//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét. Helen Keller


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- KÁLVIN: A keresztyén vallás rendszere Második könyv 1-17. fejezet
- KÁLVIN: A keresztyén vallás rendszere Második könyv 1-17. fejezet :

NYOLCADIK FEJEZET Az erkölcsi törvény magyarázata. 26-50 ...

NYOLCADIK FEJEZET Az erkölcsi törvény magyarázata. 26-50 ...


NYOLCADIK .Az erkölcsi törvény magyarázata 26 -50

26. Az esküvésnek e mérséklésével meg nem elégedve, az anabaptisták mindenféle esküvést kivétel nélkül kárhoztatnak, mivel Krisztus tilalma általános (Máté 5:34): „Én pedig ezt mondom néktek, hogy semmiképen ne esküdjetek, hanem a ti beszédetek legyen: úgy, úgy, nem, nem, ennek felette valaki esküszik, a gonosztól vagyon”. De ily módon meggondolatlanúl megbotránkoznak Krisztusban, midőn a mennyei Atyával állítják őt szembe s úgy tüntetik fel, mint aki Isten parancsolatainak eltörlésére szállott le a földre. Mert az örök isten a törvényben nemcsak megengedi az esküvést, mint törvényes eljárást (II. Móz. 22:11), ami maga bőségesen elég volna; hanem ha szükség van rá, egyenesen parancsolja is azt. Krisztus pedig azt állítja, hogy ő egy az Atyával; hogy ő csak azt adja elő, amit neki az Atya parancsolt, hogy tudománya nem tőle magától származik (Ján. 10:18 és 7:16), stb. Hogyan áll tehát a dolog? Istent akarják-e ellentétbe hozni önmagával, hogy az Úr amit egyszer az erkölcsre vonatkozó parancsában helyesnek nyilvánított, utóbb megtiltja és kárhoztatja?

De mivel Krisztus szavaiban némi nehézség van, vegyük azokat egy kissé fontolóra. E helyt pedig az igazsághoz soha el nem jutunk, ha teljes figyelmünket nem fordítjuk Krisztus céljára s arra, amit ő e kijelentése alkalmával elméjében forgat. Nem volt célja a törvényt akár lazítani, akár szorosabbra vonni, csak helyre akarta állítani annak igaz és eredeti értelmét, amit az irástudók és a farizeusok hazug beszédei nagyban megrontottak. Ha ezt figyelembe vesszük, nem fogjuk azt gondolni, hogy Krisztus az esküvést általában elitélte, hanem, hogy csak azokat a dolgokat itélte el, melyek a törvény szabályát áthágják.

Krisztus szavaiból nyilvánvaló, hogy a nép abban az időben semmi egyéb esküvéstől nem tartózkodott a tudatos hamis eskün kivül, bár a törvény nemcsak az ilyeneket, hanem a haszontalan és fölösleges esküvéseket is megtiltja. Az Úr tehát, aki a törvénynek leghivatottabb magyarázója, arra figyelmeztet, hogy bűn nemcsak a hamis eskü, hanem általában az esküvés is. Micsoda esküvés? Kétségtelenül a hiábavaló esküvés. Azokat az esküvéseket pedig, amelyeket a törvény ajánl, továbbra is épen és sértetlenül meghagyja. Ellenfeleink azt hiszik, hogy nagyobb erővel harcolnak, mikor mohón ragadják meg ezt a szócskát, hogy „semmiképen ne”, mely azonban nem az esküvésre magára, hanem az esküvésnek alább felsorolt módjaira vonatkozik. Mert az is egyik része volt a tévelygésnek, hogy midőn égre-földre esküdöztek, véleményük szerint Istennek nevét nem is érintették. Ennélfogva a törvényszegés főalakja után minden egyéb menekvést is elvág előttük az Úr, hogy ne érezzék menteknek magukat, ha Isten megnevezésétől tartózkodva eget és földet hívnak bizonyságúl. Mert e helyen mellékesen azt is meg kell jegyeznünk, hogy jóllehet Istennek neve nyilván ki nem mondatik is, e kerülő kijelentések által az emberek mégis csak Istenre esküsznek, épen mintha az éltető világosságra, a táplálékot nyújtó kenyérre, keresztségükre s Isten irántuk való nagy jóindulatának bármely más zálogaira esküdnének.

Krisztus pedig, mikor e helyen az égre-földre és a Jeruzsálem városára való esküvést megtiltja, nem a babonaságot ostorozza, amint némelyek tévesen gondolják, hanem inkább azoknak álbölcs okoskodásukat cáfolja, akik csekélységnek tartották az előbb említett közvetett esküvéseket alkalmazni minden szire-szóra, mintha kimélnék Isten szent nevét, amely pedig be van vésve az ő egyes jótéteményeibe.

Más szempont alá esik, mikor az ember Istennek helyébe valami halandót, vagy holtat, vagy angyalt állít, mint ahogy a pogány népeknél a hízelkedés azt az undok esküvési formát eszelte ki, hogy az alattvalók a király védő szellemére, vagy életére esküsznek. Mert ilyenkor a hamis istenítés az egy Istennek dicsőségét elhomályosítja, vagy kisebbíti. Midőn azonban az embernek nincs más célja, mint az, hogy beszédének erősítését Isten szent neve által eszközölje, bár kerülő úton történjék az, minden könnyelmü beszéddel az Ő felségét sértjük meg. Mikor Krisztus általában megtiltja az esküvést, ezt a szabadosságot fosztja meg hamis ürügyétől. Erre céloz Jakab is mikor Krisztusnak fent idézett szavait használja (Jak. 5:12), mivel a világon minden időben el volt terjedve az a vakmerő és szeles esküdözés, mely nem kevésbbé megszentségtelenítése Isten nevének. Mert ha ezt a szavacskát, semmiképen, az esküvés lényegére vonatkoztatjuk, mintha kivétel nélkűl bárminő esküvés tilos volna,. mi célja lenne annak a magyarázatnak, ami menten következik: „Sem az égre, sem a földre stb.” Mindebből eléggé világos, hogy Krisztus kijelentése azoknak a fecsegéseknek állja útját, melyekről a zsidók azt gondolták, hogy vétküket könnyítik.

27. Józan értelmü emberek tehát most már nem kételkedhetnek azon, hogy az idézett mondásban az Úr csak azokat az esküvéseket kárhoztatja, melyeket a törvény megtiltott. Mert Ő maga, ki annak a tökéletességnek, melyet tanított, példaképét nyújtotta életében, maga sem rettent vissza az eskütől, valahányszor a szükség úgy kivánta, másrészt tanítványai, kiknek mesterük iránt való engedelmességében nem kételkedünk, ugyanezt a példát követték. Ki merészelné azt állítani, hogy Pál kész lett volna megesküdni, ha az Úr az esküvést teljességgel megtiltotta volna? Pedig ha a dolog úgy hozta magával, minden aggódás nélkül megesküdött, sőt néha esküje mellé átkot is csatolt. (Róm. 1:9; II. Kor. 1:23).

De a kérdés ezzel még nincsen elintézve, mivel némelyek azt vélik, hogy Krisztus tilalma alól csak azok a közéleti esküvések vannak kivéve, aminőket pl. a világi hatóság kivánságára s parancsára teljesítünk, aminőket szerződéseik szentesítésénél a fejedelmek szoktak használni; vagy a nép, midőn a fejedelemnek esküszik hűséget, vagy a katona, mikor esküvel kötelezi magát a katonai szolgálatra s más efélék. Ezek közé számlálják (és pedig joggal"#@ azokat az esküvéseket is, melyek Pál irataiban maradtak fenn az evangéliom méltóságának védelmére, mivel az apostolok működésükben nem magánemberek, hanem Istennek nyilvános szolgái. S bizonyára nem tagadom, hogy az ily esküvések a legbiztosabbak, mivel a Szentirásnak megingathatatlan bizonyságai igazolják őket. A világi hatóságnak megparancsoltatik, hogy kétes dologban a tanút megesküdtesse s viszont, hogy az megesküdjék. És apostol mondja (Zsid. 6:16), hogy az emberi versengések ez eszköz által megszüntethetők. E parancsolatból látható hogy úgy az egyik, mint a másik az Úr helyeslésével találkozik. Sőt azt is láthatjuk, hogy a régi pogányok a nyilvános és ünnepélyes esküvést nagy tiszteletben tartották, ellenben a közönséges, lépten-nyomon előforduló esküvésnek semmi, vagy igen csekély jelentőséget tulajdonítottak, épen mintha azt hinnék, hogy Istennek az ilyen esküvéshez semmi köze sincs. Mindamellett a magán-esküvéseket, melyeket józanul és becsülettel a körülmények kényszerének hatása alatt használnak az emberek, elitélni veszedelmes lenne. Mert azokat úgy az okosság, mint a példák támogatják. Mert ha magánembereknek fontos és komoly ügyben szabad Istent egymásközt biróul felhíni, sokkal inkább szabad reá, mint tanúra hivatkozni. Pl. hűtlenséggel vádol atyádfia, s te atyafiságos szeretetből tisztázni akarod magadat; az pedig semmi elégtételt el nem fogad. Ha jó hired annak makacs rosszindulata folytán veszedelemben forog, anélkül, hogy bűnt követnél el, Isten itéletéhez fellebbezhetsz, hogy ártatlanságodat idejében napfényre hozza. Ha a szavakat jól megfontoljuk, kisebb dolog tanubizonyságul, mint itélő biróul hivni fel valakit. Nem látok tehát semmi okot, hogy miért kellene az ily tanubizonyságul hivást tilalmasnak mondanunk. Erre példánk is van bőségesen. Ha azt hozzák fel ellenvetésül, hogy Ábrahám és Izsák esküje Abimelekkel szemben nem magáneskü volt (I. Móz. 21:24 és 26:32), ám Jákób és Lábán bizonyára magánemberek voltak, mikor szerződésüket kölcsönös esküvel erősítették meg (I. Móz. 31:53). Magánember volt Boáz, aki Rútnak tett házassági igéretét ugyanígy erősítette meg (Rút 3:13). Magánember volt Abdiás, ez igaz és istenfélő férfiu, ki azt, amit Illéssel akart elhitetni, esküvéssel erősítette (I. Kir. 18:10). Nincs tehát jobb szabályunk annál, mint hogy esküvésünkben olyan mérséklettel kell eljárnunk, hogy az se megfontolatlan, se megszokott, se önkényes, se könnyelmü ne legyen, hanem mindig igaz szükség szolgálatában álljon; mikor t. i. vagy Istennek kell dicsőséget szereznie, vagy felebarátunk épülését kell előmozdítania. Erre céloz a törvény parancsolata.

