BUKSZ - Budapesti Könyvszemle

9. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM 1997. NYÁR

http://epa.oszk.hu/00000/00015/00006/

TISZTELETKÖR

Benda Gyula:
A reformáció mikrotörténelme és a városiasodás makrotendenciái

Szakály Ferenc:
Mezőváros és reformáció
Tanulmányok a korai magyar polgárosodás kérdéséhez
(Humanizmus és reformáció; szerkeszti: Jankovics József)

A reformáció mikrotörténelme és a városiasodás makrotendenciái

Benda Gyula

Szakály Ferenc legújabb tanulmánygyűjteményének címe a XVI. századi magyar történelem két fontos és izgalmas történeti kérdését köti össze: Mezőváros és reformáció. Az öt tanulmány központi alakjai, szereplői (a két Schreiber Farkas, Szegedi Kis István, Skaricza Máté, Trombitás János, szegedi és nyírbátori polgárok stb.) szinte mind kapcsolatban állnak a reformációval, s legtöbbjük valamely mezőváros lakója. Az egybeesés Szakály szerint nem véletlen, mert Prológusában éppen e kettő kapcsolatára hívja fel a figyelmet és fogalmaz megoldási javaslatokat. A záró összegzés, az Epilógus pedig elsősorban a városfejlődés kérdéseivel foglalkozik. Szakály a XVI. századot a "magyar vállalkozás első fénykorának" minősíti s az "autochton magyar városfejlődés" csíráit véli felfedezni a tanulmányaiban leírt jelenségek mögött. Szakály Ferenc nagyobb monografikus munkák között vagy után szeret megállni, kilépni a szigorúbb történetírói műfajokból egy-egy rövidebb és kötetlenebb átfogó kép, szabadabb elemzés erejéig. Így vonta meg a török hódoltság és háborúk mérlegét, s mostani tanulmánykötetéhez így kapcsolt összegző véleményt a XVI. századról. Ez a szerkezet arra ösztönzi a recenzenst, hogy az összefoglaló részekhez szóljon hozzá, egyrészt mert "ahhoz mindenki ért", másrészt egész koraújkori történelmünk lényeges kérdéseiről lévén szó, vitát provokál, meggondolkoztat, esetleg ellentmondásra késztet. Ha értékelő kis írásomban mégis először a tanulmányokkal foglalkozom, jóllehet nem vagyok a kor kutatója, sem pedig alaposabb ismerője, annak az az oka, hogy a kötet újdonsága számomra az, hogy Szakály Ferenc műfajt teremt: egy sor mikrotörténeti remekművet nyújt át az olvasónak. A reformáció és a mezőváros általánosabb problematikája mellett a mikrotörténet mint megközelítés vagy műfaj teszi lehetővé, hogy a kortól távolabb állva is viszonyuljunk a könyvhöz. Írásom első része így módszertani, második része viszont tartalmi kérdéseket vet fel.

A kötetbe gyűjtött írások módszertani eredményeit két ponton emelem ki: egyrészt a hagyományos filológia megújítása, másrészt a mikrotörténeti lépték alkalmazása. Szakály hangsúlyozza, hogy a hazai reformáció történetéhez az utolsó években új források, jelentősebb szövegek nem kerültek elő, viszont lehetőség van a régi szövegek, adatok alaposabb, újszerű elemzésére. A reformációval, illetve pontosabban szólva a reformációban fontos szerepet játszó emberekkel (Schreiber Farkas, de elsősorban Szegedi Kis István és Skaricza Máté) foglalkozva erre mutat példát, megújítva a hagyományos filológiát. Esettanulmányai azt igazolják, hogy a filológia megújítható, ha a szövegeket nemcsak magukban elemezzük, hanem összevetjük más, a környezetet alkotó adatokkal. Szegedi Kis István és életrajzírója, Skari-cza Máté esetében az életrajz így az egyének, települések szintjén feltárható adatok sokaságával szembesíthető, s a korábbinál beszédesebb lesz vagy pedig kritikusabbá válunk vele szemben. A két Schreiber Farkas életútjának rekonstrukciója, a szegedi polgárból lett hajdúvezér történetének összeállítása izgalmas nyomozás is egyben. De a fontos filológiai eredmények (egy-egy esemény datálása, Skaricza halála körülményeinek valószínűsítése) mellett a Pécset, Kálmáncsehit, Ráckevét bemutató képek is érdekessé és fontossá teszik e tanulmányokat.

