Professzor, lelkész, Istennek szolgája, elhívott embere, nemzetközileg elismert tudós, egyháztörténész, aki kiváló ismerője a filozófiának, a lélektannak és a művészeteknek. Sokszínű, változatos élete volt.
Rövid életútját szeretném először bemutatni.
1912-ben, július 7-én született Tarcalon. Édesapja e református iskola rektortanítója volt, s így megvolt, meglett volna a lehetősége a gyermek Bucsay Mihálynak, hogy jó oktatásban részesüljön. 4 éves volt, amikor édesapja az első világháborúban meghalt, s reá nehéz évek vártak. Hadiárvaként nevelődött és végezte és elemi iskoláit először Budaörsön a Nagypénteki Református Társaság árvaházában, majd Kecskeméten a tanítók árváinak otthonában.
Gimnáziumi tanulmányait 1922-ben kezdte meg Sátoraljaújhelyen a piaristáknál, majd 1927-től a hajdúböszörményi Bocskai István Református Gimnáziumban fejezte be tanulmányait és jeles eredménnyel érettségizett. Itt, Hajdúböszörményben érzett elkötelezettséget, hogy teológiai tanulmányokat folytasson, és így 1930-ban Sárospatakon kezdte meg tanulmányait, majd 1931-től Debrecenben tanult teológiát.
1932-ben szeretetszolgálati munkára a német betheli diakóniai otthonba ment dolgozni. De nemcsak dolgozott az otthonban, hanem tanult is. A jó német nyelvismerete és tárgyi tudása lehetővé tette, hogy teológiai tanulmányait német nyelvterületen folytassa és három félévet végzett el Halléban. Visszatérve, Debrecenben szerezte meg az első lelkészképesítést 1934-ben, 1936-ban pedig a második lelkészképesítést. Érdekes és nagyon jól jellemzi professzor úr életét, sokoldalúságát, hogy a diakóniai munka mellett Németországban ugyan teológiát is tanult de még a bölcsészkaron is bővítette ismereteit, melyet Debrecenben is folytatott, görögöt, latint és lélektant tanult, melyekből absolvalt.
1935-ben, Debrecenben a Tisza István Egyetemen filozófiából doktorált /:A realitáskérdés a kriticizmuson belül és a kriticizmuson túl.” című dolgozatával ./
Ekkor még nem készül tudatosan, hogy egyháztörténettel foglalkozzon, még akkor sem, amikor Csikesz Sándor, az egyháztörténet professzora mellett egyetemi gyakornok. A lelkészképesítő vizsgák után segédlelkészként szolgált a tiszakécskei gyülekezetben.
Bár 1936-ban lelkészi képesítést szerzett, de tanulmányait nem fejezte. Most még tudatosabban vállalja a külföldi utakat. Rövid ideig Párizsban tanult, majd innen Strassburgba ment.
1940-ben Halleban az ő kezdeményezésére és az ő vezetésével létrehozzák a Dél-Kelet Európai Egyháztörténeti Kutatóállomást. Ebben az időben Halleban tanított és szemináriumot is tartott a Teológiai Fakultáson. Innen indult néhány hónapra Olaszországba könyvtári tanulmányútra. Keresi és él a lehetőségekkel, hogy minél többet tanulhasson, láthasson és ezeket idehaza jól használhassa.
Megszervezi a Közép-dunai Protestantizmus Könyvtára sorozatot, magyar, német és szlovák nyelvű könyvek kiadására.
Hazatérve több diplomát is szerzett még, így:
1941. Debrecen, vallástanári diploma,
1942. teológiai magántanári diploma Sárospatakon,
1944. teológiai doktorátus Debrecenben,
1950, egyetemi magántanári diploma.
1946-tól a Bp-i Németajkú Egyházközség lelkipásztora, 1946-ban kötött házasságot Mecs Balogh Ágnessel, és házasságukat Isten egy fiúgyermekkel, Jánossal áldotta meg. Felesége, sajnos az elmúlt héten hunyt el. Temetése 2008. július 23.-án volt a Farkasréti temetőben (VK1 51 7 11 7)
1948-1980-ig a Budapesti Ref. Teológiai Akadémia egyháztörténet tanára.
1958-tól az Egyháztörténet c. folyóirat egyik szerkesztője. 1980-1984. A Ráday Kollégium főigazgatója Tóth Károly püspöksége és a Ráday Kollégium építése idején.