Negyedik parancsolat.

Megemlékezzél a szombatnapról, hogy azt megszenteljed. Hat napokon munkálkodjál és minden dolgodat elvégezzed. Hetednapon a te Jehova Istenednek szombatja vagyon: semmi dolgot ne tégy se te stb.

28. Ennek a parancsolatnak célja az, hogy saját kivánságainknak és cselekedeteinknek meghaljunk, Isten országáról elmélkedjünk és erre az elmélkedésre az általa rendelt eszközökkel gyakoroljuk magunkat. Mivel azonban e parancsolat sajátos és az előbbiekétől eltérő megfontolást kiván, magyarázás-módja is eltér némileg az előbbiekétől. A régiek ezt a parancsolatot példázatos, lényegtelen parancsolatnak (umbratile) szokták nevezni, mivel a napnak külső megtartását foglalja magában, amely Krisztus eljövetele által a többi példázatokkal együtt eltöröltetett. Ezt ugyan ők helyesen mondják, de állításuk a valóságot csak félig fejezi ki. Ezért a magyarázatot mélyebben kell keresnünk s alapos vizsgálat alá kell vennünk azt a három okot, melyek szerintem e parancsolatban foglaltatnak. Ugyanis először a mennyei törvényhozó a hetedik napi nyugalom által Izrael népe előtt azt a lelki nyugalmat akarta jelképezni, melynek következtében a hivek saját munkájuktól megszünni tartoznak, hogy Istent engedjék munkálkodni magukban. 2. Aztán azt akarta, hogy legyen egy határozott nap, melyen az emberek a törvény hallására s a szertartások végzésére összejöjjenek, vagy legalább amelyet különösképen Isten munkái felől való elmélkedésre szenteljenek, hogy e megemlékezéssel a kegyességhez szokjanak s ebben gyakorolják magukat. 3. Harmadszor jónak látta, hogy a szolgáknak és azoknak is engedtessék nyugodalmi nap, akik más hatalma alatt vannak, hogy így a munkából némi megkönnyebbülésük legyen.

29. Mindamellett sok körülmény arra tanít, hogy a szombatban a lelki nyugalomnak ama jelzése volt a legfontosabb cél. Mert az Úr talán egy parancs iránt se kivánta szigorúbban az engedelmességet. Mikor a prófétáknál ki akarja jelenteni, hogy az egész vallás meg van rontva azon panaszkodik, hogy szombatjait megfertőztették, megrontották, nem tartották és nem szentelték meg, mintha ezen engedelmesség elmulasztása után semmi sem volna többé, amivel őt tisztelni lehetne (IV. Móz. 15:32; Ez 20:12, és 22:8 és 23:38; Jer. 17:21–22 és 27; Ézs. 56:2). A szombat megtartását viszont igen megdicséri, amiért a hivek is egyéb kijelentései között főleg azt becsülték rendkivül nagyra, hogy nekik a szombatot kijelentette. Mert Nehémiásnál (9:14) így szólnak a léviták ünnepélyes összejövetelükben: „A te szombatodat is megjelentéd az atyáknak és parancsolatokat, rendtartásokat és törvényt adtál nekik a te szolgád, Mózes által”. Ebből látható, hogy a szóban forgó parancsolatot a törvény minden rendelései között mennyire megbecsülték. Mindez a szombat intézményében rejlő titok fenségének megjelentésére és ajánlására vonatkozik, amelyet Mózes és Ezékiel igen szépen kifejez. Igy Mózes II. könyvében (31:13 és 35:2) ezt olvashatjuk: „Az én szombatimat megtartsátok, mert jel az én közöttem és ti köztetek nemzetségről-nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok a Jehova, aki titeket megszentellek. Megtartsátok azért a szombatot, mert szent dolog az tiközöttetek. Őrizzék meg Izrael fiai a szombatot és tartsák meg nemzetségről-nemzetségre, mivel örökkévaló szövetség az közöttem és Izrael fiai között és állandó jel.” Ezékiel még bővebben beszél a dologról (20:12); szavainak összege mégis az, hagy a szombat oly jegy, melyből Izrael megismeri, hogy Isten az ő megszentelője. Ha a mi megszentelésünk saját akaratunknak megöldöklésében áll, már ebből kitűnik a külső jegynek a belső dologgal való feltünő hasonlatossága. Teljesen nyugodnunk kell, hogy Isten bennünk munkálkodjék, akaratunkról le kell mondanunk, szivünket Istennek kell ajánlanunk és összes testi vágyainkat meg kell tagadnunk. Végezetre minden munkánkban szünetet kell tartanunk, hogy midőn Isten munkálkodik bennünk, benne nyugodjunk meg, amint az apostol is tanítja (Zsid. 3:13 és 4:4).

30. Emez örök nyugodalmat jelezte a zsidóknak a hét egyik napjának megtartása. S hogy ezt annál nagyobb vallásos buzgalommal megüljék, az Úr saját példájával ajánlotta. Mert az ember buzgalmának felébresztésére nem kis hatással van, ha megtudja, hogy ő teremtőjének utánzására törekszik. Ha valaki a hetes számban valami titkos értelmet keres, tudja meg, hogy mivel e szám a Szentirásban a tökéletességnek száma, nem ok nélkül választatott az örökkévalóság jelzésére. Ennek felel meg az is, hogy Mózes azon a napon, melyen elbeszélése szerint az Úr munkáitól megnyugodott, befejezi az éjszakák és napok egymásra következésének felsorolását. A hetes számnak másik valószinű értelmét is fel lehet hozni, hogy t. i. az Úr ezzel a számmal azt jelezte, hogy tökéletes szombat sohasem lesz, mig az utolsó naphoz el nem jutunk. Mert az Istenben való boldog nyugodalmunkat itt kezdjük el s abban naponként újabb és újabb haladásokat teszünk; de mivel a testtel való küzdelmünk még mindig tart, előbb e nyugalom tökéletessé nem válhatik, mig be nem teljesedik Ézsaiás ama kijelentése (66:23), mely szerint „hónapról-hónapra és szombatról-szombatra” örökké való ünneplés lesz Isten országában, mikor t. i. Isten lesz minden mindenekben (I. Kor. 15:28). Úgy tünhetik tehát fel, hogy az Úr a hetedik nap által népe előtt szombatjának az utolsó napon való tökéletességét akarta ábrázolni, hogy így a nép a szombat felett való állandó elmélkedés által egész életében erre a tökéletességre igyekezzék.

