29. ELVESZTETT ÉS MEGTALÁLT ÉLET Luk 9,23-24.

Gy.T.!
Régóta félve gondoltok erre a napra és órára. Arra, hogy a sokat próbált szív egyszer csak megszűnik dobogni. Az érettetek égő élet egészen elhamvad. Gondoltatok erre a lehetőségre, és mégis váratlanul ért benneteket drága Szerettetek elköltözése. Úgy van az, hogy mi soha sem tudunk a veszteségbe belenyugodni. Az élet elvesztését igazságtalannak tartjuk. Szívünk lázadozik az elmúlás, a halál hatalma ellen. Ezért vagyunk vigasztalanok a veszteségben. Forduljunk azért Isten üzenetéhez, az igéhez: mennyei Atyánk ebben ajánlja fel nekünk az igaz vigasztalást!

I.
Két mondatod hallottunk; két fénysugár esik reánk a meghallott igéből, az egyik a hazaérkezettre, a másik pedig tireátok, szeretteire vonatkozik.

Koporsóban nyugvó testvérünk 65 éves földi életét ebben látjuk: „Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét énérettem, az megtartja azt” (24.v.) Az élet szépsége, érték abban van, ha nem tartjuk meg önmagunknak. Drága, szép ajándék az élet; ha zsugori módon őrzöd, csak magadnak jelent értéket. Ha pedig szétosztod: sokak számára lesz értékké. A magvető ha kíméli magját, csak az marad, de ha elveti, a mag ugyan elhal, de sok gyümölcsöt fog teremni. Ezt cselekedte a földön Jézus Krisztus is. Erre adott nekünk példát. Előtte az az értékes élet, amelyik semmit sem tart meg önmagának; mindent szétoszt embertársai között. Az „elveszti életét énérettem” értelme az, hogy az Ő szolgálatában, a jócselekedetek gyakorlásában ég el az életünk. Szent tékozlás ez. Az ilyen élet nem elvész a halálban, hanem örök életet talál a síron túl.

N.Z. aát maga Isten tanítgatta erre az igazságra. Sokat veszített földi életútja során; sok drága életet. Veszített édesapát; elvesztette egyetlen lánytestvérét; veszített 15 évi házasélet után drága hitvestársat. S veszített soha vissza nem hozható hónapokat, éveket a világháború forgatagában; és veszített pótolhatatlan testi erőt, egészséget, hiszen az utolsó tíz évet beteg nyugdíjasként töltötte. És íme, most elvesztette a halálban tulajdon életét is.

Azonban, Testvéreim, tudjuk, hogy Isten a hittel hordozott veszteségeinket mind nyereségre tudja fordítani! Ez a kegyelem, és ebben van a mi vigasztalásunk is.

A háborúból nemcsak a fájó emlék maradt, de a hálás emlékezés is: az, hogy Isten a halál markából is visszahozta atyánkfiát, mert még terve volt vele. Az édesapa elvesztése nemcsak szívfájdalmat, de kötelességet is jelentett: felvenni özvegy édesanyjának a gondját. A testvér halála: hogy most már neki kell a helyébe állni és felvenni az árván maradtak gondját, segíteni, gyámolítani őket. Saját társtalansága, özvegysége út volt egy másik egyedül maradt élet felé; hogy a két özvegy egymásra találva, vigasztalást nyerjen a kölcsönös szeretetben és együtt nevelhessék föl s taníttassák azt az árvát, aki a nevelőanyában igazi édesanyát talált; együtt örvendezzenek a két drága unokának és az általuk megsokasodó szeretetnek. És ha visszatekintett a megtett életútra, Göcstől, a szülőfalutól kezdve, a székelykeresztúri diákéveken át, göcsi, tekei, marosvásárhelyi munkahelyekre: mindenütt ott láthatta Isten kegyelmes gondviselését, áldását. Testvérek, Isten úgy munkálkodik az életünkben, hogy akkor is áld, ha szomorúsággal látogat; akkor is meggazdagít, ha úgy látjuk, hogy megszegényíti az életünket. Sorsunk nem véletlenek sorozata; minden egy örök terv szerint történik arra nézve, hogy megtanuljuk Megváltó Jézus Krisztusunk nyomán a nagy leckét: Aki meg akarja tartani az életé, elveszti, aki pedig önként odaadja, Krisztus példája szerint, örök életre tartja meg azt.

II.
A másik fénysugár hulljon Tireátok, gyászban itt maradt hozzátartozók; gyújtson világosságot fájdalmas szívetekben. Így szól az ige: „Ha valaki énutánam akar jőni, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem” (23.v.)

Nagy rajtatok a próbáltatásnak a terhe. Miért? Krisztus felelete rámutat a célra: Kövessétek Őt. Nehéz út, de vállalni kell. Az áldozatos kereszthordozáshoz önmegtagadás kell. Ne szoruljon ökölbe a kéz, ne szóljon zúgolódó, panaszos szót a száj. A hitetlen embert a próba eltávolítja Istentől, a hívőt közelebb viszi hozzá. Vegyétek hát fel a keresztet, Urunk parancsa szerint. Most a gyász, a fájdalom jelenti számotokra a keresztet; ezt kell fölvenni, zúgolódás nélkül. Kereszt nélkül ugyanis nincs korona; szenvedés nélkül senki sem juthat dicsőségre. Tanuljátok meg szeretett hozzátartozótoktól az élet elvesztegetését, egymás szolgálatában, hogy egykor ti is megtaláljátok az igazi, az örök életet.

Úgy ismertük N.Z. aát, mint aki mindenkit szeretett, s mint akit mindenki kedvelt. Segítőkész ember volt, aki önmagánál fontosabbnak tartotta a másik embert. „Jó ember volt”, mondaná a világ. Mi tudjuk, hogy az első ember esete óta nincs jó ember, csak bűnös ember van. De lehetünk hívő bűnösök. És azt is tudjuk, hogy Jézus Krisztus a bűnösökért jött, hogy kegyelmét felkínálja azoknak. Aki elfogadja, az már a földön az örök élet boldog örökösévé lesz. N.Z. testvérünk pár nappal ezelőtt az úrvacsorában ennek zálogát vette. A Gazda felkészítette őt a hazatérésre. Egy keresztyén férfiú így énekel a halálról:

„Szent dolog a halál. Minél hatalmasabb,

Öléből annál több életforrás fakad.

Csak az a halál szép, melyből élet árad;

Csak az a szép élet, mely halálból támadt.”

A mi igazi életünk a Krisztus halálából támadt. Ő azért hordozott szenvedést, halt meg érettünk a kereszten, hogy akik Benne hisznek, el ne vesszenek, hanem elnyerjék az örök életet. Reménységünk szerint N.Z. testvérünk immár elnyerte azt. Ezzel a Krisztusba vetett reménységgel és életprogrammal búcsúzzatok el drága Szerettetektől (búcsúvétel)…Életének példája vésse szívünkbe a meghallott igét (Textus). Járjatok önmegtagadással, szeretettel Krisztusnak az útján, hogy igazi életeteket ti is megtalálhassátok ott, ahová - reménységünk szerint - Szerettetek előre ment.

Ámen.