|
A 18-19. század fordulójának évtizedeiben alakul ki és válik hosszú időre magyar nemzeti ismertetőjeggyé és mércévé a verbunkos zene stílusa. E stílusnak ugyanazt kellett kifejeznie, amit a díszes magyar viselet, magyar tánc, és mindenekelőtt a megújuló magyar nyelv fejezett ki: a korszerű nemzeti törekvéseket. Nyelvújítás volt ez is, ha lefolyásában, méreteiben és eredményében nem hasonlítható is az irodalmi nyelvéhez. Hangszeres jellegű és reprezentatív igényű stílusváltásról lévén szó, gyakorlati lebonyolításához hivatásos ambíciójú zenészekre volt szükség. Ez az igény hozta létre a cigányzenekarokat.
Cigányzenészekről Magyarországon a 15. század vége óta tudunk. Nem a cigányság nagyobb csoportjaival jöttek, hanem zenészként érkeztek Magyarországra, délkeletről, a törökök által megszállt területekről. Számuk a 18. századra megnőtt, és zeneileg oly mértékben asszimilálódtak, hogy ekkor már jórészt őket tekintették a hangszeren játszott hagyományos magyar zene hiteles képviselőinek. Érthető, ha a nemzeti törekvéseiben erősödő társadalom figyelme öntudatlanul is feléjük fordult: nem csupán szórakoztatóknak tekintette őket, hanem tőlük várta a nemzet méltó zenei képviseletét. Legjobbjaikat ennek a szándéknak megfelelő mértékben és kitartással segítette.
Korábbi szórványos említések után az első részletesebb és hitelesnek elfogadható híradást cigányzenészekről a bécsi Anzeigen aus saemtlich kaiserl. koenigl. Erbländern 1776. évi második és harmadik számából kapjuk. Nagyjából ettől az időtől lehet számítani azt a korszakot, mikor a magyarországi cigányzenészek egy része, mintegy kiválva az addigi hazai és nemzetközi "népi" keretből, a magyar nemzeti zene művelésében és fejlesztésében fokozódó mértékű szerepet kap. Ettől az időtől kezdve alakul ki és foglalja el helyét a nemzeti szórakoztató zenélésben a cigányzenekar és annak máig érvényes játékstílusa - az a zenélésmód, melyet itthon és külföldön, félrevezető pontatlansággal, leginkább cigányzenének szokás nevezni. Ebből, a 18. század harmadik harmadával kezdődött, 7-8 évtizedre terjedő korszakból származnak többségükben azok a forrásértékű információk, melyekhez később vissza-vissza kell lapoznunk, hogy lássuk, mit hogyan színezett, ferdített el a romantikus nemzeti buzgalom a cigányzenészek múltjáról, szerepéről.
Az a társadalom, melyben a sajtó által figyelemmel kísért cigányzenészek működnek, természetesen nem a "nép", hanem a korszak hivatalos társadalma - mindenekelőtt a vidék urai. Ők a közvetlen fenntartók, támogatók, taníttatók és tanítók. Közöttük és a cigányzenészek között feudális jellegű a kapcsolat. A patrónus diktál, a zenész messzemenően alkalmazkodik és kiszolgál; cserébe - ha érdemesnek tartják rá - bőkezűen gondoskodnak róla, nem ritkán atyaian kényeztetik, csodálják. A zenész támogatása mindinkább hazafias kötelesség is, hiszen általános meggyőződés szerint ő a nemzeti karakter zenei kifejezője.
