A cigányzenészek helyzete Magyarországon a rendszerváltás után

Helyzetelemzés

ifj. Boros Mátyás

Cigányzenészek régen és ma

A 21. században a cigányságot általában különböző pejoratív sztereotípiákkal illetik.” A társadalom élősködői, tolvajok, bűnözők…

Talán a cigányság történetében megítélésük még soha nem volt annyira negatív, mint napjainkban, de helyzetük sem volt még ennyire kilátástalan, mint most. Ez a megállapítás egyaránt érvényes általában a cigányságra, mint egységes etnikumra, de annak egyes rétegeire külön-külön, így a cigányzenészekre is. A Magyar Értelmező Kéziszótár is megfogalmazza a cigány szó pejoratíve értelmezését, miszerint “ravaszul hízelgő, kunyoráló vagy hazudozó ember”, a cigányélet pedig a vándorcigányok hányt-vetett életét, illetve teljesen kötetlen, rendetlen életmódját.

Ez a megfogalmazás a többségi társadalom általános véleménye a cigányokkal szemben.

A 18. század végén közel 1600 cigányzenészt említenek az összeírások. Száz év múlva már 17 ezer zenész cigányt regisztrálnak Magyarországon. A falusi zenészektől kezdve a külföldön is jól ismert cigánybandák, mint a cigányság legsikeresebb és leginkább megbecsült tagjai – köztük Bihari János, Rózsavölgyi Márk (akit nem is volt cigány Rosentál Márk), Bunkó Feri – beírták a nevüket a magyar zenetörténelembe.

Ott voltak a cigánybandák az 1848–49-es forradalom és szabadságharc katonái között, és segítették a nemzeti ellenállás ébren tartását a kiegyezésig. A századforduló társadalmában, pedig a „magyar nótára” sírva vigadó dzsentrik révén hatalmas kultusz alakult ki művészetük körül. A verbunkos elemei megjelentek az európai klasszikus zene alkotásaiban is, pl. Liszt Ferenc rapszódiái, és Johannes Brahms 21 magyar táncot komponált. A cigányzenészek eljutottak zenekarukkal Európa legtöbb országába, ahonnan mindig ünnepelt zenészként tértek haza.

Kialakult a cigányság „arisztokráciája”, akik társadalmi rangjukat, anyagi jólétüket a 20. század második feléig meg tudták őrizni. 1968-ban még hét-nyolcezer cigányember foglalkozott hivatásszerűen zenéléssel. A cigányzenészek a ’80-as évekig a többségi társadalomba integrálódtak, lakáshelyzetüket, életvitelüket tekintve a középosztályhoz hasonlítanak, ugyanakkor kulturális sajátosságaikat is megőrizték. A többségi társadalom szokásrendszerébe beépül a cigányzene hallgatása, a „cigányzenés szórakozóhelyek” látogatása. Napjainkban csupán háromezer cigányzenészt tartanak nyílván. Körvonalazódtak azon csoportok, akik nyertesévé, illetve vesztesévé váltak az új társadalmi-gazdasági berendezkedésnek. A csoportok közötti átjárás és különösen a felfelé jutás nehezebbé vált. Ma Budapesten körülbelül tíz hagyományos cigányzenekar működik. Ebből mindössze kettő öttagú, ami a klasszikus követelményeknek (minimum 7fő prímás –terces- brácsás- cimbalmos- bőgős- csellós-klarinétos) sem felel meg. A többi két-háromtagú, megesik, hogy (egy neves étteremben) egy szóló cimbalom játszik, de legtöbbször hiányos a zenekar. A vendéglátósok, ha egyáltalán foglalkoztatnak zenészt, azt – a bérterhek miatt – legtöbbször feketén teszik.

Az 1950-es évektől folyamatosan szűntek meg a cigányzenés éttermek. Alakultak azonban ún. művészegyüttesek, mint a BM Duna Művészegyüttes Járóka Sándor prímás vezetésével, az Állami Népi Együttes Boross Lajos prímás vezetésével,a Székes Fővárosi Zenekar Kozák Gábor József prímás vezetésével, a Magyar Rádió Népzenekara Lakatos Sándor prímás vezetésével,Honvéd Művész Együttes Kovács Árpád prímás vezetésével stb. Ezekben a zenekarokba csak olyan muzsikusok kerülhettek be, akik magasabb képzettséggel, zenei tanulmányokkal rendelkeztek és ismerték a kottát.

