Martonfalvay Imre deák

 

Emlékirata II. rész

Kezdődik Szécsenyben, Vas vármegyében,

végződik Pápán, 1585. nov. 29-én

1550

Bécsbe is mentönk az én kegyelmes urammal, Terek János urammal az szent Ferdinandoshoz udvarlani és az udvar népével ösmerködni, hogy mikor őfelsége Prágába indul, legyenek jó szeretettel az én kegyelmes uramhoz az udvarnál, merthogy őfelsége szolgálatjára adta magát. Akkor őnagysága semmit nem kére őfelségétől, alámenénk Csorgóra, ott sok jó vadakat verénk, s éntűlem az nagy hideg időben Bécsbe a szent Ferdinándos királynak vagy két öreg szarvast és vagy két öreg erdeit kölde, kiket őfelsége igen jó névvel veve, meg is nézte; az többi uraknak is, jelösben Batthyányi Ferenc uramnak, ki akkort Bécsben vala, jó névvel vevé mindenik, azkiknek adhattam; az én uramnak szolgálatokat ajánlották, kérem őnagyságokat, hogy jó törekedők legyenek őfölségénél az én kegyelmes uram dolgaiban. Másodnapon könyergek őfelségének mind szóval s mind supplicatio által, hogy az úthoz való készületre segítenéje őfelsége, mert az én uram szegín legín, nincsen mivel készülni; másodnapon őfelsége készpénzt háromszáz forintot, atlacot, kamukát és fekete bársont adata őfelsége; ezök fölött az én uramnak minden jószága adóját az őfelsége adójából megnyerém könyörgésömmel, ki akkort jó sommát tehet, mert akkort minden kaput öt-öt forinton róttanak őfelségének; ki jó segítség lén az én uramnak ilyen szökségébe, maga nekem az adóról semmi tanulságom nem volt az én uramtól, ezt csak az én industriámnak köszönheti őnagysága, de azért nekem igön keveset használa, csak veszik vala jó néven tűlem. Jóllehet az én kegyelmes uram akkort praefecturát és tíz lóra való fizetést ígért volt jószágából, de az ireg szolgák elvesztötték volt tűlem Pápán, míg Bécsből alájöttem az én kegyelmes uramhoz az jó válasszal; azután is sokáig nem volt fizetésem sehonnét, Acsádon házamnál koplaltam; mikort Isten az én uramat meghozá az őfelsége udvarából, akkort sem adhata semmit, mert nem volt, én sem bánthatám őnagyságát érette; de mindazáltal, hogy bemene Erdélybe mátkáját megkéretni* Kendy Ferenctől, parancsolá, hogy én is vele lennék egy kocsival, én nem néztem fizetetlen voltomat, elkészülék, és elmenék őnagyságával, és amihöz elég voltam, nagy eremest szolgáltam őnagyságának. Mikort Kendy Ferenc uram házához jutánk Szentivánra, nemigen jó szemmel láttanak bennönk, hogy semmi ajándékot nem vivénk neki, sem mátkájának; de azért énvelem kéreté meg mátkáját az atyjátúl; eleget mentém magamat, hogy erre főembert keressen nagyságod, mert én szolgád lévén nem vagyok elég erre; de ugyan nem akara egyebet benne, parancsolatja ellen nem vétheték őnagyságnak; nagy sok töreködésemre megígéré, napot is hagya megadásának. Hazamenénk Hunyadban, ott engemet hagya méltatlan voltomra gondviselőnek az menyegzőre; Isten segítségével véghez is vitték jó módon, házát megépétém, minden élését megszereztetém, konyháját, és leveles színét úgy megcsináltattam, hogy Erdélyben nem volt szebb leveles szén annál, azt mondották. Két holnap héján esztendeig jártam oda be az én kegyelmes uram parancsolatjából. Ugyan Hunyadba létembe Borsoló Ferenc hoza levelet az én kegyelmes uramnak fogságából, kibe parancsola őnagysága, hogy közel lennék gyermökihöz. Ugyanottan Hunyadban az én kegyelmes uraim atyjok akaratából az debreceni tisztnek gondviselésére választának ugyan akaratom ellen; de miért hogy az öreg úrnak is akaratja volt hozzá, én soha az szolgálatban nem válogattam valahol, parancsolták őnagyságok ott szolgáltam az én mivoltom szerint, jóllehet hogy házamtól messzi voltam, nehéznek tetszett nekem, de az én kegyelmes uram parancsolatja följebb az én káromnál, mert én házamnál azért több kárt vallok a debreceni tiszttartásomnak hasznánál. Mindazonáltal az én kegyelmes uraim parancsolatira, ha kárommal leszen is, immár esztendeig megmaradok, és azmire elég leszök, híven és jámborul akarok szolgálni őnagyságnak, de akarok szolgálni őnagyságoknak, de akarnám, ha élnének az urak, kiknek ezelőtt én szolgáltam, megemléköznének róla, de ez mastani kegyelmes uraim nem tuggyák, nem is emléköznek meg róla, azért nem tudnak meg is becsülni érette őnagyságok.

