Dávid Géza  

Az első szegedi bég, Dervis életpályája

Minthogy Szegeden jelenik meg az Aetas s annak oszmán kori száma, helyénvalónak tűnik olyan témát választani, amelynek ehhez a városhoz is köze van. Természetesen számos ilyen kérdést lehetne találni, de ezek közül sokat több-kevesebb alapossággal körüljártak már. Így esett a választásom egy eddig jóformán alig művelt területre, a hódoltság főbb tisztségviselőinek archontológiájára. Minthogy az egykor Szegeden szolgáló valamennyi szandzsákbég kinevezésének és életének nyomon követése szétfeszítené a rendelkezésre álló kereteket, ezért most csak egyetlen, de kellően súlyos személyiség, Dervis bég pályáját vázolom fel, aki kétszer is ellátta az itteni kormányzói posztot.

Más vezetőkkel ellentétben az ő származását és családi hátterét viszonylag jól ismerjük, annak dacára, hogy erről az elbeszélő források kétféle változatot őriztek meg. Ezek alapján többen Jahjapasazáde Mehmed fiának tekintik,¹ mások viszont a Jahjapasazédékkal rokonságban álló Kücsük Báli, második budai pasa leszármazottjának tartják.² A kérdést a Budán vezetett tímár-kiutalási napló (rúznámcse) egyik 1553. február-márciusi bejegyzésrészlete juttatja nyugvópontra, amely szerint Inebahti szandzsákbégjének, Haszánnak átadták Báli pasa fia Dervis bég néhány faluját, amelyeket ő a vidini mírlivától, Báli bégtől kapott.³ Elmondható tehát, hogy egy albániai származású,⁴ generációkon át fontos pozíciókat betöltő klánnak volt a tagja, amelyik a 15. század végétől⁵ az 1560-as évekig bírt komoly befolyással a Balkánon és Magyarországon.
A Dernschwam által említett családi ház emeletes és tágas udvarú volt, s Jagodinában épült,⁶ gondját egy Miskolcon (!) rabul ejtett pap viselte.⁷
Dervis születési dátumát nem ismerjük. Minthogy az 1519 körül készült zvorniki defterben már tímár-birtokosként találkozunk vele,⁸ feltehetőleg valamikor 1500 táján látta meg a napvilágot. A családi háttér jó indulást biztosított számára, s javadalmainak összege a korabeli nagyságrendekhez képest már ekkor elég tisztes volt.⁹ A magas rangú rokonok közt forgolódva szerezhette katonai és közigazgatási ismereteit, s ennek értelmében Isztambulban feltehetőleg nem töltött hosszabb időt. Midőn apja 1542 elején budai pasa lett, őt is magával vitte, s megszerezte vagy még inkább megalkotta számára a dunai kapudáni állást.¹⁰ Szeged török kézre kerülésekor viszont, ami még valószínűleg Báli életében történt, az övé lett az ott létrehozott új szandzsák.¹¹

Lévén, hogy ezekből az évekből elég szegényes az oszmán forrásanyag, nem tudjuk bemutatni az első szegedi elöljáró szervezési tevékenységét s helyi intézkedéseit. Annyi bizonyos, hogy a védelem és az államnak járó adók behajtása terén pár hónap elég volt számára a keretek kialakítására.¹² A helyzet konszolidáltságát az is mutatja, hogy az 1543-as hadjáratban számolhattak szolgálataival. Ezen a tényen semmit nem változtat, hogy többnyire nem a fősereggel vonult, hanem először Bécs irányába küldték ki nyelvet fogni és az esetleg onnan érkező hadakat feltartóztatni, majd Vác alá irányították, „mivel valószínű volt, hogy egy gyaur csapat megtámadja”. Két nap után kiderült, hogy nincs mitől tartani; ekkor Pest védelmére és a dunai hajóhíd megépítésére kapott parancsot.¹³
Ezután még bő egy évig vitte az ügyeket Szegeden. 1545. január 27-én írták le azt a két parancsot, amelyben egyfelől a budai beglerbéget, másfelől őt magát tájékoztatták az udvar döntéséről, miszerint másnaptól számítva Székesfehérváron kell képviselnie a szultánt.¹⁴
A vonatkozó két mühimme defteri bejegyzés közül az első minket érdeklő része így szól:

„951. zilkáde 14. (1545. január 27.) Dimetoka.

