//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét. Helen Keller


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- KÁLVIN: A keresztyén vallás rendszere Második könyv 1-17. fejezet
- KÁLVIN: A keresztyén vallás rendszere Második könyv 1-17. fejezet :

HETEDIK FEJEZET. A törvény nem azért adatott, hogy a régi népet önmagában megtartsa, hanem, hogy a Krisztusban <

HETEDIK FEJEZET. A törvény nem azért adatott, hogy a régi népet önmagában megtartsa, hanem, hogy a Krisztusban <


HETEDIK FEJEZET. A törvény nem azért adatott, hogy a régi népet önmagában megtartsa, hanem, hogy a Krisztusban való üdvösség reménységét az ő eljöveteléig táplálja.

1. Abból a folytonos sorozatból, amelyet felemlítettünk, megérthetjük, hogy a törvény Ábrahám halála után körülbelül 400 esztendővel nem azért adatott, hogy az elválasztott népet Krisztustól elvezesse, hanem inkább azért, hogy a lelkeket egészen eljöveteléig várakozásban tartsa, az utána való vágyódást feltüzelje és az embereket a várakozásban megerősítse, hogy a hosszadalmasabb késlekedés alatt el ne ernyedjenek. A törvény szó alatt nemcsak a tizparancsolatot értem, amely a kegyes és igaz élet szabályát elénk irja, hanem azt a vallásalakot, amely Isten közölt Mózes által. Mert Mózest Isten nem azért rendelte törvényadónak, hogy az Ábrahám nemzetségének igért áldást eltörölje; sőt inkább azt látjuk, hogy a zsidóknak lépten-nyomon emlékezetébe idézi az atyáikkal kötött amaz ingyenes szövetséget, amelynek örökösei valának, mintha csak e szerződés megújítására küldetett volna. Ez nyilvánvalóan kitünt a szertartásokból. Mert mi lehet üresebb, vagy haszontalanabb eljárás, mint az, hogy az emberek, azért hogy Istent maguk iránt megengeszteljék, a barmok kövérjének rossz szagú füstjét ajánlják fel és hogy saját förtelmességüket lemoshassák, a vizzel, vagy vérrel való meghintéshez menekülnek? Egyszóval az egész törvény szerinti istenitisztelet nevetséges volna, ha csak magában vizsgálnánk s nem úgy tekintenénk, hogy az igazságnak megfelelő példázatokat foglalja magában. Ezért nem ok nélkül vesszük szorgos vizsgálat alá úgy István prédikációjában (Csel. 7:44), mint a zsidókhoz irt levélben azt a szentirási helyet, amelyben Isten Mózesnek megparancsolja, hogy mindazokat a dolgokat, amelyek a szent sátorhoz tartoznak, azon minta szerint készítse el, amelyet neki a hegyen mutatott volt (II. Móz. 25:10). Mert ha nem valami lelki cél lett volna kitüzve, hogy a felé törekedjenek, a zsidók is csak épenúgy lopták volna az időt azokban a cselekményeikben, mint a pogányok az ő hiábavaló babonaságaikban. A pogányok, akik soha valóban istenfélelemre nem törekedtek, unalom nélkül nem hallgathatják ezt a sokféle szertartást és nem csak csudálkoznak, hogy Isten a régi népet miért is fárasztotta a szertartások oly nagy tömegével, hanem még le is nézik és ki is nevetik azokat, mint gyerekes játékokat. T. i. mivel nem figyelnek a célra, amelytől ha a törvény példázatai elválasztatnak, haszontalanságnak kell itélnünk azokat. A fentebbi példa azonban megmutatja, hogy Isten nem azért rendelte az áldozatokat, hogy tisztelőit földi gyakorlatokkal foglalja el, hanem inkább, hogy magasabbra emelje azoknak elméjét. S ez az ő természetéből is világosan látható, mivelhogy, amint ő lelki, nem gyönyörködik más tiszteletben, mint lelkiben. Tanusítja ezt a prófétáknak annyi mondása is, amelyekben a zsidókat renyhességgel vádolják, mivel azt gondolják, hogy Isten előtt akármilyen áldozatnak van valami értéke. Talán azért, hogy a törvényből valamit elvonjanak? Korántsem, hanem (miután annak igaz magyarázói voltak) eként akarták a nép szemét arra a célra irányítani, amelytől az eltévelyedett.

Már magából a zsidóknak felajánlott kegyelemből bizonyosan megtudjuk, hogy a törvény nem volt hiján Krisztusnak. Mert a fiúvá fogadtatásnak azt a célját tüzte eléjük Mózes (II. Móz. 19:6), hogy Istennek papi királysága legyenek, amit semmi esetre el nem érhettek volna, ha valami nagyobb és kiválóbb engesztelés nem jött volna közbe, mint amely a barmok véréből származott. Mert mi volna hihetetlenebb, mint hogy Ádám fiai, akik mindnyájan az eredendő bűnben születnek a bűn rabjaivá, királyi méltóságra emeltessenek s eképen Isten dicsőségének is részesei legyenek, ha nem egyebünnen jönne ez a nagy jótétemény számukra? A papság joga is mint maradhatott volna meg náluk, akik bűneik fertelmessége miatt utálatosak voltak Isten előtt, ha meg nem szenteltettek volna egy szent főben? Ezért Péter Mózes eme mondását szépen megfordítja, mikor azt tanítja, hogy a kegyelemnek teljessége, amelynek izlelését a törvény alatt vették a zsidók, Krisztusban leszen kiszolgáltatva, ezt mondván(I. Pét. 2:9). „Választott nemzetség, királyi papság, szent nép vagytok”. Mert a szavak megfordítása arra irányúl, hogy akiknek Krisztus megjelent az evangélium által, többet nyertek, mint atyáik, mivel mindannyian megáldattak papi és királyi tiszttel, hogy közbenjárójukba bizva bátran merjenek Isten szine elé járúlni.

