Dr. Dienes Dénes

Kálvin János élete, reformátori munkássága II. rész

Kálvin utolsó évei

    A Servet-per idején Kálvin meglehetősen nehéz helyzetben volt. A befolyásos polgárok közül azok voltak többségben a város vezető testületeiben, akik kifejezetten ellenségeinek számítottak. Ennek a konfliktusnak az eredője részben a szigorú rendszabályok bevezetésével volt kapcsolatos. Sok ősgenfi érezte úgy, hogy egy idegen rakta a nyakukba az új, szokatlan fegyelem igáját. Másrészt a városba folyamatosan áramlott a menekült franciák sokasága. A genfiek attól féltek, hogy Kálvin tekintélyét felhasználva előbb-utóbb a franciák kiszorítják őket pozícióikból. Ezért mindent megtettek azért, hogy Kálvinnak a közéletben meglévő befolyását csökkentsék, vagy egyenesen ki is iktassák. 

    Genf lakosait három státusba sorolták: 1. Teljes jogú polgárok (citoyens), akik a város szülöttei voltak, s felmenőik is ebben a polgári rendben éltek. A legfőbb irányító testület, a kis-tanács kizárólag ilyen polgárokból állhatott. 2. A polgárjogot nyertek(bourgeois), akik megvásárolták ezt a státust, vagy más okból megkapták. A kis-tanácson kívül választhatók voltak a város egyéb politikai testületeibe. 3. Lakosok (habitant), akik bevándorlók voltak, s letelepedési engedélyt kaptak. Tanárok vagy lelkészek lehettek, de semmilyen politikai tisztségre nem voltak választhatók, sőt szavazati joguk sem volt.

    Kálvin sohasem kapta meg a legtöbb joggal járó polgári státust. 1559-ig menekült volt, csak ekkor lett „bourgeois”. Sosem volt abban a helyzetben, hogy valamiféle „diktatórikus” hatalmat gyakorolhatott volna, mint ahogy azt sokan képzelik. 1553 nyarán a lelkészeket abban az esetben is kizárták a szindikusok választására jogosult népgyűlésből, ha történetesen genfi polgárok voltak. Ezzel a döntéssel a Kálvint támogatók egy jelentős csoportját gyakorlatilag megfosztották választójogától. A Servet-üggyel párhuzamosan folyt a konzisztórium hatásköréről szóló újabb vita annak kapcsán, hogy egy befolyásos polgárt, Philibert Berthellier-t (mint láttuk, ő volt a vizsgálóbíró, amikor kimondták a halálos ítéletet Servet felett!) eltiltották az úrvacsorától, ő viszont a kis-tanácshoz fellebbezett. Végül 1553 novemberében az elöljáróság nagy többséggel megszavazta, hogy a kiközösítés kérdésében a végső határozatot a tanács hozza. (Servet, aki meglepően jól informált volt a genfi állapotokat illetően, a per utolsó szakaszában meg is próbálta Kálvin bizonytalan helyzetét kihasználni a maga javára.) 1555-ben – éppen a bevándorlás folytán – az erőviszonyok megváltoztak. A Kálvint támogatók többségbe kerültek a várost vezető testületekben, ettől kezdve nyugodtabb légkör vette körül 1564-ben bekövetkezett haláláig. 

    Kálvin 1559-ben megszervezte a Genfi Akadémiát. Ebben legfőbb munkatársa Theodore de Bčze lett. Az Akadémia nagy szolgálatot tett elsősorban a francia reformációnak, amennyiben számos lelkipásztort nevelt az ottani gyülekezetek számára. Ebben az összefüggésben írta Kálvin: „Küldjetek faágakat, s mi nyilakat küldünk vissza.”25 Mindeközben sorra adta ki műveit, a Szentírás könyveinek magyarázatát, többnyire gyorsírással rögzített szabad előadásainak átdolgozása után. Levelezése behálózta Európát. 

    1564. május 27-én elhunyt, április 25-én még megfogalmazta végrendeletét. Vagyona egy ezüstkehely és 225 tallér volt mindössze. Elbúcsúzott a tanácstól, a lelkipásztoroktól, az őt meglátogató polgároktól. Bocsánatot kért bűnei és hibái – különösen indulatossága – miatt. Fontosnak tartotta hangsúlyozni azt, hogy „…nincs az én üdvösségemnek semmi más alapja, csak az az egyetlenegy, hogy Isten az irgalom atyja, Atyának bizonyítja magát velem szemben is, aki beismerem nyomorult bűnös voltomat”.26 

Kálvin műveiről, tanításáról

    Institutio Christianae Religionis (Tanítás a keresztyén vallásra; A keresztyén vallás rendszere). 

