Az Úr szent vacsorájáról

 

XXVIII. ÚRNAPJA

 

75. kérdés: Mi emlékeztet és mi biztosít téged az Úr szent vacsorájában afelől, hogy Krisztusnak a keresztfán történt egyetlenegy áldozatában és minden Ő javaiban neked is részed van?

 

Felelet: Az, hogy Krisztus nekem és minden hívőnek megparancsolta, hogy egyem ama megtöretett kenyérből és igyam ama pohárból az ő emlékezetére, megígérvén ezzel együtt, először, hogy az ő teste a keresztfán énérettem oly bizonnyal megáldoztatott és megtöretett, vére pedig kiontatott, amily bizonnyal szemeimmel látom, hogy az Úrnak kenyere részemre megtöretik és a pohár velem közöltetik. Továbbá, hogy ő az én lelkemet a maga megtöretett testével és kiontatott vérével oly bizonyosan táplálja az örökéletre, mily bizonnyal én az Úr szolgájának kezéből az Úr kenyerét és poharát mint a Krisztus testének és vérének nekem adott bizonyos jegyeit elfogadom s szájammal magamhoz veszem.

 

Most a második sákramentum, az úrvacsora magyarázatához érkeztünk el. Az első sákramentumban mindannyian részesültetek és részesültünk, mert az az Isten megelőző kegyelméről szól. Az úrvacsora már a tanítványoknak szólt és a tanítványok által tanítványokká letteknek. Az úrvacsoránál nekem is kell cselekednem valamit. Megbánva a bűneimet magamhoz kell vennem azt a kenyeret, ami az Úr Jézus megtört testét, s azt a bort, ami az érettünk kiontott vérét jelenti. Világosan kell tudnunk, hogy mi az úrvacsora. A konfirmációi oktatás tulajdonképpen felkészülés az úrvacsoravételre, és ezért vehetnek csak a konfirmáció után úrvacsorát a reformátusok. Minden úrvacsoravételre, de különösképpen életetek első úrvacsoravételére sokat kell lélekben készülnötök. Imádkozzatok azért, hogy valóban üdvösségetekre vegyétek majd.

 

Majdnem kétezer éve annak, hogy az Úr Jézus az úrvacsoraosztást és a keresztség parancsát meghagyta. Azóta mennyi emberi parancs elveszett, megváltozott, ez a parancs azonban megmaradt, mert ez isteni parancs volt.

 

Az úrvacsorát az Úr Jézus halálának az emlékére vesszük, ezért nem csak a bűneinket kell megbánni, hanem arra is kell emlékeznünk, hogyan szenvedett az Úr Jézus a keresztfán érettünk. Amikor a lelkipásztor megtöri a kenyeret, akkor arra kell gondolnunk, hogyan töretett, roncsoltatott meg az Úr Jézus teste a keresztfán. Mikor kitöltik a bort és kezünkbe vesszük a borral telt kelyhet, akkor arra kell gondolnunk, hogy így folyt ki az ő vére érettünk a keresztfán. Az úrvacsoravétel az emlékezés perce is. Kezünkbe veszünk egy lelki fényképet, és benne újra látjuk az Úr Jézus értünk való szenvedését.

 

 

De az Úr Jézus azért is rendelte az úrvacsorát, hogy amikor vesszük, akkor emlékezetünkbe jusson: Ő érettünk halt meg. Nem csak egyszerűen meghalt a keresztfán. Az úrvacsora személyes dolog. A prédikációt hallgatja az egész gyülekezet, de nem kell válaszolnia reá. Az úrvacsoravételkor felelni is kell a feltett kérdésekre. Kezembe veszem a kenyeret, és megeszem. Nekem adják a kenyeret, én fogadom el, nekem nyújtják a poharat, én iszom a pohárból. Nekem kell mondanom: „Hiszem és vallom.” „Ígérem és fogadom.” Mindez személyes kapcsolat az Úr Jézus érettem való halálának az emlékével és az Úr Jézussal is. Mert míg az úrvacsorát magamhoz veszem, megtöretett testével és kiontatott vérével táplálja a lelkemet az örökéletre.

