70. SZÉP, ÉKES KORONA

- öreg ember felett -

Alapige: Péld 16,31.

Kedves Testvéreim, Gyászoló Gyülekezet!

Az Úristen úgy rendezte be az emberi szívet, hogy mindig mást töltsön abba, mint ami abban volt, mint amit várnánk. Isten úgy rendezi az életünket, hogy önfeledt vigasságunkba olykor egy kis epét, mérget cseppent, hogy magunkhoz térítsen mámorunkból és Önmaga felé késztessen bennünket. Ha pedig gyászunk van, igéje üzenetével szétszórja fejünk fölött a szomorúság fellegeit, hogy gyászunkon, szívfájdalmunkon is átragyogjon az Ő vigasztalásának napsugara.

Mit mondhatna az emberi szó a koporsó mellett, ami erőt és vigasztalást adhatna? De Isten tud ilyent szólni és ilyen ajándékot adni! Mert Ő mindenható Istenünk, aki egyben hűséges Atyánk is nekünk. Ezért öröm, hogy az Ő szent beszédére figyelhetünk, amit most éppen e ravatal mellett hirdettet a felolvasott ige szavai által: „Igen szép ékes korona a vénség, az igazságnak útában találtatik”.

Igaz-e ez a mondat? Hiszen a mindennapi életben látszólag mennyi ellene mond ennek a kijelentésnek. Ki veheti azt komolyan, hogy a vénség: korona, még pedig igen szép ékes korona?! Mi inkább úgy tudjuk, azt tapasztaljuk, hogy a vénség teher és gyötrelem. Teher elsősorban magának a vénnek, aki egyre inkább csak amolyan látszat-életet él, hiszen egy idő után sem munkálkodni, sem enni, sem inni, táplálkozni nem tud igazán. De sok ember sóhajt fel, ha egyszer túljut az életének a delén: Én Istenem, mi lesz velem, ha megvénülök? Ki fog rám gondot viselni; vajon lesz-e egyáltalán valaki mellettem, aki gondomat viselje, ennem adjon, ha végképpen elfogy az erőm, felöltöztessen, ha lebetegszem, ápoljon és gondozzon… Bizony, terhes az öreg ember élete önmaga számára; ezét éli olyan sok idősebb testvérünk reményvesztetten, elcsüggedten élete utolsó esztendeit.

De sajnos, igen sokszor - és ez a rosszabb, - terhes a vén azok számára is, akik a környezetében élnek. Ha ezek csak azt látják, hogy a vén semmi hasznot nem hajt, de a fogyasztásból kiveszi a részét; ügyefogyottá lett, aki rosszabb a gyermeknél; csak arra jó, hogy a példabeszédet emlegessük: jó az öreg a háznál, mert ha nincs baj, csinál! Ilyenkor aztán elviselhetetlenné lesz az élet a vén számára is, de a körülötte élők számára is. Sok-sok szeretetetlen indulat mérgezi az életet, amiből néha kihallatszik egy-egy panaszos szó: Miért is nem halhat meg az ember, mielőtt ilyen magatehetetlenné válik? És az ember ezek láttán, hallatán azt vélné: tévedett az, aki alapigénket először kimondotta, leírta, hiszen nem korona a vénség, hanem nehéz nyűg; nem ékesség, nem szépség, hanem nyomorúság!

Azonban ha Isten mondja ezt nekünk, akkor igaznak kell lennie. A hosszú élet egyike Isten áldásainak, amivel szeretteit megörvendezteti. Avagy nem öröme az férfiúnak és asszonynak egyaránt, ha legalább az unokáit megláthatja? Igazán mondotta a zsoltáros király, hogy az emberi élet hetven, vagy legfennebb nyolcvan esztendő és nagyobb része nyomorúság és fáradság; - de az Úristen a nyomorúság és fáradság között olykor szép napokat is ad. Az ember olyankor megtapasztalja, hogy az élet hosszúsága e földön az örökélet végetlenségét példázza. A Szentírás olvasói jól tudják, hogy az istenfélő embereket az ÚR hosszú élettel jutalmazza. Még a Tízparancsolatban is hosszú életet ígér Isten azoknak, akik atyjukat és anyjukat tisztelik. (Vajon nem ennek a parancsnak a megszegése miatt olyan kevés az igazán hosszú életű ember?!)

II.
Elköltözött testvérünk Istennek ilyen kedveltje volt földi életében. Az a nyolcvanegy esztendő, amit az ő Ura számára kimért, igaz, hogy nem volt különb az általános emberi sorsnál. Nyomorúságban és fáradságban volt része bőségesen. Elég csak azokra az időkre emlékeznünk, amikor beteg feleségét ápolgatta, önmagáról megfeledkező áldozatkészséggel. Volt része bajban és betegségben is; sokat vándorolt az élet árnyékosabb oldalán is. De mindezek felett Istentől koronát nyert. Miért? Azért, mert az igazság útján járt. Igénk is azt mondja, hogy a vénség ékes koronáját az igazság útján lehet megtalálni. A mi aa. az igazság útján járt. Hogyan értsük ezt?

Nekünk nincs magunktól igazságunk. De van Jézus Krisztus engedelmességéért, a Benne való hit által nekünk tulajdonított igazság. Bűnösök, de megigazult bűnösök vagyunk. Krisztus lehetővé teszi, hogy az Ő útján járjunk. Maga mondotta: Én vagyok az út, az igazság és az élet. A mi Testvérünk még elerőtlenedett állapotában is övéire gondolt. Arra, hogy ne jelentsen túl nagy terhet a vele együtt lakók számára. Társtalanságában az ÚR volt igazi társa; örömtelenségében öröme, mindenben mindene. Az ÚR, a tökéletes Igazság, megtalálta és a szenvedések útján magához vonta őt. Ha szenvedett, megmutatta neki, hogy Ő még többet szenvedett, még pedig ártatlanul, az ő bűnös életéért is, hogy szenvedés által igazi élettel ajándékozza meg minden megváltott gyermekét, köztük őt is.

És az ÚR, a mi elköltözött aa. életének Igazsága és a mi Igazságunk is, adott neki koronát. Itt, a földi életben a énség, a hosszú élet koronáját, de az örökkévalóságban ennél hasonlíthatatlanul többet. Atyánkfia a mi látásunk szerint, hű volt mindhalálig és így elényerte az örökélet koronáját. Futását elvégezte, a hitet megtartotta, végezetre pedig eltétetett neki az igazság koronája, melyet megád néki az ÚR, a mi egyetlen igaz Bíránk.

Nekünk, itt maradottaknak pedig egy dolgot köt szívünkre a búcsúzásnál az ige. Ha meg akarod nyerni a szép és ékes koronát: az igazság útján, a ?Krisztus útján keresd azt. A szenvedés és tűrés, az alázatosság és engedelmesség tövises, de áldott gyümölcsöket termő útján. Ott életet találsz! A világ arra törekszik, hogy valamiképpen a tudomány segítségével meghosszabbítsa ezt a földi életet. Szép és hasznos törekvés ez is. De az igazi életünk, amelynek soha vége nem lesz, egyedül Krisztusban van, aki azért halét meg Nagypénteken, hogy minekünk igaz Húsvétot, örök életet szerezzen.

Ámen.