A sziszeki erőd és más erősségek a Kulpa (Kupa) mente alsó szakaszán

Sziszek (Sisak), vitathatatlanul egyike a horvát történelem mitikus helyeinek, s maga a vára is, melyhez olyan jelentős események kapcsolódtak, amelyek mélyen hatottak a horvát, de az európai történelemre is. A mai Sziszek, ötvenezer körüli lakosával a Sziszek-Monoszló (Sisačko-moslavačke) megye közigazgatási, regionális és gazdasági központja. A város korai történetéről a közelmúltban jelentek meg kimerítő ismertetők ugyanezen, újság hasábjain (Građevinar, 8/2002 és 1/2003.), de a Kulpa medrében talált, mostanság megkutatott, Kre. 1400-ra valószínűsített, faoszlopokon álló építmény arra utal, hogy a Kulpa és a Száva összefolyásában az élet jóval korábbra keltezhető, mint azt korábban feltételezték. Sziszek a kelta korban Segestica, a római korban Siscia, Szávamenti Ljudevit székhelyeként Sissek volt, míg a 19. században, mint Sziszek a legjelentősebb horvát folyami kikötőnek számított.

A sziszeki kastély, a Stari grad elhelyezkedése a város térképén

Sziszek erődje

A Kulpa mentén húzódó törökkori védvonal eme kulcsfontosságú pontjára egy, a korszerű háborúknak megfelelő erőd felépítéséről, a zágrábi székes káptalan döntött, a 16. szd. első felében. Ám nem ez volt az első olyan erősség, amit a káptalan építetett, hogy megvédelmezhesse a Kupa menti birtokait. Amúgy, az Una, a Száva és a Kulpa folyók közti térségben, a Zrínyiek és a Blagajiak mellett, a zágrábi egyház, a zágrábi püspök bírt a legnagyobb birtokokkal. A zágrábi káptalan, már a török veszély közeledte előtt jó néhány kisebb várat emeltetett a stratégiailag érzékenyebb pontokra, mint: Pecki, Csuntics (Hrvatski Čuntić), Klinac (Klimna gora – Klinac grad), Szentkereszt (Kriľ) és Szokol (Sokol). A vidéken, igaz inkább a Zríny hegység északi lejtőin, a zágrábi püspök birtokában, még fentieknél is korábbi várak voltak, mint: Vinodol (Budičina – Premagrad), Nagy és Kis (Veliki, Mali) Gradac, Hrasztovica (Hrastovica, két várral) és Gora. Közvetlenül a Kulpa folyó mentén, a jelentős Pokupszkó-i rév közelében, egy korábbi favár helyén, a zágrábi püspök 1530-ban egy háromszögletű kastélyt emeltetett, amit sokan a mai sziszeki vár előképének tekintenek.

 Az 1593-as sziszeki csata ábrázolása

A káptalant egy új vár felépítésére, a mind gyakoribb, az Unán áthatoló török betörések és néhány Száva menti váruk, különösen Királyvelika (Kraljeva Velika) elvesztése kényszerítette. Amúgy ez időre, Szlavónia nagyobbik része mellett, a törökök már számos fontos erősséget (Jaszenovácot, Dubicát) elfoglaltak, s nem sokkal az építkezések megkezdése előtt esett el a Lonja folyó torkolatában található Usztilonja (Ustilonja) kastélya is, ami Keglevics Péter horvát bán tulajdona volt.

A felépítendő új vár helyének keresése közben, a zágrábi kanonokok és haditanácsadói nagy stratégiai éleselméjűséget mutattak. A Kulpa és a Száva összefolyásánál kiválasztott helyszín jól védhetőnek bizonyult, s ott feküdt, ahol a Száva mente és a Kulpa mente összeért, ráadásul a Dráva és a Száva közben, valamint a Kulpa és az Una közben húzódó védvonal középpontjában helyezkedett el. Noha az újabb török foglalások összezilálták a védelmi viszonyokat és 1578-ra felépült Károlyváros új és korszerű erődje is, a sziszeki kastély továbbra is a szlavón és kulpai védvonal legfontosabb központja és támaszpontja maradt. Itt rögtön ki kell mondanunk azt is, hogy a zágrábi káptalan nagyon is tisztában volt eme váruk stratégiai jelentőségével, és ezt jól ki is használták, amikor pénzt, vagy hadianyagot kellett összeszedniük a királytól, vagy stájer, krajnai, karintiai rendektől.

Még annak előtte, hogy a királytól engedélyt kaptak volna, a Száva és a Kulpa összefolyásában kialakult, Toplika nevű félszigetnek a kulpai (a bal) partján felépítendő új erősségükre, a káptalan már megkezdte a sziszeki és a környékbeli jobbágyaikkal az új építkezéshez szükséges építőanyagok összegyűjtését és szállítását. Az építőanyag nagy részét, különösen a téglaanyagot, a régi, római kori Siscia romjaiból fedezték.

