//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét. Helen Keller


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- Dr Török István Dogmatika 1985
- Dr Török István Dogmatika 1985 :

6. A dogmatika és az igehirdetés

6. A dogmatika és az igehirdetés


6. A dogmatika és az igehirdetés

Az egyház alapvető tevékenysége a kijelentésről szóló bizonyságtétel. “A
hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.” (Rm 10,17) Ez a
bizonyságtétel elsősorban a prédikációban megy végbe. Alapvetőnek mondottuk
ezt a tevékenységet, mert ne úgy képzeljük a dolgot, hogy adva van az egyház
és egyebek közt prédikál is, hanem miközben prédikál, úgy születik, úgy
van. Ezt ma egy olyan egyházban mondjuk, amely elbizonytalanodott az
igehirdetésben. A liturgiális mozgalmak rendszerint a prédikáció elől való
menekülés árulkodó jelei: liturgia
– letargia kapcsolódó fogalmak, a protestantizmusban.

Az elbizonytalanodás általános jelenség tünete. Megrendült az emberi szó
hitele a világban. A mögöttünk lévő korszak ugyanis nemcsak a világháborúk,
hanem a különböző, sőt ellentétes propagandák kora. A propaganda-áradatban
az egyház sem maradt sziget: a prédikáció iránt is csappant a bizalom,
gyülekezeti tagokban, igehirdetőkben egyaránt. Látni fogjuk: az emberi szó
devalvációja azért vált veszedelmessé a prédikációra, mert nem egészséges,
hanem beteg egyházi életet talált. Belső okok miatt nem tudott ellenállni a
kívülről jött bajnak. Inklinált.

Kétely mutatkozik tehát a prédikációval szemben, magában az egyházban. Az
ének, az ima, a gyülekezeti közösség kell, ezt szükségérzetből ma is sokan
keresik. A prédikációt pedig gyakran csak mint felesleges ráadást,
megszokásból elszenvedik. Ez azt teszi: az egyház saját létalapjában
kételkedik.

6.1 A prédikáció rendeltetése

Különböztessük meg a prédikációt a vallásos beszédtől. A kettőt gyakran
össze szokták téveszteni és fel is cserélik egymással. A vallásos beszéd
tárgya Isten; őróla szól s éppen tárgya folytán különbözik minden világias
beszédtől. Ez a különbség azonban csak viszonylagos, mert a vallásos beszéd
nem zárja magába Istent, csak utal rá s megelégszik a ráutalással. Tehát a
vallásos beszédnek csak szimbolikus értelemben tárgya Isten.

A prédikáció több a vallásos beszédnél. Nem elégszik meg az
Istenre-utalással, hanem azzal az igénnyel lép fel, hogy valóban Isten
szavát szólja. Nemcsak képleges értelemben, hanem valósággal Isten szava:
Predicatio verbi Dei est verbum Dei (II. Helvét hitvallás 1. r.). A vallásos
beszéd Istenről, a prédikáció Istenből beszél. Amannak csak tárgya,
ennek meg az alanya Isten. — Mi avatja a prédikációt Isten tulajdon
beszédévé? Emberi tudomány vagy emberi képesség? Nem, nem eszmei gazdagsága
vagy filozófiai mélysége, nem is az a formai műgond, amivel a prédikációt
megszerkesztettük, vagy a meggyőző szónoki erő, amivel előadjuk. A tartalmi
érték és a retorikai csiszoltság csak eszköz lehet, mellyel az ember Isten
tulajdon szavát szolgálhatja. Engedelmes eszközül adja magát, minden
tudományával és képességével együtt a beszélő Istennek s nem az emberi
bölcsesség hitető beszédét hirdeti, hanem az igét.

Miért éppen a prédikációnak van ilyen rendkívüli jelentősége s miért nem
igehirdetés az ima, az ének és a liturgia többi eleme? Azért mert mindez már
felelet a prédikációra. Az imádságban és éneklésben nem igét hirdetünk,
hanem kérjük Istentől az igét vagy hálát adunk annak megszólalásáért. Isten
felé fordulunk s nem az emberek felé, ezért sem az ének, sem az ima nem
igehirdetés. (Értelmetlenség volna Istennek hirdetni az igét.)

A hitvallás is ilyen Isten felé forduló, felelgető aktus, szintén nem
igehirdetés. A hit megvallásának egyik kiemelkedő példája: István vértanú.
Nem a követ ragadó embereket nézi, nem dacból vall hitet, hanem a
megnyilatkoztatott egekre függesztett tekintettel, Jézus példája nyomán,
ellenségeiért imádkozik: “Uram, ne tulajdonítsd nékik e bűnt.” (Csel 7) –
Ha a hitvalló nem Isten felé fordulna, hanem oldalt pislogna, látják-e az
emberek hitvallását, a hitvallás egyszerre értékét vesztett, farizeusi
cselekedet lenne, akárcsak a hivalkodó imádkozás és éneklés.

