A wittenbergi magyar Coetus • nemzetünk és egyházunk történetében két vonatkozásban vált jelentőssé. Elsőnek általános művelődési vonatkozásban azért, mert a XVI. század folyamán benne nevelkedett számszerűleg a legtöbb magyar egyetemi hallgató. Másodszor pedig azért, mert érdekes módon ez a Luther egyetemén működő magyar intézmény lett a magyar református egyház bölcsőjévé.

A mohácsi vész következtében a magyar főiskolai képzés fejlődési vonala is megtört és egy évszázadon át jelentősen aláhanyatlott. Érdemes a számok tükrében érzékelni a mostoha fordulatot. A XIV. és XV. században. hazánkban is működtek főiskolák, Pécsett 1367- Óbudán 1389-, és Pozsonyban 1470-től. A magyar diákok azonban nagy számban látogatták az olasz, francia és német egyetemeket is. Bolognában már 1265-től működött egy magyar egyetemi szervezet, a Natio Hungarica és öt ízben adott rektort az egyetemnek. Páduában 1526 előtt háromszáz magyar tanult. A bécsi Natio Hungarorum 1450-ig megszámolt adatok szerint a diáklétszám 21 százalékát adta és 1407 és 1472 között 13 tagja működött a bécsi egyetem tanáraként. Végül a közeli Krakkóban a mohácsi vész előtti kilenc évben 308 magyar tanult - egyike a legjellemzőbb adatoknak a nagy katasztrófa előtti külföldi tanulmányok elevenségére.

Mohács után a magyar nép megfogyott erőit a további török terjeszkedés feltartóztatása kötötte le. Bár meg-megjelennek ifjaink olasz, francia és más német egyetemeken is, a magyar főiskolai művelődés azon az egy német egyetemen összpontosul, ahol az anyagi és lelki válságban küzdő magyar nép sokáig á legnagyobb lelki erőforrást sejtette, Luther Márton wittenbergi egyetemén.

Persze, a wittenbergi magyar tanulólétszám, bár évtizedeken át a magyar főiskolai hallgatók összlétszámának nagyobbik felét tette ki, még mindig kisebb, mint 1526 előtt csak a magában Krakkóban tanuló magyaroké és 1526 és 1600 között nem igen tesz ki többet 1018-nál. A számszerű fogyást azonban minőségi úton igyekeznek ifjaink ellensúlyozni: a tanulmányi lehetőségek jobb kihasználásával, továbbá teológiai eligazítást, lelki támaszt, erkölcsi fegyelmezést és anyagi segítséget egyszerre nyújtó öntevékeny szervezkedéssel. A wittenbergi magyar Coetus a minőségi kiegyenlítésnek az eszköze volt és ez adja meg nagy jelentőségét.

A magyar diákok 1555. június 24-én a krakkói magyar burza mintájára, amely ekkorra teljesen elnéptelenedett, megalapították a Sanctissimus vagy Inclytus Nationis Ungaricae Coetust. Nevezték később még politia nostra sanctissima-nak és ecclesiola Hungarica-nak is, azaz . egyházi gyülekezetnek tekintették szervezetüket. A felvételt ünnepélyes vallástétel, a formula juramenti elmondása előzte meg. Gyakorolták az egyházfegyelmet a Szentírás útmutatásai alapján összeállított szigorú regulae vitae szerint. Szeniorúk az őskeresztyén gyülekezeti elöljáró .szerepét töltötte be. Előbb négyszemközt utastorta rendre rosszviseletű diáktársát, aztán a Coetus elé vitte az ügyet, végül, ha nem mutatkozott javulás, a legnagyobb büntetés, a kiközösítés következett. De ha a vétkes bűneit később töredelmesen megbánta, kérhette visszavételét

A Coetus gazdasági szempontból is teljesítőképes intézmény volt, mert rendes és olcsó szállást biztosított, amihez nem volt nehéz a menzán olcsó, vagy ingyenes élelmezést szerezni, amikor már elfogyott a hazulról hozott liszt, szalonna, és sajt. Igazán jelentőssé azonban az a segítség tette a Coetust, amelyet a tudományos képzés elmélyítése terén tudott, tagjainak nyújtani. Rendszeres disputációkat rendezett teológiai és bölcseleti kérdésekről és ezek vezetésére nem kisebb mestert sikerült megnyerni, mint magát Melanchthon Fülöpöt, a Preceptor Germaniae-t. Melanchthon halála után helyét nem is tölték be, hanem a Coetus szeniorra vezette a disputációkat. Ezeken a kötött menetű vitatkozásokon kívül rendezett még a Coetus előadásokat és ünnepi szónoklatokat is. A tanulmányok elmélyítése céljából saját könyvtárat gyűjtött; sőt saját kiadványosrozat indításának is nyoma van.