Az új kastély felépítésére, 1544-ben adott engedélyt Ferdinánd király, mégpedig Oláh zágrábi püspök kérelmére írt válaszában, s egyben mentesítette a robottól a káptalan minden jobbágyát, továbbá meghagyta Zrínyi Miklós bánnak, hogy a kastély építéséhez szedje össze a varasdi, zágrábi, körösi vármegyék területéről az egyházi tizedet. A király ígéretet tett pénzbeli segítségre és a puskák, lőpor beszerzésére is.

Nyilvánvaló, hogy a kanonokok kivételesen jól előkészíthették az építkezést, mert már néhány hónappal később, 1544 végére, a kastély építése annyira előrehaladott állapotban volt, hogy a már álló falakba, beleilleszthették a főkaput is, sőt már az első őröket is igénybe vették (összesen 14-t) élükön Tominics Iván várnaggyal. Noha az építkezéshez minden oldalról áradt a segítség és a támogatás, a legnagyobb áldozatot és terhet a zágrábi püspökség kanonokjai és jobbágyai hozták. A jobbágyok adták a legfőbb munkaerőt és belőlük kerültek ki az új kastély első védői is.

A beruházás bevételeiről és kiadásairól precízen vezetett feljegyzésekből, minden megtudható az építkezésről, mely 1544-től, 1550-ig tartott. A kőművesek és az építési munkálatok felügyelője (director muratorum), a milánói Pietro de Mediolanus volt, aki 1545 áprilisában csatlakozott az építkezésekhez öt társával együtt. A pallér a ljubljanai Antonio mester volt, ahonnan még négy kőműves is érkezett. Az építkezésen a kezdetek óta, 13 olyan talján kőműves dolgozott, akik a kőmegmunkáláshoz is értettek (külön is megemlítették a Brescia-i Dominikot és az újhelyi (Novo Mesto?) Martint), a vezetőjük, Pietro de Dominico volt. A későbbiekben még jó néhány kőműves érkezett a környékről, vagy Zágrábból. Sok ács is érkezett a környékről (Velika-ból, Csuntics-ból, Gradec-ből, Ivana Reka-ból, Sztrelicski Bród-ból, Precsnó-ból és Zágrábból), akiket a zágrábi Márton ács vezetett. Más kőművesek, mint a zágrábi Márton és Miklós készítették elő a meszet a falazáshoz és amikor elég mész állt rendelkezésre, csatlakoztak a többi kőműveshez. Az írások megemlítik még a Juraj Csurlek ácsot, Tomo Vlasics puskamívest és Ivan Morosics írnokot, a zágrábi polgárvárosból (Gradec/Geréc). Tudható, hogy a kastély építésére, összesen 3.365 forint és 28 dénár állt rendelkezésre.

A sziszeki Öregvár (Stari grad) alaprajza

Már csak az a kérdés maradt, hogy ki dolgozta ki az építési terveket és vezette a kivitelezést. Az teljesen biztos, hogy a zágrábi kanonokok voltak a beruházói, a költségviselői és felügyelői ennek az építkezési projektnek, mint ahogy az is kétségtelen, hogy a döntéseket és a munkálatok felügyeletét, senkinek át nem engedték. Ennek ellenére, a tervek kidolgozójának egy olyan kitűnő szaktanácsadónak és építésznek kellett lennie, aki jól ismerte az adott kor hadiépítészetét. Róla egyetlen adat sem található a forrásokban. Csak feltételezni lehet, ahogy teszi Milan Kruhek történész is, a határozat meghozatalában és az építési tervek megalkotásában, személyesen is részt vett a nagy jártasságú Domenico de Laila építészmérnök is, aki ez időben vezette és felügyelte a szlavón védvonal várépítéseinek megkezdését Varasdtól, Kaproncán és Ivanicsgrádon át Sziszekig. Varasdba, Ungnádi János hívta meg, ahol a vár építését ugyan ezen évben (1544.) kezdték meg.

