NEGYEDIK FEJEZET
A magyar protestantizmus szellemi mozgalmai a legújabb korban

42. §. VILÁGNÉZETI HARCOK  43. §. KÖZOKTATÁSÜGY  44. §. IRODALOM ÉS SAJTÓ
 
  42. §. VILÁGNÉZETI HARCOK

A legújabb kor közepéig a rationalismus uralma tartott tovább a magyar protestáns lelkészek, theologusok, művelt világiak között. A német prot. vallástudománynak a rationalismuson túlmenő fejlődése a magyar protestáns egyházakban elég későn kezdte kifejteni hatásait. Csak az önkényuralom elmúltával kezdődött az irányok mérkőzése. A liberális történetkritikai irány hatása alatt kezdett dolgozni a pesti és a nagyenyedi református theol. tanárok jeles gárdája: Ballagi Mór, Kovács Albert és Ödön és még számosan. Konzervatív szellemben szintén kiváló tudományos képzettségű írók: Filó Lajos nagykőrösi, Révész Imre debreceni lelkipásztorok s még többen is léptek föl. Amazok modern felfogásuk terjesztésére társadalmilag szervezkedtek (Magyarországi Protestánsegylet 1871) s nagy irodalmi tevékenységet fejtettek ki, liberális evangélikusoktól és unitáriusoktól is buzgón támogatva. Emezek viszont a Révész szerkesztette „Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelmező" köré (1870) tömörültek. Mindkét részről válogatott erőkkel folyt az irodalmi harc. De ez elejétől végig csak a theologusok ügye maradt s a művelt magyar prot. közönségben nem tudott igazi érdeklődést támasztani problémái iránt. A mellett a vitatkozók erejét az egyházi közélet sok más, sürgősebbnek látszó kérdése is lekötötte. Ezért az egy ideig féktelen szenvedélyességgel folyt világnézeti harc már a hetvenes évek végére hamvába holt. Azóta régibb és újabb vallástudományi irányok eléggé elvtelen összevisszaságban tenyésztek a magyar protestantizmusban, a laikus közönségtől majdnem teljesen elszigetelten.

Csak a legújabb évek egyes biztató jelenségei mutatnak a theologia és a vallásos világnézet kérdései iránt megújult érdeklődésre. Új megbecsüléssel tanulmányozzák az egyházak ősi hitvallásait. Kezdik fölismerni, hogy ezek az egyházaknak legerősebb biztosítékai a bibliai, evangéliumi alapon megmaradásra. Éppúgy, mint külföldön, minálunk is újra nagy figyelmet szentelnek a reformátorok theologiájának s az Isten igéje tekintélyének kérdése itt is homloktérbe került. A magyar reformátusok között a Kálvin és a kálvinizmus gondolatvilágával való alaposabb megismerkedés a szellemi megújulás folyamatát indította meg s fokozottabb egyházépítő és közéleti tevékenységre is ösztönzött.

43. §. KÖZOKTATÁSÜGY

Az 1791: XXVI. törvénycikk a magyar protestáns egyházak iskolai önkormányzatát visszaadta. Ezek tehát most már nagyobb zaklatástól mentesen szentelhették magukat közoktatásügyük korszerű fejlesztésének. Már a korszak elejétől állandó gondoskodásuk tárgya a külön népiskola s a néptanító-képzés. A középiskolákban mindenütt reformtörekvésekkel találkozunk, amelyek egyfelől életrevalóbbá, másfelől nemzetibb szelleművé igyekeznek tenni az oktatást. A főiskolai képzésben sem elégíti ki a hagyományos rendszer a szélesebb látókörűeket. Vay József, a tiszáninneni református egyházkerület képzett és áldozatkész főgondnoka már 1796-ban fölveti egy pesti egyesült protestáns és görögkeleti egyetem alapítása tervét. Ez a terv túlságosan merész volt ahhoz, hogy megvalósulhasson, de egy egyetemszerű pesti főiskola felállítását ezután is tervezgette mindkét egyház. E tervezgetésnek gyümölcse lőn az önkény-uralom idején (1855) alapított pesti theol. akadémia. Megteremtésében oroszlánrésze volt a Dunamellék nagy püspöke, Török Pál buzgalmának.

A Bach-kormány az iskolák autonómiáját egy csapásra elkobozta. Thun miniszter már 1850-ben az új osztrák tanrendszer (az ún. „Organisationsentwurf") bevezetésétől tette függővé nyilvánossági joguk elimerését. Az új rendszer anyagiakban is súlyos áldozatokat követelt a protestáns iskoláktól, különösen a tanszékek szaporításával. De a szépen megnyilatkozott áldozatkészség a jelesebb iskolákat — legelőször az országos hírű tanárkarral bíró nagykőrösi református gimnáziumot — olyan helyzetbe hozta, hogy a nemzetietlen szellemen kívül az Entwurf minden lényeges követeléséhez alkalmazkodni tudtak. Így elkerülték a nyilvános jellegtől való megfosztatást. A kiegyezés utáni időszakban az egyházak visszakapták iskolai autonómiájukat. De a nép-, majd a középiskolai törvényhozás (1868 és 1883) ismét oly magas követelmények elé állította őket, amelyeknek csak az államsegély igénybevételével tudtak megfelelni. Ennek következtében az egyházak iskolai önkormányzata egyre szűkebb határok közé szorult. Az állami felügyelet és befolyás növekedése, főképp az állami tanárképzés prot. középiskoláink tanítási színvonalát kétségtelenül emelte, de hitvallási és egyházi szellemét meggyöngítette. Számos, főképp elemi prot. iskolának államosítása a nemzetiségek lakta vidékeken még nemzeti tekintetben is végzetessé vált az idegen impérium alá jutás következtében. A tanítóképzés és magasabbfokú leánynevelés szintén jelentékenyen előrehaladt a korszak második felében. A főiskolai képzés terén nagyszabású alkotás volt a pesti theol. akadémián kívül a fáradhatatlan tervező Szász Domokos (mh. 1899) erdélyi református püspök műve: a kolozsvári református theologiai fakultás (1895), melynek létrejötte az ősi nagyenyedi Bethlen-kollégium theologiai akadémiájának megszüntét vonta maga után. Már a kiegyezés óta sokszor hangoztatták vezető protestáns körök azt a jogos követelést is, hogy valamelyik állami egyetemen protestáns theologiai kar létesüljön. Ez az eszme azonban csak a legutóbbi években tudott testet ölteni, a debreceni Tisza István- tudományegyetem református és a Pécsre menekült pozsonyi Erzsébet-tudományegyetem Sopronban működő evangélikus theologiai karának fölállításával (ami az ősi debreceni kollégium és a soproni lyceum theologiai akadémiájának megszüntével járt).

