//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét. Helen Keller


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- Dr Pótor Imre fordítása Joachim Staedtke: Kálvin János megismerés és formálódás
- Dr Pótor Imre fordítása Joachim Staedtke: Kálvin János megismerés és formálódás :

9. FORMÁLÓDÁS - Építés és küzdelem

9. FORMÁLÓDÁS - Építés és küzdelem



FORMÁLÓDÁS Építés és küzdelem

Amikor Kálvin három év elteltével először újból felment a Szent Péter templom szószékére, az összesereglett nép arra számított, hogy következik a száműzött nagy leszámolása. Ez azonban a legnagyobb csodálkozásukra elmaradt. Ehelyett a prédikátor a Bibliának ugyanattól a helyétől folytatta az igehirdetést, amelynél 1538 húsvét vasárnapján megállt, mintha közben mi sem történt volna. Személyes ügyeit teljesen alárendelte Isten Igéje hirdetésének, ami a feladata volt. Nem hallgatott a radikális „guillerministákra” sem, akik szívesen bosszút álltak volna és azt várták a visszatérőtől, hogy kedvük szerint befolyásolja majd a város zaklatott hangulatát.

Ehelyett rengeteg munka várt rá, mindenekelőtt az egyházi élet rendbehozatala. Kálvin visszatérésekor kikötötte, hogy az egyház rendjét úgy formálhassa, ahogy Isten Igéje szerint helyesnek tartja. Haladéktalanul munkához is látott a reformátor egy tanácsi bizottság segítségével. Húsz nap alatt elkészült a tervezet, amit azonban még a politikai hatóságoknak is jóvá kellett hagyniuk. Ezt meg is tették, nem csekély változtatásokkal.

Az "Ordonances ecclesias­tiquies"-t /egyházi rendtartás/ 1541. november 20-án ünnepélyesen felolvasták, és közfelkiáltással elfogadták a Szent Péter templomban. Ez a rendtartás egészen biztosan nem az volt minden részletében, amit Kálvin tanított és akart, mivel az állami hatalom érezhető súlya miatt sok helyen engedményeket kellett tennie, azonban lényegét tekintve a reformátor zseniális munkájára vall. Húsz évvel később azután elkészítette kibővített és végérvényes formáját. Jóllehet, ez csupán Genf számára volt kötelező, igen hamar sok más egyháznak is mintául szolgált. Nem csak az egész világon létező református egyházak szilárd formáját teremtette meg, hanem presbiteri­ális és zsinati elemei mélyrehatóan befolyásolták a nyugati világban a demokratikus társadalmi és állami berendezkedés fejlődését is.

E rendtartás gondolata, mint Kálvin esetében oly gyakran megtörtént, eredetileg nem tőle származott. Közvetlen előképe Martin Butzer egyházi rendtartása, amit Strasbourgban ismert meg. Az Ordonances ecclésiastiques középpontjában a négy tisztségről szóló tanítás áll. Alapjául az a teológiai gondolat szolgál, hogy az egyház, mint Krisztus teste, lelki szervezet, ahogy Kálvin az Institúcióban mondja: „Ilyen formán minden választott Krisztussal van

 

 Kálvin portréja. Ismeretlen mester festménye. 3. kép/

 

Nikolaus Cop rektorbeszédének a töredéke Kálvin kézírásával. /4. kép/ 

összekapcsolódva, így mindnyájan egy főtől függenek, hogy egy testté is együtt növekedjenek. Azok váltak valóban eggyé, akik Isten egyazon Lelke által élnek egymással.” A szervezetet átfogó Lélek gondoskodik annak egységéről, de sokszínűségéről is. Az egységet a Lélek úgy szavatolja, hogy a szervezet minden tagját megkülönböztetés nélkül betölti. A test sokszínűsége az eltérő szolgálatokból következik, amelyekkel az egységes tagok vannak megbízva a szervezeten belül.

Ezt a teológiai felismerést próbálta Kálvin Genfben Egyházi Rendtartásában megvalósítani. A gyülekezet minden hívő egyetemes papságaként jön létre, amelyet egyedül Isten Igéje és Lelke irányít. Egysége erre épül. Azonban a test tagozódása igényli a külső rendet is, amit Kálvin az Újtestamentum mintája szerint meghatározott szolgálatok révén alakított ki. A gyülekezetben négy tisztség működik: a lelkipásztoroké, tanítóké /dok­toroké/, a presbitere- ké és a diakónusoké. Rájuk van bízva az egyház földi vezetése. A tisztségek betöltői nem állnak a gyülekezet fölött, hanem Krisztus testének lelki egysége delegálja azokat a sajátos szolgálatokat, amik ilyen módon a „Szentlélek szervei”. A gyülekezet azzal, hogy megbízza őket e szolgálatokkal, megvallja, hogy a Lélek vezetése szerint él.

