Az egyke 3. rész

Lelkészek az egygyermekrendszerről.

A születések csökkenésére vonatkozó adatokat Somogymegyének ötvenhét, jobbára református magyarok által lakott községére nézve gyűjtöttem össze. Ezek a községek a következők: Alsók-Sarkad, Alsó-Segesd, Balhás, Bábony, Beleg, Böhönye, Csepely, Csoknya, Gsokonya, Csököly, Gige, Gyékényes, Gyöngyösmellék, Hatvan, Hedrahely, Hencse, Hóból, Homok-Szentgyörgy, Ihárosberény, Juth, Kadarkút, Kastélyos-Dombó, Kiliti, Kisbajom, Komlósd, Kőröshegy, Kutas, Lábod, Látrány, Magyarád, Magyaregres, Magyariád, Merenye, Nagyberény, Nagydobsza, Nagykorpád, Nemesdéd, Nemeske, Nemeskisfalud, Őrei, Ötvöskónyi, Pata, Porrogszentkirály, Pettend, Sand, Som, Surd, Szabás, Szentbenedek, Szobb, Szomajom, Tótszentgyörgy, Túr Udvarhely, Város és F -Hidvég, Vese, Zador. E községek túlnyomó részében már nagy mértékben el van terjedve az egygyermekrendszers éppen ennek tulajdonítható, hogy e községek egy részében a lakosság nem szaporodik, hanem fogy.

Így 1890-1900-ig Alsókon a lakosság 821-ről 803-ra, Csökölyön 1878-ról 1777-re, Gyöngyösmelléken 664-ről 641-re, Kisbajomban 1034-ről 916-ra, Komlósdon 478-ról 461-re, Merenyén 609-ről 573-ra, Nagydobszán 724-ről 696-ra, Porrogszentkirályon 823-ról 817-re, Somban 908-ról833-ra, Surdon pedig 1059-ről 1043-ra csökkent s a szaporodás a többi község túlnyomó részében sem éri el az átlagot.

A lelkészeknek szétküldött kérdő íveken kettős irányban kértem felvilágosítást.

Először arra a kérdésre, hogy a községben lakó családok közül hány család gyermektelen, hány családnak van egy-két gyermeke s mily nagy a többgyermekű családok száma. Más részről pedig azt igyekeztem kipuhatolni, hogy a kevésgyermekű és a sokgyermekű családok miként oszlanak meg a jobbmódú és kevésbbé vagyonos családok között. E célból három vagyoni kategóriát különböztettem meg Az első kategóriába soroltam azokat a családokat, amelyek egynegyed telekkel vagy annál kisebb földbirtokkal rendelkeznek. A második kategóriába a középsorsúakat háromnegyed telek földbirtokig; a harmadikba pedig azokat a családokat, amelyeknek háromnegyed telek vagy annál nagyobb birtokuk van.

A felsorolt községek közül háromban és pedig Belegen, Surdon és Vesén nem érezhető még az egy gyermekrendszer hatása. három község közül kettőben, Surdon és Vésén a lakosság túlnyomóan ág. Evangélikus. A többi község közül mindössze négyben haladta meg a népesebb családok száma a gyermektelen vagy egy-két gyermekű családok számát. E négy község: Udvarhely (33,2%), Túr (41,7%), Sand (45,6%) és Szobb (49,3%). Ellenben öt község van olyan, amelyekben 90%-nál nagyobb a gyermektelen vagy egy-két gyermekü családok száma és pedig: Hedrahelyen (96,2%, Csoknyán (94%), Kutason (93,3%), Csökölyön (91,5%) és Magyaregresen (90,1%)·