 

76. kérdés: Mit tesz Krisztus megfeszített testét enni és az ő vérét inni?

 

Felelet: Nem csupán azt teszi, hogy Krisztus minden szenvedését és halálát hívő szívvel elfogadjuk és ezáltal bűnbocsánatot és örökéletet nyerünk, hanem ezenfelül azt is, hogy Szentlélek által, aki Krisztusban és egyúttal bennünk is lakozik, az ő testével mind inkább-inkább oly módon egyesülünk, hogy – ámbár ő a mennyben van, mi pedig a földön vagyunk – mindazáltal testéből való test és csontjaiból való csont vagyunk, és így, amint testünk tagjait egy lélek, úgy minket Szentlélek éltessen és kormányozzon örökké.

 

 

Az előbbiekben arról volt szó, hogy az úrvacsora emlékezés az Úr Jézus Krisztusra és hozzá való kapcsolódás és lelki tápláltatás. Ígéret a bűnbocsánatra és az örökéletre nézve. Jézus még jóval halála előtt vitatkozott a farizeusokkal. János evangéliuma Jel 1,5. részében olvassuk: „Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem lakozik és én is abban.” Tehát az úrvacsoravétel egy bizonyos belső titokzatos találkozás Jézus Krisztussal. Kálvin úgy fogalmazta meg, hogy az úrvacsora unio mistica cum Christo, Krisztussal való titokzatos egyesülés. Amikor megesszük a kenyeret és megisszuk a bort, az felszívódik a testünkbe, átjut a vérünkbe, és többé onnan nem lehet elkülöníteni. Vér lesz belőle. Az úrvacsorában így járja át a lelkünket Jézus szeretete, Szentlelke ereje, s így lesz eggyé velünk. Az úrvacsora így Jézus Krisztussal való lelki táplálkozás. Nem csak emlékezés, hanem több annál. Amikor egy halottunkra emlékezünk, csak az emlékeink támadnak fel. Úrvacsoravételkor azonban Jézus Krisztus jelen van Szentlelke erejével, és vele valóságosan találkozunk lélekben hit által, és úgy, ahogyan a bor és a kenyér táplálja a testünket, úgy táplálja az Ő Szentlelke és szeretete a lelkünket.

 

77. kérdés: Hol ígérte Krisztus, hogy Ő a hívőket testével és vérével oly bizonyosan táplálja, amiképpen ők a megszerzett kenyérből esznek és a pohárból isznak?

 

Felelet: Az úrvacsora szereztetési Igéjében a következőképpen; „Az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, és hálákat adván megtörte, és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlatosképpen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentum az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valamennyiszer eszitek a kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.”

 

Ez ígéretet Pál apostol meg is ismétli, mikor azt mondja: „A hálaadásnak pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-é? A kenyér, amelyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-é? Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk.”

 

