B)  A HEGYI BESZÉD KERETE

Hegyi beszéd névvel jelöljük az Újszövetségnek Mt. 5:1-7:29 és Lk. 6:20-49-et magában foglaló szakaszát. Ha a két evangélista előadását vizsgálat tárgyává tesszük, azonnal lényeges különbséget veszünk észre - nevezetesen: Lukács szövege jóval rövidebb, hiányzik belőle 47 olyan vers, amely a Máté szerinti Hegyi beszédben benne van. Másik jelentős rész, 34 vers pedig Lukácsnál egészen más összefüggésben található, teljesen függetlenül a Hegyi beszédtől, noha a Máténál található. párhuzamos helyek ezeket a verseket a Hegyi beszéd alkotóelemei gyanánt tüntetik fel. És végül a Lukács szerinti Hegyi beszédben van 41/2 vers, ami az első evangéliumban egyáltalán nincs meg.

Kérdés: honnan vannak ezek az eltérések? Vajon nem két, különböző alkalommal, de ugyanazon tárggyal foglalkozó beszéddel van e dolgunk? Vagy pedig, ha mindkét evangélista Jézusnak ugyanazt a beszédét, illetve tanítását jegyezte fel, akkor hogyan lehetségesek ezek a főleg terjedelembeli különbségek? Ez a kérdés annál súlyosabb, mivel a Hegyi beszéd Máténál található szövege a tartalmi összefüggésnek, a belső egységnek és tervszerűségnek olyan határozott jeleit mutatja, hogy a Beszéd történetisége kétségtelen.

Hogy a két híradás mégis nem egyező, annak magyarázatát az evangélium írás lényegében kell keresni. A szent írók ugyanis nem a modem történetírás szabályai szerint jártak el munkájukban - számukra az időrendi sorrend, az oki-okozati szoros összefüggés nem volt elsőrendű fontosságú. Ők mindenkor valamely cél szolgálatában álltak s mindent ennek a célnak rendeltek alá.[20]

Különösen áll ez éppen Máté evangéliumával kapcsolatban. Ennek célja - megmutatni, hogy Jézus a Messiás, Benne teljesedtek be és lettek valósággá az ószövetségi jóslatok.[21] Ennek igazolása végett az evangélista közli Jézus nemzetségtábláját, melyből kitűnik, hogy Ő a próféciáknak megfelelően Dávid nemzetségéből való. Majd pedig, mivel a zsidó váradalmak szerint a Messiás legfőbb tiszte a gyógyítás és tanítás volt, életének azokat az eseményeit gyűjti össze, amelyekből nyilvánvaló, hogy Ő Úr démonok, betegség és halál felett egyaránt; tanítása pedig, a farizeusok és írástudókéval összehasonlítva, újra csak: annak a bizonysága, hogy Ő úgy beszélt, mint akinek hatalma van: azaz Ő a Messiás. Az Isten országáról szóló példázatokkal tele 13. fejezet, a farizeusok elleni feddő beszédek sora, valamint az eschatologikus 24. rész szintén világos bizonyítékai annak, hogy az evangélista tárgykör szerint válogatta ki és csoportosította anyagát.

Éppen ezért nem tartjuk kizártnak, hogy vannak a Hegyi beszédben olyan versek is, amelyeket Jézus más alkalommal mondott el, de amelyeket Máté, képzettársítás révén, itt vett fel. Ezt az állításunkat igazolják a Lukácsnál más összefüggésben előforduló versek.

Amikor a Hegyi beszéd terjedelmét ily módon mintegy szűkítjük, ugyanakkor hangsúlyozni kívánjuk, hogy az sokkal többet foglalt magában, mint amennyit az evangélista feljegyzett belőle.

Ezt a feltevésünket a következő érvekkel bizonyítjuk: semmi valószínűsége sincs annak, hogy azonnal leírták volna Jézus beszédét, ha pedig később jegyezték fel, nyilvánvaló, hogy sok részlet feledésbe ment. Különben is a Hegyi beszéd jelen formájában mindössze pár percnyi időt vett volna igénybe, ami teljesen ellentétben van Jézus tanítási módszerével.[22]

Felfogásunkat támogatják a tartalmi érvek is. A Hegyi beszéd jelen alakjában annyira tömör, hogy okvetlenül magyarázatra szorul. Jézus bizonyára megmagyarázta szinte minden egyes mondatát. Jézus egyéb tanításait éppen a szemléletesség, az illusztrációk páratlan gazdagsága jellemzi.[23] Ebből itt alig találunk valamit, legalább is a beszéd jelentős hányadában nem. E helyett rövid, közmondásszerű mondatok fordulnak elő nagyrészt. Ebből következik, hogy a Hegyi beszéd nyilván az eredetinek csupán a váza, alapgondolata, lényegének az összefogla1ása.[24]

