//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét. Helen Keller


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- A SZLOVÁKIA MAGYAROK KÉNYSZERTELE-
PÍTÉSEINEK EMLÉKEZETE 1945 Tanulmányok,
családtörténetek, visszaemlékezések
- A SZLOVÁKIA MAGYAROK KÉNYSZERTELE-
PÍTÉSEINEK EMLÉKEZETE 1945 Tanulmányok,
családtörténetek, visszaemlékezések
:

67. BAGIN ÁRPÁD A PERBETEIEK CSEHORSZÁGI DEPORTÁLÁSA

67. BAGIN ÁRPÁD A PERBETEIEK CSEHORSZÁGI DEPORTÁLÁSA


BAGIN ÁRPÁD A PERBETEIEK CSEHORSZÁGI DEPORTÁLÁSA

Néhány héttel ezelõtt tudtam csak meg, hogy nagyapám 1947-ben ott volt szüleivel a deportáltak között.

Akkor határoztam el, feldolgozom, miként élte át a megpróbáltaásokat. Hetvenkét éves nagyapám (L. F.) jelenleg is Perbetén él. Vele és más kortársakkal készítettem interjúkat. A nagyapámmal készült interjú során a beszélgetés alatt jelen volt 65 éves nagyanyám (L. V.) is.

L. F. A szlovákok a kártérítésrõl hallani sem akarnak. Csak a helybeliek... Tudtam volna, el sem mentem volna. Azt hittem, hogy a járásról vannak kint, hogy felmérjék, kinek mi a kára, s annak alapján kapunk majd kártérítést. De nem! Nem arról volt a szó. Azt mondták, írjunk Brüsszelbe! Hát én fogok írni Brüsszelbe, külön? Mondtuk annak az úrnak, hogy készítsen listát, mindenki aláírja, akik ott voltunk.

Hogy azt nem lehet! Azt mondta a helyi elnök, hogy azt nem lehet. Íveket osztogatott azon az összejövetelen – mindenkinek nem is jutott – és mondta, hogy töltsük ki, és küldjük el Brüsszelbe. Nekem nem jutott abból a nyomtatványból. Akinek nem jutott, annak azt mondták, menjen el a községházára és ott adnak az illetõnek. Én nem mentem el, mert én így hajtsam a magamét? Brüsszelbe ajánlva adjam fel?

Mondtam, egy fillért sem adok rá. Magamban azt gondoltam, ha lesz valami belõle, akkor mindenki ebbõl részesülne, az is, aki nem küldi el ezt a papírt. Ha tehát lesz belõle valami, ha kapunk kártérítést, akkor nekem is járna. Így gondoltam! Állítólag a szlovákok hallani sem akarnak errõl, tehát a kártérítésrõl! Ezt úgy könyvelték el, hogy már elmúlt.

Engem 1947-ben deportáltak. Mivel foglalkoztam? Akkor voltam tizenöt éves. Jártunk a majorokba. Tizenöt éves gyerek még nem köteles dolgozni. Ha kapott valamilyen munkát a majorokon, akkor ment, ha nem kapott, akkor meg visszaküldték. Például tavasszal mácsonyát mentünk irtani. Irtóvassal irtottuk mácsonyát a gabonában. Ma ez már nincsen, ma a gazirtózás dominál. Aztán trágyaterítés kézzel... A lovaskocsikról, autókról leszórtak egy nagy rakás trágyát és azt kellett nekünk szétteríteni villával. Ma már ez is másképp van. Ma már szórógépek vannak.

1947. január 16-án vittek el. El nem felejtem soha, míg élek, mert a legnagyobb hidegben, a legnagyobb télben... Miért kellett ezt a legnagyobb hidegben megcsinálni, miért nem lehetett azzal várni? Úgyhogy vagonokban, innét kivittek az állomásra. Teherautókon, a katonaság is itt volt, menni kellett. Betettek a vagonba, beraktak bennünket. Nem tudtuk, hogy hová megyünk. Nem tudtuk egyáltalán, hol kötünk ki.

Harmadik napra érkeztünk meg Csehországba (össze-vissza lökdöstek bennünket, a vagonokat). Az állomáson ki volt írva, hogy Bílina. Életemben még ilyen helységnevet nem hallottam, nem is tudtam, hogy ilyen is létezik a világon. Nyissuk ki! Kinyitottuk a vagonok ajtaját... Álljunk oda! Mindenki álljon a vagonajtó elé! Jöttek az urak, vagy miknek is nevezzük õket... Megszámoltak bennünket, mennyien vagyunk, mennyi munkaerõ érkezett. Megtetszettünk nekik, s akkor ráírták a vagonra krétával, hogy: Dvùr Maxa Lopkovièe, Bílina (Max Lopkoviè bílinai gazdasága). Ott dolgoztunk. Mezõgazdasági munkát. Télen is adtak munkát. Ott, arrafelé rengeteg a körtefa. Szép körtefák voltak ott. Ezeket a fákat gallyaztuk télen. A száraz ágakat lefûrészeltük, ha sûrû volt, akkor ki is kellet vágni belõle. Én fiatalabb voltam, ezért az volt a munkám, hogy ami le volt fûrészelve, gally, ami nagyobb volt, mint három-négy centiméter, azokat be kellett kennem kenõcssel. Volt egy ecsetem, amivel ezt végeztem. Volt munkám nyakig, mert hatan-heten mindig, állandóan nyesték a fákat. Egyik fáról a másikra „ugráltam” és kenegettem.