Van az egyházi életnek olyan megnyilvánulása is, mely az emberek felé
fordul és mégsem igehirdetés: a szeretet-tevékenység. Noha az embertársakhoz
fordul, ez is Istennek adott felelet a hirdetett igére. — “Vigyázzatok,
hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak
titeket; mert különben nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál. Azért
mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogy a képmutatók
tesznek a zsinagógákban és az utcákon, hogy az emberektől dicséretet
nyerjenek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat. Te pedig amikor
alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb
kezed.” (Mt 6) — A szeretet-tevékenység egyszerűen felelet Isten szavára.
Ha ennél több akar lenni, ha versenyre kél a világ szociális
intézkedéseivel, vagy tüntetni iparkodik Isten segítő ereje mellett
(lássátok, tőlünk ilyen is kitelik!), ha igehirdetés akar lenni, akkor nem
több, hanem kevesebb lesz: nem igehirdetés, hanem csak propaganda. Az Isten
melletti propaganda a farizeizmus kollektív formája.

A vallásoktatásnak sem az igehirdetés a feladata. Csak tanítani akar, az
igehirdetés megértésére előkészíteni. Ha ezt jól végzi, többet tesz, mintha
erőltetné a megtérést. Az igazi tanítómunka azonban időnkint válhat
igehirdetéssé. — A teológiák munkájáról hasonlót mondhatunk, mint a
vallásoktatásról. Az igehirdetés a teológiának csak előfeltétele, tárgya,
célja, de nem tartalma és feladata. Voltaképpen magasabb fokú
konfirmáció-oktatás, leendő igehirdetők részére. Jóllehet, a teológia is
átcsaphat az igehirdetésbe, mégpedig nemcsak a dogmatika, hanem bármely más
tárgy területén is, de ez mindenkor csak kivétel. A szabály, hogy a teológia
nem igehirdetés, hanem tudományos kutatás és oktatás. Módszeres kritikai
munkával vizsgálja a mai prédikációt, abból a szempontból, hogyan függ össze
az eredetivel: a Jeremiások és Pálok prédikációjával s útbaigazítást ad az
eredetinek megfelelő folytatására. Tehát a maga módján ez is az egyházi élet
úgynevezett “felelgető elemei” közé tartozik.

Miután megkülönböztettük a prédikációt a vallásos beszédtől és
megkülönböztettük az egyházi élet más megnyilvánulásaitól is, adódik a
kérdés: Milyen címen tulajdonítunk a prédikációnak különös hivatást az
igehirdetésre? Emberi vakmerőségből, mert mi így akarjuk, mert kedvünk
tartja, hogy a prédikációt ezáltal kiemeljük? — A megkülönböztetést nem
valami ingatag emberi önkényből csináljuk, hanem azért, mert az egyház ura,
az úr Jézus Krisztus így akarta és rendelte. Ő ugyanis nemcsak azt
parancsolta nekünk, hogy higgyünk, reméljünk, szeressünk, a felebaráti
szeretet munkáit gyakoroljuk, keresztet hordozzunk és imádkozzunk, hanem azt
is, hogy az Ő igéjét hirdessük: “Elmenvén, tegyetek tanítványokká minden
népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak és a Szentléleknek nevébe,
tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és íme
én tiveletek vagyok minden napon, a világ végezetéig.” (Mt 28,19k.) — Mi
ennek a krisztusi parancsnak engedelmeskedünk, amikor prédikálunk és a
sákramentumokat kiszolgáltatjuk. Ennek a parancsnak jegyében különböztettük
meg a prédikációt, mint aminek sajátos hivatása van az ige hirdetésére.

Ezzel azonban nem akarunk olyan hamis látszatot kelteni, mintha Isten
valamiképp kötve volna a mi prédikálásunkhoz. Távol legyen! A hatalmas Isten
bármit felhasználhat igehirdetésre. Az Ő kezében lehet az igehirdetés
eszköze pl. egy hangverseny, egy festmény vagy akármi más. Ebből a
szempontból nézve nem zárhatjuk ki az igehirdetés eshetőségei közül az
istentisztelet s az egyházi élet imént felsorolt “felelgető elemeit” sem, az
éneket, imát, szeretet-tevékenységet stb.-t. Itt azonban különbséget kell
tennünk, ha tisztánlátásra törekszünk: más dolog az, hogy mit tehet Isten,
és más, hogy mit parancsol az egyháznak, illetve nekünk, mint az egyház
szolgáinak. Lehet az egyház minden munkája igehirdetés, de nem feladata,
hogy minden munkája okvetlen igehirdetés akarjon lenni. Viszont a prédikáció
rendeltetése, hogy igehirdetés legyen. Az egyházi élet eleven és éltető
központját, lüktető szívét veszítené el, ha az igehirdetést egyetemlegesen
feladnók.