1551

Mikor az debreceni tisztet én elfoglalám, az szomszédságból mindenfelől háborgaták az én kegyelmes uram jobbágyit; gyakorta fogdosták is szegényeket, néhol határit is bontották el, de Isten segítségéből azokat én jó módon mind eligazítám, az jobbágyokat nem háborgatták, én idéttem oly gondot viseltem nyavalásokra; inventariomot nem sokat adhatának, kiből asszonyomat és uramékat őnagyságokat tarthattam volna Debrecembe, de Isten kegyelméből, az én industriómból lassan-lassan oly gondot viseltem, hogy meg nem fogyatkoztak őnagyságok, maga az bor akkortbeli időben igen drága vala. Majorokat kezdék építeni Keselszögben és Macs* felé, ahonnét az én kegyelmes uraim határát kezdték volt háborgatni. Egynehány ekéket szörzék az majorokba, választig szántattam az én kegyelmes uraim használatjokra. De nem sok idő múlván megháborodék az oda való föld, királyné asszony Petrovit Péterrel hadat támasztának kincstartó barátra; az sem hagyá magát megalázni mint barát, azok ellen nagyobb hadat indéta, kivel az én uram, Terek János uram is jelön volt szolgálatjában. Kincstartó mellé az jószágról, tisztemről, az végezés szerint, lovagot kellött adnom; királyné asszonyom és Petrovit uram mellé lovagot kellött adnom. Azonközben Uloman bék Lippát, Solymost, Pálölléset* elfoglalá. Érközék Kastaldo* király őfelsége képébe generális nagy hadával, Báthory András uram úgy, mint ország főhadnagya, Nádasdy Tamás uram király őfelsége hadnagya és főtanácsa többekkel egyetemben jevének nagy haddal, azok mellé is lovagot kellött adnom; ezök fölött Báthory uram parancsolatjából az postahelyökre is egy ideig nekem kellött szolgákat adnom, hogy inkább mególtalmazhassam az én kegyelmes uraim jószágokat; ehhöz képöst sok szolgát kellött tartanom óltalmonkra, azkikre nem kevés költségem volt, de az szükség kényszerített reája.

Asszonyomat mindennapi háborúban Debrecenbe tartottam nagy nehezen, azonképpen az debrecenieket is sok fenyegetésömmel, néha kérésemmel is megtartottam az én uraim hasznokra és az fejedelem hada hasznáért, mert azok tartották az őfelsége táborát jobb részére eleséggel.

Ez időközben kincstartó barát tanácsából és akaratjából Kastaldo generalis az több urakkal és az fejedelem hadával Erdélyre menének, és elfoglalák az mi fejedelmönknek; nem sok idő múlván királyné asszonyt fiával Erdélyből kibúcsúztatták, azután kincstartó barát segítségével Lippát megszállák, és igen megtöreték mindenfelől, de azért jó falkáig megtartá, azután csodaképpen megadá; Uloman béköt kincstartó minden népével elbocsáttatá, kiért lén neki halála Alvincen nagy hertelenséggel Sforza által, kin szolgái az barátnak megháborodának, de semmit vele nem használhatának. Mindazonáltal fő szolgái és praefectusa Pázmán uram, Váradon egybegyűltek volt, értem, mondám az én uramnak, Terek Jánosnak, noha barát volt, meg nem tagadhatod, ő szolgája voltál mindezideig, tartozik is szolgálatoddal; nem ártanak, ha egy jámbor szolgádat közikbe köldenéd képutalásképpen, magadat megjelentenéd nekik, talán valamit vehetnénk rajtok szolgálatodért; javolá őnagysága tanácsomat, de menté magát, hogy oda való embere nincsen, hanem ha elmennék, igön köszönnéje, mondám, hogy kész vagyok elmenni, de az itt való inventariomot holnap kézbe kell adnom, de arra én embert hagyok.

