Ravasz László egyházpolitikai útkeresése a második világháborút követő esztendőkben
(1945–1948)

A kommunisták „bakkecskelába”, avagy a párt egyházpolitikája 1945-ben

Az 1944–45-ös esz­ten­dô for­du­ló­já­ra Ma­gyar­or­szág jó­for­mán ket­té­sza­kadt. A né­me­tek ál­tal meg­szállt fô­vá­ros és nyu­ga­ti or­szág­rész a nyi­las dik­ta­tú­ra utol­só hó­nap­ja­it nyög­te, a ke­le­ti or­szág­rész­nek pe­dig a be­vo­nu­ló Vö­rös Had­se­reg szo­rí­tá­sá­ban kel­lett meg­kez­de­nie egy jel­le­gé­ben gyö­ke­re­sen új rend­szer ke­re­tei kö­zött az élet új­já­szer­ve­zé­sét. A há­bo­rú ro­mok­ba dôlt or­szá­got ha­gyott ma­ga után, az ál­lam­gé­pe­zet szét­hul­lott, a tár­sa­da­lom szer­ve­zett éle­te szin­te tel­je­sen fel­bom­lott. A Hor­thy­-rend­szer bu­ká­sát in­téz­mé­nyi szin­ten, szer­ve­ze­tü­ket, sze­mé­lyi ál­lo­má­nyu­kat, a tár­sa­da­lom szel­le­mi-er­köl­csi éle­té­re gya­ko­rolt be­fo­lyá­su­kat vi­szony­la­gos ép­ség­ben meg­ôriz­ve szin­te csak az egy­há­zak él­ték túl. A „ré­gi rend” össze­om­lá­sa, az or­szág szov­jet ka­to­nai meg­szál­lá­sa azon­ban a pol­gá­ri vi­lág­hoz kö­tô­dô egy­há­za­kat is gyö­ke­re­sen új hely­zet, vész­ter­hes­nek ígér­ke­zô jö­vô elé ál­lí­tot­ta. Az 1919-es kom­mün ta­pasz­ta­la­tai, a bol­se­viz­mus egy­ház­ül­dö­zé­sé­rôl szó­ló hír­adás­ok a szov­jet­tel ér­ke­zô kom­mu­nis­ták kí­mé­let­len egy­ház­ül­dö­zé­sét, nyílt ter­ror­ját ve­tí­tet­ték elô­re.

A kom­mu­nis­ták ha­ta­lom­ba ke­rü­lé­sét azon­ban – jól meg­fon­tolt po­li­ti­kai ér­dek­bôl – nem kö­vet­te az egy­há­zak el­len in­dí­tott azon­na­li, nyílt tá­ma­dás. A ko­ráb­bi vá­ra­ko­zá­sok­kal el­len­tét­ben nem zár­tak be egy temp­lo­mot sem, nem szûn­tet­ték meg a hit­ok­ta­tást, a fe­le­ke­ze­ti is­ko­lák mû­köd­het­tek, az egy­há­zi in­gat­la­nok ki­ja­ví­tá­sá­ra pénz­se­gélyt nyúj­tot­tak. Ti­zen­öt egy­há­zi sze­mély tag­ja lett az Ide­ig­le­nes Nem­zet­gyû­lés­nek, köz­tük Bereczky Al­bert, és Tildy Zol­tán kis­gaz­da­pár­ti, és pár­ton­kí­vü­li­ként Ré­vész Im­re deb­re­ce­ni püs­pök is.[1] Az egy­há­zak irá­nyá­ba tett gesz­tus­ként az iga­zo­ló el­já­rá­sok so­rán az egy­há­zak­nak meg­en­ged­ték, hogy azt sa­ját ha­tás­kör­ükön be­lül bo­nyo­lít­sák le. Nem­csak a nyu­ga­ti szö­vet­sé­ge­sek „gya­nak­vá­sát” igye­kez­tek így el­al­tat­ni, a pol­gá­ri la­kos­ság éle­té­nek nor­ma­li­zá­lá­sa a meg­szállt te­rü­le­te­ken, a mun­ka fel­vé­te­le, az új­já­épí­tés meg­kez­dé­se sem nél­kü­löz­het­te az egy­há­zak je­len­lét­ét és köz­re­mû­kö­dé­sét. A kom­mu­nis­ta ve­ze­tôk pe­dig azt is pon­to­san fel­mér­ték, hogy ko­moly tár­sa­dal­mi tá­mo­ga­tott­sá­guk nem lé­vén, nem hagy­hat­ják fi­gyel­men kí­vül az egy­há­zak tár­sa­dal­mi be­ágya­zott­sá­gát sem. Mi­ként Rá­ko­si fo­gal­ma­zott: „És ha az elv­tár­sak azt ve­szik ész­re, hogy a hall­ga­tók na­gyon val­lá­so­sak, az elv­tár­sak ne tar­tóz­kod­ja­nak Is­ten­nel spé­kelt jel­sza­vak­tól sem… Lás­sa a fa­lu­si em­ber, aki meg van gyô­zôd­ve ar­ról, hogy ha szar­va nincs is a kom­mu­nis­tá­nak, de a nad­rág alatt bak­kecs­ke­láb van, hogy a kom­mu­nis­ta ren­des em­ber, olyan, mint a töb­bi.”[2]

 Így azu­tán 1945-ben az egy­há­zak vi­szony­lag sza­ba­don kezd­het­ték el új­já­szer­vez­ni éle­tü­ket, és so­kan vé­le­ked­tek úgy, hogy kez­det­ben a „sza­bad­já­ra ha­gyott te­rü­le­tek közt az egy­há­za­ké volt a leg­sza­ba­dabb”.[3] Ezt a vi­szony­la­gos sza­bad és fél­tett moz­gás­te­ret az egy­ház­ve­ze­tés is igye­ke­zett ôriz­ni, és a le­het­sé­ges konf­lik­tu­so­kat csil­la­pí­ta­ni, amint azt Ra­vasz Lász­ló püs­pök egy ma­gán­le­vél­ben ki­fej­tet­te: „Ma még nem lá­tom a ko­moly je­lét an­nak, hogy va­la­me­lyik ko­moly párt az egy­ház­nak az éle­tét bé­ní­ta­ni, plá­ne pusz­tí­ta­ni akar­ná. Ezért nem is en­ged­he­tem, hogy ilyen irány­ban fal­ra fes­sék az ör­dö­göt.”[4] 