A sziszeki vár, M. Stier rajzán

A petrinjai erősség M. A. Weiss rajzán

Kérdéses, hogy a zágrábi káptalan, miért egy hagyományosnak tekinthető, háromszögletű, a sarkokon magas és hengeres tornyokkal ellátott kastély építését határozta el ahelyett, hogy egy olyan reneszánsz, földből készített erődöt építettek volna, amilyenek az időben domináltak a hadiépítészetben, miután a tűzfegyverek fejlődésével, a magas falak és tornyok teljesen elvesztették funkciójukat? Pedig, a kiszemelt terep elég magas volt a folyószintjéhez viszonyítva és elegendő hely is rendelkezésre állt, egy földből készítendő erőd felépítéséhez. Valószínű, hogy a kanonokok azért döntöttek az ismert alaprajzi formában felépített, s falazott kastély mellett, mert egy bástyás földerődnél jóval olcsóbb volt. A felépítése így kevesebb munkát és kisebb költséget követelt és a kastély jóval tartósabb lett egy fából és földből épített erődnél. Ugyanezért olcsóbb lett a fenntartása és a védelmi költsége is, mivel egy nagyterületű erőd, jóval több tüzérségi eszközt és nagyobb helyőrséget követelt volna. A területileg kisebb, de szilárd tömegű mégis tágas tornyokat egyforma hatékonysággal lehetett védeni, míg a kastély viszonylag gyönge kötőfalaival megoldották mindenekelőtt is a földsáncok belső oldalának ellenőrzését, majd a végül a befejezetlenül maradt külső védelmi rendszer árkait és sáncait.

Petrinja ábrázolása a 18. századból

A káptalan sziszeki erőssége fegyverzettel is jól ellátott volt, ami jól látható Mindszenti Gergely 1552-s leírásából, aki a zágrábi puskások parancsnokaként, jól leírta a kastély fekvését és méreteit is. A kastély fegyverzete ekkor állt: 10 (népiesen taracknak? nevezett) ágyúból, 2 nagyobb és 4 kisebb ágyúból. Volt egy többcsövű, kisebb kaliberű vaságyú is (seregbontó?). A védők rendelkezésére állt 40 szakállas és 4 közönséges puska. Volt 4 mázsa gyorsan lobbanó puskapor és 5 mázsa puskapor az ágyúk és a puskák részére. Volt még, sok és különböző méretű ágyú és puskagolyó, valamint 9 mázsa ólom, 7 mázsa vas és számos hidegfegyver, leginkább vasalthegyű kopja. A várhoz állítólag 5 nagyobb és 25 kisebb sajka is tartozott, melyek 600 felfegyverzett katonát bírtak elszállítani. A kastély jól el volt látva liszttel, szalonnával, sóval és borral, noha gyakori volt a panasz, hogy nem lenne elegendő egy hosszabb ostrom esetén.

A sziszeki kastély erődítése körüli gondok arra ösztönözték a káptalant, hogy több figyelmet szenteljen más, törökellenes várai, különösen Hrasztovica védelmére is, noha már sem ereje, sem eszköze nem maradt. A sziszeki új kastély, már a kezdetektől számos kétséget és panaszt jelentett a királynak, mert úgy vélte, hogy a védelem számára oly fontos várat nem lehet kizárólag a zágrábi káptalan felügyeletére bízni. Gyakori volt az olyan panasz, hogy a kastélyba a király katonáit sem engedték be, amit nyilvánvalóan nem biztonsági okokból tettek, hanem a kastély védelme feletti felügyelet és a tulajdon biztosítása végett. A káptalan kitartóan és féltékenyen őrizte hatalmát és felügyeletét a vára felett, mert tudatában volt annak, ha elveszti az ellenőrzését, a tulajdona is oda lesz, s ezzel együtt minden ráhatását is elveszti a Kulpa és a Száva menti vidék védelmének megszervezésére. Ettől az álláspontjától a káptalan a legnehezebb pillanatokban sem állt el, ezért aztán magától a királytól sem kaptak semmi jelentősebb segítséget a kastély védelmi költségeihez, pedig az nagy eszközöket igényelt a tulajdonosától. A király így segítségként továbbra is mentesítette a káptalani birtokokat az adózás alól, de a fenntartási gondok megoldásához a horvát szábor és a szlavón védvonal katonai hatóságai is hozzájárultak.

Mint, ahogy már elmondtuk, a kastélyt háromszögletűre építették, három toronnyal és köztük 30 méter hosszú kötőfalakkal. A tornyok háromemeletesek voltak, nagyobb, tüzérség számára alkalmas lőrésekkel, amelyeket úgy helyeztek el, hogy belőlük minden irányba lőni lehessen. Átmérőben a legkisebb, a déli torony volt, az udvarra vezető egyetlen kapu, mely ma is létezik a keleti tornyon keresztül vezetett. A kapuhoz egy lépcsőzeten át lehetett jutni. A tornyok közti falakat, közönséges puskalőrésekkel látták el. A vár körül egy árkot létesítettek, melyen át, szintén csak egyetlen helyen lehetett jutni. A már létező háromszögű várhoz nagyon gyorsan, egy szintén háromszögletű, előbb palánk, majd téglafalú külsővárat építettek, ami által a vár egy négyszöghöz hasonló alakot kapott.

