FEKETE CSABA: Melius Juhász Péter hitelesnek vélt arcképéhez.

Magyar Könyvszemle 2008. 127. évf. 2.sz

János–avagy Márk? Őszbe csavarodott fővel fölénk tornyosul a Szent András templom szószékéről kihajolva, szava harsan, átható kék szeme kísér, míg fölfelé igyekszünk a Református Kollégium lépcsőházában a második emeletre, az Oratoriumba meg a Könyvtár ikertermébe. A Tiszántúl reformációját meghatározó prédikátort ábrázolta így 1938-ban Gáborjáni Szabó Kálmán (1897–1955) jelképes eseményeket megörökítő freskói sorában. Elképzelésének nincs történeti alapja. Olaszországi tanulmányok hatása (trecento, quatrocento), hogy egyazon arc változatait látjuk a freskókon. Melius képén sem törekszik arra, hogy akkor már arcmásnak képzelt vonásokat utánozzon. Hatásos ábrázolásához afféle hiedelem járul azonban, hogy ekkora formátumú ember csakis éltes férfiú lehet. Bizánc birodalmi szemléletébe és pompás körmeneteibe is jobban illik az uralkodó Krisztus diadalmas vagy komor orcája, mint a szenvedés gyötörte és szelíd.

„Nem tudták elképzelni, hogy valaki harminc-harmincöt esztendős koráig egy kis könyvtárt összeírhasson, egy országos egyházat megszervezhessen, és megvívhasson egy olyan szellemi harcot, amelynek a magyar történetben problémái súlyával és lefolyása hevességével egyaránt nagyon kevés párja van. Ezért inkább meglett korú vagy épp öregedő férfinak szerették elképzelni”

– írta Meliusról Révész Imre.[1] Az ábrázolásban a tényeknek fittyet hányó elképzelések hatását gyaníthatjuk, mert Melius levelezését a freskók alkotásával nagyjából egy időben közölte Révész.[2] Ebből végleg kiderült azok igaza, akik Zoványi Jenővel együtt nem hittek azoknak a legendáknak vagy adatpótló képzelgéseknek, amelyek szerint 1515 táján kellett Meliusnak születnie,[3] hanem elfogadták, hogy ifjan emelkedett a Tiszántúl meghatározó személyiségévé. Maradtak elegen, akik meggyőződésük rabjaként ifjú voltát később sem ismerték el. Ezért is érdemes Melius képzelt ikonográfiájának néhány adalékát idéznünk és felidéznünk.

1. Gáborjáni Szabó Kálmán freskójának részlete[4]

2. Őszes szakállú és hajú Melius püspök G. Szabó Kálmán freskóján

Sejtés és/vagy bizonyosság

Kiirthatatlan és kritikátlan meggyőződések hódításának kiváló példája Melius Juhász Péter arcvonásainak „fölfedezése”, és a bizonyítatlan (nem csupán kétséges, hanem bizonyíthatatlan) feltevés lezárt tényként való elfogadása. A 20. század elején kipattant ötlet a 21. század elején éledező neo-eklektika közegében ismét megkísérthet. Melius nevét viselő intézmények érdeke annak igazolása, hogy ama bizonyos 1563-as debreceni nyomtatvány[5] portrénak vélt ábrázolása, amelyet most körüljárunk, hiteles. Tanulságos a lélektana is annak, hogy milyen érveléssel próbálták a címlap fametszetének kicsiny részletét – azonosításukat támogató adat nélkül – valósnak felmutatni. A múlt században olajfestmény is készült a feltételezett arcmásról Debrecenben a Református Kollégium dísztermének (eredetileg az egyházkerület gyűléstermének) ékesítésére. A hazai református egyház kialakulása évének tekintett 1567-es esztendő jubileumi ünnepségeihez kapcsolódott 1967-ben, és az 1970-es években is folytatódott az arcképcsarnok kiegészítése. Szenci Molnár Albert és Kálvin társaságában ettől fogva ott díszlett Melius arcmása.[6] Az idősebb nemzedék szilárd meggyőződése értelmében történhetett ez, hogy mégis csak Melius Juhász Pétert kellett ábrázolnia a címlapnak. Ennek jegyében félköríves alakú festményt rendeltek a művésztől, hogy a 16. századi címlaphoz hasonló módon helyezhessék el fönt a falon, mint történelmi portrét, beleillesztve a félköríves tagozatba. Szürke szakálla hangsúlyozza koros voltát. Kezét az előtte lévő nyitott könyvön (Biblián) nyugtatja, mellette kétoldalt könyvek halmozódnak. Asztalát, ahol munkálkodik, fülkeszerű mélyedés öleli körül. Dolgozószoba lehet ez a háttér, nem templom belseje vagy prédikálószék.[7] Erre is van példa az alább idézett egyik vélekedésben.