2. És itt futólag azt is meg kell jegyeznünk, hogy az a királyság, amely végűl Dávidnak családjában felállíttatott, a törvénynek része s benne van a Mózesre bizott szolgálatban; s ebből az következik, hogy úgy Lévi egész nemzetségében, mint Dávid utódaiban, mintegy kettős tükörben Krisztus volt a régi nép szemei elé állítva. Mivel, mint fentebb mondottam, egyébként Isten szine előtt nem lehetnének sem papok, sem királyok azok, akik szolgái voltak a bűnnek és halálnak és saját romlottságukkal is meg voltak fertőztetve. Ezért a legteljesebb mértékben igaznak bizonyúl Pál ama kijelentése (Gal. 3:24),hogy a zsidók mintegy tanítómester őrizete alatt tartattak, míg eljöve ama mag, akinek kedveért adatott az igéret. Mivel ugyanis Krisztus még bensőleg nem volt ismeretes előttük, hasonlók voltak a gyermekekhez, kiknek erőtlensége még nem képes elhordozni az égi dolgok teljes tudását. Hogy pedig a törvénynek szertartásai miként vezették őket kézen fogva Krisztushoz, előbb elmondottam és a próféták sok bizonyítékából még jobban megérthető. Mert bár napról-napra új áldozatokkal kellett azoknak Istenhez járulniuk, hogy őt megengeszteljék, de Ézsaiás megigéri (53:5), hogy minden büneinkért egyetlen áldozat fogja kiengesztelni Istent. Vele egyező értelemben szól Dániel (9:26–27). A Lévi törzséből származó papok bementek ugyan a szentélybe; de mégis csak egyetlen egy papról mondatott egyszer, hogy Isten őt esküvéssel elválasztotta, hogy örökös papja legyen a Melkhisédek rendje szerint (Zsolt. 110:4). Akkor látható olajjal történt a megkenés; de Dániel látomása szerint kijelenti, hogy másforma megkenés is leend. De hogy a többi körülményekkel ne foglalkozzam, a zsidókhoz irt levél szerzője elég világosan és alaposan kifejti a negyediktől a tizennegyedikig terjedő részekben, hogy a szertartások mindaddig haszontalan és hiábavaló dolgok, míg Krisztushoz el nem jutunk. Ami pedig a tizparancsolatot illeti, elég egyszerűen emlékezetünkben tartanunk Pál azon figyelmeztetését (Róm. 10:4), hogy „Krisztus a törvény vége minden hivőknek üdvösségére”, s ama másik kijelentését, hogy Krisztus a lélek, mely a magában halálos betűt megeleveníti (II. Kor. 36). Mert előbbi szavaival azt jelzi, hogy az igazságot a törvény mindaddig hiába tanítja, míg csak azt Krisztus kegyelemből való nekünk tulajdonítás és az újjászületés lelke által nekünk nem ajándékozza. S ezért méltán nevezi Krisztust a törvény betöltésének vagy végének, mivel az, aminek tudását Isten tőlünk követeli, mit sem használna, ha Krisztus azoknak, akik iga és tűrhetetlen teher alatt senyvednek és nyomatnak, segítségükre nem jönne. Egyebütt (Gal. 3:19) azt tanítja, hogy a törvény a bűnök miatt adatott, hogy t. i. kárhozatukról meggyőzve, megalázza az embereket. Mivel pedig Krisztus keresésére ez az igazi és egyetlen készület, mindazok a kijelentések, melyeket más szavakkal ad elő, maguk között jól megegyeznek. De mivel küzdenie kellett a hamis tanítókkal, kik azt költötték, hogy a törvény cselekedeteivel érdemeljük ki az igazságot, – hogy tévelygésüket megcáfolja, kénytelen volt néha a törvényt pusztán betüszerinti értelemben venni; dacára, hogy ez egyébként a kegyelemből való fiúvá fogadás szövetségébe öltöztetve jelenik meg.

3. Érdemes röviden megismernünk, hogy ha az erkölcsi törvénytől megtaníttatunk, mennyivel kevesebb mentségünk van, hogy így az önvád sarkaljon minket a bűnbocsánat keresésére. Ha igaz az, hogy a törvény az igazság tökéletességére taníttatunk, ebből az is következik, hogy annak feltétlen megtartása Isten szine előtt teljes igazság, amelynek következtében t. i. az ember a mennyei itélőszék előtt igaznak itéltetik és találtatik. Ezért Mózes a törvény kihirdetése után nem haboz égre-földre hivatkozni, hogy Izraelnek a jót és a rosszat, az életet és a halált elébe adta (V. Móz. 30:19). Az ellen sem lehet szólani, hogy a törvény iránt való igaz engedelmességre az örök üdvösség jutalma várakozik, amint ezt az Úr megigérte. De azt is meg kell vizsgálnunk, hogy olyan engedelmességet tanusítunk-e, melynek érdeméért ama jutalmazással biztathatnánk magunkat. Mert minő csekély haszna van, ha látjuk, hogy az örökélet jutalma a törvény megtartásába van helyezve, ha csak bizonyosak nem vagyunk afelől, hogy ezen az úton bemehetünk-e az örök életre. De ebben a tekintetben a törvény erőtlen volta világosan kitünik. Mivel ugyanis közülünk senki sem tudja a törvényt egészen megtartani, az örök élt igéreteiből kizárva, csak az örök kárhozatnak vettetünk alá. nemcsak azt mondom, hogy ez megtörténhetik, hanem azt, hogy ennek így kell történnie. Mivel ugyanis a törvény tanítása sokkal felülmúlja az emberi képességet, az ember távolról szemlélheti ugyan a hozzáfűzött igéreteket, de azoknak semmi hasznát nem veheti. Ez az egy marad fönn tehát számára,h ogy azoknak az igéreteknek jóságából saját nyomoruságát annál jobban megismerje, meggondolván, hogy mivel az üdvösség reménye elvétetett tőle, bizonyára a halál várakozik reá. Ezekkel szemben ott fenyegetnek azok a borzasztó kijelentések, melyek közülünk nemcsak egyet-kettőt, hanem mindannyiónkat egytől-egyik hálóba kerítve szorongatnak, fenyegetnek – mondom – s kérlelhetetlen szigorúsággal kényszerítenek, hogy a törvényben szemünk előtt lássuk a bizonyos halált.

4. Ennélfogva, ha csak magát a törvényt szemléljük, nem tehetünk mást, mint hogy lelkünkben elcsüggedjünk, zavarba jöjjünk és kétségbeessünk, mert a törvény mindnyájónkat kárhoztat és megátkoz; s az üdvösségből, melyet a neki engedelmeskedőknek megigér, kizár. De mondhatnád: ime tehát az Úr csak csúfol bennünket. Mert nem egyéb megcsúfoltatásnál, hogy az üdvösségnek reménységét az embereknek megmutatja, őket arra hivogatja és biztatja, sőt azt is hirdetteti, hogy az számunkra el van készítve, mikor a hozzájutás el van zára és hozzáférhetetlen? Erre azt felelem, hogy jóllehet a törvény igéretei, amennyiben feltételesek, a törvény iránt való tökéletes engedelmességtől függenek (ami egyáltalán sehol sem található), mindamellett nem hiába adattak. Mert habár megtanúltuk is, hogy a törvény igéretei ránk nézve mindaddig hiábavalók és hatástalanok, mit minket Isten ingyenvaló jóságából cselekedeteinkre való tekintet nélkűl kegyelmébe nem vesz s ezért azt a jóságot, melyet számunkra az evangélium nyújt, hittel fel nem karoltuk: mégis a törvénynek is meg van a maga hathatós ereje, dacára a hozzácsatolt feltételeknek. Mert úgy ad meg Isten a maga ingyen kegyelméből nekünk mindeneket, hogy az ő számos jótéteményeihez még azt is hozzácsatolja, hogy a mi félig való engedelmességünket meg nem vetve és ami a teljességből hiányzik, megbocsátva, épen mintha a törvényt a hozzácsatolt feltétellel együtt teljesítettük volna, a törvényes igéretek gyümölcsét elvéteti velünk. Ezt a kérdést azonban, mivel a hitből való megigazulás tárgyalásánál teljesebben meg kell vitatnunk, jelenleg nem fűzzük tovább.