A sziszeki csata és előzményei

A sziszeki erődért lezajlott dicsőséges csata, szorosan kapcsolódik egy másik erősséghez, melynek megléte jelentős hatással volt Sziszek felépítésére is. Egész pontosan, Petrinja váráról van szó, mely Sziszektől tizenöt kilométerrel nyugatabbra, a Kulpa jobb oldalán helyezkedett el. Azonban a feltételezések szerint, Petrinja középkori települése a vártól tíz kilométerrel délebbre, a Zríny hegység irányába vezető út mentén, a mai Jabukovac (Gradina) és Kraljevčani falvak közelében, a káptalani Vinodol (Premagrad) várától nem messze feküdt. Egyes vélekedések szerint, Petrinja település neve a latin petrus – kő, jelentésű főnévből ered, amiből a Zríny hegységben bőven akadt. A valamikori Petrinja pontos helyét ma már nem lehet megállapítani, noha még a 15. században is jelentős mezőváros volt. A városkát először 1240-ben említették meg, amikor is Kálmán szlavón hercegtől (IV. Béla fivérétől), szabad királyi városi jogokat kapott. A városka utóbb a Blagaji oligarchák (knez) kezére került, hogy aztán Frangepán Márton és Dorottya odaadományozza a zágrábi püspöknek.

A Sziszek és más várak elleni első támadást 1591-ben, Predojevics Hasszán pasa, a Bosnyák pasalik parancsnoka hajtotta végre. Miután, ezt megelőzően lerontották Hrasztovica és Gora várait, a törökök rátámadtak a sziszeki kastélyra is. A várat előbb tüzérségi ostrommal, majd a falak elleni közvetlen támadással próbálták elfoglalni, de miután észlelték, hogy a védelem sokkal szilárdabb, mint ahogy remélték, visszahúzódtak Boszniába, hogy felkészüljenek egy újabb ostromra.

A sziszeki védők nagy meglepetésére, Hasszán pasa 1592 tavaszára fel is készült, s a Kulpa partját már egy nagyszámú sereggel és számos kísérővel érte el. A pasa letáborozott a Petrinja patak kulpai torkolatában, ahol azonnal egy új erősség építésébe kezdett. A nagyszámú, építőanyaggal jól ellátott munkássereg lehetővé tette, hogy a sziszeki védők szemeláttára, a Kulpa túloldalán, igen rövid idő alatt (a források szerint három hét alatt), egy fából és fölből készített, négyzetes erősséget építsen fel, amit árkokkal, sáncokkal, saroktornyokkal, valamint a vár közepén egy erős toronnyal védtek. A vár körüli védőárokba, a Petrinjčice patak vizét vezették. Itt érdemes elmondanunk, hogy 1941-ben megtalálták az eredeti vár alapfalait, számos kőgolyóval és szerszámmal együtt.

A tornyok közti szakasz látképe (2009. Keserű)

Valójában az új erőd a mai Petrinja csírájának tekinthető. Ám, még eme erőd felépülte előtt, a horvátok a Kulpa másik oldalán, Brest Pokupski falu mellett, ott ahol jelenleg is egy híd áll, noha korábban többször is lerombolták, nos, ott kezdték meg egy hatalmas földszerkezetű erőd felépítését. A breszti erőd építéséhez kapcsolódott Hrasztovica lakosságának sorsa is, akik a leendő erőd közelébe költöztek át. Azonban, az építési terület kiválasztásával és építésével nem jártak sok szerencsével, mert a sáncokat a Kulpa áradásai teljesen elmosták. Ezért, az építkezésnek többször is nekiálltak, így abban a pillanatban, hogy a törökök nekiláttak az új váruk felépítésének, a folyó túlpartján még mindig csak egy megkezdett földszerkezetű erőd és egy hatalmas katonai tábor állt.

Miután Hasszán pasa felépítette új várát, nem indult rögtön a kupai erősség elfoglalásának, hanem megünnepelve szerencséjét, visszatért Kosztajnicába (Hrvatska Kostajnica). Ezután, friss sereget gyűjtött és az Una mentén Bihácsnak (Bihać) indult. Először Izacsicsot (Izačić) foglalta el, amit védői addigra felhagytak, majd Bihács ostromába kezdett. Joseph Lemberg, bihácsi kapitány hat napig állt ellen a török támadásoknak, majd a szorongatott polgárok nyomására, feladta a várat. Ezzel, a több mint száz éve védelmet nyújtó Bihács elesett, s vele a Bihácsi kapitányság székhelye, az Una vonalára támaszkodó, törökellenes védelmi rendszer legfontosabb támaszpontja is odalett. A Horvát királyság létezéséért vívott harc így véglegesen átkerült a Kulpa és a Dráva, Száva közti védvonal vonalára.

