BUKSZ - Budapesti Könyvszemle

9. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM 1997. NYÁR

http://epa.oszk.hu/00000/00015/00006/

TISZTELETKÖR

Péter Katalin:
A társadalom egyes tagjaiban cselekszik

Szakály Ferenc:
Mezőváros és reformáció
Tanulmányok a korai magyar polgárosodás kérdéséhez
(Humanizmus és reformáció; szerkeszti: Jankovics József)

A társadalom egyes tagjaiban cselekszik
Péter Katalin

Két okból fogadtam el a meghívást ebbe a "Tiszteletkör"-be. Először is azért, mert a rovat címét nem tartom ugyan szerencsésnek, de nagyra becsülöm Szakály Ferencet. Ha tehát a BUKSZ különösen jelentős munkákat ilyen különös című rovatban mutat be, ám legyen. A tiszteletkör fogalma tudósok teljesítményéről szólva ugyanis az én érzékelésem szerint valamilyen jelentős évforduló, általában születésnap hangulatát sugallja, amikor a szó jó vagy rossz értelmében tényleg tiszteletköröket teszünk. A BUKSZ szerkesztői viszont nyilván másként érzékelik, mert sem a mostani, sem - amennyire meg tudtam állapítani - a korábbi "Tiszteletkör"-ök sem kapcsolódtak különleges alkalmakhoz. Egyszerűen egy-egy könyv megjelenése az alkalom, méghozzá olyan szerzők könyveié, akiknek az életében könyvek megjelentetése nem különös esemény. Szakályról szólva, azt hiszem, a váratlan kérdésre ő maga sem tudná hirtelen megmondani, hányadik könyvének szól a mostani, hangsúlyozott figyelem.

Másik okom a részvételre hasonlóan személyes természetű. Ez abból adódik, hogy Szakály a könyvében két helyen is mintegy megszólított. Az egyik megszólítás szakmai életem egyik legnagyobb meglepetése volt. Akkor éreztem, amikor a könyv utolsó jegyzetét elolvastam. Eszerint Szakály felhívja a figyelmet az én tanulmánykötetemre, amit saját könyvének második korrektúrájával egy időben adott ki a Ráday Gyűjtemény, vagyis ő - értelemszerűen - nem használhatta. Sok kollegiális, jó baráti gesztust tapasztaltam már, de ez különösen jólesett, mert nagyon nem szokványos a formája. Az általános, mondhatni normális eljárás az, ha az ember egy meghatározott dátummal lezárja a szakirodalmi tájékozódást, és az azután megjelenő munkákkal - írásában legalábbis - már egyáltalán nem törődik.

A másik megszólítás viszont a könyv legelején áll. Ott, a harmadik, historiográfiai jegyzetben szögezte le Szakály, hogy a mezővárosi reformáció fogalmát, amit - ahogyan az előzőekben írottakból kiderült - Klaniczay Tibor és Makkai László még 1957-ben vezetett be, én a legutóbbi nagy összefoglalásban, a "tízkötetes"-ben nem is használtam, nem is említettem. Ez a valós megállapítás pályám legelejét juttatta eszembe.

Végeredményben, bevezető mondandómat zárva azt írhatom le, hogy a Mezőváros és reformáció nekem személyes élményeket nyújtó, izgalmas olvasmány volt. Egyes megállapításaival tökéletesen egyetértek, másokkal - ahogyan Szakály jelzete is jelzi - fenntartásaim vagy legalábbis kérdéseim vannak. Mert a mezővárosi reformáció fogalmát nem véletlenül nem használtam.

Tökéletesen egyetértek azzal, ahogyan Szakály Ferenc könyve historiográfiai helyét meghatározza. Tényleg Klaniczay Tibor és Makkai László kezdeményezését folytatta. Nem tudom azonban, nem vette-e észre, vagy talán csak nem akarta leírni, hogy szorosabb kapcsolat fűzi Makkaiékhoz a magyar lakta területekre kiterjedő reformáció hasonló megítélésénél. A megítélés hasonlóságát a mezővárosi reformáció fogalomhasználata pontosan kifejezi. Szakály maga is utal arra, miszerint Makkai és Klaniczay annak idején, a ma már történelmi értelemben is távoli múltban, 1957-ben Horváth János nézeteivel állt szemben, aki a reformációt a patrónusok vallásváltoztatása szerinti rendszerbe helyezte bele. Horváth János a patrónusi reformáció fogalmával nem élt, bár tehette volna.