5. Hogy pedig a törvény megtartását lehetetlennek mondottuk, ezt most néhány szóval ki kell fejtenünk és egyuttal mg kell erősítenünk. Mert a közfelfogás előtt ez annyira képtelenségnek látszik, hogy Hieronymus nem habozott átkot hirdetni ellene. Nem törődöm azzal, hogy Hieronymus mint vélekedett; mi csak azt kutassuk, hogy mi az igazság. Nem szövök itt hosszú és ingatag okoskodásokat a lehetőség különböző fajairól. Lehetetlennek nvezem azt, ami nem fordúlt elő soha és hogy a jövőben se fordúljon elő, Isten rendelése és határozata gátolja. Ezért ha a legrégibb időktől fogva vizsgáljuk is a történeteket, azt állítom, hogy soha oly szent nem létezett, aki halandó testbe öltözve valaha a szeretet oly magas fokára emelkedett volna, hogy teljes szivéből, teljes lelkéből, teljes elméjéből és minden erejéből szerette volna Istent, s hogy viszont senki nem volt, akit a gonosz kívánság foglyúl ne ejtett volna. Ki emelhet ez ellen szót? Látom ugyan, hogy az oktalan babona minő szenteket képzel számunkra; olyanokat, hogy tisztaságukat még az égnek angyalai is alig érhetik utol, de ez úgy a Szentirással, mint a tapasztalattal homlokegyenest ellenkezik.

Állítom azt is, hogy a jövendőben sem lesz senki, aki az igaz tökéletesség céljához eljuthatna, míg a testnek terhétől meg nem szabadúl. E dologra elégségesek a Szentirás világos bizonyítékai. „Nincsen ember, aki ne vétkeznék” – mondá Salamon (I. Kir. 8:46). Dávid így szól (Zsolt. 143:2): „Egy igaz sem találtatik te előtted az élők közül”. Jób igen sok helyen ugyanezt bizonyítja. De legvilágosabban beszél Pál, midőn kijelenti, hogy (Gal. 5:17): „a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen”. S azt az állítását, hogy mindazok, akik a törvény alatt vannak,rátok alá vettettek, nem bizonyítja mással, mint azzal, hogy meg van irva „átkozott, valaki meg nem marad mindazokban, melyek megirattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje”. Természetesen ezzel helyesli s teljes valóságnak veszi azt az állítást, hogy a törvény parancsaiban senki meg nem maradhat. Mindazt pedig, ami nekünk az Irásban eleve megmondatott, örök s ezért szükséges tudománynak kell tartanunk.

Augustinust a pelagianusok enemű agyafúrt okoskodással gyötörték, hogy Istent bántják az emberek, ha azt állítják, hogy többet parancsol, mint amennyire kegyelme által képesek a hivek. Erre ő, hogy a rágalmat kikerűlje, azt vallotta,* hogy Isten, ha akarná, képes volna a halandó embert angyali tisztaságra emelni, de nem tette ezt soha és nem is fogja tenni, mivel efelől a Szentirásban mást jelentett ki. Nem tagadom ezt én sem, de mégis hozzáteszem, hogy az ember Isten mindenható voltáról illetlenűl s helytelenűl vitatkozik szemben az ő igazságával s ezért gáncsolódás tárgyát nem képezheti, ha valaki azt mondja, hogy az nem történhetik meg, amiről a Szentirás azt állítja, hogy nem leszen. De ha magáról az igéről vitázunk, ime az Úr, mikor tanítványai azt kérdezték, hogy kicsoda üdvözűlhet, azt válaszolja (Mát. 19:25), hogy ez az embernél lehetetlen, Istennél pedig mindenek lehetségesek. Igen erős megokolással is vitatja ezt Augustinus,* hogy e földi testben soha nem mutathatjuk Isten iránt azt a szeretetet, amellyel neki törvény szerint nem képes, ha előbb az ő jóvoltát teljesen meg nem ismerte. Mi amig e világban bolygunk, csak homályosan és tükör által látunk s ebből az következik, hogy szeretetünk tökéletlen! Minden kétségen felűl áll tehát, hogy ebben a testben a törvény betöltése lehetetlen, ha természetünk tehetetlenségét tekintetbe vesszük, amint ezt Pál tanításából egyebütt is ki fogjuk még mutatni.

6. De hogy az egész dolog annál világosabb legyen, az erkölcsi törvénynek tisztét és hasznát foglaljuk össze rövid előadásban. Ez, amennyire én gondolom, e három részből áll. Első rész az, hogy midőn felmutatja Isten igazságát, azaz azt az igazságot, amely egyedűl kedves Isten előtt, figyelmeztet minden embert a saját igazságtalanságára, arról őt bizonyossá teszi, meggyőzi s egyúttal azért kárhoztatja is. Mert szükséges, hogy az önszeretet miatt elvakult és megrészegült ember így kényszeríttessék önismeretre s erőtlenségének és tisztátalanságának megvallására, mert, ha csak hiábavalósága kézzelfoghatólag fel nem mutattatik, a saját erőiben vetett esztelen bizakodás miatt felfuvalkodik és soha rá nem vehető arra, hogy azoknak gyengeségét megismerje, amig azokat saját véleménye szerint mérlegeli. De mihelyt erőit a törvény nehézségeivel veti össze, abban talál olyant, ami szilaj bátorságát csökkenti. Mert bármily magas véleményt táplált előzetesen a saját erői felől, mégis csakhamar észreveszi, hogy azok ily nagy súly alatt lihegnek, majd tántorognak és elbágyadnak, végül összeroskadnak és semmivé lesznek. Igy a törvény tanításán okulva, levetkőzi amaz önhittséget, melynek következtében előbb vak volt. Hasonlóképen ki kell gyógyítani ama másik nyavalyájából, amelyben mint mondottuk, szintén szenved, t. i. a gőgösségből. Mindaddig, míg megengedjük, hogy saját belátásában megnyugodjék, igazságnak hazudja a képmutatást s ezzel megelégedve mindenféle koholt igazságokkal támad Isten kegyelme ellen. Ha azonban arra kényszerűl, hogy életét a törvény mérőserpenyőjén vizsgálja, ama hazug igazságról való feltevését elveszítvén, belátja, hogy az igazi szentségtől roppant távol áll s viszont számtalan oly bűnnel bővelkedik, amelyektől azelőtt tisztának látszott. Mert a gonosz kivánságok oly mélyen és oly titkos helyeken rejtőznek, hogy az ember figyelmét könnyen kikerülik. Nem ok nélkül mondja az apostol (Róm. 7:7), hogy ő a rossz kivánságot nem ismerte volna, ha a törvény nem mondaná: „ne kivánd”; mert ha a törvény a gonosz kivánságot rejtekhelyéből elő nem vonszolja, észrevétlenebbűl veszti ez el a nyomorúlt embert, semhogy halálos nyilát megérezze.

