a kereszt és a kegyelem reformátori evangéliumában tárta oda a magyar nép elé. 38 éves fejjel, 1543. március 22-én beiratkozott a Wittenbergi Egyetemre, hogy annak padjaiban hallgathassa Luther Mártont és Melanchthon Fülöpöt, akik újra megnyitották az élet és a vigasztalás forrását a magyarság számára is.

Az az erős kritikai viszonyulás, amely a humanizmussal rokonszenvező ifjút visszatartotta attól, hogy egyházi pályán keresse az emelkedést, bizonyos vonatkozásban a reformáció munkásában is eleven maradt. Wittenbergből visszatérve még jó tíz éven át elszántan kitér előle, hogy lelkésszé ordináltassa magát. Inkább beérte az alárendelt iskolamesteri beosztással mozgalmas reformátori pályájának állomásain, a Tiszántúl, a Dunamellék, a Délvidék különböző gyülekezeteiben.

Az egyházhoz vezető úton

Vonakodásának oka felismerhető abból, amit a Rövid traktátusban, a Speculum Romanorum Pontificum emez önálló utolsó darabjában leírt. Egymás mellé állítja itt a „pápás", illetve az „igazi" mennyországot. A „mennyország" szó e helyen tulajdonképpen annyit jelent, mint egyház, mert a szerző a római tanítás szerinti mennyországról szólva annak földi vonásait, a hierarchia különböző „régióit", páholysorait és karzatait veszi számba ironikusan. Mennyire más az Evangélium szerinti „mennyország", azaz az igazi egyházi közösség képe!„Nincs ott megkülönböztetés a személyek között – írja, - hanem olyan egyenlőség van mindenekben, amelyben irigység nem található, és amely a legalkalmasabb arra, hogy ez az ország örökké fennmaradjon." Az egyenlőség vonatkozik a boldogságos Szűzre, Péter apostolra, a vértanúkra és a szentekre is. „Egyazon akarat tölti el valamennyit, az, hogy Krisztus dicsértessék és uralkodjék mindenütt". Hogy most mindez mégsem így van, hanem ha Krisztus egyháza megvetetten él e világban, annak más oka nincs, mint hogy „a pápák fölébe helyezték magukat és megvetvén, azt tették vele, amit éppen akartak". Aki az igazi egyházhoz akar tartozni, amelyben nincs megkülönböztetés, még szentek kultusza sincs, mert mindenki ugyanazt a mennyegzői ruhát viseli, annak nagyon kell óvakodni, hogy „be ne találjon röpülni a pápás mennyországba", vagy hogy meg ne fertőzze annak kovásza (Speculum, 1584, 182—193. lap).

Ha végül 1554-ben Szegedi engedett is Sztárai püspök és a laskói gyülekezet kérésének és „alávetette magát a kézrátételnek", hogy egyszerre legyen Laskó lelkipásztora és az egyházvidék generális superintendense, továbbra sem szűnt meg elsősorban a tanítás munkájában buzgólkodni. A tanítás, a tudomány művelése, az irodalmi művek bősége, ezek a célok lelkesítették, ezekkel akart a reformációnak elsősorban szolgálni. Irodalmi művei a közvetlen tanítás folyamatában keletkeztek, mint annak segédeszközei, mint tételsorok, felosztási vázlatok, saját és idegen definíciók kincsestárai. Irodalmi hagyatékának túlnyomó részét ilyen „tabellák" tették ki. Hogy ez a kevéssé olvasmányos kéziratos anyag mégis kiadókat talált Genfben és Bázelben, Schaffhausenben, Zürichben és Londonban, csak addig fog csodának számítani, amíg az olvasó be nem hatolt a táblázatokba foglalt anyag világos rendjébe, roppant szabatosságába és átfogó gazdagságába. Szegedi művei a maguk egészében átfogják a korabeli magyar református lelkészképzés bibliai és történeti, rendszeres és gyakorlati-theológiai anyagát, mégpedig figyelemreméltóan magas színvonalon.