Ez volt Kálvin elgondolása. A genfi gyakorlat azonban másként festett. A tanács több területen fenntartotta magának az intézkedés jogát, így a lelkipásztorok kinevezése tekintetében is. A lelkipásztorok csak javaslatot tehettek a választásra. Először 1561-ben sikerült Kálvinnak elérnie, hogy a jelölteket legalább bemutassák a gyülekezetnek. A tanács elutasította az egyházi felszentelés kézrátétellel történő újszövetségi szertartását is, mivel úgymond, az a vallás-gyakorlatban a varázslással kapcsolatos megnyilvánulásokhoz vezethet. Ehelyett a megválasztott lelkipásztoroknak a tanács előtt kellett esküt tenniük: hogy Isten Igéjét félelem és embereknek való tetszeni vágyás nélkül, Isten dicsőségére és Isten népe hasznára akarják hirdetni, hogy a tanács és a város hasznát és megbecsülését elősegítik, és a város törvényeit és rendeleteit megtartják, és azokat magukra nézve kötelezőnek ismerik el. Kálvin megpróbálta az esküformához hozzácsatolni a következő záradékot: „ameddig azt szolgálatom megengedi, azaz úgy, hogy nem korlátozódhat ama szabadságunk, amelyre szükségünk van, hogy az igét Isten parancsa szerint hirdethessük, és azt tehessük, amire tisztünk kötelez”.

A tanítóké a második tisztség. Ezt azok a tanárok és professzorok viselik, akik a lelkészeket képezik. Őket is a tanács nevezte ki. E hivatal gyakorlását iskolai rendtartással szabályozták, ami 1559-ben a híres akadémia megalapításához vezetett.

A harmadik tisztség a véneké /presbiterek/ volt. Ez a tiszt a kálvini egyházalkotmány legfontosabb ismertető jele, mert a vénekről, az újtestamentumi presbiterek megfelelőjéről kapta a református egyház neve és alkotmánya jelzőjét: presbiteri. Azonban pontosan ez a tisztség okozta Genfben a legtöbb nehézséget és keltette Kálvinnak az elképzelhető legrosszabb hírét. A presbitériumra ruházták a gyülekezet fölötti felügyeletet és az egyházfegyelem gyakorlását. E téren messze eltávolodott egymástól az elmélet és a gyakorlat.

Kálvin szerint a fegyelmezés az Újtestamentum példája alapján lelki hatalomgyakorlás, ami a gyülekezetben kizárólag az Ige hirdetése és a sákramentumi jegyek kiszolgáltatása eszközével történik. „Ennek gyakorlásakor mindenekelőtt két dolgot kell tekintetbe venni: először ezt a lelki hatalmat teljesen és egészen el kell választani a kard felsőbbséget megillető jogától, és másodszor, hogy annak gyakorlása nem egyesek belátása szerint, hanem csakis törvényes gyűlés által történhet. Ezt elegendő erőszak és tettlegesség alkalmazása nélkül, Isten Igéje hatalmával gyakorolni” /Inst. IV,11,5/.

A Mindenható szavának fegyelmező ereje sohasem egyesek kezébe van letéve, legyen az illető püspök vagy lelkipásztor, mivel ők ezzel zsarnoki módon visszaélhetnek, hanem a fegyelmezés mindenkor a gyülekezet egészének tevékenysége. Ez érvényes mindenekelőtt az egyházfegyelmezés legvégső eszközére, a kiközösítésre: „Visszataszítók lennének Krisztus és apostolai rendelkezései az egyház rendje iránt és méltányosság vonatkozásában, ha az ítélethozatalra való jogosultság egy ember vállait terhelné, aki saját megítélése szerint rendelhetné el a kiközösítést. Itt azt a mértékadó formát kell szem előtt tartani, hogy a fegyelmezési jogot a vének tanácsa és a nép gyülekezete közösen gyakorolja; ez a zsarnoksággal szembeni orvosság.” Az egyházfegyelem Kálvin számára a lelkigondozás sajátos formája volt, amit az egész gyülekezetnek az egész gyülekezet érdekében kellett gyakorolnia.

A genfi gyakorlatban azonban másként alakultak a dolgok. Szó sem lehetett a lelki és világi hatalom szétválasztásáról, amint azt Kálvin az Institutióban igényelte. A presbitériumot Genfben nem a gyülekezet választotta és iktatta be, hanem a tanács. Ebből következőleg a tanács csak saját soraiból választott presbitereket: az a polgár, aki nem volt tagja a tanácsnak, nem lehetett gyülekezeti elöljáró sem. Csupán 1555-ben bővítették ki a választhatóság jogát.

Az elnöki tisztet mindig az egyik polgármester töltötte be, aki 1560-ig állandóan jogarával a kezében vezette az üléseket. Ezen a módon Genf vallási és közösségi életét majdnem teljesen a polgári hatóságok felügyelete alá vonták. Kálvin sem tudta megakadályozni, hogy ezzel együtt a gyülekezetet illető jogszolgáltatások is az állami hatóságok illetékességébe kerüljenek. Bár a reformátor akarata ebben a tekintetben nem érvényesült, ami Genfben a gyakran kifogásolt körülményekhez vezetett, ezt a rendet sokan mégis helytelenül, „teokratikus dikta­túrá”-nak nevezik. Kétségtelen, hogy a konzisztórium /egyháztanács/ munkamódszere a polgároknak a mi fogalmaink szerint elviselhetetlen ellenőrzésé- hez és olykor nevetséges intézkedésekhez is vezetett. Ez azért történhetett meg, mert a refor- mátor nem védekezett eléggé, vagy nem tudott védekezni az állami joghatóságokkal szemben. Mivel a genfi konzisztórium többé-kevésbé politikai hatóság volt, a lelki elemet, ami elválaszthatatlan az egyházfegyelemtől, olyan szervre ruházták, amely kriminalisztikai ravaszsággal és állami hatalommal volt felfegyverezve. Kálvin maga is tudta ezt, hiába folytatott szenvedélyes és szívós küzdelmet a konzisztórium állami gyámkodásából való kiszabadításáért, ezt a harcot teljesen és egészen elveszítette.