44. §. IRODALOM ÉS SAJTÓ

Az egyházi és vallásos irodalom a legújabbkori magyar protestantizmus mozgalmas életének hű tükre. A tudományos theologiai irodalom mennyiségileg nagyot fejlődött, de eredetiség és rendszeresség dolgában még mindig hanyatlást mutat az előző korszakok, főleg a XVII. század termeléséhez képest. A vallásbölcselet, rendszeres theologia és vallástörténelem tanszakainak valamennyi között legkiválóbb művelője volt dr. Kovács Ödön (mh. 1895), nagyenyedi theologiai tanár. A bibliai tudományok avatott művelői, elsősorban a sokoldalú dr. Ballagi Mór pesti theol. tanár (mh. 1891) számos nagy tudományos értékű dolgozattal gyarapították a magyar theologiai irodalmat. Legnagyobb virágzásra azonban a hazai prot. egyháztörténelem mezeje jutott. Ennek munkásai közül kiemelkedik Révész Imre debreceni lelkipásztor (1826–1881). Neve összeforrott a magyar prot. egyházak történelmi jogainak védelmével úgy az abszolutizmus, mint később (iskolapolitikai téren) az alkotmányosság korszakában. Mellette azonban e tudományszak számos jelesét tudja még felmutatni úgy a református, mint az evangélikus és az unitárius egyház.

A tudományos termelést aránytalanul felülmúlja mennyiségileg — ha minőség dolgában nem is — a gyakorlati egyházi és vallásos (szertartási, építő, áhítatossági) irodalom. Kiváló igehirdetők nélkül egyik egyház sem szűkölködött. A református egyházban dr. Ravasz László, 1921-től dunamelléki püspök, juttatta az igehirdetést evangéliumi mélységben és keresetlen művészetben eddig el nem ért fokra. Övé az oroszlánrész az új egységes liturgia megalkotásában is. Az istentiszteleti formákhoz nem kötött építő irodalom (elmélkedések, traktátusok, népszerű világnézeti dolgozatok stb.) különösen a belmissziói mozgalmak hatása alatt nőtt meg. A közhasználatban levő Károlyi-féle bibliafordítás és az énekeskönyvek többszörös revízión mentek át. Legújabban több új és nagyértékű újszövetség-fordítás keletkezett.

Különösen izmos szárnyakat növesztett úgy a tudományos, mint a gyakorlati vallásos egyházi irodalomnak az időszaki sajtó. A Protestáns Egyházi és Iskolai Lap példájára megindult egyéb hetilapok főként az egyházi élet és az egyházpolitika napikérdéseivel foglalkoztak. A tudományos irodalom művelését számos folyóirat tűzte ki céljául: így pl. a nagynevű Erdélyi János megindította Sárospataki Füzetek, a Révész Figyelmezője. A vallásos irodalom fejlesztése volt egyik főcélja a régibb és újabb protestáns társulásoknak is: így a Protestánsegyletnek, a nyolcvanas években alakult Luther-Társaságnak, a Kálvin- Szövetségnek (1908). A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság pedig 1889-ben kizárólag erre a célra alakult és ennek érdekében tudományos és népszerű kiadványsorozatai, nemkülönben havi folyóirata, a máig fennálló Protestáns Szemle által valóban nagyon sokat tett. Bibliák és vallásos iratok terjesztésében különösen sokat lehet köszönni a Brit és Külföldi Bibliatársulatnak, a Skót Nemzeti Bibliatársulatnak és a Londoni Traktátus-Társaságnak. E téren maga a legújabbkori magyar protestantizmus egészen napjainkig keveset tett. Önálló magyar bibliatársulat nemléte az egyik legfájdalmasabb hiánya egyházi életünknek. De legalább a vallásos iratterjesztést legújabban már hazai szervek, sőt maguk az egyházak is végzik.

A protestáns szellem a magyar irodalom és tudomány egyéb ágait is megtermékenyítette a legújabb korban csak úgy, mint az előzőkben. Ennek igazolásául fényes példákra hivatkozhatunk: így a filozófiai és paedagogiai irodalomra, amelynek legjelesebb művelői — Hetényi János, Erdélyi János, Schneller István és a máig legnagyobb magyar bölcselő, Böhm Károly — protestáns lelkészek vagy tanárok voltak; valamint a szépirodalomban Petőfi, Arany, Jókai, Tompa és a két dunamelléki költőpüspök, Szász Károly és Baksay Sándor neveire; s ezenkívül még számtalan kiváló névre.