A többi községben 50-90% között mozog a kevésgyermekü családok aránya a következő sorrendben: Nemesdéd (88,9%), Lábod (87,4%), Nemeskisfalud (86,6%), Kisbajom (86,5%), Som (85,8%), Kiliti (85,6%), Ηοmokszentgyörgy (84,6%), Szentbenedek <84,9%),Ötvöskónyi(84,l%), Hencse 84,1%), Alsósegesd (83%), Orci(83%), Poroszszentkirály (80,7), Csokonja (80,4%), Alsóksarkad (80%) Kőröshegy (79,2%), Szabás (77,6%), Kastélyosdombó (77,5%), Magyarlad(77,3%), Látrany (76,8%), Zador (75,6%), Merenye (75,6%), Nagydobsza (75,2%), Hatvan (74,2%) Csepely (73,2%), Böhönye (73%), Juth (72,5%), Gige (71,5%), Kadarkút (70%), Nagykorpád (70%), Iharosberény (69,7%), Pata (69,6%), Balhás (67%), Hídvég(63,6%), Gyékényes (65%), Hobol (636%), Fettend (62,7%), Nagyberény (61,1%), Babony (59,3%), Magyarad (59%), Komlósd (57,7%), Tótszentgyörgy (55%), Gyöngyösmellék (55%), Nemeske (54,7%), Szomajom (54,2%) Beleg, Surd és Vese kivételével 7186 család állapota van ez adatokban részletesen feltüntetve E 7186 család közül 1-2 gyermekű vagy gyermektelen 5412, többgyermekű 1771, vagyis a családoknak mindössze 24,6%-ban van kettőnél több gyermek Az egyes községekben a következőképpen oszlanak meg a családok.

Általában azt hallottuk mindig, hogy az egygyermekrendszer egyforma mértékben van elterjedve a szegényebb és a gazdagabb családok között, mert ahol nincs meg a megélhetés gondja, ott a birtok felaprózódásának veszedelme bírja arra a jobbmódú családokat, hogy gyermekeik számát korlátozzák. Mégis jó szolgálatot véltünk tenni, ha az egygyermekrendszer átka alatt sínylődő községek egy nagyobb csoportjára nézve erre vonatkozólag is kiterjesztjük az adatgyűjtést.

A felsorolt községek közül negyvenhétről tudtam ide vágó adatokat szerezni az illető községek lelkészeitől. Az l-2 gyermekű vagy gyermektelen családok ez adatok szerint a következőképpen oszlanak meg a fentebb említett három vagyoni kategória között:

A második táblazatban összesen 62,4 család van felvéve. E családok közül 4709 vagyis 75,1% egy-két gyermekű, vagy gyermektelen és 1535 család több gyermekű.

A 1709 család közül szegény 3206, középsorsú 2377, gazdag 661. Kevés gyermekű a szegény családok közül 2422 vagyis 75,6% a középsorsú családok közül 1808 vagyis 76,2%, a gazdag családok közül pedig 47,9 vagyis 72,1%. E táblázatból kitűnik, hogy a felsorolt községekben a szegény, középsorsú és gazdag családok között körülbelül egyformán van elterjedve az egygyermekrendszer.

Az egygyermekrendszer okai.

Általánosan elterjedt nézet szerint az egygyermekrendszer okát a nép erkölcsi és gazdasági hanyatlásában kell keresni s „az egygyermekrendszer térhódítása az egyre hátrányosabban alakuló gazdasági helyzet következménye”, így különösen Milhoffer Sándor egyik füzetében* a hetvenes évek után jelentkező gazdasági válsággal hozza összefüggésbe. Kétségtelen, hogy az erkölcsi hanyatlás, a hitetlenségnek és vallástalanságnak elterjedése megelőzte, sőt feltételezi az egygyermekrendszer térfoglalását és ebben a tekintetben sajnos nagyon is jogosultak azok a panaszok, amelyek éppen a protestáns lakosság vallásosságának csökkenéséről szólnak. De már a gazdasági hanyatlás és az egygyermekrendszer között való összefüggés nézetünk szerint nem oly szembetűnő. Hiszen csak Franciaország példájára kell utalnunk, ahol éppen a jobbmódú parasztság és birtokososztály, a vagyonosabb polgári elem, az értelmiség, a leggazdagabb néposztály és az arisztokrácia körében pusztít az egygyerrnekrendszer és éppen a legszegényebb néposztály az, amelynek szaporodása nem csökkent oly nagy mértékben. Nálunk is a legszegényebb osztályban a legnagyobb a gyermekbőség. A gazdasági cselédek, gazdasági munkások, különféle ágbeli napszámosok és házi cselédeknél ezer lélekre 42,9 születés esett, tehát az országos átlagot jóval meghaladta.