   Az első kiadás 1536-ban jelent meg Bázelban. Kálvin folyamatosan bővítette, a végleges szöveg kiadására 1559-ben került sor. Az első kiadás tulajdonképpen katekizmus. Luther hatását hordozza, amennyiben az ő Kis Kátéjának felépítését követi: 1. A törvényről, amely magában foglalja a tízparancsolat magyarázatát. 2. A hitről, amely az Apostoli Hitvallás magyarázatát is adja. 3. Az imádságról, amely az Úr imádságának kifejtését is adja. 4. A sákramentumokról, amelyben a keresztségről és az úrvacsoráról van szó. 5. A hamis sákramentumokról. 6. A keresztyén szabadságról, az egyházi hatalomról és az állami kormányzatról. 
    Kálvin írásmagyarázóként is jelentőset alkotott. „Kálvin metódusa mögött az antióchiai iskola áll, főleg azonban Krizosztomusz, Aranyszájú Szent János. Őt tartja a francia reformátor a legnagyobb ókeresztény egzegétának. A szentírástudomány vonalán ez az egyházatya a mestere, még ha a tanok vonalán sokszor nem is ért egyet vele. A dogmatikában inkább Ágostont követi. Viszont annak az allegorizáló és szimbolikus értelmezéseit erősen kritizálja. Mikor Kálvin a Bibliát a kezébe veszi, először is a historikus jelentkezik benne, csak aztán a szisztematikus és csupán fenntartással a misztikus.”27 A Szentírás magyarázása során humanista műveltségét nem szorította háttérbe hívő meggyőződése. Ilyenformán Kálvin inkább Erasmus, mint Luther követője. Írásmagyarázóként tudós kutató, a szó csaknem modern értelmében. 

A keresztyén ember és a felsőbbség vagy állam

    A keresztyén ember lelki-egyéni élete és a társadalomban folyó közélete megkülönböztetendő, de el nem választható. A keresztyén ember nemcsak Istent szolgálja, hanem az embertársát is, s egyben rendkívüli felelősséget hordoz a társadalom iránt. A társadalom életét három tényező határozza meg döntő módon: felsőbbség (államhatalom), a törvények, a nép. A felsőbbséget Isten rendelte azért, hogy megfékezze az anarchiát és a törvénytelenség eluralkodását. Feladata a törvények, a rend és a szabadság érvényre juttatása. Ugyanakkor köteles támogatni Krisztusnak és az ő evangéliumának az ügyét (például iskolák fenntartásával, az igehirdetés szabadságának biztosításával). Hatalmát jutalmazás és büntetés által gyakorolja, joga van erőszakot alkalmazni törvényes keretek között a gonosztevők ellen, vagy pedig az ország védelmében. A felsőbbség osztja el a közterheket adók, vámok stb. útján. A törvények azt a szerepet töltik be, mint az élő szervezetben az idegek. Korok és népek szerint ugyan változhatnak, de alapelvük mindig és mindenütt a méltányosság és az igazságosság. A nép általában s benne a keresztyén ember köteles engedelmeskedni a felsőbbségnek akkor is, ha az zsarnok, tehát nem Isten törvénye szerint kormányoz. Egyének nem, de „alkotmányos” testületek felléphetnek a zsarnokkal szemben. A keresztyén ember magatartása a zsarnoki uralom idején többfokozatú: 1. önvizsgálat, vajon nem az én bűneim miatt küldte-e Isten a zsarnokot büntetésként; 2. türelmes könyörgés Isten közbelépéséért, aki félreállíthatja a zsarnokot; 3. az engedelmesség megtagadása, ha a zsarnok kívánsága vagy parancsa sérti Isten és a szeretet törvényét. Kálvin semmi esetre sem buzdít lázadásra vagy forradalomra, de azért félreérthetetlenül fogalmaz, amikor a zsarnokságról például így ír a Dániel könyve magyarázatában: „A világi fejedelmek olyankor félredobják hatalmukat, amikor Isten ellen lázadnak és érdemtelenekké válnak arra, hogy az emberiség tagjai közé számíttassanak. Nekünk ilyenkor inkább meg kell vetnünk őket (szó szerint: a fejükre kell köpnünk!), mint engedelmeskedni nekik.”28 