7. Igy a törvény olyanforma, mint valami tükör, melyben tehetetlenségünket, aztán ebből származó álnokságunkat, végül mindakettőből eredő megátkoztatásunkat szemléljük, mint ahogy orcánknak szennyes voltát fölmutatja előttünk a tükör. Mert akinek az igazság követésére nincsen képessége, annak szükségképen a bűnök fertőjébe süllyedve kell maradnia. A bűnt aztán követi az átok; ezért minél nagyobb vétekkel vádol a törvény s minél nagyobb bűnt bizonyít reánk, annál sulyosabb itéletnek vet alá. Erre vonatkozik az apostolnak ama mondása is (Róm. 3:20): „A bűn ismerete a törvény által vagyon”. Mert e helyen az apostol a törvénynek csak amaz első tisztét jelzi, melyet azoknál a bűnösöknél tapasztalhatunk, akik még újjá nem születtek. Ezzel állanak összefüggésben az ily mondások is: „A törvény pedig béjött, hogy a bűn megnövekednék” (Róm. 5:20) – „A törvény a halálnak szolgálatja, mely haragot nemz és öl” (II. Kor. 3:7; Róm. 4:15). Mert kétségtelenül annál inkább növekszik a vétek, minél világosabb tűntudat gyötri a lelkiismeretet, mivel ilyenkor a kötelesség megsértéséhez hozzájárul a törvényhozóval szemben való megátalkodás. Következik tehát, hogy Isten haragját a bűnösök vesztére fölfegyverezze, mivel magától semmi mást nem tehet, mint vádol, kárhoztat és semmivé tesz. S amint Augustinus irja* „Ha elhagy bennünket a kegyelem lelke, a törvény csak azért van, hogy vádoljon és megöljön”. Mikor pedig ezt mondjuk, sem gyalázattal nem illetjük a törvényt, sem kiválóságából semmit el nem veszünk. Ha akaratunk teljesen a törvény iránt való engedelmességre vetné és alkalmazná magát, bizonyára teljesen elég volna az üdvösségre a törvénynek ismerete önmagában is; mivel azonban romlott, testi természetünk Isten lelki törvényével ellenségesen harcban áll s még annak fegyelmezésére sem javúl meg, ebből az következik, hogy a törvény, amely (ha engedelmes hallgatókra talált volna) üdvösségre adatott, a bűnre és halálra szolgál alkalmúl. Mivel u. i. mindannyiónkról bebizonyúl, hogy a törvényt áthágjuk, minél világosabban mutatja fel szemünk előtt Isten igazságát, annál inkább felfedi viszont a mi álnokságunkat. S minél bizonyosabban erősíti, hogy az élet és üdvösség az igazság jutalmáúl igértetett, annál bizonyosabbá teszi a bűnösök halálát. Ezért az, hogy a fenti mondások Isten törvényére meggyalázók volnának, annyira távol van, hogy ellenkezőleg valójában Isten jóságának még fényesebb magasztalására szolgálnak. Mert bizonyára nyilvánvaló ebből, hogy álnokságunk és gonoszságunk akadályoz minket abban, hogy az élet boldogságát, amelyek Isten a törvényben világosan igér, élvezhessük. Ezért Istennek kegyelme, mely a törvény támogatása nélkül is segítségünkre jő, sokkal kedvesebbé leszen előttünk, továbbá irgalmassága, mely nekünk a kegyelmet szerzi, szeretetreméltóbbá, mert ebből megtanúljuk, hogy az Úr soha meg nem fárad abban, hogy velünk jót tegyen s minket mind újabb és újabb ajándékokkal halmozzon el.

8. Hogy pedig mindannyiónk álnoksága és kárhozata a törvény bizonyságával pecsételtetik meg, nem azért történik (ha abban helyesen haladunk előre), hogy a kétségbeesésbe sülyedjünk és csüggedt lélekkel vesztünkbe rohanjunk. Bizonyára e módon próbáltatnak meg az istentelenek, de lelkük megátalkodottsága miatt. Isten fiainál azonban a nevelésnek szükségképen más célja van. Az apostol ugyan azt tanusítja, hogy mi a törvény itélete következtében kárhoztatás alá estünk (Róm. 3:19), hogy minden száj bedugassék és az egész világ méltó legyen a kárhozatra Isten előtt. De mégis ugyanő egyebütt (Róm. 11:32) azt tanítja, hogy Isten mindeneket a hitetlenség alá rekesztett, nem hogy elveszítse, vagy mindnyájukat pusztúlni engedje, hanem hogy mindeneken könyörűljön. Nevezetesen, hogy az emberek a saját erejük felől való balga képzelődést elvetve értsék meg, hogy egyedűl istennek keze által állanak és maradnak meg s hogy minden mentségétől megfosztva menekűljenek az ő irgalmához; egészen erre támaszkodjanak, teljesen ebbe rejtőzzenek, egyedül ezt ragadják meg igazság és érdemek gyanánt, amely Krisztusban mindazok számára megadatott, kik azt igaz hittel kérik és várják. Isten ugyanis a törvény parancsolataiban nemcsak úgy jelenik meg, mint a tökéletes igazság megjutalmazója, amelytől mi mindannyian megvagyunk fosztva, hanem úgy is, mint a bűnösöknek szigorú itélő birája. Krisztusban pedig az Ő orcája kegyelemmel és szelidséggel telve tündöklik még a nyomorúlt és méltatlan bűnösök felé is.