Melius Juhász Péternek másként is kijutott az azonosításból. Még 1967-ben írt róla terjedelmes dolgozatot Bogár János, és kipótolta a Stromp László által 1903-ban közreadott börtönnapló alapján Melius hiányos életrajzát, mert egynek tekintette őt a Vágsellyén raboskodó tanítóval. Dolgozatából évekkel később tömörítvényt közölt az egyházi sajtó, mindössze egy lapnyit.[8] Majd Botta István roppant élvezetes és tudós munkája Meliust hitelvi és lélektani fejlődésében, a feltárt oknyomozó történeti összefüggéseket szintén föltevésekre alapozott azonosítás-láncolattal támogatva rajzolta meg. Ő önálló munkában bocsátotta közre az életpálya sosemvolt kezdetét.[9] Kételyek fölvetése, a két   személy ötvözésének elutasítása kezdettől fogva hangot kapott. Például Bucsay Mihály mindjárt dolgozata elején kijelentette, hogy ez az azonosság „ma még nem tekinthető igazoltnak”.[10] Szabó András lexikoncikke elején napjainkban szintén ezt állapítja meg: „Botta István tévesen azonosítja Somogyi Péter vágsellyei tanítóval.”[11]

Debrecenben az egyetem főépülete előtt is látható Melius képzelt alakja. Legszebb köztéri szobraink közé tartozik az a négy férfiú, aki a park élősövényének öbleiből fordul felénk. 1965-ben még hat újdivatú szobrot helyeztek itt el, ezeknek sem eszmeisége, sem művészi szintje nem méltó a négy prédikátor alakjához; nem is illeszkedik a téres park rangos megkomponálásába.[12] Három prédikátor-író (Huszár Gál, Szenci Molnár Albert és Komáromi Csipkés György) szobrával a Református Kollégium négyszáz esztendős fennállásának évfordulóját tisztelték meg 1939-ben. Füredi Richárd (1873–1947) Meliust ábrázoló szobrát már korábban, 1934-ben felavatták. Bibliát szorít magához, rendíthetetlenségét ökölbe szorult keze jelképezi, hév indulattal magyaráz. Arcvonásait a művész alárendelte a messziről is mozdulatával meg fejtartásával ható alaknak, szerencsés alkotását nem köti a feltételezett arcmás.[13] Egyként lehet ifjú és meglett korú a szoboralak. Mikor elkészült, talapzatára csak Melius halála évét jegyezték. A kettős értelmezési lehetőséget a szoboralak megengedi. Melius Juhász Péter megörökítését már a szobrász születése előtt (1872-től) sürgette Balogh Ferenc az egyháztörténet professzora, aki nem érhette meg az avatást (†1913). Komlóssy[14] ötletének igazolására (megdöntésére?) ő külföldön peregrináló diákok és Alexandre Claparède (†1913 ő is)[15] segítségére igyekezett a debrecenihez hasonló svájci címlapot kerestetni az 1563 előtti időből, sikertelenül.[16]

3. Szobor a Debreceni Egyetem előtti parkban

Portré vagy dekoráció?

Hoffhalter Rafael fametszetét Debrecen nyomdája 1563-ban, majd 1583-tól (ekkor újrametszve) 1603-ig alkalmazta címlapokon,[17] de lehetséges, hogy már előbb is javítgatták, igazították, de használata ismeretlen). Komlóssy Arthur eme címlapkép egyik eleméhez fűzte itt következő meggyőződését, amely azóta nem sejtésként, hanem bizonyítottként vert gyökeret a köztudatban.