Ez a patrónusi reformáció az, amit a cuius regio eius religio elvét hangsúlyozó történetírás még ma is ábrázol. Vagyis azt állítja, hogy a hitújításban a birtokok népe a földesurak vallását követte. Makkaiék ezzel szemben nem írták ugyan le, de a mezővárosi reformáció fogalmának használatával a mezővárosok hitújításbeli kezdeményező szerepét vagy a földesurakat erősen befolyásoló hatását érzékeltették. Ilyen értelemben, mivel a négy évtizeddel ezelőtt megfogalmazódott nézetkülönbséget a történetírás máig fenntartotta, Szakály Makkaiékhoz csatlakozott. Igaz, a nézetkülönbség réges-régi eredetét valószínűleg már sokan elfelejtették, és Makkai, valamint Klaniczay felfogását azóta legalább annyian magukévá tették, mint amennyien Horváth János hagyományos felfogását vallják.

A mezővárosi reformáció fogalmának megjelenése azonban annak idején lényeges szemléleti változást hozott, új értelmezést adott a hitújítás tartalmának Magyarországon. Ha úgy tetszik, historiográfiai fordulat volt. Makkaiék előtt a reformáció a reformátorok működését jelentette, a magyarországi reformáció története az itteni reformátorok szellemi és emberi kapcsolattörténete volt, ők a reformáció hatása nyomán vagy vele párhuzamosan alakuló társadalmi cselekvésre terelték a figyelmet. Makkai és Klaniczay szemlélete szerint a reformációt a társadalom vagy a társadalom egy része valósította meg. Nagyon leegyszerűsítve a dolgot, ez a cselekvés volt szerintük a reformáció. Gondolom, az ortodox marxizmus lazulásának köszönhetően fejthették ki, éppen 1957-ben megjelent munkákban, ezt a weberiánus értelmezést. Egyúttal megtalálták a módját, hogy a magyarországi hitújítást az egyetemes történelem kontextusában mutassák be.

Az az érzésem, hogy Szakály most valami hasonlót csinált. Nem a mezővárosi reformáció fogalmának használatára gondolok; a mostani historiográfiai helyzetben fogalmaknak már nincs vagy éppen nincs üzenetük. Arról van szó inkább, hogy Szakály, úgy, ahogyan annak idején Makkaiék, megtalálta a magyarországi reformáció bemutatásának a nemzetközi historiográfiában jelenleg érthető módját. A Mezőváros és reformáció kötet tanulmányai módszerüket és eredményüket tekintve azt nyújtják, amit - a miénktől nagyon eltérő forrásadottságok alapján - a nemzetközi tudományosság jelenleg megkíván.

Manapság ugyanis, a történelmi iskolák teljes tekintélyvesztettsége idején, mindenki a konkrét tényeket, a társadalmi cselekvés megnyilvánulási módjait kutatja, és azon vitatkozik, van-e a reformációnak társadalomtörténete. Különböző természetű anyakönyvek alapján vizsgálják például, a reformáció nyomán hogyan nőtt a nem római katolikus módon házasuló, gyermeküket kereszteltető vagy hozzátartozóikat temető emberek aránya egy-egy település közösségén belül. Vagy éppen arról készítenek táblázatokat, milyen változásokat hozott a hitújítás az egyetemek különböző karaira beiratkozók arányában.

Ilyesmiről és még sok hasonló problémáról nálunk nincsenek adatok. Ezt a tényt mindannyian ismerjük, és mindenki, akit a reformáció kutatásában a hátrányos forrástani helyzet zavar, közvetett megoldásokkal kísérletezik. Ide sorolható az iskolatörténet, az olvasmánytörténet, a magyarországiak peregrinációjának tanulmányozása, újabban az egyetemre kijutottak patrónusait vizsgáló kutatás, minden, ami társadalmi cselekvésre utaló tényeket kutat.

Szakály most azt állítja, mert Mezőváros és reformáció címmel ilyen tanulmányokat közöl, hogy egy-egy személy cselekedeteiben tudja a társadalmi cselekvést rekonstruálni. A tanulmányok briliánsak, óriási forrásanyagot mozgatnak, aprólékos filológiai elemzésekre épülnek, de kevés utal akár csak valamelyik alcímében is a hitújításra. A Szegedi Kis Istvánról és Skaricza Mátéról vagy a Nagymarosról mint az antitrinitarizmus egyik bástyájáról szóló tanulmánynál nem is volt gondom. A többi azonban első olvasásra elgondolkoztatott. Ugyan miért kell a két Schreiber Farkasról vagy a kereskedőből lett hajdú, Tóth Mihályról és a többiekről a reformáció összefüggésében írni? Miért kell a reformációt az ő életükkel bemutatni?

Töprengéseim eredményeit írtam le, amikor Szakály historiográfiai helyét a fiatal Makkai és a még fiatalabb Klaniczay mellett határoztam meg. Őhozzájuk hasonló módon Szakály e tanulmányokkal részint a reformáció fogalmának tartalmát tágította ki, részint pedig a magyarországi rossz forrásadottságokhoz alkalmazkodva adott az egyetemes történelemben értékelhető képet a magyarországi hitújításról. Ezen valószínűleg lesznek viták, talán ennek a "Tiszteletkör"-nek sem minden résztvevője ért egyet velem. Olyan bizonytalan tartalmú fogalmaknál azonban, mint a reformáció, a nézeteltérések természetesek.