1552

Elmenék Váraddá* az uraim közibe az én uram credencialevelével, az uraim nagy tisztességgel fogadának őnagyságáért, de szólván az én jó bízott uraimmal, barátaimmal, kik az én uramhoz is jóakarattal voltak, az őnagysága kevetségét másképpen kelleték formálnom használatjára; az több dolog között megjelentém végre az én uram kívánságát is nekik, hogy szegíny kincstartó uram szolgálatjában mivel tartozott volna megelégíttetnéjek valahonnét; praefectus uram az több uraimmal jó reménységöt adának, megkeresék az restanciákat, azután sok jó dézsmaasztagokat adának széllel az falukon, Debrecenbe is; ugyanottan két teli kápolna árpát* is adának, kiket kincstartó barát szükségére takartatott volt oda sok helönnen, sok dézma bárányokat is; ezek fölett egynehány faluk király ravásából való adókat. Debrecenből is regestom szerint adának, az én uram szolgálatjába deputálának ki ugyan egynehány ezör forintot, mert az hadakért akkor nagy drágaság lett vala ország szerint. Ennyi sok hasznot szerzettem vala akkort egy utamban Váraddá való menésömmel az én kegyelmes uraimnak az én okosságomból, ki őnagyságok, sem szolgájuk meg nem tuttak volna gondolni, ha én nem kényszerítettem volna reá nagyságokat, de csak meg sem tudák köszönni jó módon. Az egyik kápolnából két köböl árpát adának lovaimnak, mert akkor immár az tiszt kívöl voltam, pénzömön éltem nagy sok költségömmel, szolgáimmal és lovaimmal, kiket közel két holnapig tartattak velem az én kegyelmes uraim, ami hasznom lett vala is, tiszttartásomba elkele; várván Debrecenbe az számvevőket, de nem tudának eljőni, ezféle vártatást és költségöt csak az én asszonyomnak köszönhettem, mert őnagysága haragos volt reám, az én igazmondásomért és jó szolgálatomért. De nem kell vala Terek János uramnak ezt rajtam cseleköttetni, csak ez mastani szolgálatomért is; Váraddá fáradván, mennyi sok hasznot hozék őnagyságának, ki többet tett egynehány ezör forintnál, kiből egynehány esztendőig élhettek volna Debrecenben, ha jól költöttek volna; de én semmit nem érdemlék őnagyságától többet két köböl árpánál. Egy szolgája vala Terek János uramnak, Mihály deák, secretariosa vala, szemtől szembe mondotta urának, hogy ha valamely szolgám magátul nekem ennyi sok hasznot szerezne, felét mindennek neki merném adni.

Ez időközbe Pozsonyban gyűlés volt*, látták az én kegyelmes uraim, hogy ott sem lehetnek szolgálatom neköl, megírák Debrecenbe, hogy fölmenjek hozzájok, de nem akar vala asszonyom elbocsátani, de én azért ugyan fölmenék Pozsonyba őnagyságokhoz sok költségömmel. Maga én debrecenbeli tiszttartásomban sok hasznot, sok jó vetést, majorságot, barmot, juhot sokat, ménest azonképpen, de íme, mivel halálák meg nekem az én kegyelmes uraim. Pozsonyban létembe az gyűléskort, amihöz elég lehettem (nem néztem kárvallásomat, sem költségömet, sem rajtam lett bosszúságimat), azért ugyan jámborul és hívséggel szolgáltam az én kegyelmes uraimnak. Akortbeli gyűlés alatt szerzék az én uramnak, Török Ferencnek Ország Borbálya asszonyomat Losonczy István* uram akaratjábul, akkost választák őnagyságát is az temesvári ispánságra, ki veszödelmes lén őnagyságának, mert halálával szolgála tiszttartásában.

Ugyanazon gyűlésben gróf Mikola uram* őfelsége generalisa vendéglé az várban az urakat, azok között az én kegyelmes uraimat is; ebéd után udvarhoz menénk őnagyságokhoz, engemet megláta gróf uram, odaszólíta őnagysága, és egy kupa bort köszöne reám az én uraim egészségökért, hogy jámborul szolgáltam nekik itthon nem létekben, gyakorta bántottam meg az én uraim szükségökért, jószágok, házok oltalmazásokért, azért ez jámbor szolgálatjáról el ne felejtközzetek, Terek uraim, mert az Isten is megverne titeket érette, ha elfelejköznétek róla. Ezöket mind fönn állva tolmácsoltatá meg asztalánál az urak előtt; így becsüle meg engemet az jó úr, és így commendálá az én kegyelmes uraimnak hívséggel való szolgálatimat, azért tinagyságtok se felejtközzék el róla.

1553–1554

És minden országgyűlésiben jelön voltam őnagyságok képében, mikort ott nem voltak is, és őnagyságok dolgaikban, azmihöz elég voltam, nagy hívséggel és szeretettel szolgáltam őnagyságoknak használatjokra, níha elég pirongást is kellött fölvennem őnagyságok nevök alatt, de mind el kellött szenvednem érettek.