Parancs a budai beglerbégnek: jelenleg az Isztolni Belgrádi szandzsákot a szegedi szandzsákbégnek, Dervisnek – tartson soká méltósága – adományoztam, a Szegedi szandzsákba pedig a ruméliai szubasik közül Miháloglu Jahsi bég¹⁵ fiát – [Hizir¹⁶]t neveztem ki,¹⁷ hogy sietve menjen oda. Evégett csavusommal elküldtem nagyúri parancsomat. Ám amíg [a bég] odaér, a Szegedi szandzsákot védeni és őrizni kell, ezért megparancsoltam, hogy halogatás és késedelem nélkül jelölj ki a Budán lévő agák közül valakit, aki erre alkalmas és akiben Te is megbízol, s kellő számú emberrel küldd őt Szegedre, hogy amíg az említett szandzsákbég meg nem érkezik, őrizze és oltalmazza azt, s nehogy az országrészt és a tartományt kár érje...”¹⁸

Dervis béghez egyazon napon és helyről az alábbi utasítást intézték:

„Parancs Dervis szegedi szandzsákbégnek: most kinyilvánítottam Veled kapcsolatban bőséges, magas sahi kegyeimet, s ezen 951. év zilkádéjának 15. napjától (1545. január 28.) a jelenleg birtokodban lévő szandzsák hász-birtokaihoz képest hetvenezer akcse többlettel az Isztolni Belgrádi szandzsákot adományoztam Neked. Ezen ügy tudatása végett magas udvarom csavusai közül Südzsát¹⁹ – növekedjék méltósága – küldtem el, s megparancsoltam, hogy amikor engedelmességet kívánó nemes parancsom megérkezik, egy pillanatot és percet se késlekedj és vesztegess, hanem sietve menj az említett várhoz, csatlakozz az ott lévőkhöz, s védd és őrizd! Azt is elrendeltem, hogy nevezett csavusom is menjen Veled az említett várhoz. Amint odaértek, minden halogatás és késedelem nélkül minden bölükben tartsatok szemlét, hogy a szóban forgó várban zsoldot húzó szolgáim közül pillanatnyilag hányan vannak jelen, majd neveikkel együtt minden egységet a valóságnak megfelelően vegyetek defterbe! Aztán lepecsételve, nevezett csavusommal a lehető leggyorsabban küldd el boldogságos küszöbömhöz!”²⁰

A fentiekből kitűnik, hogy igencsak meg lehettek elégedve Dervissel, hiszen a 70 000 akcsés javadalomemelés fölöttébb ritka volt egy szandzsákbég esetében (általában 20-30 000 akcsét szoktak nekik adni), s nála – lévén viszonylag friss alkormányzó – ez az összeg addigi bérének harmadát-negyedét jelenthette.

Fehérvári éveiről sem bővelkedünk forrásokkal. Csupán néhány ingatlanügylet kapcsán hallunk róla és egyik-másik emberéről. Az adatokat tartalmazó érdekes listában részben fehérvári házak eladásának, részben környékbeli puszták használatba vételének taglalása mellett a szomszédos Simontornyai szandzsákba osztott néhány értékesebb malom, szőlő stb. is felbukkan. Maga Dervis inkább a városon kívül szerzett magának néhány pusztát és malmot, köztük Batthyány Ferenc és Orbán egyik, minden bizonnyal komoly értéket képviselő földdarabját. Ozorán pedig Török Bálint malmát²¹ vette meg, nem kevesebb, mint 10 000 akcsét fizetve érte.²² Kívüle Musztafa nevű vojvodája a kispréposti ház és egy puszta, Bajezid nevű embere pedig egy lakóépület birtokosa lett.²³

