Borsa Gedeon

Általános nyomdászattörténet XVI. század

A régi nyomtatványokkal való foglalkozás során bizonyos korcsoportok alakultak ki. A legelső ezek közül az ősnyomtatványokat foglalja magában, amelyeknek felső időhatára 1500. december 31. A további időkörök már nem ilyen egységesek. Voltak, sőt ma is vannak munkák, amelyek az 1501-1520 közötti évek nyomdászait, ill. nyomtatványait tárgyalják (Proctor, Isaac, Norton). 1526-tal, ill. 1536-tal zárta anyagát a 18. század végének nagy bibliográfusa, Georg Wolfgang Panzer. Az 1501-1540 közötti németalföldi kiadványokat külön dolgozták fel (Nijhoff Kronenberg). 1550-nel bezárólag kezelik egyes könyvtárak különgyűjteményben régi nyomtatványaikat (pl. az ELTE Könyvtára).

Mégis a legelterjedtebb és mind jobban általánosan elfogadott gyakorlat egységes egészként kezeli a 16. század nyomdatermését 1502. január 1-től 1600. december 31-ig bezárólag. Így gondozza anyagát egyre több könyvtár is (pl. Országos Széchényi Könyvtár). E szempont szerint jelenik meg újabban mind több gyűjtemény katalógusa, ill. állítanak össze különböző szempontú (nyomdász, műhely, család, város, tartomány stb. szerinti) bibliográfiát.

A 16. századi könyvnyomdászat gazdasági mozgatóerői mellett rendkívül jelentősek a szellemi rugók. A kifejlődő reneszánsz kitűnő publikációs lehetőséget talált benne: a klasszikus auktorok számtalan műve vált így általánosan hozzáférhetővé. De maguk a reneszánsz szerzők munkái is - a korábbi igen korlátozott lehetőséggel szemben - nyomtatott formában széles körben elterjedhettek. A szellemi áramlatok másik, hatásában ha lehet még jelentősebb síkja a reformáció volt. Ennek kibontakozása és viharos elterjedése az olcsó röplapokat előállító nyomdászat nélkül szinte elképzelhetetlen lett volna. Az ősnyomdászat még többnyire helyi jelentőségű és esetleges hatásával ellentétben, tehát a 16. században a nyomdászat az élet minden területén annak szerves részévé vált, amellyel számolni kellett és számoltak is.

A nyomdászat gyors terjedése a 16. században tovább folytatódott. Ennek során Európa újabb országaiba is eljutott a "mesterséges írás művészete": így Lettországba (Riga 1588), Izlandba (Hólar 1534) stb. A cirillbetűs műhelyek egyrészt a Balkán-félszigeten (Románia 1508 Tîrgovişte, Szerbia 1520 Gorazde, Albánia 1563 Shkoder), másrészt Kelet-Európában (Litvánia 1525 Vilnius, Oroszország 1564 Moszkva) terjedtek el új területen. A héber betűkkel szinte az egész Földközi-tenger környékén nyomtattak. Így Görögország (Szaloniki 1512) és Törökország (Isztambul 1503) mellett Afrikában és Ázsiában is feltűntek az első műhelyek: Marokkóban (Fez 1521), Egyiptomban (Kairó 1557) és Izraelben (Safed 1577). Így áttérve már az Európán kívüli területekre, itt külön csoportot alkotnak a jezsuita misszionáriusok műhelyei, amelyek nem kis részben a helyi lakosság nyelvén és betűivel készült kiadványokat állítottak elő: először Indiában (Goa 1556), majd Kínában (Macao 1588) és Japánban (Katsusa 1590). (Érdekes, hogy a Fülöp-szigeteken először, 1593-ban Manilában táblanyomat formában készültek a könyvek és csak 1602-től öntött fémbetűkkel.) De az Újvilágból sem hiányoztak már a 16. században sem a könyvnyomdák: az elsőt - viszonylag korán - 1533-ban alapították Mexikóban, majd 1584-ben a dél-amerikai Peru fővárosában, Limában.