Bihács gyors és szerencsés elfoglalása után, Hasszán pasa visszatért a petrinjai új erősségébe, s megkezdte a harcot a kupai erődért. Bresztben ekkor, egy nagyobb, stájer csapatokkal megtámogatott báni haderő táborozott. A törökök váratlanul átkeltek a hídon és nyílt ütközetbe kezdett, mire a keresztény sereg szerteszét futott. A törökök ezután akadálytalanul fosztogathattak egészen Túrmezőig (Turo polje), s egyben szétkergették a Breszt és Sziszek közti őrhelyek, őrgórék strázsáit, majd Hasszán pasa immár másodszor, megtámadta a sziszeki kastélyt. Hasszánnak most jóval több ostromágyúja volt, de a védők ezúttal is sikeresen elhárítottak minden török támadást, így Hasszánnak újból dolgavégezetlenül kellett Sziszek falai alól távoznia. A pasa eztán visszaindult Boszniába, hogy új erőt gyűjtsön, a sziszeki kastély védői pedig lélegzetet kaptak a szükséges javítások elvégzéséhez.

Sziszek harmadik ostroma a következő, 1593-as esztendőben kezdődött meg. Hasszán pasa ezúttal a legnagyobb haderejét hozta magával és a legnagyobb ágyúit állította fel a kastély körül. A megjelent haderő, kb. 12.000 katonát számlált. A napról napra tartó ágyúzás közben, állandó rohamokkal próbálta elfoglalni a kastély falait. A várat 300 védő élén, Gyurák Balázs (Blaľ Đurak) és Fintics Máté (Matej Fintić) kanonokok álltak. A báni haderő csapatai, Zágráb mellett gyülekeztek és az országos felhívásra megjelentek a zsumberki uszkók, a szlavóniai, a végvidéki királyi csapatok, a károlyvárosi arkebuzirok (hosszúpuskás gyalogosok), a kranjai, karintiai lovasok és a német katonák. Noha a források eltérő adatokat adnak meg, az Erdődy Bakócz Tamás horvát bán, Andreas Auersperg és Ruprecht von Eggenberg vezette sereg kb. 5.000 főt tett ki. A csapat 1593. június 22-én, az utolsó pillanatban érkezett a védők segítségére. A meglepett törököket egy váratlan rohammal sikerült szétverni, akik közül visszavonulás közben sokan, köztük maga Hasszán pasa is, a Kulpába fulladtak. A veszteségek összeszámlálása után kiderült, hogy kb. 8.000 törököt vágtak le, sokakat rabságba vetettek, míg a keresztény veszteségek jelentéktelenek voltak. A sziszeki diadal, volt az első győzelem az évszázados törökelleni harcok során, s valószínűleg a legdicsőbb győzelemnek tekinthető, ami horvát földön valaha is lezajlott. A csata, a nagy törökellenes háború fordulópontjának is tekinthető, mert visszaállt az egyensúly a horvát-török határon és megnőtt a horvátság öntudat is, akik ettől fogva a hadműveletek terén, defenzívából lassan offenzívába fordultak. A győzelem erős visszhangot vetett egész Európában is és a sziszeki győzteseket a hálás európai államok érdemrendekkel árasztották el.

A legtöbb elismerést és köszönetet, Erdődy Bakócz Tamás horvát bán kapta, aki VIII. Kelemen pápa kitüntetését is átvehette. Itt érdemes megemlítenünk azt is, hogy a sziszeki diadal erős visszhangot vetett török részről is, így két hónap múlva III. Murat szultán már egy új háborúba is keveredett II. Rudolffal, mely egészen 1606-ig tartott.

Az Erdődyekről

Most lehet az, az alkalom, hogy némileg többet is elmondjunk az Erdődyekről, akik bár magyar származásúak voltak, egyik legdicsőbb horvát főúri családnak számítanak. A család nagy birtokokkal rendelkezett, mind a Magyar királyságban, mind Stlavóniában és a Horvát királyságban. A család felemelkedése, Bakócz Tamáshoz (1435-1521.) köthető, aki a Szatmár vármegyei Erdődön élő, Bakócz Ferenc bognármester fia volt. Bakócz Tamás nemességét a fivéreivel együtt, 1495-ben kapta meg. Tamás birtokainak zömét unokaöccse Péter örökölte meg, aki horvát bán volt. A Bakócz név elhagyását, már Péter megkezdte. A család a törökellenes harcokban tűnt ki, különösen Tamás, aki a sziszeki csata egyik vezére volt. Tamást kétszer is horvát bánná választották (1584-1595-ig és 1608-1614-ig). Tamás 1607-ben elnyerte az örökletes, varasdi főispáni címet, amit a család egészen a 19. szd. közepéig viselt. A leszármazottjai közül számosan viselték a horvát báni tisztet, köztük a legismertebb Miklós volt, aki bánként elfojtotta a Zrínyi- Frangepán összeesküvést, de ő hiúsította meg a Károlyvárosi generalitásnak a Határőrvidékhez való csatolását is. A család horvát ága 1703-ban halt ki, vagyonukat a magyar ág vette át. A magyar ág legismertebb tagja, Erdődy János (1733-1806.) volt, aki dalmát-horvát- szlavón bánként, kiállt a magyar-horvát országgyűlésben a horvát municipiális jogokért és ellenezte, hogy a magyar nyelvet hivatalos nyelvként vezessék be a Horvát királyság területén.

