Marcus Minucius Felix írta az egyetlen latin nyelvű apológiát Rómában, Octavius címmel. Egyetlen egy kéziratban maradt fenn: Codex Parisinus 1661, saec. IX. A színhely Róma, a szereplők a szerző és két barátja, a keresztény Octavius és a pogány Caecilius. Úton Ostiába elhaladnak Serapis szobra mellett, ahol Caecilius kimutatja imádatát az istenség iránt. Vita kerekedik a kereszténységről, amelyben Caecilius vádlóként, Octavius védőként, Minucius pedig bíróként lép fel. Caecilius szerint azősök vallását kell követni, akik a birodalmat a föld határáig terjesztették. A keresztények felfuvalkodott ateisták, akik szenteskedő jelszavaikkal erkölcstelenséget terjesztenek. Amit az egy Istenről, a világvégéről, a halhatatlanságról és a test feltámadásáról tanítanak, teljes képtelenség. Válaszában Octavius rámutat arra, hogy minden emberben megvan a képesség a józan érvelésre és mindenki felismerheti az egy Istent, mint ahogy azt már sok pogány költő és filozófus is megtette. Ezért nem hagyhatjuk, hogy a tudatlan hagyomány korlátozza egyéni szabadságunkat. A római istenek templomai nem érdemelnek tiszteletet, hiszen más városok lerombolása árán születtek. A keresztények elleni vádak alaptalanok, és viselkedésük rácáfol az ilyen rágalmakra.Ők nem szóval, hanem tetteikkel hirdetik a nagy dolgokat. Az érvelés meggyőzi Caeciliust.
Az apológia stílusa, a kifejezés tisztasága, az anyag gondos elrendezése, a világos gondolatmenet már korán bámulatot váltott ki. Nagy hatással volt rá Cicero De natura deorum című műve. Érdekes, hogy egyetlen szentírási részt sem idéz Minucius Felix. Kevés utalás van benne a kinyilatkoztatásra is. A kereszténységet elsősorban etikai állásfoglalásnak tekinti, és ebben sztoikus hatás érezhető. Tertullianus Apologeticumával sok közös vonást mutat, de nehéz eldönteni, hogy melyik íródott korábban.
Hippolütosz prédikációit Órigenész is hallgatta 212-ben, amikor Rómában járt. Minden jel arra mutat, hogy nem római születésű volt, hanem valahonnan Keletről érkezett. Járatos a görög filozófiában és ismeri a keleti misztériumvallásokat. Logosztana alapján valószínű, hogy voltak kapcsolatai Alexandriával. Nemcsak görögül ír, hanem görögül is gondolkodik. Ő az utolsó, aki Rómában ezen a nyelven szólt a keresztényekhez. Órigenésztől eltérően inkább a gyakorlati problémák foglalkoztatták. Photiosz szerint Ireneusz tanítványának tekintette önmagát. Az eretnekek elleni harcaiban azonban ő maga is eretnekségbe esett. Megvádolta Callistus pápát, hogy túlzottan gyöngekezű a megtérő bűnösök iránt és szabelliánus eretnek. Követőkre is talált, akik Róma püspökévé választották, ezért őt tekinthetjük az első ellenpápának. A skizma Urbanus majd Pontianus pápák idején is folytatódott. Maximinus Thrax Pontianus-szal együtt Szardíniára száműzte, ahol kibékültek egymással. Mindketten lemondtak és Anterosz megválasztása által helyreállt a római egyház egysége. A két egykori ellenfélnek már csak a teste került vissza Rómába. Hippolütosz a Via Tiburtinán van eltemetve. Szobra 1551-ben került elő. Katedrájának oldalán olvasható az általa kidolgozott húsvéti táblázat és műveinek listája.