Mennyiségben és minőségben egyaránt azonban a legjelentősebb nyomdai teljesítményt természetesen továbbra is azokban az országokban érték el, ahol az már a 15. században megtelepült. Számszerűen - érdekes módon - sem Németország, az új találmány szülőországa, sem Itália, ahol az először a leglátványosabban fejlődött, hanem Franciaország vezet. Itt közel kétszáz városban mintegy két és félezer nyomdász, ill. kiadó tevékenykedett a 16. században. Kiemelkedő szerepe volt Párizsnak és Lyonnak, ahol nem kevesebb, mint közel ezer, ill. ötszáz műhely működött. Ezek termése kb. 40.000, ill. 20.000 különböző kiadvány a 16. század folyamán. (Hogy ez milyen nagy szám, kiderül abból, hogy egész Magyarországon ebben az időben harminc helységben ötven nyomdász összesen csak mintegy 850 nyomtatványt állított elő.) Mennyiségben Olaszország következik, ahol mintegy másfélszáz városban mintegy kétezer nyomdász, ill. kiadó működött ebben a században. Itt Velence emelkedik ki közel ezer műhelyével. Németország több mint kétszáz városában a nem egész kétezer nyomdász, ill. kiadó sokkal arányosabban oszlott meg, mint Franciaországban vagy Itáliában, hiszen a legnagyobbakban (Köln, Nürnberg stb.) sem érte el a cégek száma a százötvenet. E három, kimagaslóan legjelentősebb ország után három további állam alkotja a következő kategóriát a nyomdászok, ill. a kiadók száma alapján: Németalföld (a mai Belgium és Hollandia) több mint ezer, Spanyolország kb. 800 és Anglia kb. 500. Ezek között Angliában London (kb. 400) különösen és Németalföldön pedig Antwerpen (kb. 350) magaslik ki. Svájc kb. 250 (Genf vezetésével), Cseh- és Morvaország, Lengyelország, ill. Portugália több mint száz műhelye után még sok más állam következik a sorban egyre kevesebb város, mind kevesebb műhelyével.

Összefoglalva a fentieket, elmondható, hogy a 16. században négy világrész kb. 900 városában mintegy 12.000 nyomdász, ill. kiadó tevékenységéről van ma tudomásunk. A nyomtatványok száma - igen óvatos becslés szerint is - félmillióra tehető, amelyekből ma világszerte közgyűjteményekben igen elnagyolt számmal kifejezve mintegy tízmillió példányt őriznek.

A fenti óriási számok közül egy-egy nyomdászt kiemelni roppant nehéz, hiszen minden említett névhez tucatnyi, jelentőségében azt megközelítő más személyt lehetne - gyakran nem is alaptalanul - hiányolni. A hazai gyűjteményekben kiadványaikkal jól képviselt legkiemelkedőbb nyomdákról - az önkényes értékelés hangsúlyozott veszélyével - dióhéjban az alábbiakban lehet beszámolni.