A sziszeki győzelem után

A sziszeki diadalt, sajnos nem sikerült a végletekig kiaknázni, leginkább a keresztény sereg vezetőinek tétovázása és széthúzása miatt noha, igazi alkalom nyílt volna arra, hogy elfoglalják a petrinjai erődöt, és hogy ellenségtől elvegyék minden várát egészen az Unáig, ahogy ezt Erdődy Tamás erősen akarta. A sereg vezetői azonban inkább a győzelmet akarták megünnepelni, a hadizsákmányt összegyűjteni, valamit terjedelmes jelentéseket készíteni a saját szerepükről.

Az Öregvár (Stari grad) bejárati oldala (2009. Keserű)

A szétzilált Bosnyák pasaluk haderő megsegítésére a ruméliai beglerbég érkezett egy hatalmas sereg élén. Ezzel a bég is csatlakozott az éppen meginduló, magyarországi hosszú háborúba. Miután a keresztény sereg szétoszlott, a török kieresztve bosszúvágyát leszámolt s kisszámú sziszeki védőkkel és részben lerontotta a kastélyt is. A hatalmas török sereg, 1593. augusztus 28-án, gyorsan és könnyedén foglalta el a sziszeki erődöt, ami csak a negyedik kísérletükre sikerült.

A sziszeki kastély eleste nagy aggodalommal töltötte el a horvát nyilvánosságot, különösen a gyengén védett Zágrábot, amely előtt már semmilyen igazi akadály sem állt. Ám a törökök sem bírtak élni a lehetőségeikkel, mert az erős török sereg ne Zágráb és Károlyváros felé indult, ami a Horvát királyság vesztét okozta volna, hanem visszatért a magyar hadszíntérre.

Az erőd látképe (2009. Keserű)

A következő év (1594.) végén, a horvát oldalon is jelentős változások történtek. A korábbi parancsnok halála után egy újakat neveztek ki. Így a horvát határvidék parancsnoka Lenkovics György, Szlavónia parancsnoka pedig Johann Siegmund Herberstein lett. A király ugyanez időben, az összhorvátországi keresztény csapatok fővezérének, saját fivérét, Miksa főherceget nevezte ki, mivel aggódott, hogy a hadvezérek között, ki ne törjön újra a széthúzás az újabb, Horvátország területén tervezett hadműveletek körül.

Petrinja

A Lenkovics György parancsnokolta keresztény haderő 1594 nyarán, visszafoglalta Gorát és Hrasztovicát, melyek a petrinjai erőd előőrsei voltak. Miután Rusztán bég a petrinjai erősség parancsnoka elvesztette minden reményét, hogy sikeresen ellent álljon a keresztény seregnek, felhagyott a vár védelmével és az egyik éjszaka folyamán, Zríny és Kosztajnica felé megszökött, ám szökése előtt kénport szóratott szét a várban, majd felgyújtatta azt. A petrinjai erőd hatalmas lángjait a sziszeki kastély török helyőrsége is látta, s megrémülve várható sorsuktól elhagyták a várat. Így szabadult fel nagy szerencsével és harcok nélkül Sziszek és Perinja.

Ezután, a sziszeki kastély alaptól történő megújításának azonnal nekikezdtek, de a petrinjai erőd felépítésére se elegendő munkás, se elegendő pénz már nem jutott. A hadifeladatok eme részét, a petrinjai erőd jövőbeni sorsáról vitatkozó horvát nemesség széthúzása miatt elhanyagolták, így elhalasztották a kedvező alkalmat, hogy a törökök várát felújítsák, s abba horvát, vagy keresztény helyőrséget helyezzenek el. Ezt az ismételt hibát, a boszniai törökök újból kihasználták, s nagy erőkkel, nagyon gyorsan visszatértek a Kulpa partjára, s birtokba véve a védtelen petrinjai erősséget, megújították és tovább erősítették azt. A következő, 1595-ös esztendőben, egy nagyobb keresztény sereg készülődött a petrinjai erősség elfoglalására, s a vár ezúttal is szerencsésen, harc nélkül került elfoglalásra. Egy kisebb, kapu előtti összetűzés során, maga Rusztán bég is megsebesült, s sebeibe hamarosan bele is halt. A törökök ezután harc nélkül megszöktek az erődből, mielőtt a határvidéki katonaság megjelent volna a főerejével. Így végleg elfoglalásra került az a török erősség, amely állandó kiindulópontja volt a Kulpa mente és a Túrmező elleni támadásoknak.