Sokat publikált. Cikkei, tanulmányai magyar és német nyelven jelentek meg, így öregbítve a magyar teológusok, egyháztörténészek hírnevét. (Gyászévtized, Türelmi Rendelet, reformcáió, Kálvinizmus ma, Erasmus, Az RGG, német teológiai lexikon egyik magyar munkatársa, szócikk szerzője. A protestantizmus Magyarországon 1521-1578 című két kötetes munkája német nyelven is megjelent. Egyházunk történetének megírását folytatta és ezt jól mutatják a teológus hallgatóknak megírt kurzusai.
Eddigi életútját összegezve jól látjuk, hogy egy nehéz sorsú gyermek elindul az élet útján, szinte egyedül, de mégsem egyedül. Hozza az otthon eltöltött évek emlékét és a Mindenhtó Isten gondviselő szeretete kíséri. Megragad minden alkalmat a tanulásra, a képzésre és nagy az érdeklődési köre. Az egyháztörténet mellett kiváló volt filozófiai ismerete, melyet órákon diákként megtapasztalhattunk a Pesti Teológián. Jegyzet nélkül tanított, behunyta szemét és öntötte felénk az ismereteket. Logikusan, ésszerűen tanított. Megláttatta velünk a lényeget, s itt a legfontosabb volt a reformáció korának a tanítása. Itt is nemcsak a szorosan vett dátumokat, adatokat és ismereteket tanította, de figyelembe vette a kor költészetét, művészetét. Így ezzel Ő is több tanulmányában foglalkozott egész élete során. Évszámok kérdezése. Pontosan kellett tudni a legfontosabb dátumokat, eseményeket. Ezek ismerete nélkül nem fogadta el a feleletet a vizsgán. Ez volt a beugró. Érthető. Ezt tartotta a minimumnak, az alapnak. Csak ez után tért rá a részletesebb vizsgáztatásra.
Központi témája volt a reformáció. Nagyon szerette tanítani, hiszen a reformáció olyan változást hozott mind az egyház életében, mind a magyarság életében, mely az Istentől jövő megtartatást jelentette. Nevelt bennünket a magyar református öntudatra. Bethlen Gábor fejedelemhez kötődő „hitvallás” Római levélben (8.) Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk, Bethlen válasza: Nincsen, bizony, nincsen senki.
Tanította nekünk a 70-es évek végén, mely nemcsak tudást, ismeret jelentett, de lelki erőforrást. A történelem során annyi baj közepette, üldöztetés, elnyomatás ellenére is megmaradt reformátusságunk, magyarságunk, mert Isten velünk van, s akkor nincs mitől félni, de tenni, tenni kell és küzdeni. Így nevelt és nevel minket történelmünk, múltunk. A tanításnak volt és most is része ahogyan, s amit tanítunk. Fontosak egyházi iskoláink, azok megmaradása, még ha sok nehézség árán is. A jövő nemzedéke vajon mit hall, mit tanul? Bethlen Gábor, vagy a reformáció csak néhány adat, vagy ma is élő üzenet. Ő erre tanított minket, leendő lelkészeket. A reformáció százada c. tanulmányában határozottan ír a református öntudatról és a magyar öntudat kapcsolatáról. „…hűség, a reformációban megtalált evangéliumi hithez és hűség, az ország alkotmányához.” Az ellenállási jog, ius resistentiae szerepel Kálvinnál, s nálunk az 1222 Aranybullában szintén ott van, hogy a nép felkelhet uralkodója ellen, ha az nem tetszően kormányoz, ha a nép, az ország ellen van.
A mohácsi vész, az ország három részre szakadása, a törökkel való fegyveres küzdelem a reformáció térnyerése hazánkban olyannyira erős volt, hogy az 1500-as évek végére az országunknak több, mint 90%a protestáns volt. Üdvözülni egyedül kegyelemből, hit által, Krisztus kereszthaláláért. A 16. században a török ellen a végvári katonák is hittel harcoltak és haltak meg. Az életük nem fejeződött be még akkor sem, ha meghaltak, mert tudták, hogy van kegyelem, van örökéletük. Bátor helytállást adott a reformáció ekkor és később is, bármilyen elnyomás idején.
Egyházunk kálvini öröksége tanulmányában a reformáció másik nagy ajándékáról is szól, a zsoltárok énekléséről, mely a gályarab prédikátorainknak erőt, vigasztalást jelentett a borzasztó helyzetben. Együtt énekeltek éhesen, összeverve, dolgozva, s mégis. Ott a vigasz, az énekben. A Teológián minden óránkat énekléssel kezdtük. Ma én is ugyan úgy kezdem az óráimat.