6.2 A prédikáció kötöttsége

Mi a különbség a prédikáció és az egyházi élet úgynevezett felelgető
elemei között? Első látszatra semmi: összefolyik a kettő, amennyiben a
felelgető elemek is válhatnak igehirdetéssé, sőt a prédikáció is lehet
felelgető elemmé. De ha a szándékot nézzük, a különbség mindenkor megmarad:
a felelgető elemek nem akarnak igehirdetéssé válni, a prédikáció viszont az
akar lenni. Így parancsolta Krisztus, az egyház Ura.

De elegendő-e az emberi szándék, hogy a prédikációt csakugyan Isten
igéjének hirdetőjévé avathassa? Hiszen Isten igéje nem áll hatalmunkban. A
mi prédikációnk csak emberi elismétlése lehet azoknak az ígéreteknek és
parancsoknak, amelyeket Isten igéjében adott. Elismétlés, a Szentlélek
segítségül hívásával. — Ennek a ténynek igen fontos következménye van a
prédikációra nézve. Ha ugyanis legitim elismétlése akar lenni bizonyos
ígéreteknek és parancsoknak, akkor a prédikáció nem kötetlen vagy éppen
önkényes dolog, hanem nagyon is kötött. Mihez van kötve? Az első
igehirdetéshez. Ez pedig azt teszi: kötve van a Szentíráshoz. A prédikáció
nem kötetlen vallásos beszéd tehát, hanem írásmagyarázat.

A kötöttség nem jelenti:

  1. az Írás szavainak puszta elismétlését, hiszen akkor nem is volna
    szükség prédikációra; elég volna a Biblia felolvasása;
  2. de nem jelenti a bibliai szöveg egyszerű körülírását sem, mert így
    még az a szöveg könnyen idegen és távoli, tehát alapjában véve érdektelen
    dolog maradna számunkra. A prédikáció feladata ennél jóval több;
  3. a prédikátor saját szavaival akarja, saját kortársai előtt
    érthetővé tenni az egyháznak adott ígéreteket és parancsokat. Nem mást, mint
    azokat az ígéreteket és azokat a parancsokat. Ebben rejlik kötöttsége. A
    prédikáció tehát Istentől rendelt, isteni ígéreteket és parancsokat közlő
    aktuális írásmagyarázat.

Nem válik-e ebben a kötöttségben egyhangúvá prédikálásunk? Nem merül-e ki
hamarosan a mondanivalónk? Nem, sőt éppen ebben a kötöttségben nem. A
Szentírásban ugyanis a textusok megszámlálhatatlan sokasága van és minden
textus más. Mindeniknek van valami sajátos mondanivalója, annak ellenére,
hogy végeredményében valamennyi a Szentírás egy mondanivalóját közli. Minden
textus mögött a teljes Szentírás áll és mindeniken át a teljes Szentírás
akar megszólalni.

Az Írás egy mondanivalója megszámlálhatatlan sokaságú textusban
tükröződik, ezért a Biblia az igehirdető számára kimeríthetetlen,
kiprédikálhatatlan. Pl. a Ravasz László sok száz prédikációján nyoma sincs a
kimerültségnek. -Thurneysen hasonlatával élve, a Biblia szövege olyan, mint
a földgömb felülete. A szöveg, mint óriás burok, a központi mondanivalót
körülfogja, magába rejti. Midőn egy textust választunk, a gömb felületén
mintegy kijelölünk magunknak egy parányi körülhatárolt területet. Az
írásmagyarázat azt teszi, hogy ezen a területen leásunk, ásunk mindaddig,
amíg a központig: Krisztusig el nem jutunk. Minden valamirevaló
prédikációban egy-egy ilyen kúpalakú részt metszünk ki a Biblia glóbuszából
s azt mutatjuk fel a maga aktualitásában. Ha a “leásást” komolyan vesszük,
magunk is rájövünk, hogy nincs két egyforma “kúp” s a “kúpok” száma
kimeríthetetlen.

Ezt a kötöttséget nevezzük más szóval: íráshűségnek. A prédikátor midőn
Krisztus parancsának engedelmeskedve a kötöttséget vállalja, vagyis tanító
szolgálatát az Írás iránt való hűségben teljesíti, egy nagy ígéretnek
részese és hordozottja. Krisztus ugyanis a küldetés parancsához ígéretet is
kapcsolt: “Én tiveletek vagyok minden napon, mind az időknek végezetéig.”
Krisztus maga van ott, ő jelenik meg a prédikációban Szentlelke által. Az
ígéretek elemlegetésében maga a megígért aktualizálódik: az emberi szó Isten
szava lesz. Praedicatio verbi Dei est verbum Dei.