Ugyanakkort Terek János uramnak is őnagyságának száz lóra való fizetést adata az szent Ferdinandus királ, míg több lehet; hazajevénk Pápára, látván szorgalmatos szolgálatomat az debreceni cirtalt [?] regestomokat is énellenem meghánták, esmerték, hogy ott is jámborul és híven szolgáltam, sok hasznot is attam őnagyságoknak belőle. Prágába is az én uramnak segítségöl Debrecenből Ft száz köldtem. Itt kit is Pápán létemben a veszedelmes időkben jámborul szolgáltam, sok károkat is vallottam őnagyságok után könyörgésem neköl, csak az őnagyságok kegyelmességekből minden számadásomat megengedék őnagyságok, menedéklevelet is adának róla, mert én mindenik tiszttartásomban jámborul szolgáltam; mind Terek Bálint uramnak és azután gyermökinek jámborul szolgáltam minden időkben, kit tud az Isten, és azután sok jámborok tudnak.

1555

Továbbá Velichan, az fejérvári bék sok lovaggal gyaloggal készölgetni kezdett volna Pápa várasára; az én kegyelmes uram, Terek Ferenc uram megírá nekem Acsádra*, én mindjárást elhagyám minden dolgaimat, besieték Pápára; másodnap éjjel éjfélkort felé, gyalogjával, lovagjával nagy haddal, lajtorjákkal reánk érközék Pápa várasára, szinte az lancknetek vártájokra találkoztak az Szent László kapuja mellett, vágni kezdik az palánkot nagy sietséggel és evöltéssel az terekek; az német lancknetek elijednek, elhagyván vártájokat, elfutnak, talán azt vélték, hogy ugyan elárulták volna őket. Ezt én meghallám, ottan lovamra ölék, és kiket az piacon találék szédölögvén, mentemben az borsosgyőri kapura hajtám őket, meghagyám mindeneknek fejök vesztében vártájokat senki el ne hagyja, helytálljanak tisztességök vesztése alatt, semmit ne félnének, ha Uloman bék, ki sokkal nagyobb haddal vala tíz ennyinél, mint ez hitvány Velichan bék, semmit sem tehete, ez is szégyenére majd megfutamik; én is íme, odasietek, minden ember vitézködjék, ha terténettel reátok érkeznéjek, eleget biztatám őket, mondák, hogy igen akarják, hogy közikbe jöttem, immár nagyobb szívek vagyon, azt mondák; én az vágásra, eveltésre sieték, de azért mentemben az vártákon és az bástyákon igen biztaték mindeneket, fenétségöt is attam nekik, hogy tisztességek vesztése alatt minden helytálljon, semmit ne féljenek. Az vágásra érközém, tahát sok likat nyitottak az palánkon, szabadon vágja az terek, hogy az németek elfutottak róla; egy darabantot találék puskájával, Borsosgyőri Péternek hítták, kentese gallérán fogám, az vágásra vivém, és az terekre lőteték vele; általlevék az kezét, de engemet nem találának, kiért hálát adok az én Istenemnek; el kelleték jönnem az levés ellen, látám az lanckneteket az Szent László utcáján egy seregben állván, közikbe sieték, kérém őket, hogy vártájokra jőnének, levethetjék az törökeket, mert immár egy zászlót is emeltek vala föl a palánkra, kit nem sok ember látott. Azonközbe juta az én kegyelmes uram, Terek Ferenc, mellém törte magát őnagysága is, kezde szólni a németeknek, biztatójok is őket mindketten, úgy jőnek velönk az vágásra, kezdék az kopjákkal lehánni az terekeket mind az palánkról s mind az tőtésről, akkort láttam az lancknet kopjának használatos voltát; úgy tágíták el az németek az ő vártájokról; onnét az másik bástyára és az mellette való palánkra oszla az terek, az puskások onnét is elverék, látták, hogy semmit nem árthatnak, azután nem merének késni, nagy károkkal szégyenekre elpirongának, sok lajtorjákat és holttestöket az váras árokjában hagyának, kiket el nem vihetének velök. Ottlétemben én is szolgálék az szegín várasnak biztatásiommal és jó tanácsommal valami keveset; a lanckneteket is én vittem vártájokra és az levágott palánk helyére az én kegyelmes urammal; én vettetém alá az zászlót is az palánk högyéről; amihöz elég voltam, nem kímélettem magamat, eremest szolgáltam az én kegyelmes uraimnak.