A magasabb szakmai követelmények megjelenése már nem volt elég ahhoz, hogy a zenekarban tudják elsajátítani a cigányzenész mesterséget. Zeneiskolákba íratták be a gyerekeket, és voltak, akik felnőtt fejjel tanulták meg a kottaolvasást. A képzés a zeneszakképzés irányában folytatódik. A rendszerváltás óta a vendég-látóipari egységek privatizálása egy teljesen új munka-erőpiaci helyzetet eredményezett a cigányzenészek számára. A munkaadói szférára nehezülő nagymértékű közterhek, adók (pl. ArtisJus) arra kényszeríttették a munkaadókat, hogy elküldjék a zenészeket, mondván, „nincs rá igény”. A családfenntartó férfiak eddigi életpályája a muzsikus életről szólt, a befektettet energia, munka, a zenetanulás területére összpontosult, amelyet más területre átváltani, átvinni nem vagy nehezen lehet. Vannak muzsikusok, akik szakképzettség nélkül hangszerjavítással próbálnak sorsukon segíteni. A fiatal generáció új útja a klasszikus zene tanulása. A rendszerváltás előtt a Zeneakadémián kevesen tanultak. A cigányság részéről is tapasztalhatunk ettől egyfajta idegenkedést. „Elveszíted a romaságod”, „Kitanulod a víredet” – mondták az öregek. Azok az ismert cigánymuzsikusok, akik a rajkózenekarban végezték zenei tanulmányaikat (Berki László, Lendvai Csócsi József, Horváth Zoltán, Gabora Gyula stb.) látva a kilátástalan helyzetüket, a gyermekeiket a klasszikus pálya felé orientálták. A tradicionális cigányzene sajnos ma már veszélyben van.

 A Zeneakadémián meg lehet tanulni hegedülni, de a szakmát, a stílust, a mesterségbeli tudást, csak a cigányzene nagy öregjeitől lehet megtanulni a mindennapi munkavégzés muzsikálás közben. Ez a művészet és az út, amelyet a cigányok több száz éve járnak, veszélybe került. Ezért kell ma megmenteni és átörökíteni, mert talán már holnap késő.

A rendszerváltás azonban nemcsak a privatizáció, a munkahelyek elvesztése miatt eredményezett megélhetési gondokat. A határok megnyitása, a “kinyílt világ”, a média szabaddá válása és a közízlés formálásában való uralkodóvá válása felgyorsította a cigányzene népszerűség-vesztését. A külföldről beáramló modern zene – amely nem minden esetben értéket közvetít – az egynapos slágerek és sztárok világa, a kultúra pénzközpontúvá, üzletté válása óriási csapást jelentett a műfajra. A rádiós- és televíziós csatornák versenye, a nézettségi-hallgatottsági mutatókért vívott küzdelembe nem fér bele az nemzeti sajátosságunkat jelentő magyar nóta és cigányzene. A mai kor nemzedéke, a tizen- és huszonévesek – hacsak az otthoni környezetben nem hallottak a műfajról, illetve nem ismerkedtek meg vele – nem ismerik sem a nótákat, sem a cigányzenét, mivel az a különböző csatornák az előbbiekben vázolt műsorpolitikának való megfelelési kényszere miatt nem is ismerhető meg. A kereskedelmi adókon, egyáltalán nincs ilyen jellegű műsor, a közszolgálati televízióban elvétve, a Magyar Rádió pedig a közelmúltban szüntette meg . A média gyakorlatilag egyedül elérhető nótaműsorait a Petőfi Rádióban (Jó ebédhez szól a nóta, Nótakívánságműsor, Szív küldi stb.).

E műsorok sugárzását olyan frekvenciákon tette lehetővé MR6, melyet pl. Pestmegyében vagy az országhatárain túl a legnagyobb számú hallgatóság, az idősebb generáció nem tud meghallgatni, a fiatalság pedig nem keresi, mert nem is tudja, hogy mit kell keresnie, s hogy egyáltalán van ilyen. A műfajt nem divatos, hallgatni “ciki”. Hagyományőrzésben tanulhatnánk más országoktól, akik időt, pénzt nem sajnálnak nemzeti kultúrájuk ápolására, népszerűsítésére, gondoljunk csak a világon – s nálunk is – rendkívül nagy sikernek örvendő ír táncokra, illetve zenére.

