AZ APOSTAGI GRADUÁL - ERDÉLYI PÁLTÓL.

Énekeskönyveinkről közzétett jegyzékemben * Apostagi kódex néven emlékeztem meg róla. Rövid leírásom adatait abból a dolgozatból vettem, mely a Figyelőben (1878. I. 156—164 1.) egykori tulajdonosától »Kéziratos Énekeskönyveink« czím alatt jelent meg. Iparkodtam,- hogy abból csupán a kétségtelennek látszó adatokat vehessem át, s így írtam azután, hogy a kézirat Varasdy Lajos tulajdonába Szokolai Istvántól, egy apostagi polgárembertől került, hogy nagy negyedrétű s a XVI—XVII. századból való. Ezek mellett az elfogadhatónak látszott adatok mellett megmaradva, nem tértem ki a dolgozatnak arra a részére, mely az apostagi kódexet az ismert protestáns graduálok mellé állítja, mert ezek rendszerint másodrétűek s nem a Szenczi Molnár-féle zsoltárokat tartalmazták. Különben is óvatosságra intettek ama tapasztalatok, a melyeket már énekeskönyveink leírásai közben leltem s így az apostagi kódexet sem a graduálok, sem a kantionalisok közé föl nem vehettem. Meg kellett elégednem azzal, hogy fölsorolván nyilván tarthassam, várva azt a kedvező időt, mely a kódexet fölszínre veti.

Ez az alkalom nem késett soká. Varasdy Lajos, a kódex tulajdonosa, egyéb énekköltészeti emlékekkel együtt ezt is áruba bocsátván, a M. Nemz. Múzeum könyvtárának engedte át. Ily módon alkalmam nyillott, hogy az apostagi kódexet megvizsgáljam s leírjam és ily módon kötelességemmé vált, hogy jegyzékemnek említett vázlatos leírását ezzel pótoljam.

Az apostagi gradual ívrétben 105 levelet tartalmaz, erősen rongált s hosszas vándorlás után a M. Nemz. Múzeum könyvtárában jutott biztos helyre (1216. fol. hung.) Vándor útjának egyes állomásai 1701-ből Páth, 1876 előtt Apostag, azután mostanig Varasdynál Szegszárd, épen azért maradtak előttünk homályban, mert a hosszas vándorlás és folytonos használat lekoptatta róla ama leveleket, elején és végén, a melyek az ily könyvek sorsát rendszerint föl szokták tárni előttünk. Mindamellett is bizonyos, hogy ez a kézirat is a Dunántúlról való, onnan, a hol több ismert protestáns graduai íratott; hogy felette közeli rokonságban áll a kálmáncsai és főként a csurgói graduálokkal. Elején hat levél hiányát lehet megállapítani, közbül az első levél után négy ; a 17. után négy ; a 44 után kettő ; a 49 után négy ; az 54 után egy, a 79 után nyolcz ; a 80 után hét ; a 84 után három levél hiányozhat, s a végén Máté passiója csonkaságát a fűző szálak alapján konstalálható 8—10 levél hiánya magyarázza meg. Mindössze tehát 47—49 levél elveszését sajnálhatnék, ha nem tudnók egyrészt a hiányzó énekeket más kéziratokból pótolni, másrészt, ha nem ismernők más forrásokból az énekek szövegét. Bármennyire sajnáljuk tehát, hogy ez a kézirat csonka, nem kell sajnálnunk azt, a mi elveszett, mert nem pótolhatatlan. Feltűnő, hogy nagyobb veszteséget inkább a végén, mint az elején szenvedett, minek okát abban a föltevésben véljük föllelni, hogy a kézirat már az eredeti bekötéskor elől valami 14-16 tiszta levelet kapott, melyekre egy XVII. századi, a graduai írójáénál fiatalabb kéz Szenczi Molnár Albert néhány zsoltárát lemásolta s így a táblájából kiesett kötet elején a zsoltárok kézirata kopott, végén ellenben maga a graduai, a passió vége és a minden valószínűség szerint megvolt psalterium-rész (a graduálban használatos prózai fordítás) rongyollódott le.

Hányatott sorsáról mindezen kívül mások is tanúskodnak, az a hat kéz, a mely az alapvető D kézen túl, a kódexet egybeírta, a mely az üresen hagyott leveleket később kitöltögette.

Az A kéz, XVII századi, a Molnár Albert-féle zsoltárok és néhány himnus leirója; a XVI. századi B kéz, mely a 116 levél himnusát (Menyből jövök most hozzátok) a régebbi szerkezetnek első versszakával mintegy bevezeti ; a XVII. század második feléből s/.ármazó C kéz, mely a 147; levélen szintén a Molnár-féle zsoltárokból másolt néhányat (176) ; a XVIII századi E kéz, a 68a levélen a 48. dicséretet s a még fiatalabb F kéz a XVIII. századi G kéz egy István martyrról szóló dicséretett vetett papirra. A kézirat zöme és dereka a 18a - 676, a 686 - 796, a 82a --1056 - leveleken, a mely a graduait tartalmazza, a XVI. századi D kéz műve, oly másolóé, a ki a csurgai és kálmáncsai graduálok másolóinak iskolájához tartozik.

A kézirat a tipikus graduai kiállítását mutatja, helyet hagy a verskezdő betűknek, de nem mindenütt dolgozza bele az iniciálist, néhol későbbi gyakorlatlan vagy épen nehézkes kéz pótolja ki elhagyott munkáját ; egyes énekekhez megadja a hangjelzést, másutt csak a hangjelzésre szükséges vonalokat húzza meg, s itt az üresen hagyott vonalak már kitöltetlenül maradnak. Mindent összevéve az apostagi graduállal ismert graduáljaink száma gyarapodott s amaz író műhely termékei gyarapodtak, mely a Dunántúl a XVI. században a protestáns egyházakat rituális énekeskönyvvel látta el.

A kéziratnak szorosan vett graduáli részében mostani állapota szerint egy adventi, tiz karácsonyi, öt böjti, négy virágvasárnapi, négy nagypénteki, két úrnapi, négy pünkösdi, két szentháromsági, két himnus a teremtés dicsőítéséről és tiz vasárnapi, két úrvacsorai himnus, összesen negyvenhat, a melyhez a litánia, passiók, invocatiók. stb. járulnak.

A mint említettem, a passió csonka s a prózában fordított zsoltárok a graduálból hiányzanak, ezek egyszerűen elvesztek, lekoptak, lerongyollódtak. Talán épen e hiány pótlására gondolt az A kéz, midőn a Szenczi-Molnár-féle zsoltárokat a graduai elé szemelgetve lemásolta ; ugyanerre gondolhatott a C kéz is, mikor hozzájuk még néhányat toldott. Különben az elveszett zsoltárokat is pótolhatjuk, úgy hogy az apostagi graduait rekonstruálni nem volna épen lehetetlenség. Arra azonban nincs első rendű szükségünk, sokkal inkább arra, hogy a XVI. századi protestáns graduait a maga egészében kísértsük meg rekonstruálni, s ebben a munkában az apostagi graduálnak is jelentékeny szerepe juthat.

* Énekeskönyveink a XVI—-XVII. században. Budapest. 1899. 67. 1.

http://epa.oszk.hu/00000/00021/00115/pdf/386-388.pdf

Magyar Könyvszemle Új folyam IX.kötet, 4. füzet 1901. Október