Hogy az terek gyakran kezde Fejérvárból kicsatázni Pápa vidékére, az én kegyelmes uram, Terek Ferenc asszonyomat feleségét őnagyságát nem meré Pápán szerencsáltatni; házamhoz köldé őnagyságát. Acsádra minden házanépével egyetemben; minden ember segítsége neköl az enyimből ott tartottam házamnál, Acsádon közel két holnapiglan; hogy penig borom elfogyott házamnál, pénzömön hordattam hordós borokat Alsó-Lindváról, níha egyéb élést is kellött pénzemen vennöm, azmi nem volt az én házamnál, azonképpen halat is pénzön kellött vennem az én kegyelmes asszonyom szökségére böjtnapokon, mert a keveskúti tóban nem nőtt vala akort meg az hal; az Batthyányi uram tavából kellött lajttal halakat hordatnom drága pénzömön, meg mertem venni az öreg harcsát Ft egy, níha többön is. Az Förtőről is kellött hozatnom níha az én kegyelmes asszonyom szökségére, nem akartam, hogy az én házamnál egy pénzt is költsen őnagysága semmire; ugyan kedve szerint akartam tartani őnagyságát. Mind az két uraim őnagyságok gyakorta jöttek látni asszonyomat, azokat is jól tartottam; níha az öregbik uramat keszkenőkkel meg is ajándékozták leányim. Amit penig az én kegyelmes uraimra és asszonyomra őnagyságra és házok népére, szolgáikra költöttem, semmit abban nem kívánok hátra [azaz vissza], csak vegyék jó névvel őnagyságok; de nem vártam volna nagyságoktúl, hogy jó gazdaságom és költségem után köveskúti jószágomat elfoglalják, házaival, kertjeivel és halastóival egyetemben, mert azokat az én sok munkámmal, fáradságommal és költségemmel építtettem vala meg, erdőből irtván, kiért én nagy sok esztendeig szolgáltam vala vérem hullásával és nagy sok kárvallásimmal, de ám járjon, éljenek őnagyságok belőle, én penig nyomorogjak őnagyságok után, betegös és vén, megfogyatkozott koromban. Noha elvevék jószágomat, de azért meg kelleték maradnom az uraimmal sok vesződésem után nagy káromra.

Hogy az mi fejedelmönk Terek János uramnak helyt nem akara adni őfelsége, hova vihetnéje feleségét, gyermökit, be kelleték menni Erdélybe, Hunyadba, ugyanakkort egy országgyűlése lén Pozsonyban*, holott az én uram, Terek Ferenc uram is jelön volt, óltalmazni akarta magát panaszoktúl az országgyűlésébe, és az fejedelem előtt; egyébhai gyűlésekben mindenkort csak én voltam, de mivel hogy ez gyűlés alatt lén foglalása jószágomnak, akarok vala az országnak és az fejedelemnek panaszolni érette, de meggondolám magamat, az urak lecsendesétének. Ugyanazon gyűlésben Báthory András uram tisztit Perényi Gabriel uramnak adák.

1556

Azután második esztendő fordulatjában esmég országgyűlését hirdete őfelsége, az én uram őnagysága Erdélybe készüle bátyjához, engemet választa képében az gyűlésbe. Azmihöz elég voltam mindön gyűlelség neköl nagy szeretettel szolgáltam mind az két uramnak az gyűlésben, kit ide alá meg is jelentök írásomban.