A rendszerváltozás társadalmi, gazdasági hatásai jelentősen érintették a romák helyzetét is.

A jövedelemegyenlőtlenségek növekedése a munka-erőpiaci helyzet átalakulása a kisebb-nagyobb rendszerekhez való új adaptációs stratégiák kidolgozására késztették a lakosságot.

A rendszerváltás eredményeképpen körvonalazódtak azon csoportok, akik nyertesévé, vagy vesztesévé válhattak az új társadalmi gazdasági berendezkedésnek. A csoportok közötti mobilitás és átjárás felfelé jutás nehezebb volt, míg azok a csoportok, akik az eddigi életszínvonal megtartásáért nagyfokú erőfeszítéseket tettek, de nagy valószínűséggel „lejjebb” kerülhettek a „társadalmi csúszdán”. Társadalmi státuszokért folytatott küzdelmüket egy új piaci szemlélet hatotta át melyben nemcsak definiálni kellett saját helyüket, hanem a piaci működés szabályrendszerének megismerését és az ahhoz való igazodást tette egyre sürgetőbbé. A rendszerváltozás nemcsak a makro-rendszerekben kívánt meg az új elvárások beépítését szükségszerűen hatással volta a mikró- rendszerek kisebb működési egységékre; a család működésére is. A nyertessé váláshoz az (egyáltalán életbemaradáshoz) de még „szinten” maradáshoz szükséges volt, mind a szimbolikus, mind a kapcsolati tőke kamatoztatása. Így előnyösebb helyzetbe azok kerültek azok, akik ezzel rendelkeztek, vagy időben szert tudtak erre tenni. A család működésében nagy szerephez jutottak a további kilátások, a bizonytalanságok kiküszöbölése a jelent és jövőt illetően.

A roma közösségek hátrányos helyzetének forrása leginkább a gazdasági és szociális jellemzőiben rejlik.

A munkanélküliség súlyosan érintette a cigány családfenntartókat, később a nők munkaerő-piaci esélyeinek csökkenésével is számolni kellett (mivel kevés iskolai végzettséggel rendelkeztek, így takarítónőként tudtak elhelyezkedni, sőt mamár a családban csak Ö rendelkezik állandó keresettel). A családok helyzetében a jövedelem hiány számos más tényezőkben is negatívan fejtette ki hatását. A megváltozott munkaerő-piaci helyzetben számolni kellett azzal, hogy a cigányok foglalkoztatási esélyei jelentősen romlottak. Átértékelődtek az eddigi tudások, ismeretek, helyükbe újabb ismeretek (ön Manager-lés), készségek léptek. Ez szükségessé tette a piacképes szakmák, (és zenei stílusok,) képzések beindítását, amely az adott foglalkoztatási struktúrán belül elhelyezkedési lehetőséget jelenthet. A foglalkoztatási helyzetüket nehezítette a diszkriminációnak a nyílt és rejtett, közvetlen és közvetett formája, amely a cigányokat érintette (nem alkalmazták még takarítónőnek, sem mert cigány).

A cigányság problémájának kezelése több szakmaterület összehangolt munkáját kívánta meg, előtérbe kerültek azok a kezdeményezések, amelyekben oktatás, képzés, foglalkoztatás kiegészül a személyes és szakszerű segítségnyújtással, intézményi együttműködéssel, a családok, roma közösségek nagyobb szerepvállalásával (cigány önkormányzati segítségek).

A cigányság történetisége

A cigány népcsoport körülbelül ötszáz éve él a Kárpát-medencében, ezen belül is főként a mai Magyarország és Szlovákia területén. A cigányságnak az a köre, amelyik az úgynevezett kárpáti cigány nyelvjárást beszélte, illetve beszéli elszórtan még ma is pl. Nógrád, Szabolcs Borsod -megyében, s amely a cigányságon belül a leginkább asszimiláltnak tekintett réteg. Magyarországon a társadalomtudományi kutatásokban romugróként szerepelnek, vagyis magyar cigányként. A nyelvet nem beszélik, a cigányokra jellemző öltözködési, étkezési sajátságok sem jellemzik. (Úgy mond: elgádzsósodtak)

Magyarországon jelenleg a teljes cigány népességnek körülbelül 70%-át teszik ki a romungrók. ( Kemény István (szerk,1% 0,6%] A továbbiakban a romungrók egy igen illusztris csoportjával, a muzsikus cigányokkal foglalkozom. A szegkovácsok, patkoló kovácsok mellett a muzsikusok a magyar cigány népesség legismertebb, legjobban körülhatárolható csoportja, mely évszázadok óta szoros közösségben él a többségi társadalommal.