Kálvin mindenesetre, mint már 1538-ban is, egy vonatkozásban engedetlen maradt az állammal szemben: abban, hogy kit enged úrvacsorával élni, és kit nem. Jó példát szolgáltat erre egy esemény, amely jellemzi egyúttal Kálvinnak az egyház államtól való szabadságáért végzett küzdelmét is. Philibert Berthelier, egy tekintélyes genfi polgárcsalád fia meglehetősen kicsapongó életmódot folytatott. A konzisztórium fenyegetéseit elviselhetetlennek tartotta. S mivel ezeket nem vette figyelembe, eltiltották az úrvacsorától.

Mivel 1553-ban Kálvin ellenfelei még mindig többségben voltak a városi tanácsban, sikerült az egyház döntését kijátszania és a tanácstól engedélyt szereznie a sákramentummal való éléshez. A reformátor a gyülekezet lelki hatáskörébe való ilyen beavatkozást nem tudta elfogadni. Azonban a tanács ragaszkodott saját döntéséhez, „figyelembe nem véve azokat az indokokat és ellenvetéseket, amelyeket Kálvin úr ezekkel szemben felhozott”, amint azt a jegyzőkönyv közli. Kálvin elhatározta, hogy szembeszegül a tanáccsal.

Igehirdetés után kifejezetten azzal a szándékkal lépett az úrasztalához, hogy megtagadja Bertheliertől az úrvacsorát. Bethelier azonban nem jelent meg. A tanács ugyanis el akarta kerülni a kellemetlenséget, ezért titokban figyelmeztette a férfit, hogy önként mondjon le a részvételről. Jóllehet Kálvin győzött, délután, amint újból a szószéken állt, kijelentette: „Meg kell mondanom, nem tudom, nem ez-e az utolsó prédikációm, amelyet Genfben tartok; nem mintha önként akarnék eltávozni, de ha olyan dologra kényszerítenek, amit Isten nem engedett meg, azt nem teljesíthetem.” Az 1538. évi eseményekkel ellentétben ekkor Kálvin meg tudta védeni az egyház függetlenségét az állami túlkapással szemben. Sok kritikus éppen ezt a magatartást nevezi „teokratikus diktatúrá”-nak. Azonban mindenképpen méltányosabb a Jézus Krisztus gyülekezetének ajándékozott szabadság megőrzéséről és bizonyításáról beszélni.

Az egyház életrendjéhez tartozik, mint negyedik tisztség a diakónusoké. A diakónusok akkoriban még nem voltak a konzisztórium tagjai, azonban a tanács őket is ugyanúgy tagjai sorából jelölte ki, mint a presbitereket. Kettős feladatuk volt. Egyrészt az egyházi adományok szegények, rászorultak és betegek közötti elosztására kellett felügyelniük, másrészt az ő dolguk volt a kórházak, szegény- és árvaházak, valamint az átutazó szegények számára való menedékházak és járványkórházak igazgatása is. Az árvaházban egy tanítót alkalmaztak, ezen kívül az Egyházi Rendtartás két államilag fenntartott orvosi állást is létesített a szegények közötti munkára. A genfi diakonátus intézménye elsőrendű társadalmi tett volt. A betegek, rászorultak és szegények tervszerű gondozása csakhamar szükségtelenné tette a koldulást, amit ezt követően büntettek is. Az Egyházi Rendtartás a keresztségre és az úrvacsorára, a házasságkötésre és a temetésre vonatkozó utasításokkal, a betegek és a foglyok látogatásának elrendelésével zárult.

Amit Kálvin az Egyházi Rendtartással is el akart érni, vagyis az egyház államtól való elválasztását, az egyáltalán nem, vagy csak részben sikerült. Nem tudta az egyház függetlenségét érvényesíteni a politikai hatalommal szemben a választásban, rendtartásban és alkotmányban. Ez azonban nem csak az 1555-ig többségében Kálvin ellenes beállítottságú tanács magatartásának, hanem a konzisztórium tevékenységének is volt a következménye, amely számos fegyelmi vétség ügyében együttműködött az állami hatóságokkal. A legvitatottabb kérdés továbbra is újra meg újra a kiközösítés kérdése volt. A tanács eredetileg magának akarta fenntartani a sákramentumtól való eltiltás jogát, úgy, hogy a konzisztórium dolga csak annyi legyen, hogy a határozatot helybenhagyja.