Nem akartam lemaradni. Nekem azokat a részeket be kellett kenni, amelyeket lemetéltek! Így teltek a napok. Pontosan nem mértem le, de 50 vagy 30 hektáros parcellák lehettek. Abban voltak hosszában, szépen egyenesen gyümölcsfák ültetve. A sortávolság körülbelül ötven méter lehetett és a gyümölcsfák 10-15 méterre lehettek egymástól.

Azzal nem voltam egyáltalán kibékülve, hogy miért kellett nekem abban a gazdaságban öt koronás órabérért dolgoznom. Nekem öt korona, a felnõtteknek meg úgy tudom, hogy hét korona járt. Ami a gazdasággal kapcsolatos volt, azt csinálni kellett. Hagymatermelést, minden félét, ami a mezõgazdaságban adódott. Kényszerítve voltunk. Máshová munkába nem mehettünk, csak abba a gazdaságba... Ott már 192 akkortájt megindult az építkezés – talán hamarább, mint Szlovákiában –, ahol nem öt koronát fizettek egy órára, hanem harminc-negyven koronákat kerestek egy órára! Kérdeztem az illetõtõl: Kolik vydìláą? (Mennyit keresel?). Azt mondta, hogy tøicet (harmincat). A másik azt mondta, hogy harmincötöt, a harmadik, hogy negyvenet. Kérdem én, ezt a kárt ki fogja megfizetni? Nekem ott kellett lennem két és fél évig, mire megjött a rendelet, hogy hazamehetünk. Jött egy rendelet, hogy a magyarok mehetnek haza, aki akar és akkor köteles volt az a gazda kiszállítani az állomásra úgy, mint jöttünk, be a vagonba.

Bílináról áthelyeztek bennünket másik éven Duchcov mellé, Vèela községbe a Malý Dvùr Hrdlovka nevû majorba. Ahogyan a neve is mondja, ez is olyan kis gazdaság volt . Ott volt egy vezetõ, partizán, vagy mi volt. Nála dolgoztunk. Máshová nem lehetett menni, mert mi nem voltunk felesküdve. Duchcovban esküdtettek fel minket. Behívtak minket a hivatalba (pontosan nem tudom, hogy hová). A tolmács mondta, hogy õ utána mondjuk. Mondtuk is szépen utána. Azután talán megkaptuk az állampolgársági jogot.

Addig minket jogtalannak, alsóbbrendû embereknek néztek. Mondtuk: Já obèan lidovìdemokratického Èeskoslovenska pøísahám... (Én, mint a Csehszlovák Népköztársaság polgára fogadom…) Ezt kellett mondani az úr után, és akkor kaptuk meg a jogot valahogyan, hogy már csehszlovák állampolgárok vagyunk. De az is csak olyan jog volt ám: akkor sem mozdulhattam el, attól a gazdaságtól; hogy oda megyek dolgozni, ahová én akarok.

Annál a gazdánál volt még egy német, aki megszökött tõle, és mondta, hogy én járjak a lovakkal! Én, a lovakkal nem járok, mert én a lovaktól félek! Ez már másik gazdaság volt. Kérem szépen, kényszerítve voltam. Ismertem azt a lovat, amelyikkel a német úr dolgozott és láttam, hogy sokszor nagyot rúgott. Aztán rákényszerítettek arra. Volt, hogy a vályúba kellett ugranom, mert nagyokat rúgott fel. Lerúgta volna a csillagokat is. Féltem nagyon. Mondtam, hogy én nem fogok a lovakkal járni. Tejet kellett vinni be a faluba. Az öreget kellett bevinni a városba, Duchcovba. Egyszer megálltam a járda mellett, mert az öreg mondta, hogy itt megállunk, õ pedig leszállt a lóról. Jött arra egy fiatalasszony, aki tolta a babakocsit. Az a deres ló akkorát rúgott! A babakocsi mellett elment a lába. Jó istenit! Úgy föl dobta volna! Szörnyethalt volna az a kisgyerek! Olyan rúgós ló volt! Hát mondom! Mentünk vissza! Elmaradtunk napnyugtáig.

Akkor leszállt a köd! Óriási ködök vannak arrafelé Észak-Csehországban! Nem tudtam, hogy hol megyek. Nem tudtam, hogy hol az útnak a széle. Meglazítottam a gyeplõt, a lovakra hagytam. Az öreg sem vette el a kezembõl. Egyszer mintha már billenni kezdtünk volna jobbra! Háromszor annyi köd van ott, mint itt. Bányák is vannak, nyitott bányák. Azok is csinálják azt a füstöt, gázt. Mellékkeresetként, mikor volt szabad idõnk, akkor elmentünk a gazdaságból, jártunk szenet szedni. Ezzel munka után foglalkoztunk, vasárnap, szombaton, szabad idõben. Németek, csehek is dolgoztak ott.