A kötet másik, talán legfontosabb módszertani eredménye a mikrotörténeti megközelítés és a mikrotörténeti elbeszélés megteremtése. A léptékváltást és a műfajteremtést megkülönböztetem, de egyben szétválaszthatatlannak tartom. Szakály Ferenc tanulmányai - jóllehet ezt a szerző nem hangsúlyozza - egy megközelítési mód és egy műfaj lehetőségét is bizonyítják. Az olasz történetírásból elterjedve a mikrotörténet újabban programként is megfogalmazódik, de alapjaiban elsősorban egy lehetséges történeti gyakorlatként alakult ki. Teoretikus szövegei utólag fogalmazódtak meg (nem is mindig azért, hogy a gyakorlatot befolyásolják, inkább igazolást keresve). A mikrotörténet Magyarországon jó ideje jelen van. A nyolcvanas évek végén a Magvető Kiadónál Klaniczay Gábor által szerkesztett könyvsorozat neve célkitűzésként fogalmazta meg, az Aetas közeljövőben megjelenő összeállítása pedig Jacques Revel kisebb tanulmánya mellett Szijártó István átfogó ismertetésre törekvő írását fogja közreadni. Ezek alapján a mikrotörténet egyik lehetséges felfogása a léptékváltással (makro-mikro) kialakult új történeti dimenzió megteremtése. Ennek előnyeire jó példát mutatnak Szakály Ferenc tanulmányai. Ő is gyakorlatként valósítja meg ezt a történeti megközelítést, amelyik egy-egy személy, esemény, település részletes és aprólékos bemutatásával nem elsősorban egy példát, helyi típust illusztrál, hanem a kor szellemi, gazdasági és társadalmi fejlődésének mechanizmusait vizsgálja. Trombitás Jánosról készített tanulmánya jól mutatja ezt. Szakály azt a módszert követi, hogy optikája mintegy fentről közelít rá a személyre: előbb a város, aztán a család, majd maga az egyén.
A későbbi korok néha gazdagabb forrásanyagához szokott kutatót is lenyűgözi az, ahogy Szakály Ferenc képes volt feltárni és összeállítani egyetlen emberre vagy településre összegyűjtött adatait, amelyek igen különböző jellegűek és sokféle helyről kerültek elő. Az elszórt adatokból mindenkor kibontakozik egy történet is, de ami még lényegesebb, személyiségek képe és tevékenysége. Ennek segítségével pedig a XVI. századi mezővárosi kereskedő alakja, mozgástere és lehetőségei rajzolódnak ki. A nagymarosi Trombitás János nyilvánvalóan nem átlagos történeti személy, de pályája, személyisége és sorsa magába sűríti korának, társadalmi környezetének egyik lényeges és mikroszinten megragadható dimenzióját.

A mikromegközelítés lényege nem az, hogy egyes emberekre, családokra vagy csoportokra (településre) irányul, hanem a léptékváltással egy más dimenzióból vizsgálja a kérdést. Szakály Ferenc tanulmányai valóban azt érzékeltetik, milyen típusú kereskedőket teremtett a XVI. század, milyen kapcsolatrendszert működtettek stb. Ezzel a gazdaságtörténet makromegközelítését más aspektusból igyekszik igazolni.

A XVI. század újabb képét az 1960-as évektől Makkai László és Zimányi Vera az Annales iskola módszerei, időkezelése és eredményei alapján kezdte felvázolni. Szerintük Magyarország is bekapcsolódott a születőben levő európai világgazdaságba, profitálva a konjunkturális lehetőségekből és a kedvező terms of trade-ből. Ez a fellendülés, gazdagodás a legtöbb területen a parasztháború leverését követő törvények és a háborúk okozta pusztítás ellenére érezhető volt. Magyarországon azonban szinte minden területen hiányzik az a kvantifikálható, homogén forrásanyag, amelynek segítségével a század fellendülést hozó tendenciái pontosabban leírhatók. A fenti kép még ma is csak termékeny és sokat ígérő hipotézisnek tekinthető. Szakály Ferenc, elfogadva, hogy Magyarország a török háborúk viszontagságai és pusztításai ellenére az európai gazdaság részeként hasznot húz a mezőgazdasági cikkek felértékelődéséből és így részese a kedvező konjunktúrának, éppen egyedi, mikrotörténeti esettanulmányaival bizonyítani is tudja ezt egy másik, emberi dimenzióban, a kereskedők pályaképében.