Kálvin ezzel szemben a végsőkig védelmezte a gyülekezet kiközösítési jogát, jóllehet, ő maga soha egyetlenegy kiközösítési határozatot sem mondott ki. E jogkör védelmezése eredményezte 1538-ban Genfből való elűzését, 1553-ban pedig Kálvin és a tanács közti kemény összeütközés lett a következménye. Azonban Kálvin is hozzájárult ahhoz, hogy a legsúlyosabb egyházfegyelmi eseteket a tanács elé terjesszék, további intézkedések céljából. A jogkörök ilyen tisztázatlan szétválasztása, amit pedig Kálvin az Institutióban elméletileg kiválóan megalapozott, Genfben évekig kellemetlen súrlódásokhoz vezetett.

A genfi viszonyok jogos kritikája mellett sem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy az Egyházi Rendtartásban páratlan formáló erő rejlik. Bevezetésével a kálvinista protestantizmus két fontos döntése valósult meg.

Először: ezzel a középkori egyház sákramentumon alapuló szerkezete, - ami a papok és világiak közötti különbségben jutott kifejezésre, a tanítóknak, a presbitereknek és a diakónusoknak az egyház vezetésébe bevonása révén - a gyakorlatban megszűnt.

Másodszor: az egyházi alkotmány lelki alapgondolata az állam-egyház szétválasztását készítette elő. Szó sincs arról, hogy Kálvin szigorú egyházszervezetével az egyház állam fölötti uralmára törekedett és Genfben ezt részlegesen meg is valósította volna, amikor megvédte az egyházközség kiközösítési jogát a politikai hatóságokkal szemben. Való igaz, hogy a tisztségekkel kapcsolatos tanításának gyakorlati megvalósításával annyira megerősítette a gyülekezet önállóságát, hogy az nélkülözhette az állam védelmét. Ez volt a külső feltétele annak, hogy Franciaországban és Hollandiában a kálvinista gyülekezetek, amelyeknek ezekben az országokban evangélium-ellenes felsőbbséggel kellett szembenézniük, az állam nélkül, sőt, az államhatalom ellenére is fennmaradhassanak.

Az Egyházi Rendtartást követően Kálvin írt egy katekizmust is, hogy ezzel megtegye az első lépést a teljesen elhanyagolt közoktatás újjáépítése érdekében. Ezt a munkát a szerző saját vallomása szerint alig tenyérnyi széles papírszeletekre írta, amelyeken még meg sem száradt a tinta, máris kikapkodták a kezéből, hogy vigyék a nyomdába. A megjelent tankönyv lényegesen különbözik az 1537-es kátétól. Teológiai felépítésében és pedagógiai módszerében a reformátor egyedülálló munkája, ha nem is vetekedik a Heidelbergi Kátéval vagy Luther Kis Kátéjával. Mégis, e világos, laikusoknak szóló dogmatika alapján tanították a Bibliát olvasni és megérteni különösen a francia gyülekezetekben.

A gyülekezeti élet további építésére 1542-ben jelentették meg a Genfi Istentiszteleti Rendtartást, amelyet mint Ágendát /szertartáskönyvet/ Kálvin állított össze, de lényegében nem ő fogalmazta. Bizonyossággal csak a keresztelési formula származik tőle, amelyet még Strasbourgban vázolt fel. Egyes részek Fareltől valók. A zsoltár-éneklés bevezetésével és egyébként csodálatra méltó egyszerűségével ez az ágenda a református egyház istentiszteleti életét a mai napig meghatározza. Az úrvacsora havonkénti megünneplését, amit Kálvin már Strasbourgban gyakorolt és Genf számára is előirányozott, a tanács újból megtagadta, és úrvacsorai alkalmak számát évi négy istentiszteleti alkalomra korlátozta.

A következő években Kálvinnak olyan teológiai írásai is megjelentek gyors egymásutánban, amelyek nem csak a genfi gyülekezet épülését szolgálták. Ezek között található az a vitairat, amely a párizsi Sorbonne-n „Huszonnyolc hittétel a keresztyénség számára” címmel kiadott írás cáfolata, amellyel Kálvin tevékenyen beavatkozott a franciaországi hitvitába és amivel Théodore de Bèze véleménye szerint nevetségessé tette a sorbonnei tantételeket. Ide tartozik az ugyanebben az évben, 1543-ban megjelent csípős és mulattató „Könyvecske az ereklyék felkutatásáról és összegyűjtéséről” is, amelyben a reformátor Lutherhez hasonlóan, aki „Rajnai új hírlapjában” tette ugyanezt, az elfajzott ereklyeimádást veszi célba humorral teljes iróniával. Vitairatai közül a legjelentősebb ebből az időből az „Acta Synodi Tridentinae cum Antidoto” /A Tridenti Zsinat eredményei ellenméreggel/, amely 1547-ben jelent meg. Ebben alapos teológiai megítélés és cáfolat tárgyává teszi a Tridenti Zsinat első hét ülésszakának határozatait.

Azonban Kálvin nem szorítkozott csak arra, hogy irodalmilag igazolja a reformáció szükségszerűségét és jogosultságát s megvédje azt a római egyházzal szemben, hanem igyekezett figyelemmel kísérni annak előrehaladását is, és előmozdítani, hogy szerepet kapjon a politikai döntésekben. A német hitvitákban való részvétele következtében megismerte, milyen zűrzavaros a vallás és a birodalmi politika viszonya.