Hogyan és mikor szerezte az Úr Jézus az úrvacsorát? Az úrvacsora szereztetési igéjében benne van az időpont. Az Úr Jézus szerezte azon az éjszakán, melyen elárultaték. Erre az estére, erre az éjszakára hívta össze a tanítványait. Ez az éjszaka egybeesett a páskabárány elkészítésének idejével. Bizonyára emlékeztek a vallásórákról arra, hogy Izrael népe minden esztendőben megünnepelte az Egyiptomból való kijövetel emlékét. Ilyenkor ölték meg a páskabárányt, annak az emlékére, hogy amikor a tíz csapást mérte Isten Egyiptomra, a tizedik csapás az volt, hogy mindenütt meghalt az elsőszülött gyermek. Isten azonban azt parancsolta Izrael népének, öljenek meg egy bárányt, a báránynak a vérével kenjék meg az ajtófélfát, és ahol a bárány vére rajta lesz az ajtófélfán, oda nem tér be az öldöklés angyala, és nem hal meg senki. Ez a megölt bárány volt a páskabárány. A páska vagy pászka magyarul átalmenetelt jelent. Átment a halál, és nem bántotta őket. Ennek az emlékére Isten parancsából minden évben elfogyasztotta Izrael népe a páskabárányt. Amikor az Úr Jézus ebből az alkalomból ült össze tanítványaival (Lk 22,7–20), akkor vette a kenyeret, megtörte, és ezt mondta: „Ez az én testem, mely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképpen a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár ama új szövetség az én véremben, mely tiérettetek kiontatik.” Tehát a páskabárány helyére a saját áldozatát tette, a saját testét és vérét, azért, hogy amiképpen a páskabárány által Izrael népe megszabadult az egyiptomi fogságból, úgy a bűn és a halál fogságából az Úr Jézus élete, vére árán szabaduljunk mi meg. Akkor azt mondta az Úr Jézus: „De ímé annak a keze, aki engem elárul, velem van az asztalon. És az embernek Fia jóllehet elmegy, mint elvégeztetett, de jaj annak az embernek, aki által elárultatik.” Tudjuk, hogy akkor Júdásra gondolt. Júdás nem szólt semmit, a tanítványok sem tudták, hogy miről van szó, de az Úr Jézus már tudta. Tudta, hogy Júdás hamis lélekkel veszi a kenyeret és bort. Jól készüljetek az úrvacsoravételre. Hamis lélekkel, bűnbánat nélkül nem lehet úrvacsorát venni, mert akkor ítéletet eszünk és iszunk magunknak, akkor olyanok leszünk, mint Júdás, aki együtt vette vele az úrvacsorát és közben már készült az árulásra.

 

Pál apostol azt mondja: „A hálaadásnak pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-é? A kenyér, amelyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-é? Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk.”

 

Az úrvacsoravétel tulajdonképpen két közösséget teremt. Egy közösséget Jézussal, amikor vele lelkileg eggyé leszünk. Egy másik közösséget is teremt, a testvéreinkkel, akikkel együtt veszünk úrvacsorát. Ezért úrvacsoravétel előtt mindenkitől bocsánatot kell kérni, akit megbántottunk, és mindenkinek meg kell bocsátanunk, mert a bűneink, a haragtartásunk gátolják ezt a közösséget. Ha egy elektromos vezetékbe porcelándarabot iktatunk, akkor ezen a porcelándarabon nem megy át az áram, és nem fog világítani az a körte, amelynek világítani kellene, mert nincs meg a kapcsolata az áramkörrel. Ha úgy akarunk találkozni az Úr Jézussal, hogy nem mondjuk el neki a bűneinket, nem kérünk bocsánatot, nem akarunk megváltozni, akkor ez a be nem vallott bűn olyan, mint az áramkörbe beiktatott porcelándarab, meggátolja a vele való kapcsolatot, nem tud a lelkünkbe bejönni Krisztus bocsánatának az árama. Ha nem bocsátunk meg azoknak, akikkel együtt veszünk úrvacsorát, és nem kérünk bocsánatot azoktól, akiket megbántottunk, akkor ez az isteni áram vezetését gátoló izoláló rész, a haragtartás meggátolja az emberekkel való közösségünket, és nem tudjuk üdvösségünkre venni az úrvacsorát. Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk. Arra kell gondolnunk, hogy mindannyiunkért egyformán meghalt Jézus Krisztus, egyformán megbocsát nekünk, ha hozzá térünk, ezért mi is egyformán meg kell hogy egymásnak bocsássunk. Kálvin azt tanította: ha bűnbánattal, hittel és komoly elhatározással vesszük az úrvacsorát, akkor olyan lesz az életünkben, mint az eső, amely megöntözi a földet, s az gyümölcsöt terem. De ha nem bánjuk meg a bűneinket, nem térünk Istenhez, és nem akarunk egymásnak megbocsátani, akkor az úrvacsoravétel saját magától nem használ nekünk semmit, olyan lesz, mint az az eső, amelyik kősziklára hullt, s a kőszikla nem fog gyümölcsöt teremni sohasem.