Az egygyermekrendszer és a gazdasági viszonyok között való összefüggést tehát inkább abban kell keresni, hogy a vagyongyűjtés, a pénzszerzés vágya a materiális életfelfogás hatása alatt erősbödött és az élet igényei éppen a jobbmódú társadalmi osztályokban fokozódtak nagyobb mértékben.

Az egyre fokozódó igények, a kényelemszeretet, sőt fényűzés pedig csak úgy találhatnak kielégülést, ha a gyermekek számát korlátozzák. Az egygyermekrendszer anyagi okai között szerepel még az a törekvés, hogy az apa vagyona osztatlanul szálljon a fiára. A szegény ember egyetlen örömét a gyermekeiben találja fel. A jobbmódú gyakran inkább lemond a sok gyermekben rejlő boldogságról, csakhogy gyermeke osztatlanul élvezhesse azt a vagyont, amely az apának tekintélyt, társadalmi állást, kényelmet és az élet számos élvezetét biztosította.

Nézetem szerint a dunántúli egygyermekrendszer okai két csoportra oszthatók. Az első csoportba sorolhatók a kizárólag egoisztikus okok, a másodikba a gyermek jövőjéről való gondoskodás. Természetes, hogy mindkét csoportba tartozó okok feltételezik a vallástalanság és erkölcstelenség okozta cinizmust, amely nem átal emberi kézzel belenyúlni Isten rendelésébe.

Az első csoportba tartozik a menyecske mulatni vágyása, aki minél tovább szeretné a leánykor társadalmi örömeit és függetlenségét férje oldalán is élvezni. Idetartoznak továbbá a hiúság, az ifjúság külső zománcának elvesztésétől való félelem és az anyaságtól és az anyasággal egybekötött kötelességektől való idegenkedés. Ott, ahol az egygyermekrendszer nemzetgyilkos divattá vált, az önző okok között szerepel még az álszégyen, a szomszédok lenézésétől, csipkedésétől való félelem.

A második csoportba tartozó okok a gyermek jövője iránt való gondoskodásból erednek és a következő észjárásra vezethetők vissza: Van egy fél szesszióm, adósság nem terheli, elég jól élek s még a háromnegyed és egész telkesek is szívesen látnak, így volt a szomszédommal is. De volt négy gyermeke s ma mind a négy nyolcadtelkes gazda, vagyis közel van a szegény zsellérhez.

Szomszédom gyermekei tehát lesülyedtek azok közé, akiket én most lenézek. Mit csináljak ezzel szemben? Azt mondják: dolgozni, szerezni. Igen ám, de ha mástól el kell szerezni, akkor erősebben is kell dolgozni, akkor a feleségemnek is munkába kellene állani, hamar megvénül s leszólják. S mindennek tetejébe annyit mégsem tudnék szerezni, hogy mindegyik gyermekemnek annyi maradjon, amennyi nekem van. Tehát sokkal egyszerűbb, ha megfordítom a dolgot. Legyen egy gyermekem s akkor nem is kell megosztani semmit. Nekem pedig nem kell szereznem s több időm marad a magam kedvtelésére. Tán még jobb is, ha így teszünk, mint ha úgy járok el, mint például a szomszéd faluban, ahol egyszerűen itt hagyják a szép hazát s az egyik a másik után kivándorol.

Előbb a nagyok, a férfiak, azután lassanként magukkal viszik a gyermekeiket is, az asszonyt is Amerikába. Hát melyik apa teljesítette jobban hazafiúi kötelességét? Az-e, aki gyermekeit zsellérekké hagyja sülyedni, azok-e, akik az amerikai kivándorlás számára nevelik fel gyermekeiket, vagy pedig én, aki mindezt előbb meggondolva, úgy intézem a dolgot, hogy az apámtól örökölt birtokot osztatlanul juttassam gyermekemnek s őt legalább olyan jómódban hagyom, amilyenben magam éltem.