Bár az egy­há­zak s az egy­há­zak is­mert ve­ze­tôi el­len nyílt tá­ma­dást nem in­téz­tek, ke­vés­bé lát­vá­nyos, el­szi­ge­telt tá­ma­dá­sok an­nál gyak­rab­ban ér­tek egy­há­zi sze­mé­lye­ket. „Óva­to­san kell dol­goz­ni, és ne­künk na­gyon meg kell néz­ni, ho­gyan és mi­lyen for­má­ban tá­ma­dunk”[5] – fi­gyel­mez­te­tett a kom­mu­nis­ta párt köz­pon­ti ve­ze­tô­sé­gi ülé­sén a fô­tit­kár. A Rá­ko­si ál­tal kör­vo­na­la­zott egy­ház­po­li­ti­ka je­gyé­ben nem az egy­há­zak egé­szét tá­mad­ták, ha­nem azok­nak „leg­re­ak­ci­ó­sabb” kép­vi­se­lôi el­len in­dul­tak el­já­rá­sok.[6] 

A je­les ügy­véd (ké­sôb­bi­ek­ben a Du­namel­lé­ki Re­for­má­tus Egy­ház­ke­rü­let meg­vá­lasz­tott és le­mon­dás­ra kényszerített fô­gond­no­ka), Kar­dos Já­nos, több tör­vény­te­le­nül bí­ró­ság elé ál­lí­tott lel­kész – köz­tük Túróczy Zol­tán és Ordass La­jos evan­gé­li­kus püs­pö­kök – vé­dô­je ek­ként jel­le­mez­te az egy­há­zi­ak­kal szem­ben foly­ta­tott nép­bí­ró­sá­gi gya­kor­la­tot: „A kormányzat… fél­té­ke­nyen ügyelt ar­ra, hogy az egy­ház- és a val­lás­ül­dö­zés lát­sza­tát ke­rül­je, s ami­kor egy­há­zi sze­mélyt akar­tak bör­tön­be jut­tat­ni, az egy­há­zi tény­ke­dés­tôl meg­kü­lön­böz­tet­he­tô más ma­ga­tar­tás lett a vád tár­gyá­vá és az egy­há­zi ítél­ke­zés alap­já­vá. Ab­ban már nem volt finnyás, hogy az ál­lí­tó­la­gos tény­ke­dés meg­fe­lel-e a va­ló­ság­nak.”[7] 

 Az el­sô idô­szak­ban a leg­több vá­dat az egy­há­zi­ak el­len is há­bo­rús és szov­jet­el­le­nes iz­ga­tás cí­mén emel­ték.[8] A fa­siz­mus ma­rad­vá­nya­i­nak fel­szá­mo­lá­sa je­gyé­ben in­dí­tott el­já­rá­sok több­sé­gét há­bo­rú elôt­ti vagy alat­ti, a Szov­jet­unió val­lás- és egy­ház­el­le­nes ma­ga­tar­tá­sát bí­rá­ló egy­há­zi be­szé­dek­re, pré­di­ká­ci­ók­ra ala­poz­ták. Az 1945. évi VII. tör­vény­cikk alap­ján foly­ta­tott nép­bí­ró­sá­gi gya­kor­lat part­ta­lan le­he­tô­sé­ge­i­re ag­gód­va fi­gyel­tek fel az egy­ház ve­ze­tôi is. Ré­vész Im­re 1945. már­ci­us 14-én Ra­vasz­hoz írt le­ve­lé­ben vi­lá­go­san elô­re­ve­tí­tet­te a nem kom­mu­nis­ta ér­tel­mi­ség­gel – köz­tük az egy­há­zi­ak­kal – va­ló tö­me­ges le­szá­mo­lás ve­szé­lyét is. „Ép­pen teg­nap volt al­kal­mam hosszú be­szél­ge­tést foly­tat­ni R[ákosi] M[átyás]-sal, aki az al­kal­mat ma­ga ke­res­te. Kép­zett, jó ko­po­nya, ud­va­ri­as for­mák­kal, ne­he­zen lep­le­zett dik­tá­to­ri haj­la­mok­kal. Ter­mé­sze­te­sen ki­fo­gás tár­gyá­vá tet­te azt, hogy sem Te, sem én nem vé­del­mez­tük elég­gé »a fel­jebb va­ló esztendôkben« a (soi-disant) de­mok­rá­ci­át, vi­szont a re­for­má­tus egy­ház­tól, mint ki­fe­je­zet­ten »a ma­gyar­ság és a sza­bad­ság egyházá«-tól, a ma­gyar köz­szel­lem át­for­má­lá­sá­ra de­mok­ra­ti­kus és charitativ irány­ban so­kat vár­na. Vi­szont aka­rat­la­nul is el­árul­ta, hogy az összes »fasiszta« ele­mek­kel mi­nél gyor­sab­ban és mi­nél ra­di­ká­li­sab­ban le akar­nak szá­mol­ni, ne­kik az ed­di­gi iga­zol­ta­tá­si el­já­rás túl­sá­go­san eny­he, stb. Ha vé­gig­gon­dol­juk, ez gya­kor­la­ti­lag bi­zony az in­tel­li­gen­cia tö­me­ges ki­ir­tá­sá­val egyen­lô, s ezt ôk, úgy lát­szik, még­is­csak am­bi­ci­o­nál­ják. Ti. a »fasizmus« alap­ján min­den nad­rá­gos em­bert fel le­het húz­ni, aki az el­múlt 25 esz­ten­dô alatt 5 sort nyom­ta­tás­ban ki­adott, vagy 5 mon­da­tot nyil­vá­no­san el­mon­dott.”[9] Hi­á­ba for­dul­tak a tör­té­nel­mi egy­há­zak ve­ze­tői pa­nasszal a bel­ügy­mi­nisz­ter­hez, az igaz­ság­ügy-mi­nisz­ter­hez, és a mi­nisz­ter­el­nök­höz a po­li­ti­kai rend­ôr­ség­nek és a nép­bí­ró­ság­ok­nak az egy­há­zi sze­mé­lyi­sé­gek el­le­ni el­já­rá­sa mi­att, és kér­ték, hogy ve­gyék fi­gye­lem­be, hogy olyan kor­szak­ban han­goz­tak el az ink­ri­mi­nált mon­da­tok, ami­kor még a szov­jet­el­le­nes­ség nem volt bûn­cse­lek­mény,[10] Ra­vasz ke­se­rû­en je­gyez­het­te meg, hogy az íté­le­tek meg­ho­za­ta­la­kor „nem szá­mí­tott ér­dem­nek még az em­ber­men­tés­ben vég­zett szol­gá­lat sem”.[11]