Innen ismét délebbre vitt az útja, midőn a mohácsi-pécsi liva élére került. Egy nemrégiben talált kimutatásban 1550. szeptember 26-i keltezéssel említik őt mint itteni vezetőt, hozzátéve, hogy korábban Székesfehérváron szolgált.²⁴ Azonban ez a nap nem lehet ide tételének pontos dátuma, hiszen már 1549. március 21-e körül az alábbi formában tüntette fel saját rangját: „Nos Derwyzbek Locumtenenens Sacre Cesaree Mattis in Quinque ecclesiis”.²⁵ S bár arra is kitért, hogy „mywlta ennekem tyztwl az hatalmas chazar Peczeth atta, nam en sem wtath az en nepeymwel nem allathom, sem war ala nem zagwttam”, azt sajnos elfelejtette hozzátenni, hogy mikortól érvényes ez a megjelölés. A dokumentum szövege alapján az a benyomásom, hogy hosszabb tartamra visszanyúló tapasztalatait összegezte benne.

A kérdés megoldásához közelebb visz, ha tudjuk, hogy az imént idézett központi lista szerint 1547. december 15-ig, budai beglerbéggé tételéig Kászim bég intézte a fehérvári liva ügyeit.²⁶ Ennek alapján valószínűsíthető, hogy ennél valamivel korábban Kászim és Dervis közvetlenül helyet cserélt.
A következő években is elég gyakran találkozunk vele ahhoz, hogy folyamatos pécsi hivatalviselőnek tarthassuk. Így 1550 őszén a Rinya mocsaraiban szenvedett vereséget Babócsa urától, Báthori Andrástól, mely eseményre még 1552. január 5-én is visszatértek.²⁷ 1551-es hadi tetteiről Verancsics Antal emlékezett meg egyik latin nyelvű töredékében.²⁸ 1550-1552-ben ő készítette a Simontornyai szandzsák összeírásait.²⁹
1552 első hónapjaiban vetődött fel a Görözsgali szandzsák létrehozásának ötlete, s ennek kialakításában Dervis elég szabad kezet kapott. Ekként szólt az ügy kapcsán neki címzett első szultáni leirat:

„959. rebiülevvel 23.³⁰ (1552. március 19.)

Parancs Dervis mohácsi bégnek: a budai beglerbég előterjesztette, hogy helyénvaló lenne Görözsgalt önálló szandzsákká tenni. Minthogy Derjá esztergomi bég bátorsága és jó képessége iránt teljes nagyúri bizalommal viseltetek, az említett szandzsákot a nevezettre ruháztam; s aszerint lakjék vagy Görözsgalban, vagy Siklóson, hogy melyik alkalmasabb erre.

A szandzsák hász-birtokai[nak összege] kétszázötvenezer akcse. Az általad összeírt helyekből biztosítsd ezt számára, s tezkeréjét küldd el kapumhoz. Ha jobbnak tűnik, hogy Siklós is az fent nevezett szandzsákhoz tartozzék, tégy aszerint.”³¹

Mintegy három héttel ezután pedig az alábbi utasítást kapta:

„959. rebiülahir 14.³² (1552. április 9.)

Parancs Dervis mohácsi bégnek: mostanság a Görözsgali szandzsákot Derjá bégnek adtam, s nagyúri parancsot küldtem Neked, hogy attól függően, melyik alkalmasabb, Siklóst vagy Görözsgalt utald ki (!) neki. Az a rendeletem érvényes. Most jött meg a leveled, melyben tudattad, hogy nem szerencsés Görözsgalt leválasztani a Mohácsi szandzsákról. Nos, ez az ügy Rád lett bízva. Megparancsoltam, hogy ha szerinted Siklós vagy ez az említett vár az alkalmasabb, azt utald ki (!) neki, s küldj róla tezkerét (!), hogy berátja kiadassék.”³³

A fentiek egyrészt azért érdekesek, mert fényt vetnek a nagy kiterjedésű Mohácsi szandzsákon belüli változtatási szándékok egyik korai fázisára, másrészt – s ezt jeleztem a felkiáltójelekkel – olyan jogköröket ruház Dervisre, amelyek szokásosan még a beglerbégnek sem nagyon dukáltak volna. Ez is jelzi, hogy a család presztízse rá is átháramlott, amihez bizonyára hozzáadódtak saját jó képességei.