A kiemelt kérdés az, hogy a XVI. században a kommercializálódás milyen mélyen hatotta át a társadalmat. A makroszemlélet az áruforgalom néhány fennmaradt statisztikájával tud érvelni, a termelés szintjét igyekszik meghatározni. Szakály Ferenc ennek egy másik oldalát, a mezővárost és a benne élő, onnan elinduló kereskedők működését vizsgálva tud érvényeset mondani.

A mikrotörténeti tanulmányok egyben azt is igazolják, hogy mennyire szükség van a források újszerű feltárására. Szakály számos ponton építeni tud a korabeli városi jegyzőkönyvek publikált regesztáira, a feltárt tömeges forrásokra (például a tokaji vámnapló). Hasonlóan pozitív színben tűnik fel az egyébként vitatható városmonográfia-műfaj is: a szegedi, makói monográfiával mintegy elvetette a magot, amely a mikrotörténetté formált tanulmányokban meghozza gyümölcsét.

Nyilvánvaló az is, hogy a történészi gyakorlat során kialakított műfaj egybeesik Szakály Ferenc érdeklődésével és személyes adottságaival a megtalált és összegyűjthető anyag megformálásában.

A kötet szemléleti, módszertani újdonságainak elemzése után egyetlen tartalmi kérdést, a mezővárost, a városfejlődés problematikáját szeretném érinteni, saját felkészültségem és érdeklődésem elsősorban ennek vitatását teszi lehetővé. Szakály a bevezető és záró fejezetben kísérli meg az esettanulmányaiból következő általánosabb tanulságok levonását, illetve ezen túlmenően a városfejlődés kérdéseinek elemzését.

Szakály mezőváros-fogalma nem törekszik a magyar történetírásban a szóra rakódott jelentéseket szétválasztani. Így az oppidum-civitas szembeállítás mellett a mezőváros mint sajátos építészeti, gazdasági és társadalmi jelenség is feltűnik. Ez utóbbiban viszont az alföldi típusú város képe dominál. Szeged "mezővárosként" kezelése - ami szemléletében nem indokolatlan és talán nem is terméketlen megközelítés - ebből a felfogásból következik. Az oppidumok tömegében viszont másfajta fejlődési csírák is adva lehettek, például a dunántúli kisvárosokban. Ezek részei az oppidumok sokaságának, de talán távol esnek az "alföldi kerítetlen város" típusától. A XVI. században megsokasodnak a jelei annak, hogy a parasztság szélesebb rétegeire kiterjedő kommercializáció nyomán (Szakály szavaival a vásározó, piacozó parasztok megszaporodásával) az oppidumok egy részének polgárai intenzíven bekapcsolódnak a marhakivitelbe, a külkereskedelem más ágaiba. A kereskedő mezővárosi polgárok mellett e települések kézműipara is jelentőssé válik. Mindezek a jelek Szakály Ferenc szerint "egy autochton magyar városfejlődés" csíráiként általánosíthatók.