Ilyen természetes nézeteltérés az is, hogy Szakály és mások gyakorlatával szemben a mezővárosi reformáció fogalmát én nem használtam. Tudatosan nem alkalmaztam, mert városiasodásra, polgárosodásra utal, nekem viszont pályám legelején szakmailag megrázó élményem volt a mezővárosokkal. Akkoriban futott fel, talán Szűcs Jenő Városok és kézművesség a XV. századi Magyarországon című kitűnő könyve nyomán a mezővárosok kutatása. Én mindenesetre azért döntöttem néhány évvel a könyv megjelenése után amellett, hogy a kora újkori mezővárosok kultúrájával kívánok foglalkozni, mert Szűcs könyvében még az egyetemen valami olyasmit olvastam, miszerint a XV. századot követően a magyarországi városiasodás a mezővárosokba szorult, és azt hittem, az oppidumokban ragyogó polgárias műveltséget fogok találni.

Lelkesen vetettem magam a sárospataki forrásokra. Majd meglepődve állapítottam meg, hogy Patak nem város, aminek a levegője - ahogyan az egyetemen tanultam - felszabadít, hanem a földesurak akaratától függ benne minden. Tapasztalatlan voltam természetesen, és a történettudomány nüanszaiban tájékozatlan, de máig sem tudtam magam túltenni azon a döbbenetszerű felismerésen, miszerint a mezővárosok legfőbb jellemzője a földesúri hatalom.

Azóta sokat kutattam, mégis valahogyan emiatt a felismerés miatt nem használtam a mezővárosi reformáció fogalmát. De hozzáteszem, nem használtam a városi reformáció vagy a falusi reformáció fogalmát sem. Kutatási tapasztalataim arról győztek meg, hogy a reformáció megjelenésének körülményei nem tipizálhatók. Nem is láttam értelmét annak, hogy a magyarországi településterminológia bizonytalansága mellett településformációhoz kössek egy rendkívül bonyolult, sőt tulajdonképpen tisztázatlan fogalmat. Tudom természetesen, hogy a településforma megnevezése a kutatók szándéka szerint egyben a településen élők társadalmi státusára utal, és az oppidum fogalmát - a véleményeket most nagyon leegyszerűsítve - a város jelentéséhez igyekeznek közelíteni. Jellemzőnek tartom ilyen szempontból a parasztpolgár meghatározást. Nem vagyok azonban meggyőződve arról, hogy parasztpolgárnak nevezett egzisztenciák egyértelműen faluként meghatározandó településeken ne alakulhattak volna ki.

Mindez nagyon bonyolult. Az enyémnél lényegesen alaposabb gazdaságtörténeti tájékozottságot kíván. Itt csak azt kívánom leszögezni, hogy Szakály könyve is kételyeket hagyott bennem. Nem győzött meg főszereplői jellegzetesen mezővárosi lényegéről. Igaz, hogy valamennyien mezővárosokból indultak, de mire az itt ismertetett briliáns tanulmányok fókuszába kerültek, a prédikátorok kivételével nemesek vagy királyi városi polgárok lettek, illetve Tóth Mihály a hajdúk szabad világába csúszott. E tekintetben nem volt különbség a török miatt sajátos státusú mezővárosokból indulók és a többiek között. Mindannyian eljöttek a mezővárosokból, másként fogalmazva, kibújtak a földesúri hatalom alól. Másodsorban - Szakály maga is jelzi -, ők különösen jó forrásadottságok miatt megfogható alakok, de akár sokan is lehettek még hozzájuk hasonlók.

Ezzel, a forrásügy bekapcsolásával a kérdések sora nyílik meg. Mert Szakály mezővárosi anyagot nézett, tehát mezővárosokban talált a kereskedelemben, a közéletben és az egyházi ügyekben tevékeny, a környezetükre különösen érzékeny embereket. De mi lett volna, ha másutt keres? Sopronban például vagy Kassán nem talált volna hasonló alakokat? Vagy nem élhettek ugyanilyenek falvakban?

 Végeredményben Szakály nem győzött meg arról, hogy főszereplőinél a mezővárosi eredet a meghatározó. Szerintem olyan embereket írt le, akiknek alkati tulajdonságaiból fakadt az, hogy az események középpontjába kerüljenek. Ilyen személyiségek cselekedeteiben működik a társadalom. Amikor az kerül a történelem napirendjére, az ő cselekedeteikben valósul meg a reformáció a mezővárosokban, de a városokban, a falvakban is, mindenütt.

A reformációnak a személyiség és a társadalom felől történő megközelítésében tehát végeredményben egyetértünk Szakály Ferenccel. Itt visszaértem méltatásom elejére, úgyhogy végül mégiscsak futottam egy tiszteletkört.

( Igaz, ezt a tiszteletkört Péter János volt ref. püspök majd külügyminiszter történész leánya irta)