31. Ha valaki a hetes számnak ezt a magyarázatát, mint felettébb erőltetettet visszautasítja, nem ellenzem, hogy egyszerűbb módon fogja fel a dolgot, hogy t. i. Isten egy bizonyos napot rendelt, amelyen a lelki nyugodalom állandósága felől való elmélkedésre a törvény fegyelmezése alatt gyakoroltassék a nép. A hetedik napot pedig azért jelölte ki, vagy mivel úgy látta előre, hogy megfelelő lesz, vagy, hogy saját példája hasonlóságát eléje adván, a népet annál jobban serkentse, vagy bizonyosan figyelmeztesse, hogy a szombatnak nincs más célja, mint, hogy az ember teremtőjéhez hasonlóvá tétessék. Mert ez kevéssé fontos, csak az a titok maradjon meg, amit különösen ábrázol, hogy t. i. egykoron munkáink után örök nyugalom lesz részünk. S ennek megfontolására szüntelen intették a próféták a zsidókat, hogy ne gondolják, mintha testi munkájuk megszünésével kötelességüknek eleget tettek volna. Mert az előbb idézett mondásakon kivül Ézsaiásnál ezt olvashatjuk (58:13): „Ha megtartóztatod a te lábadat szombat napon, hogy azt ne műveljed, amiben gyönyörködöl az én szent napomon és a szombatot gyönyörüségesnek tartándod, hogy szenteltessék és tiszteltessék az Úr és neki tisztességet teendesz úgy, hogy nem a te dolgaidat tészed és nem cselekeszel s nem szólsz oly beszédet, amelyben gyönyörködnél, akkor az Úrban gyönyörködöl stb.” Továbbá az sem kétséges, hogy ami e parancsolat szertartási részét illeti, az Krisztus eljövetelével eltöröltetett. Ő ugyanis amaz igazság, kinek megjelenésével az összes példázatok elenyésznek, Ő a test, kinek láttára az ember az árnyakat odahagyja. Ő, mondom, a szombatnak igaz betöltése. Mert akik a keresztség által vele eltemettetünk, halála közösségébe beoltatunk, hogy föltámadásának is részesévé lévén, új életben járjunk (Róm. 6:4). Ezért más helyen azt irja az apostol, hogy a szombat jövendő dolog jelképe (Kol. 2:16–17), a test, azaz a igazságnak ama szilárd lényege, melyet azon a helyen alaposan kifejtett, a Krisztusban van. Az igazság pedig nem elégszik meg egy napnak megünneplésével, hanem éltünk egész folyását kivánja, mig magunknak meghalunk s teljesen Istennek életével töltetünk el. A napok babonás megtartásától tehát a keresztyéneknek tartózkodniok kell.

32. Mivel azért a két utóbbi ok a régi jelképek közé nem sorozható, hanem minden időre nézve egyformán ilik, habár a szombat eltöröltetett is, mindazáltal köztünk ma is helyén van, hogy bizonyos meghatározott napokon összegyüljünk az ige hallgatására, a szent kenyér megtérésére s a nyilvános könyörgésre, s aztán, hogy a szolgáknak és a munkásoknak nyugalomra való időt engedjünk. Minden kétségen felül áll, hogy a szombatra vonatkozó parancsolatban mindkét dologra gondja volt Istennek. Az elsőre nézve magában a zsidók szokásában is bőséges bizonyítékunk van. A másodikat Mózes jegyezte fel (5:14) ezekkel a szavakkal: „Hogy megnyugodjék szolgád, szolgáló leányod, mind te magad, mert megemlékezzél róla, hogy te is szolga voltál Egyiptom földében”. Ugyanő a második könyvben (23:12) így szól: „Hogy nyugodjék a te ökröd, szamarad és megnyugodjék a te szolgáló leányodnak fia”. Vajjon ki tagadja, hogy mind a két dolog épen úgy vonatkozik reánk, mint a zsidókra? Hogy egyházi összejöveteleket kell tartanunk, Isten igéje nyílván parancsolja s az élet tapasztalatai eléggé bizonyítják, hogy az ily összejövetelekre mennyire szükség van. S ha nincsenek megállapítva s nincs meghatározott napjuk, hogyan volnának megtarthatók? Az apostol vélekedése szerint (I. Kor. 14:40) közöttünk mindennek tisztességgel és jó renddel kell végbemennie. Már pedig annyira lehetetlen, hogy a kormányzás és igazgatás nélkül a tisztességet és szép rendet megtartsuk, hogy ha ezt az intézkedést megrontjuk, az egyházat biztos zavar és romlás fenyegeti. Minthogy pedig rajtunk épen az a szükség uralkodik, melynek segítségére rendelte Isten a zsidók számára a szombatot, senki nem vitathatja, hogy e parancsolat ránk is vonatkozik. Mert a mi gondviselő és kegyelmes Atyánk ép úgy gondoskodni akart a mi szükségeinkről, mint a zsidókéról. Miért nem gyülünk inkább – mondhatnád – naponként össze, hogy így a napok közötti különbségtétel megszünjék. Adná Isten, hogy ezt megcselekedhetnők s bizonyára Istennek lelki bölcsesége méltó volna arra, hogy naponként szakítsunk számára valami kis időt. De mivel sok ember erőtlensége folytán elérni nem lehet, hogy naponként összejövetelek tartassanak s az atyafiúi szeretet nem engedi, hogy tőlük többet követeljünk, mért ne engedelmeskednénk ennek a módnak, melyről látjuk, hogy Isten akarata irta elénk?

33. Itt egy kissé kénytelen vagyok hosszadalmasabb lenni, mivel manapság egyes nyugtalan lelkek a vasárnap miatt nagy zenebonát támasztottak. Azon sopánkodnak, hogy a keresztyénség a zsidóságban állapodik meg, mivel egyes napokat ünnepekül tart. Én pedig azt válaszolom, hogy ezeket a napokat a zsidóságtól teljesen eltérő módon tartjuk meg, mivel ebben a tekintetben nagyon különbözünk a zsidóktól. Mert a külső szertartást nem tartjuk meg oly aprólékos vallásossággal, mintha azt gondolnók, hogy az valami lelki titkot jelképez, hanem úgy fogjuk azt föl, mint valami szükséges eszközt az egyházban való rend fentartására. De Pál arra tanít (Kol. 2:16), mondják ők, hogy a keresztyéneket nem kell kárhoztatni az ünnep megtartása miatt, mivel az jövendő dolog jelképe. Ezért fél, hogy a galaták között hiába fáradozott, mivel a napokat még megtartják (Gal. 4:10–11). A rómaiakhoz irott levélben kijelenti (14:5), hogy babonaság az, ha az ember nap és nap között különbséget tesz. Ezeken az őrjöngőkön kivül azonban ki ne látná, hogy micsoda megtartását érti az apostol a napoknak? Mert a kolossébeliek, rómaiak és galaták nem az egyházi és világi jó rendre voltak tekintettel, hanem mivel a napokat úgy tekintették, mint lelki dolgoknak jelképeit, annál inkább elhomályosították Krisztus dicsőségét és az evangélium világosságát. A kézi munkától nem azért szüntek meg, mintha azok a szent buzgóságtól és elmélkedéstől tartották volna őket távol, hanem más vallásos aggodalom miatt, mivel azt képzelték, hogy ily megünnepléssel a hajdan ajánlott titkok emlékeit újítják föl. Az apostol – mondom – a napoknak e fonák megkülönböztetése ellen támad s nem azon törvényes megkülönböztetés ellen, mely a keresztyén társaság békességének szolgálatában áll. Mert azokban az egyházakban is, melyeket ő maga szervezett, ily célból megtartották a szombatot. Mert a korinthusbelieknek ezt a napot jelölte ki (I. Kor. 16:12) olyan gyanánt, melyen a jeruzsálemi atyafiak fölsegítésére összegyüjtsék az alamizsnát. Ha valami babonától lehetne félni, sokkal több veszély volt a zsidó ünnepekben, mint a vasárnapokban, melyeket a keresztyének most megtartanak. Mert ami a babonaság megszüntetésére hasznos volt, eltöröltetett a zsidók szent napja s egy másik rendeltetett arra a célra, hogy az egyházban az illendőség, jó rend és béke fentartassék.

34. Jóllehet a régiek nem minden megfontolás nélkül állították a szombat helyébe azt a napot, melyet mi vasárnapnak nevezünk. Mivel ugyanis annak az igazi nyugalomnak, melyet a régi szombat jelképezett, vége és teljesedése az Úr föltámadásában van, épen az a nap, mely a jelképek végét elhozta, figyelmezteti a keresztyéneket arra, hogy a jelképes szertartáshoz ne ragaszkodjanak. Mindazonáltal nem űzöm-fűzöm a hetes számot annyira, hogy az egyházat annak szolgálatára kötelezzem. Mert én az olyan egyházakat sem itélném el, melyek összejöveteleikre más ünnepélyes napokat jelölnének ki, csak a babonaságtól mentek legyenek. Ami akkor történik, ha a meghatározott napok egyedül a jó rend és fegyelem megtartásra szolgálnak. Ez tehát a dolog lényege, hogy amint az igazság a zsidóknak jelkép alatt adatott, ugyanez az igazság nekünk jelkép nélkül ajánltatik: először, hogy egész életünkben igyekezzünk cselekedeteink által örökös szombattartásra, hogy az Úr munkálkodjék bennünk lelke által; másodszor, hogy Isten munkáinak kegyes vizsgálatával külön ki-ki szorgalmasan foglalkozzék, amennyiszer csak ráér; aztán, hogy az egyház törvényes rendjét, mely az ige hallgatására, a sákramentomok kiszolgáltatására s nyilvános könyörgésekre rendeltetett, mindannyian megtartsuk; harmadszor, hogy azokat, akik alánk vannak rendelve, embertelenül ne sanyargassuk.