Alapvetően kérdéses a használt fogalomrendszer. A vállalkozás, a vállalkozó, a polgárosodás fogalmak esetében a XIX. század kutatója kérdőjeleket helyezne el. A mezővárosok halmazát Kubinyi András eredményeire támaszkodva rétegzi, rámutatva az emelkedő, nagyobb számban fiait egyetemre küldő városok csoportjára. A városhálózat kialakulásának más tényezőit is érinti, így a török veszély, majd hódoltság miatt a kereskedelmi utak áttevődését. Rámutat a mezővárosokból kiemelkedő kereskedő réteg kapcsolataira a királyi városok polgárságával, a nemességbe való beemelkedésre, de keretet alkotó bevezető és záró fejtegetéseiben még nem dolgozta ki az általa meggyőzően lefestett részelemek rendszerré összeállásának koherens modelljét. Merre mozgott az összkép? Feltehetjük, hogy a kommercializálódás és a külkereskedelmi tendenciák változása következtében új rétegek a sikeres kereskedői mezővárosokból emelkednek fel, de előbb-utóbb a városhierarchia magasabb fokán elhelyezkedő települések a töröktől függetlenül is magukhoz szívták volna ezt a réteget. Milyen háttért, tranzakciós költségeket jelentett a mezőváros és a szabad királyi város? Szakály elemzései mintha azt sugallnák, hogy a hódoltsági viszonyok között a mezőváros alkalmasabb forma volt, mint a török garnizont és balkáni muzulmán népességet is magába foglaló Szeged vagy Pécs. Felértékelődhettek a Nagymaros típusú földrajzi-politikai helyzetek. De ugyanakkor a tanulmányok hősei mégiscsak a királyi városokba lépnek tovább. Nyilvánvalóan szükség lenne a nem felemelkedő oppidumok vizsgálatára is. E kérdések nemcsak a XVI. század vonatkozásában lényegesek, hanem a hosszú távú fejlődési ív tekintetében is.

Szakály Ferenc szerint a tizenötéves háború megtörte ezt fejlődési ívet és megsemmisítette a XVI. századi sajátos városfejlődés lehetőségét. Felvethető viszont tágabb összefüggésben, hogy a XVI. század konjunktúrája által az európai periféria más tájain a török nélkül megvalósult-e egy "autochton" városiasodás, másfajta "polgárosodás". Hofer Tamás Spanyolország és Itália déli részén mutatott rá az alföldi marhatenyésztő városokhoz hasonló fejleményekre, de ezen vidékeken is több évszázadra megrekedt a mezőgazdasági város mint forma és mint társadalom.

A városfejlődés a XVIII. században újból a mezőgazdasági árucikkek összegyűjtésével és a gazdagodó termelőréteg kézműipari cikkekkel való ellátásával indult meg, azaz gazdaságilag autochton volt. A kereskedelmi technikát, a kézműipari tudást hozták magukkal örmények, zsidók, németek, csehek, morvák stb. Erre pedig akkor is szükség lehetett volna, ha fizikailag nem rombolódik le a korábbi városállomány és -hálózat. A XVI. századi Közép-Európa alkalmazkodásában lehet sikeres, de ez nem jelenti egyben azt, hogy kialakította a folyamatos megújhodásra képes gazdasági és társadalmi szerkezetét. Az utolsó négy évszázad történelme azt az interpretációt is megengedi, hogy ez máig sem valósult meg, újra meg újra szükség van a Nyugat-Európából érkező impulzusokra és formákra. Elfogadva tehát a Szakály Ferenc által megrajzolt képet a kereskedő, fellendülő mezővárosokról, annak illesztését a tágabb összefüggésekbe még részletesebben kidolgozandónak tartom, s ez még Szakály Ferencre vár.

Hasonlóképpen újra kell nyitni a Magyarország hosszú távú fejlődéséről az 1960-as években megnyitott dossziét. A XVIII. századdal foglalkozó kutató nem hagyhatja szó nélkül, hogy Szakály Ferenc az "izgalmas" XVI. századból nézve "unalmasnak" minősíti a XVIII. századot, s a mezővárost legfeljebb csak differenciáltabb kézműiparral rendelkező falunak nevezi. Közelről nézve ez a korszak is meglepő újdonságokkal szolgál, e "falvak" kereskedelmi tere is regionálisan igen tág, a gazdaságban fellelhetők jelentős szervező, vállalkozó típusú emberek. A kutatónak minden kor egyaránt izgalmas, s így a XVIII-XIX. század is, bár valóban hiányzik belőle a XVI. század török-magyar világának sokszínűsége, a kalandor és a kereskedő összefonódása. A társadalmi pozíciók talán merevebbé váltak. Az oppidumok funkciói is megváltoztak, s a piaci, a gazdasági központ mellett a közigazgatási, uradalmi központi funkciók is jelentősek. Saját kutatásaim alapján megkockáztatom azt, hogy a XVIII. század második felétől induló változások képét is megváltoztathatja a "földközeli", sőt talán "földhözragadt" mikrotörténelmi megközelítés. Szakály Ferenc és a XVI. századi történeti kutatások eredményei ehhez számos ösztönzést adhatnak.