Egy évszázaddal ezelőtt (1908. március 15-én) így vélekedett Komlóssy: […]„vékony bajusza és hegyesben végződő szakálláról festő ember által még az is megállapítható, hogy az illető vörös vagy szőke, de semmi esetre sem fekete vagy barna arczú és hajzatú férfiú lehetett. 1563-ban Méliusz épen 30 éves volt; fövegje – ha jól szemügyre vesszük – az akkori külföldi lelkészkedő egyének (Luther, Kálvin, Melanchthon, Zwingli) által viselt lapos bársonysapka, körül fehér szövetből készült fodorzattal. A karinges palást teljesen kiegészíti azon feltevésünket, hogy ez pap. Ha pedig pap és az 1563-ban nyomatott Méliusz-féle könyvnek ugyancsak 1563-ban metszett czímlapjára helyezett pap, akkor ki lehetne az más, mint épen a fiatal, 30 éves író, szerző, a debreczeniek ifjú püspöke: Méliusz Péter!?”[18] Komlóssy felismerésének kortársaiétól eltérő vonása, hogy ő azokhoz tartozott, akik ifjúnak vélték Meliust, nem éltes férfiúnak. Szakállát is szőkének mondja, nem pedig szürkének.

Debrecen nyomdatörténésze óvta ugyan olvasóit néhány évvel később az alaptalan képzelődéstől. Csűrös Ferenc (1878–post 1936) leírta, hogy ez a címlapkép ismételten megjelent Félegyházi Tamás munkáin, utoljára 1603-ban Derecskei Ambrusén.[19] Óvásával együtt a minta felkutatását ajánlotta.

„Nekem nagy a gyanúm, hogy a keret maga külföldi munka a pap alakjával egyetemben, melybe az itthoni fametsző csak beleapplikálta Debrecen címerét. Különösnek találom ugyanis, hogy az állítólagos Melius nem magyar ruhát, hanem karinget   és helvét süveget visel. A kálvinista prédikátorok tüntettek magyarságukkal s nem ok nélkül, mert a kálvinizmust így tehették népszerű »magyar vallássá«. Melius bizonyára magyar papi ruhában járt[20] éppen úgy, mint Szegedi Kis István, akinek magyar ruhás képe ránk maradt. Megjegyzendő, hogy a zászlós bárány sem bizonyít a képnek okvetetlenül Debrecenben készülte mellett. Mint nyomdai címer előfordul például egy 1582 tájáról való bécsi nyomtatványon, Valentinus Farinola nyomtató kiadványán is.[21] Világosságot a kérdésben úgy lehetne deríteni, ha tüzetesen átvizsgálnók az egykorú német és helvét nyomdák termékeit, nem található-é fel valamelyiken e fametszetű kép eredetije. Mindaddig, míg ezt valaki meg nem teszi, Melius állítólagos képe marad egyáltalán nem bizonyított gyönge föltevésnek.”[22]

4. Címlap részlete (1563)

A címlapkép funkciója és elemei

A címlapkép önbizonyságát ismételten latolgatnunk kell. Ezzel az irodalmár (de külföldi tanulmányai alapján művészettörténetben is jártas) Pap Károly (1872–1954) fejtegetéseiben is találkozunk.[23] Ő is azt tartotta Meliusról, hogy 1515 körül született, tehát meglett vagy koros férfiúnak kellett lennie, ezzel összhangban vizsgálódott és jutott következtetésre. A debreceni prédikációs kötet fametszetén a hátteret Luther Bibliája (2° 1534) címlapképének részleges utánzásával magyarázza, mert hasonlóan a debreceni metszethez, ott is reneszánsz háttérben látható egy író alak, kopasz, szakállas férfi. ’Devotio’ gyanánt értelmezi, hogy egyéb debreceni nyomtatványokon is használták a címlapképet, már csak nyomdászjelvényként (1583). Germán sapkának és Luther-köpenynek mondja a prédikátor viseletét. Ül a debreceni prédikátor, nem áll, úgy véli, hisz Kálvin is szeretett a szószéken ülve beszélni. Szerinte nem is a prédikáló, hanem a tanulmányokba elmerült Meliust ábrázolja a címlap. Ez a vélemény megjelenik az 1967-es ünnepségek arcképcsarnokának félköríves festményén. Noha Melius arcvonásairól semmi adatunk nincs, mégis úgy látja Pap Károly, hogy „a hajlott száj szögletei mögül valami benső mély komolyság sugárzik”. Példákra hivatkozva    a reformáció szellemével összeegyeztethetőnek állítja és Debrecen reformátoráról is feltételezi, nem ellenezte, hogy könyvében „arcképének legalább miniature mása” megjelenjék. Azt nem boncolja, hogy ha már ott lehet az arcmás, akkor miért „minature” a választott formátum? Végső következtetése egyezik tanulmánya címével. Szerinte 1563-ban ábrázolhatták Melius Juhász Péter hiteles portréját prédikációs kötete címlapján, ezért ezt az arcképet „irodalomtörténetünk XVI. századi arcképcsarnokába joggal fölvehetjük”.