A sákramentumok

    Isten szövetségének a jelei, ezek nélkül nincs igazi egyház, mert Krisztust állítják elénk és Isten általuk hív és tart meg minket. Csak azok a sákramentumok, amelyeket Krisztus szerzett. Különbség van a külső jegyek (víz, kenyér, bor) és a hozzájuk kapcsolódó ígéretek, illetve az általuk jegyzett dolgok (bűnbocsánat, örök élet, Krisztussal és egymással való közösség) között. Az ígéretekben bízó hittel vett külső jegy azt jelzi, hogy a „Szentlélek csatornáján” át magát a jegyzett dolgot nyerjük el. A keresztség által az egyházba mint Krisztus testébe oltatunk be. Ebből a gyermekek sincsenek kizárva, ezért Kálvin a gyermekkeresztség mellett foglalt állást. Arra az érvre, hogy a Bibliában nem olvasunk kifejezetten gyermekek megkereszteléséről, azt felelte, hogy az utolsó vacsorán sem voltak asszonyok, mégis kiosztjuk nekik az úrvacsorát. Az úrvacsora unio mistica cum Christo (titokzatos közösség Krisztussal). Az üdvösség ügye nem a jegyre összpontosul, ezért a hangsúly nem az „ez az én testem” szövegrészre esik, hanem az „érettetek adatik, ontatik” részletre. Az úrvacsora ezt az ígéretet pecsételi meg, amikor táplál az örök életre. Krisztus nincs a jegyekbe zárva – transubstantiatio, consubstantiatio –, hanem a Szentlélek titkos munkája által valóban nyújtja testét és vérét a kenyér és a bor jelképe alatt. Korabeli szakkifejezést használva: Krisztus teste nincs a jegyekben vere et realiter (igazán és valósággal), mégis adatik nekünk vere et realiter. 

Eleve elrendelés

    Isten lényegéhez tartozik, hogy az embert szabad végzése szerint részelteti üdvösségben. Ebből következik, hogy a hit nem emberi dolog, hanem Istennek abszolút csodája által létrejött ismeret. A kegyelem kiérdemelhetetlen és megszolgálhatatlan. Abból a gyakorlati tényből, hogy egyesek hallják az evangéliumot és hisznek, míg mások nem törődnek vele, Kálvin arra a következtetésre jutott, hogy Isten eleve elhatározta némelyek üdvösségét és mások kárhozatát (kettős predestináció). Ez a tanítás Isten abszolút akarati jellemvonását hangsúlyozza. Az elválasztásnak egyedüli tudója Isten, s nincs földi hatalom, mely ennek az ismeretnek a birtokába jutna. Az eleve elrendelés tanításának a pozitív oldala hangsúlyos, mert Isten kiválasztó tettének csodájára (tehát nem magyarázható valóságára) a hívő azzal válaszol, hogy az Ő dicsőségére él – mai kifejezéssel élve: szolgáló, minőségi életet. 

    Amikor a református ortodoxia teológusai túlzó módon hangsúlyozták Kálvin tanítását, nem vették figyelembe, hogy a predestináció nem egy mindenki által elfogadható, objektív elméleti igazság, hanem azoknak a hitbizonyossága, akik a Jézus Krisztusban élnek.29 A kegyelmi kiválasztásról szóló tanítás Isten szabad döntését hangsúlyozza. A kiválasztás a szabadon, feltétel nélkül szerető, minden emberi hozzájárulást nélkülöző Isten döntése, ami az Ő kegyelme által, tehát a legmélyebb alászállás alakjában, azaz Jézus Krisztusban ragadható meg. Isten Őbenne, anélkül hogy megérdemelnék, megelőzve bármiféle emberi döntést, üdvösségre választotta övéit. A predestináció – eredetileg – az ebben a világban megvetett, olykor pedig egyenesen üldözött keresztyének vigasztalás-tana. 