Műveinek sorsa hasonlít Órigenész írásainak sorsára. Rengeteget írt, de nagyon kevés maradt fenn az eredeti görögből. Ennek az oka nemcsak eretnek krisztológiájában és skizmatikus mivoltában keresendő, hanem annak is tulajdonítható, hogy a görög nyelv ismerete Rómában fokozatosan veszített tekintélyéből. Keleten hosszú ideig nagyon ismert volt, ezt jelzi, hogy szír, kopt, arab, etióp, örmény, grúz és szláv fordításban is maradtak fenn írásai.
Az összes eretnekségek cáfolata című munkája tíz könyvből áll. Az elsőt csak 1701 óta ismerjük, de akkor még Órigenész művének tartották. A 2. és 3. elveszett, a többi azonban 1842-ben előkerült egy Athosz-hegyi kolostorból, de továbbra is Órigenésznek tulajdonították, egészen 1851-ig. Hippolütosz Iréneuszt követi nemcsak a feldolgozott anyag, hanem a módszer tekintetében is. Elsődleges célja, hogy kimutassa az eretnekségek nem-keresztény voltát és pogány filozófiai gyökereit. Forrásai között szerepeltek azóta elveszett gnósztikus iratok is.
A Peri; tou' ajnticrivstou az egyetlen dogmatikai traktátusa, amit ismerünk. Sokan Rómát tekintették az Antikrisztus birodalmának, ő azonban Dániel könyvére hivatkozva Rómát csak a negyedik birodalomnak tartja, és az Antikrisztus csak utána fog megjelenni.
Exegétikai munkái közül meg kell említeni Dániel könyvéhez írt kommentárját, amelyet valószínűleg a Septimius Severus-féle üldözés idején írt. Ebben szerepel először december 25-e Krisztus születésnapjaként, bár lehet, hogy későbbi betoldással van dolgunk. Az Énekek énekéről írt kommentárban Krisztust tekinti a vőlegénynek és az egyházat a menyasszonynak.
Foglalkozott kronológiai kérdésekkel is. A Cronikw'n bivbloi a világ történetének krónikája a teremtéstől 234-ig. Azok ellen írta, akik közelinek tartották a világvégét.
Az !Apovdeixi" crovnwn tou' pavsca 222-ben íródott és 233-ig mutatja a húsvét időpontját. Hippolütosz célja az volt, hogy függetlenítse a keresztény számítást a zsidó kalendáriumtól. Azonban már 237-re vonatkozólag téved, ezért biztos, hogy a szobrát már ez előtt állították.
Nagyon jelentős műve az !Apostolikh; paravdosi". Elterjedettségére jellemző, hogy még etióp, arab és kopt nyelven is fennmaradtak különböző változatai. Az eredeti elveszett, de a számos átdolgozás ellenére jórészt reprodukálható. Három fő részből áll. Az első leírja a püspök választásakor és felszentelésekor követendő szabályokat. Célja, hogy a hagyományt megvédje az újításoktól. Emiatt biztos, hogy jóval a leírás előtti állapotot tükrözi. A püspök fölszentelésekor jelen kell lennie a szomszédos püspököknek is, valamint a helyi presbitereknek. Hangsúlyozza az apostoli szukcesszió fontosságát és a bűnbocsátás hatalmát. Látszik, hogy a liturgia már nem improvizál, mint Jusztinosz korában, hanem elfogadott szövegek vannak, noha ezek nem kötelezőek. A második rész a laikusok számára ad utasításokat. A keresztelés leírásában olvashatjuk először a Római Hitvallást. A szentség kiszolgáltatásakor három kérdést tettek fel a katekumennak. A keresztelés után a bérmálást írja le, de külön szentségként kezeli. A harmadik rész többek között a vasárnapi szentmisét ismerteti és böjtölési előírásokat tartalmaz.
Teológiai rendszer felállítására nem törekedett, ennek ellenére munkásságát összekötő kapocsnak tekinthetjük Ireneusz és Órigenész között. Jó író volt, de filozófiai ismeretei felületesek maradtak. A filozófiát különben is veszedelmesnek tartotta, minden eretnekség forrásának. Ennek ellenére többet kölcsönzött a filozófusoktól, mint Ireneusz.