Németország nyomdászatára különösen nagy hatással volt a lutheri reformáció. Néhány város kivételével (pl. Köln) szinte mindenhol ebben a szellemben jelentették meg a könyveket a század húszas-harmincas éveitől kezdve. Több más országgal ellentétben itt egyetlen város vagy család sem emelkedett ki rendkívüli módon a többiek közül. Wittengergben, Luther városában Johann Grunenberg és az ifjabb Melchior Lotter után Hans Lufft volt a legfontosabb nyomdász, aki a nevezetes Luther-féle bibliát is nyomtatta (ötven év alatt 100.000 példányban). Nürnbergben Anton Koberger műhelye 24 sajtóval a 15. század végén az akkori világ legnagyobb nyomdája volt. Később Hieronymus Höltzel és Friedrich Peypus tartozott a jelentősebbek közé. Augsburg kiemelkedő nyomdásza Hans Schönsperger volt három generáción át ugyanezzel a névvel. Bázel a humanista, igényes tudományos kiadványok városa volt, ahol előbb Johannes Frobenius, majd Johannes Oporinus készítette Erasmustól Vesaliusig a legjelentősebb szerzők munkáit. Fontos volt itt még a Petri család tevékenysége is. Lipcse vezető nyomdásza az idősebb Melchior Lotter, Nikolaus Wolrab és Valentin Bapst volt. A másik nagy vásárváros, Frankfurt a. M. különösen a század utolsó évtizedeiben került vezető pozícióba, elsősorban Christian Egenolff, a hugenotta Wechel család és Sigismund Feyerabend tevékenysége nyomán. Hieronymus Commelinus Heidelbergben a klasszikus auktorok kiváló kiadásaival tűnt ki, míg Johann Grüninger Strassburgban a szöveg és az illusztráció harmonikus illesztésével. A legtermékenyebb kölni nyomdász Johann Gymnich volt.

Itáliában a nyomdászatban vezető Velence városában a Manuzio családot, és azon belül is az idősebb Aldót kell kiemelni. Az ő műhelyében készült az első kurzív betűs kiadvány 1501-ben. A nyomda termékei, az ún. aldinák mind a szöveg gondozottságában, mind a nyomdai kiállítás szépségében vezető helyet vívtak ki. Egy másik család, a Giunta már több városban és különösen a liturgikus nyomtatványok előállításában ért el nagy sikereket. Mennyiségi téren egy személy is kiemelkedett még itt Velencében: Gabriele Giolito de'Ferrari. Sok száz kiadványa két nagy csoportba osztható, amely egyben a 16. századi itáliai nyomdászat alakulására általában is jellemző. Úgy 1560 táján főként a reneszánsz szerzőinek munkáit jelentette meg, majd ettől kezdve, a tridenti zsinat hatására sorait újjászervező katolikus egyházat szolgálta elsősorban nyomtatványaival.

Franciaországban az Estienne család az, amelyik kimagaslik a többiek közül. A legidősebb Henri, a nyomdászdinasztia megalapítója egyben jeles humanista is. Ez a körülmény is jellemző a 16. századi nyomdászatra, amelyet csak részben tekintettek iparos tevékenységnek, sok esetben inkább tudományos és művészeti alkotómunkának. A család rokonságban állt két másik jelentős párizsi nyomdásszal, Jodocus Badius Ascensiusszal, ill. Michel Vascosannal. Az idősebb Henri három fia (id. François, id. Robert és Charles) is jelentős nyomdász volt. Közülük idősebb Robert protestáns meggyőződésből áttelepült Genfbe, Calvin városában. A másik legjelentősebb franciaországi nyomdahelyen, Lyonban két német származású család tevékenysége emelhető ki: Trechsel és Gryphius. Németalföld jelentősége különösen a század második felében növekedett a nyomdászat terén, hogy azután a 17. században szinte annak központjává váljék. A francia származású Christophe Plantin, ill. utódai emelendők itt ki. Az antwerpeni műhely mellé - a terület vallási megoszlása során - Leydenben filiálé létesült, amelyet azután egyik veje, Franz van Ravelingen (Raphalengius) vett át. Az antwerpeni székházat Plantin halála után másik veje, Paul Moerentorf (Moretus) vezette. E család birtokában maradt azután évszázadokon át, ma azután a világ legnevezetesebb nyomdatörténeti múzeuma.

