Van Isten?

Egy ateista és egy teista filozófus vitája

Finta Szilvia 2013. 11. 22. (XVII/47)

2013. november 15., péntek este. Tömegek tolonganak egy nyolcvan-fős előadó ajtajában, egyre többen érkeznek. A vezetőség végül úgy dönt, nagyobb terembe költözünk. Így a Sophianum épületének óriási előadója telik meg, csurig.

Az angolszász világban a hatvanas évek végétől élénkült meg a kereslet az ilyesfajta disputákra. Az ötvenes években ugyanis egy nagy ateista hullám kezdte leuralni a filozófiai világot, s az Istenben hívő tudósok részéről ez éles ellenreakciót váltott ki.

Magyarországon némi késéssel, a kilencvenes évektől kezdődtek az Isten létével kapcsolatos viták. Ezúttal Mezei Balázs filozófus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Filozófia tanszékének vezetője és Szalai Miklós történész, ateista filozófus, az ELTE Bölcsészettudományi Karának oktatója száll vitába egymással. A csörtét Bakos Gergely, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Filozófia Tanszékének vezetője moderálja.

A játékszabályok a következők: a vitázó felek elfogadják az igazság megismerhetőségét, a logikát, s a modern tudományt mint az igazság felfedezésének egyik jogosultját. A tíz-tíz perces bevezetést másfél órás párbeszéd követi, végül húsz perc jut a közönségkérdésekre.

Mezei Balázs filozófusként nyilatkozik, a katolikus felfogás ugyanis Isten létét egyértelműen állítja mind teológiai dogmatikájában, mind filozófiai állásfoglalásaiban. A dogmatika az ésszerű gondolkodást szabadon hagyja. A filozófus az előadás címének – gyakorlatlan fül számára elsőre komoly erőpróbát jelentő – egzisztencialista-fenomenológiai elemzésébe kezd. Először azt firtatja, mit jelent „vanni”, majd az Isten szó elemzésével folytatja kontinentális filozófiai hagyományba illő eszmefuttatását. Bevezetőjét kérdéssel zárja: a fentiek fényében vajon értjük a „Van Isten?” kérdés szavait, s egyáltalán magát a kérdést?

Szalai Miklós az angolszász analitikus iskola módszereit, a filozófiában kevésbé járatosak számára is könnyebben érthető stílust követi. Beszédét két elhatárolódással kezdi. Először is, hogy nem tartozik azon ateisták közé, akik a vallásos gondolkodásról agresszív, vulgáris retorikával beszélnek – mint például Richard Dawkins –, a vallás kulturális és irodalmi értékeit nagyra becsüli. Továbbá a három monoteista vallás istenérve ellen szeretne érvelni, nem pedig más teremtő vagy kormányzó lény ellen.

Három induktív ateista érvet fejt ki: (1) Ha létezne Isten, azaz lenne egy mindenható, mindentudó és jóságos lény, nem engedné meg az emberek szenvedését. A szenvedés halálhoz vezet, vagy olyan élethez, amelyben kétségessé válik, hogy jó volt-e egyáltalán megszületni. Valószínűtlen, hogy minden rossz mögött van valami jó. A túlvilág léte a hétköznapi és természettudományos ismeretek alapján nem állítható. Egy olyan Isten léte, aki direkt elzárja a túlvilágot az ember elől, nem valószínű.

(2) Ha volna Isten, akkor ésszerűen elvárható volna tőle, hogy az emberek tudomására hozza létét. Sok ember van, aki nem hisz; olyan is, aki vizsgálta a kérdést, s arra jutott, hogy Isten nem létezik; és olyan is, aki szeretne hinni, de nem tud. A kérdést nem oldja meg a teológusok azon válasza, hogy azért nem teszi teljesen nyilvánvalóvá létét, hogy az embereknek választási szabadságot adjon, mert sok ember számára a választás lehetősége nem is adott. Más szóval: ez a szabadság megéri-e azt az árat, hogy az ember elessen a kérdés végső céljától? Ha Isten szabadságot akart nekünk adni, azt úgy is megtehette volna, hogy létezése evidencia. Hiszen az embereknek akkor is módjában áll, hogy válasszanak: az alkoholizmus káros voltáról mindenki tud, mégis egy bizonyos számú ember alkoholista lesz.

(3) Nézzük meg az univerzum objektumait: azt láthatjuk, hogy a komplex objektumok nagyobb része nem teremtés útján jött létre. Valószínűbb tehát, hogy az univerzum sem teremtés útján jött létre. Ami a világban létrejött, azt testtel rendelkező lény hozta létre. Az univerzum létrejöttében nem vehetett részt egy hagyományos értelemben vett Isten, aki testetlen lény.

Szalai Miklós ezek után arról szól néhány szót, hogy milyen következményei vannak az ateizmusnak az ember életére nézve. Ateistaként is lehet hinni az objektív morálban, az objektív értékekben, lehetséges átgondoltan etikus, s magasabb értékekért élő embernek lenni. Ez utóbbi lenne az ateista élet értelme.