Az egyesületi munka költségeit csak részben fedezte a tagok járuléka, a nagyobbik rész a hazából érkező adományokból került ki. Nem lehet megindulás nélkül olvasni a kegyes adakozóknak azt hosszú listáját, amelyet a Coetus érdemes monográfusa, Szabó Géza budapesti lelkipásztor; teol. magántanár művének* 76-85. lapjain közöl. A Coetust nem tekintették az otthoniak magánügynek, hanem az ekkortájt túlnyomóan protestáns magyar nép közös tulajdonának és mint olyannak viselték gondját. Az adományozók között lehet találni egy' szerű tanulókat, nőket, polgárokat, nemeseket, tanítókat, lelkipásztorokat, gyülekezeteket és maga-sabb egyházi testületeket. Ekkortájt a zsinatok napirendjén éppúgy ott szerepelt a wittenbergi Coetus támogatása, mint ahogy megemlékezett róla Erdély magas kormányzótanácsa is, a tekintélyes adományt jelentő »centum talleri« juttatásával,. Szegedi Kis Istvánnak török fogságból kiváltása után ebben a második nagy közös diakoniai tettben, a Coetus támogatásában tűnt elő a szervezetileg még nem egységes magyar reformatusok lelki egysége.

Az otthoniak szeretetét a Coetus azzal hálálta meg, hogy olyan férfiakat formált és küldött haza a magyar reformáció szolgálatára, mint Melius Juhász Péter, Szegedi Gergely, Gönczi Kovács György, Károlyi Gáspár.

A wittenbergi professzorok közül magyar hallgatóira Melanchthon tudása és egyénisége tette a legnagyobb hatást. Melanchthon is kedvelté a magyarokat. Ismeretesek Dévai Bíró Mátyáshoz, Sylvester Jánoshoz, Torda Zsigmondhoz fűződő igen szívélyes kapcsolatai. Megunván néhány alacsony szellemű tanár- és lelkésztársa bosszantását és aknamunkáját, 1555-ben éppen Eperjesre, Torda Zsigmondhoz akart végleg áttelepedni. Ezidőtájt házában lakott Drugnetius János magyar diák. Melanchthonban tanítványai a kor szinte egész tudásanyagának a jól rendezett tárházát találták meg, de azt az istenáldotta nevelőegyéniséget is, aki haladottabb tanítványainak, ha a. lényeges vonatkozásokban helyes úton jártak, szabadságot adott a részletek egyéni átgondolására és kifejtésére. Ezért kerültek ki keze alól olyanok, akik itthon lutheri, és olyanok is, akik helvét irányban működve tartoztak a legelsők közé. Csakis ilyen értelemben lehet igazat adni egyik történészünknek abban, hogy Magyarországon mindkét reformátori irány, az ágostai és a helvét, egyaránt Melanchthon hatására vezethető vissza. A helvét irányúakra ugyanis éppen mint olyanokra Melanchthon nem saját teológiai álláspontjával hatott, hanem azzal, hogy azt nem minden részletében erőszakolta. Tehát helvét irányban csak az engedékenységével hatott, azzal, hogy nem önmagához akarta tanítványait elvezetni, hanem önmagán túl magukhoz a for­rásokhoz, elsősorban a Szentíráshoz, illetve az eleven tárgyi problémákhoz.