9. Hogy pedig a törvény mimódon tanít minket a kegyelem segítségül hivására, Augustinus gyakran előadja, mint példáúl, midőn Hilariusnak így ir*: „ A törvény azt parancsolja, hogy midőn a parancsolatok megtartására igyekeztünk és erőtlenségünk folytán a törvény alatt elfáradtunk, tanuljunk meg könyörögni a kegyelem segítségéért”. Aselliusnak így ir*: „ A törvény haszna az, hogy az embert erőtlenségéről meggyőzi s arra kényszeríti, hogy imádság által keresse a kegyelem orvosságát, mely a Krisztusban van”. Római Innocentiusnak pedig ezt mondja:* „A törvény parancsol, a kegyelem pedig erőt ad a cselekvésre”. Valentinushoz a következő szavakat idézi:* „Isten oly dolgokat parancsol, melyeket meg nem cselekdhetünk, hogy így megtudjuk, mit kell tőle kérnünk”. Más helyütt így szól:* „A törvényt Isten azért adta, hogy titeket vádoljon, hogy vádoltatástokban féljetek, féltetekben a bűnbocsánatot keressétek és saját erőtöktől vakmerően ne képzelődjetek”. Továbbá:* „A törvény azért adatott, hogy a nagyból kicsinyt csináljon; hogy megtanítson arra, hogy Isten igazságához önmagadtól nincs erőd s így te nyomorúlt, méltatlan és szükölködő lévén, a kegyelemhez folyamodjál”. Ezután Istenhez irányozta szavait s így szól: „Így tégy, Uram, így tégy, irgalmas Uram: parancsolj olyat, a mit teljesíteni nem lehet, sőt parancsolj olyat, amit egyedűl kegyelmed segélyével lehet betölteni, hogy midőn parancsaidat az emberek saját erejükből képtelenek betölteni, minden száj elnémúljon és senki magát nagynak ne lássa, hogy mindenki kicsinnyé legyen s az egész világ vádlott legyen Isten szine előtt”. Én azonban helytelenűl járok el, midőn e sok bizonyítékot összeszedem; mivel ama szent férfiú erről a tárgyról külön művet is irt, melynek címe: „A lélekről és betűről”. A törvény másik hasznát nem irja le oly jellegzetesen; vagy mivel úgy tudta, hogy e haszon amaz elsőtől függ, vagy azért, mivel nem értette tökéletesen azt, de lehet, hogy nem találta el a megfelelő szavakat, melyekkel az egyébként helyes értelmet világosan s érthetően ki tudta volna fejteni. A törvénynek ez az első tiszte még a kárhozottakban sem szünik meg. Mert jóllehet nem jutnak odáig Isten fiaival együtt, hogy a test megaláztatása után a belső emberben megújhodnának és felvirágoznának, sőt első megrettenésükben kétségbeesnek; mindamellett az isteni itélet méltányosságának kimutatására szolgál, hogy azoknak lelkiismeretét ilyenféle hullámok hányják-vetik. Mert mindenkor örömest óhajtanánk Isten itéletét kijátszani. Jóllehet pedig ez most még napfényre nem jött, mégis a törvény s önlelkiismeretük bizonyságától így lesújtva saját maguk elárőúlják, hogy minő jutalmat érdemelnek.

10. A törvény második tiszte az, hogy akik az igazzal és a helyessel mit sem törődnek, legfeljebb kénytelenségből, midőn hallják abban a rettentő fenyegetéseket, legalább a büntetéstől való félelem által tartassanak féken. Féken tartatnak pedig, nem mivel lelküknek belseje megindúl vagy megilletődik, hanem mivel, mintegy igába fogatva kénytelenek kezüket a külső dolgoktól megtartóztatni s bensőjükbe zárni álnokságukat, melyet egyébként szemtelenűl szabadjára szándékoztak ereszteni. De ezért bizonyára nem jobbak és nem igazabbak Isten előtt. Mert ámbár féltükben vagy szégyenükben nem merészelik megcselekedni azt, ami szivükben van, sem pedig szenvedélyeik őrjöngését szabadon nem bocsátják, mindamellett szivük nem alkalmazkodik az istenfélelemhez s az Isten iránti engedelemhez, sőt mennél inkább tartóztatják magukat, bensőleg annál inkább égnek, gerjedeznek és buzognak, készen arra, hogy megtegyenek bármit s rohanjanak bárhova, ha a törvénytől való félelem útjukban nem állna. Nemcsak hogy megmaradnak gonoszságukban, hanem magát a törvényt is borzasztóan gyűlölik; és Istent mint a törvényadót úgy átkozzák, hogy, ha rajtuk állna, a legörömestebben elveszítenék. Mert őt sem mikor a jót parancsolja, sem mikor a méltóságát megvetőkön bosszút áll, nem szenvedhetik. Némelyekben ugyan homályosabban, másokban világosabban, de az összes újjá nem születettekben benn él az az érzés, hogy a törvény tanulására nem önkéntes megalázkodás, hanem akaratuk s óhajtásuk ellenére a félelemnek kényszerítő ereje hajtja őket. De ez a kényszerített és kierőszakolt igazság mégis szükséges az emberi társadalomra, amelynek békességéről történik gondoskodás itt akkor, midőn óvó intézkedést tesz Isten, hogy vak zűrzavarba ne merűljön minden, ami pedig megtörténnék, ha mindenkinek minden szabad volna. Sőt Isten fiaira nézve sem haszontalan, ha e nevelés alá adják magukat, ameddig elhivatásuk előtt a megszentelés lelke nélkül a test balga őrjöngésében dobzódnak. Mert mikor az isteni bosszúállástól való félelem visszatartja őket a külső fenhéjázástól, bármi kevéssé épülnek is egyelőre, míg szivükben meg nem szelidíttetnek, mindamellett némileg hozzászoknak az igazság igájának hordozásához, nehogy midőn Isten elhivja őket, az igazi tudománnyal, mint valami ismeretlen dologgal szemben teljesen tudatlanok és újoncok legyenek. Úgy látszik, hogy a törvénynek e tisztét érintette tulajdonképen az apostol akkor, amidőn azt mondja, hogy a törvény nem az igazaknak adatott (I. Tim. 1:9), hanem az igazságtalanoknak és engedetleneknek, istenteleneknek és bűnösöknek, latroknak és fertelmeseknek, atyjuk, anyjuk öldöklőinek, gyilkosoknak, paráznáknak, férfiakkal fertelmeskedőknek, emberrablóknak, hazugoknak, hitszegőknek és ha mi egyéb vagyon, ami az igaz tudománnyal ellenkezik. Mert ezzel azt tünteti fel az apostol, hogy a törvény zabla, mely az egyébként korlátlanúl csapongó testi szenvedélyeket féken tartja.

11. Mindkettőre alkalmazható pedig az, amit egyebütt mond, hogy a törvény a zsidók számára a Krisztushoz vezérlő mester volt (Gal. 3:24); mivelhogy kétfélék az emberek, akiket nevelő hatásával Krisztushoz vezérel. Némelyek, akikről az első helyen szóltunk, mivel felettébb el vannak telve saját erényükkel, vagy igazságukba vetett bizakodásukkal, Krisztus kegyelmének befogadására nem alkalmasak, ha csak előbb önteltségükből teljesen ki nem tisztúlnak. ezeket tehát saját nyomoruságuknak megismerésével a törvény alázatosságra kényszeríti, hogy készek legyenek kérni azt, aminek hiányát előbb nem érezték. Másoknak zabolára van szükségük, hogy az féken tartsa őket, nehogy testi szenvedélyeiket annyira szabadjára eresszék, hogy az igazságra irányuló minden törekvéstől teljesen eltávolodjanak. Mert ahol a Szentlélek még nem uralkodik, ott úgy kitörnek néha a gonosz kivánságok, hogy félő, hogy a hatalmukba esett lélek Istenről megfeledkezik és odáig sűlyed, hogy megveti őt. S ez meg is történnék, ha Isten ennek ezzel a gyógyszerrel útját nem állná. Ennélfogva azokat, akiket országának örököseiűl elrendelt, ha azonnal újjá nem szüli is, látogatása idejéig a törvény cselekedetei segélyével megtartja a félelem alatt, nem az alatt a tiszta és tökéletes félelem alatt ugyan, aminőnek az ő fiaiban kell lennie, hanem amely mégis hasznos arra, hogy az embert felfogásához képest igaz kegyességre nevelje. E dolognak annyi bizonyítékával rendelkeznünk, hogy példára a legkevésbbé sincs szükségünk. Mert mindazok, akik egyideig Isten ismerete nélkűl éltek, megvallják, hogy velük az történt, hogy a törvény féke megtartóztatta őket bizonyos istenfélelemben s az Úr iránt való engedelmességben mindaddig, míg a Szentlélek által újjászületve lélekből kezdték őt szeretni.