Mezei Balázs veszi át a szót, a rossz problematikájára reagál. Különbséget tesz a historikus rossz és a radikális rossz között, amely minden rossz forrása. A historikus rossz – például a 20. század szörnyűségei – ugyanis kiváltja a jónak egy olyan reakcióját, melyre korábban nem volt példa. Auschwitzra hivatkozik, ortodox zsidó szerzőkre, akik szerint még a rossznak ilyen extrém formája sem cáfolja Isten létét, hiszen jó jött belőle létre, szerintük például az Izraeli Állam. Szalai Miklós visszavág, szintén ortodox zsidó szerzőkre hivatkozik, akik szerint Auschwitzcal Isten pont az ateista cionistákat akarta megbüntetni a leendő Izrael miatt. Majd megjegyzi, hogy valójában nem a 20. század eseményei jelentik a rossz legproblematikusabb részét, hiszen az ilyesfajta rosszak csodálatos heroikus tetteket hoznak létre. A morális rosszal nincs olyan nagy probléma, hiszen Isten adhatott szabadságot a rossz elkövetésére. A baj a több évezredes rosszal, a természeti rosszal, az állatokban lévő rosszal van.

Bakos Gergely ragadja magához a szót, s az emberi szenvedés problematikájára reagálva megjegyzi: az emberek évezredekig éltek komoly szenvedések közepette, mégis jobban hittek Istenben, mint mi. Mezei Balázs pedig hozzáteszi: a rossz, a szenvedés tapasztalása nem oltja ki bennünk az élet akarását, s ez is érv Isten léte mellett.

Bakos Gergelytől kérdés érkezik: miért is fontos az istenkérdés egyáltalán egy ateista és egy teista filozófus számára? Elsőként Szalai Miklós kap szót: a modern társadalomnak kezelnie kell a hívők és a nem hívők együttélését, hiszen a vallásos emberek különböző dolgokat tesznek a hitük sugallatára, például nekirohannak a WTC-nek. A cél az együttélés kérdésének a megoldása, mindeközben azonban az is átgondolásra kerül, hogy kinek van igaza. Ha ugyanis Isten nem létezik, akkor nincs túlvilági lét, s máshogy kell élnünk az életünket.

Mezei Balázs megjegyzi, lehetnek különböző érvek, amik gyengítik Isten valóságának hihetőségét, de nem semmisítik meg azt, majd visszatér Szalai Miklós Isten rejtettségével kapcsolatos érvére. Egy felmérésre utal, mely kimutatja, az Istenben hívők aránya a társadalomban nagyon magas, míg az ateistáké elenyésző. A statisztikák tehát nem támasztják alá Isten rejtőzködő voltát. Az univerzummal kapcsolatos ateista érvre reflektálva pedig hozzáteszi: az, hogy van racionalitás, s az univerzum valamiféle struktúrát mutat, inkább egy teista következtetést valószínűsít.

Szalai Miklós a statisztikákat vitatja, amelyek más eredményt mutatnának egy Istenben soha nem hívő, kannibalista társadalomban.

Mezei Balázs szerint megengedhető hipotézis, hogy van egy végső intelligencia, vagy egy világformáló ágens. Kurt Gödelnek, a matematika forradalmasítójának modális logikán alapuló istenérvét például éppen tavaly egy komputerprogram segítségével azonosították, s megállapították érvényességét.

Mezei Balázs az ateizmus hasznára vonatkozó kérdésre reagálva kifejti, a 18. század második felétől fokozatosan előtérbe kerülő ateizmus arra késztette a komoly gondolkodókat, hogy felülvizsgálják Isten létére vonatkozó korábbi elképzeléseiket. Kant például megcáfolta a hagyományos istenérveket, majd morális alapon álló, máig érvényes istenbizonyítást hozott létre. Antony Flew a hetvenes, nyolcvanas években militáns ateista volt. Alvin Plantingával, Richard Swinburne-nel folytatott vitáiban folyamatosan revideálta ateizmusát, 2007-ben pedig, halála előtt megjelent utolsó könyvében leírta, hogy miért is tartja valószínűbbnek Isten létét, mint nemlétét.

Szalai Miklós a teizmus hasznát abban látja, hogy az a reális életen túli jóra, a végső értékekre irányítja az emberek figyelmét, hiszen jobb Párizsban egy katedrálist felkeresni, mintsem egy bordélyházat.

Bakos Gergely az érvekre visszatérve Karl Jaspersre hivatkozik: semmi baj azzal, ha egy istenérvet megsemmisítenek, hiszen nem az lett ezzel bebizonyítva, hogy Isten nem létezik, hanem az, hogy bizonyos istenérvek nem működnek. Majd felteszi a kérdést: Vajon az érveken múlik a hit?