Kálvin és a kapitalizmus

    Kálvin volt az első a meghatározó teológusok között, aki kimondta, hogy a pénz gyümölcsöztethető, kamatoztatható. Ugyanakkor Luther elvben szigorúan tiltotta a kamatot, csak kiváltképpen való helyzetben engedte meg, ezzel szemben Kálvin határozottan megengedte azt, s csak kivételesen tiltotta ott, ahol az a felebaráti szeretettel összeütközésbe került. (Például ha valaki természeti katasztrófa miatt kölcsönre szorul, attól nem szabad kamatot venni, de ha valaki be akarja fektetni a kölcsönvett pénzt, vagy a jelenleginél szebb házat akar vásárolni, attól igen.) Prédikációiban keményen ostorozta azokat, akik mások szorult helyzetét, kiszolgáltatottságát kihasználják. Kálvin azt tanította, hogy mindent Isten dicsőségére lehet és kell felhasználni, ideértve a pénzt is, méghozzá a felebaráti szeretet szolgálatában. 

    A kamat megengedése mellett a munka megbecsülésének hirdetése meghatározó jelentőségű volt. Kálvin például védelmébe vette a kereskedelmet, mely a középkori szemléletben megvetett foglalkozásnak minősült. Maga Luther lényegében csak a földművelést tartotta keresztyénhez illő foglalkozásnak. Az embert Kálvin szerint mindenfajta munkára Isten hívja el (a munka hivatás!), amiért az ember Istennek tartozik, ezért mindenben Őrá nézve kell eljárni. Ez a kálvini munkaerkölcs lényege. Ez a szemlélet takarékosságot, igényességet, szorgalmat eredményezett azokban az országokban, ahol meghatározóvá vált a kálvini teológia. (Amikor a társadalomnak éppen azon rétegei, amelyek erre alapozva jelentős vagyonra tettek szert, feladták a soli Deo gloria eszméjét, de a szorgalmat és a takarékosságot megtartották, a gyarmatosítás, a technikai fejlődés fellendülésével átalakultak a modern kapitalizmus haszonra éhes, vállalkozó szellemű hiénáivá. A pénzszerzést és az azzal járó hatalmat öncélnak tekintve, már csak a saját dicsőségükért, kényelmükért és a saját képességeiknek és erejüknek bizonyságául dolgoznak.) 

A láthatatlan egyház30

    Kálvin nem azonosítja az egyházat Isten országával, de nem is választja el attól. Hangsúlyozza, hogy az egyházzal nem perel senki, mert Krisztus egyházával nem is akarhat harcolni. „A Krisztus egyháza bizonnyal élt és élni fog, amíg csak Krisztus, az Atya jobbján ülve uralkodik.” A vitatott kérdés az, s egyben az egyház igazi rendeltetése azon múlik, hogy azonosítható-e a földi egyház Krisztus egyházával. Nyilván nem, mert az egyház látható külső forma nélkül is fennállhat, másrészt pedig a külső formát nem a pompa, a hatalom és ragyogás teszi, hanem az Isten igéjének tiszta hirdetése és a sákramentumok helyes kiszolgáltatása. Rettenetes dolog – mondja Kálvin –, ha Isten elrejti a külső formát, de ehhez neki joga van, mivel úgyis ő ismeri az övéit. De ha az emberek hitetlensége erre okot szolgáltat, akkor nem szegülhetünk szembe az isteni igazságszolgáltatással. 

    Tavaszy Sándor, aki említett dogmatikájában következetesen és hitelesen tolmácsolta Kálvin tanítását, a „láthatatlan egyházról” szóló kálvini tantételt így értelmezi: „Van-e különös értelme a láthatatlan és látható egyház megkülönböztetésének és mit használ ez a megkülönböztetés a Krisztus ügyének, a mi látható egyházunknak és mit használ a keresztyén életnek?” A felelet – az Institutio nyomán haladva – a Tavaszy-dogmatika legtisztább, legmagvasabb fejezetét képezi. Ebből a feleletből itt most két momentumot szeretnék kiemelni. 

    A láthatatlan egyház hite először azt teszi, hogy „a keresztyén ember a legszéttépettebb keresztyénségben, a legádázabb felekezeti harcok között és a legvigasztalanabb társadalmi helyzetben, a leggonoszabb támadásokkal szemben is reménységgel néz a jövendőbe, mert bízik a láthatatlan egyház győzelmében. Az ő kiváltsága az, hogy még áldozatok árán is szolgálja azt az egységet, amely el van rejtve Krisztussal együtt az Atya Istennél. A keresztyén ember nem azért a talpalatnyi térért küzd, amelyet elfoglal ebben a világban, hanem kizárólag a Krisztus dicsőségéért.” 
    A második, ezt kiegészítő gondolat az, hogy „a láthatatlan egyház állandó ítélet alatt tartja a látható egyházat. Az egyháznak ez a permanens krízise abban leli magyarázatát, hogy a földi egyház a lehetetlent lehetségesíti: az idői lét kategóriájában az örökkévaló Isten kijelentését hirdeti. Földi, nyomorult szolgai formában mennyei ajándékokat közvetít. Minél élesebben és minél szúróbb fájdalommal éli át a látható egyház a benne rejlő ellentmondást, hordozván romlandó földi formában, törékeny cserépedényben Krisztus mennyei dicsőségét, és minél jobban szenved a látható földi egyház eme permanens krízisének ítélete alatt, annál bizonyosabb, hogy a benne elrejtett drága evangéliumi kincset nem fogják elrabolni a gazdasági és szociális, a világnézeti és politikai bajok.” 