A reneszánsz vakárkádos háttér, erre joggal mutat rá Pap Károly is, amelyet minden aggodalom nélkül a mai Nagytemplom elődének belső terével azonosítottak, önmagában ellene mond a hamis beleértésnek. Gótikus lévén a Szent András templom, a román ívek nem ábrázolhatják Debrecen hajdani templomának belsejét 14–16. századi állapotában. A mai templombelső alapján viszont könnyű elképzelni, hogy az olvasó férfiú szószéken áll vagy ül. Csakhogy a gótikus Szent András templomban a szószéket egyik pillérhez rögzíthették a templom közepe táján, esetleg a falra a diadalívnél, nem helyezkedhetett el úgy, mint a leégett alapjain 1805 után épült teljesen más térelosztású (nem keletelt) és klasszicizáló templom északi falánál, a fölé emelt karzat alatt. Gáborjáni Szabó Kálmán freskóján lándzsaíves ablak mellett van a szószék, ez is képzelt, de valószínű ábrázolás. Debrecenben ismerték Zoltai Lajos (1861–1939) rekonstruált templomrajzát (1904),[24] illetve annak elődeit a 19. századból, ám a csúcsíves ablakokról éppen úgy megfeledkeztek a Melius arcvonásait hitelesként becikkelyezők, mint egyéb körülményekről.

Gyakori, hogy a mintául vett ábrázolatoknak a tükörképét metszették újra, mikor később ismét alkalmazták, vagy részben fölhasználták egy korábbi címlap vagy dúc elemeit. Debrecenben szintén erre utalhat a megfordítás az újrametszés során, ezáltal a zászlós bárány és keretezése nyomdászjelvénnyé minősült, többé nem városi címer, tudniillik „heraldice” (mondja Pap Károly) egyáltalán nem közömbös, hogy balra vagy jobbra lép az ábrázolt lény, ez így igaz.

Témánkat az ábrázolás nem címertanilag érinti. Sokkal inkább azért, mert ebből egy eddig föl sem vetett, és megválaszolatlan kérdés következik. A metszeten ábrázolt férfiú valóban balkezes volt-e? Tudniillik ír, bal kézzel. Író alakot említett a Luther Biblia címlapjával kapcsolatban Pap Károly is, és bár az általa szintén közreadott kinagyított részleten tisztán ez látszik, nem veszi észre, hogy a debreceni férfialak nem olvas.

Az 1563-ban készült címlapon még világosan felismerhető, hogy tollat fog a kezében a vitatott férfiú. Azaz nem Bibliát olvasó prédikátor. A későbbi időben némileg módosult az arc néhány részlete. Használat során tisztogatták a metszetet, majd valamiért újrametszették 1583-ban, bár vonásai lényegében azonosak maradtak. De ekkor már nem látszik, hogy tollat fogna. Süvege valóban lehet prémmel szegett (vagy fidres-fodros, ahogy Komlóssy látta), ámbár a metszeten lehet kikandikáló haj vagy paróka csíkja is a világos sáv. A férfi szőke vagy vörös szakálla csak Komlóssy képzelődése szerint kétségtelenül és egyértelműen olyan, amilyennek ő látja. Nem csupán a borsószemnyi arc anatómai részletei nem lehetnek elég aprólékosak és pontosak a körtefa dúc   rostjai miatt, hanem ilyen kis méretben („miniature” Pap Károly szerint is), nagyjából egy cm2 területen, az ábrázolt ruházat szabását szintén kockázatos karingként meghatároznunk (Pap Károly Luther-köpenynek látta).