A negyvenes években folytatott intenzív levelezésében nem csak a német reformáció viszontagságai tükröződnek, hanem az is, hogy személyesen is szívén viselte annak sorsát. Megpróbálta Hermann, wiedi érsek reformációs kísérleteit Melanchthon és Butzer révén befolyásolni. Szüntelenül egységre buzdította a schmal­kaldeni szövetség tagjait és óvta őket a császár álnok politikájától. Melanchthonnal megtárgyalta azokat a követelményeket és lehetőségeket, amelyek lehetővé tették, hogy az 1554. évi speyeri országgyűlésen az evangélium ügyét hatékonyan képviselhessék. Amikor itt a császár törököktől és a franciáktól szorongatva kérelmeik jóindulatú elintézését helyzete kilátásba a protestánsoknak, egy hitvédelmi irattal – „Megjegyzések III. Pál pápa V. Károlyhoz írott leveléhez” – Kálvin is nyilvánosan beavatkozott a tanácskozásba. A pápa egy brévében szigorúan elítélte a császári engedményeket, Kálvin viszont nyomatékosan kifejtette írásában egy császári vezetéssel történő semleges zsinat összehívásának fontosságát. Ez után a hitvédelmi irat után Kálvin azonnal megjelentetett egy másik iratot is, amelyben arra szólította fel a császárt és a birodalmi rendeket, hogy tekintsék legsürgősebb feladatuknak a reformáció végrehajtását.

Az „Alázatos figyelmeztetés a speyeri országgyűlés alkalmával a legyőzhetetlen V. Károly császárhoz, a főméltóságú fejedelmekhez és a többi rendekhez” című irat még 1543-ban megjelent. Ez a reformáció részletesen és kitűnően megírt igazolása volt, amellyel Kálvin nagy elismerést aratott. A német lutheránusok valóban nem is kívánhattak volna ügyüknek jobb ügyvédet.

Azonban a császár zavartalanul járta a saját útját. Az országgyűlés bezárását követően, majd miután a protestánsok segítették a császár Franciaország elleni hadjáratát, Kálvin kétségbeesett az evangélikus birodalmi rendek ilyenfajta politikai magatartása miatt. Ezt követően pontosan az következett be, amit a német hitviták kezdete óta sejtett. 1545 márciusában elkezdődött a Tridenti Zsinat, ahol igazolást nyert Kálvin véleménye, hogy tudniillik a keresztyénség már kettévált. Egy évvel később, miután a császárnak alkalma nyílt a franciák és törökök elleni támadásra, elkezdődött a schmalkaldeni háború.

Az ellenségeskedések megkezdése után a reformátor azonnal svájci körutazásra indult, hogy legalább itt vegye rá az evangéliumi rendeket közös ellenállási front kialakítására. Kálvin a háború folyamán és különösen annak kimenetele láttán kimondhatatlanul szenvedett; azonban mélységes hitével erősítette, vigasztalta és bátorította a megfenyegetetteket és elűzötteket.

Amint aztán látta, hogy az evan­géliumi Németország nagyobbik részének legalább ideiglenesen látszólag meg kellett hajolnia a császár hatalmi érdekei előtt, ismét tollat fogott és hozzálátott, hogy az 1549-ből való „Inte­rim Adultero-Germanum” /A germánok ideiglenes házasságtörése/ című iratával újra megvédelmezze a megalázott német lutheránusságot. Szolgálatát azonban nem hálálták meg. Az iratot a szélsőséges lutheránusok csakhamar újra kinyomtatták, de kihagyták belőle, illetve megváltoztatták a sákramentumokkal kapcsolatos tanítást azzal az indokkal, hogy itt súlyos eretnekségről van szó, amit tilos terjeszteni. Így lett ez az utolsó írás, amellyel Kálvin támogatta a német lutheránusság törekvéseit. Mélységes sajnálatára itt is új front nyílt ellene. Felfoghatatlan volt számára, hogy jóllehet, Luther tanítványának tartotta magát, Melanchthonnal pedig bensőséges barátságot kötött, és a lutheránus egyház fő hitvallását, az Augsburgi Con­fes­siót, akárcsak a Wittenbergi Con­cor­diát /megegyezést/ jó lelkiismerettel aláírta, ez a szakadás bekövetkezett.

Azért sikerült nem csak fegyverszünetet, hanem tartós békét is kötnie, éspedig egy olyan fronton, ahol ezt legkevésbé feltételezhette: megtörtént a teológiai kibékülés a zwingliá­nizmussal. Kálvin Zwingliről kinyilvánított rosszalló véleményei szöges ellentétben álltak a német reformátorról elhangzott korlátlan elismeréseivel. Ezért Zürichhel sokkal kevesebb esély volt a kölcsönös megértésre, mint Wittenberggel. Kálvin törekvései azonban ebben a tekintet­ben mégis elérték céljukat. 1544 augusztusában Luther „Rövid hitvallás a szent sákramentumról Schwenkfelddel és a svájciakkal szemben” című művével mért utolsó csapást a zwingliá­nizmus úrvacsoratana ellen, és ezzel a marburgi hitvita 1528-ban nem túl szorosra font köteléke ismét szétszakadt. Ez az összeütközés elősegítette Svájcban annak az ökumenikus szükségszerűségnek a felismerését, hogy meg kell menteni az evangéliumi egységből azt, ami még menthető.