Összeálltunk, három gyerek, négy. Nagy rakás szeneket szedtünk és azt árultuk. Jöttek Prágából, prágaiak szénért. Megsaccoltuk, mennyi lehet abban a rakásban. Ötven mázsa-e, vagy harminc? Egyszer megsaccoltuk, volt száz mázsa, de nem tudtuk eladni. Mivel nem vigyáztunk a rakásra, másnap reggel mentünk és hûlt helye volt. Ellopták! Jól járt valamelyik úr, Prágában biztosan jó pénzt kapott érte. Miután kihordták a földet, kiszórták a csillékbõl. Volt közötte szén is (amikor a báger elérte a szenet, akkor már szén is keveredett a földhöz). Ennél a munkálatnál lehettünk ott körülbelül ötvenen. Achtung! – mondták németül, mikor szórták ki a csillék tartalmát. Akkor félre kellett állniuk az ott lévõknek. Ez Most városa mellett volt Észak-Csehországban Majd elmentem a duchcovi munkahivatalba azzal a kéréssel, hogy az üveggyárban szeretnék dolgozni Hudeøicében. Pontosabban azért is kerestem fel a hivatalt, hogy adjanak egy utalást, hogy elmehessek dolgozni az üveggyárba, amely Bílina mellett volt. Ki akartam lépni a gazdaságból. A munkahivatalban, Duchcovban letámadtak engemet. Az ott lévõ úr azt kérdezte, hol dolgoztam idáig. Mondtam, hogy Vèela Malí Dvùrban dolgoztam. Miért akar menni a gyárba? – folytatta tovább a kérdezõsködést. Azért, mert én a lovaktól félek, válaszoltam. Én az üveggyárba akarok menni dolgozni. Akkor jött két csendõr, szépen megfogtak és vezettek be a börtönbe. Ez így volt! Duchcovban voltam becsukva, bezárva. Ott volt a cellában két... két cigány. Abban a cellában volt két cigány meg én. Nem tudom, hogy õk miért voltak ott. Nem akartak-e dolgozni? Nem tudom pontosan. Két hétig voltam becsukva. Bizony. Olyan idõk voltak. Ott tanultam meg a cigányoktól azt, amit aztán ott többször is daloltunk: Perina má ątyri ro•ky, pod perinou ątyri no•ky,/ Perina má ątyri ro•ky, pod perinou ątyri no•ky. /Ej, javor, javor, javor zelený, milej pod okénko sadený.. (A dunyhának négy csücske van, a dunyha alatt négy láb van,/ a dunyhának négy csücske van, a dunyha alatt négy láb van,/ Hej, jávorfa, jávorfa, zöld jávorfa, kedvesemnek az ablaka alá ültetve.) 193

Egyszer aztán bejött egy úr, szõrösen bebökték õt a cellába. Õ is elkezdett velem beszélgetni és kérdezte tõlem: Maga miért van itt? Miért csukták be? Maga is olyan bûnt követett el, mint én? Én ártatlan ember vagyok – válaszoltam. Dolgozni akarok, de nem a lovakkal! Majd megtudtam, hogy az az úr kém.

Utána megmondták a romák is, hogy õ kém. Bebökték õt is, mintha õ is be lett volna zárva, kitudakolta tõlem, hogy miért vagyok becsukva. Kérem szépen, azután egyszer hívattak ki – mivel megmondtam, hogy ártatlan ember vagyok – és mondták, ki leszek engedve. De mivel szabotázsnak könyvelték el a tettemet, ezért háromszáz koronára megbüntettek. Mondták, hogy írjam alá, amit elém tettek. Miután aláírtam, kimehettem. Ezek voltak azok a jó világok! Nem volt jogunk! Nem oda mentem dolgozni, ahová én akartam!

L. V.: Nálatok nem hirdették a hangosbemondón keresztül, hogy mit akarnak azokkal, akik deportálva voltak? Nálunk ma hirdették, de nem lehetett jól érteni, mert akadozik a hangszóró. Autóbusz indul. Nem értettük rendesen.

L.F. Még nem voltam nagykorú, mert csak 15 éves múltam, de akik még élnek a szülõk után... Így jelentkeztünk. Sokan összejöttünk! A szülõk már meghaltak. Már régen volt. Aki akkor volt 50-60 éves, az már nem él. Szegényebbeket, mint mink voltunk, Csehországba vittek munkára, akik viszont fehérlappal rendelkeztek – õk gazdagabbak voltak –, õket már Magyarországra vitték. Ez volt a kitelepítés. Összevissza keverték a jó népet. Amint hallottam, Magyarországról meg ki voltak ûzve a svábok. Innét elvitték a magyarokat oda és beleültek azokba a lakásokba, ahonnét kimentek a svábok. Hát, az is lehetett egy érzés, hogy most itt kellett hagynia a házat és azokba a lakásokba kellett bele ülnie. Hát ennyit tudok.

Szegény gyereket, meg összegyúrta az autó a perbetei vasútállomáson a deportálás napján. Nem is tudom, hogyan is hívták õt. Valamilyen Imre volt. Katonautóval – ahogyan a gyerek ott bámészkodott a vagonnál – a vagon ajtajához nyomták és mindjárt elfakadt a feje. Õk visszamaradtak. Ki fizeti meg aztán azt a kárt, hogy itt az állatokat el kellett adni. Vagy a zsidó megvette potom áron. Tudod mi az a potom ár? Adott érte egy pár koronát. Volt akinek borjúja volt L. V. A borjúkat a „Kusóékhoz” vitték. A Lacáékhoz vitték. Több Laca volt a faluban. Öt például azzal a melléknévvel különböztették meg, hogy Kusó.

L. F. A malacokat le kellett saktolni, ha nem akartuk elengedni az utcára. Levágtunk kettõt-hármat, amennyi volt, volt köztük kisebb is. Malacot nem nagyon vittek. Furcsa lett volna. Kecskét láttam, hogy hoztak.