Félegyházi kátéjának 1588-as kiadása vagy címlapvariáns a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában, vagy az egész kiadvány kiadásával kapcsolatosan van még eddig nem gyanított tisztáznivaló. Az 5. képen látható címlaprészleten az embléma két sarkára koronácskát illesztettek, az RMNy nyilvántartásában ez a részlet eddig ismeretlen.

A kompozíció szerkezete és arányai legkevésbé sem támogatják a portré feltételezését. Az imádkozó Dávidot 1566-ban látjuk a Váradon készült énekeskönyv címlapján.[25] Ott főalak. Ha valóban Debrecen város harcos prédikátorát akarta volna megörökíteni a fametsző Hoffhalter templomi háttérben, mintegy prédikálás közben, akkor nem a város címerebeli zászlós bárány keretezéseként tette volna ezt, méghozzá úgy, hogy a legkisebb motívumok között lappang az ábrázolni kívánt prédikátor arca. A négyszögletes ábrának magasságban talán tizedét, szélességben is legfeljebb nyolcadát foglalja el az úgyvélt portré. A bárányos medalliont emelő szárnyas lények is jóval termetesebbek, hangsúlyosabbak. Egyetlen részletében sem tekinthetjük tehát hűséges (látszat szerinti) ábrázolásnak az egykori templombelsőt, de arányaiban sem. A pusztulása előtti épület (1564-ben égett le, és pusztán állott a török építési tilalma miatt 1628-ig) karzatát és kapuzatát semmiképpen nem azonosíthatjuk a dekoratív keretező háttérben látszó félköríves tagozatokkal. Semmivel nincs több okunk és végképpen nincs semmi igazoló adatunk arra, hogy a díszítő részletek között Melius Juhász Péter rejtőzködő orcáját felleljük.

5. Az 1583-ban újrametszett embléma felső keretezése az 1588-as kiadáson

Az újrametszett címlapképen a férfiarc lényegében nem, a helvétnek gondolt süveg talán valamennyit változott. Aligha szándékosan. A vastag könyv kötése kevésbé pontos, a fő helyzete változatlan, a jobb kéz ujjai mintha beletúrnának a lapokba, a bal kézből eltűnt a toll, a könyvön nyugszik. Lehet, hogy mindez részben csak a kis méretű metszés nehézsége miatt keletkezett, és részben a festékezés vagy a papír miatt látszik a korábbitól eltérőnek. Ennél nagyobb különbséget megállapítani több (vagy a ma létező összes) példány vizsgálata alapján sem lehetne.

6. Az újrametszett fő (1588)

Minta, előzmény

Hangsúlyoznunk kell, mert ez egyáltalán föl sem vetődött eddig, hogy ír, nem pedig olvas az ábrázolt férfiú, bárki légyen. Ezt megfontolva kérdezzük ismét, hogy a maga korát messzi múltba visszavetítő ötleten túl találhatunk-e adalékot vagy legalább értelmes okot arra, hogy portrét gyanítsunk a címlapon? Méghozzá történetileg hitelesnek tekinthető vagy elfogadható, tehát a jövőben is követendő arcvonásokkal?

Az ábrázolatnak, mint motívumnak, egyik lehetséges korábbi példáját láthatjuk egy bécsi nyomtatványban. Pesti Mizsér Gábor Újszövetsége (1536)[26] végén találjuk egy lapra metszve a négy evangélistát. Közöttük János meg Márk tartása és öltözéke meglehetősen hasonló ahhoz, ahogyan a debreceni címlapon a Meliusnak elkeresztelt férfit ábrázolta a metsző 1563-ban. Szintén bal kezében van az írótoll mind a két evangélistának. Ennek az lehet a magyarázata (mindenki akkor sem lehetett balkezes), hogy ezek a képek sem frissen keletkezett bécsi alkotások a 16. század első harmadából, hanem tükörképei jóval korábbi időből való, tehát románkori példáknak. Az evangélistákat nem szemből, sokkal gyakrabban oldalról szokták ábrázolni szent foglalatosságuk közben, írópultjuknál. Márk képe olyan szempontból is figyelemre méltó, hogy mellette ónkarikás ablakok látszanak, ezek sem csúcsívesek. A debreceni metszet vakárkádsorát ilyen románkori minta vagy emlék sokkal jobban magyarázhatja Hoffhalter alkotásán, mint Debrecen gótikus temploma.