Mivel az egyházat megosztó harc állandóan a sákramentumokról adott megfogalmazások miatt tört ki, itt kellett teológiai megegyezésre jutni. Ez a megfontolás vezetett kiterjedt levelezéshez e témáról Kálvin és Bullinger között, aki Zwingli utódja lett Zürichben. Miután kifejtették álláspontjukat, és kölcsönösen közeledtek egymáshoz, Kálvin 1549 májusában Zürichbe utazott. Ez volt az ötödik alkalom, hogy Zwingli városában időzött. Kevesebb, mint kétórai személyes beszélgetés megegyezéshez vezetett a zwingliánus reformációval. Ennek az eredménye volt a keletkezési helyéről „Consensus Tigurinus”-nak /tigurinok megállapodása; Zürichi Egyezmény/ nevezett megállapodás az úrvacsoratanról, amelynek a szövege a református egyház egyik, történelmileg legfontosabb hitvallásos irata lett. A Consensus Tigurinus akadályozta meg ugyanis a zwingliánizmus és a kálvini teológia és egyház fenyegető szétválását, és megteremtette egy közös tan- és egyházfejlődés előfeltételét.

Szíves fogadtatásra talált az egyezmény Svájcban, Franciaországban, Angliában és Melanchthon részéről is. Ugyanakkor a német lutheranizmussal megszakadt fonalat nem tudták újból összekötni, ami azután ismét heves „úrvacsoratan-harc” okozójává lett. A Consensus Tigurinus mégis a reformátor egyik legnagyobb ökumenikus tette marad, mert ennek megvalósulásáért teológiai nézeteiből néhányat fel is kellett áldoznia. Kálvinnak a teológiai kérdésekben egyébként nemigen megmutatkozó kompromisszumkészsége itt a reformáció történetében egészen ritka, tartós egységet eredményezett.

Emellett Kálvinnak városában, Genfben a legkeményebb ellenállással kellett megküzdenie. Az 1553-ig terjedő éveket a reformátor kétségbeesett fáradozásai jellemzik annak érdekében, hogy az erkölcstelen várost Isten gyülekezetévé tegye. Az ellenzék, amelynek ellenállása fáradozása nyomán még csak növekedett, állandó vitákra kényszerítette, amelyek nyomán életműve folytonosan ki volt téve annak a veszélynek, hogy megsemmisül. Ráadásul nem csak arról volt szó, hogy az előkelő családok megpróbálták lerázni magukról a konzisztórium kellemetlen felügyeletét, hanem mindenféle politikai praktikákról is.

Ami Perrin polgármester a guillerministák egykori és a kálvinistákkal szemben álló ellenzék későbbi vezetője, és Kálvin barátja Lorenz Maigret titokban, de egymástól függetlenül Franciaországban kerestek segítséget a császár esetleges támadása ellen. Amikor ez köztudottá lett, kölcsönösen árulással vádolták egymást, párthíveik pedig egymást múlták felül a kölcsönös vádaskodásban. A gyanakvó berniek, akik befolyásuk érdekében minden kapcsolatot igyekeztek megakadályozni Genf és Franciaország között, inkább hittek a polgármesternek, mint Maigretnek. Kálvin kiállt barátja mellett, azonban ebben a politikai helyzetben az emberek természetesen inkább egy francia menekülttel szemben tanúsítottak bizalmatlanságot, mint egy őslakos genfi családdal szemben.

Genfben ezek után szabályszerű ellenzéki párt alakult Kálvin ellen, amelynek tagsága Perrin polgármester vezetésével elsősorban a régi genfi családokból került ki. Természetesen szerepet játszott ebben a francia idegennel szembeni nemzetiségi elfogultság is, aki rá akarta nyomni a bélyegét a városra, de akinek még csak polgárjoga sem volt. Perrin polgármesternek, aki a Favre családba házasodott és elsőszámú párthívének, Philibert Bertheliernek sikerült Kálvint fokozatosan olyan emberként megbélyegezni, aki a város érdekeivel szemben a francia emigránsokkal szövetkezik.

A neuralgikus pont, újra és újra az erkölcsi fegyelmezés ügye volt, ami kiváltotta a természeti emberszív ellenállását. Ezt tetézte a berni állam-egyház példája, ami arra ösztönözte a világi hatóságokat, hogy beleavatkozzanak a gyülekezet ügyeibe. Hogy miként álltak a dolgok Genfben, azt Kálvin Farelhez írt, 1548. szeptember 8-án kelt levelében egy példával így szemlélteti: „A tanács az ünnepélyesen megkötött házasságot /Lorenz Maigretét/ semmisnek jelentette ki, és mindkét felet feljogosította, hogy mással kössön házasságot. Az ok a házasfelek meglehetősen távoli rokonsága. Maigret megboldogult felesége és a lány anyja tudniillik unokatestvérek voltak. Megkérdeztem, milyen jogon enged meg ilyesmit a tanács magának, és erről az egész dologról komoly beszédet tartottam a városházán. Mégsem értem el vele semmit. Sőt, még rendre is utasítottak, mert úgymond, erőszakosan léptem fel Maigret mellett. Ámde sok egyébbel együtt ezt is le kell nyelni.”