A következő mühimme defteri bejegyzés tartalmát azért idézem fel, mert abban véletlenszerűen mind Szegedről, mind a Mohácsi szandzsákról szó esik. A Durmus csavussal 1552. április 18-án útnak indított rendelkezés a szegedi felkelés nyomán kialakult zavaros helyzet ártatlan kárvallottainak gondjait állítja elénk. Eszerint Dervis levelet küldött és jelentette, hogy amikor az alávaló gyaurok behatoltak Szeged várába, Ali pasa³⁴ odament és levágta őket. Eközben az említett városból néhány hitetlen a Mohácsi szandzsákhoz tartozó városokban és falvakban kereskedést űzött. Az ámilok, arra hivatkozva, hogy Szegeden a gyaurok gaztetteket követtek el, elfogták és bebörtönözték őket, árujukat pedig a kincstár számára elvették. A szultán megparancsolta, hogy amennyiben a nevezettek nem vettek részt a lázadásban, ne érje őket kár, csupán azért, mert szegediek.³⁵

Egy 959. ramazánjából, azaz 1552 augusztus-szeptemberéből való, több szempontból is figyelemre méltó szultáni megnyilatkozásból kiderül, hogy Dervis bég részt vett az augusztus 9-10-én vívott palásti csatában, a baloldali hadoszlopban foglalván helyet Arszlán hatvani, Bajrám szerémi, Halíl esztergomi, a meg nem nevezett simontornyai,³⁶ valamint Mahmúd szekszárdi béggel, illetve Hizir budai mál defterdárival és Mehmed budai kapudánnal együtt.³⁷ Innen Eger alá vonult.³⁸

A rá vonatkozó következő adatom szerint 1553. december 27-én egy általa valamivel korábban ajánlott áttért személy jutalmazásáról döntöttek.³⁹ Török forrásban 1554. február 24-én találkozunk újra vele,⁴⁰ majd egy októberi levél Koroknáról azt adja izgatottan hírül, hogy Dervis három bégtársával rájuk indult.⁴¹ 1555 júliusában Csányi Ákos úgy értesült, hogy Kászim – ekkor temesvári – pasa és Dervis bég újabb somogyi akciót fontolgat:⁴² a gyakorlatban ez év szeptemberében esett el Kaposvár és Korokna. Egyes kútfők nem említik őt az ostromban résztvettek között,⁴³ mások viszont egyértelműen a jelenléte mellett tanúskodnak.⁴⁴ Így aztán decemberben már azzal büszkélkedett – ugyancsak Pécsett diktált levelében –, hogy a szultán neki adta a két helyet,⁴⁵ míg testvére Babócsát kapta.⁴⁶

De a magyar végeken forgolódva sem feledte a családi fészket, Jagodinát. Amikor Verancsics Antal és kísérete 1555-ben hazatérőben volt a hosszúra nyúlt követjárásból, ismét megálltak itt, amiről így számolt be Hans Dernschwam: „Amikor annak idején, két évvel ezelőtt az ország belseje irányába vonultunk, Dervis bég házában szálltunk meg, mely most teli volt az ő embereivel, ezért aztán a most épülő mecset melletti házban töltöttük az éjszakát. ... Jagoda ... ma ... még csak nem is hasonlítható faluhoz, csak annyiban, hogy Dervis bég török szokás szerint új mecsetet építtet. ... Itt Jagodában a mecset mellett, amelyet most Dervis bég, a pécsi elöljáró az ördög nevében s lelkének üdvösségére emeltet régi lerombolt templomokból és épületekből, nagy vörös márványkövet találtunk, ... máshonnan hozhatták ide, mégpedig onnan, ahol az említett Dervis bég megpillanthatta; ő Pécs elöljárója, és nem sajnál lopni-rabolni, csak hogy neve maradandóvá váljék.”⁴⁷ Egészen pontosan nem állapítható meg tehát a dzsámi-építés megkezdésének ideje, de az bizonnyal 1553. augusztus 5. utánra tehető, hiszen Isztambul felé menet még nem szólt a munkálatokról a jó szemű megfigyelő.