Az így gondolkozó parasztnak logikája ellen nem lehet okokat felhozni. Csak a kiindulás helytelen, az a cinizmus, amely teljesen szem elől téveszti a természet rendjét, süket füllel viseltetik az isteni törvényekkel szemben és a sors intézését akarván anticipálni, nem hallgat a bibliai intésre: Szaporodjatok és sokasodjatok! S a következménye e gondolkozásnak: beteg szülő és a haza védelmére, a nemzet hegemóniájának fenntartására elégtelen fiatalság!

Az egygyermekrendszer okait még fel lehet osztani olyanokra, amelyek a nőre hatnak és ezek a fők és olyanokra, amelyek a férfira hatnak. Az előbbi okok között szerepelnek a fényűzés, az anyasággal egybekötött fájdalomtól való félelem, a kényelemszeretet és az öregasszonyok rábeszélése. A férfira hatnak a birtok feldarabolásától való aggodalom és az érzékiség.

A somogymegyei lelkészek hozzám intézett leveleikben az egygyermekrendszer főokát abban látják, hogy a paraszt nem akarja, hogy a birtoka halála után felaprózódjék. Ami az arisztokratánál a majorátus, az a parasztnál az „egyke”, írja az egyik lelkész és kétségkívül sok igazság van ebben a megfigyelésben. Ahol a falu kötött birtoktól van körülvéve, ott jobbára a terjeszkedés, lehetetlenségében látják a lelkészek az egygyermekrendszer főokát. „Ötven év óta a lakosság nem szaporodott, amint nem szaporodott a föld, amelyen él” olvasom egy másik lelkész levelében, Pedig földéhségéről híres a somogyi ember és ahol földet nem tud szerezni, ott költséges építkezésekre fordítja feleslegét. A pompás házat azután nem akarja több gyermekére hagyni, mert tapasztalásból tudja, hogy abból örökös perlekedés és civakodás származik az örökösök között, tehát inkább gondoskodik róla, hogy ne legyen több gyermeke egynél. „Az egygyermekrendszer, írja az egyik lelkész, kezdődik az örökösödési törvény behozatalával, amely kimondja, hogy fiú és leány egyformán örököl a szülő után.”

De nem jobbak az állapotok ott sem, ahol a nép terjeszkedésének nincsen akadálya. Kutason például tizenöt évvel ezelőtt vettek a parasztok 650 hold földet, szemmel láthatóan gyarapodnak, de azért az egygyermekrendszer mégis egyre jobban tért hódít. „Még ha az összes papi javakat szekularizálnák és felosztanák a parasztok között, írja az egyik lelkész, akkor sem lehetne remélni a szaporodás haladását, mert a paraszt, minél többje van, annál többet akar.” Életcélja, hogy minél több vagyont egyesítsen a kezében, mert ez az egyetlen, ami társadalmi állást és tekintélyt biztosít neki. És minél takarékosabb, minél többet szerzett és gyűjtött, annál kevésbé akarja, hogy halála után a vagyona ismét több kézre kerüljön Azért gyűjt, azért dolgozik, hogy a vagyona egyé legyen, akár fiú, akár leány. Mert ha leány, csak így találhat hozzá illő társat s ha fiú, csak így vehet feleségül oly leányt, akinek szintén van szép birtoka. „Selyembe és bársonyba jár, írja az egyik lelkész, a földmívesek egyetlen gyermeke és ez a gyermek annyira el van kényeztetve, hogy a papnak vagy a tanítónak még görbe szemet sem szabad rájuk vetnie, mert rögtön kész az örökös neheztelés. Az egygyermekrendszer tehát a tudatlanságnak, a fényűzésnek, az elbizakodottságnak, az intelligens osztály semmibevevésének és az erkölcstelenségnek is melegágya, amennyiben az egyetlen gyermeknek mindent elnéznek, mindent megengednek a szülők.”