De hát lehetséges ez a csoda? A gyarló emberi szó nem akadálya ennek a
kegyelemközlő isteni cselekménynek? — Ez akkora nehézségnek tűnik, hogy a
kétkedő ember legtöbbször megkerüli a feladatot, a római katolicizmusban és
a protestantizmusban egyaránt.

A római egyház, noha egyébként tág teret enged a csodakultusznak, ezt a
csodát mellőzi, ezen a ponton meghátrál. Nem is lép fel azzal az igénnyel,
hogy prédikációja Isten szava. Ott a prédikáció csak tanítás, vallásoktatás
felnőttek számára. Prédikálásuk külsőképpen is ehhez igazodik, midőn a
“szentbeszédnek” nincs textusa, hanem csak témája.

Protestáns részről meg úgy kerülik meg a feladatot, hogy a prédikátor
saját egyéni kegyességének hű és eleven kifejezését akarja adni a
prédikációban. Különösen a protestáns modernizmusban
– értve ezen a 18. és 19. század jellegzetes egyházi megnyilvánulásait a
– prédikátor az ige helyett többnyire magát idézi és
magát hirdeti. Igaz, önerejéből nem is hirdethetné Isten szavát, hanem csak
a Szentlélek segítségével, ha Isten Lelke munkál az igehirdetőben és az
igehallgatóban. Prédikálásunk azon fordul meg: átadjuk-e eszközül magunkat
Isten Lelkének. A Lélek műve végeredményében az igehirdetés. A Lélek műve
pedig nem külön elemként van a prédikációban az emberi szavak mellett, hanem
az emberi szavakat avatja Isten igéjévé. Ilyenkor, a Lélek munkájának
pillanatában az isteni és emberi szó egy. Krisztus kettős természete
tükröződik benne.

6.3 A prédikáció a protestantizmusban és a katolicizmusban

  1. A prédikációban az emberi szó nem magától értetődően, hanem isteni
    csoda folytán válik igévé; akkor, amidőn a Lélek munkál mind a
    prédikátorban, mind a hallgatóban. A protestáns modernizmus, vagyis az
    utóbbi két évszázad haladó irányzata, nem akarja hinni ezt a csodát. Kétli,
    hogy Isten mondhat és mond ma is valamit, tehát nekünk meghallgatni valónk
    van Istennel való viszonyunkban.
  2. Ebből a hitetlenségből következik a modern prédikáció minden kórtünete,
    egész erőtlensége. A prédikátor hitetlenség folytán hanyagolja el az
    írásszerűséget, az egyháznak adott ígéretek hű elismétlését. Kétkedik az
    Isten megszólalásában, ezért ahelyett, hogy Istent hallgatná és az ő
    üzenetét tolmácsolná, álpótlékokkal hozakodik elő.

    Ezek az álpótlékok nagyon sokfélék. Ilyen pl. midőn a prédikátor saját
    életének eseményeit, saját vallásos élményeit hordja a szószékre és az ige
    helyett önmagát prédikálja. Ilyen továbbá, amikor ugyancsak az ige
    helyett a magyar történet vagy az egyháztörténet eseményeit magyarázza, vagy
    pedig az újságokból összeolvasott aktualitásokkal megy a szószékre. Az
    efféle kisiklásoknak különösen az alkalmi istentiszteletek, az úgynevezett
    témás vasárnapok veszedelmes alkalmai. Október 31-én vagy nemzeti ünnepeken
    szokott a prédikátor leghamarabb megfeledkezni arról, hogy minden
    aktualitásnál aktuálisabb maga az ige. Ha rászokik a prédikátor, hogy az ige
    hűséges szolgálata helyett álpótlékokat nyújtson a gyülekezeteknek,
    bekövetkezik a baj: a prédikátor belefárad a prédikálásba s a gyülekezet is
    a templomozásba.

    A fáradt prédikátor így beszél: “Hogy lehet ma prédikálni, mikor oly nagy
    a konkurencia? Annyi az ismeretterjesztő előadás, felolvasás, annyi szellemi
    táplálékkal tömi az embereket a rádió, tévé, a könyv, folyóirat és napilap,
    hogy ki kíváncsi énrám? Ki kíváncsi egy megriadt ember mondanivalójára?
    Gondjaim közepett nincs is elég időm felkészülni, textust exegetálni és
    prédikációt írni. Aztán meg sok lehangoló tapasztalat után lelkesedjem és
    szónokoljak, ha a vasárnapi harangszó templomba szólít? — Milyen baj az
    nálunk, hogy minden a prédikáción, illetve a prédikátor személyén fordul
    meg. Jézus ma bizonyára másképp csinálná. De hát neki, a kereszttől
    eltekintve, könnyebb volt: csak három évig prédikált, addig sem egy helyen.
    Nekem meg, aki nem is hasonlíthatom magam hozzá, harminc évig kell
    ugyanannak a gyülekezetnek prédikálnom. Csoda-e, ha meguntam s a gyülekezet
    is rámunt? Kevesebb, meg rövidebb prédikáció kellene, vagy minek is
    egyáltalán prédikáció?”