Szenvedésteli életéről

Nem nehéz elképzelni, hogy a török hódoltság iskolája és tanítója nem örvendett a legnagyobb biztonságnak. A lelkipásztor sem volt kivétel. A reformáció munkására az ország szabad részeiben is veszélyek leselkedtek. Szegedi már a Habsburg Ferdinánd uralta országrészben is el kellett, hogy szenvedje a reformáció fegyveres ellenségeinek brutalitását és hozzá tekintélyes könyvgyűjteménye és pénze elrablását is. Életének legnagyobb próbatétele azonban a török hódoltságban várt rá. A török tiszt koholt ürüggyel börtönbe vetette és nagy váltságdíj reményében csaknem két évig tartotta fogságban. Egy alkalommal olyannyira megkínozta, hogy a brutális jelenetnek a kihallatszó lárma által kiváltott jószomszédsági akció vetett csak véget. Egyébként a török hagyta, hogy Szegedi láncba verve találkozzék a lakossággal, sőt prédikálni is engedte. A híres egyháztudós külső jelvényeit, néhány könyvét is megtarthatta. Így aztán, mint ahogy fia, az ifjú Szegedi István a Speculum előszavában tudósít, Szegedi „fogságának végtelen megpróbáltatásai közben" írta a Loci Communes-t és a Tabulae Analyticae sok tabelláját. A Speculum egy része is a fogság idején keletkezett. A török nem okoskodott rosszul. Az 1200 tallért kitevő váltságdíjnak az összegyűjtése országos üggyé vált. A magyar református egyház egysége e diakóniai jellegű akció során vált első ízben láthatóvá.

Nemsokára azután, hogy az ifjú Szegedi István 1584 februárjában megérkezett Bázelbe, hogy ott mint diák továbbtanuljon, elbeszéléséből, valamint atyjának kézirataiból, és nem utolsósorban Skaricza Máténak, a tanítványnak és utódnak Szegedi-életrajzából, sőt Szegediről rajzolt arcképéből is, Bázelben egy nemeslelkű kör megismerte az akkor már 12 év óta halott idős Szegedinek életét, hitét és tudományát. A nagy magyar theológus meghódította a bázeli hittestvérek szívét. Johann Jacob Grynaeus (1540—1617), aki akkor ugyan még nem volt a bázeli egyház vezető lelkésze, antistes-e, de már befolyásos professzora volt a theológiai karnak, a hallottak és olvasottak hatására július 4-én akadémiai disputációt tartott „De agone Christiano", azaz „A keresztyén hősről". A részvevők között jelentős szerepe volt ifjú Szegedi Istvánnak, mert ő illusztrálta a keresztyén hősnek a professzor által sorra vett vonásait atyja szenvedésteljes, de fáradhatatlanul munkás és alkotó életének adataival. A Speculum előszavában aztán így foglalta össze atyjának életművét: „Egyedül és kizárólag Isten dicsőségének a szolgálata, hogy szent és makulátlan egyházat állítson oda Isten elé: ez a cél hajtotta előre minden fáradozásában."

Theológiájáról, egyházkormányzati nézeteiről

Grynaeus professzoron kívül a bázeli baráti körhöz tartozott még Konrád von Waldkirch neves könyvkiadó és Nikolaus Höniger író, korrektor és később lelkipásztor. Ez a három ember működött közre az ifjú Szegedivel az első kiadások létrejötténél. A továbbiak már saját erejükből járták a maguk útját. E művek nemcsak a szakirodalom bámulatosan széles körű ismeretéről tanúskodnak, de jelentős mértékben vesznek át idegen anyagot is. E kölcsönzések azonban nem szabad, hogy megtévesszenek bennünket és arra késztessenek, hogy Szegedi műveit eklektikus és önállótlan gondolatgyűjteménynek bélyegezzük. Ha így lenne, ha így lett volna, aligha adták volna ki a műveket, köztük vaskos fóliánsokat négyszer is és ötször is. A „Theologiae sincerae loci communes de Deo et homine" (Bázel. 1585, 5. kiadás Bázel, 1608), már címében is azt ígéri, hegy oly theológusok álláspontját és definícióit fogja nyújtani, akiket a szerző az „őszinte theológia" tanítóiként becsül. Ezek voltak Szegedi számára elsősorban Luther, Melanchthon, Bullinger, de a reformáció további tudós munkásai is, mint Musculus, Vermigli stb.

Az elismert theológusok eme köréhez azonban nem tartozott Brenz és Zwingli, főleg ami úrvacsoratanukat illette. Szegedi mind a kettőt túlzónak ítélte, egyiket mert túlságosan lemaradt, a másikat pedig, mert túlságosan újított. Miként Méliusz, úgy Szegedi is nem egy ízben elhatárolta magát a „szakramentárius" iránytól, azaz Zwingli úrvacsoratanától.