De ez időközben megháborodék Erdély országa, uramat őnagysága Terek Ferencet Balassy Menyhárt* Kolozsváratt megtartóztatta volt, nem bocsáttá be bátyjához Hunyadba. Csakhamar híre jeve, hogy királyné asszony fiával bement Erdélybe, Dobó Istvánt kibúcsúztatták az erdélyi vajdaságból; de én azért az én uraim dolgát ugyan nem tágítottam sem az ország, sem az fejedelem előtt, maga igen féltettek az urak, hogy uram, Terek János királyné asszonyhoz hajlott volna, és kisebbik uram, Terek Ferenc uram fogságban volna Kolozsváratt, hogy könyöröghet ő képökben; megfogattat az fejedelem, azzal ijesztettek volna, de én azért annál inkább könyörgöttem, nem féltem semmit, mert őfelsége biztatott, csak várjak, kegyelmes választ ad; elvégre sok könyörgésem után, az Pápa várasa épületére az országtól és az fejedelemtől Ferdinánd királytul három egész vármegyét nyerék* uram őnagysága itthon nem létében: tudniillik Vasvár, Sopron és Veszprém vármegyéket, ezfelett Pápa várasának örököl való szabadságot nyertem az őfelsége adójából (ki nem kicsinyes nyeresség egy szegín szolgátúl), kibe mastan is megtartják az őfelsége kamorási és ravói ez szegény várast. Ugyanottan az pozsonyi gyűlésben százhúsz jobbágyot kérék az én uramnak expectantium gratiára, kinek levelét ki is vettem őfelségétől jó váltságon. Három címörlevelet is, egyiket Benedek Deáknak, másikat Tassolos Lászlónak és harmadikat Kardos Józsának. Ezöket Pozsomban szerzettem mind az gyűlésben; azután az több könyörgésemről Bécsbe halaszta, hagyá őfölsége, hogy utána fölmenjek, kegyelmes válaszom leszen; egyebet nem merék benne tenni, fölmenék őfelségéhöz, maga immár harmadik hónapom vala könyörgésemnek, de félben nem merém hadni, az én uramtúl, Terek Ferenctől újobban könyörgék Bécsben őfelségének, nem sok idő múlván választ ada őfelsége, mert akkor valami terek hír is érközött vala; húsz mázsa port, tizenkét mázsa ónat, egy tarackot, száz gyalogra való pénzt adata őfelsége, hagyá, hogy jól őrizőnk. Ezök fölött a Pápa várasa épületire ötszáz taricskát; ötszáz ásót, ötszáz kapát, ötszáz csákányt, ötszáz földhányó lapátot adata Bécsből őfölsége; hagyá, hogy ne késsem, alá siessek Pápára, és az ellenség ellen jól vigyázónk, kegyelmes uram leszen; tanulságot is ada őfelsége, mihöz tartsuk magonkat, ha reánk jevend az ellenség, úgy bocsáta alá minden kegyelmességével; az szerszámot penig hajóra rakattam, egy szolgám, Borsati János Győrig hozatá és onnát Pápára; ez egy utamban az én kegyelmes uram hon nem létében ennyi sok hasznot hoztam őnagyságának, ki talán fölyülmúlja az éntűlem elfoglalt jószágot az én uram által minden ok neköl.

1566

Az fejedelem esmég egy gyűlést hirdete Pozsomba*, kire mindenfelől reájövének az urak és az választott nemösek; Perényi Gábriel uram is jelön vagyon az több urakkal, de meghala az jó úrfiú azon gyűlésben. Én azért nem felejtköztem el az én kegyelmes uram dolgairól az ország között; szóltam és az uraknak könyergöttem, hogy őfelségénél, hogy Debrecent teljességgel megszabadítanáják; alattomba titkon (ahol illött) magamtúl töreködtem, hogy az ország főhadnagyságát az én uramnak adnáják. Ez okáért az én uram képében igen óltalmaztam őnagyságát panasztúl az ország között; töreködtem az keveteknél is titkon az ország között voxot adjanak, hogy az én kegyelmes uramat választanáják az ország hadnagyságára; azonképpen az uraknál is ilyen módon töreködtem azkikhöz bíztam, mindenött. Jó válaszom volt, végére menék, hogy ha följön az én uram, hogy evéje leszen az ország hadnagysága. Kérém Gregoriánszky uramat*, az győri pispököt, hogy könyörgene őfelségének, hogy az Perényi Gábriel teste látni szabadságot engedne az én uramnak, kit őfelsége meg is engede; úgy jeve föl az én uram nagy sietséggel. Testét Perényi uramnak kikésérék Pozsomból. Azután csakhamar Oláh érsek uram locumtenens egybegyöjté az főurakat az ő házához az fejedelem parancsolatjából; tahát az én uram nem akar odamenni, hanem inkább Balassy Menyhért* szállására megyön; ugyan haraggal szólék őnagyságának, ha érsekhöz nem akar menni, ezentől megmondom neki. Úgy mene az gyűlésbe az urakhoz, én is utána voltam, meggondolák vénségemet, nem köldének ki onnét engemet is, de Balassy Jánost és Balassy Andrást és Krusyt Jánost, érsek barátjait uram kiköldé, hogy azok nem lehetnek az urak között, az fejedelem akaratja. Az én uram elijede, én is vele egyetemben, hogy az én szóm által jeve az gyölekezötbe; szólítá uram Istvánffy Miklós* uramot, ki akkor érsek uram secretariusa vala, megizente tűle urának: ha ki kell menni neki is, ottan elmegyön, ne pronunciálja, ezt megérté érsek uram, fölkele, nagy fölszóval mondá: Terek Ferenc uram öll veszteg helyödön, jámbor vagy te, nincsen semmi panasz tereád sem az fejedelem előtt, sem az urak, sem az ország között.

Azután renddel kérdé érsek uram az urakat, kinek mi bántása vagyon, meg akarja érteni őfelsége.