    A prédikáció hallgatásába belefáradt gyülekezeti tag hasonlóan beszél:
    “Minek a prédikáció, mi értelme, mi látatja? A templomon kívül különb
    szellemi táplálékot kapok. A pap vallásos élményei, ügyefogyott történetei
    nem érdekelnek, a napi eseményekkel pedig a hírközlő szervek révén eleget
    foglalkozom. Minek egyáltalán az egyház, ha csak ennek a világnak tükörképe,
    ha csak vallásos élményeink s nézeteink kicserélődési helye? E nélkül igazán
    meg lehet lenni.”

    A fáradt prédikátornak és a fáradt gyülekezetnek igaza van, ha
    álpótlékokról van szó. Az álpótlékok csak kimerülésre, fáradtságra és
    csömörre vezetnek. Ezen a helyen semmiféle álpótléknak nincs értelme. A
    prédikációnak csak az esetben van létjoga, ha abban maga Isten szól, ha
    csakugyan az ige szolgálata. Semmi más, mint az ige bátor és alázatos
    szolgálata. Ezzel szolgálja a világ javát.

    Ha a prédikáció az igét szolgálja, akkor nem jelenthet rá nézve
    konkurenciát a rádió, az irodalom és a napi sajtó. Ha Isten hozzánk intézett
    szava hangzik fel benne, akkor értelme van a templomnak, egyháznak. — Egy
    gyülekezetével együtt élő pásztornak, még a leghíresebb rádió-prédikátor sem
    jelenthet konkurenciát. Annak a gyülekezetnek gondját és örömét mégis csak ő
    ismeri jobban, tehát jobban eltalálja az éppen oda szóló üzenetet, mint a
    rádió-prédikátor.

    Az önmagát nyújtó prédikátor, még addig is, amíg újnak hat, képtelen
    jelenség. Midőn önmagát prédikálja, összecseréli magát azzal, aki már
    nincs
    , t.i. a teremtés eredeti emberével, és azzal aki majd csak
    lesz
    , t.i. a kegyelem országának emberével. Mert csak azok beszélhetnének
    közvetlen istenlátás alapján Istenről. De mi, megkegyelmezett bűnösök, csak
    közvetve, írásmagyarázat formájában beszélhetünk. Az álpótlékos prédikátor,
    függetlenül egyéni állásfoglalásától, reménytelen eset: nem igehirdető.

  3. Az igehirdetés tárgyalásakor, nemcsak a ma is tovább élő
    protestáns modernizmussal, hanem a katolicizmussal is szembetaláljuk
    magunkat. — A római katolikus egyház elsőrenden nem az igehirdetés, hanem a
    sákramentumok egyháza. A sákramentumok jelentik itt a bűnnel és halállal
    szemben, a bűnös és halandó ember számára a canales gratiae-t, a vasa
    medicinae-t. Az egyház a sákramentumokkal, mint természetfeletti kegyelem
    eszközeivel él, sőt a sákramentumok kiszolgáltatásából él. Ezek mellett a
    prédikációnak alig marad valami helye. Bár minden plébánosnak kötelességként
    írják elő a vasárnaponkénti prédikációt (amit végeztethet a káplánnal is),
    de azért a mise teljes lehet prédikáció nélkül is. Minden felszentelt pap,
    tehát nem csak a parochus, tartozik naponta misét celebrálni, hacsak
    időleges diszpenzációja nincsen. Viszont valaki leélhet egy hosszú papi
    életet anélkül, hogy valaha is prédikált volna, illetve prédikálna.
  4. A reformált egyházakban másként áll a helyzet. Itt az igehirdetést
    központi helyéről, még a legnagyobb belső romlás idején sem szorították ki.
    Lehet, hogy olykor csak a hagyomány vagy a megszokás ereje tartotta s nem az
    eleven meggyőződés, de megmaradt, s az Úr hív szolgái újra visszaállíthatták
    és visszaállíthatják eredeti rendeltetésébe. Lehet ismét Isten ígéreteinek
    megszólaltatása. A régi szavakon át most mihozzánk is szólhat Isten. Mert az
    igehirdetésben ilyen személyi aktus megy végbe: Isten az igében szól, az
    ember pedig hallgatja és hittel befogadja az igét. Mintegy néven szólít
    minket Isten. A reformált egyházak éppen az igehirdetés ilyen személyes
    jellegében, ennek a személyes jellegnek felismerésében különböznek a római
    egyháztól. A római egyházban, mint sákramentális egyházban ugyanis nem ez a
    személyes viszony a fontos, az isteni én-nek az emberi te-vel való közvetlen
    kapcsolata, hanem egy misztikus oki-okozati kapcsolat, mondhatni fizikai
    viszony. A sákramentumok révén dologias befolyás érvényesül az egyházban,
    mert szerintük a sákramentumok ex opere operatio hatnak, vagyis szinte már
    függetlenül az isteni döntéstől és az emberi hittől.