Valóban szomorú világot vet a nép erkölcsére az a felfogás, amely a gyermekek korlátozásának vétke iránt elnéző, sőt azt még helyesli is. De ezen nem is lehet csodálkozni, amikor a gazdagodás vágya annyira elterjedt, hogy a házasságok nagy részét is nem a kölcsönös vonzalom hozza létre, hanem az érdek s a vagyonosabbak, gyakran rokonok házasodnak össze. Az ily házasság természetesen nem teszi boldoggá a házasfeleket, hanem örökös egyenetlenkedés, civakodás származik belőle s ennek viszont természetes következménye a gyermektelenség.

De hibásak a hatóságok is, amikor megengedik, hogy a fiatalok 10-18 éves korukban házasságra lépjenek. Az ilyen házasság valóságos próbaházasság, mert az ifjú pár a férj szüleinek házában el s amíg ott él, a párnak gyermeke nem is születik, mert nem szabad születnie. Az erkölcsi felfogás sülyedésére vall az a körülmény is, hogy népünk nem nézi a tekintélytadó vagyon eredetét. Akinek birtoka van, annál tekintélyesebb polgára a falunak, minél többje van és senki sem törődik azzal, hogy miként szerezte.

Az erkölcstelenség és az anyagias felfogás szüli a fényűzést és a kényelemszeretetet, amely miatt lelkészeink a fertőzött vidékeken annyit panaszkodnak. A menyecskét csak úgy tartják szépnek, virágzónak, ha nincs gyermeke, addig menyecske igazán, mert addig mulathat, cifrálkodhatik kedve szerint. A fiatal menyecskék között a legszegényebbnek is van bársonyszoknyája, sárga cipője, selyemharisnyája és hogy telnék minderre, ha még gyermek is lenne a háznál? Ha gyermek születik, egy-két évig az anya, sőt az apa is kevesebbet élhet a munkának és az élvezeteknek, kevesebbet gyűjthet, kevesebbet mulathat, tehát inkább ne legyen gyermek, akivel csak baj és gond költözik a házba, csak költséget okoz és sokszor elcsúfítja az anyát, akinek világrahozatala nagy fájdalmat is okoz. így is elég gondja van a fiatal menyecskének a házi munkával, a férjének is kell segítenie, nem is bánja, ha nincs gyermeke, aki ebben akadályozza.

Ily gondolkozás mellett annyira divattá lett némely helyen az egy gyermekrendszer, hogy a szomszédok szinte lenézik azt az anyát, akinek egy-kettőnél több gyermeke van. Ebben a tekintetben különös jelenség, hogy a menyecskét az öregebb nőrokonok, a férj anyja vagy a menyecske anyja biztatja legjobban a gyermektől való tartózkodásra. Feltűnő ez azért, mert ezek az asszonyok a maguk idejében még nem ismerték az egygyermekrendszert és a ház udvarán játszadozó gyermekseregben nem Isten csapását, hanem Isten áldását látták.

Most mégis nagy mértékben az öreg asszonyok befolyásolására vezethető vissza az egygyermekrendszer elterjedése. „Úgy vagyok meggyőződve, írja az egyik lelkész, hogy nem a fiatalabbak a vétkesebbek ebben a dologban, hanem a rideg gondolkozású öregek, akik üldözik őket, bántalmazzák a fiatalságot a családok szaporodása miatt és tele beszélik a fejüket, hogy óvakodjanak a családok szaporodásától.” Rámutatnak arra, hogy lehet ám segíteni a bajon s akkor marad elég ideje a fiatal menyecskének a mulatságra, szórakozásra s nem kell a gyermekekkel bajlódnia.

Ezért szaporodnak el az ilyen községekben a titkos bábák, kenő asszonyok. A lelkészek, orvosok, jegyzők, szülésznők nem merik feljelenteni őket, mert felnek a nép haragjától. Az orvos, ha feljelenti a bűnös asszonyokat, népszerűtlen lesz, meggyűlölik s el is mehet más vidékre, mert falujában messzire elkerülik. A bűn tehát büntetlen marad. De még ha meg is történik a feljelentés és ami még ritkább, sikerül a bűnt bebizonyítani, az a fél esztendő, amelylyel a bűnt a törvény sújtja, nem képes a bűnösöket, elriasztani, amikor közönséges lopásért is ennyit kap.