Ennek szem előtt tartása jelentős mértékben segít bennünket a Hegyi beszéd irodalmi jellegének a megállapításában. Jézus ugyanis, akárcsak a rabbik, tanítványokat választott magának, hogy azok állandóan vele legyenek, s hogy majd később kiküldje őket prédikálni és betegeket gyógyítani. Ebből nyilván következik, hogy működését Ő is, mint „tanító” kezdte meg.[25] A zsidó írástudókról pedig tudjuk, hogy tanításmódjuk lényege ebben állott: először megbeszéltek valamely problémát a tanítványaikkal, akiknek ilyenkor joguk volt kérdéseket tenni is, s miután tárgyukat kimerítették, megállapításuk eredményét pár magvas, tömör mondatban összegezték, lehetőleg minél élesebben megfogalmazva.[26] Valószínű, így járt el Jézus is. Eszerint tehát a Hegyi beszéd valamely hosszabb, esetleg napokon át tartó tanításnak rövid összefoglalása,[27] éppen ezért „hegyi tanítás” volna legtalálóbb elnevezése.

Ezek előrebocsátása után teljes valószínűséggel állíthatjuk, hogy a Hegyi beszéd kétféle szövege Jézus egyugyanazon tanításáról szóló bizonyság, amit igazol az is, hogy mind a két helyen azonos a gondolatmenet, sőt a Hegyi beszéd mindkét helyen a boldogságokkal kezdődik és az utolsó napra vonatkozó eschatologikus résszel ér véget.

Mielőtt magának a szoros értelemben vett Hegyi beszédnek a magyarázatához fognánk, még néhány problémát kell tárgyalás alá vennünk. Elsőnek említjük az idő kérdését: vajon a Hegyi beszéd Jézus nyilvános működésének melyik szakaszára teendő? Lukács evangélista előadása szerint, miután Jézus „az éjszakát az Istenhez való imádkozásban töltötte el”, virradatkor „előszólította tanítványait és kiválasztott közülük tizenkettőt”, majd aláment velük a hegyről, ahol éppen tartózkodtak, a síkságra s elmondta „mezei prédikációját.”[28] E szerint tehát a Hegyi beszéd mintegy az apostolokat kibocsátó tanítás.

Máténál a helyzet más. Itt a Hegyi beszéd elmondásakor a tanítványok elhívása még nem történt meg. Ez azonban csak látszat. Ismerve ugyanis az evangélista ama jellemvonását, melynél fogva az időrendre nem helyez nagy súlyt, semmi okunk sincs azt hinni, hogy Jézusa Hegyi beszédet mindjárt nyilvános fellépése kezdetén mondta el, amint az első evangéliumban való, elhelyezése alapján látszik. Későbbre kell tennünk, mert a belső bizonyítékok ezt követelik.

Jézus ugyanis tanító munkássága kezdetén rendszerint a zsinagógában jelent meg és ott szólt hallgatóságához. A szabad téri igehirdetésre csak akkor került sor, amikor már annyian követték, hogy a zsinagóga szűknek bizonyult. Gondolhatunk arra is, hogy a nép vezetőinek ellenszenves magatartása kényszerítette a szabad természetben való tanításra. Ez azonban újra csak a későbbi időpont mellett bizonyít. Hivatkozhatunk magára az igehirdetésre is. Korai prédikációi lényegében véve azonosak voltak a Keresztelőével: „térjetek meg, mert elközelgetett az Isten országa”. Később már mind nyilvános, mind a tanítványok kis körére szorítkozó beszédeiben nem az Isten országának elérkeztét hirdeti, hanem inkább annak alapelveit tárj a fel. Ebből az időből való a Hegyi beszéd is.

S hogyha arra gondolunk, hogy a közvetlenül előtte való szakasz Jézust úgy mutatja be, mint akihez nemcsak Galileából, hanem Júdeából, sőt még Dekapolisból is özönlik a sokaság, akkor a galileai igehirdetés második felét kell elfogadnunk a helyes időpont gyanánt. E mellett bizonyít Márk és Lukács evangéliuma is. Lk. 5:30, 33 és Mk. 3:6 szerint ugyanis a Hegyi beszéd elmondásakor már megkezdődtek az ellenségeskedések Jézus és a farizeusok között, de viszont még nem váltak annyira veszedelmessé, hogy későbbi időpontra kellene gondolnunk.