    A reformátorok ezzel szemben nem dologi kapcsolatról, hanem személyes
    találkozásról tudtak, mely a hirdetett igében megy végbe. Mégsem mellőzték a
    sákramentumokat, mint ahogy a római katolikusok mellőzték a prédikációt.
    Tehát nem estek az ellenkező végletbe.

    Tagadták ugyan, hogy egyedül a sákramentum fontos, de a prédikáció
    kizárólagos hangsúlyozásától is óvakodtak. Még csak azt sem tanították, hogy
    mindkettő egyformán fontos, hanem fontos a prédikáció, a sákramentumokkal
    együtt. Vagyis az ige az első és első is marad, úgy csatlakozik hozzá a
    sákramentum. Magánál Jézusnál is ez a sorrend. Nem azt mondja: “Az ég és a
    föld elmúlnak, de az én sákramentumaim semmiképpen el nem múlnak”, hanem:
    “az én beszédeim el nem múlnak”. (Lk 21,33) — Nem reformátori kitalálás a
    hirdetett ige értékelése, hanem a Bibliában kifejezett értékelés
    felismerése, átélése és megvallása. Ezt mondja Kálvin a prédikációról: anima
    ecclesiae (Inst. IV. 12. 1.) s ezért ír így róla: mater ex qua nos Deus
    generat (Gal. kom.). Ezért a prédikáció a gyülekezeti élet látható
    középpontja. (v.ö. Inst. IV. 1. 5-6.)

6.4 A prédikáció és a dogmatika

A prédikáció mégis emberi dolog. Mint emberi cselekmény, korántsem
tévedésmentes és vitán felül álló, korántsem érinthetetlen tabu. Felvethető
vele szemben a kritikai kérdés és felelősségre vonható. De nem azért, hogy
valamely kor tudományos követelményének, ízlésének vagy valamely nép és
állam érdekeinek megfelel-e, hanem hogy saját rendeltetésének, az
igehirdetés követelményének megfelel-e. — Ha valami más felelősséget
vállal, elárulja az egyházat, illetve az egyház Urát: Krisztust, akinek
egyedül tartozik felelősséggel. Az egyház reformátori meghatározásában ez az
egyetlen felelősség fejeződik ki a következőképpen: Ecclesia est in qua
evangelium recte (=pure) docetur et recte administrantur sacramenta. Ehhez a
kétszeresen is hangsúlyozott recte-hez van odakötve az egyház léte.

A recte docetur a dogmatika gondja és problémája is. A dogmatika őrálló
munkájára annál nagyobb a szükség, minél inkább hamis igényeket támasztanak
az igehirdetéssel szemben. Ez pedig gyakran adódik. A világban ugyanis
mindenkor vannak uralmon lévők és ellenzékiek, haladók és maradiak,
forradalmárok és konzervatívok. Ezek — előfordul — eszközül akarják
használni s a maguk kölcsönhatásába akarják bevonni az igehirdetést is. Igen
könnyen az ellentétes igények malomkövei közé kerülhet az igehirdetés. Így
születtek meg pl. a rossz emlékű háborús prédikációk. Fokozza a nehézséget,
hogy nemcsak mi vagyunk a világban, hanem bennünk is ott van a világ, a maga
ellentéteivel. Amint az egyik hamis igényt elhárítottuk, lehet, hogy máris a
másik karjaiba kerültünk. Ez a lehetőség csak fokozza a vigyázás szükségét.
Ha nem vagyunk elég éberek, elaltatjuk vagy kikapcsoljuk a dogmatikai
ellenőrzést, úgy válhat irányadóvá számunkra a világ, hogy észre sem
vesszük. Az igét tehát szándékunk ellenére is valami világi érdek
szolgálatába állíthatjuk.