A re­for­má­tus egy­há­zi sze­mé­lyi­sé­gek el­len in­dí­tott el­já­rá­sok­ról nem ren­del­ke­zünk a kor­szak­ból össze­fog­la­ló szám­sor­ok­kal, a nagy­ság­rend meg­be­csü­lé­sé­hez azon­ban két ada­tot ér­de­mes fel­idéz­ni. Egy 1945 má­ju­sá­ban kelt ti­szán­tú­li je­len­tés sze­rint az egy­ház­ke­rü­let há­rom es­pe­re­se, egyik egy­ház­ke­rü­le­ti ta­nács­bí­ró­ja, az egy­ház­ke­rü­let fô­gond­no­ka (püspökhelyettese), va­la­mint Makkai Sán­dor volt er­dé­lyi püs­pök, te­o­ló­gi­ai pro­fesszor el­len in­dult rend­ôr­sé­gi, il­let­ve nép­bí­ró­sá­gi el­já­rás az egy­ház­ke­rü­let ve­ze­tôi kö­zül. Egy 1947-es, ugyan­csak a Ti­szán­túl­ról szár­ma­zó je­len­tés sze­rint pe­dig ad­dig ki­lenc­ven­hét lel­készt von­tak az egy­ház­ke­rü­let­ben el­já­rás (in­ter­ná­lás, rend­ôri fel­ügye­let, nép­bí­ró­sá­gi el­já­rás) alá.[12] 

 Bár sem Ra­vasz, sem Ré­vész el­len nem in­dí­tot­tak el­já­rást, két­ség­te­len, hogy – amint Rá­ko­si­nak Ré­vész­hez in­té­zett sza­vai is sej­tet­ték – mind­két egy­ház­ve­ze­tô sze­mé­lyét bi­zony­ta­lan­ság övez­te. „Egyéb­ként pe­dig: most már iga­zán bár­mely perc­ben kö­vet­kez­he­tem én, vagy következhetel Te. Nincs is eb­bôl sem­mi baj, de azért amíg le­het, mu­tas­suk meg, hogy va­gyunk, és el­le­ne ál­lunk az ér­ték­rom­bo­lás gyor­su­ló fo­lya­ma­tá­nak, mely most már úgy lát­szik, nyíl­tab­ban kezd az egy­ház el­len for­dul­ni”[13] – ír­ta 1945 áp­ri­li­sá­ban Ré­vész Ra­vasz­nak. Ra­vasz ha­son­ló­kép­pen szá­molt egy el­le­ne in­dí­tott tá­ma­dás­sal: „Nem va­gyok bi­zo­nyos ben­ne, hogy én med­dig le­szek itt. Ez utób­bit ar­ra a bi­zal­mas hír­re ala­pí­tom, amely sze­rint az il­le­té­kes ügyész­ség el­le­nem elô­ze­tes vizs­gá­lat meg­tar­tá­sát ren­del­te el.” Az 1945 nya­rán vissza­vo­nu­lá­sá­ról meg­je­len­te­tett saj­tó­hí­rek­ben a püs­pök szin­tén a sze­mé­lye el­le­ni tá­ma­dá­sok meg­in­dí­tá­sá­nak je­lét vél­te fel­fe­dez­ni. „»Mint a Vi­lág jól tá­jé­ko­zott hely­rôl ér­te­sül, Ra­vasz Lász­ló dr. Du­namel­lé­ki re­for­má­tus püs­pök nyug­dí­ja­zá­sát kér­te, és tel­je­sen vissza­vo­nul a közélettôl.« Nem tu­dom, nem egy saj­tó­kam­pány be­ha­ran­go­zá­sa-e?” – ír­ta Ba­logh Je­nô­nek, az Egye­te­mes Kon­vent vi­lá­gi el­nö­ké­nek 1945 jú­li­u­sá­ban.[14]