Így Kálvin helyzete Genfben ebben az évben egyre nehezebb lett. A régi Genf megpróbált ellenszegülni a reformátor megalkuvást nem ismerő jellemének. A tanács politikai cselszövésekkel és nyilvános zaklatásokkal szegült szembe Kálvin szigorú kérlelhetetlenségével, és fokozatosan olyan légkört teremtett, hogy a reformáció műve összeomlásától lehetett tartani. Az Ameaux, Gruet, Perrin, Favre, Sept, Berthelier családok számos hírhedt „egyházfegyelmi esete” azért szült rossz vért, mert szociális kiváltságaikat szegezték szembe az isteni törvényekkel. Így aztán ezekről a kérdésekről egyre kérlelhetetlenebbé váló vitákat folytattak. Találó Paul Wernel szabadelvű teológus vélekedése: „A konfliktust az okozta, hogy Kálvin mind felfelé, mind legjobb barátaival szemben, és lefelé is ugyanazokat a követelményeket képviselte, és Isten nevében semmiképpen sem tűrt meg kétféle jogot.”

Amikor Perrin kiváltságos politikai méltóságára való hivatkozással vonakodott attól, hogy megjelenjen a konzisztórium előtt, Kálvin levelet írt neki, amelyben így foglalta össze álláspontját: „Hogy miért nem jelent meg, nem tudom. De azt akarom, hogy tudja: mi nem használhatunk sem különböző súlyokat, sem pedig nem egyenlően mérő mérleget. Ha a világi jog mindenkire egyenlőképpen érvényes, akkor Isten egyházában végképp nem tűrhető semmiféle egyenlőtlenség. Hogy ki vagyok, azt Ön tudja, legalább is tudnia kellene: olyan ember, aki mennyei Urának a jogát annyira a szívén viseli, hogy ennek a jognak a leglelkiismeretesebb alkalmazásától egyetlen ember kedvéért sem hagyja magát eltéríteni. Igen különös lenne, ha úgy ítélnénk meg, hogy Ön a mindenkire nézve kötelező jogrend alól fel van mentve” /Levél 1546 áprilisából/.

Kálvin és a vagyonos előkelő polgári családok közötti bizalom egyre inkább apadt. Ki­csinyes zaklatásokkal nehezítették meg a reformátor életét. Művei megjelentetése érdekében komplikált eljárást kellett lebonyolítania a nyomtatási engedélyért, amit esetenként hivatalosan fontoskodó módon késleltettek vagy meg is akadályoztak. Az utcán kifütyülték, és egyes szülők gyermekei a háta mögött azt kiabálták: „Káin, Káin”, ami nevének gyűlölködő pa­ro­di­zálása volt. Kálvin azonban nem hagyta magát megfélemlíteni. Szívósan és eltökélten végezte feladatát, a gyülekezet építését. Ami bűn volt, azt bűnnek nevezte. Rendíthetetlenül folytatta művét, miközben ő maga egyre inkább tönkrement. Lausannebe írta barátjának 1547. december 17-én: „A gonoszság annyira általánosan elharapódzott, hogy alig remélem már, hogy az egyház valaha is rendezett állapotba kerül, legalábbis az én szolgálatom révén. Hidd el, összetört ember vagyok, ha Isten ki nem nyújtja felém a kezét.”

Az 1553-ig terjedő évek voltak élete legtragikusabb és legküzdelmesebb esztendei. A francia menekülteknek, akik természetszerűen Kálvin párthívei voltak, megtiltották a fegyverviselést. Bertheliers klikkje éjszakánként végigvonult az utcákon és Kálvin háza előtt zsoltárdallamokra írt tisztességtelen szövegeket énekelt. A konzisztórium fegyelmezési intézkedéseitől már nem félt senki. A tanács, amelyben Perrin ellenpártja még mindig többségben volt, nem avatkozott bele a dolgokba vagy még támogatta is azokat. Ebben a helyzetben mondta Kálvin egy alkalommal: „Ha azt mondanám délben, hogy világos van, ők azt mondanák: ez nem igaz.”

Ráadásul a reformátor kétes helyzete tanviták miatt is kiéleződött. Az első viszonylag ártalmatlan vitában Kálvinnak sikerült Sebastian Castellioval szemben felülkerekednie. Cas­tel­lio is a franciaországi humanista reformmozgalomból érkezett és reformátori felfogása miatt kellett menekülnie hazájából. Strasbourgban Kálvin barátja és lakótársa volt, és 1541-ben a latin iskola rektorának hívták meg Genfbe. Kiemelkedő képességű humanista és kitűnő pedagógus volt, nem volt azonban mentes a kötekedésre való hajlamtól és becsvágytól. 1543-ban a lelkészi szolgálatba való felvételért folyamodott. Kálvinnak bizonyos kételyei voltak Castellio teológiájának erőteljes humanista jellege miatt, azonkívül, mert nyilvánosan kritizálta az ószövetségi kánont, és Jézus pokolra alászállásáról is sajátos felfogást képviselt. Castellio megsértődött és Lausanneba távozott, egyébként Kálvin ajánlólevelével ellátva, amelyben a reformátor igazolta, hogy Castellio szabad akaratából mondott le a gimnázium rektori tisztéről: „Ebben a tevékenységben olyan magas szintű teljesítményt nyújtott, hogy méltónak tartottuk őt az Ige szolgálatára. Nem azért nem vettük fel, mert ennek életének valamilyen szégyenfoltja lenne, vagy mert valamely sarkalatos hittételről istentelenül tanítana, hanem egyedül kizárólag azon okból, amit kifejtettünk.”