A Coetus alakuló gyűlésén szeniorrá Gregorius Gallus Gallipaganust választották meg, mint aki már Krakkóban is szeniori tisztet viselt és át tudta plántálni Wittenbergbe a krakkói magyar burza hagyományait. Jelen voltak még ezen az alakuló gyűlésen Balsaráti Vitus János, Csabai Mátyás, később kassai tanító, Thury Pál, az Institutiót értékelő híres epigramma szerzője, Molnár Gergely, a kolozsvári iskola későbbi tudós rektora, Ceglédi Ferenc és Debreceni Balázs későbbi szeniorok stb.., stb.., összesen tizenhét magyar ifjú. Egy-két évvel később érkeztek Wittenbergbe és léptek a Coetusba Károlyi Gáspár, Szegedi Gergely, Károlyi András, Melius Péter, mint a sorban hatodik sénior, továbbá Gönczi Kovács György, Kaprophontes Ferenc: a sok közül az ismertebbek a helvét irány hazai egyháztörténetének első évtizedéből. A nem magyar tanulótársak közül csak Thretius Kristóf lengyel reformátort említsük meg, akinek Meliushoz fűződő kapcsolata is valószínűleg innen ered.

Pusztán a nevek felsorolásából kitűnhetett már, hogy a Coetusból került ki a magyarországi helvét irányú reformáció legtöbb kimagasló munkása. Későbbi itthoni tevékenységükben is felismerhetők a régebbi keletű baráti és munkatársi kapcsolat jelei. Nem túlzás tehát azt mondani, hogy a magyar református egyház bölcsője Wittenbergben ringott. Persze nem úgy, hogy a helvét álláspontot is Melanchthon csepegtette volna beléjük, hanem, hogy széleskörű, nem személyi tekintélyhez tapadó, elfogulatlan tanulmányok eredményeként maguk küzdötték át magukat a magyar diákok ahhoz az állásponthoz, amelyet a Szentírás és a sok tanulsággal szolgáló magyar helyzet alapján a legbiblikusabbnak, szolgálatra leginkább felszabadítónak és ösztökélőnek és - éppen ezen okokból - ugyanakkor a leginkább nekünk magyaroknak valónak találtak.

Persze ez az elfogulatlan, szabadlelkű magatartás és ami nyomában járt, a Kálvinhoz való mind nyíltabb csatlakozás lett a wittenbergi magyar Coetus veszte is. A szász fejedelmek a. teológia kérdéseit egyre inkább fegyelmi kérdésként kezdték kezelni. Az autokrata II. Keresztély 1592-ben a Coetus tagjait lutheri hitvallási tételek aláírására akarta kényszeríteni. A magyar ifjak nem engedelmeskedtek, hanem 1592. december 12-én számszerit 25-en elhagyták Wittenberget. A fejedelem képviselője utolsó szavaiban »az Akadémia ékességének bizonyult nemzetnek« nevezte őket. (»gens quae fiit ornamento hius Academiae«, Szabó: I. m. 119..) A Coetus szolgálata véget ért.

Ettől kezdve Wittenberg csekélyebb befolyást gyakorolt a magyar szellemi életre, mégpedig a tovább is ott tanuló lutheránus diákokon keresztül. A magyar főiskolás ifjúság színe-javának formálásában holland, angol, olasz és református német egyetemek léptek Wittenberg helyére. Hála ennek a nyugati országokkal szorosabbá és sokoldalúbbá váló kapcsolatnak, hazánk a XVII, században elevenebb szellemi élet sodrába került, mint maguk a lutheránus német egyetemek. Gondoljunk például Apáczai Csere Jánosra! Református diákok külföldjárása következtében a magyar egyházi, iskolai és irodalmi élet megtermékenyült, a kálvinista orthodoxia, a puritanizmus, a presbiterianizmus, a coccejanizmus és a cartesianizmus. A magyar református protestantizmus német közvetítés nélkül maradt, kapcsolatban az európai koráramlatokkal. Tarka sokféleségben hoztak haza Nyugatról ifjaink teológiai, világnézeti, társadalmi és politikai hatásokat.

A német művelődéssel-- de most már kevésbé egyházi úton - a magyar szellemi élet csak a XVIII. században került Újra kapcsolatba, amikor a német szellemi élet újra haladó és így egyetemes érdekű eszmék, mint a pietista ébredés, a racionalizmus, az idealizmus melegágyává tudott lenni.

Bucsay Mihály

Lásd: Geschichte des ungarischen Coetus ab der Universität Wittenberg 1555--1613. Bihliothek des Protestantismus im mittleren Danauraum, herausgegeben von Michael Bucsay. Bd. 2. Halle an der Saale, Akademischer Verlag, 1941. Ugyanitt található a további irodalom is.