Az 1893-as statisztika szerint 16 337 muzsikus cigány élt Magyarországon, az erdélyi területeket nem számítva. (A Magyarországon 1893. január 31-én végrehajtott Cigányösszeírás Eredményei. Az Országos Magyar Királyi. Statisztikai Hivatal Budapest, 1895. (Athenaeum T.) facsimile kiadás 76. p.) Ez az adat meglehetősen pontatlan, mert a felmérésből kimaradt a budapesti népesség, s közismert, hogy a század végén, Budapesten igen nagy számban tevékenykedtek.

"Hivatalos statisztika szerint Magyarországon 1963-ban 9929 cigányzenész volt, ebből 3 159-en voltak állandó (éttermi) alkalmazásban, a többi ún. kisegítő zenészként egy-egy idényre (pl. nyáron, a Balaton környékén) helyezkedhetett el, vagy alkalmanként szerződött lakodalomba, bálba, állandó alkalmazásban levő zenészek helyettesítésére. Cigányzenekarból országosan 393-at, ebből Budapesten 87-et tartott nyilván a statisztika." (Sárosi Bálint: Hangszerek a magyar néphagyományban. Planétás Kiadó 138. p.) Szirmai László az OSZK igazgatója több nyilatkozatában körülbelül ötezerre teszi az éttermi cigányzenészek számát a nyolcvanas évek végén.

A jelenlegi létszámot háromezerre becsüli. (Cigányzene feketemunkában – Rudas Péter cikke – Népszabadság 2001. július 20. 5. p. "Szirmai László az OSZK igazgató adatai szerint tíz évvel ezelőtt (akkor szűnt meg a zenészek kötelező munkaközvetítése) négy-ötezer szórakoztató zenész lehetett, számuk ma legfeljebb háromezer, de pontos adatot nem tudni, hiszen semmiféle bejelentési kötelezettség nincs.

A cigányzenészek valamennyien a cigányzenész-családok válságáról beszéltek, ez a válság hívja fel elsőként figyelmet a téma fontosságára. Feltűnik az is, hogy a romungró cigányság kultúrájával, nyelvével, történetével, életmódjával kapcsolatban eddig számottevő kutatás nem látott napvilágot, az elemzéseknél kiemelt fontosságú az a szempont, tény, hogy a cigány népesség nem egységes, eltérő történeti, nyelvi hagyományai vannak az egyes csoportoknak.

A muzsikus cigányság körében egy olyan összetartó, erőteljes kulturális értékeket hordozó népességcsoportról beszélhetünk, mely értékek az eddigieknél jóval nagyobb nyilvánosságot érdemelnek. Különösképpen a családi szocializációs folyamat egyedisége, kidolgozottsága, s az a sajátossága, hogy szorosan összefonódik a muzsikus szakma továbbhagyományozódásával.

Az intim szféra és a szakmaiság ilyen mértékű összefonódása, amely a preindusztriálisaz (iparosodáselőtti) korban Európa-szertejellemző volt a családok mindennapi életére, a modernizáció során megszűnt. A családi élet és a szakmai kör radikálisan kettévált, ez alapvetően megváltoztatta a gyerekek szocializációját és a felnőtt-életet egyaránt. Hogyan segíti elő ez a sajátos szocializáció a cigány kultúra továbbélését egy olyan körben, mely önmagát a leginkább integráltnak tekinti a cigányság többi csoportjához képest, s amely ugyanakkor igen erősen ragaszkodik saját tradícióihoz. Az "egyszerre magyarnak lenni és cigánynak lenni" problematikája az egyik központi kérdése az öndefinícióknak, s a rendszerváltás óta eltelt idő azt bizonyítja, hogy ez az öndefiníció egyre kevésbé vihető át a mindennapi élet interakcióiba.

Cigányzenészek helyzetének életkörülményeiről

A cigányzenészek helyzetének kezelése nemcsak gazdasági és társadalmi megközelítést igényel, hanem családi, kulturális sajátosságokkal tarkított folyamat ismeretét is.