12. A törvény harmadik hasznának, mely a legfőbb s másrészt a törvény tulajdonképeni céljával közelebbi vonatkozásban áll, azok között a hivek közt van helye, kiknek szivében már hat és uralkodik Isten Lelke. Mert bár az Isten törvényét sziveikbe az Isten újja irta és véste be, azaz a Szentlélek kormányzása következtében oly érzület és vágyódás uralkodik rajtuk, hogy Istennek engedelmeskedni kivánnak, mégis a törvény által kétszeres előhaladást tesznek. Mert a törvény rájuk nézve a legjobb eszköz; ezáltal tanulják meg napról-napra jobban s biztosabban, hogy mi Istennek az az akarata, amelyre vágyódnak; és ezáltal erősíttetnek meg abban. Mint ha valamely szolga, bár szivének minden igyekezetével azon van is, hogy ura iránt hűségesnek mutatkozzék, mégis kénytelen urának óhajtásait alaposabban kikutatni és megfigyelni, hogy aztán annál inkább alkalmazhassa magát ezekhez. Ez alól a szükségszerüség alól közülünk sem vonhatja ki magát senki. Mert még senki oly bölcseségre nem jutott, hogy a törvény mindennapos tanulása következtében újabb előrehaladásokat ne tehetne az isteni akarat tisztább ismeretében. Aztán, mivel nemcsak tanításra, hanem biztatásra is van szükségünk, Isten szolgája azt a hasznot is húzhatja a törvényből, hogy a törvény parancsolatai felett való gyakori elmélkedés következtében felbuzdúl az engedelmességre, abban megerősödik s az eltántorodás veszélyétől visszatartatik. Mert ilyen módon kell a szenteknek önmagukat ösztönözniök, akik lélek szerint bárminő serénységgel iparkodnak Isten igazságára, de a test restsége folyton akadályozza őket, hogy a törvényszerű készséggel ne haladhassanak. Az ilyen testnek a törvény mintegy ostora, hogy azzal rest és lassú szamár módjára hajtassék a munkára. Sőt a lelki embernek, mivel a testnek terhétől még nem szabadúlt meg, állandó ösztökélője leszen, mely tétlenkedni nem engedi. Nyilván erre a haszonra tekintett Dávid, midőn a törvényt ama kiváló jelzőkkel magasztalta (Zsolt. 19:8 s köv.): „Az Úrnak törvénye tökéletes, a léleknek megelevenítője. Az Úrnak parancsolatai igazak, megvidámítják a szivet. Az Úr parancsolata tiszta, megvilágosítja a szemeket stb.” Majd (Zsolt. 119:105): „Az én lábamnak szövétneke a te igéd és az én ösvényemnek világa”; és még számtalan ily kifejezés, amelyek amaz egész zsoltárban előfordúlnak. Az effélék nem ellenkeznek Pál kijelentéseivel, amelyek megmutatják, nem azt, hogy a törvény az újjászületetteknek minő hasznos nyújt, hanem, hogy a törvény az újjászületetteknek minő hasznot nyújt, hanem, hogy a törvény magától mit adhat az embernek. Itt pedig azt énekli meg a próféta, hogy mily nagy haszonnal neveli a törvény olvasása által az Úr azokat, akiknek lelkébe az engedelemre való készséget beleheli és nem csupán a parancsokat emeli ki, hanem a dolgokhoz hozzáfűzött kegyelem-igéretet, amely egyedűl cselekszi azt, hogy ami keserű, megédesedjék. Mert mi lehetne kevésbé kedves a törvénynél, ha ez csak követel és fenyeget, félelemmel gyötri a lelket és rettegéssel aggasztja? Különösen pedig azt mutatja meg Dávid, hogy ő a törvényben a közbenjárót fogta meg, aki nélkűl semmi gyönyörűség és igaz öröm nincs.

13. Mivel ezt a különböztetést némely tudatlan emberek nem képesek megtenni, az egész Mózest haragosan lökik félre s a törvény mindkét táblájának istenhozzádot mondanak, mivel persze úgy vélekednek, hogy keresztyénekhez illetlen dolog az, ha ahoz a tudományhoz ragaszkodnak, amely a halál szolgálatát tartalmazza. Ez az istentelen vélekedés maradjon távol lelkünktől; mert Mózes szépen tanította, hogy a törvénynek, mely a bünösöknél csak halált szülhet, a szentekben sokkal több és kiválóbb hasznot kell hajtania. Mert midőn a halál előtt állott, népének ezt parancsolta: „Vegyétek szivetekbe mindezeket az igéket, melyekkel én bizonyságot teszek ellenetek e mai napon és parancsoljátok meg fiaitoknak, hogy megőrizzék és megtartsák e törvény minden igéit. Mert nem hiábavaló ige, hogy megutáltatnék tőletek, hanem ez a ti életetek”. Ha senki nem tagadhatja, hogy a törvényben az igazság tökéletes példaképe tünik elénk, akkor az igaz és helyes életre vagy egyáltalán nem kell semmi szabály, vagy attól nem szabad eltávoznunk. Mivel az életnek nincs több, hanem csak egy állandó és hajthatatlan szabálya. Ezért mivel Dávid azt mondja, hogy az igaz embernek élte a törvény felett való elmélkedés közt telik el (Zsolt. 1:2), ezt ne csak egy korszakra vonatkoztassuk, mivel mind a világ végéig minden egyes korra igen illik; se azért meg ne rettenjünk, vagy az ilynemü tanítástól vissza ne riadjunk, mivel sokkal magasabb fokon álló szentséget ir elénk, mint aminőre mi képesek vagyunk, míg testünk börtönét hordozzuk.

Mert már nem jár el velünk szemben keménylelkü végrehajtó gyanánt, aki míg az adósságot nem törlesztjük, meg nem elégszik, hanem ebben a tökéletességben, melyre minket biztat, oly célpontot tűz elénk, amely felé egész életünkben törekednünk ép oly hasznos, mint ahogyan megfelel hivatásunknak. Ha erre a célra törekedni meg nem szününk, helyesen van. Mert ez a mi egész életünk olyan, mint egy versenypálya, melyet ha egyszer megfutottunk, az Úr megengedi, hogy azt a célt, amely felé törekvéseink most csak messziről iparkodnak, végre-valahára elérjük.