A korai cigánybandákról készült sajtóadatok eddig jórészt feltáratlanok voltak. Ezért célszerűnek látszik ezek fontosabbjából néhányat legalább kivonatosan itt is közölni. Ezek az adatok foglalják el a jelen keret nagyobb részét.**
1776. január 10. és 17. Anzeigen... [fordítás németből]
A cigányok sok helyen csak a parasztokat és az alacsonyabb rendű embereket szolgálják ki zenéjükkel. Az előkelők, akik más zenét hallanak maguk körül, eltévelyedésnek tekintik, ha vigasságaikon ezzel a népséggel szolgáltatják ki magukat. Ez esetben a cigány azoknak a szokásaihoz és ízléséhez igazodik, akiket kiszolgál. [...] Ezzel szemben mégis akadnak nem is ritkán olyan cigányok Magyarországon és Erdélyben egyaránt, kik csupán zenéjükkel nagy dicsőséget szereztek és néhány megyében szinte az egyetlenek, kik ezáltal feltűnést keltettek. Maga Debrecen szabad királyi város is bizonyíthatja ezt. Gömör megyében a legjobb zenészek Runya községben találhatók, Nógrád megyében pedig Salgó és Kolonda községek csak arról híresek, hogy az ottani cigányok közül kerülnek ki a legjobb hegedűsök, nők és férfiak egyaránt, akik az uraságoknál és az előkelőbb nemességnél lakodalmak és vigasságok alkalmával a legnagyobb tetszés mellett teszik szolgálatukat. [...] Minthogy ez a Czinka Panna a hegedülésben mindjárt fiatalon egészen szokatlan hajlamot és tehetséget mutatott, a falu akkori birtokosa (Lányi János) megragadta az alkalmat, hogy a cigánylánnyal próbát tegyen, és megtudja: irányítás és tanítás mellett mire jut e művészetben. Ilyen szándékkal bízta őt a legjobb rozsnyói hegedűs gondjaira. Nem sok idő telt el, és a lány összes oktatóját felülmúlta. Rövid idő alatt úgy feltűnt és elterjedt a híre, hogy adódó ünnepségekre különböző tekintélyes urak, hogy zenéjét élvezhessék, 20-30 mérföldnyire is elhozatták Gömörből. [...] Ura és apai gondviselője egy híres bőgős kovácsmesterrel házasította össze, kinek egyik testvére kontrás, a másik cimbalmos volt. Ezek együtt olyan kórust alkottak, mely minden alkalommal a jelenlevők csodálatát és teljes megelégedését érdemelte ki. [...] Külső megjelenését tekintve e cigánynőnek nem volt éppenséggel szép alkata; nagyon fekete, himlőhelyes volt, és nyakán iszonyatos golyva éktelenkedett. Mindez azonban nem csúfította őt el, mert illemtudása, öltözetének tisztasága, és főleg kivételes zenei tehetsége a természeti hibákat elfödte. Jellemében szinte nem volt nyoma a cigányok hibáinak és féktelenségeinek. Maga és háza népe tisztességesen öltözködött, mely célra jótevőjétől minden három évben egész családjával együtt új vörös ruhát kapott ajándékba. Tudott magas rangú uraságokkal is kellemes és mulattató módon társalogni. Figyelemre méltó tetszetősséggel és tisztán beszélt magyarul. [...] Ő maga, ha nem a muzsikálással volt elfoglalva, mosott, kenyeret sütött, és hasonló háztartási feladatokat látott el, vagy férjének segített a kovácsműhelyben, amit igen szívesen tett. [...] Mecénása a Sajó folyó mellett egy szobából és egy kovácsműhelyből álló kényelmes házat építtetett neki és családjának. Ő beköltözött a lakásába, de azt csak télen használta. Mihelyt beköszöntött a tavasz, a nevezett folyó partján zöld vászonból a maga és háznépe számára három vagy négy sátrat vert, és ott táborozott teljes környezetével késő őszig […]
1784. március 13. Pressburger Zeitung
Aus Siebenbürgen, vom 26 Febr. [fordítás németből]
Az enyedi református kollégiumban jelenleg a legjobb előmenetellel tanulja a teológiát egy cigány, és ami a legnagyobb ritkaság, feddhetetlen, példaadó életvitelű és sokoldalúan tehetséges. - A kolozsvári városi magisztrátus az ottani cigányok felvilágosítását lelkesen a szívén viseli; de a cigány minden erejével ellenáll annak, hogy a külvárosi elemi iskolába belépjen. Némely anyák őrjöngtek, mintha gyereküket vágóhídra vinnék; emezek üvöltöttek és sikoltoztak, derekukra kötelet kötve kellett őket az iskolába hurcolni. A már felnőtt ifjaknak a legkevesebb fogalmuk sincs a vallási kötelességekről és Istenről. Minden, amit Istenről tudnak, maga a név; és talán ez is ismeretlen volna számukra, ha a kolduláshoz nem volna rá szükségük. [...] A galántai cigányok Magyarországon kiváló zenészek, s mi több, zeneművészként is használhatók. Gyakran úri zenekarokban foglalnak helyet, és sohasem játszanak kotta nélkül. A táncokon kívül koncerteket és szimfóniákat is adnak elő. Képzettségük kétségtelenül inkább a művészetnek, mint a természetnek köszönhető.