Bennünket, magyarokat természetesen különösképpen érdekelhet a szomszédos országok, ill. tartományok 16. századi nyomdászata. Ezek közül is elsők a társországok: Horvátország és Szlavónia. A két 15. századi műhely (Kosinj 1483 és Zeng [Senj] 1494) után 1527-ben Zágráb (Zagreb), majd 1530-ban Fiume (Rijeka) falai között kezdett könyvsajtó dolgozni. Területileg és nyomdász szempontjából egyaránt legközelebb áll hozzánk Varas (Varasdin) városában Joannes Manlius nyomdája 1586-1587-ben. Mind itt, mind a fentiekben felsorolt többi nyomdahelyen a műhelyek kérész-életűek voltak: általában csak egy-két évig működtek.

Manlius személye átvezet a következő szomszédhoz, Krajna fővárosába, Ljubljanába (Laibach), ahol ő 1575 és 1580 között dolgozott. Stájerország fővárosában, Grácban 1559-től folyamatosan dolgozott könyvsajtó, sőt 1563 és 1599 között két műhelyben is. Georg Widmanstetter 1586-tól vezette az egyiket, amelyet azután utódai még a 19. században is magukénak mondhattak. Alsó-Ausztriában már 1501-ben működött egy névtelen nyomdász Schrattenthalban. A legliberálisabb Habsburg uralkodó, II. Miksa császár idejében, 1570-ben a Duna mentén fekvő Steinben az alsó-ausztriai rendek protestáns nyomdát rendeztek be, amelyet a következő évben a nem messze fekvő Rosenburg am Kampba költöztettek át. A nyolcvanas évek elején pedig Wildberg bei Hornban létesült újabb protestáns műhely. Mindkettő igen korlátozottan tevékenykedett. Bécsújhelyből (Wienerneustadt) csupán egyetlen 16. századi kiadvány ismeretes 1582-ből. Kimagasló szerepet játszott a fentiekkel szemben a magyar nyelvű nyomdászat szempontjából Bécs (Wien), ahol már a 15. században meghonosodott Gutenberg találmánya. A 16. században 36 műhely dolgozott itt. Ezek közül számunkra különösen azok fontosak, ahol magyar nyelvű nyomtatványok is készültek: Johann Singriener sen. 1536-1538 (3), Agid Adler 1550 (2), Johann Singriener jun. 1554-1561 (3), Raphael Hoffhalter 1557-1562 (6), Philipp Püdninger 1568 (1), Kaspar Stainhofer 1678-1674 (6), Blasius Eber (1), Michael Apffel 1577-1582 (6). Összesen tehát 28 magyar nyelvű nyomtatvány készült Bécsben a 16. század folyamán a felsorolt nyolc műhelyben.

Cseh- és Morvaországban már a 15. században hat városban nyomtattak, ezek közül Prága (Praha) városa az, ahol 1487-től mindig működött könyvsajtó. Jelentőségét jól mutatja, hogy a 16. századból több mint félszáz műhely ismeretes. Ezek közül Michael Peterle 1584-ben készített egy magyar nyelvű kiadványt. Prágán kívül még közel 50 további helységben tevékenykedett nyomda Cseh- és Morvaországban a 16. század folyamán, de jelentőségük a fővároséval nem mérhető.

Lengyelország mintegy tucatnyi városában nyomtattak a században, de magyar szempontból Krakkó (Kraków) a legfontosabb. Itt már 1473 végén, tehát rögtön Budát követően alapítottak nyomdát, de folyamatosan csak 1503-tól dolgozott összesen húsz műhelyben sajtó e városban. Miután Magyarországon csak 1550-től nyomtattak folyamatosan magyar nyelven, az ezt megelőző időben ezeket - Bécsen kívül - elsősorban itt, Krakkóban készítette Hieronymus Vietor 1527-1546 (20), majd özvegye 1547-1549 (4). De a század második felében is jelentek meg itt magyar nyelvű művek, ha már nem is olyan nagy számban, mint korábban: Lazarz Andrysowic 1550-1559 (3), Maciej Wirzbieta 1572-1580 (3) és Andrzej Piotrkowczyk 1585 (1). Krakkóban tehát a 16. században összesen 31 magyar nyelvű nyomtatvány készült öt nyomdásszal.