Krisztológiája szubordinacianus, és még az apologétáknál is messzebb megy el a LogoszLogosz fejlődése három korszak során ment végbe: a teremtés előtt volt az első, utána a második egészen a megtestesülésig, amely a harmadik lépcsőfokot jelenti. Ekkor lett a Logosz uiJo;" tevleio". Nem vette észre, hogy elmélete szerint Istenben változásnak kellett volna végbemennie. Másik tévedése abban állt, hogy az Ige nemzését szabad akaratú cselekvésnek tartotta, akárcsak a világ teremtését. Szerinte Isten bármelyik emberből Istent csinálhatott volna, ha ezt akarta volna. Callistus pápa ditheizmusért ítélte el, noha Hippolütosz tiltakozott a vád ellen.
Szótériológiája Ireneusz józan tanítását követi a recapitulatioról. A Logosz azért vette magára Ádám testét, hogy megújítsa az emberiséget.
Ekkléziológiája szerint az egyháznak két arca van, egy hierarchikus és egy spirituális. Az egyház az igazság hordozója és az apostoli szukcesszió biztosítja az egyház tanításának hitelességét. Az egyház spirituális arculatának megítélésében tanítása félrecsúszott, mert nem nagyon marad benne hely azok számára, akik megtértek súlyos tévelygésükből. Számára az egyház alárendeltségének hangoztatásában. Szerinte a klh'si" tw'n aJgivwn.
A bűnbocsánatról szóló tanítása szorosan összefügg ekkléziológiai nézeteivel. Keserűen fakad ki Callistus pápa ellen, aki a konkolyról szóló példabeszéddel, valamint a Noé bárkájában a vízözönt túlélő tiszta és tisztátalan állatok példájával is alátámasztotta a bűnök bocsánatáról és az egyház összetételéről vallott nézeteit. Azt már végképp nem tudta megbocsátani neki, hogy a pápa engedélyezte szabadok és rabszolgák házasságát, és ezzel is elősegítette az embertelen pogány szokások felszámolását.
Ex Tractátu sancti Hippólyti presbýteri Contra hae vresim Noéti: I/301-302
Ex Tractátu sancti Hippólyti presbýteri De refutatióne ómnium haevresum: I/371-372
Ex Sermóne in sancta Theoophanía sancto Hippólyto presbýtero attribúto: I/475-476
Novatianus már nyíltan vallotta Hippolütosz logosztanát. Valószínűleg frígiai származású volt. Clinicus létére Fabianus pápa pappá szentelte, noha ezt sokan ellenezték. A Decius-féle üldözés idején, amikor 15 hónapig nem volt püspöke Rómának, vezető szerepet játszott a helyi klérusban. A jelek szerint ő szeretett volna Róma püspökévé lenni, ezért amikor 251 márciusában Corneliust választották meg, sértődöttségében elszakadt az egyháztól. Előző nézetét megváltoztatva, a lapsi kérdésében szélsőségesen rigorista nézeteket kezdett vallani. Csellel püspökké szenteltette magát, bár a szentelés érvényessége erősen kétségbevonható. Szektája gyökeret vert még Hispániában és Szíriában is, és századokon keresztül fennmaradt. Követői kaqaroiv-nak nevezték önmagukat. Egy római zsinat kiközösítette őket. Novatianus további sorsáról keveset tudunk. Neve szerepel a római martyriologiumban, és 1932-ben találtak egy sírt az egyik római katakombában a következő felirattal: NOVATIANO BEATISSIMO MARTYRI GAUDENTIUS DIAC. Ez valószínűleg aző sírja, noha érdekes, hogy a felírat nem nevezi püspöknek.
Még kritikusai is elismerték, hogy tehetséges és művelt ember volt. Jól ismerte a sztoikus filozófiát, stílusán pedig Vergilius hatása érződik.Ő volt az első római teológus, aki latinul írt.