Jegyzetek

 ¹ Mindkét idézet: Cadier, Jean: Kálvin. Egy ember Isten igájában. Budapest, 1980. 15. o. 
² McGrath, Alister E.: Kálvin. A nyugati kultúra formálódása. Budapest, 1996, Osiris, 66. o. 
³ Révész Imre: Kálvin élete és a kálvinizmus. Debrecen, 1909, 316. o. 
⁴ Cadier, Jean: i. m. 49. o. 
⁵ Bevezetés a Zsoltárokhoz. Cadier, Jean: i. m. 35. o. 
⁶ Sadolet bíboros levele a genfi tanácshoz és néphez Kálvin válaszával 1539. Fordította Ladányi Pál. Pápa, 1909. 58, 61. o. 
⁷ Cadier, Jean: i. m. 53–55. o. 
⁸ Pruzsinszky Pál: Kálvin János életrajza. Pápa, 1909. 224. o. 
⁹ McGrath, Alister E.: i. m. 109. o. 
¹⁰ Cadier, Jean: i. m. 83. o. 
¹¹ Cadier, Jean: i. m. 88. o. 
¹² Cadier, Jean: i. m. 98. o. 
¹³ Pruzsinszky Pál: i. m. II. köt. 14. o. 
¹⁴ Pruzsinszky Pál: i. m. II. köt. 15. o. 
¹⁵ Magyar Nagylexikon, V. kötet, Budapest, 1997. 44. o. Ez a szócikk számos egyéb hamis adatot közöl tényként. Csak remélni lehet, hogy ez kivétel, és a lexikon egyébként megbízható. 
¹⁶ Chadwick, Owen: i. m. 83. o. 
¹⁷ Chadwick, Owen: i. m. 85–86. o. 
¹⁸ Schaff, Philip: History of the Christian Church, Volume VIII:Modern Christianity. The Swiss Reformation. Grand Rapids, Michigan, USA, 1910. § 125. 
¹⁹ Nem tévesztendő össze Béccsel. Vienne francia kisváros. 
²⁰ Kováts J. István: A Servet-pör aktái. Pápa, 1909. 62. o. 
²¹ Kováts J. István: i. m. 101. o. 
²² Cadier, Jean: i. m. 153. o. Tehát Jézus Krisztus Istennek nem öröktől fogva fia. 
²³ Kálvin János: A Szentháromság igaz hitének védelme a spanyol Servet Mihály borzasztó tévedéseivel szemben. Ford. Dr. Tari Imre. Pápa, 1909. 29. o. 
²⁴ Cadier, Jean: i. m. 154. o. 
²⁵ Cadier, Jean: i. m. 159. o. 
²⁶ Béza Theodor: Kálvin János élete. Budapest, 1998, Kálvin Kiadó, 69–73. o. 
²⁷ Gánóczy Sándor: Gondolatok Kálvin hermeneutikájához. Confessio 1994/4. 
²⁸ Kálvin János: Tanítás a keresztyén vallásra 1559. Rövidített formában. Fordította Békési Andor. Budapest, 1991. 302. o. 
²⁹ Geréb Pál: A kegyelmi kiválasztás. Református Szemle 1959/9. 
³⁰ Juhász Tamás: Az „üldözött kisebbség” hitvallása: az Institutio. In: Confessio 2005/4.

Dr. Dienes Dénes (Alsóvadász, 1956) PhD református teológus, neveléstörténész, teológiai tanár, a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei igazgatója. E-mail: ddns@iif.hu. A tanulmány korábban megjelent In: Dienes Dénes (szerk.) [2008]: A reformáció. Vezérfonal az egyháztörténet tanulmányozásához II., Sárospatak, Hernád Kiadó, 77–97. o.