14. Most tehát, mivel a törvénynek a hivekkel szemben buzdító ereje van, nem oly ereje, mely azoknak lelkiismeretét átokkal kötelezi, hanem amely restségüket állandó korholással elűzi s tökéletlenségüket ostorozza, sokan, midőn a törvény átka alól való ezen fölszabadulást akarják jelezni, azt mondják, hogy a törvény a hivekkel szemben eltöröltetett (itt még az erkölcsi törvényről van szó), nem hogy ez tán már nem parancsolja azoknak, ami helyes, hanem csak, hogy többé ne az legyen számunkra, ami azelőtt volt; azaz hogy azoknak lelkiismeretét rettentéssel és megdöbbenéssel ne kárhoztassa és el ne veszítse. És valóban a törvény eltörlését Pál világosan tanítja. S hogy ezt az Úr is hirdette, világos abból, hogy ama vélekedést, hogy ő a törvényt megrontja, meg nem cáfolta volna, ha e vélemény ok nélkül s valamely ürügy nélkül a zsidók között nem támadhatott, hihető, hogy tanításának téves magyarázatából eredt, amint hogy majdnem az összes tévelygések az igazságból szokták venni eredetüket.

Mi pedig, hogy meg ne botoljunk ugyanabban a kőben, vizsgáljuk meg alaposan, hogy a törvényből mi töröltetett el és mi maradt mindeddig érvényben. Mikor az Úr arról tesz bizonyságot (Máté 5:17), hogy nem a törvény eltörlésére, hanem annak betöltésére jött, s hogy míg a menny és föld elmulik, addig a törvényből egy jóta, vagy pontocska sem mulik el, mignem abból mindenek beteljesednek: eléggé megerősíti, hogy a törvény iránt való engedelmességből az ő jövetele által semmi el nem töröltetett. S méltán, mivel Ő inkább azért jött, hogy a törvény áthágását orvosolja. Tehát Krisztus által sértetlenűl megmarad a törvény tudománya, amely a maga tanításával, intésével, dorgálásával, javításával minden jócselekedetre képessé tesz és elkészít bennünket.

15. Amit pedig Pál a törvénynek átkáról mond, bizonyos, hogy nem vonatkozik magára a törvény oktató tisztére, hanem csupán arra az erejére, mely a lelkiismeretet bilincsbe veri. Mert a törvény nem csupán tanít, hanem parnacsolólag követel is, amit kiván. Ha parancsolatát végre nem hajtjuk, vagy ha a kötelességtől némi részben eltérünk, az átok villáma sujt le bennünket. Ezét mondja az apostol (Gal. 3:10), hogy valaki a törvény cselekedetiből vannak, átok alatt vannak, mert meg vagyon irva: „átkozott, valaki meg nem marad azokban, melyek megirattak a törvénynek könyvében, hogy azokat cselekedje”. Azt pedig, hogy a törvény cselekedetei alatt vannak, azokról mondja, a kik igazságukat nem a bűnök bocsánatába helyezik, amely által a törvény szigora alól felszabadulunk. Azt tanítja tehát, hogy a törvény bilincsei alól fel kell szabadulnunk, ha nem akarunk azok alatt nyomorultúl elveszni. De micsoda bilincsek alól? Annak a zordon s ellenséges követelésnek bilincsei alól, mely jogának teljességéből semmit sem enged s egyetlen vétket sem hagy büntetés nélkül: „Hogy ez átoktól Krisztus minket megváltson, lőn érettünk átokká” (Gal. 3:13 és 4:4). „Mert meg vagyon irva: átkozott, valaki fán függ”. A következő részben előadja, hogy Krisztus azért vettetett a törvény alá, hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltaná. De ennek is ugyanaz az értelme. Mert folytatólag hozzáfüzi e szavakat is: „hogy a fiuk jogát fiuvá fogadtatásunk által nyerjük”. Mit jelent ez? Bizonyára azt, hogy ne hordozzuk az örökös szolgaság terhét, amely lelkiismeretünket a halál szorongó félelmével tartja lekötve. Emellett mindig rendíthetetlen igazság marad az, hogy a törvény tekintélye sértetlenül fennáll, úgy, hogy folyton ugyanazon tisztelettel és engedelmességgel kell azt elfogadnunk.

16. Másként áll a dolog a szertartásokkal, melyek nem hatásukra, hanem egyedül használatukra nézve töröltettek el. Hogy pedig azoknak az ő eljövetelével Krisztus vetett véget, annál kevésbé sérti szentségüket, hogy inkább annak emelésére és dicsőségére szolgál. Mert valamint a régi népnek haszontalan látványosságot nyujtottak volna, ha nem Krisztus halálának és feltámadásának ereje lett volna megmutatva azokban, úgy manapság, ha meg nem szüntek volna, nem lehetne eldönteni, hogy minő célra voltak rendelve. Ezért Pál, bebizonyítani akarván, hogy megtartásuk nemcsak fölösleges, hanem egyenesen káros, azt tanítja, hogy csak árnyékok voltak, melyeknek valósága (teste) Krisztusban jelen meg számunkra (Kol. 2:17). Látjuk tehát, hogy azoknak eltörlése által az igazság sokkal jobban tündököl, mint ha még most is messziről s mintegy fátyollal eltakarva ábrázolnák Krisztus, aki már nyilván megjelent.

Krisztus halálakor is azért szakadt két részre a templom kárpitja (Máté 27:51), mivel már megjelent a mennyei javaknak az az élő és tiszta képe, mely azelőtt csak homályos vonásokkal volt kiábrázolva, amint a zsidókhoz irt levél szerzője mondja (Zsid. 10). Erre vonatkozik Krisztusnak ama kijelentése is (Luk. 16:16), „hogy a törvény és próféták Keresztelő Jánosig voltak, az időtől fogva kezdődött Isten országának hirdetése”. Nem úgy kell ezt értenünk, mintha attól a tanítástól, melyben az üdvösség és örökélet reménye foglaltatik, a szent atyák meg lettek volna fosztva, hanem úgy, hogy csak messziről s csak ködfátyolba takarva szemlélték azt, amit ma teljes fényében látunk. Hogy pedig Isten egyházának az ily elemi oktatásoknál mért kellett magasabbra emelkednie, megmagyarázza Keresztelő János (Ján. 1:17): „Mert a törvény Mózes által adatott, de a kegyelem és a valóság a Jézus Krisztus által lett”. Mivel bár a régi áldozatokban Isten kiengesztelődése meg volt igérve, s a szövetség ládája Isten atyai szeretetének biztos záloga volt, mindez hiábavaló árnyék lett volna, ha nem alapult volna Krisztus kegyelmén, melyben egyedül van szilárd és örök állandóság. Kétségtelen igazság gyanánt álljon tehát előttünk az, hogy bár a törvény szertartásainak gyakorlata megszünt, mindazáltal megszünésükből jobban megismerhető, hogy mily nagy hasznuk volt Krisztus eljövetele előtt, ki midőn használatukat megszüntette, erejüket és hatásukat saját halálával pecsételte meg.