Az urak közől mindnyájan megmondák; az én uramra keröle az kérdés, de őnagysága semmit nem szóla; én nem tőrhetém, megmondám hogy Pápának is elég szüksége volna, de kiváltképpen az nehéz az én uramnak, hogy más ember bírja jobban Debrecent az én uramnál, kiről minden országgyűlésében könyörgöttem tinagyságtoknak az én uram itt nem létében is, de senki semmit nem szóla róla, érsek uram be sem íratá az több panaszok közibe. Azután hogy végeződék az gyűlés, Istvánffy uramhoz menék, megkérdém tűle, miért nem írá be az én uram kenyergését? Azt mondá, miért ő maga nem szóla, jelen lévén; azért menj el urad után, jőjön hátra, csak szóljon urammal, beíratja, én felsieték utána, és elérém, nagy sok kérésemre hátrajeve érsek uramhoz, és kéré, hogy beírassa az ő dolgait is, azmint Imre diák, az én szolgám megbeszélé, azonnal meghagyá őnagysága Istvánffy Miklósnak hogy beírja, mint Imre deák uram képében könyörge; azután úgy lén birodalmába Debrecen várasának Isten kegyelméből, mastan is az én kegyelmes uram bírja.

Azután egynehány gyűlésben az én kegyelmes uram után mind ország előtt s mind az fejedelem előtt, Recsky György feleségével* és Tegzös Antalné leányaival térden állva kenyergettenek jelösen az fejedelemnek, hogy Tegzes Antal haláláért az debrecenieket (akkort megkerítették) úgy mint gyilkosokat megböntessék. Én esmég az én uram képében könyergettem, hogy ország törvényéből az én uramat se vegyék ki, Fewstin [?] avagy Diósgyőrben az én uram jobbágyi felől kész tervént szolgáltatni, azok ismég újobban esedöztek az fejedelem előtt, hogy Báthory uramot hadnája bíróvá ez dologban; én ismég ellenök könyergettem, hogy az én uramat ne vegyék ki törvényéből, őnagysága kész tervényt szolgáltatni jobbágyi felől; az én sok könyergésem után, arra engede őfelsége, kit be is írtanak az articulosban. Úgy ment véghöz sok kenyergésem után; de mivel hogy mentöttem én az debrecenieket, hogy Tegzes Antal halálában böntelenek, sok pirongatást kellött szenvednem miatta, de az én uramért mind el kellött szenvednem.