Bekötötték a vagon egyik sarkába és elvolt. Mi nem vittünk kecskét. Körülbelül 30-40 vagon volt, ami egyszerre indult az állomásról. Malacokat nemigen vittek magukkal, mert azt le kellett vágni, mindenki lemetélte, vagy valakinek eladta, ha tudta olcsóbb áron, annak aki itthon maradt. A zsidófélék azok megvették, természetesen olcsóbban, mert tudták, hogy nem tud vele mit csinálni az illetõ A saját sporheltünket vittük, amelyet csikós sporheltnak neveztek. Kitettük a vagon ablakán a csövet, aztán tüzeltünk ott bent. Vittünk fát. Hát, ugye nem lehet három napig éhen is lenni. Fõztünk, tüzeltünk, mindent csináltunk. Néha füst is keletkezett, a szél befújhatta, de az nem volt olyan nagyon veszélyes. Volt otthon egy borjúnk, azt odaadtuk a rokonunknak, aki nevelte az állatot. Vittük a húsos teknõben a levágott malacokat. A vonatban csikós sporhelt volt, amely vaslábakon állt. Azon fõtt a káposzta a hússal. Egyszer, úgy megrándult a szerelvény, hogy kitörött a sporhelt lába, le a káposzta a földre! Az anyjukat! Mondtam, hogy ezt kitolásból csinálják. Több mint valószínû, mert haragudtak a magyarokra, Talán én voltam a Hitler, vagy a Hitler mellett voltam?

L. V. A magyarok, a fehérlaposokat, akiket kitelepítettek, azok nem jöttek vissza.

L. F Nem. Õk ott maradtak örökre most már.

L. V. A Morvai Mári néne is kiment.

L. F. Mondom, akinek fehérlapja volt úgymond, azt Magyarországra vitték. Nekünk nem volt semmink, minket amoda vittek – folytatta. Mindig ezen a pórnépen csattan minden. Elviszik, elhurcolják, aki egyáltalán nem is tehet semmirõl.

L. F. Hirtelen jött, egy hét leforgása alatt. A perbetei komiszár (a szlovák közigazgatási megbízott) kijelölte, hogy ki megy Csehországba, és ki megy Magyarországra. A komiszár Ryban nevezetû volt (nem tudom, hogy még ki volt mellette). Õk kijelölték, ki menjen Csehországba, Magyarországra. Magyarországra olyan személyek mentek, akiknek vagyonuk, földjeik, egyéb gazdaságuk, állataik voltak. Csehországba olyanok mentek, akik szegényebb emberek voltak. Nem volt nekik vagyonuk, se földjük, vagy csak nagyon kevés földjük volt. Csehszlovák katonák voltak, akik segítettek felrakni a holmit az autóra és kivittek az állomásra nyitott katonai autókon. Hat-hét kilométer volt a falu túlsó szélétõl a vasútállomásig.

Abban a hidegben! Fújt a szél is, havazott. Hát január volt. Legnagyobb tél volt. Ez volt. 194 A katonák nem viselkedtek durván, nem lehet rájuk mondani, hogy durván viselkedtek volna, mindenki szót fogadott. Azt kellett csinálniuk, amit parancsoltak nekik. A parancs, az parancs. Azt végre kell hajtani. Õk is tudták, hogy mi van, hogy a magyarok a németek oldalán harcoltak. A szlovákok meg a csehek nem harcoltak a németek oldalán? Mit tehetek én ellene, hogy a vezetõség a németekhez állt? Mit tehet egy szegény ember? A szlovákok olyan elõnyt kaptak a szovjetektõl, hogy õk partizánok voltak. Az már egy jó jel volt nekik: partizán.

Kezdetben itt a szlovákokkal volt probléma, mert nem igen lehetett beszélni magyarul. Felszálltál a buszra, bizony rossz szemmel néztek, megfenyítettek, volt olyan is, aki mondta, hogy kapsz. Itt Szlovákia van! Ez háború után volt közvetlen. Azt mondták, hogy na Slovensku po slovensky! Jó, de idáig nem volt Szlovákia. Magyarok alatt voltunk jobban. 1938-ban bejöttek, emlékszem rá. Most ki tehet arról, hogy ide tartozunk és meddig fogunk ide tartozni. Hogy lesz, miképp lesz?! Mindegy, emberek vagyunk. Akármilyen nyelven beszélünk. Szlovák vagy magyar. Mindegy! Fõ, hogy háború ne legyen. Ha háború van, akkor a golyó nem nézi azt, hogy most szlováknak megy, vagy magyarnak megy a golyó. Legyen békesség!

A legrosszabb az volt, hogy kényszerbõl vitték a nemzetet. Nem önként ment! Egész más dolog, ha valaki önként megy, vagy ha kényszerbõl viszik.

Bílinán elszortírozták a vagonokat. Mentek a környezõ falvakba is. Bílina volt a központ, olyan elosztóféleség. Onnét szortírozták a nemzetet jobbra-balra. Majd meg-meglátogattuk egymást, ha tudtuk, hogy valakik például Kuøímban vannak. Gyerekek voltunk, elmentünk, egymást felkerestük. Érdeklõdtünk egymás iránt: Milyen helyed van? Hogyan bánnak veled? Volt olyan is, aki nagyon panaszkodott.

Nem jöhetne-e át hozzánk, a mi uraságunkhoz? Volt akinek sikerült átjönnie, volt akinek nem. Munkaerõ kellett, mert onnét kiûzték a németeket. Tulajdonképpen mi az õ helyükbe mentünk. Beszéltem egy bácsival – õ cseh ember volt –, aki elmondta, hogy a németeknek szinte mindent ott kellett hagyniuk, csak egy pár kilós csomaggal távozhattak. Bánatukban megfogták a borjú nyakát és úgy sírtak! Hát ez elég piszokság volt! To by si mìl vidìt Franto, jak breèeli, jak odeąli! (Látnod kellett volna Ferenc, hogyan sírtak, mikor mentek)

Bílinán minket egy pincelakásos emeletes ház várt, nem tudom, hogy ott is németek voltak-e korábban.