Eképen elenyésznek a hamis prófétáknak hazugságai, akik az előző századokban zsidó felfogással töltötték el a népet, midőn a szombat és vasárnap közt semmi egyéb különbséget nem tettek, csak hogy eltöröltetett az, ami e parancsban szertartási természetű volt (s ezt a saját nyelvükön a hetedik nap értékelésének nevezik), megmaradt azonban az, ami a parancsban erkölcsi, t. i. hetenként egy napnak megünneplése. Ez azonban nem más, mint a napot a zsidók bosszúságára fölcserélni, a lélekben azonban a napnak ugyanahoz a szentségéhez ragaszkodni; mert az ily felfogás mellett a szombatnak még most is az a titkos értelme van, ami volt a zsidóknál. És bizonyára látjuk, hogy e tudományukkal mire mentek. Mert akik azoknak rendeléseihez ragaszkodnak, a szombat ünneplés durva s testi babonájában háromszorosan felülmulják a zsidókat, úgy, hogy az a feddés, amit Ézsaiásnál (1:13 és 58:13) olvasunk, épen úgy ráillik ezekre ma, mint azokra, kiket a próféta a maga korában ostorozott. Egyébként azt az általános igazságot kell főképen megjegyeznünk: hogy a vallás közöttünk össze ne omoljék, vagy el ne sorvadjon, szorgalmasan kell látogatnunk a vallásos összejöveteleket és a külső eszközökre, melyek az istenitisztelet megtartására szükségesek, kiváló gondot kell fordítanunk.

Ötödik parancsolat. Tiszteljed a te atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj a földön, melyet a te Jehova Istened ad neked.

35. Célja ez: mivel az Úr Isten előtt kedves, ha az ő rendeleteit megtartják, kell, hogy az általa rendelt felsőbbségek sérthetetlenek legyenek előttünk. A parancs lényege tehát az lesz, hogy akiket Isten előljáróinkká rendelt, azokat megbecsüljük s irántuk tisztelettel, engedelmességgel és hálával viseltessünk. Ebből következik a tilalom, hogy mi azoknak méltóságát se megvetés, se makacsság, se hálátlanság által meg ne kisebbítsük. Mert a tisztelet szó ily tág értelmü a Szentirásban. Mint mikor az apostol azt mondja (I. Tim. 5:17), hogy az egyház vénei, kik jól forgolódnak hivatalukban, kettős tisztességre méltók, nemcsak azt érti, hogy tisztelettel tartoznak a hivek irántuk, hanem érti azok jutalmazását is, melyet szolgálatukkal megérdemelnek. Mivel pedig az alárendeltségről szóló eme parancsolat az emberi szellem gonoszságával nagy harcban áll, (amely mivel a felsőbbség után való heves vágy következtében felfuvalkodott, az alárendeltséget nehezen tűri), Isten azt a felsőbbséget hozta fel például, mely természetszerüleg legkedvesebb és legkevésbbé gyűlöletes, mivel lelkeinket ez könnyebben képes meglágyítani s az alárendeltség gondolatához hozzá szoktatni. Az Úr Isten tehát abból az alárendeltségből indul ki, melyet tűrni legkönnyebb, fokonként szoktat hozzá minden törvényes alárendeltséghez, mivel mindegyiknek módja ugyanaz. Mert akiket magasabb polcra emel, amennyire e méltóság megvédésének szempontjából szükséges, nevének is részeseivé teszi azokat. Az Atya, Isten és Úr elnevezések olyannyira csak egyedül őt illetik meg, hogy valahányszor közülük valamelyiket halljuk, szükséges, hogy szivünket fenségének érzete hassa által. Ennélfogva, akiket e nevek valamelyikével felruház, azokat egyuttal az ó ragyogásának egy-egy szikrácskájával is felékesíti, hogy kinek-kinek meglegyen a maga helyéhez mért tekintélye. Igy abban, aki nekünk atyánk, valami isteni vonást kell felfedeznünk, mivel ezt az isteni cimet nem ok nélkül viseli. Aki fejedelem, vagy úr, az némileg osztozik Istennel a tiszteletben.

36. Ezért nem lehet kétséges, hogy Isten itt általános szabályt állít fel. T. i., hogy amint valakiről tudjuk, hogy Isten rendelése folytán előljárónkká tétetett, az iránt tiszteletünket, engedelmességünket, hálánkat és minden lehető kötelességünket teljesítsük. Az, hogy akikkel szemben ezt a tiszteletet mutatjuk, méltók-e, vagy méltatlanok, nem számít; mert bármily méltatlanok is, mégsem jutottak Isten gondviselése nélkül arra a helyre, amelyre való tekintettel a törvényadó maga is azt akarta, hogy tiszteletben részesüljenek. Név szerint mégis a szülők tisztelésére ad parancsot, kik minket a világra hoztak. Amelyre magának a természetnek is minket valami módon meg kell tanítania. Mert szörnyetegek azok s nem emberek, akik az atyai hatalmat gyalázattal, vagy makacssággal megtörik. Ezért parancsolja az Úr, hogy azokat, akik szüleik iránt engedetlenek, halállal kell büntetni, mint akik méltatlanok arra, hogy a világosság jótéteményeit érezzék, mivel nem gondolják meg, hogy kiknek segedelme által jöttek e világra. S a törvény különböző függelékeiből is kitünik annak az állításnak igazsága, melyet feljegyeztünk, hogy t. i. az itt szóban forgó tiszteletnek három része van, úgymint a tisztelet, engedelmesség és a hála.

Az első részt megerősíti az Úr akkor, mikor azt parancsolja, hogy meg kell ölni azt, ki szidalmazza atyját, vagy anyját (II. Móz. 15:17, III. Móz. 20:9, Péld. 20:20), mivel e helyen a megvetést és a gyalázást bünteti. A második részt akkor szentesíti Isten, mikor az engedetlenekre és lázadókra halálos büntetést szab (V. Móz. 21:18). A harmadikra vonatkozik az, amit Krisztus mond (Mát. 15:4), hogy t. i. Isten parancsából következik, hogy szüleinkkel jót tegyünk. És valahányszor Pál a parancsról említést tesz, mindig úgy magyarázza, hogy engedelmesség kivántatik benne (Ef. 6:1, Kol. 3:20).

37. E parancsolathoz ajánlás gyanánt ígéret van csatolva, hogy még inkább figyelmeztessen minket arra, mely igen kedves Isten előtt az az alárendeltség, melyet a törvény e helyen parancsol. Mert Pál ezzel az ösztökélésével akart minket restségünkből felserkenteni, mikor azt mondja, hogy ez az első parancs, melyhez igéret van csatolva. Mert az az igéret, mely az első táblán emezt megelőzte, nem egy parancsra vonatkozott kizárólag és különösen, hanem az egész törvényre kiterjedt. Továbbá ezt így kell értenünk: Isten különösen szólt az izraelitáknak arról a földről, melyet nekik igért örökségül. Ha tehát a földnek birtoklása Isten jóakaratának záloga volt, ne csodáljuk, ha Isten hosszú élet adományozásával akarta tanusítani kegyelmét. Mert csak így lehetséges, hogy az ember hosszabb időn át élvezhesse az ő jótéteményét. A parancs értelme tehát ez: tiszteljed atyádat és anyádat, hogy ezáltal egy hosszú életen keresztül élvezd annak a földnek birását, mely kegyelmemnek bizonyítéka lesz rád nézve. Egyébiránt mivel a hivek számára az egész föld meg van áldva, a jelen életet méltán számláljuk Isten áldásai közé. Ennélfogva hasonlóképen ránk vonatkozik amaz igéret, amennyiben tudniillik a jelen élet hosszú tartama az isteni jóakarat bizonyítéka számunkra. Mert sem nekünk nem úgy igéri, sem a zsidóknak nem úgy igérte a hosszú életet, mintha a boldogság abba volna foglalva, hanem azért igérte, mivel a hiveknél az ily hosszú élet Isten megbocsátó szeretetének jegye szokott lenni. Ennélfogva, mikor az történik (amit elég gyakran látunk), hogy valamely engedelmes fiu érettebb kora előtt veszti el életét, Isten épen oly szilárdan megmarad igéretének teljesítése mellett, mintha azt száz hold földdel ajándékozná meg, akinek csak egyet igért. Az egész dolog azon fordul meg, hogy a hosszú életet Isten annyiban igéri, amennyiben az az ő áldása; áldása pedig ez annyiban, amennyiben az isteni kegyelem bizonyítéka; ezt a kegyelmét pedig végtelenül bővebben és kétségtelenebbül bizonyítja s tényleg kimutatja szolgái iránt a halál által.

