//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
2. Dr Bustya Dezső TEMETÉSI BESZÉDEK
II. Újszövetségi textusok 1 - 97 .
2. Dr Bustya Dezső TEMETÉSI BESZÉDEK
II. Újszövetségi textusok 1 - 97 .
:

44. AZ ISTEN DOLGAI - 38 éves intézeti gondozott felett - Jn 9,1-3.

44. AZ ISTEN DOLGAI - 38 éves intézeti gondozott felett - Jn 9,1-3.


 
44. AZ ISTEN DOLGAI - 38 éves intézeti gondozott felett - Ján 9, 1-3.


    Gy.T.!
    Miért van szenvedés ezen a világon? Nehéz kérdés ez; keresi az ember mióta ember él a földön erre a feleletet. Sokféle választ adtak a tudósok, az emberrel foglalkozók, de megnyugtató feleletet nem találunk az emberi okoskodásokban. Hallgassuk meg azért, hogy mit mondott egykor Jézus erre a kérdésre feleletül. A tanítványok egy születésétől fogva vak emberre tekintve ugyanis ezt kérdezték: Ki vétkezett: ez-é, vagy ennek szülei, hogy vakon született? Jézus felelete: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei, „…hanem hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai.”

    Ebben a jézusi feleletben benne van az, hogy a szenvedés Isten munkálkodásának, céljainak a területe. A szenvedés eszköz Isten kezében arra, hogy az Ő akarata, céljai, dolgai, nyilvánvalókká legyenek. - Jézusnak ez a kijelentése fénysugárként hull ma erre a ravatalra, amelyen egy sokat szenvedett testvérünk porsátora nyugszik. Emberi gondolataink nyugtalanságában igénk rámutat Isten gondolataira, és az Ő nagyobb céljainak a feltárásával ad a mi zaklatott lelkünknek vigasztalást.

    B.J. 38 éves életútja a fájdalmas szenvedések hordozásában telt el. Születésével öröm köszöntött be a szülői házba; negyedik, legkisebb gyermekként érkezett; de ez az öröm csak igen rövid ideig tartott. Másfél éves korában fél keze és fél lába megbénult; a normális fejlődés megállt, és ettől kezdve állandó gondozásra szorult. Édesanyja és leánytestvére gondozták, bár a javulásra semmi remény nem mutatkozott. Hét éves korban súlyosbodott az állapota: az epilepsziát is megkapta; ettől kezdve fokozottabb gondozásra volt szüksége. Sohasem maradhatott magára. Az édesanya halálával még tovább nehezedett a helyzete. A mind súlyosabb szenvedést tekintve, mi is azt kérdezhetnénk: Ki vétkezett? Kinek bűne büntetéseként hordozta Testvérünk ezt az egész életén át tartó testi szenvedést, ezt az emberinek alig nevezhető sorsot? Fogadjuk el Jézusunk feleletét. Mindez azért van, hogy nyilvánvalókká legyenek az Isten dolgai.

    Az a bibliai történetben szereplő vak azért született így, hogy egyszer Jézussal találkozzék, s ezzel megszabaduljon a világtalanságtól, megnyíljék a szeme. És ez a mi aa is bizonyára azért hordozott szenvedést ezen a földön, hogy a síron túli, az igazi életben ne kelljen szenvednie. Nem vaksors, nem a véletlen szeszélye kormányozza az életünket, hanem Isten kikutathatatlan bölcsessége. Ő tudja, mit miért cselekszik. Mi pedig? Itt, e földi létben csak tükör által, homályosan látunk; az örökkévalóságban mindent tisztán, szemtől szembe fogunk látni. Ezen homályos látás szerint a szenvedés kettős célt szolgált.

    Hazatért testvérünkre nézve is haszonnal járt. Ugyanis fokozatosan fogyott el a földi élete. Isten így készítgette őt a mennyei életre. A Biblia szerint, ha a mi földi sátorházunk elbomol, van épületünk Istentől; nem kézzel csinált, örökkévaló hajlékunk a mennyben. Boldogok azok, akik ezen a földön szenvednek. Itt keserű próbákban van részük, de odaát gazdag kárpótlás, igazi öröm, boldogság, végtelenül gazdag élet vár rájuk.

    Tireátok szeretteire nézve: Isten alkalmat adott a jó cselekvésére. Arra, hogy szeressétek, gondozzátok, látogassátok; az élete nehéz terhén könnyítsetek. Nektek is fájt látni a csillogó értelmet, a lélek szikráját az erőtlen testben. De láttátok, hogy még az ilyen terhes életben is találhat valaki örömet; mert másoknak örömet szerezhet; ahogy testvéretek nálánál nehezebb betegeket gondozott az Intézetben, s ahogy rajzaival, keze munkájával gondozóinak igyekezett örömet szerezni…Isten nagy tanításának voltatok a részesei: annak ti. hogy minden körülmények között egy a lényeges az életünkben: a szeretet. Ezt az érettetek aggódó, gondoskodó szeretetet általa írta be a szívetekbe Isten. Azért, hogy ezután is így szeressétek egymást. Ebben a szeretetben testvéretek élni fog közöttetek.

    Reménységünk szerint immár célhoz ért. Kiszabadult a szenvedések börtönéből, hazatalált. Búcsúzzatok tőle ezzel a hittel és reménységgel A B.F.R.A.

    Ámen.


     

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

MYBEAUTYSALON - A szépség és egészségteremékek, amiket használok, és kedvezményesek. - MYBEAUTYSALON    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBOOKCLUB - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - MYBOOKCLUB    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan! Debrecen, befektetési ingatlanok várnak! Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan!    *****    KÖNYVCLUB - VÁSÁRLÁS, OLVASÁS, AJÁNLÁS, KRITIKA - KÖNYVCLUB    *****    Téged is vár a Darius Lovasközpont! Csatlakozz hozzánk, alapíts istállót és versenyezz a lovaiddal!    *****    Little Corner // portálépítés, portálszépítés, fejlécek, designok és css kódok // Little Corner    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Karácsonyi spin off epizód Annàcska és barátnõi történetébõl és egyéb friss szösszenetek:)    *****    Édes kishúgom, Anna - új epizód a tiltott szerelem története folytatódik :)    *****    Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és remake sorozatait! - SKAM - Egyre több magyar feliratos tartalommal!    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és aktuális posztjai a blogon:)    *****    Magyarország legnagyobb Demi Lovato rajongói oldala a 28 éves énekes-színésznõrõl!    *****    Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és remake sorozatait! - SKAM - Egyre több magyar feliratos tartalommal!    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és egyéb írásai a blogon    *****    Sniffany esti meséi III. - Pornóellenzõk, goa, ketamin    *****    Hamar itt a KARÁCSONY,minél elõbb rendeljetek születési horoszkópot saját illetve szeretteitek részére, hasznos ajándék!    *****    Édes kishúgom, Anna - új epizód a tiltott szerelem története folytatódik :)    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek eligazodni, a látottakkal kapcsolatban. Hívj