Másik sokat vitatott kérdés - hol mondta el Jézus a Hegyi beszédet? Máté így kezdi híradását: „mikor pedig látta sokaságot, felment a hegyre”. Előzőleg szó sem volt hegyről, így tehát a határozott névelő furcsa. Lehetséges, hogy az író kortársai előtt ez a hegy még általánosan ismert volt. Mindenesetre meglepő, hogy Hieronymus már nem ismerte. Ő a Táborra, vagy Galilea valamelyik kiemelkedő hegyére gondolt. A hagyomány Tábor és a Genezaret közt fekvő Karn Hattin-ban vélte felismerni a boldogságok hegyét, újabban pedig Kapernaum közvetlen közelében keresik. Nem is ok nélkül, hiszen kevéssel utána Kapernaumban látjuk Jézust, amint meg gyógyítja a százados szolgáját. Nem kerülheti el figyelmünket az sem, hogy to oroõ az evangéliumokban nem feltétlenül valamely meghatározott hegyet jelent, hanem általában a „hegyes vidéket” - ellentétben a „tengerparttal” (Mk. 3:13; Lk. 12:17; Jn. 6:3,15).

Hol van a boldogságok hegye? - A Sinai és a Golgotha között; azaz: a Hegyi beszéd nem törvényadás, nem is ítélet, hanem a magát érettünk halálra adó Krisztusnak az Ő országába való kegyelemteljes hívogatása.

[29]

Az idő és a hely kérdésénél fontosabb annak a megállapítása, hogy: kikhez intézte Jézus a Hegyi beszédet? Ezt a sokat vitatott kérdést szerintünk csak egyféleképpen lehet megoldani - a tanítványokhoz. Azokhoz, akik Benne látják meg Urukat, s akik hasonlóan az egykori sokasághoz, követik Őt fel a hegyre, s ezzel bizonyságát adják annak, hogy döntöttek Felőle, s éppen eme döntésük alapján akarják az Ő parancsait és útmutatásait követni.

Ebből a meghatározásból önként következik, hogy számunkra a „tanítvány” szó nem az egykori Krisztuskövetőket jelenti, hanem mindenkit, aki Krisztust Megtartójának vallja.[30]

A Hegyi beszéd tehát nemcsak egy kis körnek, a „beavatottak”csoportjának szól, hanem mindenkinek. De viszont, akik azt meghallják, azokra nézve újabb kötelességeket ró - emberek halászaivá kell lenniük, a meghallott evangéliumot tovább kell hirdetniük, el egészen a föld végső határáig.

E helyen kell tárgyalnunk a Hegyi beszéd szerkezetének problémáját. Meggyőződésünk szerint a Hegyi beszéd két részre osztható: az egyik részben Isten országa evangéliumát hirdeti az Üdvözítő, a másikban pedig az Isten országában érvényes igazságnak az alapelveit adja elő. Az előbbi részt a boldogságok (Mt. 5:3-12), az utóbbit a parancsolatok (Mt. 5:13 - 7:27) alkotják. A boldogságokban azt mondja meg Jézus: kik azok, akik elnyerik Isten országát? A parancsolatokban pedig ezeknek a számára feltárja azokat a követelményeket és életelveket, amelyeket feltétlen be kell tartaniuk.

[31]

Ezek előre bocsátása után most már a Hegyi beszéd rövid áttekintését így fogalmazzuk meg:[32] Jézus legelőször is általában megjelöli azokat a „tulajdonságokat”, amelyeknek meg kell lenniük azokban, akik az Isten országának tagjai akarnak lenni (5:3-10), majd egyenesen a tanítványokhoz fordul (5: 13-16) s rámutat hivatásukra és felelősségükre (5: 13-16) mind magukkal, mind embertársaikkal szemben: úgy kell cselekedniük, hogy akik azt látják, érette a mennyei Atyát dicsőítsék.

Hogyan lehetséges ez? - erre felelnek a következő versek, amelyekben feleletet kapunk erre a kérdésre - mit jelent Isten országa örökösének lenni: 1. benső személyes (5:17-48) és 2. vallás-erkölcsi életünkre nézve? (6: 1-18), továbbá: 3. a világi javakra vonatkozólag? (6: 19-34) s 4. felebarátainkhoz való viszonyunkat illetően? (7: 1-12), végül 5. üdvösségünk elvesztésének lehetőségére való utalás után még egyszer lelkünkbe vési a Hegyi beszéd: Jézus parancsolatait cselekedni kell (7:13-27).[33]