38. Továbbá mikor az Úr azoknak a fiaknak, akik a szülőket illendő tiszteletben részesítik, a jelen élet áldását ígéri, egyszersmind azt is kimutatja, hogy minden szófogadatlan és engedetlen gyermekre biztos átok következik s hogy e mellől a végrehajtás se hiányozzék, kijelenti, hogy az ilyenek az ő törvénye szerint halálos itélet alá vannak vetve s megparancsolja, hogy rajtuk a halálos büntetés végrehajtassék. Ha a világ itéletét elkerülik, ő bármi módon bosszút áll rajtuk. Mert látjuk, hogy az ilyen emberek közül mekkora csoport hullik el háborúságban, vagy viszályban, mások szokatlan módon sujtatnak le s majdnem mindnyájan élő bizonyságok arra nézve, hogy ez a fenyegetés nem hiábavaló. Ha némelyek egész aggkorukig megmenekesznek is a büntetéstől, mivel ebben az életben Isten áldásától megfosztva nem tehetnek egyebet, mint hogy nyomorúltúl elbágyadnak s ennek utána még nagyobb büntetésekre tartatnak meg, igen távol vannak attól, hogy a kegyes fiaknak igért áldásban részesüljenek. De egyuttal futólag azt is meg kell jegyeznünk, hogy szüleinkkel szemben csak az Úrban való engedelmesség parancsoltatik nekünk (Ef. 6:1), ami a bizonyítás előbbi részéből világosan kitetszik. Mert abban a helyzetben járnak előttünk, melyre őket az Úr hivta, közölvén velük az ő tiszteletének egy részét, amely engedelmességet hát velük szemben tanusítunk, az csak egy lépcső ama legfőbb atya tiszteletéhez. Ezért ha a törvény áthágására ösztönöznek minket, méltóképen járunk el, ha nem szüleinknek, hanem idegeneknek tartjuk őket, akik az igazi atya iránt való engedelmességtől igyekeznek minket eltántorítani. Hasonlóképen kell vélekednünk a fejedelmekről, urakról s általában az egész felsebbségről. Mert igen méltatlan és fonák eljárás, ha az ő felsőbbségük Isten dicső felségének elnyomására fejti ki erejét; mert amint ez a felsőbbség Isten dicsőségétől függ, úgy kell, hogy arra is vezessen minket.

Hatodik parancsolat.  Ne ölj!

39. E parancsolat célja az, hogy mivel Isten az emberi nemet bizonyos egységgel fűzte össze, mindenkinek gondja legyen az összes emberek sértetlenségére. Meg van tehát tiltva minden erőszak és igazságtalanság s általában minden ártalom, mellyel felebarátunknak testét megsértenők. Megparancsoltatik ezért nekünk, hogy, ha valami segítség embertársaink életének megoltalmazására kezünk ügyében van, hűségesen nyújtsuk azt; gondoskodjunk arról, ami embertársaink nyugalmára szolgál; kárának elejét vegyük és ha bajban van, nyújtsuk neki segítő kezünket.

Ha figyelembe veszed, hogy Isten, a törvényszerző, beszél így, egyuttal azt is gondold meg, hogy ő a te lelkedet is e szerint a szabály szerint akarja igazgatni. Mert nevetséges volna, ha az, aki a szivnek gondolatait vizsgálja és kiváltképen azokkal törődik, valódi igazságra csak a testet nevelné. Tehát ez a törvény egyrészt tiltja a sziv gyilkos indulatát, másrészt ránk parancsolja a benső hajlamot felebarátunk életének megoltalmazására. A kéz hajtja ugyan végre az emberölést, de a szándék a lélekből ered, ha azt harag és gyülölség szállja meg. Próbáld meg, vajjon haragudhatsz-e felebarátodra anélkül, hogy ne égnél attól a vágytól, hogy árts neki? Ha nem haragszol rá, nem is gyülölöd, mivel a gyülölet nem egyéb, mint megrögzött harag. Titkolhatod ugyan és haszontalan megtévesztésekkel próbálhatod elhárítani, de ahol a harag, vagy gyülölet van, ott van a gonosz indulat. Ha mégis mentegetőzni akarsz, már a Szentlélek kijelentette, hogy valaki az ő atyjafiát gyülöli, gyilkos az (Ján. 3:15); Krisztus Urunk pedig így szólt, hogy aki az ő atyjafiára haragszik, méltó az itéletre; aki annak azt mondandja: Ráka, méltó a gyülekezetre; s aki annak azt mondandja: Bolond, méltó a gyehennának tüzére (Mát. 5:22).

40. A Szentirás két méltányos okot említ, melyre ez a parancsolat támaszkodik: mivel t. i. az ember egyrészt Isten képe, másrészt nekünk is testünk. Ezért, ha Isten képét megsérteni nem akarjuk, felebarátunkat szentnek és sérthetetlennek kell tartanunk s ha minden emberies érzést le nem akarunk vetkőzni, úgy kell annak javát keresnünk, mint saját testünkét. Hogy a megváltásból és Krisztus kegyelméből micsoda intést kell levonnunk, másutt lesz előadva. Az Úr úgy akarta, hogy az emberben természetszerűleg szemléljük azt a két tulajdonságot, melyek ennek megtartására indítsanak bennünket, hogy t. i. mind az ő ábrázatát, melyet az ember magán visel, tiszteljük, mind testünket szeressük. Tehát még nem kerülte ki az emberölés vétkét az, aki a vérontástól meg tudta magát tartóztatni. Mert ha tetteddel valami olyast hajtasz végre, próbálkozásoddal valami olyasmit munkálsz, ha szóval, szándékkal valami olyasmibe fogsz, ami másnak a jólétével ellenkezik, emberölés vétkében leszel bűnös. Viszont, ha tehetséged szerint alkalomadtán nem igyekszel felebarátod jólétét előmozdítani, ezzel a közönyösségeddel is általhágod a törvényt. Ha hát Isten a testi épségről így gondoskodik, megérthetjük ebből, minő buzgalmat és fáradságot vagyunk kötelesek fordítani a lélek üdvösségére, mely az Úr szine előtt határtalanúl becsesebb.

Hetedik parancsolat.  Ne paráználkodjál!

E parancsolat célja az, hogy mivel Isten a szemérmetességet és tisztaságot szereti, mindenféle tisztátalanságot távoztassunk el magunktól. A parancs lényege tehát az lesz, hogy a testnek semmiféle fertelmével, vagy buja féktelenségével meg ne fertőztessük magunkat. Ennek a tilalomnak az az állító parancs felel meg, hogy életünk minden részét tisztán és mértékletesen igazgassuk. A paráznaságot pedig, amelyre minden fajtalan kivánság irányúl, azért tiltja meg név szerint, hogy annak undoksága által (mely a házasságtörésben durvább és szemmel láthatóbb, mivel testünket is megfertőzteti) minket mindenféle tisztátalan szenvedély megutálására indítson. Mivel Isten az embert azzal a törvénnyel teremtette, hogy ne magános életet folytasson, hanem mellé rendelt segítőtársával éljen s e szükségnek a bűn átka folytán még jobban alávettetett, e részben az Úr minket, amennyire elégséges volt, megsegített, mikor a házasságot rendelte, melynek tulajdon tekintélyével szerzett szövetségét a saját áldásával is megszentelte. Ebből bizonyos, hogy a házasságon kivül bárminő együttélés átkozott előtte s hogy magát a házassági együttélést is a szükség gyógyszeréül rendelte, hogy féktelenkedő bujálkodásra ne vetemedjünk; ne ámítsuk hát magunkat, mikor halljuk, hogy férfi asszonnyal a házasságon kivül Isten átka nélkül nem egyesülhet.

42. Ha tehát most már úgy áll a dolog, hogy a természet rendelése szerint, másrészt az eset után felgyúlt bűnös szenvedély folytán kétszeresen rá vagyunk kényszerítve, hogy asszonnyal éljünk együtt, hacsak valakit Isten ez általános szabály alól különös kegyelmével ki nem vett, mindenki vegye fontolóra, hogy e tekintetben neki mi jutott részül. A szüzesség – megvallom – nem megvetendő erény, de mivel némelyektől megtagadtatott, másoknak csak ideiglenesen engedtetett meg, akiket az állhatatlanság háborgat s afelett győzelmet aratni nem képesek, az ilyenek a házasság segítségéhez fordúljanak, hogy így a maguk hivatása rendjén tisztán élhessenek. Mert akik ezt a parancsot el nem fogadják, hanem a féktelenségnek Istentől rendelt és megengedett gyógyszeréhez folyamodnak, Isten ellen harcolnak és az ő rendelésének szegülnek ellene.

Ne is hirdesse senki nekem dicsekedve, amit manapság sokan tesznek, hogy Isten segítségétől támogatva mindenek lehetségesek. Mert Istennek segedelme csak azokat támogatja, akik az ő utaiban járnak, azaz hivatásukban; melytől mindazok eltántorodnak, akik, Isten segítő eszközeit mellőzve, azok nélkül igyekeznek az ő szükségükön hiu vakmerőséggel győzedelmet venni. Hogy az önmegtartóztatás Isten különös ajándéka s azok közül való, melyeket Isten nem közönségesen és általában ad az egyház egész testének, hanem csak néhány tagnak, maga az Úr bizonyítja (Mát. 19:12). Mert először azt mondja, hogy van az emberek között egy bizonyos rész, mely a mennyeknek országáért maga herélte ki magát, természetesen azért, hogy annál szabadabban és könnyebben foglalkozhasson a mennyek országának dolgaival. De hogy valaki azt ne gondolja, hogy az ily megherélés az ember hatalmában áll, kevéssel előbb kimutatta, hogy az igének befogadására nem mindenek képesek, hanem csak azok, akiknek az a mennyből különösen adatott. Ebből azt következteti, hogy aki azt beveheti, vegye be. Még világosabban fejezi ezt ki Pál, mikor azt irja (I. Kor. 7:7), hogy kinek-kinek saját ajándéka vagyon az Istentől, kinek így, kinek pedig úgy.