7. János evangélista Pesti Mizsér Gábor Újszövetségében

Csak az ábrázolatok középső része (a jelképes állatalakok nélkül) látható itt – az eredeti kímélése érdekében – a Szilády-féle álhasonmás nyomán, amelynek a metszeteit igen aprólékos gonddal másolták.[27] Szerencsére az evangélisták nagy hagyományú ábrázolása nem sugallhatott senkinek a Komlóssyéhoz hasonló ötletet, hogy valamelyik arc vonásait Pesti Mizsér Gábor portréjaként megfestesse. Csak a leszegett főt, meg a Hoffhalter metszetén láthatónál nagyobb méretű arc vonásait tekintve – 20. századi elődeink óvatlan módján – fantáziálni itt is lehetne szőke szakállról vagy sötétvörös fürtökről. Még a főket körítő dicsfényt is lehetne sapkának magyarázni. Tartózkodó következtetésünk annyi lehet, hogy ehhez hasonló, illetve ebbe a körbe tartozó eszmény vagy előkép lebeghetett Hoffhalter előtt, amelyet fametsző meg nyomdász hagyományként ismert és kötetlenül tovább alakítva illesztett a zászlós bárány emblémájához. Valószínűleg emlékezetből dolgozott és szabadon szerkesztett, nem másolt szorosan semmiféle közvetlen példát.

Nem kell tehát, de nem is lehet még Csűrös Ferenc kellően óvakodó véleményét sem fenntartanunk, hogy az ábrázolaton látható egy „szakállas protestáns pap alakja, amint lesütött szemmel néz az előtte levő nyitott bibliára”. Nem protestáns pap nézi a Bibliát, hanem evangélista, aki írja.

8. Márk evangélista Pesti Mizsér Gábor Újszövetségében

Semmi szükség Hoffhalter metszetéről azt állítanunk, hogy közvetlen vagy közvetett forrása a Pesti Gábor Újtestámentuma, sem azt, hogy feltétlen előzménye, sem azt, hogy egyetlen lehető mintája János vagy Márk evangélista bemutatott ábrázolása. Más bécsi vagy svájci példái is lehettek, hisz freskón és kötéseken (a korabeli könyvkötők bélyegzőin) sem volt ritka az evangélisták ábrázolata. Inkább megszokása szerint dolgozott a Svájcból Bécsen át Debrecenbe meg Erdélybe elszármazott nyomdász. Vagy pedig követte valamelyik korábbi munkáját, amely nem maradt ránk.

Címlapok felső lécébe illesztett stilizált mitológiai férfiarc vagy kerubfő, illetve ugyanezen a helyen evangélista (esetleg apostol, próféta vagy egyházatya) jelképes férfiarca könnyen elképzelhető, vannak rá címlapszerkesztési példák. Stilizált növényindák közül kandikáló manóarcot látunk Heltai nyomdájának egyik wittenbergi mintára készült címlapján 1550-ben.[28] Stilizált (mitologikus) fő és orca van egyéb debreceni és másutt készült címlapok élőfej-szerű mezejében.[29]

Summázásul még egyszer az érvelésről

Nem törekedtek arra azok, akik „Melius portréját” – mintha mi sem volna természetesebb – hiteles ábrázolásként mindmáig elfogadták, vagy mellette kardoskodtak, hogy címlapok bizonyságával szembesítsék adatpótló érveiket és következtetéseiket. Nem foglalkoztak érdemében Csűrös Ferenc 1911-ben megfogalmazott óvásával. Pap Károly írásában is csak óvatos megkerülését találjuk ennek. Pedig ha tisztelgésként (Pap Károly szerint „devotio”) alkalmazták a metszetet más debreceni könyveken (nem pedig azért, mert közömbös díszítésnek tekintették), annyira ragaszkodva hozzá, hogy újra is metszették 1583-ban, akkor vajon minő személyválogatás következtében hiányzott „Melius” orcája a Válogatott prédikációk,[30] Az két Sámuel könyve[31] vagy A Szent Iób könyvének magyarázata[32] címlapjáról? Az utóbbi kettőn keretezés és „Melius” nélküli zászlós bárány van.