Ahhoz az urasághoz, gazdasághoz tartozott az épület, amely körül volt kerítve (a Dvùr Max Lopkovièhoz tartozott az épület). Azok laktak ott az épületben, akik oda lettünk deportálva. Mi lent voltunk elszállásolva a pincelakásban. Fölöttünk udvardiak voltak (a Lantos, Bernát, Kálazi család). Martosról is voltak abban az épületben a Kocsisék. Kocsis Dezsõ bácsi, Erdélyi János bácsi volt ott.

Többen voltunk abban az emeletes házban. Körülbelül nyolc-tíz család. Abban az épületben Perbetérõl mink voltunk, Harcsáék – két család – , Kalocsai Józsi bácsi. Négyen voltunk összesen. A správca (a gondnok) lakott fönt.

Késõbb engemet eltettek – fiatalabb voltam – borjúkat legeltetni. Egy cseh embernek a társaként, föltettek egy hegyoldalba, és ott legeltettük a nyájat egész nap. Lakást adtak nekem, körülbelül húsz kilométerre lehettem Bílinától. Ott kellett aludnom, nem mehettem a szüleimhez minden nap. Nagyon ritkán, körülbelül három hét alatt egyszer. Az úr adott enni, meg egy jó állású úr volt – biztos gazdagabb – , aki kihajtotta a teheneit, és az övéit is legeltettük. Behívtak reggelire. Amúgy nem voltak rosszak. Csak hát sajnos én egy kicsit féltem, mert olyan lakásban kellett aludnom... Dunyha, minden ott volt! Abban a fiatal korban féltem, hogy hátha visszajön az a tulajdonos, az a német, akié volt az a lakás. Most olyan ágyakba elõször lefeküdni? Atyaúristen! Sokáig nem tudtam elaludni. Bizony. Betyár világ volt, abban az idõben. Ez még az elsõ hely volt, ott ahol az udvardiak is laktak, még Bílinán volt, Lukovban, a lukovi majorban, tanyán. Féltem, hátha visszajönnek és engemet agyoncsapnak. Minden ott volt. Dunyha, kredencek, faliképek, minden. Onnét nem hiányzott az égvilágon semmi! Nekik onnét távozniuk kellett.

Mikor már tovább ott voltunk, már valamennyire tudtunk csehül is. Bizony, problémát okozott a cseh nyelv ismerete. Innét elmenni Csehországba, üzletbe be kellett menni... Hogy kell kérni? Volt, hogy az üzletest kihívtuk a kirakat elé, és megmutattuk, hogy ezt kérjük. Mosni akartak az asszonyok, használták a kékítõt. Most hogyan mondjam meg, hogy kékítõ? Ma már tudom, de akkor nem tudtam. Ki kellett hívni, hogy ebbõl kérünk, ezt adja nekünk. Tanulgattunk csehül, aztán már elég jól tudtunk. Belekerült egypár hónapba biztos, míg valamennyire tudtunk beszélgetni. Külön-külön mentünk össze-vissza. Bílina helyes kis város volt. (…) Csehekkel nagyon nem jártunk össze. Õk nem jártak hozzánk, mi meg nem jártunk hozzájuk. Így teltek a napok. Így ment tovább napról-napra. 195

Mikor letelt a munka, akkor mindenki otthon... Esetleg elmentünk egy söröcskére, mert ott jó sörök voltak abban az idõben. A barna sört nagyon szerette az asszonyság, a család. Mentünk edénnyel és az edénybe mérték a èerné pivot , a barna sört. Jó sör volt! Édeskés! Nyolcvan fillérért a közönséges sört meg lehetett venni. Manapság, ha kellene kártérítést adni, lehet hogy egyik a másikára mutogatna, vagy egyáltalán nem akarnak vele foglalkozni, mert ez már régen volt, ötven évvel ezelõtt. Most beszélnek róla, hogy írjunk oda meg amoda, hogy hátha adnak valamit. Én úgy gondolom, hogy abból a pénzbõl nem valószínû, hogy kenyeret fogok enni, amit a szlovákok fognak adni, azért, mert eldeportáltak. Ötven éven is túl van már. Ezzel nem foglalkozott senki. Abban az idõben a magyarok is csak hallgattak, csendben voltak. Most emlegetik a státusztörvényt. Abban az idõben nem szóltak rólunk, senki, semmit. Pedig, ártatlan embereket hurcoltak jobbra-balra.

Fájdalmas volt, mert nem önként mentünk. Az egész más, ha valaki önként megy. Habár itt Szlovákiában is, mondjuk meg úgy, mint volt, kevés munka volt, kevés pénzért. Aztán ezért is, voltak, akik a két és fél éven túl is ott maradtak. Elment gyári munkára, vagy ottmaradt a gazdánál, ahol volt. Uzsák András bácsi maradt ott Perbetérõl. Együtt jöttünk haza, úgy gondolom, hogy az összes család. Egy napon volt kitûzve. Ugyanúgy vagonokban visszajöttünk. Késõbb, mikor itt gyenge volt a kereset, munkakínálat, akkor újra visszamentem Csehországba dolgozni, építkezéshez.

N. L.: Én akkor tizenhat éves voltam. Az egy bizonytalan év volt. Akkor az itt élõ magyarságnak nem volt állampolgársága. Légüres térben lebegtünk, és gyakorlatilag úgy bántak velünk, ahogyan kényükkedvük tartotta. Erõsen szorgalmazták, hogy az itt élõ magyarság vallja magát szlováknak, szlovák nemzetûnek.