43. Ha tehát világos kijelentés figyelmeztet minket arra, hogy nem mindenkinek áll tehetségében a szüzességet megőrizni a nőtlenségben, habár igen nagy buzgósággal és igyekezettel törekszik is erre és hogy különös kegyelem az, melyet az Úr csak bizonyos embereknek osztogat, hogy az ő munkáinak végzésére annál alkalmasabbak legyenek, nemde Isten ellen és tőle adott természetünk ellen harcolunk, ha nem szabjuk életmódunkat tehetségünknek mértékéhez? Itt megtiltja az Úr a paráznaságot; kivánja tehát a tisztaságot és szemérmességet. Hogy pedig ezt megtarthassuk, annak egy módja van hogy ki-ki a saját mértékével mérje meg magát. Senki se vesse meg hirtelenkedve a házasságot, mint valami rá nézve haszontalan és felesleges intézményt s a nőtlen állapotot senki se kivánja másként, csak ha feleség nélkül megélhet. De ebben sem szabad senkinek teste nyugalmát és kényelmét keresnie, hanem csupán azt, hogy ettől a köteléktől mentesen a kegyesség minden tisztének végzésére ügyesebb és készebb legyen. És mivel ez a jótétemény sok embernek csak ideiglenesen adatik, addig tartózkodjék mindenki a házasságtól, mig csak képes a nőtlen állapot megtartására. Ha pedig buja vágya megfékezésére erői elégtelenek, lássa be immár, hogy a házasságnak szükségét az Úr bocsátotta reá. Ezt bizonyítja az apostol, mikor azt parancsolja (I. Kor. 7:2 és 9), hogy a paráznaság elkerülése végett kinek-kinek meglegyen a maga felesége s minden asszonynak meglegyen a maga férje. Ugyancsak ő ajánlja, hagy aki magát meg nem tartóztathatja, adja magát házasságra az Úrban. Ezzel első sorban azt jelzi, hogy az emberek nagyobb része alá van vetve a mértékletlenség bünének, aztán pedig azok közül, kik e véteknek alá vannak vetve, nem veszen ki senkit, akinek azt ne parancsolná, hogy ahoz az egyedüli orvosszerhez fordúljon, mely a szemérmetlenségnek útját állja. Akik tehát mértékletlenek s erőtlenségüket ily módon gyógyítani elhanyagolják, épen abban vétkesek, hogy az apostol eme parancsának nem engedelmeskednek. Senki se ámítsa magát azzal, hogy szemérmetlenséggel nem lehet vádolni, mivel nőt nem is érintett, ha azalatt lelke buja vágytól ég. Mert a szemérmességet Pál úgy határozza meg, hogy az nem egyéb, mint a test szüziességével összekötött lelki tisztaság. „Aki férjhez nem ment – úgymond (I. Kor. 7:34) – szorgalmatos az Úr dolgaiban, hogy tiszta legyen mind testében, mind lelkében.” Mikor tehát a fentebbi parancsot bizonyítékkal támogatja, nemcsak azt mondja, hogy jobb feleséget venni, mint parázna társaságában fertőztetni meg magunkat, hanem azt is állítja hogy jobb megházasodni, mint égni.

44. Továbbá, ha a házasfelek meggondolják, hogy együttélésüket Isten áldotta meg ez által arra is intetnek, hogy magukat féktelen és kicsapongó szenvedéllyel nem szabad megfertőztetniük. Mert ha a házassági tisztesség a mértékletlenség rútságát leplezi, korántsem következik az, hogy annak felgerjesztésére szolgáljon. Ezért a hitvestársak ne gondolják azt, hogy nekik minden szabad, hanem minden férj józanul éljen az ő feleségével s viszont minden asszony az ő férjével és igy cselekedvén egyáltalán semmit ne tegyenek, ami méltatlan a házassági tisztességhez és mértékletességhez. Mert abban a házasságban, melyet az Úrban kötünk, mértékletességet és szerénységet kell tanusítanunk s nem szabad azt a legnagyobb kicsapongásra és féktelenségre használnunk. Az ilyen bujaságot* súlyos, de nem méltatlan kijelentéssel bélyegezte meg, mikor saját feleségével szemben házasságtörőnek nevezte azt, aki a házaséletben sem a szemérmetességgel, sem a tisztességgel nem gondol. Végül gondoljuk meg, hogy ki is az a törvényhozó, aki e helyütt a paráznaságot megtiltja; az t. i. aki, mivel egész lényünket birtokában tartja, joggal kivánja tőlünk, hogy lelkünk, szivünk és testünk tiszta legyen. Mikor tehát tiltja a paráználkodást, egyuttal megtiltja, hogy akár bujálkodó ékes öltözködéssel, akár szemérmetlen mozdulatokkal, tisztátalan beszédekkel más szemérmetességének tőrt hányjunk. Mert nem ok nélkül mondotta Archelaus egy puhán és túlságosan választékosan öltözött ifjunak, hogy mit sem tesz az, hogy teste mely részén mutatkozik is fajtalansága, mivel nekünk Istenre kell tekintenünk, aki minden fertelmet utál és átkoz, lelkünknek, vagy testünknek bármelyik részén jelentkezik is az. Hogy tehát senki ezt kétségessé ne tegye, meg kell emlékeznünk arról, hogy e helyen a szemérmességet parancsolja Isten.

Ha az Úr tőlünk a szemérmességet kivánja, mindazt, ami ezzel ellentétben áll, kárhoztatja. Ennélfogva, ha engedelmességre törekszel, se szived ne lángoljon belül undok szenvedélytől, se szemeid ne csapongjanak romlott gyönyörűségek után, se tested ne ékesítsd fel úgy, hogy vágyakat ébresszen, se nyelved ne édesgesse fajtalan szókkal hasonló gondolatokra elmédet, se torkod ne gyúljon lángra mértéktelenséggel. Mert mindezek a vétkek olyanok, mint valami szeplők, melyek a szűzi tisztaságot megfertőztetik.

Nyolcadik parancsolat.  Ne lopj !

45. E parancsolat célja az, hogy mivel az igaztalanság Isten előtt utálatos, mindenkinek megadjuk a magáét. Legfőbb tartalma tehát az, hogy megtiltja a más javainak áhítását és ezért parancsolja, hogy hűsegesen fáradozzunk azon, hogy kinek-kinek a maga javai megmaradjanak. Mert úgy kell gondolnunk a dolgot, hogy, ha valakinek valamije van, az neki nemcsak úgy történetesen jutott osztályrészűl, hanem a minden dolgok fenséges Urának osztogatásából; tehát senki birtokát gonosz fondorlattal úgy el nem tulajdoníthatjuk, hogy Isten elosztását meg ne sértenők. Lopás pedig igen sokféle van.

A lopás egyik faja nyilatkozik meg az erőszakosságban, mikor erőszakkal s mintegy tolvaj módra ragadnak el az emberek idegen javakat. Másik faja a lopásnak a rosszindulatú rászedés, mikor más vagyonát csalárdúl csalja ki valaki; megint másik a titkoltabb álnokság, mikor a jog látszata alatt veszik el a másét; más faja a hizelgés, mikor az ember ajándék cimen kaparítja meg magának a másét. De hogy a különböző fajták felsorolására sok időt ne fecséreljünk, tudjuk meg, hogy mindazokat a fondorlatokat, melyekkel felebarátaink vagyonát és pénzét magunkévá tesszük, midőn a szeretet tisztaságától elhajolva, csaló vagy ártó szándékkal okozunk másnak kárt, lopásnak kell tartanunk. Ha az ilyenek a törvényszéknél megnyernék is ügyüket, még sem tarthatók tolvajoknál egyebeknek. Mert Isten látja azokat a hosszú leselkedéseket, melyekkel az álnok ember az együgyűbb lelket megkörnyékezi, mig végre saját hálójába keríti, látja azokat a durva és embertelen törvényeket, melyekkel a hatalmasabb sanyargatja és elbuktatja a gyengét; látja azokat az édesgetéseket, melyekkel az álnok, mintegy maszlaggal elkábítja az oktalan embert, amelyek mind elkerülik az emberi itéletet és napfényre sem jönnek.

Ez a vétek nemcsak pénznél, árucikknél, vagy földbirtoknál fordulhat elő, hanem minden egyéb dologban is, ami jog szerint felebarátunkat illetné. Mert akkor is javától fosztjuk meg felebarátainkat, ha azokat a szolgálatokat tagadjuk meg, melyekkel nékik tartozunk. Ha egy tiszttartó, vagy majoros tétlenül emészti urának vagyonát és a vagyon gondozására mit sem ügyel, ha a rá bizott javakat jogtalanút pusztítja, vagy fényüzőleg eltékozolja, ha a szolga urából gúnyt űz, ha annak titkait kikürtöli, ha valami módon akár életét, akár javait elárulja, ha viszont az úr cselédségét kegyetlenül gyötri, Isten mindezt lopásnak tartja. Mert másét ragadja el és bitorolja az, aki nem azt cselekszi, amivel hivatala tiszte szerint másoknak tartozik.