1790. június 1. Magyar Kurir
Kolosvár 26. Máy.
Egy 12 ujj polgári személlyekből álló leghíresebb kolosvári musikás kórus három szekereken ma indula ki musika szóval Kolosvárról és mégyen a' Magyar országi gyűlésnek szolgálatjára Budára és Pestre. Ezek lésznek azok a' musikusok, kik meg fogják mutatni az idegen nemzetek előtt is, mennyire mehessen a természeti hajlandóság; mert ezek előtt sok mesterséggel tanult musikusok fogják magokat megszégyenleni. Ezen musikusok sergének feje Jósi és Tsutsuj. Ezek azok, kik a mi emlékezetünkre még eddig az egész világon legjobb magyar nótákat tudnak vonni.
1790. november 16. Magyar Kurir
Nevezetes vala a czigányokra nézve ezen hónapnak 13-dikja, a midőn Posonyban a Primás Úr ő Em.-ja házában azon nevezetes királyi báll tartaték. Voltanak ugyan itt 12 német musikások - de hogy esett, hogy nem - 6 Tsaló-közi czigány musikások is hellyet találtanak vala magoknak ezen királyi módra felékesittetett báll piatzon - még pedig ollyan borzosan és szennyes rongyosságú formában, mint akármelyik serházban. Tsak képzelhetni, hogy egy ilyen aranytól, ezüsttől, gyémánttól és brilliántól fénylő gyülekezetnek, hol ennyi fejedelmi vérből szármoztak valának jelen, melly nagy díszére lehettek ezen mosdatlan emberek. Azonban - akár milyen mosdatlanok valának is ezek, tsak ugyan az egész felséges bálban ők valának azok, kik legtöbbet musikálának; mert a jelen valók közönségesen magyar és lengyel tántzokat kívánván járni, a német musikások ezt nem tudnak vala, minthogy a nagyobbatska magyar udvarok is már minuvét és sebes tántzokat szoktanak járni. Rendre musikálnak vala ezen 2 egymást csak vál hegyről néző korusok; még pedig úgy, hogy a német musikusok az ő előttek lévő írásokat alig húzták el a midőn rákezdett a fekete banda s két óráig is el huzta könyv nélkül, hogy a német musikások tsak nem musikájokat rágják vala mérgekben.
1802. április 6. Magyar Hirmondó
"Egy banda zsidókból álló Muzsikusokat", kik Nagykárolyból, lakodalmi zenélésből hajnalban gyalog Irinybe igyekeznek, megtámadják egy major juhászkutyái. A kutyáktól való félelmében "rá ránt Lébli egy magyar nótát." Míg a zene szól, a kutyák hallgatnak; a zenészek pedig várják, "hogy a majoros tsak elhajtja a muzsikális akadémiára egybegyült kutyákat". A majoros végül előjön, és fagyott ujjakkal sikerül a zenészeknek megmenekülniök. Ez eset pedig "annyira elhíresedett, hogy azt a derék nótát, mellyel a megszeppent muzsikusok a kutyákat mulattatták, még ma is kutya nótának nevezik."