„Pusz­ta iro­dal­mi mû­kö­dés alap­ján az or­szág író­i­nak és tu­dó­sa­i­nak jó 90 szá­za­lé­kát – azo­kat is, akik ma már­ká­sok (Szekfû) – min­den to­váb­bi te­kin­tet nél­kül azon­nal le le­het­ne fog­ni fa­siz­mus és re­ak­ció cí­mén”[15] – is­mé­tel­te meg ag­go­dal­mát Ré­vész 1945 má­ju­sá­ban. Az egy­ház­ve­ze­tés jól ér­zé­kel­te, hogy a kom­mu­nis­ta párt egy meg­fog­ha­tat­lan és de­fi­ni­á­lat­lan ma­ga­tar­tás­sal szem­ben vé­ve fel a har­cot az el­len­ség­nek mi­nô­sü­lôk kö­ré­nek ki­ter­jesz­té­sén mun­kál­ko­dott. Ré­vész Makkai Sán­dor le­fo­gá­sa kap­csán el­ke­se­red­ve ír­ta Ra­vasz­nak: „Makkai Sán­dor­hoz hoz­zá­nyúl­ni annyi, mint a re­for­má­tus egy­ház­ban óri­á­si iz­gal­mat és el­ke­se­re­dést tá­masz­ta­ni, s azt aka­ra­ta el­le­né­re a re­ak­ció fe­lé szo­rí­ta­ni.”[16] Ra­vasz 1945 má­ju­sá­ban Er­dei bel­ügy­mi­nisz­ter­nél igye­ke­zett a szel­le­mi élet nem kom­mu­nis­ta és va­la­me­lyest az egy­ház­hoz kö­tô­dô szel­le­mi áram­la­tai ré­szé­re, itt el­sô­sor­ban a né­pi moz­ga­lom­hoz kö­tô­dô ér­tel­mi­ség ré­szé­re vé­dett­sé­get ki­jár­ni. Az Er­de­i­vel va­ló meg­be­szé­lé­sé­rôl ké­szí­tett fel­jegy­zé­sé­ben er­rôl így írt: „Az Er­dei Fe­renc­cel va­ló be­szély so­rán meg­egyez­tünk an­nak a tény­nek az obszerválásában, hogy az el­múlt idô alatt sok de­rék ma­gyar re­for­má­tus em­ber, aki a fenn­ál­ló rend­del nem volt meg­elé­ged­ve, aki szo­ci­á­li­sabb, demokratikusabb… ren­det kí­vánt, ezt az új és igaz prog­ra­mot nem bal­ol­da­li, ha­nem a le­ve­gô­ben ész­re­vét­le­nül el­ter­jedt no­menk­la­tú­rá­val és fra­ze­o­ló­gi­á­val fe­jez­te ki. Ezek az em­be­rek kül­sô­leg jobb­ol­da­li­ak, bel­sô­leg azon­ban prog­resszív ma­gya­rok és igaz de­mok­ra­ták. Ide­tar­to­zik Né­meth Lász­ló, ide­tar­to­zik a fi­a­tal re­for­má­tus lel­ké­szi gár­da, amely a Ma­gyar Út kö­rül cso­por­to­sult, és sok tag­ja az SDG[17]-nek és az RKIE-nek szövetségében… Nem utol­só nem­zet­ne­ve­lô fel­adat eze­ket az em­be­re­ket meg­nyer­ni és fel­hasz­nál­ni, ahe­lyett hogy ül­dö­zés­sel és zak­la­tás­sal el­va­dít­va az egy­re sza­po­ro­dó el­len­for­ra­dal­mi blokk­ba kény­sze­rí­te­ni.”[18] Ré­vész és Ra­vasz egy­aránt ar­ra a ve­szély­re hív­ta fel a fi­gyel­met, amely­re Bibó is (aki pos­tai for­ga­lom hí­ján mel­les­leg ez idô tájt a deb­re­ce­ni püs­pök és apó­sa kö­zöt­ti le­ve­le­zést is bo­nyo­lí­tot­ta) hí­res­sé vált ta­nul­má­nyá­ban fi­gyel­mez­te­tett: „A re­ak­ció elleni… harc­nak a leg­na­gyobb be­teg­sé­ge az, hogy nem tud kü­lönb­sé­get ten­ni a szo­ro­san vett re­ak­ció szûk kö­re és azok kö­zött a kon­szo­li­dá­ci­ós ele­mek kö­zött, akik az­ál­tal vál­nak re­ak­ci­ós­sá, hogy a re­ak­ció el­le­ni harc meg­fé­lem­lí­ti ôket.”[19]

Egy­ház és for­ra­da­lom – a re­for­má­tus egy­ház vi­szo­nya a „ré­gi” és az „új” rend­hez

Az egy­há­zak­nak te­hát „a re­ak­ció el­le­ni harc” egy­re foj­tóbb lég­kör­ében, a múlt rend­szer­rel ra­di­ká­lis le­szá­mo­lást kö­ve­te­lô bal­ol­dal tá­ma­dá­sa­i­nak ke­reszt­tü­zé­ben kel­lett új­ra­gon­dol­ni­uk vi­szo­nyu­lá­su­kat a le­tűnt kor­szak­hoz, a for­ra­dal­mi­nak meg­hir­de­tett társadalomátalakítási prog­ram­hoz, és kap­cso­la­tu­kat az úgy­ne­ve­zett de­mok­rá­ci­á­hoz. Az egy­há­zak szá­mos te­her­té­tel­lel ér­kez­tek az új kor­szak kü­szö­bé­hez, s ez az egy­há­zak ve­ze­tőit igen­csak ne­héz és ké­nyes fel­adat elé ál­lí­tot­ta. A re­for­má­tus egy­ház po­zí­ci­ó­it to­vább ne­he­zí­tet­te, hogy püs­pö­ke­ik már a há­bo­rú elôtt is az egy­ház ve­ze­tôi vol­tak.