Skaricza Mátétól tudjuk, hogy a 16. századi magyar református egyház másik nagy alakja, Méliusz Péter kezdetben Brenz tanítványa volt és csak Szegedi volt képes vele a református úrvacsora-tant elfogadtatni. A Loci Communes bevezetéséül szolgáló Szegedi-életrajzban Skaricza röviden és velősen kijelenti: a nagy Luther magyarázatában a brenziánusok rosszul vizsgáztak, „male Lutherisantes"-nak bizonyultak, és mint Luther hűséges tolmácsa, Kálvin aratta a győzelmet. Mi lehetett a célja és értelme annak, hogy a részlet kérdésekben a Loci Communes hasábjain egy bizonyos pluralizmus érvényesült? Úgy hiszem, hogy a pedagógiai érdek. Szegedi tanítványainak, később pedig olvasóinak az általa nagyra becsült theológusok értelmezéseit azok pluralitásában és legtöbbször táblázatban egymás mellé téve állította oda, hogy szabadon lehessen választani és dönteni. Hasonló felelős döntést kívánt meg Szegedi a szertartási és egyházszervezeti kérdések részleteiben is.

Mint az egyház tudós tanítója, ő azt tekintette különös feladatának, hogy átvilágítsa azokat a lélektani és történeti okokat, amelyek a pápás egyház deformálódását okozták. Meggyőződése volt, hogy az egyházi élet összes lényeges kérdését az evangélium elegendő mértékben megvilágítja és tisztázza. A részletkérdésekre nézve pedig az a reménység töltötte el, hogy az élő ige által vezetett és nevelt gyülekezet keresztyén szabadságban fogja megtalálni a jobb és jobb megoldásokat.

Ez a pluralizmus megkímélte a Szegedi működési területén élő egyházakat a lutheránusok és reformátusok közötti összeütközésektől. Halála után ezeket a területeket a református protestantizmus biztos talajának lehetett tekinteni, amely ellen tudott állni az iszlámmal rokonszenvező antitrinitarizmus ostromainak is.

Ez a református protestantizmus azonban Szegedi lelki örökségeként a történelem során azt a kifejezetten türelmes magatartást tanúsította, amely magától értődően és minden prozelitafogdosó buzgólkodás nélkül tette lehetővé az interkommúniot a lutheránusokkal.

Tudományos módszeréről, ökumenicitásáról

Szegedi tudományos módszerének egyik sajátosságát, az idegen szerzőktől való anyagkölcsönzést, annak sajátosan behatárolt módját, a Speculum Romanorum Pontificum esetében pontosan nyomon követhetjük. Szegedi a Speculumban e könyvecske anyagának kerek 50%-a mértékéig felhasználta azt az anyagot, amelyet az angol John Bale a maga pápaságtörténetében középkor végi és humanista forrásokból szedett össze. (Acta Romanorum Pontificum. Basel: Oporinus 1558). Szegedi azonban a Bale-nál kronológiai sorrendben előadott anyagot teljesen más, a polémikus célt jobban szolgáló rendbe osztotta be. Sőt az egészen elvi jelentőségű bizonyítékokat nem a Bale könyvéből vette, hanem egy annál összehasonlíthatatlanul hitelesebb forrásból, a középkori egyház törvénygyűjteményéből, a Corpus Juris Canoniciből. Sőt nem elégedett meg az ott talált szöveg állapotával, hanem némely esetben az eredeti forrásokból a hitelesebb szöveget adta. Már maga az eredeti elrendezés is annyira megnyerte az említett bázeli író, Nikolaus Höniger tetszését, hogy a Speculum-ot Szegedi érdemeinek teljes elismerése mellett, egy német nyelvű, terjedelmes Pápák tükrévé dolgozta át. Sajnos a Speculum némely részének finoman ironizáló hangvétele az átdolgozás során veszendőbe ment.

A kis könyvben Szegedi foglalkozott korának előtérben álló közéleti kérdéseivel is. Bámulatosan jól informáltnak mutatkozik akár a tridenti zsinat menetéről, akár a császárnak és kardinálisainak cselszövényeiről. akár a Ferdinánd király udvarában folyó életről, a királyfiak nevelésének szelleméről emlékezik meg. Mindkét lábával a politikai valóság talaján áll és biztos ítélete van. Éber gyanakvás a katholikus egyház és az azzal szövetséges erők irányában az egyik oldalon, melegszívű ökumenicitás az evangélium egész tábora felé a másik oldalon jellemzik magatartását.

Ennek az ökumenicitásnak titka az, hogy Isten kegyelmét nem pusztán váltságműnek értelmezte, hanem ugyanakkor nevelési folyamatnak is. Hite szerint az Isten Igéje által irányított egyház mindig növekedni fog a szabadságban, az önkéntességben és a szenvedés készségében, azaz a Krisztussal való közösségben. Ez az isteni nevelőmunka majd megoldja azokat a kérdéseket is - vélte - amelyek az evangéliumi egyházak táborában egyelőre még elválasztó erőként hatnak.

Ez a magatartás és az abból kiáradó hatások ma nem kevésbé időszerűek és kívánatosak egyházaink számára, mint voltak, illetve lettek volna a reformáció és ellenreformáció korában. - Dr. Dr. Bucsay Mihály