A prédikátor úgy szabadulhat meg a világ ellentétes igényeitől, ha
felismeri, érzi és vállalja az egyetlen igényt: az igehirdetés igényét.
Viszont, ha el tudja hárítani a hamis igényeket magától, akkor válik égetővé
az egyetlen igény, hogy a prédikáció igehirdetés legyen. Ez a prófétai
bátorság titka. (Pl. Jer 1,17; Ám 3,8.) Az, amit most az igehirdető
bátorságáról mondottunk, érvényes az egész egyházra, a reformátori
egyház-meghatározás értelmében. Az egyháznak egyedül Istent kell félnie és a
világtól sosem szabad félnie. Mert csak ha Istent igazán féli, akkor lesz
bátorsága arra, hogy a világot ne félje és a világ hamis igényeivel szemben
az igehirdetés tisztaságát megőrizze. Mondanivalója nem válik úgynevezett
steril igehirdetéssé, hiszen Isten határozott igénye szólal meg az igében.
Eligazít nemcsak az egyénre, hanem a világra nézve is, közelebbről Isten
emberének világbeli forgolódására.

Tudjuk, az imádság a végső eszköz, melyben a prédikátor igazi
felelősségtudata megoldást, illetve megnyugvást találhat. De az imádság
előtt ott van (az imádságtól nem függetlenített) munka, az ősi jelmondat
értelmében: ora et labora. Estünkben a munka teológiai eszmélődést,
teológiai kritikát jelent. A teológia kritikai munkája a prédikációval
kapcsolatban: korrekció. Tehát nem akció, nem is reakció, hanem korrekció.
Őrködik a prédikáció tisztaságán. Azonban a teológia is emberi munka s nem
kezeskedhetik az igehirdetés tisztaságáért. De igyekszik a prédikálást
megtisztogatni és tisztaságát megőrizni.

Két véglettől kell itt óvakodnunk: a kishitűségtől és az emberi
biztonságtól. A kishitűség azt mondja, hiába minden erőfeszítés, hiszen a
prédikációt a gyarlóságoktól úgysem tudjuk megtisztítani. De hát az orvos
sem tudja a betegségeket teljesen kiirtani a világból, mégis szükség van
orvosra. Nem kevésbé szükséges a teológia, még akkor is, ha csak részleges
eredményeket érhet el. — A másik véglet, az emberi biztonság meg abban
nyilvánul, hogy hitbeli döntéseinket, állásfoglalásainkat kritikán felül
állónak tekintjük, s úgy véljük, nem kell tovább teológiai ellenőrzés.
Végzetes dolog lenne, ha az egyház túl biztos abban, hogy forgolódásában a
recte docetur csakugyan érvényesül, s ebben a tudatban a teológiát mellőzné,
vagy csak néhány teológiai tanár magánügyévé tenné. Minél inkább megnehezül
az egyház helyzete a világban, annál inkább szükséges, hogy az egyház
folytonos önvizsgálatot tartson, igazi feladatára eszmélődjék, vagyis
teológiai munkát végezzen.

A teológiai munka, kivált azon belül a dogmatika kérdezést jelent. Kérdi,
hogyan beszélt tegnap az egyház Isten dolgairól és hogyan kell holnap
beszélnie. Megvizsgálja a prédikáció szavait, szokásos szóhasználatát:
mennyiben felel meg a célnak, a hirdetésre váró ige értelmének? Ilyen
vonatkozásban az igehirdetés a dogmatika tárgya. — Tehát a dogmatika az
egyes prédikációk elemzésével és bírálatával foglalkozik? Csak alkalmilag,
de nem programszerűen. Nem is győzné darabonkint az egész tegnapi
igehirdetést átvizsgálni. Csak kis hányadával végezhetne. Segítséget nyújt
azonban a tegnapi dogmatikai munkásság, amelyik részint kritikailag
felmérte, részint általánosságban tükrözi a tegnapi igehirdetést. Annak
eredményeire támaszkodva, a mai dogmatika kritikailag beszélhet arról,
milyen legyen a holnapi igehirdetés.

A dogmatika tárgya tehát az igehirdetés. Nem szabad azonban felednünk,
hogy ez a tétel megfordíthatatlan: az igehirdetésnek viszont nem tárgya a
dogmatika. Ezért semmiféle dogmatikának egyetlen fejezete sem szószékre
való, még népszerűsített alakban sem.

Hogy mit prédikáljunk, arra nem a dogmatika, hanem a Biblia ad
feleletet. Egy textust hirdessünk, de nem kiszakítottan, hanem a Biblia
egészével való összefüggésében, úgy amint az a textus aktuálissá válik az
adott viszonyok között élő gyülekezet, egy bizonyos gyülekezet számára. A
dogmatika csak rávezet a helyes alkalmazásra, az alkalmazásban való igazi
bátorságra és igazi vigyázásra, tartózkodásra. Mindössze szempontokat és
útbaigazítást ad, tájékoztat a végletek között. Megmutatja mi az, amit
minden körülmények között meg kell mondani, de azt is, amit semmi
körülmények között sem szabad kimondani, mert az előbbinek elhallgatása,
vagy az utóbbinak kimondása, egyformán Krisztus elárulása volna.