Az úgynevezett reszlovakizációval kapcsolatos dolgok voltak ezek. Azok jártak rosszul, akik nem voltak hajlandók reszlovakizálni. Nekünk is megmondták, amikor kitelepítettek, hogy amennyiben reszlovakizálunk, akkor nem kell elmennünk. 1947 januárjában telepítettek minket Csehországba. Perbetén, sajnos körülbelül negyven család, pontosan nem tudjuk ezt megmondani, mert nincs pontos névjegyzék a községi hivatalban. Csak visszaemlékezésbõl tudjuk, hogy õk is, õk is voltak. Gyakorlatilag mi tudtuk, hogy például a bílinai járásban kik voltak, de voltak máshová is kitelepítve.

Mi a bílinai járásban voltunk, az úgynevezett Szudéta területen, ahol a németeket kitelepítették, és helyükbe, helyettük minket a szó szoros értelmében munkára vittek. Mezõgazdasági munkára, mert ott nem voltak dolgozók. Hát a kitelepítés... Akkor nagyon kemény tél volt – így visszaemlékezve. Mínusz 20-23 fok, még talán hidegebb is volt. Marhavagonokban, két család volt egy vagonban. A szerelvénnyel kapcsolatosan nem tudnám megmondani, hogy mennyi vagont is foglalt magába. Azt hiszem, egy vagy két nap vitték a perbeteieket. Az emberek nagy részét, zömét egyszerre vitték. Úgy kezdõdött, hogy a katonai teherautók, katonák ideálltak. Mi nem is tudtunk semmirõl, és akkor a katona már itt maradt. A katonák, azt hiszem, nem tudtak magyarul. Persze megtörténhetett, mert az akkori idõsebb szlovák korosztályból majdnem mindenki tudott magyarul, mert ezer évig a magyar királyság alatt éltek. A régi idõkben még nem volt az egymással szembeni gyûlölködés. Azt tapasztaltam, hogy az idõsebb korosztályból büszkék voltak arra, hogy õk az Osztrák–Magyar Monarchiában együtt éltek a magyarokkal.

Mi kis gazdálkodók voltunk, pár hold földünk volt, bérletes földeken dolgoztunk. Akkor tél volt, nyugalmi idõszak volt, otthon tartózkodtunk. Akkor már senkinek sem volt szabad elmenni, nem hagyhatták el a házat és másnap már fel kellett rakodni az autóra. A könnyebb bútorokat el lehetett vinni, még egy malacunk volt, tudom, hogy azt is elvittük. Egy pár apróbb állatot is vittünk, tyúkot. Azt tudom, hogy a malac az jó volt, mert ott volt bent a vagonban és még az is melegített bennünket. Aztán késõbb beszereltük a sporheltet. Gyalázatos körülmények voltak akkor. Azt hittük, hogy Szibériába visznek, mert már hosszú ideje mentünk. Nem tudtam egy szót sem itt Perbetén, se szlovákul, se csehül. Abszurdum. Perbete lakossága tiszta magyar közeg volt.

Kint aztán alkalmazkodni kellett. Én egyedül elkerültem egy szomszédos faluba, és meg kellett tanulnom, ha meg akartam magamat értetni. Volt egy kis noteszom, abba egy kis szótárat szerkesztettem.

Amit már tudtam, azt fölírtam. Fél év alatt – mondhatom –, hogy elég jól beszéltem csehül. A kényszer viszi rá az embert. Nehogy elfelejtsem, tehát fölírtam. A szótár azokat a szavakat tartalmazta, amelyek szükségesek voltak a köznapi beszélgetésekkel kapcsolatban. A szótárról még röviden annyit, hogy a cseh szavak után voltak a szavak magyar megfelelõi. Úgy volt, hogy fél évre visznek munkára. Mikor a fél év eltelt, akkor jött egy hivatalos papír, hogy újabb fél évre meghosszabbították. Nem akartunk ebbe belenyugodni. Bílinán, a munkahivatal elõtt két196 három napon keresztül is sztrájkoltunk, nem akartunk dolgozni. Nem segített ez sem. Ott nem csak perbeteiek voltak. Például udvardiak, kürtiek, fûriek és a környékrõl.

Mikor megérkeztünk az állomásra Bílinára, ott egy munkavásár volt. Nem nekünk fizettek, hanem azoknak a szlovákoknak, akik minket ott eladtak a szó szoros értelmében. Mi egy áru voltunk, munkaerõ.

Jártak ott a gazdálkodók, akiknek kellett a munkaerõ és nézték... Ahol volt két-három dolgozóképes munkaerõ, azt egy-kettõre elvitték. A perbeteiek sem maradtak együtt, szétszóródott ott mindenki. Ott kis faluk voltak, száz-kétszáz lakosúak. Azért, tudtuk tartani a kapcsolatot, mert bizonyos idõközönként találkoztunk, már akivel találkoztunk, többnyire azokkal, akik közelebb voltak. Így van ez. Háromszor is meghosszabbították azt a fél évet, és két év lett belõle. Két év után, aztán valahogy 1948 késõ õszén jöhettünk haza.

Perbetén a reszlovakizáció idején alá kellett írni egy nyilatkozatot, hogy az õseimbõl voltak szlovák származásúak, és én is szlováknak vallom magamat. Pontosan nem tudom, hol, és hogyan történt, mert én nem reszlovakizáltam. Azok, akik reszlovakizáltak nem dicsekedtek ezzel, hogy milyen procedúra is volt.

Van, akinek még most is az arcképes igazolványba az van írva, hogy szlovák nemzetiségû, és jóformán egy szót sem tud szlovákul. A kitelepítéstõl nagyon megrémült a nép, és akkor aztán sokan, hogy megmeneküljenek a kitelepítéstõl, vállalták a... Mi úgy csendesen elítéltük ezeket az embereket, még el is ítéljük most is, de amúgy mindenki mentette az irháját, ahogy tudta. Hát õk így tudták. Akkor körülbelül kétszázezren reszlovakizáltak.