1567–1569

Ez időközbe az én kegyelmes uram, Terek Ferenc Perényi Gábriel halála után nem akará tartani leányát, Zsuzsanna asszonyt* Perényi Gabrielné asszonyomnál tartani, engömet kölde érette Terebösbe, hogy hazahoznám az én uramhoz. Az őnagysága parancsolatja szerint úthoz készülék és elindulék, de hogy Rosemberghöz* közelgeték vala, egy magas hegyről az gonosz kocsis úgy dőjte alá, hogy csak azontúl meg nem halék. No nem mondám, hogy az Isten segéljen, hanem irgalmazzon az én bűnös lelkemnek. Holtszámmal vettek föl az kőszikláról, ha egy teviskbokor meg nem tartott volna, az vizébe hengergettem volna, kocsim kettőt avagy hármat is fordult alá, mind eltörék; szekeres lovaim azonképpen idestova hengörgettek, hányottak az rút, jeges kősziklán, inkább mint elbénulának. Ezközbe, hogy ott vesződönk, két jégpatkós cseri barátok találkozának reánk, azt vélik vala, hogy megholtam, megszólítának, kérnek vala, hogy meggyónnám; én pedig azon kérém őket, hogy fölemeljenek, és vigyenek föl az útra, mert akinek jégpatkója nem volt lábán, az jeges rút kősziklán nem tartózhatott, és nem segíthetött. Ott nagy nehezen fölvonának az útra, egy kevéssé megnyugovám mint kősziklára esött ember, míg lovaimat portékámat felhordták, és kocsimat egyberaggatták, addig más kocsit hozának: abban ágyat vetének, nagy lassan úgy vivék be Rosemberkre. Ott harmadnapig gyógyíttatám, köpölöztettem magamat, kocsimat felépíttetém, lovaimat esmég úthoz készítém, nem merék többet késni uramtúl. Az kocsiba ágyat vetettek nagy nehezen, sok vesződéssel úgy mentem Terebösbe Perényiné asszonyomhoz, ott is egynehány napig kellött magamat kenetnem, gyógyíttatnom. Azután az én uram kevetségét Perényiné asszonyomnak megmondottam, és azután az én uramnak jelös dolgaiért Báthory Miklós uramhoz azon betegségemben Ecsed várába kelleték fáradnom, mert az én uram parancsolatját nem mertem siketségre venni. Ott az jó úrfiú nagy kegyelmességgel, tisztességgel fogada, mester barbélt is hozzám hívata őnagysága, és ott egynehány napiglan gyógyíttata kenete, kiért az Úristen adjon minden jót őnagyságának. Azután az én kegyelmes uram kevetségét megbeszélém nagy titkon őnagyságának voltaképpen nagy biztomban, sokat gondolkodott róla őnagysága, azután minden dologról kegyelmes választ ada őnagysága és Debrecenbe késértete; parancsolá az debrecenieknek, hogy ires kézzel fel ne bocsássanak uramhoz, és amit mondok, meghiggyék. Engemet az jó úr nagy tisztességgel bocsátta; ugyanazon betegségemben elindulék az én kegyelmes uram parancsolatjából, Istennek segítségével bemenék Debrecenbe, és ott az bíró jókedvvel fogada az polgárok esköttekkel egyetemben; azután az én kegyelmes uram parancsolatját az credentialeveleket beadván, megjelentém neki, hogy az én uramnak ilyen nagy szökségében kétezer forintot köldjenek éntűlem, megtibolodának rajta, és haladékot tének benne, én is addig, mint nyomorúságokat megértém, amit eligazíthattam benne, szorgalmatos gondom volt reá. Másodszor esmég szólék az bírónak, és addig erőltetém őket, hogy ezer forintot adának, az másik ezeret is fogadák, hogy hamar való nap megköldik maguk emberétől, kin megelégedém, elindulék, és Terebesre menék hátra Perényi Gábrielné asszonyomhoz, hogy elvigyem kisasszonyomat; ott hozzákészétém, és azon betegséggel elindulék, és nagy nehezen sok vesződésömmel, vigyázásommal, nagy hideg időben hazahozám Pápára kisasszonyomat nagy tisztességgel: minden éjjel ajtója előtt kellött hálnom, néha ahol hitvány szállásonk esött, az hó is elburított ágyamban, mégsem mentem házba virradtáig. Noha olyan beteges, fájdalmas voltam, az nagy, szertelen esés miatt, kinek fájdalma az én derekamból és egyéb tagjaimból soha ki nem mehet, el nem felödhetem, mert azkik az én nagy dőlésemnek helyét látták, azt mondgyák, hogy sohasem láttak, sem hallottak nagyobb esést annál, kit hiszem, hogy Oláh érsek föl nem vett volna talán fél országért; de nekem semmiért el kellött szenvednöm, de ha élhet vala az én kegyelmes uram, tudom, hogy el nem feledközött volna róla.

1583

Végezetre az utolsó gyűlésben elég gondom volt Pozsomban, hogy Kardos Kalára cegérét levágták volt a debreceniek*, kiért Kardosné egynehányszor esett térdre az fejedelem előtt, hogy megböntesse az debrecenieket; de addig töreködtem és könyergettem én is az fejedelemnek, hogy az debreceniek kedve szerint való szót ada; az jó asszonynak sok gyűlölségét vettem reám való panaszért, de azzal én semmit nem gondoltam, mert többel tartoztam én az én kegyelmes uramnak, hogynem Kardosnénak.

Ez sok szolgálat kívöl is egyéb helyökön is eleget szolgáltam az én kegyelmes uraimnak, sok hasznot is szerzettem őnagyságoknak szorgalmatos gondviselésömmel, de nem mindenekről emléközhetem. Azokat csak az Isten tudnája előszámlálni; de mindazáltal eléggé megtetszett az több írásomból az én hívséges hasznos és jámborul való sok szolgálatom. Minémű helyeket halál szerencsáján, vérem hullásával, veszödelmemmel és sok kárvallásommal az jó Terek Bálint kegyelmes uramtól fogva ez ideiglen Terek István uramig, ki nekem egyik kegyelmes uram. Az esztendőszámokat pedig mind egybeszámlálván, teszen hatvanöt esztendőt. Ítélje az Úristen és tinagyságtok, ez kevés jószágot gyermekimmel egyetemben ennyi sok szolgálatomért, ha megérdemlem-e? vagy nem; azért mindezekből kegyelmes választ várok nagyságodtúl.

Az hatalmas, mindenható szent Isten az ő szerelmes szent Fiának érdémeiért éltesse nagyságodat jó egészségben sok ideiglen, az én kegyelmes asszonyommal és kisasszonyommal őnagyságokkal egyetemben. Ámen. Én betegös szolgálatomat ajánlom tinagyságtoknak; először ez írás kezdetött Szécsényben, de végeztetett el Pápán, Szent András estin, azaz Szent András havának 29. napján, ennyi esztendőben: 1585.

Nagyságtok szolgája, betegös, megfogyatkozott

Imre deák Martonfalvay