-A zenetanulás, a zenészélet többgenerációs átörökítése, továbbhagyományozódása jellemző- zenészdinasztiák, családi zenekarok

- A zenetanulás kisgyermekkorban kezdődik, a család egyik kitüntetett területe a zenetanulás intézményével való kapcsolattartás, együttműködés (a cigánygyermekek vizsgarutinra tesznek szert, az otthoni és intézményi hangversenyek vizsgák kapcsán.

-A képzés a zeneszakképzés irányába fokozódik az 1980-as évekig- a professzionalizálódás a zene területére, cigányzene művelésére összpontosul (Rajkó Zenekar) ma már nagyon kevesen jelentkeznek ebbe az intézménybe, mivel a cigányzenész szakma presztízse elhalványult.

-A cigánycsaládok a „zenészélet” életformát nemcsak a családon belül, hanem szorosan zenész közösségekben gyakorolják, barátságok kapcsolatok kiemelt színtere ahol zenélnek, úgymond tanulnak egymástól.

-A 80-as évekig a cigányzene tanulásának mind intézményi rendszere, mind hagyománya, kereslete megjelent, és segítette a megkezdett kulturális átörökítő folyamatot

-A családban a férfi a családfenntartó, legtöbb zenésznek a felesége általában háztartásbeli a (80.-as évek végére a nők kénytelenek szembenézni munka-erőpiaci esélyeikkel, és végzettségüktől függően foglalkoztatásba kerülni.

- A muzsikus feleségek tevékenysége a férfi és a gyerekek pozitívan értelmezett „kiszolgálásán” alapszik (ing, mellény nadrágvasalás, a gyermekek iskolai és zeneiskolai tanulmányainak felügyelete elkísérése.)

- a külföldi munkavállalásoknál a nők szerepe fokozódik a családfő szerepét, töltik be.

- A muzsikusok lehetőséget kapnak külföldi munkavállalásra, amely anyagilag nagymértékben segíti a további stabilizálódásukat.

A cigányzenészek a 80.-as évekig a többségi társadalomhoz integrálódik, a középosztály értékeivel azonosul (mind lakáshelyzetében és életvitelében hasonlít a középosztályhoz, de saját kulturális sajátosságait beépítve él).

A kulturális és közösségi programok a kisebb- nagyobb zenekarok találkozása, és amelyek a napi „zenélésen” kívül cigánybálokon, különböző rendezvényeken való fellépést jelentett. A rendezvényeken nagyközönség értékeli a zenészek teljesítményét, és a többségi társadalom szokásrendszerébe épül a cigányzene hallgatás, a cigányzenés helyek látogatása. Manapság már Budapesten élő egyes zenészeknek csak a 100 tagú cigányzenekar jelenthet egyfajta zenélési lehetőséget, és valamelyes kereseti lehetőséget.

A rendszerváltozás

A rendszer pillanatok alatt romba döntötte azt a sikeresnek induló folyamatot, amelyet a muzsikusok elérhettek.

- A vendéglátó-ipari egységek privatizálása, egy teljesen új munkaerő-piaci helyzetet eredményez a cigányzenészek számára.
- A munkanélküli helyzet több élethelyzetbeli változás előidézését váltja ki.

- Az állami és önkormányzati bérlakások tömeges kiárusítása kritikus lakásproblémákat okozott a roma családok között.

-A szakképzettség iránti meg növekedett igény, az új gazdasági és társadalmi jelenségek, valamint az információs társadalom kibontakozása jelentősen megnehezítik a krízisből való kilábalást.

-A család biztos jövedelemforrástól esik el.

-A családfenntartó férfi eddigi életpályának a muzsikus életről szól, a befektettet energia és munka a zenetanulás területére összpontosult, amelyet más területre átváltani, átépíteni nem lehet.

-A továbbképzés átképzés lehetőségével a cigányzenész nem tud élni, annál is inkább mert a hagyományos szakmák és az ahhoz szükséges ismeretek, készségek nem állnak rendelkezésére, ezáltal nem versenyképesek a munkaerőpiacon.(hétéves korától tanulja a szakmáját és egy 40-50 éves férfi nehezen tud váltani ill. új szakmát tanulni.)

-A többségi társadalom által kialakított intézményrendszerhez, a piacgazdaság követelményeihez való alkalmazkodás nehézsége a cigányzenészeknél is nagy gátat jelent.

-A cigányzenészek megrekedt integrációja az eddig elért folyamatot veszélyeztette, amely már nemcsak gazdasági dimenziókban fellépő változást, hanem a kulturális értékek, hagyományok elhagyását is magukkal vonták.