E főbb okok mellett még sok ok van, amely előmozdítja az egygyermekrendszer elterjedését. A legáltalánosabb a panasz a miatt, hogy az egyházi és iskolai adó aránytalanul jobban sújtja a népes családokat. A szülő gyermeke után tizenkétéves koráig iskolai adót fizet, azután pedig tizenkét éves korától kezdve egyházi adót, minden gyermeke után külön-külön. Az egyházi adó néhol fejenként 6-10 koronáig emelkedik s így megtörténik, hogy egy szegény zsellér, akinek több gyermeke van, 50-60 koronát fizet egy esztendőben csak egyházi adóra. Hogyne irigyelné tehát annak sorsát, akinek csak egy gyermeke van s csak egy gyermek után fizet egyházi adót és hogyne követné annak példáját. Érdekes a lelkészeknek Somogymegyében is az a megfigyelése, hogy az uradalmi cselédek között ismeretlen az egygyermekrendszer.

Egyes uradalmakban egyenesen megkövetelik a cselédtől, hogy a szántáshoz legyen több gyermeke s csak több gyermekü cselédeket fogadnak tel. Csak elvétve akadunk esetekre, hogy a baj már az uradalmi cselédek közé is befészkelte magát. Kétségtelen, mert számos példa igazolja, hogy derék lelkészeink eddig is megtettek minden tőlük telhetőt, hogy az egygyermekrendszer terjedését megakadályozzák.

De ők maguk kénytelenek beismerni, hogy küzdelmük sok tekintetben meddő maradt s nemcsak nem tudták megváltoztatni a föld népének szokását, de még a baj terjedésének sem tudták útját állani. Nem lehet csodálni, ha vannak közöttük, akik reményüket vesztve elcsüggednek és így sóhajtanak föl: „Szomorú, de aligha úgy nincs, hogy mint az amerikai sárgaláznak, ennek sincsen már orvossága.”

,Hiába prédikálunk, írja egy másik lelkész, ebben a tekintetben süket fülekre találunk. Amíg ki nem mondatik, hogy bűn ez a szokás, a haza ellen való bűn, amíg így nem neveljük a népet, nem az iskola és a templom, mert ezek a tárgyak oda nem valók, de a hatóságok és a büntető bíróságok útján, addig csak sóhajtozunk, tervezünk és beszélgetünk, de kevés az eredmény.”

Ma az a helyzet, hogy a törvény tulajdonképpen az egygyermekű családoknak kedvez és azokat a családokat sújtja, amelyekben sok a gyermek. Már rámutattunk arra, hogy egyházi és iskolai adóval mily méltánytalanul vannak megróva azok, akiknek több gyermekük van. A sokgyermekű apának minden gyermeke után külön kell egyházi és iskolai adót fizetnie, pedig alig tudja nagy családját eltartani, míg az egygyermekű család, amely már ezért is könnyebben élhet meg, csak egy gyermek után fizet egyházi adót.

Akinek több fia van, valamennyit besorozzák katonának, míg az „egykét” könnyebben lehet kivonni a katonáskodás alól azon az alapon, hogy családfenntartó, íme a laisser faire, laisser passer rendszere, amely végső eredményében jutalmazza a bűnt és bünteti az erényt. Az egyszerű paraszt is belátja, hogy méltánytalanság éri, ha több gyermeke van és ezért igyekszik segíteni magán úgy, ahogy tud és ebben nem akadályozza senki, mert hiszen az elv az, hogy az egyéni szabadságot korlátozni ellenkezik a manchesterianizmus szabályaival és a sokgyermekű családapák segítése adóelengedés és a katonaságnál való kedvezés útján ellenkezik a polgárok egyenlőségének elvével, így tanítja a dogma: az eredmény pedig a faj és a nemzet pusztulása.

De ha ismerjük a bajt, könnyű lesz szakítani a dogmával és az államnak el fogjuk ismerni azt a jogát, hogy az egyenlőség és a laisser faire elvének ellenére is segítsen ott, ahol az elvek következetes keresztülvitele nemzeti veszedelmet jelent. Talán nem érhet bennünket az a vád, amelylyel a francia törvényhozókat sok joggal illetik, hogy azért nem tesznek semmit az egygyermekrendszer ellen, mert ők maguk is az egygyermekrendszer hívei. Emellett a francia nemzet hegemóniáját Franciaország területén nem fenyegeti semmi veszedelem, de a magyar hegemóniát igen, ha a magyarság fejlődése és szaporodása megakad.