 A há­bo­rút kö­ve­tô­en sem Ra­vasz­tól, sem Ré­vész­tôl nem állt tá­vol a gon­do­lat, hogy az el­múlt ne­gyed szá­zad­ra és a le­tûnt kor­szak ve­ze­tô nem­ze­dé­ké­re kri­ti­ku­san és önk­ri­ti­ku­san te­kint­sen vissza. Még tar­tott Bu­da ost­ro­ma, mi­kor el­hang­zott Ra­vasz püs­pök so­kat idé­zett, hí­res, Kál­vin té­ri pré­di­ká­ci­ó­ja a múlt meg­íté­lé­sé­rôl, a bûn­bá­nat szük­sé­ges­sé­gé­rôl és az új­ra­kez­dés le­he­tô­sé­ge­i­rôl. „Mi a test­nek ve­tet­tünk, és ha­lált arattunk… a Lé­lek­nek ve­tünk ak­kor, ha bûn­bá­na­tot tartunk… Ad­dig nincs nem­ze­ti megújulás… A bûn­bá­nat fe­le­lôs­ség­vál­la­lás­sal jár… Sen­ki ró­lunk a fe­le­lôs­ség ter­hét le nem veheti… mind­annyi­unk­nak ki kell ven­nünk a ma­gunk ré­szét a tör­té­ne­lem íté­lô­szé­ke elôtt egy nem­zet el­ját­szá­sá­nak ret­ten­tô bû­né­bôl”[20] – fo­gal­ma­zott a püs­pök 1945. feb­ru­á­ri pré­di­ká­ci­ó­já­ban. A há­bo­rút kö­ve­tô el­sô püs­pö­ki je­len­té­sé­ben szin­tén a múlt­tal va­ló szem­be­né­zés­re és bûn­bá­nat­ra szó­lí­tot­ta fel az egy­há­za­kat. „Az egy­há­zak­nak el kell is­mer­ni­ük, hogy szol­gá­la­tuk le­he­tett vol­na ha­té­ko­nyabb, bát­rabb, gyö­ke­re­sebb. Ezért az egy­ház bûn­bá­nat­tal tar­to­zik, és fo­ga­da­lom­mal az élô Is­ten­nek, hogy pró­fé­tai tisz­té­ben hí­veb­ben fog eljárni…”[21] 

Nyil­ván­va­ló­an a leg­ér­zé­ke­nyebb kér­dést az egy­há­zak­nak a zsi­dó­kér­dés­rôl val­lott né­ze­tei je­len­tet­ték. A há­bo­rút kö­ve­tô­en Ra­vasz több be­szé­dé­ben és írá­sá­ban is önk­ri­ti­ku­san val­lott ar­ról, hogy sú­lyo­san té­ve­dett a zsi­dó­ság­gal kap­cso­la­tos po­li­ti­kai dön­té­se­i­ben, a zsi­dó­ság szen­ve­dé­sé­nek meg­íté­lé­sé­ben, ugyan­ak­kor a há­bo­rú elôtt val­lott né­ze­te­i­nek ki­in­du­ló­pont­ját, amely – szá­mos kor­tár­sá­hoz ha­son­ló­an – az volt, hogy a zsi­dó­kér­dés lé­te­zik, nem ta­gad­ta meg. „A jobb­ol­da­li esz­me­áram­lat­ok­ban volt egy szint, ahol ki kel­lett vol­na száll­ni, és irányt vál­toz­tat­ni. Ezt azon­ban nem tet­te meg a ke­resz­tyén társadalom… Az egy­ház is lát­ta a nem­ze­ti­szo­ci­a­liz­mus ta­ní­tá­sá­nak dé­mo­ni ele­me­it, de a baj ép­pen az volt, hogy meg­elé­ge­dett el­mé­le­ti cá­fo­la­tá­val, és nem is­mer­te fel a ben­ne je­lent­ke­zô gya­kor­la­ti ve­sze­del­met.”[22] Ha­son­ló­kép­pen fo­gal­maz az egy­ház­ve­ze­tés ál­tal köz­zé­tett ün­ne­pé­lyes nyi­lat­ko­zat: „A ma­gyar re­for­má­tus egy­ház zsi­na­ti ta­ná­csa a zsi­nat ne­vé­ben mé­lyen meg­aláz­kod­va meg­vall­ja bû­nét, amellyel Is­ten föl­sé­gét meg­sér­tet­te. Meg­sér­tet­te az­zal, hogy a tô­le vett pró­fé­tai tisz­tet nem tel­je­sí­tet­te. El­mu­lasz­tot­ta in­tet­ni a né­pet és a fel­sô­sé­get, ami­kor mind­ket­tô Is­ten tör­vé­nye­i­vel el­len­ke­zô út­ra tért, s nem állt ki egé­szen bát­ran az ár­tat­la­nul ül­dö­zöt­tek mellett… Mint egyé­nek is bûn­bá­na­tot tar­tunk. Az egy­ház hi­va­ta­los szolgái… meg­vall­juk, hogy éle­tünk­ben, hi­va­ta­los for­go­ló­dá­sa­ink­ban nem vol­tunk a mi Urunk­nak és Meg­vál­tónk­nak hû kö­ve­tôi.”[23] Ra­vasz ugyan­ak­kor min­den al­ka­lom­mal hoz­zá­tet­te, hogy meg­gyô­zô­dé­se sze­rint az egy­ház, „egyes-egye­dül az egy­ház volt az, amely sza­vát fel­emel­te”, és az ül­dö­zet­tek mel­lett ki­állt.

 A tö­me­ges de­por­tá­lá­sok ma­gyar­or­szá­gi meg­in­du­lá­sa után Ra­vasz – mind az egy­ház­ban, mind a köz­élet­ben –, min­den be­fo­lyá­sát és te­kin­té­lyét lat­ba vet­ve, ki­emel­ke­dô­en so­kat tett a zsi­dó­ság meg­men­té­sé­nek ér­de­ké­ben.[24] Ezért en­nek tu­da­tá­ban – bár vál­lal­ta a fe­le­lôs­sé­get a zsi­dó­kér­dés­ben ta­nú­sí­tott ma­ga­tar­tá­sá­ért – az el­le­ne in­dí­tott tá­ma­dást po­li­ti­kai szán­dé­kok­tól ve­zé­relt mél­tány­ta­lan tá­ma­dás­nak tart­va vissza­uta­sí­tot­ta, ar­ra hi­vat­koz­va, hogy a ko­a­lí­ci­ós kor­mány­zat égi­sze alatt be­ren­dez­ke­dô kom­mu­nis­ta po­li­ti­ka szá­má­ra az egy­há­zak há­bo­rú elôt­ti ma­ga­tar­tá­sá­nak és a zsi­dó­kér­dés­ben el­fog­lalt ál­lás­pont­já­nak a bí­rá­la­ta va­ló­já­ban csu­pán esz­köz az egy­há­zak­nak a köz­élet­bôl va­ló ki­szo­rí­tá­sá­ra.[25] 