-Szociális transzferekből való megélhetésre kényszerül a cigányzenész család.

-A feketén alkalmazott zenész elesik a munkajogi védelemtől, illetve azoktól az ellátásoktól melyek munkaviszonyhoz kötöttek.

-A cigányzenész családok gyermekeit már teljesen más pálya felé irányítják, a zeneművészet területén a klasszikus zene kap nagyobb hangsúlyt.

-A cigányzenekarok nem tudják tartani a közösségi szerveződésüket, sem jogilag, sem szervezetileg nem egységesek, szétbomlanak és ezzel azok a kapcsolatrendszerek is lazulnak, amelyek alapját biztosították a sikeres működésnek

- Új zeneművészeti irányzatokban való próbálkozások mutatkoznak, melyekben a cigányzenészek bizonyítják, hogy több területen is képesek megfelelni, de ez sem elég a sikeres „váltáshoz”.

A cigányzenészek helyzetének megoldását több körülmény egyre sürgetőbbé teszi. A cigányzene szellemi és kulturális érték, amelynek megőrzése kiemelten fontos feladatnak kell lennie. Azoknak a készségeknek, képességeknek, amelyek a cigányzenészek integrációját végigkísérte (rugalmasság, kompromisszum, mobilitás, együttműködés) ezek a kulcsképességeknek a további működtetését és hasznosítását kell megteremteni a megváltozott helyzetben, mert a cigányzenészek életének ezt a hagyományos értékét képviselheti. A kulturális identitás megőrzéséhez, a cigányzenészek tanulmányainak továbbfolytatását eddigi teljesítményük elismerését kell kezdeményezni. A már megindult szerveződéseket formailag, szervezetileg működő zenekarokat, erősíteni kell, zeneművészeti irányzatukban melyet vállattak segíteni és erősíteni. A zenetanulás intézményrendszere átalakult, jelenleg több magán-zeneiskola működik melyet a cigánycsaládok többsége nem képes finanszírozni. A cigányzenészek képzésére és foglakoztatási programját valós munka-erőpiaci igényekhez, és reális kulturális és művészeti keresletre szükséges kidolgozni. Több olyan kimenetelű képzési programok életképesek melyek a foglalkoztató igényeivel is összhangban áll. Zenetanodák létrehozását ahol a cigányzenészek tudásukat-tapasztalataikat átadhatnák a fiatal generációnak. Meg kell teremteni azoknak a cigányzenészeknek az átképzés lehetőségét, akik nappal „civil” foglalkozást szeretnének, de este muzsikálni szeretnének.

Meg kell teremteni azokat az intézményeket, intézményi koordinációt, amely a továbbképzés, specializálódás, fellépés menedzselés lehetősét biztosítja a cigányzenészeknek.

Segíteni kell a zenekarok szervezetté alakulását ebben való segítséget, kell adni szakmailag.

A médiában, sajtóban fokozott hangsúlyt kapjon a cigányzene, mint kulturális érték, ezáltal több generáció számára biztosítani a magyar nóta ismeretét. A kulturális és művészeti programokat a közművelődési szintre kell emelni, közművelődési intézményekkel való egyeztetést kell kezdeményezni melyben az együttműködés területeinek feltérképezése a cél.

A kulturális és közösségi programok szervezése fokozott jelentőséggel bír, mert e rendezvényeken való aktív részvétel jelentheti a közös élmény hatására a többség és kisebbség kapcsolatában megjelenő előítéletek mérséklését, kapcsolatukban a társadalmi távolság csökkentését.

A megjelenő önszerveződésekre, kulturális kezdeményezésekre, az eddig már működő támogatási rendszerekre való alapozás a megindult folyamatok erősítését teszi szükségessé. A megindult művészeti, kulturális, hagyományápoló tevékenységek formai szervezeti kereteinek megadása biztosíthatja a további működést, a szélesebb körben való megismerést, ideális formai keretet tud majd nyújtani a közösségi ház. A működő és alakuló közösségeken kívül – a közösségi ház szolgáltatásain belül – nagy hangsúlyt fektetünk az igényfelmérésre, és az újabb és újabb közösségek felkarolására, menedzselésére.

Budapest, 2010.január 21. ifj. Boros Mátyás Hegedűművész, Prímás, Újságíró