1813. november 27. Hazai s Külföldi Tudósítások
Az Eszterházy Hg. Regementjének Verbunk Musikája elvesztette Oct. 20-ikán egyik legalkalmasabb Tagját Román Jósef Frajternek halála által. Ez Dudásnak rendeltetvén a Verbunkhoz, a többi Musika eszközökkel egyeztetve olly helyesen illegette Mezei Sipjait, hogy az egésznek kellemetes tökélletesedésére szolgált: sőt néha közbenközben magánosan olly múlatságos darabokat fútt, hogy a' Publikum telljes gyönyörüsséggel hallgatta. […]
1816. február 9. Magyar Kurir
...itt Bétsben egy igen jeles Balét vagy Tántzjáték készült ilyen tzím alatt: A' Kis-Béri Mezei Múlattság. Ámbár az előadása ezen jeles Tántzjátéknak minden kitelhető pompával és mesterséggel menjen véghez, a' honnan azt a' Bétsi Publikum nagyobb része nagy megelégedéssel és gyönyörködéssel szokta szemlélni: mind azáltal a' magyar érzésű szívek és fülek sokban megütköznek, minéműek: hogy a' Magyar Tántzhoz a' nóta alig hasonlít valamit a' valódi Magyar Tántznótához; hogy az öltözet általjában nem magyaros; hogy a magyar sohasem tántzol egy társaságban a' Tzigányokkal a' mint itt hibásan előadódik.
1822. szeptember 28. Hazai s Külföldi Tudósítások
Erdődi Pálffy Leopold főispáni és pozsonyi várkapitányi beiktatásán "...a Jobbágyok külömbféle Nemzeti tánczokat járván, hellyel közzel mulatták az Úri Vendégeket. A mulató Kastélyban külön külön el voltak rendelve a Katona és Czigány muzsikusok. Így víg mulatságok között az Úri Vendégek a palotában uzsonnáztak, a palota előtt pedig és az erdőben a Jobbágyok."
1822. december 10. Magyar Kurír
Mind eddig elé a Magyar a Szép-művészség gyakorlását nem hozzá tartozó származásuak kezében hagyta tulajdon hazájában is s maga ázsiai büszke méltósággal nézte ha vitéz tetteit idegen kéz rajzai a következő időnek által adák s úgy hallgatta nemzeti nótájit. [...] sokan Hazánkban, mihelyt a Művész, sőt még az Író is született Magyar, már bizodalmatlansággal vannak jelességéhez s azon előitélet miatt, mintha mi csak kardra termettek volnánk, elbúsítják a tökéletességre vágyó talentumot [...] ...a Magyarnak mostani első muzsikusa mint hegedűs, sőt nemzeti táncz nótáira nézve Compositora is, a leglármázóbb czimbalmosig, Czigány. Ez áll elé czirmos csoportban a lakodalmak s fársángi napok mulatságain s néhol még redutokban is [...] mivel talán a legcsekélyebb sorsú magyar is, elég hibásan, maga alatt valónak tartaná, hogy ő szugolyba vonúljon muzsikájával. [...] Az ügyes Bihari, hegedült több ízben kegyes Királyunk Ő Felsége előtt, gyönyörködtette jó Nádor Ispánunk palotájában az Ország-gyülési Követeket, ösztönzötte nemes felkölt seregeink között merész vonású és a magyar hazai indúlatot kifakasztó táncznótájival a nemzeti érzést [...] s illyen talentumu ember nem érdemlett [e] volna a köz megbecsülést? Épen ezen indító okoknál fogva, Nagy-Ajtai Cserey Farkas, Cs. K. Kamarás és Májor Úr Biharit 1820ban Pesten Dónát Akademicus Képíróval lefestette, hogy képe később időkben is fennmaradjon. […]
1829. február Tudományos Gyüjtemény, 114. lap
Magyar táncz Párisban. Februárius 9-kén 1829. Gróf Apponyi Antal császári és királyi követ főrangú vendégek számára rendezett farsangi bálon, főrangú táncospároknak - köztük külföldieknek - a közremüködésével nagysikerű magyar táncbemutatót rendez. "A muzsika Biharinak és a Veszprémi Gyüjteménynek nótáiból volt választva, mellyeket ügyes franczia müvészek hathatossan játszottak."