Szalai Miklós szerint igen: az ember mérlegeli az érveket, és dönt. Ugyanis a racionális magatartás az ember részéről az, hogy minél kevesebb dologban higgyen nem racionális módon.

Mezei Balázs szerint, bár az érveknek a tudományos kultúrában nagy szerepe van, ezek jelentőségét határok között kell tartani. Plantinga szerint az a fajta racionalista megközelítés, mely a minimumra akarja szorítani azon hitek körét, melyeket bizonyítás nélkül fogadunk el, nagyon kevés sikerrel kecsegtet. Az Istenbe vetett hit alapvető hivés, az emberi természet normális funkciójához tartozik, ugyanúgy, mint a látás.

Szalai Miklós egy közönségkérdésre reagálva visszatér az érvelésekre: a tudományos kutatások arra az elvre épülnek, hogy a fizikai jelenségeket fizikai okokkal kell magyaráznunk. Egy analitikus filozófust idéz: ha London felett mindig úgy rendeződnének a csillagok, hogy azt írnák ki: „Dicsérjétek az Urat minden teremtményei!”, akkor hinne. Mezei Balázs reflektál: a régi ember úgy gondolta, hogy a csillagok úgy vannak elrendezve, hogy ezt lehet kiolvasni belőlük, csak meg kell tanulni olvasni.

Az óriási érdeklődésre számot tartó vitáról a két különböző világot és érvelési stílust képviselő felek baráti kézfogással távoznak.

Istenérvek – a teljesség igénye nélkül

Az istenérv Isten létét belátó, racionális kényszerítő erővel bíró érv, vagy olyan valószínűségi állítás, mely alapján Isten léte valószínűbb, mint nemléte. Néhány a sok közül:
Isten „az, aminél semmi nagyobb nem gondolható el”. Lehetetlen, hogy „az, aminél semmi nagyobb nem gondolható el”, csak fogalmi síkon létezzék, hiszen akkor nem ő volna „az, aminél semmi nagyobb nem gondolható el”. Isten szükségszerűen létezik, hiszen nemléte elgondolhatatlan. (Canterburyi Szent Anzelm, ontológiai istenérv)

„[…] ha jobban odafigyelek, nyilvánvalóvá válik, hogy Isten lénye­gétől éppoly kevéssé tudom elválasztani létezését, mint a háromszög lényegétől azt, hogy három szögének összege két derékszöggel egyenlő, vagy mint a hegy ideájától a völgy ideáját: és így éppen annyira ellentmondásos elgondolni egy Istent (azaz egy abszolút tökéletes lényt), akiből hiányzik az egzisztencia (azaz akiből egy bizonyos tökéletesség hiányzik), mint egy hegyet, amelyhez nem tartozik völgy […]” (René Descartes, ontológiai istenérv)

A mi világunk is csak egy lehetséges világ. Van egy olyan lehetséges világ, amelyben létezik egy maximális nagysággal rendelkező lény. Egy lény csak akkor rendelkezik a maximális nagysággal, ha az összes világban létezik. A „maximális nagysággal rendelkezik” tulajdonság maga után vonja a „maximális kiválóságokkal rendelkezik az összes világban” tulajdonságot. Ez a maximális kiválóság pedig mindentudással, mindenhatósággal és erkölcsi tökéletességgel jár. (Alvin Plantinga, modális logikai érv)

A világban mindennek oka van. Az okok láncolatának kezdeténél kell lennie egy Első Oknak – ez Isten. (kozmológiai istenérv)

A világban értelmes rend van. Ez nem lehet a véletlen műve, csak értelmes terv eredménye. A terv csak egy értelmes Tervezőtől eredhet. Az univerzumot tehát egy értelmes Tervező alkotta. (megtervezettségi érv) Istenben hinni annyi, mint fogadni. Ha Isten létezik, a hívő ember jutalma az örök élet. Ha Isten nem létezik, a hívő egy rövid élet korlátozott örömeit veszítheti csupán. Még ha Isten létének valószínűsége a nullához közelít is, akkor is jobban megéri hinni, hiszen matematikailag a végtelen minden véges százaléka végtelen. (Blaise Pascal fogadása)

A világban minden mozgásban van. Semmi nem képes mozgásban lenni anélkül, hogy valami tőle különböző ne mozgatná azt. Ezt ismét mozgatnia kell másvalakinek, és így tovább. A sorozat azonban nem folytatódhat a végtelenségig, „szükséges tehát eljutnunk egy első mozgatóhoz, amelyet semmi sem mozgat: s ezen mindenki Istent érti”. (Aquinói Szent Tamás, „első mozgató” érv) Isten a legjobb, legátfogóbb, legegyszerűbb, legvalószínűbb magyarázata mindennek. (Richard Swinburne, valószínűségszámítással dolgozó érv)

HETEK http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201311/van_isten