A De trinitate című műve valószínűleg még 250 előtt íródott. Noha a trinitas szó nem fordul elő benne, az egész mű ezzel a kérdéssel foglalkozik. A régi római hitvallás első három artikulusára épül. A teremtő Isten dicséretén érződik a sztoicizmus hatás. A második rész a Krisztusban levő két természettel és egységükkel foglalkozik. A negyedik rész azt bizonyítja, hogy a Fiú istensége nem csorbítja az Atyáét.
A De cibis Judaicis Szent Pál nyomán haladva azt bizonyítja, hogy a többi ószövetségi törvénnyel együtt az étkezési előírásokat is spirituálisan kell értelmezni. A teremtő mindent jónak alkotott és mindent megáldott. Az Ószövetségben említett tisztátalan állatok különböző bűnök szimbólumai.
A De spectaculis elítéli a különböző pogány látványosságokat. Aki szenzációs dolgokra vágyik, olvassa a Szentírást, amely tele van Isten csodáival. Ez a mű is erős sztoikus hatást mutat.
Teológiája nem a platónizmusra épül. A sztoikus és arisztotelészi dialektika módszerét eredményesen alkalmazza jól válogatott szentírási anyagán. Szentháromságtana azon az úton halad, amelyen Jusztinosz, Theophilosz, Ireneusz, Hippolütosz és Tertullianus járt előtte. A Logoszt egy adott időpontban küldte az Atya a világ teremtésére. Megpróbál középúton haladni a dinamikus monarchiánizmus és a modalista monarchiánizmus között. Az előző nézet, amelyet adopcionizmusnak is neveznek, Krisztust isteni erővel eltelt embernek tekintette. A patripasszianizmusnak is nevezett második véglet szerint Krisztus csak az Atya valamilyen megnyilvánulása volt.
Novatianus szerint a Fiú mindörökre alá van vetve az Atyának, és végül vissza fog adni minden hatalmat neki. Érdekes, hogy noha a Fiút secunda post patrem persona-nak nevezi, a Szentlelket mégsem mondja harmadik személynek. A Szentlélek és az egyház kapcsolatáról azt mondja, hogy a prófétákban ideiglenesen működő lélek az apostolokban állandó jelleggel megállapodott. Aző adományai tökéletesítik az egyházat, és megőrzik szűzi tisztaságát.
Mivel a De trinitate az első latinul írt teológiai értekezés Rómában, terminológiája és dogmatikai definíciói nagymértékben befolyásolták a latin teológia későbbi fejlődését, és a krisztológiai vitákban a keletivel azonos szintre emelték. Novatianus nemcsak átvette Tertullianus kifejezéseit, hanem részben tágabb jelentést adott nekik. Új kifejezéseket is alkotott: incarnari, se exinanire, verbum dei incarnatum, praedestinatio.
Lactantiust nagyra becsülték a humanisták, és keresztény Ciceronak tartották. Mestere Arnobius volt. Diocletianus hívta el Afrikából Nicomediába, hogy ott latin retorikát tanítson. A 303-ban kitörő üldözés idején már keresztény, ezért lemond katedrájáról, majd elmenekül. Konstantin császár 317-ben az idős mesterre bízta fiának, Crispusnak nevelését.
Műveiben kevés az eredeti gondolat. A De opificio dei az emberi test szervezettségének és szépségének méltatásával a tökéletes Teremtő felismerésére vezet. A Divinae institutiones az első latinul írt kísérlet a keresztény gondolat summájának megírására. A De ira dei 313-ban vagy 314-ben íródott, és egyaránt támadja a sztoicizmust meg az epikureizmust.
A De mortibus persecutorum Isten valóban létező haragjának példáit látja Nero, Domitianus, Decius, Valerianus és Aurelianus sorsában. Bizonyos túlzásai ellenére értékes forrás a Diocletinaus-féle üldözés eseményeiről. Maximianus, Galerius, Severus és Maximinus is szörnyű bűnöket követtek el az egyház ellen, Licinius 313-as győzelme által azonban Krisztus győzedelmeskedett ellenségei felett.
AJÁNLOM AZ OLDALT
