3. SÓ ÉS VILÁGOSSÁG - tanító fölött - Mt 5,13-16.

Gy.T.!
B.A. tanító testvérünk koporsója fölött méltó, hogy a Mesternek, az örök és legfőbb tanítónak, Jézus Krisztusnak a szavát halljuk. Három dologban mutatja meg, hogy mire hívta el a mi Urunk a tanítványokat, akiknek feladatául ezt adja búcsúzásakor: Tegyetek tanítványokká minden népeket. A Mester nyomába lépő tanítvány e világban só, világossá és hegyen épített város. Azzá kell lennie.

I.
A sóról tudjuk, hogy belől elég egy kevés is ahhoz, hogy ízletessé tegye az eledelt. De erre a kicsire feltétlenül szükség van. Pótolhatatlan a só. Úgy hat, hogy ő maga elolvad, elvész, - de a hatása érződik minden falaton. Nekünk, Krisztus tanítványainak, a keresztyén élet jó ízét kell belevinnünk ebbe a világba.

Jézus Krisztus a világ Világosságnak nevezte magát. Követői ugyanezt a méltóságot nyerik Tőle. A világosság nem önmagáért ragyog, hanem azért, hogy a fényében látni lehessen. Ahol kigyúl a fény, meghátrál a sötétség. A keresztyének a világosságnak a fiai. Rendeltetésük a villanykörtéé; nem magától van a fénye, hanem a villanyteleptől, de az áram átragyog, átfolyik rajta és így világít. Vajon világítunk-e?

A hegyen épített város messzire látszik. Letagadhatatlan, hogy ott van. Ez azt jelenti, hogy a mi életünket sem lehet eltakarni. Nem magunkat mutogatjuk; de az emberek észreveszik jelenlétünket a világban. Látszik-e, messziről is észrevehető-e, hogy Krisztus tanítványai vagyunk?

A mindenkori tanítványoknak e három dologhoz kell szabniuk magukat. Csak így tölthetik be hivatásukat, így származik abból Isten dicsőítése, emberek boldogsága és öröme. Ezért vagyunk mi, keresztyének, Krisztus-tanítványok ezen a föld nevű bolygón.
II.
Amit eddig elmondottunk, minden keresztyén emberre nézve érvényes, de fokozottabban arra, akit Isten a tanítói, népnevelői szolgálatra hívott el. A tanító élete valóban só: amikor önmaga elenyészik, hatása, tanításának, példaadásának jó íze tovább él a tanítványok életében. Másodszor: a tanító világosság. Élete csupa küzdelem a sötétség életet megbénító hatalma ellen. A világosság: ismerete, tudás, tájékozottság, helyes ítélkezés, okos derű. Mindez árad abból, aki rendeltetésszerű életet él, mint világosság. Harmadszor: a tanító olyan, mint a hegyen épített város. Felnéznek rá. Jelleme, személyisége döntő a tanítványok számára. Életpályája másokat útba igazít. Mekkora felelősség és milyen óriási lehetőség ez!

Most ennek a jézusi igének a fényében emlékezünk B.A. testvérünk életére és adunk hálát mindazért, amit ebben az életben ajándékul adott nekünk Isten.
Életútja a Székelyföldön indult, Árkos községben, 71 évvel ezelőtt. Hol szívta magába a szolgáló élet jó ízét? Bizonyára első renden a családi hajlékban. Azután meg Kézdivásárhelyen, ahol általános iskoláit végezte. Meg Székelykeresztúron, ahol kántortanítói oklevelet szerzett. Mindezekben az iskolákban indításokat nyert a szolgáló életre, a keresztyén ember állhatatosságára. Tudjuk, hogy a sónak az a természete, hogy kocka alakban kristályosodik. Ez a következetesség jellemezte munkájában atyánkfiát is. Erős kéz, pontosság, rend.…nem is lehetett másként. Hiszen: ha a só megízetlenül, mivel sózzák meg? Így vitte bele a másokért élés, a szolgálat jó ízét tanítványai lelkébe és munkatársai életébe egyaránt.

Világossággá is rendelte őt a Gazda. Életének fáklyája kigyúlt Marosugrán és Székesen, majd közel egy évtizeden át lángolva égett Fehéregyházán, izzott Szabédon és Marosszentkirályon. Mi a világosság természete? Ha egy sötét szobában meggyújtunk egy kis világot, a házban mindenüvé ellátszik. Így lett B.A., a tanító, különösképpen Fehéregyházán a községnek mindenesévé; igazán a nemzet napszámosává. Szövetkezetet szervezett, dalkart, fúvós-zenekart igazgatott, buzgólkodott a múlt emlékeinek az összegyűjtésén, - hogy a világosság életet alakító erővé lehessen. A gyertyaszál nem magáért van; magát megemésztve másoknak szolgál. Így világolt a költő Petőfi Debrecenben, vagy Luther Márton Wartburg várában, avagy Körösi Csoma Sándor a messzi Tibetben. Ők százszor dicsőségesebb missziót töltöttek be, mint a ragyogó csillár, amely léha mulatozókra árasztja fényét. A másokért élő, szolgáló ember élete önemésztő lángnak az ellobogása, - de így szép, így értékes, így igazán emberi élet az élet.

Aztán: hegyen épített várossá is tette a mi testvérünket az ÚR. Munkálkodott mint tankerületi felügyelő , s e szolgálatban sokat tehetett az új oktatási rendszer megalapozásáért. És élete utolsó munkaterületén, a Népi Együttes tagjaként szép énekszóval szolgálta a város és a vidék művelődését. Nem lehet elrejteni a hegyen épített várost; elébe áll az embernek; ilyen a keresztyén ember élete, szolgálata is.

III.
Most úgy látjuk, hogy elenyészett a só, kiégett a lámpa, leomlott e hegyen épített város. Előttünk csupán e koporsó, a gyászolók szívében az emlékek bús fájdalma. Mit adhat az ige? Szívünkbe írja a tanítói-pásztori-nevelői, de minden keresztyén emberi élet lényegét: magunk megemésztése árán is szolgálnunk kell másoknak. Így utal a mi egyszerű emberi életünk a Mester életére, kereszt-áldozatára, amelyből üdvösség és élet fakadt. - Ennek a boldog örökéletnek jegyében búcsúzzunk szeretett testvérünktől és mondjuk: Isten velünk, viszontlátásra.

Ámen.