A vár Kulpa menti oldala (2009. Keserű)

Jóllehet, a felhagyott erőd sérült volt, de arra mégis alkalmas, hogy lehelyezhessenek benne egy helyőrséget. Eztán rögtön nekiálltak a vár kijavításának és kibővítésének, de már egy másik vár építésébe is belekezdtek a Kulpa bal partján is. Ám az új várak körüli birtokviták okán, a horvát szábor a figyelmét a Kulpa bal partján lévő új erősség felépítésének szentelte, mely pontosan a petrinjai erődön átvezető úton helyezkedett el. Miután ebben az erősségben helyezték el a horvát lovasságot, az új vár a Huszárvár nevet kapta. A munkálatokat szakszerű tervek és szakszerű felügyelet alatt végezték. Mindkét vár felújítási munkálatait, az ismert talján hadmérnök, Carlo Porta vezette. A régi törökvár palánkfalait erős földsáncokra cserélték és a vár egy török várból, lassacskán egy bástyás erőddé alakult át. A két erődrészt, egy újonnan épített külön híddal kötötték össze, így az egész egy védelmi rendszerré állt össze, különösen 1597. után, amikor a bal parti erődöt is befejezték. Ám a horvát szábor és a bán számára túl nagyok lettek a fenntartási költségek miatt lassan elvesztették ellenőrzésüket a petrinjai vár fölött, de így a következő időkben, mind többet tudtak fordítani és jobban fel tudták fegyverezni a többi Kulpa vidéki várat, különösen Szredicskát (Sredička, amely parancsnoki székhely volt), Drencsint (Drenčin), Pleternicát, valamint más várakat és táborhelyeket. Sőt, 1598-ban az összes Kulpa vidéki vár saját, királyi kapitányt kapott Szentgyörgyi Pál kapitány személyében. Ezek a várak, azonban a bán parancsnoksága alatt maradtak és a hosszú háború lezárása után (1606. Zsitvatoroki béke), lehetővé vált egy külön, Báni határőrvidék felállítása, melyhez utóbb, az Unáig felszabadított terület egészét is hozzácsatolták. Ez alól hosszú ideig kivétel maradt Petrinja erődje és helyőrsége.

A petrinjai erődöt többször és visszatérően is felújították, melynek északkeleti és déli oldalán egy spontán fejlődésű település kezdett kialakulni. A török veszély megszűnése miatt, a petrinjai helyőrség 1701-ben felhagyta az erődöt úgy, hogy mára se bal, se a jobb parti erődnek nyoma sem maradt. Petrinja azonban határőrvidéki várossá vált, s benne késő barokk, klasszicista katonai épületek épültek, rendezett terekkel és parkokkal. Utóbb felépült az iskola és a közigazgatási épületek is. Idővel Petrinja a húsipar erős gazdasági székhelyévé fejlődött. A horvát Honvédő háborúban, a várost elfoglalták, mely során súlyos sérüléseket szenvedett, ám mára megújult és lassan visszatér a valamikori gazdasági ereje is.

A közelmúltban magunk is felkerestük a sziszeik Öregvárat (Stari grad), miután sikertelenül kísérletük meg, hogy a petrinjai városi fürdő növényzettel sűrűn benőtt területén ráleljünk a néhai földszerkezetű erőd némi nyomaira. A sziszeki kastély előterében egy szépen rendezett vendéglő van, ami a sziszekiek és vendégeik kedvelt kirándulóhelyének számít, ám az egyébként nullakategóriás műemléki besorolású Öregvár, zárva volt. A várba, előreláthatólag a sziszeki városi múzeum gazdag gyűjteményét kívánják elhelyezni (a 2009. március 18-ai információ alapján, a vár június-júliusban nyílik meg, a ford.). A vár felújítását még a horvát Honvédő háború előestéjén kezdték meg, de a háború során újabb károsodásokat szenvedett, miután megsérült a tetőszerkezete és a tetőtere is. A felújítás fokozatosan, de csak a mindig elégtelen pénzeszközökkel összhangban halad most is.