A reformáció százada című tanulmányában nemcsak a kálvini kegyességről ír, de kimutatja, hogy a kálvini egyházszervezet megtanította a híveket, a gyülekezetet, annak presbitériumát, hogy képes az egyház, gyülekezet függetlenül élni a világi hatóságoktól. Ezért szükséges az önigazgatás, önfenntartás, kölcsönös segélyezés, egyházfegyelem, lelkiismeretesség, menekülteken való segítség. Mindezekkel éltünk és élünk gyülekezeteinkben és ezért jó nekünk a magyar református mivoltunk. Néha az egyházfegyelemmel probléma van, főleg akkor, ha nem gyakoroljuk, pedig erre is figyelnünk kellene, mert szükséges.
Megtanította a reformáció és ez által nekünk professzor urunk, hogy felelősek vagyunk a teremtett világért, az adott környezetünkért, falunkért, iskolánkért, munkahelyünkért valamilyen szinten és módon. Átérezzük-e ezt ma is?
Bucsay professzor úr jól ismerte a magyar irodalmat is. Előadásai, írásai nem voltak szárazak. Az istentiszteletről szóló tanulmányában mondandója érzékeltetésére eredeti, korabeli verseket is közölt. Most nézzük a következő vers idézeteket a reformáció korából. Isten és a haza, hit és a haza kapcsolata jelentőségéről, az akkori katolikus egyház téves tanításairól szólnak a reformáció korabeli versek.
….. „A zsidó és magyar nemzetről" írt versében Farkas András egyenesen az istentisztelet megromlásának tulajdonítja Magyarország elhanyatlását:
„Mi kápolnáinkban voltak éneklések,
De a szent írásnak nem volt predikálása."21
„Teremtéstől fogva Ő mind elvesztette,
Kik nem engednek az evangéliomnak."22
Batizi András a Pápa Antikrisztus voltát főként abban látja, hogy 6.o.
„Az pápa regnál ceremóniákkal
És ő uralkodik Krisztus templomában...
Isten tiszteletit ő elváltoztatta,
Minden szentségeket csakhamar megronta,
A szent lélek istent aranyon eladá,
Ő szent ajándékát árba foglalá.
A szentegyházakba sokadalmat gyöjte,
Mise mondásokkal kereskedni kezede ...
Azért ő ideje immár mostan eljött,
Mert már hirdettetik az evangélium,
Pápa tudománya immár most kitetszik,
Az ő csalárdsága mostan megfeddetik."23
Szkhárosi Horvát András
A középkorvégi egyház istentiszteletét a legszínesebb és egyben legszatirikusabb vonásokkal Szkhárosi Horvát András festette meg. Nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy óraszámra ne idézzük. Ilyeneket írt:
„Semmire nem kell hát a Krisztus halála,
Csak legyen sok pénzed a lélekváltságra,
Az harminc misére, énekes zsoltárra,
Sok gyertyagyújtásra, az vigíliára.
Üdvözít tégedet sok pap-barát morgás,
Halálod óráján nem kell prédikálás,
Bátor tartsa dolgát minden vigasztalás,
Csak legyen ott sós víz, kenet, olajozás.
Mit járna hát Krisztus ott a keresztfával,
Rosszas seregével, pökdösött orcával, 7.o.
Likas oldalával, sebes lábaival,
Ha pápa megváltott büdös olajával."24
A reformáció nemcsak a török hódoltság területén volt igazi népmozgalom, amelynek során falusi bírák és parasztemberek álltak csatasorba, hanem úgy látszik a Hegyalján, a Bodrog mentén is. Szkhárosi ugyanis így folytatta és fejezte be versét:
„Nem mondhatjátok, hogy nem tudtátok Isten akaratját,
Mert mind pap, deák, gyermek, hegedős nagy nyilván kiáltják,
Ám meglátjátok, miként várjátok az ítélet napját.
Szegén magyarok mikor valának nagy visszavonásban,
Nem mernek vala tökéletesen hinni a Krisztusban,
Tállyán ezt szerzek ezerötszázban és negyvenhatban."25
Megdöbbentően őszinte személyes vallomással fejezi be „Az emberi szerzésről" írt versét:
„Ez éneket költé egy barátból lőtt pap,
Bánta bolondságát, elrúgta csuklyáját,
Hitire fogadta: soha többet nem csal."28
Valóban, Szkhárosi előadásán érzik, hogy mögötte a nagy gyakorlatot szerzett volt prédikáló barát áll.
A történelem tanít. Bucsay professzor úr tanított minket az általa leadott órák, megjelent írásai, kurzusai által igényességre, pontos tudásra, nem felületes ismeretekre és bátor kiállásra, magyar református voltunk ismeretére, megvallására, annak megtartó erejére.
Áldott legyen emlékezete, magvetése.
Budapest, 2008. júl. 11.
AJÁNLOM AZ OLDALT