A zsi­dó­kér­dés mel­lett az egy­há­zi ve­ze­tô­ket érô bí­rá­la­tok és tá­ma­dá­sok má­sik irá­nyát az egy­ház­nak a le­tûnt rend­szer­hez fû­zô­dô szo­ros vi­szo­nya je­löl­te ki. Bár Ra­vasz so­ha nem ta­gad­ta meg a beth­le­ni kon­szo­li­dá­ci­ó­val va­ló ro­kon­szenv­ét, a kor­szak több ve­ze­tô po­li­ti­ku­sá­hoz fû­zô­dô ba­rát­sá­gát, a kor­szak kri­ti­kus szem­lé­le­te nem állt tá­vol a püs­pök­tôl, s nem te­kin­tett ide­gen­ked­ve az or­szág de­mok­ra­ti­kus át­ala­kí­tá­sá­ra, a szé­le­sebb tár­sa­dal­mi bá­zi­son ala­pu­ló rend­szer fel­épí­té­sé­re irá­nyu­ló tö­rek­vé­sek­re és a nél­kü­löz­he­tet­len gyö­ke­res tár­sa­dal­mi rend­szer­vál­tás­ra sem. „A ré­gi élet­for­mák, akár az ál­la­mé, akár a tár­sa­da­lo­mé, akár az egyé­ne­ké, el­tûn­tek. Nem siratjuk…, val­lást te­szünk ar­ról, hogy az új Ma­gyar­or­szág élet­for­mái szá­munk­ra nem ide­ge­nek, s ben­nük egy iga­zabb és bol­do­gabb ma­gyar élet Is­ten­tôl ren­delt ke­re­te­it fe­dez­zük fel.”[26]

 Ra­vasz a ma­gyar szel­le­mi élet több­sé­gé­vel együtt a há­bo­rú alatt már gyö­ke­res tár­sa­dal­mi vál­to­zá­sok­ra ké­szült. Az or­szág fe­le­lôs gon­dol­ko­dó­i­val egye­tem­ben pon­to­san lát­ta, hogy lett lé­gyen bár­mi a há­bo­rú ki­me­ne­te­le, le­zá­rul­ta el­ke­rül­he­tet­le­nül mély­re­ha­tó tár­sa­dal­mi-po­li­ti­kai vál­to­zá­so­kat fog meg­in­dí­ta­ni az or­szág­ban, hi­szen a ma­gyar tár­sa­da­lom és ál­lam gyö­ke­res át­ala­kí­tá­sá­nak szük­sé­ges­sé­gé­ben a po­li­ti­kai né­ze­te­ik­ben kö­zel sem egy­sé­ges szö­vet­sé­ge­sek egyet­ér­tet­tek, s a re­form­kö­ve­te­lé­se­ket a ma­gyar tár­sa­da­lom dön­tô több­sé­ge is osz­tot­ta. „A ma­gyar re­for­má­tus egy­ház­zal és a ma­gyar tár­sa­da­lom­mal meg­tör­tén­he­tik rö­vid idôn be­lül, hogy me­rô­ben új­já kell organizálni… Sok min­den ve­szen­dô­be me­het, amit ed­dig ked­ves­nek, meg­szo­kott­nak, ké­nyel­mes­nek, kí­vá­na­tos­nak gon­dol­tunk; sok olyan do­log jö­het, ami új, szo­kat­lan, lel­künk ele­ve­né­be vá­gó, eset­leg ki­hí­vó, vagy fáj­dal­mas”[27] – kör­vo­na­laz­ta a ma­gyar tár­sa­da­lom és ben­ne az egy­há­zak le­het­sé­ges jö­vô­jét a püs­pök 1943. új­évi kö­szön­tô­jé­ben.

A püs­pök azon­ban nem­csak el­ke­rül­he­tet­len­nek, ha­nem szük­sé­ges­nek is ítél­te a Hor­thy­-kor­szak kor­sze­rût­len és egész­ség­te­len tár­sa­da­lom­szer­ke­ze­tét érin­tô vál­to­zá­so­kat. A har­min­cas évek nö­vek­vô szo­ci­á­lis fe­szült­sé­gei a kü­lön­bö­zô tár­sa­dal­mi re­form­prog­ra­mo­kat, kö­zöt­tük a leg­ége­tôbb­nek és a re­for­má­tus tár­sa­dal­mi ré­teg­zô­dés­bôl fa­ka­dó­an leg­fon­to­sabb­nak ítélt föld­kér­dést a re­for­má­tus egy­há­zi köz­gon­dol­ko­dás­nak is a fó­ku­szá­ba emel­ték. A har­min­cas évek kö­ze­pé­tôl a re­form­kon­zer­va­tív püs­pök is egy­re fo­ko­zot­tabb ro­kon­szenv­vel és tá­mo­ga­tás­sal kí­sér­te a de­mok­ra­ti­ku­sabb tár­sa­dal­mi be­ren­dez­ke­dést, a gyö­ke­res re­for­mo­kat kö­ve­te­lô tö­rek­vé­se­ket. Az év­ti­zed vé­gé­re pe­dig a nö­vek­vô szo­ci­á­lis fe­szült­sé­gek, a po­li­ti­kai köz­élet éle­se­dô han­gú szo­ci­á­lis de­ma­gó­gi­á­ja egy­aránt már a re­form­tö­rek­vé­sek mel­let­ti nyílt ki­ál­lás­ra sar­kall­ták az egy­ház­ve­ze­tést.[28] „Ma­gya­ror­szá­gon is mind na­gyobb po­li­ti­kai súly­hoz fog jut­ni a földmíves és a mun­kás, az or­szág két pil­lé­re. Ez a ket­tô együtt tart­ja a ma­gyar jö­vô bol­to­za­tát. Egy tisz­tán pa­raszt­ál­lam kol­dus­sá lesz, egy hir­te­len in­duszt­ri­a­li­zá­ló­dó mun­kás­ál­lam nem tud­na meg­áll­ni az orosz vo­nat­ko­zás­sal szem­ben, de a ket­tô együtt, egy­mást ki­egé­szít­ve, meg tud­ja vet­ni az új ma­gyar fej­lô­dés alap­ját. Eb­ben kell el­he­lyez­ked­nie an­nak az ér­tel­mi­sé­gi osz­tály­nak, amely­nek tár­sa­dal­mi füg­gé­sét nem fe­lül­rôl, ha­nem alul­ról kell ere­dez­tet­nie, s ez­ál­tal élet­for­má­ját is meg­vál­toz­tat­nia”[29] – fo­gal­ma­zott a püs­pök 1943 no­vem­be­ré­ben az Or­szá­gos Re­for­má­tus Lel­kész­egye­sü­let köz­gyû­lé­sen el­mon­dott be­szé­dé­ben.