Az alábbiakban összefoglaljuk azokat az indítványokat, amelyeket a lelkészek, a bajnak kétségkívül legalaposabb ismerői tesznek az egygyermekrendszer terjedésének megakadályozására. A legtöbben közülök joggal rámutatnak arra, hogy az államnak kötelessége a sokgyermekű családapát segíteni, mert hiszen a faj szaporodása nemzeti érdek és ki tudná megmondani, hogy mi a nagyobb veszedelem: ha kevesebb az adó, vagy kevesebb a katona.

A segítésnek számos módja önként kínálkozik. Mindenekelőtt az adózásnál kellene kedvezésben részesíteni a sokgyermekű családapákat. Az adóelengedésnek természetesen arányban kellene lennie a gyermekek számával és az elengedés arányában nagyobb adóval kellene sújtani azokat, akiknek nincs gyermekük, vagy tartózkodnak a családalapítástól. Különösen pedig meg kellene szüntetni azt a méltánytalanságot, hogy az egyházi adóban sokkal többet fizet az a család, amelynek több gyermeke van, mint az, amelynek kevés van.

Ezért joggal követelik református lelkészeink az egyházi adózás reformját az 1848: XX. törvénycikk értelmében, látva azt a hatást, amelyet az igazságtalan adózási rendszer híveikre tesz. De nemcsak az adóteher igazságosabb elosztásával szüntetheti meg az állam az egygyermekrendszer egyik legfőbb okát, hanem más úton is kedvezésben részesítheti a népes családokat. Az a család, amely öt-hat katonát ad a hazának, megérdemli, hogy a családnak legalább egy férfi tagja föl legyen mentve a katonáskodás alól.

Másrészről, ahol csak egy gyermek van, azt föltétlenül be kell sorozni. Tíz család talán szenved méltánytalanságot, írja az egyik lelkész, de ezer és ezer új polgárt nyerne a haza.” Az iskoláztatás is aránytalanul nagyobb teherrel sújtja most a népesebb családokat, amelyek gyermekeik arányában fizetik az iskolai adót. Ezért joggal követelik lelkészeink a teljesen ingyenes népoktatást az állam segítségével vagy legalább a sok gyermekű családapáknak az iskolai adó alól való mentességét. De lehetővé kell tenni a nép fiai között a tehetségesebbeknek az ingyenes felső oktatást is, mert minden új pálya, amely így a nép fiai előtt megnyílik, alkalmas arra, hogy az egygyermekrendszert enyhítse. A sokgyermekü szülőknek öreg napjaikra évjáradékot biztosíthatna az állam gyermekeik arányában.

Sok eredményt remélnek egyes lelkészek az anyáknak erkölcsi és anyagi jutalmazásától is. Azt idítványozzák, hogy minden évben és minden faluban erre a célra gyűjtött alapból osszanak ki jutalmakát azoknak az anyáknak, akiknek több gyermekük van, a templomokban pedig tiszteletből a sokgyermekű anyák foglalják el az első sorokat. Céltudatos, következetes állami munkával kétségkívül sokat lehetne segíteni, így szükséges lenne, hogy állami bérleteknél, vasúti munkálatoknál, sőt állami alkalmazásnál is első sorban a népes családok sarjadékait vegyék figyelembe. „Minek ápolni oly fát, írja az egyik lelkész, amely gyümölcsöt nem terem. Tűzre való, nem pedig arra, hogy mások elől elszívja az élet nedveit.”