1829. december Aehrenlese zur Belehrung und Unterhaltung, 409. lap [fordítás németből]
Ezek a zenészek soha egy darabot eredeti formájában, úgy hogy azt valami sajátossal meg ne foltoznák, elő nem adnak. [...] Sokat vesződtem azzal, hogy kiváló cigányokat, kik tőlem egy dalocskát megtanultak, meggyőzzek arról, hogy azt megfelelő pontossággal játsszák. Hiába! Évek után is megtaláltam ugyanazt a kiegészítő részletet ugyanannál a zenésznél; tanítványai újabbat tettek hozzá, elvettek belőle, és végül a dal felismerhetetlenné vált; az előadásnak köszönhetően azonban mindenkinek tetszett, kivéve engem. A rigók egyenesen így tesznek, gondoltam én, és hagytam e tollatlanokat is aszerint fütyülni, mint csőrüknek megfelel. Aztán feltűnt nekem, hogy ritkán akad köztük olyan, aki hírnevét ne élte volna túl. A breznóiak Mozartjaként emlegetett Cibulya Marci; Borzó Pál, kit mint a kenyeret, minden vidám asztalnál szívesen láttak, ma másodhegedűsként vakerál, ilyenként sem éppen épületesen. Maga Bihari az Orfeus, kinek jobb napjai idején egy táncdarabkáért 10-20 gulden volt a járandósága, legutóbb egy fél pint borért is szívesen játszott [...] miképp a cseh az igen ügyesen és pontosan játszó szászt kedélyes előadásban felülmúlja, magyar nemzeti dal dolgában nyomába sem léphet a cigánynak. Az óriási erő, ahogy e félvadak poézise a nemzet kedélyét és szellemét megragadja, számomra elsőrendű rejtély.
1832. március 28. Hasznos Mulatságok
A gróf Fáy István által alapított "Felső Magyar Országi Egyesület" az Abaúj megyei Fájban négynapos "muzsikai időszak"-án koncertek hangzottak el Haydn, Mozart, Beethoven, Riess, Zomb, Weber stb. műveiből. "Nevelte ezen időszak örömeit a' tisztelt igazgató Gróf által egy tiszta tsendes estve adatott pompás új készületű Tűzi játék és víg nemzeti tántzos mulatság, mellyeket a' Tagok kedv emelésekre jeles tzigány hangász Társaság ügyes muzsikája szokott lelkesbíteni."
1833. január 16. Hasznos Mulatságok
Első tánczmulatság a városi tánczpalotában, Pesten. [...] ...magyar bál tartaték Pesten a városi teremben. [...] Ürögtek a fekete frakkok s szélek és hosszak nem vala; a magyar öltözet látatlan szinű volt. De a' bál azért magyar vala. [...] A magyar szó...belefúlhata a németbe, de azért a bál magyar vala. Vagy kétszer szólamlott meg a magyar muzsika, vagy mint az újabbak mondják: kétszer örvendeztete meg a nemzeti hang, és talám öt magyar ifju is tánczolt rajta. [...] A hölgyek magyar táncot nem táncoltak, de volt quadrille, mazur ("éjszaki"), cotillon. [...] A dudás galopp Tomala Ferdinandtól nagy kedvességet nyere s a bő ujju ingben volt dudás büszkén emelé bagósüvegét a zajos taps alatt. Fő táncz a német vala; [...Voltak] diadal keringők, ...keringők magyar szellemben, ...lepke keringők. […]
1834. január 16. Honművész
Január 12kén az első álarczos tánczmulatságra mind a városi redut-terembe, mind a hét választóhoz igen-igen kevés vendég jelent meg. Amott Bunkó Jánosnak tavali magyar nótáji kezdék meg a mulatságot, de senki se tánczolt. Egymást váltották ezután Scheller úrnak (a pattantyús ezred hangászkarából) igazgatása alatt Straussnak legújabb keringőji [...] A hétválasztóban [...] is id. Moravetz úr igazgatása alatt magyar nóta zengett először, s a sokszor dicséretesen említett ifiú Kostyál Daniel jeles magyar tánczával bizonyítá be tisztelt szülőjétől öröklött nemzetiségének buzgalmát. Ő kivüle más magyar tánczos nem találkozott. Követték ezt Strauss keringőji, német kvadrille, galoppok, sat. Muzsika mind a két helyen jó volt.