 Az új rend­szer el­sô in­téz­ke­dé­se­i­nek egyi­ke­ként vég­re­haj­tott föld­re­form a re­for­má­tus egy­ház fel­fo­gá­sa sze­rint te­hát az el­ke­rül­he­tet­len po­li­ti­kai re­for­mok kö­zé tar­to­zott, s az egy­há­zat sem te­kin­té­lyé­ben, sem anya­gi ál­lo­má­nyá­ban nem érin­tet­te olyan sú­lyo­san, mint a jó­val na­gyobb bir­tok­ál­lo­má­nyú ka­to­li­kust. Ugyan­ak­kor a föld­re­form gya­kor­la­ti meg­va­ló­sí­tá­sa, az egy­há­zi bir­to­kok kár­pót­lás nél­kü­li ki­sa­já­tí­tá­sa mö­gött Ra­vasz nyil­ván­va­ló po­li­ti­kai szán­dé­kos­sá­got sej­tett, s azt fe­let­tébb sé­rel­mes­nek és ve­szé­lyes­nek ítél­te. „A ma­gyar re­for­má­tus egy­ház bát­ran szót emelt a múlt­ban a gyö­ke­res föld­re­form mellett… De egy olyan föld­re­for­mot, amely 100 hol­dig az egy­há­zak ala­pít­vá­nya­it, is­ko­lák föld­bir­to­kát kisajátítja…, egy olyan föld­bir­tok­re­for­mot, mely lény­égé­ben sem­mi kár­pót­lást nem nyújt…, nem kép­zel­tünk el… Min­dent el­vet­tek, és így az ál­lam­nak ma­gá­nak kell az egy­ház ki­adá­sa­i­ról gon­dos­kod­ni. Mi ez más, mint az egy­ház ál­la­mo­sí­tá­sa? Olyan va­la­mi, ami a de­mok­rá­ci­á­nak tö­ké­le­te­sen el­lent­mond, s ha­lá­los ve­sze­del­met rejt az egy­ház szá­má­ra.”[30] 

Ré­gi jel­szó új kön­tös­ben: sza­bad egy­ház sza­bad ál­lam­ban

A föld­re­form kö­rü­li in­du­la­tok ko­rán meg­mu­tat­ták, hogy az ál­lam és az egy­ház vi­szo­nyá­nak ren­de­zé­se, új ala­pok­ra he­lye­zé­se ha­laszt­ha­tat­lan fel­ada­tot ró az ál­lam­ha­ta­lom­ra és az egy­ház­ve­ze­tés­re, vég­re­haj­tá­sá­nak mód­ja pe­dig a le­het­sé­ges konf­lik­tu­sok so­rát ve­tí­tet­te elô­re. Az ál­lam-egy­ház vi­szony ala­ku­lá­sa hosszú idô óta a pro­tes­táns egy­há­zi köz­vé­le­ményt ta­lán leg­in­kább fog­lal­koz­ta­tó, leg­több vi­tát ki­vál­tó kér­dés volt.[31] A pol­gá­ri kor­szak egy­ház­po­li­ti­kai be­ren­dez­ke­dé­se, az ál­lam és a ka­to­li­kus egy­ház kö­zöt­ti tel­jes va­gyo­ni sze­pa­rá­ció el­ma­ra­dá­sa ugyan­is a pro­tes­táns egy­há­za­kat fel­old­ha­tat­lan di­lem­ma elé ál­lí­tot­ta: a ka­to­li­kus egy­ház és az ál­lam vi­szo­nyá­nak min­tá­ja, va­la­mint a szin­te tel­jes va­gyon­ta­lan­ság a meg­ígért ál­lam­se­gély el­fo­ga­dá­sa és ez­zel – Ra­vasz ki­fe­je­zé­sé­vel él­ve – a kvá­zi „má­sod­ran­gú ál­lam­egy­há­zi stá­tus” el­fo­ga­dá­sa fe­lé te­rel­te a pro­tes­tán­so­kat, egyút­tal azon­ban a nagy múl­tú és fél­tett pro­tes­táns au­to­nó­mia fo­ko­za­tos fel­adá­sá­ra szo­rí­tot­ta ôket. Ra­vasz 1921-es püs­pök­ké vá­lasz­tá­sá­val az ál­lam-egy­ház vi­szony ke­ze­lé­sé­ben je­len­tôs el­moz­du­lást le­he­tett ér­zé­kel­ni. Ra­vasz fel­fo­gá­sá­tól nem állt tá­vol az ál­lam­tól anya­gi­lag füg­get­len, ön­fenn­tar­tó egy­ház ide­á­ja, a li­be­rá­lis gyö­ke­rû „sza­bad egy­ház sza­bad ál­lam­ban” el­ve, s a fi­a­tal püs­pök fo­gé­kony­sá­got mu­ta­tott min­den olyan tö­rek­vés­re, amely azt cé­loz­ta, hogy az egy­ház meg­te­remt­se az ál­lam­tól va­ló anya­gi füg­get­le­ne­dés for­rá­sa­it. Püs­pö­ki szék­fog­la­ló be­szé­dé­ben így fo­gal­maz­ta meg ál­lás­pont­ját: „Az egy­ház anya­gi vo­nat­ko­zá­sa­i­ra és ügye­i­re néz­ve az 1848. évi XX. tör­vény­cikk ke­mény hí­ve va­gyok, an­nak vég­re­haj­tá­sát kö­ve­te­lem. De be­fe­lé ál­lí­tom és ha­tá­ro­zot­tan ki­nyil­vá­ní­tom, hogy esz­mé­nyem egy olyan egy­ház, ame­lyik az ön­ma­ga ere­jé­re van utal­va.”[32] Ez a né­ze­te püs­pök­sé­ge alatt lé­nye­gé­ben nem vál­to­zott. Ra­vasz sze­me elôtt ugyan­is a szo­ros­ra font ál­lam-egy­ház vi­szony ra­di­ká­lis sze­pa­rá­ci­ó­já­ból fa­ka­dó fáj­dal­mas kö­vet­kez­mé­nyek, a ta­nács­köz­tár­sa­ság alat­ti egy­ház­ül­dö­zés meg­ha­tá­ro­zó ge­ne­rá­ci­ós ta­pasz­ta­la­ta mel­lett ott le­beg­he­tett a ro­mán ál­lam­nak ki­szol­gál­ta­tott er­dé­lyi ma­gyar re­for­má­tus egy­ház pél­dá­ja is, ame­lyet egy rö­vid ide­ig püspökhelyettesként igaz­ga­tott. Épp ezért püs­pö­ki mû­kö­dé­sét meg­ha­tá­roz­ta az a fel­fo­gás, hogy az egy­há­zak­nak fel kell ké­szül­ni­ük ar­ra, hogy egy laicizált tár­sa­da­lom­ban, az egy­há­zak­kal ke­vés­sé szo­ros kap­cso­la­to­kat ápo­ló ál­la­mi be­ren­dez­ke­dés­ben, a ko­ráb­ban él­ve­zett ál­la­mi tá­mo­ga­tást nél­kü­löz­ve ta­lál­ják meg po­zí­ci­ó­i­kat.