Másfajta kultúrtörténeti érdekessége van Csányi Ákos azon 1556. április 1-jei levelének, amelyben arra kéri Nádasdy Tamást, hogy küldjön Dervis bég diákjának „valami jó kerezténi keniveket”, azzal a hátsó gondolattal, hogy így őt és általa talán főnökét is megnyerhetik.⁴⁸

Hősünk jó ízlésére, pompakedvelésére vet fényt az az adat, amely szerint egy Ferruh nevű vojvoda⁴⁹ szabadon bocsátása ellenében többek között egy 800 aranyat érő sátort is követeltek, „mind udvarával, zékivel; oliant, mint az Dervis bék fő sátora, mikort cházár zemélével hadba vagion.”⁵⁰ Úgy is mondhatnánk, hogy a mohácsi-pécsi mírliva hadisátra zsinórmértékül szolgált a végeken. Mindazonáltal építő tevékenységének nincs nyoma sem a városban, sem a szandzsákban, úgy látszik, ilyen irányú igyekezetét Jagodinára összpontosította.

Röviden érdemes kitérni arra is, hogy Dernschwam szerint Dervis magyarokat telepített Jagodinába. A témára mind odafelé, mind visszaútja során kitért. Az első esetben a miskolci papról emlékezett meg, aki „két szín alatt misézik; kereszteli a magyarokat és prédikál nekik, nős ember.” Közel két évvel később azt emelte ki, hogy „sok magyar – asszonyostul, gyermekestül – a szóban forgó bég hívására Jagodába érkezett. A bég itt is marasztotta őket; mint már említettem, magyar papjuk is van.”⁵¹

A fenti értesülés azon részét, hogy a pécsi alkormányzó embereket küldött a régióba, megerősíti Johann Maria Malvezzi 1551. március 29-én Edirnéből keltezett levele, melyben arról számol be, hogy Rüsztem pasa 45 megláncolt hajdú előtt vezette el őt, akiket nemrég fogtak el Sziget közelében, s akiket Dervis bég irányított ide.⁵² Nem kizárt, hogy utóbb visszahozta s saját területén telepítette le őket. Az egyik,⁵³ bár datálatlan, de – mint látni fogjuk – minden kétséget kizáróan 1560 utáni,⁵⁴ szendrői defterben ugyanis Jagodina kaszaba (kisváros) tárgyalásakor az ő 40 nős és 10 nőtlen fel nem szabadított rabszolgájáról⁵⁵ esik szó.⁵⁶ Uruk halála után egy Jagodina közeli pusztán, Dobranjén jelöltek ki lakhelyet nekik. A számunkra kissé idegen módszerrel készített névsor elemzése után elmondhatjuk: a felsoroltak közül többen egyértelműen magyarok voltak!⁵⁷ Természetesen elképzelhető, hogy ők nem azonosak az 1551-es csoporttal, de a lényegen az sem változtat, ha máskor jöttek.⁵⁸

A vizsgált defter még más alkalommal is szolgál hasonló meglepetéssel: a lefcsei náhijéban⁵⁹ Dosna (?), illetve Banik (?) település után a temesvári mírliva,⁶⁰ Musztafa bég egy-egy csiftlikjének szolgái (bendegán) között is akadunk, ha jóval kisebb számban is, mint az imént, „magyar”-nak nevezett személyekre.⁶¹ Nem néztem át módszeresen a teljes szandzsákösszeírást a benne esetleg előforduló magyarok szempontjából, de ha már ezek az adatok felbukkantak, ide iktattam őket, hisz igen ritkák a hasonló, a Balkánra rabként áttelepített hazánk fiaira vonatkozó konkrét fogódzók.

Tovább követve Dervis bég magyarországi pályafutását, azt látjuk, hogy 1556. április 4-én úgy döntöttek Isztambulban, hogy a korábban szultáni hász-birtokká tett 150 000 akcsényi bevételeiből 50 000 akcsét visszaadnak neki.⁶²