46. Helyesen tehát akkor engedelmeskedünk ennek a parancsolatnak, ha sorsunkkal megelégedve csak tisztességes és törvényes haszonra törekszünk, ha nem kivánunk igazságtalan úton meggazdagodni s ha nem igyekszünk felebarátunkat vagyonából azért kifosztani, hogy a mienket gyarapítsuk azzal, ha nem iparkodunk azon, hogy kegyetlenül oly vagyont halmozzunk össze, melyet mások szereztek véres verítékükkel, ha mértéktelenül, joggal vagy jogtalanul nem kaparítunk össze mindent mindenünnen, hogy igy vagy fukarságunkat elégítsük ki, vagy pazarló dőzsölésünknek tegyünk eleget. Hanem ellenkezőleg mindig az a cél lebegjen szemünk előtt, hogy amennyire tőlünk telik, tanácsunkkal és segítségünkkel hűségesen támogassunk mindenkit javainak megtartásában. Hogy ha hűtlen és csaló emberekkel van dolgunk, inkább legyünk készek valamelyest a magunkéból engedni, mint, hogy velük versengjünk. De ne csak ezt tegyük, hanem ha látjuk, hogy némelyeket az életviszonyok nehézségei nyomorgatnak, a mi bőségünkből enyhítsük azoknak inségét. Végezetre mindenki vegye fontolóra, hogy tiszte másokkal szemben minő kötelességet ró rá s adja meg hiven, amivel csak tartozik. Ezért a nép részesítse tiszteletben minden előljáróit, azoknak uralmát nyugodt lélekkel tűrje, törvényeiknek és parancsaiknak engedelmeskedjék és semmiből magát ki ne vonja, amit Isten kegyelméből megcselekedhetik. Viszont a fellebbvalók viseljék gondját népüknek, a közbékességet őrizzék meg, a jókat védjék, a rosszakat fékezzék s mindent aként intézzenek, mint akik majdan a legfőbb biró, Isten előtt fognak számot adni működésükről. Az egyházak szolgái hűségesen járjanak el a szent igének szolgálatában s az üdvösség tudományát meg ne rontsák, hanem tisztán és világosan hirdessék azt Isten népének. És ne pusztán tudományukkal, hanem életüknek példájával is oktassanak s végül a gyülekezetek előtt akként járjanak, mint a jó pásztorok juhaik előtt. A nép viszont tartsa őket Isten követőinek és apostolainak, adja meg nekik azt a tiszteletet, amire a legfőbb Mester méltóztatta őket s szolgáltassa ki nekik, ami azoknak életfentartásához szükséges. A szülők úgy gondozzák gyermekeiket, mint akiket Isten azért bízott reájuk, hogy azokat táplálják, vezéreljék és oktassák; kegyetlenségből azoknak szivét el ne keserítsék s magukból őket el ne idegenítsék, hanem oly szelidséggel és megbocsátó szeretettel ápolják és védjék azokat, amint személyükhöz illik. Amint fentebb azt is megmondottuk, hogy a gyermekeknek is meg kell adniok velük szemben a köteles tiszteletet. Az ifjabbak tiszteljék az aggkort, mivel az Úr azt akarta, hogy a vénség tiszteletben részesüljön. Az öregek is gyámolítsák az ifjuság erőtlenségeit okosságukkal s mivel azoknál többet tudnak, gyakorlati tapasztalataikkal mérsékeljék és oktassák; ne támadjanak rájuk durva és hangos feddőzésekkel, hanem a szigoruságot szelídséggel és engedékenységgel mérsékeljék. A szolgák urukkal szemben kész engedelmességet és szófogadást tanusítsanak és ezt ne csak úgy szemre, hanem szivből cselekedjék, mintha magának Istennek szolgálnának. Az urak se viselkedjenek haragosan és durván szolgáikkal szemben, ne gyötörjék őket túlságos szigorusággal, ne illessék őket bosszúsággal, hanem inkább ismerjék el, hogy azok is testvéreik és a mennyei Úr kormánya alatt szolgatársaik, akiket viszont kell szeretniük s akikkel emberségesen kell bánniuk. Eképen, mondom, mindenki gondolja meg, hogy hivatalához és helyzetéhez képest mivel tartozik felebarátjának s amivel tartozik, azt rója le. Ezenfelül elménknek mindig fel kell emelkednie a törvényadóhoz, hogy így megtudjuk azt, hogy ez a szabály ép úgy adatott lelkeink, mint kezeink számára, hogy így teljes erővel igyekezzünk mások hasznának és javainak megvédésére és előmozdítására.

Kilencedik parancsolat.  Ne mondj a te felebarátod ellen hamis tanúságot!

47. E parancsolatnak célja az, hogy mivel Isten, aki igazság, gyűlöli a hazugságot, az igazságot minden csalárdság nélkül gyakoroljuk magunk között. A parancs lényege tehát az leszen, hogy rágalmazással és hamis váddal senki jó nevén sérelmet ne ejtsünk, se hazugsággal mást javaiban meg ne károsítsunk, végre hogy se szitokkal, se a szószátyárkodás szenvedélyével senkit meg ne sértsünk. Ezzel a tilalommal összeköttetésben áll az a parancsolat, hogy amennyire lehet mindenkinek hűséges segitséget nyújtsunk az igazság védelmében arra, hogy úgy nevének, mint vagyonának épségét megőrizhesse. Nekem úgy tetszik, hogy parancsolatának értelmét akarta világosabban kifejezni az Úr e szavakkal (II. Móz. 23:1): „Hazug hirt ne költs a te felebarátod ellen és hamis embernek segítségül ne légy, hogy mellette hamisan megesküdnél”. Ugyanitt így szól (7. v.): „A hamis beszédtől eltávozzál”. Egy másik helyen is (III. Móz. 19:16) nemcsak abban a tekintetben tartóztat minket a hazugságtól, hogy senkit meg ne rágalmazzunk és a nép között senkiről rosszat ne súgjunk-búgjunk, hanem hogy atyjafiát senki meg ne csalja. Mert külön parancsolatokban mindkettőtől óv. Bizonyára nem kétséges, hogy amint a föntebbi paranesolatokban a kegyetlenséget, szemérmetlenséget, fösvénységet tiltotta meg, úgy itt a hamisságot feddi, mely, mint föntebb megjegyeztük, kétféle. Mert vagy felebarátaink jó hire ellen vétkezünk rosszakarattal s álnok rágalmazással, vagy vagyonában okozunk kárt hazugságunkkal és nem egyenes beszédünkkel. Nem tesz semmi különbséget, vajjon azt gondolod-e, hogy e helyt csak az ünnepélyes, biróság előtt való tanúskodásról van szó, vagy arról a közönséges tanuskodásról, mely magánbeszélgetésben szokott előfordulni. Mert mindig arra kell visszatérnünk, hogy az Úr a vétkek különböző nemei közül példa gyanánt egy fajt hoz föl, melyben a többiek is szemléltetve vannak s hogy leginkább azt választja, melyben a véteknek rútsága legjobban kitünik. E parancsolatnak is messzebbre ki kell terjednie, t. i. a rágalmazásra és megszólásra, melyekkel felebarátunkat méltatlanul bántjuk, mivel a törvény előtti hamis bizonyságtétel különben is mindig hamis esküvéssel kapcsolatos, a hamis esküvések pedig, amennyiben azok Isten nevét gyalázzák és sértik, eléggé meg voltak tiltva a harmadik parancsolatban. Ennélfogva e parancsolatnak törvényes megtartása abban áll, hogy nyelvünk az igazság állításával felebarátaink jó hirnevének, valamint egyéb hasznának szolgáljon.

Ennek helyessége több, mint nyilvánvaló. Mert ha a jó hirnév bármely kincsnél drágább, nem kisebb kárára van az embernek, ha jó hirétől, mint ha vagyonától fosztatik meg. Más jószágának elrablásánál pedig néha épen annyit ér el az ember hamis tanúsággal, mint ha kezével lopna, vagy ragadozna.