Másrészt a Komlóssy-féle képzelődéssel furcsa azonosítások nyerhetnek polgárjogot. Nem volna nehéz új meg új érveket (tulajdonképpen találgatásokat) kiötleni. Például azt, hogy milyen prédikáló stílus, vagy mely bibliai könyv magyarázata értelmezi a prédikátor arcának hol megjelenítését, hol meg eltüntetését. Természetesen János evangélista fürtös-szakállas fejének képi ábrázolását szükségtelen (és nem is lehetséges) összekapcsolnunk azzal, hogy néhány évvel később Meliusnak megjelent Az Szent Iánosnak tött ielenéseknek igaz és írás szerint való magyarázatja című munkája Debrecenben. Igazában azon is lehetett volna helye a „portrénak”, ha úgy értelmezték volna a keretelt emblémát.[33]A 16. századi címlapalkotási gyakorlat – és nem az utólagos beleképzelés – nyomán haladva nincs miért megütköznünk azon, hogy Derecskei Ambrusnak a Pál apostol leveleit magyarázó prédikációin szintén megjelent a 17. század elején az újrametszett ábra. Nem tartották ártalmasnak, Félegyházi munkáin való alkalmazását sem, Melius hasonló tárgyú munkáinak hírnevére, hisz nem kötötték Melius vonásaihoz.[34]

Debrecenben láthatóan következetlen volt a képtisztelet. Nyilvánvaló, hogy nem személyhez kötötte a korabeli köztudat az emblémát. Együtt áttekintve a címlapokat, amelyek Debrecen sajtóján készültek az első fél évszázadban, semmi jelét nem találjuk annak, ami a kései utódoknak magától értetődő, hogy kinek is lehetne másnak a dekorációba ágyazott orcája, mint Meliusé? Arra következtethetünk, hogy a keret nélkül (megfordult) báránnyal váltogatva díszül alkalmazták a keretelt metszetet. Szeszélyesen, hisz nem mindig volt elég ideje a nyomdásznak (ha volt is igénye) illesztgetésre, kimunkáltabb címlap fabrikálására – siettették. Máskor meg több hely kellett a hoszszabb címnek, nem fért el a fametszet. A keretelt metszet megvan Félegyházi Újszövetségén,[35] kátémagyarázatának két kiadásán,[36] de nincs ott a Félegyházi halálára megjelent köteten,[37] nincs ott a káté 1579-es kiadásán sem.[38] A káté 1580-as kiadásán pedig a sötét alapú és megfordult bárány látható.[39]

Az is rejtélyes, hogy mi szükség lehetett az újrametszésre? Hisz nem maradt ránk olyan címlap, amelyen megvan a fametszet 1564 és 1582 között. Miben kophatott meg akkor olyan mértékben, ha nem is használták, hogy újítaniuk kellett? Szennyeződött-e vagy megsérült-e valamikor? Esetleg kölcsön adták? Vagy csupán félretették és teljesen megfeledkeztek róla? A használatlanság nem koptatta.

A szívderítő, de egyben felettébb ingatag alapozású hipotézis tehát nem a 16. századi művelődéstörténet és könyvművészet vagy egyháztörténet körébe tartozó kérdés. A kései gondolkodásmódot illető téma. A 16. századra ebből igaz lehet annyi, hogy János evangélista (vagy talán Márk? esetleg Péter vagy más apostol, próféta, vagy éppen Hieronymus?) jelképes ábrázolása távoli vagy közelebbi mintául szolgálhatott Hoffhalter Rafaelnek, de nem olyan közvetlen célból, hogy bármelyiküket portrészerűen megjelenítse. Fametszete inkább csak egyike a szakmájában szokásos megoldásoknak. A 16. században sem, később sem tekintették református arcképcsarnokba tartozónak az alulméretezett díszfejecskét. Teljesen téves és alaptalan tehát „Melius Juhász Péter” portréját, ismeretlen arcvonásait, szakálla színét és ruhája szabását keresnünk az 1563-ban készült fametszetben és belelátnunk azt, ami nincs benne. http://epa.oszk.hu/00000/00021/00378/Ksz2008_2_kozl_01.htm     FEKETE CSABA