Az egyébként sziszeki születésű, mr. sc. Boľica Marić kedvességének köszönhetően, megkaphattuk a felújítási projekt állapotáról készített jelentést, valamint fényképeket a kastély belsejéről. Ő részese annak a projektnek, mely az Öregvár sérüléseinek alapos vizsgálatára és a teljes felújításra szolgál. A jelentésben azt írják, hogy a várat a története során, a változó tulajdonosok a szükségleteiknek megfelelően, különbözőképpen módosítgatták – raktárakat építettek hozzá, csökkentettek, vagy elzártak, vagy átépítettek helyiségeket, de ezek a beavatkozások se nem megbontották, se nem változtattak a kastély eredeti kinézetén. A módosításokról pontos adataink vannak, igaz csak a 19. szd. végi és 20. szd. eleiekről. A 17. századi átalakításról egyedül azt tudni, hogy a tornyokat összekötő falak második emeletén helyiségeket létesítettek és hogy az időjárás szükségleteinek megfelelő tetőzettel látták el. A feltételezések szerint, a sziszeki kastély az első nagy átalakítását, a dicső győzelmet hozó csata után szenvedte el. Ekkor, a Kulpa menti falat egy új fallal erősítették meg, amelyben fülkés lőréseket alakítottak ki. Beépítettek egy kaput és befalazták a déli és az északi tornyok közti kaput. Az első és a második emeleten jól követhetők az átalakítások nyomai – megváltoztatták a szintek magasságát és a boltíveket gerendákra cserélték.

A sziszeki Öregvár a II. világháborúban szenvedte el a legnagyobb sérüléseket, amikor a túlparti olajfinomítót bombázták. Ekkor két bombatalálat érte. Különösen a nyugati torony rongálódott meg, a találattól kb. az 1/6-a az alaptól a tetőig a Kulpába omlott. A háború után, a várba a város szegényei költöztek be, aki még jobban hozzájárultak a falak és a padozatok eltűnéséhez. A felújítási munkálatok során, az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején a nyugati tornyot teljesen elbontották, majd újjáépítették. A torony alapját betonkoszorúval erősítették meg, majd a falakat téglával újra falazták úgy, hogy a torony megtartotta eredeti alakját, majd a többi toronyhoz hasonló tetőzettel látták el.

Az erőd kötőfalait, meszes habarccsal kötött kőből és részben római téglákból építették fel. A második emelet falán kívül, egy tölgyfából készített pallófolyosót létesítettek, mely az első emeletből kiugró konzolok tartotta gerendákon nyugszik. A tetőszerkezete kettős esésű és cseréppel fedett. A keleti torony falait szintén részben római téglákból, s részben másféle téglából és kőből építették fel. A padlószerkezetet, 1963-ban rakták le újra, montázs és armír beton gerendákból, tekintettel arra, hogy az eredeti padozat közvetlenül a földön feküdt. Az új padozatot aztán téglaburkolattal borították. A déli torony kialakítása is hasonló a keletiéhez, csak annál kisebb átmérőjű. Az első emelet födémszerkezet fából készült, amit tölgyfa hajópadlóval borítottak. A második emeletet téglaboltív fedi.

A II. világháború utáni felújítás során, megújították mindegyik torony tetőgerendázatát, a nyugati és a keleti traktusban rendbe hozták a második emeletet, a keleti toronynak a földszintjét. Rendbe hozták a gyilokjárókat, kicserélték a sérült pallókat, deszkákat. Kialakítottak egy fa lépcsőzetet, elkészítették az elektromos hálózatokat, bevakolták a tornyok falait és mennyezeteit és rendbe hozták a tornyok padozatát is. Elfalazták a korábban nyitott fülkéket, ablakokat, s helyreállították az udvarra néző falak boltozatait is, de nem nyúltak hozzá a déli és a keleti torony megközelíthetetlen pincéihez. Az udvart római téglákkal burkolták le.

Az egész építmény átvizsgálásakor, számos repedést találtak, különösen a déli toronyban, ami a torony stabilitását veszélyeztette, ezért sürgős beavatkozást igényelt. A keleti torony valamivel jobb állapotban volt, de repedések jelentkeztek a boltozatban és a külső falakon. Különösen rossz állapotban voltak az összekötő falak, melyek udvari homlokzatai számos átalakítást értek meg. A számos repedés közül, néhány egészen a földig hatolt. Különösen rossz állapotú volt a Kulpára néző fal, amit eleve rosszabb minőségben, nagyon vegyes építőanyag felhasználásával készítettek el. A faszerkezetek az állandó pára miatt kiszolgálták idejüket és a pallók, deszkák rothadása miatt, különösen veszélyesek, így mielőbb meg kell oldani a csapadékvíz elvezetését.

Érdekes, hogy a kutató szondákat alaposan megvizsgálva kiderült, hogy a vár alapjai nagyon, kb. 340 cm mélyen találhatók a jelenlegi járószinttől és kőből készültek. A kőlapot aztán téglából a terep fölé 70 cm-re megmagasították. Azonban, sehol sem találtak rá az írásos dokumentumokban említett facölöpökre, vagy fából készített rácsszerkezetekre, se a tornyok, se az összekötő falak alatt.

Forrás: A Horvátországban megjelenő „Građevinar” folyóirat 2003/55. évfolyama 7. száma  Szerző: Nadilo, Branko  Fordította/összeállította: szatanek.jozsef@chello.hu