Javadalmainak megújított listája valamikor 1555 novembere után készült. Ekkor 441 190 akcsét szedhetett be évente a pécsi, a szentlőrinci, a szentmártoni, a szekcsői, a harsányi, a siklósi, a görözsgali, a szászi, a sellyei, a baranyavári és a koroknai náhijéban. Ezek mellett volt egy négy tagból álló, 12 000 akcsés birtoka a Szendrői szandzsák lefcsei náhijéjában, mely fölé odaírták: „bárhol is birtokol szandzsákot, számítsák hászaihoz.” (A négy helység egyike maga Jagodina volt 8 668 akcséval, a harmadik pedig Dobranje – „Jagodina mellett” – 332 akcséval,⁶³ azaz éppen az a két település, amely a környékre hozott magyarokkal kapcsolatban szóba került!) A fontosabb településekből övé volt Pécs, Pellérd, Szentlőrinc, Szentmárton, Siklós, Kálmáncsa, Lábad, Szigetvár (!) és Marcal város valamennyi nem kincstári jövedelme. Meg kell jegyeznem, hogy a teljes összegből 146 134 akcse olyan helyekről származott, amelyek adózóképességét csak becslés, illetve elfogadás (azaz Dervis bég beleegyezése) alapján lehetett megállapítani.⁶⁴ Az ilyen, még nem teljesen meghódított régiókban aztán mindig a javadalmazott ügyességén múlott, hogy mennyit tudott beszedni. Esetünkben, persze, Szigetvár is ebbe a kategóriába tartozott, hiszen még távolról sem volt oszmán kézen.

Dervis mohácsi-pécsi bég egyik utolsó javaslatát, melyben a Kaposvár 1555-ös ostromakor vitézkedők számára kiutalt településeknek az illetők szolgálati helyéhez közelebb esőkkel való kicserélését kérte, 1556. november 24-én vették érdemben figyelembe Isztambulban.⁶⁵

Nem sokkal ezután, vélhetően a budai pasa áskálódása következtében, aki az 1556-os szigeti kudarcért részben Dervist tette felelőssé,⁶⁶ 1557. február 4-én született az a portai határozat, melynek értelmében az elég távoli Avlonjába (ma Valona Albániában) kellett volna mennie.⁶⁷ Négy nappal később azonban igazítottak az elgondoláson, s megengedték neki, hogy visszatérjen Szegedre.⁶⁸

Összesen tehát közel 10 évet töltött Dervis bég Pécsett, ami hazai és birodalmi viszonylatban is komoly időtartamnak számít.⁶⁹

Dervis bég Szegedről sem tévesztette teljesen szem elől korábbi „munkahelyét”. Egy alkalommal például arról tájékoztatta az udvart, hogy a legénység kis száma miatt a mohácsi út bezárult, s emiatt a Budai vilájetbe igyekvők kénytelenek a Dunán Tolnánál átkelni.⁷⁰

A különböző forrásokban 1560 augusztusáig,⁷¹ szeptemberéig,⁷² sőt akár októberéig⁷³ kísérhető nyomon régi-új helyén Dervis bég. Ebben a szakaszban többször is elszólította őt a kötelesség saját közigazgatási egységének éléről. Így átmenetileg helyettesítenie kellett a budai beglerbéget. Amikor Tujgun pasa halálhírét⁷⁴ jelentette az udvarnak, egy 1559. június 19-én kézbesítésre átadott (s valószínűleg ugyanazon napon írt) levélben ekként válaszoltak neki:

„Parancs Dervis szegedi szandzsákbégnek: levelet küldve tudattad, hogy Tujgun budai beglerbég elhunyt. Most az említett beglerbégség Rüsztem temesvári beglerbégre – tartson soká szerencséje – ruháztatott. Megparancsoltam, hogy amíg a nevezett megérkezik, a Budai vilájet védelmében és őrzésében egyetlen percet se veszíts, óvakodj, nehogy az ellenség részéről az országot és a tartományt, a rájákat és az alattvalókat kár s ártalom érje; kellően figyelmezz, s különféle szép igyekezetekkel légy.”⁷⁵

A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy Güzeldzse Rüsztemet legalább két nappal korábban nevezték ki Budára, mint arról a Gévay által citált követ értesült.⁷⁶