A somogymegyei lelkészek egy része a nép földéhségének csillapításától vár kedvező eredményt, míg mások egyenesen tiltakoznak az ellen, hogy az állam telepítéssel, földosztással vagy más módon kedvezzen azoknak a községeknek, ahol az egygyermekrendszer el van terjedve. E lelkészek nézete szerint az ily kedvezés csak arra lenne alkalmas, hogy más községekben is lábra kapjon a bűn. Kétségkívül mindkét megfigyelésben van igazság. Vannak községek Somogyban is, másutt is, ahol a nép takarékos, munkás, ahol az oktalan fényűzés ismeretlen s mégis el van terjedve az egygyermekrendszer, mert a kötött birtoktól körülvett község lakossága nem tud terjeszkedni, míg másutt a legjobb módban élő parasztság között egyedül a fényűzés és a gazdagodás vágya okozza az egy gyermekrendszert. A bajnak tehát nem is lesz mindenütt egyforma az orvossága. Ha az egyik községben jogosult lehet az a követelés, hogy a parasztnak tegyük lehetővé a földbirtok szerzését, addig másutt ily módon magában vévebizonyára nem érnénk célt. De ha bizonyos az, hogy a baj egyik főoka az örökösödési törvény, amely lehetővé teszi a földbirtok szétforgácsolását több örökös között, akkor bizonyos az is, hogy a birtok oszthatóságának korlátozásával elvághatjuk a baj egyik legfőbb gyökerét. „Egy féltelekből, írja az egyik lelkész, megélhet a paraszt és kifizetheti testvéreit is, és ha a szülő látja, hogy a birtok mindenesetre együtt marad, nem fog úgy irtózni a sok gyermektől, mint most.” A földéhség egy másik ellenszere lenne, ott, ahol az egygyermekrendszer még nincsen elterjedve, a fölösleget telepítésre felhasználni.

Természetes, hogy a telepítésnél is elsősorban a sokgyermekű családok sarjadékait kellene figyelembe venni. A telepítés mellett az ipar fejlesztésével is munkát biztosíthatunk azoknak a gyermekeknek, akiknek az apai birtokból nem jut semmi Igaz ugyan, hogy a büszke magyar paraszt nehezen szánja el magát ipari munkára, de talán következetes munkával ebben a tekintetben is sikerülni fog a magyar nép felfogását megváltoztatni. A házi ipar terjesztésétől a szövetkezetek útján szintén sok üdvös eredményt remélhetnünk.

De mindezzel azokban a községekben, ahol az egygyermekrendszer már el van terjedve, csak félmunkát végeztünk addig, amíg nem gondoskodunk az elszaporodott javasasszonyok, titkos bábák hatásosabb ellenőrzéséről. A szülésznők, akik miattuk nyomorognak, jól tudják, kik azok és szívesen megmondják. Ezeket a javasasszonyokat kíméletlenül össze kell írni és csendőri felügyelet alá helyezni. Szigorúbban kell ellenőrizni a terhes nőket is és ezt a szülésznőkre, akiknek államosítása előbb-utóbb elkerülhetetlenül szükséges, és a körorvosokra kellene bízni. Hány esetről tudnak ily falukban, hogy a tiltott operáció fiatal asszonyoknak halálát okozta, de a hatóságok eddig érthetetlen nembánomságot tanúsítottak, ha történt is feljelentés, az ítélet rendszerint felmentő volt, bár a községben mindenki tudott a dologról. Egy szülésznő, aki ily esetben feljelentést tett, sírva panaszkodott a lelkésznek, hogy inkább lemond, vagy szemet huny, mert ha feljelentést tesz, az élete sincsen biztosságban. Megtörtént, hogy egy lelkésznek bosszúból felgyújtották a szalmáját, mert egy halvaszületett gyermeket orvosi vizsgálat nélkül nem akart eltemetni.

A községi jegyzőket felelősség mellett kellene utasítani, hogy minden egyes esetben tegyenek feljelentést, mert most az a helyzet, hogy a bűnök egész sorozata megtorlatlan marad. Nagyjában ezek azok az eszközök, amelyektől a megkérdezett lelkészek a baj enyhítését remélik. Kétségkívül sok van ez indítványok között, amelyekkel érdemes bővebben foglalkozni, ami azonban csak úgy remélhető, ha sikerül a kérdés iránt a közvélemény szélesebb rétegeinek érdeklődését felkelteni