1836. december 1. Honművész
Kecskeméten, okt. 27 én rendezett bálon "A kecskeméti barna hangászok" a "legújabb keringőkkel" lepték meg a táncosokat. [Debrecenben a Katalin-napi táncmulatságon:] Egy váltóforintnyi bemenet-ár mellett (noha a kijövet sokkal többe kerül) elég vigan töltheté kiki ezen első báli estét, melyen a tánczosok talpviszketegségét Boka Károly ismeretes barna hangász bandánk ügyes vezére, érzéssel játszva ingerlé és csillapítá.
A híradásokból, fentebb közöltekből és nem közöltekből kiderül, hogy a 18. század utolsó harmadában cigányzenészek az ország minden táján megtalálhatók, és elsősorban ők a magyar szórakoztató zenélés szakértői. Külön említik Nógrád és Gömör megyét, Csallóközt, Pozsony környékét (Galánta), a keletebbi tájakról Debrecent, Kolozsvárt. Ismert, hogy ugyanakkor ugyanazt a magyar zenészi funkciót a cigányokhoz viszonyítva talán kevesen, mégis tekintélyes számban ugyanilyen jól betöltik zsidó zenészek is (1802). Mint már ekkor is tudni lehet, nem a zenész diktálja a zenei divatot, hanem "azoknak a szokásaihoz és ízléséhez igazodik, akiket kiszolgál" (1776). 1840 tájáig cigányzenészek között sincsenek sokan, kiket a sajtó figyelemben részesít; még könnyen fel lehet őket sorolni, akkor is, ha néhány korábbi nevet (pl. Czinka Pannáét és az Anzeigenben vele együtt méltatott még korábbi Barna Mihályét) hozzájuk számítunk. Ilyen nevekkel találkozunk: a kolozsvári Jósi és Tsutsuj, a breznói Czibulya Marci és a talán ugyancsak breznói Borzó Pál, a komáromi "Paltsi cigány". Közöttük ebben az időben egy van, aki valóban országosan ismert, és akiről viszonylag sokat tudunk: Bihari János. Említés történik még Bunkó Jánosról és Boka Károlyról, kik az 1840-es években válnak majd híressé.
A régi tánczene jelképe és eszköze, a duda, némely vidéken parasztok közt tovább él, de magasabb körökben alig említik. Jellemző viszont, hogy katonatoborzáshoz még használják. Ezért van Esterházy herceg regimentjének dudása, aki úgy látszik nemcsak külön, hanem "a többi muzsika eszközökkel egyeztetve", vagyis cigánybandával együtt is szerepel (1813).
A cigányzenészek által játszott zene, jobb-rosszabb minőségben felszolgálva, hazai tömegcikk, aminek legjavából magyar jellegzetességként előkelő külföldieknek is bemutatnak. Minthogy azonban ezzel a zenével "sok helyen csak parasztokat és alacsonyabb rendű embereket" szolgálnak ki, az előkelők, kik más zenét is ismernek, ezt lenézik (1776). A lenézők közt valószínűleg sokan vannak olyanok is, akik, ha másképp nem, titokban élnek vele, mert sokan és idő teltével mind többen jól érzik magukat, felszabadulnak, ha ezt a zenét hallják és erre táncolhatnak. Az előkelők, különösen a fővárosban, ebben az időben leginkább még idegen zenével báloznak, idegen táncot táncolnak, de gyorsan nő a magyar igények száma és ereje, közben pedig a cigányzenészek legjava is felgyorsult iramban igazodik az új követelményekhez: repertoárban, stílusban (hangszerelésben, harmonizálásban) mind jobban megközelítik az európai normákat. Jobb érvényesülésük érdekében sietnek a magyar táncok mellé az idegeneket is megtanulni. Kotta nélkül is van erre lehetőségük, hiszen nemcsak a pozsonyi "királyi bál"-ban (1790), hanem máshol is, rangosabb környezetben gyakran szerepelhettek párhuzamosan idegen zenészekkel, tanulhattak patrónusaik támogatásával kottaismerő szakemberektől. 1833-ban már a kecskeméti "barna hangászok" is a legújabb keringőkkel lepik meg az ottani bálozókat.