Valószínű, hogy Dervis ügyvivői munkakörébe tartozott Velidzsán füleki bég szabadon bocsátása, aki egy sikertelen Szikszó elleni akció után Sajókazánál szenvedett 1558 októberében súlyos vereséget Telekessi Imrétől és Bebek Györgytől, minek következtében novemberben leváltották posztjáról.⁷⁷ Istvánffy úgy tudta, hogy Isztambulba ment kegyelmet kérni, s mivel nem járt sikerrel, megmérgezte magát.⁷⁸ Két egymáshoz közeli s ugyancsak 1559. június 19-én postázott mühimme defteri bejegyzés viszont ellentmond ennek: az elsőben magát Velidzsánt értesítik arról, hogy kegyelmet kapott, s Dervis bég fogja kiengedni a börtönből,⁷⁹ a másodikban pedig a szegedi elöljárót utasították egész röviden ugyanerre.⁸⁰ Minthogy azonban később nem találkozunk a nevezett béggel, nem állíthatjuk nyugodt szívvel, hogy időben érkezett számára az amnesztia.
Utóbb a hódoltság öt livájának összeírásával bízták meg Dervist,⁸¹ amihez jó ajánlólevél lehetett korábbi hasonló sikeres simontornyai ténykedése. A központi és területileg is legnagyobb Budai mellett a Hatvani, a Füleki, a Nógrádi és a Szécsényi szandzsák felmérését kellett elvégeznie.⁸² Különösen a határok megvonása terén kellett nagy figyelemmel eljárnia. Így figyelmeztették erre 1559. december 23-án:

„Parancs Dervis szegedi szandzsákbégnek: minthogy a Füleki, Nógrádi és Szécsényi szandzsák – melyek összeírására most parancsot kaptál – határai nem voltak világosak és pontosak, ezért szandzsákbégjeik között állandó viták és ellentétek támadtak. Most megparancsoltam, hogy amikor [rendeletem] megérkezik, [járj a dolognak utána]. Ha az említett szandzsákok határai nem lennének világosak és pontosak, hanem egymásba mosódnának, menj ki a vitatott helyekre, s a szakértők egyetértésével mindenütt jelöljétek ki az alkalmas és megfelelő helyeknél a határokat, majd tegyetek ki egy-egy [határ]jelet. De e dologban légy teljesen igazságos, s óvakodj attól, hogy bárkit zaklatás érjen.”⁸³

Nem fogok most a szóban forgó kérdéskörbe belemenni, csak arra emlékeztetek, hogy például Gyöngyöst 1546-ban mind a Hatvani, mind a Nógrádi livában feltüntették,⁸⁴ azaz Dervis dolga egyáltalán nem volt könnyű, amikor egyértelmű határokat akart meghúzni.⁸⁵

Nehéz világosan látni a tekintetben, hogy a fülekihez hasonlóan⁸⁶ végül letisztázták-e az elkészült és mára csak piszkozatban ránk maradt tahrír-defteriket.⁸⁷ Bárhogy volt is, a várható jövedelmekben főleg a gabona árának növelése révén mutatkozó többletet gondosan kiszámították, s büszkén jelentették is a Portára, ahonnan úgy intézkedtek, hogy a 2 693 947 akcse emelkedést teljes egészében tegyék – arra alkalmas helyekből – kincstári bevétellé.⁸⁸ Ezzel párhuzamosan a tímár-osztás három-négy szandzsákban meg is valósult.⁸⁹ Igaz, nem mindenütt az érdekeltek megelégedésére. Voltak, akik a magyar módit szerették volna követni, s folyamatosan ugyanazon települések jövedelmeit élvezni,⁹⁰ ami persze ellentétben állt a központ érdekeivel és az oszmán alapelvekkel. Egy másik példa arra vet fényt, hogy Dervis a hovatartozás kérdésében sem mindig döntött jól.⁹¹

Ezen nem kis felelősséggel járó munka mellett több török „megye” dzsizje-adójának beszedését is magára vállalta.⁹² Az egész hódoltságon belüli töretlen presztízsét pedig jól mutatja az, hogy az ellenség előli megfutamodással és gyávasággal vádolt korábbi szécsényi bég, Ahmed és a budai mír-i álem, Mahmúd ügyének kivizsgálására is őt kérték fel.⁹³