Olyan tehát a dogmatikai munka, mint a korlát a meredek szélén: a
lezuhanástól véd, vagy legalább igyekszik védeni. De mert nemcsak a
prédikáció igehirdetés, hanem a prédikáció mellett ott van a “látható ige”,
a sákramentum is, sőt az egyházi élet úgynevezett felelgető elemei szintén
válhatnak igehirdetéssé, azért azok is a dogmatika hatáskörébe tartoznak. A
bibliafordítás, az ágendáskönyv szerkesztése, a zsoltárrevízió, a
konfirmációs káté, az egyházi törvénykönyv stb. dogmatikai probléma is, noha
erről gyakran el szoktak feledkezni.

Összegezve a mondottakat: a dogmatika tárgya általában mindaz, ami a
prédikáció tárgya, csakhogy nem direkt, hanem indirekt értelemben. A
prédikáció pl. azt hirdeti: “A te bűneid megbocsáttatnak.” A dogmatika pedig
ilyen fogalmazásban foglalkozik ugyanezzel a kérdéssel: “Az ember bűnei
megbocsáttatnak.” — Miért kell ilyen megkülönböztetést csinálnunk? Azért,
mert az igehirdetés a közvetlen isteni parancs megszólalása, a dogmatika pedig
azt vizsgálja, milyen körülmények vagy határok között akar érvényesülni ez az
isteni parancs. Vizsgálnia kell, mert az isteni parancs meghirdetője gyarló,
téveteg ember.

De az is kitűnt a mondottakból, hogy a dogmatika csak másodlagos
jelenség a prédikáció mellett. A prédikáció Istenből és a hitből indul ki, a
dogmatika pedig a prédikáció tényéből. Nem is adhat magasabb rendű
hitismeretet, mint a prédikáció. A dogmatikus nem tudhat hit tekintetében
“többet”, mint a legegyszerűbb hivő, aki befogadja a prédikációt és lelki
épülésére olvasgatja a Bibliát. A dogmatikus tehát korántsem ura és bírája
az isteni kijelentésnek. Nem uralkodhat az egyházban sem, hanem csak
szolgálhat. Tudománya nem öncélú tudományoskodás, hanem alázatos s éppen
alázatos voltában nélkülözhetetlen szolgálat.

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

Sniffany felnõtt meséi, képei és aktuális posztjai a blogon:)    *****    Magyarország legnagyobb Demi Lovato rajongói oldala a 28 éves énekes-színésznõrõl!    *****    Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és remake sorozatait! - SKAM - Egyre több magyar feliratos tartalommal!    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és egyéb írásai a blogon    *****    Sniffany esti meséi III. - Pornóellenzõk, goa, ketamin    *****    Hamar itt a KARÁCSONY,minél elõbb rendeljetek születési horoszkópot saját illetve szeretteitek részére, hasznos ajándék!    *****    Édes kishúgom, Anna - új epizód a tiltott szerelem története folytatódik :)    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek eligazodni, a látottakkal kapcsolatban. Hívj    *****    Read&Speak Blog...mert fanatikusan rajongunk a könyvekért...Read&Speak Blog...mert fanatikusan rajongunk a könyvekért...    *****    Részletes személyiség és sors analízis, 25-30 oldalas+3 év elõrejelzés. A megrendelés után a konzultáció ingyenes. Katt!    *****    Nagyon részletes születési, párkapcsolati, fogamzási és gyermektervezési horoszkóp, biotérkép elemzés, itt az oldalon!!!    *****    A Faun és a három Nimfa története - új novella a blogon. :)    *****    Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, képek, Underground írások,Sniffanytól.    *****    Cipõ-csizma extra all mix 1650 helyett 495.-Ft/kg - Jelmez 1-2 o. 1400 helyett 990.-Ft/kg 1-2 napos szállítási határidõ    *****    LAMOUR NAPOK -10-40% KEDVEZMÉNNYEL! SZEREZD BE KEDVENC ÁSVÁNY- VAGY DIVATKARKÖTÕIDET, ÉKSZEREIDET! ANGYALI AJÁNDÉKOK...    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei, versei az új blogban:)    *****    MYBOOKCLUB - Könyvismertetõk - MYBOOKCLUB    *****    Halloween mix-ek és Jelmez mix-ek már 500.-Ft/kg-tól 1 zsák 15-18 kg gyors 1-2 napos szállítási határidõ    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)