17. Valamivel több nehézség rejlik abban az okban, melyet Pál jegyez fel(Kol. 2:13): „És titeket, kik megholtatok vala a bűnökben és a ti testeteknek körülmetéletlenségében, ő vele együtt megelevenített, megbocsátván néktek mindenbűneiteket és eltörölvén a ceremóniáknak ellenünk való kezünk irását, mely nékünk ellenünk vala és azt haszontalanná tevé, a keresztfára azt fölfeszítvén” stb. Mert úgy látszik, mintha a törvénynek eltörlését valamivel tovább terjesztené ki s azt állítaná, hogy annak rendeléseivel nekünk már semmi dolgunk sincs. Tévednek ugyanis, akik e kijelentést az erkölcsi törvényre vonatkoztatják, úgy értelmezve mégis, hogy ennek inkább kérlelhetetlen szigora, nem pedig tanítása töröltetett el.

Mások alaposabb megfontolás tárgyává tévén Pál szavait, belátják, hogy azok voltaképen a szertartási törvényre vonatkoznak s kimutatják, hogy Pál a törvény szó alatt gyakran a szertartási törvényt szokta érteni. Mert az efezusiakhoz is így szól (2:14): „ a mi békességünk, ki mind a két nemzetséget eggyé tette és a közbevetett falnak válaszát elrontotta. A parancsolatoknak törvényét, mely sok külső rendtartásokban helyheztetett volt, az Ő teste által eltörlötte, hogy ama kettőből Ő magában egy új embert teremtene.” Kétségtelen, hogy e helyen a szertartásokról van szó, mivel az apostol választó falat említ, mely a zsidókat a pogányoktól elválasztotta. Elismerem ugyan, hogy az előbbi magyarázatokat emezek jogosan visszautasítják, de úgy látom, hogy az apostol gondolkodását ez utóbbiak sem tudják világosan feltüntetni. Mert mindenképen helytelennek látom, hogy e két szentirási helyet minden tekintetben összehasonlítják. Pál, midőn az efezusiakat biztosítani akarta afelől, hogy felvétettek Izrael társaságába, azt tanítja, hogy az az akadály, mely hajdan elválasztá őket, elvétetett.

Ez akadály pedig a szertartásokban rejlett. A mosakodások és áldozatok szertartásai ugyanis, melyek a zsidókat az Úrnak szentelték, különítették el őket a pogányoktól. – Ki nem látja azonban, hogy a kolossébeliekhez irott levélben fenségesebb titok van érintve. Itt is a mózesi vallási gyakorlatokról folyik ugyan a vita, melyekre az álapostolok rá akarták volna kényszeríteni a keresztyén népet, de amint a galatákhoz irott levélben az apostol a vitát magasabb szempontok alá helyezi s mintegy eredetére viszi vissza, azonképen jár el ezen a helyen is. Mert ha a szertartásokban semmi mást nem akarsz látni, csak azt, hogy azokat szükségképen meg kell tartani, mire való volt azokat ellenünk szóló kéziratnak nevezni? S emellett szabadulásunkat majdnem egészen mért helyezte e kézirat eltörlésébe? Ezért maga a dolog szinte kiáltja, hogy itt valami bensőbbet kell gondolnunk. Én pedig hiszem, hogy az apostol kijelentésének világos értelméhez jutottam, ha olvasóim igaznak elismerik azt, amit Augustinus valahol nagy igazán irt, sőt amit egyenesen az apostol világos szavaiból merített, hogy t. i. a zsidó szertartásokban inkább a bűnök megvallása, nem pedig azok kiengesztelése volt meg.

Az áldozatokkal ugyanis mi egyebet műveltek, mint hogy halálra méltó bűnösöknek vallották magukat, kik a maguk személyét vágó-marhákkal helyettesítették. Mire szolgáltak tisztító szertartásaik másra, mint arra, hogy tisztátalannak bizonyítsák magukat? Igy gyakran megújult bününken és tisztátalanságuknak kézirása, de a tanuságtételben nem volt föloldozás. Ezért irja az apostol (Zsid. 9:15), hogy Krisztus halálának közbenjárása által váltságot nyertek azok a bűnök, melyek voltak az első testámentum alatt. Méltán nevezi tehát a szertartási törvényeket az apostol kéziratoknak, melyek ellenségei voltak azoknak, kik e szertartásokat végezték, mivel ezek által kárhozatukat és tisztátalanságukat nyiltan elismerték. E tekintetben az sem képez nehézséget, hogy azok a régi atyák is velünk ugyanegy kegyelemben voltak részesek. Mert ezt a kegyelmet a Krisztusban nyerték el s nem azokban a szertartásokban, melyeket ezen a helyen az apostol Krisztustól elkülönítve tárgyal, mivel ha akkor is gyakorolták volna ezeket a szertartásokat, a Krisztus dicsőségét elhomályosították volna.

Látjuk tehát, hogy a szertartások, ha önmagukban vizsgáljuk őket, teljesen megfelelőleg neveztetnek oly kéziratoknak, melyek az emberek üdvösségének ellene vannak, mivel mintegy ünnepélyes eszközök voltak arra, hogy azok kötelezettségét tanusítsák. Mikor tehát e kéziratokkal a ker. egyházat ismét bilincsbe akarták verni az álapostolok, Pál apostol azoknak mélyebb jelentését ismételve, nem ok nélkül figyelmezteti a kolossébelieket arra, hogy visszasülyednek, ha eltürik, hogy az álapostolok ily módon ismét igájuk alá vessék őket. Mert ezáltal egyuttal Krisztus jótéteménye is elvétetik tőlük, amennyiben ő, miután már egyszer az örök kiengesztelést végrehajtotta, ama mindennapi szertartásokat eltörölte, melyek csak a bűnök megpecsétlésére voltak erősek, de azoknak eltörlésére egyáltalán nem voltak képesek.

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

"Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease &#8881; Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...    *****    Horoszkóp megrendelések, asztrológiai és ezoterikus olvasmányok, szoftverek, letöltések. Szeretettel várlak az oldalon!!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,3 év elõrejelzéssel + ajándék névmisztikai elemzés júliusban. Rendeld meg most!!!    *****    Szeretnél egy nagyon részletes születési horoszkópot, 3 év elõrejelzéssel, vagy egy párkapcsolati elemzést? Rendeld meg!    *****    Hozd létre a saját Istenedet és légy az Univerzum Ura! Várunk!    *****    IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | @dalszovegforditasok    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Egy horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek értelmezni amit látsz, de a döntés a tiéd!    *****    Születési horoszkóp, elõrejelzés, gyermektervezés,párkapcsolati elemzés,biotérkép készítés diplomás asztrológustól.Itt!