Kimondottan Szegedet érintő ügy csupán egy mühimme defteri bejegyzésben olvasható. A budai beglerbég közvetítésével Isztambulba juttatott szandzsákbégi előterjesztés nyomán 1560. május 19-én tárgyalt és 22-én útnak indított díván-határozatban jóváhagyták, hogy a várban lévő raktár tetejét keramittal fedjék be, nehogy a benne tárolt hadianyagokat kár érje. Bár a becsült költség a maga 30 000 akcséjával nem tartható túlzottan magasnak, a központ – mint oly sokszor – most is óvott a felesleges költségektől.⁹⁴

Módunk van még bemutatni Dervis bég javadalmainak a Szegedi szandzsákba eső részeit. Ezek végösszege 310 373 akcsét tett ki, amin belül a szegedi náhijéból 116 292, a titeliből 23 681, a bácsiból 43 119, a soltiból 50 930, a zomboriból 26 145, a kalocsaiból pedig – hozzávéve a szandzsákbégnek a teljes livából származó nijábet-jövedelmeit is – 50 206 akcse volt várható. A nagyobb települések közül őt illették Szeged városának nem kincstári adói, illetve Titel kivételével az összes nahije-székhely hasonló típusú bevételei, bár ezek külön-külön elég szerény tételeket képviseltek.⁹⁵ Feltehető, hogy más livából vagy livákból is kapott kiegészítéseket, ugyanis nem valószínű, hogy lefaragtak volna járandóságaiból.

Dervis bég tehát 1560 őszén tűnik el a szemünk elől. Mi történhetett vele? Itt halt meg talán a magyar végeken 60 valahány éves veteránként? Emellett szólna, hogy a szandzsákösszeírások közül többnek csak a fogalmazványa készült el. Vagy éppen kedves Jagodinája felé igyekezve történt vele valami? Az nem valószínű, hogy magán a településen érte a vég, mert akkor ott temették volna el, s ebben az esetben Evlia Cselebi a türbéjéről is megemlékezett volna. Ám sírkápolnáról hallgat, miközben felsorolja a dzsámi melletti szegénykonyhát, fürdőket, karavánszerájokat, üzleteket stb.⁹⁶

Közelebb visz a megoldáshoz az a tény, hogy a fentebb említett szendrői defterben Jagodina egyetlen mohamedán városrészének elnevezése így hangzik: „Az elhunyt Dervis bég nemes dzsámijának mahalléja.” Ugyancsak megboldogultnak mondják, midőn szolgáinak felsorolásához kezdenek, csakúgy mint amikor adóikat részletezik, illetve áttelepítésükről szólnak.⁹⁷ Ha ismernénk e defter készítési idejét, minden gondunk megoldódna. Csakhogy bármennyire is igyekeztem valami biztos pontot találni, a jó szerencse ezúttal cserben hagyott. Egy kétségtelennek tűnik: minthogy az 1560-1561-es szegedi tímár-defteriben Dervis még aktív bégként szerepel, a szendrői felmérés vagy annak kezünkben lévő másolata csakis ez után keletkezhetett. A sátrát érintő 1561. augusztusi, fentebb idézett utalás látszólag kijjebb tolja életének lehetséges tartamát, ám nem zárhatjuk ki, hogy a szóban forgó levelet Dervis elhalálozása után vetették papírra.

Azt is meg kell jegyeznem, hogy éppen az 1560 utáni néhány évből maradt fenn – rejtélyes módon – viszonylag kevés adat az oszmán kancellária máskor oly gazdag terméséből. Így nincs hol keresni a Dervis bég esetleges kegyvesztésére vagy leváltására utaló döntés nyomát. Ami vitathatatlan: a következő, 1564-1565-ből való mühimme defteriben egyetlen Dervis nevű főtisztviselőt sem találunk.⁹⁸ S bár ez sem abszolút érv amellett, hogy az egykori szegedi bég 1560-1561 és 1564 augusztusa között eltávozott az élők sorából, pillanatnyilag – s főleg a szendrői defter tanúsága fényében – mégis ez tűnik a legésszerűbb feltételezésnek.⁹⁹
Reményem szerint a fentiekből annyi világossá vált, hogy az oszmán levéltári források segítségével a vártnál jelentősen pontosabban határozhatók meg a magasabb rangú vezetők életútjának főbb állomásai.¹⁰⁰