A galántai kottaolvasó cigányzenészek (kikről a híradást először Major Ervin ismertette 1960-ban) még a 19. században is a ritka kivételek közé tartoznak. Az őket említő, 1784-ben publikált cikk arról is szól, hogy a cigány még az elemi iskolai oktatásnak is minden erejével ellenáll. Az olyan tanulást, ami nem állt közvetlen kapcsolatban az élet megkövetelte gyakorlattal - amilyen a kotta megismerése is -, maguk a zenészek is elkerülték. Mégis rengeteget kellett tanulniok az első cigánybandáknak ahhoz, hogy elsőrendű közreműködői lehessenek a verbunkos korszak zenei nyelvújító mozgalmának.
A kotta nem ismeréséért a cigányzenészeket közönségük részéről szemrehányás nem érte. Közönségük azt kívánta tőlük, hogy őrá figyeljenek, teljes odaadással az ő érzelmeihez igazodjanak, ne kottához. A hagyományos magyar tánc, melyhez közreműködésüket leginkább igénybe vették, maga is írástalan, improvizáló műfaj, aminek kíséretét nem lehet előre rögzíteni. Az írástalanság szabadsága viszont azt is jelenti, hogy a zenész az ismert dallamot nyersanyagnak tekinti, amit céljának megfelelően alakítgathat. A német nyelvű cikk írója a lényegre tapint, mikor helyteleníti, hogy a cigányzenészek az általa nekik megtanított dalocskához hozzátettek, elvettek belőle. Ezáltal - mint írja - "a dal felismerhetetlenné vált, az előadásnak köszönhetően azonban mindenkinek tetszett, kivéve engem" (1829). Vagyis a zenészek az egyszerű dallamot tetszetős hangszeres dallammá öltöztették. Az ügyes, alkalmazkodó improvizálásnak nagy része van abban, amit ugyanez a cikkíró is elismer: "[Magyarországon működő cseh vagy német zenész] magyar nemzeti dal dolgában nyomába sem léphet a cigánynak."
Magyarok közt a tárgyalt korszakban sokan voltak, akik egy vagy két generáció alatt lettek idegenből derék magyar emberré: magyarul beszéltek, magyar öltözetet viseltek, a magyarsághoz tartozónak tekintették magukat. Ugyanez áll a korszak élvonalbeli cigányzenészeire - azzal a pozitív háttérrel, hogy az ő őseik már két-három évszázad óta itt éltek, foglalkozásuk által jórészt szorosan kötve az itteni környezethez. Elhagyták a cigány nyelvet, megtanultak magyarul, büszkén hordják a magyaros öltözetet, minden törekvésük az, hogy zenéjük mellett a magyar magát otthon érezze, a külföldinek pedig Magyarország jusson eszébe. A közönség voltaképpen a szórakoztató zenészi foglalkozást tekinti lenézendő idegennek, "mivel talán a legcsekélyebb sorsú magyar is, elég hibásan, maga alatt valónak tartaná, hogy ő szugolyba vonuljon muzsikájával" (1822). A legjobbak teljesítményét viszont nagyra értékelte. Az idézett cikkben a ma is ismert híres Bihari-portréról is szó van, melyet a nagyrabecsült prímás-zeneszerzőről magas rangú tisztelői éppen abban az időben készíttettek. Ugyanerről a Bihariról írják 1829-ben, hogy "jobb napjai idején egy táncdarabkáért 10-20 gulden volt a járandósága." Máshonnan azt is tudjuk, hogy cigányzenés bál esetén, nem annyira a bemenet, mint inkább a "kijövet" volt költséges. Az adakozó ugyanis a cigányzenész kalapjába tett pénzzel hazafias érzületét is kifejezte.__________________
* A sajtóbeli adatokat - nemcsak az itt közölteket, hanem a kezdetektől a 20. század közepéig mindazt, amihez több év alatt hozzájuthattunk - Dörnyei Sándor sajtótörténésszel együtt, a Soros Alapítvány támogatásával gyűjtöttük össze.
** A közleményben az idézőjel nélküli bekezdések eredeti szövegek. Ahol a bekezdésen belül nemcsak idézett szöveg áll, ott az eredeti szövegek idézőjelben szerepelnek. Később a közölt részletekre való hivatkozás az előttük levő évszámmal történik.
Muzsika 2000. december, 43. évfolyam, 12. szám, 15. oldal
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