Nem sokkal ezután Castellio ismét Genfbe érkezett, ahol egy bibliaóra alkalmával elvesztette önuralmát és heves szidalmakkal támadta Kálvint a gyülekezet előtt. Ekkor a tanács közbelépett és prédikáció-tilalommal büntette Cas­telliót, aki ilyen büntetéssel sújtva elhagyta a várost és Bázelbe költözött, ahol aztán a görög nyelv professzora lett. Természetesen ezzel az ügy még nem fejeződött be, mivel Castellio most irodalmi és teológiai harcot kezdeményezett Kálvin ellen, ami a következő években elvi vitává fejlődött.

A második vita, amelybe Kálvint belevonták, ugyancsak e a probléma körül folyt. Ezúttal Hieronymus Bolsec, az egykori karmelita szerzetes támadta meg nyilvánosan 1551-ben Kálvin predestinációs tanát. Jóllehet kinyilvánította, hogy egyébként azonos véleményen van Kálvinnal, a bibliaórákat a reformátor elleni személyes támadásra használta. Kijelentette, hogy minden lelkipásztor hazug ember, és azt tanácsolta a gyülekezetnek, hogy ne hagyják magukat félrevezetni olyan csalók által, amilyen Kálvin is. Mivel itt személyes rágalmazásról volt szó, a felsőbbség közbelépett és Bolsecet őrizetbe vették. Ezt hosszadalmas eljárás követte, amelyben mindkét fél kifejtette érveit szóban és írásban is. Ez Kálvin ellenfeleinek kiváló alkalmat kínált, hogy megingassák a reformátor helyzetét. Habár a per Bolsec Genf felségterületéről való kiutasításával végződött, ez az ítélet nem jelentett győzelmet Kálvin számára. Az egykori karmelita Franciaországba költözött, visszatért a római egyházba, s 1557-ben félelmetes bosszút állt egy olyan Kálvin életrajzzal, amelyben iszonyatosan torzképet rajzolt a reformátor alakjáról, és ezzel évszázadokra kihatóan nagy befolyást gyakorolt Kálvin történelmi megítélésére.

A Bolsec ügy Kálvin helyzetét ezen túlmenően is tovább rontotta. Az egykori karmelita városszerte elterjedt rágalmait Kálvin ellenfelei ügyesen kihasználták a maguk javára. Most már nem csak a konzisztórium vele szembeni intézkedései terhelődtek a reformátorra, és nem csak a külföldi elleni politikai cselszövés és nemzetieskedő gyűlölködés, hanem az is, hogy a nagy teológus eddig kifogástalan tekintélyét is rossz hírbe keverték. Ebben a kevésbé ígéretes helyzetben pedig ráadásul egy olyan esemény idézte elő a kálvini életmű legsúlyosabb krízisét, amelyet az utókor Kálvin élete legsötétebb foltjának nevez: a Szentháromság-tagadó Micha­el Servet kivégzése.

Keveset segít itt az a tény, hogy a 16. században a hitbeli ügyekben való türelmesség ismeretlen volt. Az pedig még kevésbé szolgált Kálvin mentségére, hogy maga Hironymos Bol­­sec mondta Servetről, hogy: ”ez hitvány és méltatlan volt arra, hogy emberek között éljen, és én is azt kívánnám, hogy a hozzá hasonlókat irtsák ki, és teljesen tisztítsák meg az egyházat az ilyen férgektől.” Servetnek magának is az volt a meggyőződése, hogy az eretneket ki kell végezni, természetesen önmagát nem sorolta ezek közé. Hogy azonban az evangélium újra felismert igazságának fáklyája a reformáció máglyáját, még ha csak ezt az egyet is, meg tudta gyújtani, ez a református örökség súlyos traumája marad. A pert kísérő események – bár eléggé képtelenül hangzik - mindenesetre hozzá járultak ahhoz, hogy Genfben Kálvin javára fordítsák a közhangulatot és ezzel biztosították a reformátor művét és végleges győzelmét.

 

 

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

"Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...    *****    Horoszkóp megrendelések, asztrológiai és ezoterikus olvasmányok, szoftverek, letöltések. Szeretettel várlak az oldalon!!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,3 év elõrejelzéssel + ajándék névmisztikai elemzés júliusban. Rendeld meg most!!!    *****    Szeretnél egy nagyon részletes születési horoszkópot, 3 év elõrejelzéssel, vagy egy párkapcsolati elemzést? Rendeld meg!    *****    Hozd létre a saját Istenedet és légy az Univerzum Ura! Várunk!    *****    IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | @dalszovegforditasok    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Egy horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek értelmezni amit látsz, de a döntés a tiéd!    *****    Születési horoszkóp, elõrejelzés, gyermektervezés,párkapcsolati elemzés,biotérkép készítés diplomás asztrológustól.Itt!