A román fejedelemségek területén kizárólag cirillbetűs nyomdák dolgoztak. Először Tîrgoviştében 1508-ban alakult ilyen műhely, amely 1512-ig működött. 1545-1547 közötti tevékenység után 1558-ban Coresi nyomtatott e városban, aki előtte és utána Brassóban dolgozott. Legújabban derült fény arra, hogy 1582-ben Bukarest (Bucureşti) egyik kolostorában készült el hosszú évek munkájával az az ó-egyházi szláv nyelvű evangeliarium, amelyet brassói papírjai alapján korábban erdélyi nyomtatványnak tartottak.

Ugyancsak az orthodoxia szolgálatában állt az a féltucatnyi, zömmel kolostori nyomda, amely a mai Szerbia területén dolgozott a 16. században. Ezek közül Magyarországhoz legközelebb Belgrádban (Beograd) működött könyvsajtó 1552-ben.

Igen röviden áttekintve a 16. század nyomdászattörténetét, szólnunk kell valamit ezek könyvtári feltárásáról is. Az ősnyomtatványok módszeres feldolgozása világszerte már meglehetősen előrehaladott állapotban van. Miután már publikálták a 15. századi kiadványokat, igen sok gyűjteményben hozzáláttak a 16. századi nyomtatványok feldolgozásához. Ennek során valóban rendkívül változatos és mozgalmas kornak termékei kerülnek egyre inkább az érdeklődés előterébe.

Hasonló a helyzet hazánkban is, miután az ősnyomtatványok számbavétele és publikálása megtörtént (Catalogus incunabulorum quae in bibliothecis publicis Hungariae asservantur. Bp. 1970). Eszerint 56 közgyűjteményben 3550 mű 7107 példányát őrzik Magyarországon. (Ezek az adatok lényeges módosulásnak már nem nagyon vannak kitéve, hiszen az újonnan előkerülő ősnyomtatványok száma évenként a tucatot sem éri el.) A tudományos kutatás további forrásainak feltárása céljából a Magyar Tudományos Akadémia - a Könyvtörténeti Munkabizottság javaslata alapján - határozatot hozott, hogy el kell készíteni a hazai közgyűjteményekben található 16. századi nyomtatványok katalógusát.

Ennek alapján az országos katalógusra vonatkozó előkészítő munkálatok megindultak. Előzetes becslések szerint Magyarországon ilyen kiadványokból legalább 3-400 gyűjteményben (könyvtár, levéltár és múzeum) összesen mintegy 70-80.000 példányt őriznek. Ebből a nagy számból is látható, hogy e vállalkozás mérete mintegy tízszerese az ősnyomtatványokénak. További, igen súlyosbító körülmény, hogy míg a 15. századi nyomtatványok pontos leírása a gazdag szakirodalomban csaknem minden esetben rendelkezésre áll, így elegendő az azokra történő hivatkozás, a 16. századi kiadványokra vonatkozó publikációk viszonylag sokkal kevesebb adatot tartalmaznak. Ez érthető, hiszen a legutóbbi évtizedekig a régi nyomtatványokkal végzett munka zömét az ősnyomtatványok kötötték le. A 16. századi kiadványok feltárása ezzel szemben szinte csak mostanában került világszerte az érdeklődés középpontjába. De nemcsak az a gond, hogy viszonylag kevés e korból származó nyomtatvány és ráadásul igen szétszórtan nyert publikálást, hanem az is, hogy az ősnyomtatványoktól eltérően a feltárás, leírás formája sem alakult még ki nemzetközi szinten. Hogy ez milyen gondot okoz, arra itt csak egy-két példával kívánunk utalni.