A késõbbi népszámlálási adatoknál ez a számkülönbözet jött ki. 1948 után visszakapta az itteni magyarság az úgynevezett teljes jogú állampolgárságot, és aztán bátran vallotta magát magyarnak az is, aki akkor reszlovakizált. Mi úgy reagáltunk, hogy mi magyarok vagyunk és azok is akarunk tovább maradni. Vállaltuk a meghurcoltatást is. Magyar iskolák nem voltak, a magyar gyermekek jóformán nem jártak iskolába.

A deportálások idejérõl nagyon tragikus volt a Geleta Imre bácsi története, a Komáromi utcából, akinek olyan idõs fia volt pontosan, mint én. Egy vagonban utaztunk volna. Õket már hamarébb kivitte a teherautó. Mikor mi mentünk az állomásra, õk már jöttek vissza. Nem tudtuk, hogy mi van, csak amikor oda értünk a vagonhoz... A teherautó a fiút odanyomta a vagonhoz. Csak a véres folt volt. Aztán a családnak megkegyelmeztek, visszavitték a halott gyerekkel együtt az egész családot. Részletesen nem tudom, de ez egy megrázó eset volt. Nem tudom, hogy már berakodtak-e a vagonba. Biztos nem, mert még csak a vagon ajtaját nyitották ki.*

Mi ketten lettünk volna (két család), de aztán egyedül utaztunk abban a vagonban, mert a másik család... Pontosabban még innét a harmadik szomszédból utazott velünk két fiú (nem az egész családot vitték, mert betegek voltak a családban. A két munkaképes fiút vitték, akik aztán velünk utaztak. Nekik csak egy kofferjuk volt. Velünk együtt akkor 25-30 családot vittek.

G. L.: A Sütti családot is deportálták. Azt hiszem héttagú volt a család, szegények voltak és mégis. Konkrétan õ kommunista volt a két világháború között. A Süttiéket. A Józsi bácsi meg tudja mondani, szintén fönt voltak a mosti járásban. A fia részt is vett azon az összejövetelen. Ott kimondottan látszott, hogy nem számít... 1945-ben az egyik Beneą-dekrétum kimondta, akik részt vettek az ellenállásban, azoknak a hajuk szála sem görbülhet. Mindegy, hogy melyik ellenállásban, keleti vagy a nyugati ellenállásban.

Mégis elvitték. Ez a disznóság benne, hogy ott látszott kimondottan, hogy ez magyarellenes, a magyarság felaprózása, felmorzsolása a céljuk.

N. L. Az egész deportálás tragikus valami volt. Visszajöttünk a semmibe. Megint újból kezdeni. Azelõtt háború volt, például itt volt közvetlen a harcvonal, akkor innét kizavartak a szó szoros értelmében.

Elpusztult minden. A lakások, ahogy megmaradtak, valamennyire rendbe hoztuk. Akkor kitelepítettek. Miután hazajöttünk, akkor megint mindent újra kellett kezdeni. Gyalázatos idõk voltak! A nagyobb állatainkat nem lehetett elvinni, azok mind itt maradtak. Takarmány, bevetett földek.

Aztán Magyarországról jöttek szlovákok, mert akkor még nem voltak itt a Magyarországról betelepített szlovákok... Minket télen elvittek, õk nyáron jöttek. Aztán õk kapták meg azokat a földeket, meg sok esetben a házakat is. Nekünk annyi plusz volt, hogy a testvérem, akinek apró gyermekei voltak, akik

  • Vadkerty Katalin könyvében többek között tudósít errõl a balesetrõl. Mint írja, a baleset 1947. január 15-én a reggeli órákban történt. A szerencsétlen áldozat Galata Imre (született 1932-ben), aki a vagonba rakodott a perbetei vasútállomáson, egy teherautó a fejét a vagon ajtajához nyomta. Galata Imre, a rendõrségi jelentés szerint a helyszínen belehalt sérüléseibe. Perbetérõl 1947. január 15-én 77 családot, összesen 296 személyt (köztük 35 gyermeket vittek el Csehországba. A kijelölt járás: Teplice– ©anov, bílinai célállomással.

    197 velünk laktak, itt maradtak a házban. Így a ház, családi kézen maradt. A feleségemék lakása üresen maradt és amikor visszajöttek, az már nagyon leromlott állapotban volt; mert nem lakott abban senki. Nem is volt olyan nagy lakás, és Magyarországról akik jöttek, azok inkább a jobbat kapták. Tehát, akiket Magyarországra áttelepítettek, azok jó nagy gazdák voltak és inkább azoknak a lakásukba költöztek be.

Hogy tekintek vissza az egészre? Most is csak azt tudom mondani, hogy az egy gyalázatos dolog volt, és se a mostani kormányvezetés, se az elõtte való... Mindenki, ezt úgy a szõnyeg alá söpri. Semmiféle kárpótlást soha nem kaptunk. Még erkölcsileg sem, hogy azt mondták volna, bocsánat, ez egy téves dolog volt! Legalább ezt elvárnám az államtól. Akkor az úgynevezett csehszlovák államtól, most pedig a szlovák államtól. Gyalázatos dolog volt. Minket eladtak munkára a szó szoros értelmében.

Megyünk megint Kéméndre. Kéménden nagygyûlés lesz a meghurcoltakkal, kitelepítettekkel kapcsolatban.

