//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
2. Dr Bustya Dezső TEMETÉSI BESZÉDEK
II. Újszövetségi textusok 1 - 97 .
2. Dr Bustya Dezső TEMETÉSI BESZÉDEK
II. Újszövetségi textusok 1 - 97 .
:

75. A MEGHALÁS NYERESÉG Fil 1,21-25

75. A MEGHALÁS NYERESÉG Fil 1,21-25


 

    75. A MEGHALÁS NYERESÉG

    Fil 1,21-25.


    Gy.T.!
    Istennek egy kiváltképpeni szolgája, Pál apostol mondja azokat a szavakat, amiket most felolvastam. Amikor a halálra gondol, ezt a kijelentést teszi: „Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” Az apostol életének tartalma: Krisztus. Ő az, aki az embert, Isten szolgáját, összekötötte az élet Forrásával, Istennel. Ezért túl tekint a halálon, az örökkévaló dicsőségre, s ezért tudja elmondani e szavakat: a meghalás nyereség.

    Ezzel az igével állunk a körünkből elszólított özv. Cs. M.-né, szül. Cs. M. koporsója mellé, aki életének 71. évében hazatért Urához. Az ő életének is Krisztus volt a tartalma, vágya és célja. Amióta megismerte Istennek kegyelmét, megértette azt, hogy Krisztus az életnek a kenyere, megtalálta lelkének békéjét. „Nekem az élet Krisztus…”

    Nőtestvérünk boldog volt, ha eljárhatott Istennek a házába; legyen bár az olyan egyszerű hajlék, mint a mi kis alsóvárosi imaházunk. Amikor nem tudott jönni, akkor is szívén hordozta gyülekezetünk ügyét. Életé áthatotta az élő Istenbe vetett bizalom; munkás hétköznapjain azt a hű Megváltót követte, aki nem azért jött e világra, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és adja életét a világért. Minden keresztyén embernek tulajdonképpen ez a föladta. Ezért vagyunk e világon.

    II.
    Asszonytestvérünk életét szemlélhetnénk úgy is, mint veszteségek sorozatát. Előbb az egyik szülőtől kellett elszakadnia, később az egyetlen testvértől, aztán ezelőtt 17 évvel a szeretett hitvestárstól; végül a testi egészségtől is. ezek között a veszteségek között bizonyára az volt a leghatalmasabb erőforrása, hogy vele volt hű támaszként, vigasztalóként az emberré lett Isten Fia. „Nekem az élet Krisztus…” Ezzel a mindig jelenlevő, mindig erőt és vigaszt nyújtó Jézus Krisztussal járta élete vándorútját, amelynek főbb állomáshelyei: Petrozsény, Havadtő, Marosfő, Vasláb, Kenderes és Marosvásárhely voltak. Krisztus szeretettét tapasztalhatta meg a 37 éven át tartó harmonikus házaséletben, s Vele osztotta meg 17 éves magányos özvegységét. Krisztus Urunk a veszteségeket is nyereségre változtatta a benne való hit által! Ő ezt mindnyájunk életében hatalmas megtenni!

    III.
    Pál apostolról is azt olvastuk az igében, hogy egyszerre kívánta az életet és a halált. Lehetséges ez? Saját magára gondolva írta, hogy a halál nyereség. Gyülekezeteire, lelki gyermekeire tekintve pedig az a vágy él benne, hogy jó lenne köztük maradni, hogy még szolgálhasson az ő javukra. Úgy gondolom, hogy ez a keresztyén ember igazi magatartása. Cs. M.-né testvérünk is érezte e kettő közötti szorongattatást: vágyakozott Krisztushoz, de vágyakozott arra is, hogy még közöttetek lehessen: gyermekei, unokái között; hogy nevelhesse kicsiny dédunokáit is ugyanazzal a szeretettel, amellyel titeket szeretett

    Az apostol azért kívánt Krisztussal lenni, „…mert ez sokkal inkább jobb.” Ezt a jobbik részt adta meg immár Urunk-Istenünk a mi testvérünknek. Sok munka, szolgálat után a pihenést, sok elhordozott veszteség után az igazi nyereséget! Mert aki az Úrnak él, az Úrnak is hal meg. Halálában csak életének szegényes földi formáját veszti el. A lélek leveti földi porsátorát és tökéletes, romolhatatlan ölt9özetbe öltözik. Aki így hal meg, annak a meghalás nyereség, mert nem más, mint dicsfénybe jutás a földi nyomorúságok után. Testvérek, ha ezt az evangéliumot komolyan vennénk, nem volna többé vigasztalan gyász! Elvesztené a halál azt a sötét félelmet, amellyel sok embert hatalmában tart.

    Ezért nőtestvérünktől a halált meggyőző hit diadalmas reménységével búcsúzhatunk (búcsúvétel). Azzal a bizonyossággal váltok el a kedves nőtestvértől, hogy az Úrhoz ment haza. Krisztus Urunknál örök üdvösséget talált. Ha Istenről valljuk, hogy Ő nem más, mint örök szeretet, - miért aggasztana, hogy szolgálóleányát magához vette? Akinek az élet Krisztus, annak a halál nyereség!

    Nekünk, akik ravatalát körülvesszük, figyelnünk kell az ő életében megnyilvánult isteni tanításra. Ha élünk, éljünk Krisztus Urunknak, egymásnak szolgálva; hogy ha meghalunk, Krisztusnak halljunk meg. Ha e földön Krisztus volt az életünk, a meghalás számunkra is csak nyereség lehet.

    Ámen.

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

MYBEAUTYSALON - A szépség és egészségteremékek, amiket használok, és kedvezményesek. - MYBEAUTYSALON    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBOOKCLUB - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - MYBOOKCLUB    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan! Debrecen, befektetési ingatlanok várnak! Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan!    *****    KÖNYVCLUB - VÁSÁRLÁS, OLVASÁS, AJÁNLÁS, KRITIKA - KÖNYVCLUB    *****    Téged is vár a Darius Lovasközpont! Csatlakozz hozzánk, alapíts istállót és versenyezz a lovaiddal!    *****    Little Corner // portálépítés, portálszépítés, fejlécek, designok és css kódok // Little Corner    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Karácsonyi spin off epizód Annàcska és barátnõi történetébõl és egyéb friss szösszenetek:)    *****    Édes kishúgom, Anna - új epizód a tiltott szerelem története folytatódik :)    *****    Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és remake sorozatait! - SKAM - Egyre több magyar feliratos tartalommal!    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és aktuális posztjai a blogon:)    *****    Magyarország legnagyobb Demi Lovato rajongói oldala a 28 éves énekes-színésznõrõl!    *****    Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és remake sorozatait! - SKAM - Egyre több magyar feliratos tartalommal!    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és egyéb írásai a blogon    *****    Sniffany esti meséi III. - Pornóellenzõk, goa, ketamin    *****    Hamar itt a KARÁCSONY,minél elõbb rendeljetek születési horoszkópot saját illetve szeretteitek részére, hasznos ajándék!    *****    Édes kishúgom, Anna - új epizód a tiltott szerelem története folytatódik :)    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek eligazodni, a látottakkal kapcsolatban. Hívj