48. Mindamellett csodálatos, hogy az ember e tekintetben lépten-nyomon mily nagy bátorsággal vétkezik. Hisz alig-alig találnánk olyan embert, ki ebben a betegségben szemmel láthatólag ne szenvedne, annyira édes méreg van és gyönyörűség abban, ha mások hibáit kikutathatjuk, hogy alkalmas mentségünkül szolgál, ha azt mondhatjuk, hogy nem hazudunk. Mert aki tiltja, hogy felebarátunk nevét hazugsággal beszennyezzük, egyuttal azt is kivánja, hogy annak jó hire, amennyire az igazság engedi, sértetlenül megtartassék. Mert ámbár csak a hazugság ellen akarja azt védelmezni, mindamellett ezzel kifejezi azt, hogy neki amarra is gondja leszen. Nekünk pedig elégnek kell lennie felebarátunk jó hirnevének megőrzése szempontjából, ha látjuk, hogy arra Istennek is gondja van. Ennélfogva kétségtelenül általában elitéli itt Isten a gonosz megszólást. A gonosz megszólás alatt pedig nem azt a dorgálást értjük, mely javítási célból történik, nem a vádolást, vagy törvényszéki feljelentést, mellyel a bajra orvosszert keresünk, nem a nyilvános megrovást, mely a többi bünösök elrettentésére szolgál, nem azt az intést, mely azokhoz irányul, kiknek üdvössége azt kivánja, hogy előre figyelmeztessük őket, hogy tudatlanságból veszélybe ne jussanak, hanem igenis értjük azt a gyülölködö vádaskodást, mely rosszindulatból és gáncsolási viszketegből származik. Sőt még azt is kifejezi ez a parancsolat, hogy ne üzzünk tréfás gúnyt, mely keserü sértésekkel van átitatva s mely másoknak hibáit tréfálkozás alakjában kegyetlenül kicsúfolja. (Ahogyan némelyek cselekedni szoktak, akik mások pirulásával és keserves sóhajtásával szerzik meg maguknak az élcelődés dicséretét.) Mert az eféle nyelveléssel felebarátainknak gyakran nem kis gyalázatot szerzünk. Ha most már tekintetünket a törvényhozóra fordítjuk, ki hatalmával épp úgy uralkodik a füleken és sziveken, mint a nyelveken, bizonyára eszünkbe fog jutni, hogy ez a törvény épen úgy megtiltja azt a kivánságot, hogy a gyalázkodásokat meghallgassuk, mint azt a fonák hajlamot, hogy kedvezőtlen itéletet alkossunk. Mert nevetséges, ha valaki azt gondolja, hogy Isten a rágalmazásnak betegségét a nyelvben gyülöli, a rosszakarat nyavalyáját pedig a lélekben nem kárhoztatja. Ezért, ha igaz félelem és szeretet van bennünk Isten iránt, legyünk rajta, amennyire csak lehet és hasznos és amennyire a testvéri szeretet magával hozza, hogy rágalmazó szitkokra és mérges maró tréfákra se nyelvünket, se fülünket ne adjuk, ferde úton járó gyanúk előtt elménket azonnal meg ne nyissuk, hanem minden embernek szavát és tettét igazán magyarázva mind itéletünkkel, mind füleinkkel, mind nyelvünkkel azon legyünk, hogy felebarátaink jó hirnevét tisztán megőrizzük.

Tizedik parancsolat. Ne kivánjad a te felebarátodnak házát; stb.

49. A parancsolat célja az, hogy mivel Isten azt akarja, hogy a mi lelkünk egészen a szeretet érzetétől legyen eltelve, minden kivánságot kiüzzünk a lelkekből, mely a szeretettel ellenkezik. A parancs lényege tehát az, hogy semmi oly gondolat belénk ne lopózzék, mely lelkünket ártalmas és más ember kárára irányuló kivánsággal indíthatná föl. Ennek felel meg viszont az a parancsolat, hogy bármit kezdünk, határozunk, akarunk, gondolunk, felebarátaink javával és hasznával legyen összekötve.

De itt, amint látszik, nagy és bonyolult nehézség áll elénk. Mert ha fentebb igazán mondottuk, hogy a paráznaság és a lopás szavak alatt a paráználkodás bűnös vágya és az ártás és csalás szándéka van tiltva, feleslegesnek látszhatnék, hogy még egyszer külön megtiltja Isten, hogy mások jószágát megkivánjuk. De ezt a csomót könnyen megoldjuk, ha különbséget teszünk a szándék és a vágy között. Mert a szándék, amint arról a fentebbi parancsolatokban szóltunk, az akaratnak megfontolt beleegyezése akkor, mikor a lelket az indulat már hatalmába ejtette. A vágy pedig az ily megfontolás és az akarat hozzájárulása nélkül is meglehet, mikor a lelket a hiábavaló gonosz dolgok még csak izgatják és édesgetik. Amint tehát eddig az Úr azt parancsolta meg, hogy az akarat, szándék és cselekvés előtt a szeretet legyen szabály, úgy most is azt akarja, hogy a lélek gondolatai ugyanerre a szabályra irányúljanak és ne legyenek azok oly fonák és megromlott gondolatok, melyek a lelket más irányba indítsák. Amint megtiltotta, hogy a lélek haragra, gyűlölségre, paráznaságra, ragadományra és hazugságra indíttassék, úgy most azt is megtiltja, hogy ilyenekre még csak fel is gerjesztessék.

50. Isten pedig tőlünk nem is ok nélkül kiván ily tökéletes igazságot.. Mert ki tagadná, hogy helyes, hogy a lélek minden erőit a szeretet kerítse hatalmába? S ha valamelyik a lélek erői közül eltér a szeretet céljától, ki tagadná ennek beteges voltát. Már pedig honnét van, hogy lelkedet oly kivánságok lepik meg, melyek felebarátodra nézve ártalmasak, ha nem onnan, hogy felebarátodról megfeledkezve egyedül a magad hasznát keresed. Ha ugyanis lelkedet a szeretet egészen áthatná, semmi részecskéjébe sem hatolhatnának ilyen képzetek. Szived tehát szükségképen üres addig a szeretettől, mig a gonosz kivánságot befogadja. Itt valaki azt vethetné ellenünk, hogy az mégsem megfelelő eljárás, hogy az elreppenő gondolatokat, melyek ok nélkül hullámzanak elménkben és végre megsemmisülnek, Isten épen úgy kárhoztassa, mint azokat a bűnös vágyakat, melyeknek székhelye a szivben van. Erre én azt felelem, hogy ezen a helyen olyan gondolatokról van szó, melyek mig az elmében forognak, egyuttal a lelket is gonosz kivánsággal sértik és sebzik. Mert soha senkinek eszébe sem jut valamit kivánni, amin a felizgult sziv örömet ne érezzen. Isten tehát a szeretetnek csodálatos melegségét kivánja tőlünk és azt akarja, hogy ezt a gonosz kivánságnak legkisebb fondorlata se gátolja. Csodálatosan jórendben levő lelket kiván tőlünk és nem tűri, hogy ezt a legcsekélyebb inger is a szeretet törvénye ellen indítsa. Erre a gondolatra először Augutinus nyitotta meg az utat. Ne gondolja hát senki, hogy komoly támogatást nem lehet felhozni mellette. Jóllehet pedig Istennek az volt a szándéka, hogy minden gonosz kivánságot megtiltson, mindamellett a felhozottakat sorolta elő példa gyanánt, minthogy ezek ejtenek a gyönyörködtetés hamis képzetével legtöbbször rabúl bennünket, hogy a bűnös kivánságnak semmit meg ne engedjen, mivel épen azoktól a dolgoktól von el, amelyekért kivánságunk leginkább őrjöng és tombol.

Ime a törvény második táblája, mely eléggé figyelmeztet minket arra, hogy mivel tartozunk Istenért az embereknek, melynek meggondolásától függ a szeretet egész tudománya. Ezért hiába rágod a nép szájába mindazokat a kötelességeket, amelyeket Isten ezen a táblán tanít, ha tudományod Isten félelmére és tisztelésére mintegy fundamentumra nem támaszkodik; az értelmes olvasó, ha egy szót nem szólok is, be fogja látni, hogy akik a gonosz kivánság megtiltásában két parancsot keresnek, helytelen szétosztással tépik szét azt, ami egy volt. Nem gátolja ezt, hogy a ne kivánjad kifejezés meg van ismételve, mivel miután a házról szólott, előszámlálja annak részeit, a feleségtől kezdve. Ebből teljesen világos, hogy – mint a zsidók helyesen cselekesznek – az egész parancs egy összefüggő szövegben (contextus) olvasandó, melyben Isten összefoglalva azt parancsolja, hogy mindenkinek a birtoka maradjon épen és sértetlenül nemcsak az igaztalanságtól, vagy a csalási szenvédélytől, hanem a legcsekélyebb bűnös kivánságtól is, mely a lelkeket izgatja.

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

"Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...    *****    Horoszkóp megrendelések, asztrológiai és ezoterikus olvasmányok, szoftverek, letöltések. Szeretettel várlak az oldalon!!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,3 év elõrejelzéssel + ajándék névmisztikai elemzés júliusban. Rendeld meg most!!!    *****    Szeretnél egy nagyon részletes születési horoszkópot, 3 év elõrejelzéssel, vagy egy párkapcsolati elemzést? Rendeld meg!    *****    Hozd létre a saját Istenedet és légy az Univerzum Ura! Várunk!    *****    IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | @dalszovegforditasok    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Egy horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek értelmezni amit látsz, de a döntés a tiéd!    *****    Születési horoszkóp, elõrejelzés, gyermektervezés,párkapcsolati elemzés,biotérkép készítés diplomás asztrológustól.Itt!