Próbáljuk feleleveníteni, különféle rendezvényeket szervezünk. Küldtünk kérelmet, kérjük az Európai Bizottság elnökét, Romano Prodit, járjon közben a szlovák kormánynál, hogy valamilyen útonmódon kárpótolja, konkrétan a csehországi munkára deportáltakat. Hogy mennyiben lesz ez eredményes?

Az újságban jelent meg egy kis cikk, hogy Kassán megalakult a Deportációk Áldozatainak és Leszármazottaiknak Szövetsége. A cikk tartalmazta, hogy jelentkezzünk, akik ki voltunk oda deportálva. Jelentkeztünk, onnét jött vissza egy válasz, hogy milyen intézkedéseket csináljunk.Amint már mondtam, az Európai Bizottság elnökéhez küldtünk el panaszos levelet, hogy már eltelt ötven év, több mint ötven év, nincs rendezve a mi sérelmünk, kérjük õt, járjon közben az ügyünkben.

Konkrétan Perbetén még nem alakult meg a vezetõség, ma gondolom, hogy valamit megalakítunk. Pillanatnyilag csak annyi, hogy az ajtón kopogtatunk, de még választ arra sem kaptunk... Itt volt az a gyûlés, konkrétan a polgármester urat is megkértem. Körülbelül száz személy gyûlt össze. A hangosbemondó útján tájékoztattuk a polgárokat. Aki érintett a deportálásban, az jelentkezett. Tartottunk egy gyûlést.

Ma, pedig Kéménden lesz egy gyûlés, egy autóbusszal megyünk oda. Nincs semmiféle irat itt a Perbetei Községi Hivatalnak, hogy kik voltak konkrétan deportálva, ezért is csak a hangszóró útján hívtuk meg az érintetteket, az érintettek közvetlen hozzátartozóit. Sok esetben már nem élnek.

B. E.: Az a baj, hogy a csehországiakkal kapcsolatban van a legkevesebb információnk. Ezzel kapcsolatban nem írt senki semmit, ez a baj. A falukrónikában egy sor sincsen. Megmondom, hogy mi van. Én találtam egy nyomát annak a kitelepítésnek, de a magyarországival kapcsolatban. Akkor bizonyos fehérlapot kaptak, akik ki lettek telepítve. Fehérlapot csak az kapott, aki egészséges volt – mondjuk orvosi igazolást kellett vinni, hogy egészséges a kitelepítéshez, tehát vihetik. Errõl egy jegyzõkönyvet olvastam.

Volt két ellenõr, aki ellenõrizte a krónikást, hogy mit ír a krónikába. Azok azt mondták, hogy leállni ezzel a témával, ezt nem írhatod le. A krónikás az igazat akarta beleírni, hogy az orvos adott, kiállított egy olyan papírt, hogy az illetõt ne telepítsék ki, mert olyan beteg, hogy nem mehet sehová sem, nem szállítható. Õk ezt nem engedték beleírni, csak errõl olvastam. Többet nem.

N. L. Az 1997. évi perbetei emlékünnepségre a községi vezetéssel készültünk, akkor még én is a községi vezetésben voltam benne. Jól, szervezetten elõ volt készítve. Meghívólapokkal magyarországi illetékeseket... Nagy László prépost úr, aki helyi születésû, a Magyarországra áttelepítetteknek az értesítésében nagy szerepe volt. Értesítette a kitelepítetteket, hogy lesz egy ünnepség Perbetén.

G. L. Voltak közöttük, akik most Izraelben élnek, meg az Egyesült Államokban (Las Vegas környékén), Kanadában. Néhányukról tudott, hogy ki hol lakik. Adott fel egy hirdetést is, hogy jelentkezzenek nála, akiket ez érint, akik innét származnak.

N. L. A hozzátartozók, vagy a kitelepítettek – akik még éltek – haza is látogattak és egy nagyon szép megemlékezés, ünnepség volt itt Perbetén. Azt hiszem, hogy ez mindenkiben, az itt lévõkben is, egy nagy öröm volt. Voltak ünnepi beszédek, kitüntetések, emléktábla* leleplezése, falulátogatás, ökumenikus istentisztelet mindkét templomban (egyikben az elsõ nap, másikban a második nap), aztán közös beszélgetés, bállal összekötve a helyi szövetkezet épületében. Két napos rendezvényrõl volt szó. A hazalátogatók rokonoknál, ismerõsöknél laktak. Hatszáz-hétszázan voltak jelen.

 

    Az 1997-ben elhelyezett emléktábla a következõ feliratot tartalmazza:

     

    Na pamiatku vys•ahovaných a odvleèených –

    A kitelepítettek és meghurcoltak emlékére

    1947–1997.

 

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

Halloween mix-ek és Jelmez mix-ek már 500.-Ft/kg-tól 1 zsák 15-18 kg gyors 1-2 napos szállítási határidõ    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Lilith Megéhezik 4 - Az Apáca Show,a fantasy új epizódja elérhetõ    *****    Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, eszmefuttatások. Underground írások,Sniffanytól.    *****    BLACKPINK NEWS • Gyere és ismerd meg a világ egyik legismertebb és legnépszerûbb dél-koreai bandját, a BLACKPINK-et!    *****    LEPD MEG MAGAD VAGY SZERETTEDET EGY KÜLÖNLEGES MANDALÁVAL, VAGY ÁSVÁNYÉKSZERREL! RENDELÉS ÜZENETBEN VAGY AZ OLDALON!    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    IGAZÁN DÖGÖS ÉS EGYEDI SZERETNÉL LENNI? 10-20% CSAK MA MINDEN ÁSVÁNYKARKÖTÕRE, GYÖNGYKARKÖTÕRE, MEDÁLRA! NÉZD MEG FB-OT!    *****    "Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...