A katalógusok többsége szerkezetében a szerzők nevére épül, ezért ezek egységes alakja igen fontos. Sajnos ezen a téren a legszélesebb skálájú eltérés tapasztalható: elég, ha a szentek és uralkodók nevének egymástól igen eltérő formáira gondolunk. Hasonló gond a szerző nélküli művek rendszavának meghatározása. Nagy probléma a leírás mélységének megválasztása, hiszen egyetlen felesleges betű több tízezerszeresen már óriási, hiábavaló munkát jelent. Ugyanakkor az elégtelen leírás sokszor nem teszi lehetővé több különböző kiadás egymástól történő elhatárolását, ill. az azonosítását. A hiányzó impresszumadatok (a megjelenés helye, ideje és nyomdásza) kiegészítése ugyancsak rendkívül nehéz feladat, pedig erre viszonylag igen sok műnél (kb. a kiadványok egyharmadánál) szükség van. Az ősnyomtatványoknál e század elején a bennük használt betűtípusokról pontos és részletes repertórium készült, amelynek segítségével majd minden esetben megnyugtató módon megállapíthatók a nyomtatás hiányzó adatai. Hasonló repertórium elkészítése a 16. századból méretei miatt már csak számítógéppel képzelhető el, de ennek megvalósítására konkrét lépések még nem történtek.

A hazai gyűjteményekben őrzött 16. századi nyomtatványok országos katalógusát méretei miatt sajnos szinte lehetetlen egyetlen kötetben, illetve betűrendben publikálni. Az ilyen igény időben is rendkívül elodázná a publikációt, hiszen reálisan számolva sok-sok év szükséges az összes hazai gyűjtemény ilyen jellegű állományának feldolgozására. Reálisabbnak látszik ehelyett inkább kb. tízezres nagyságrendű kötetekben megjelentetni a legnagyobb könyvtárak, ill. gyűjteménycsoportok állományát. Az Országos Széchényi Könyvtár és az ELTE Könyvtára 16. századi nyomtatványainak ismertetése megtöltene egy-egy önálló kötetet.

A magyarországi egyházi gyűjtemények könyvértékeinek számbavétele már részben befejeződött, részben még folyik. Ennek egyik kategóriáját képezik a 16. századi nyomtatványok. Nagyon fontos tehát, hogy ezek kikeresése és bejelentése a legnagyobb gonddal és lehetőleg mielőbb megtörténjék. Az Országos Széchényi Könyvtárban 1973 elejével külön, önálló munkakört alakítottak az egyházi gyűjtemények könyvértékeinek a tudományos kutatás céljait szolgáló országos szintű nyilvántartásba vételére. Ennek egyik fontos részét képezik a 16. századi nyomtatványok.

Az MTA a 16. századi nyomtatványok országos katalógusa munkálatainak segítésére máris több segédlet előkészítését támogatja. Anyaggyűjtés folyik az egységes szerzői névformát és címszavakat tartalmazó thesaurus kidolgozásához. Már a nyomdába küldésre történő előkészítés stádiumában van a világ valamennyi 16. századi nyomdahelyének, ill. nyomdászának és kiadójának betűrendes jegyzéke (Clavis typographorum librariorumque seaculi XV-XVI), amely feltünteti az illetők működésének időkörét. Tehát választ lehet kapni, hogy 1601 előtt Limától Nagaszakiig és Lisszabontól Moszkváig melyik városban, mikor és ki működött és hol működött. Ez a hiányos impresszumú kiadványok jelentős részénél megoldja a problémát.

Az Országos Széchényi Könyvtár akár a bejelentéssel kapcsolatban, akár attól függetlenül készséggel áll rendelkezésre a 16. századi nyomtatványokkal kapcsolatos mindennemű probléma megoldásában. Nyilván nem kis gondot okoz az évszám nélküli nyomtatványoknál annak megállapítása, hogy vajon 1601 előtti kiadványról van-e szó, vagy sem. Még nehezebb problémák adódhatnak a csonka vagy csak töredékében fent maradt nyomtatványok esetében. Sokszor nem könnyű a szerző, ill. a cím meghatározása sem.