  Ra­vasz ezen túl­me­nô­en ide­je­ko­rán szá­mot ve­tett az­zal is, hogy az egy­ház­nak az ál­lam­tól füg­gô hely­ze­te, az egy­há­zi szu­ve­re­ni­tás hi­á­nya nem­csak meg-meg­úju­ló egy­ház­po­li­ti­kai har­cok és ál­lan­dó­su­ló fe­le­ke­ze­ti konf­lik­tu­sok for­rá­sát je­lent­he­ti, ha­nem a tár­sa­da­lom egé­sze szem­pont­já­ból is ko­moly struk­tu­rá­lis ve­szé­lye­ket rejt ma­gá­ban. A Beth­len-kon­szo­li­dá­ció össze­om­lá­sa­kor, az 1932–33-as év költ­ség­ve­té­si vi­tá­já­ban ek­ként fi­gyel­mez­te­tett a kö­vet­ke­zô ve­szé­lyek­re: „Az el­múlt ti­zen­két esz­ten­dô leg­na­gyobb ve­sze­del­mét – ta­lán nem is jó szót mon­dok –, leg­na­gyobb kí­sér­té­sét az eta­tiz­mus­ban lá­tom. A ma­gyar nem­zet az utol­só tíz év alatt po­li­ti­ka­i­lag min­dig kéz­ben volt, min­dig egy em­ber­ként ál­lott ve­ze­tôi mö­gött. (¼) De eköz­ben az tör­tént és tör­té­nik, hogy az ál­la­mi funk­ci­ók las­san­ként el­sor­vaszt­ják a tár­sa­dal­mi au­to­nó­mi­á­kat és az egész­sé­ges, au­to­nóm, te­her­bí­ró, ön­tu­da­tos, tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi alakulásokat… ha­son­ló ve­sze­de­lem az, hogy egyet­len­egy lap­ra van fel­té­ve a nem­zet egész jö­ven­dô­je. Hány­szor tör­tént meg a ma­gyar tör­té­ne­lem fo­lya­mán, hogy a nem­ze­ti s a nem­zet élet­ösz­tö­ne szem­pont­já­ból el­len­sé­ges kor­mány­zat­tal szem­ben az egész­sé­ges, ki­fej­lett au­to­nó­mia, a kü­lön­bö­zô tes­tü­le­tek ôsi ere­je el­len­ál­lott, és a nem­ze­ti élet kon­ti­nu­i­tá­sát meg­men­tet­te¼? Ez azon­ban ma már megszûnt…, azok a té­nye­zôk, ame­lyek annyi­szor di­csô­sé­ge­sen ál­lot­ták meg a he­lyü­ket a múlt­ban – és ezek kö­zött el­sô­sor­ban az én egy­há­zam­ra gon­do­lok –, az ál­lam­mal olyan kap­cso­lat­ba ke­rül­tek, amely­nek ré­vén au­to­nó­mi­á­ról most már csak el­mé­let­ben le­het be­szél­ni. Ez pe­dig fel­fo­gá­som sze­rint nem­csak en­nek az egy­ház­nak a ká­ra, ha­nem ez nagy nem­ze­ti ve­sze­de­lem, egy nagy al­kot­mány­biz­to­sí­ték hi­á­nya, mert bár­mi­fé­le po­li­ti­kai for­du­lat­tal szem­ben tö­ké­le­tes mér­ték­ben ki van szol­gál­tat­va¼, és nem lesz töb­bé ar­chi­me­de­si pont, ahol me­gáll­jon, és ahol a ma­ga tör­té­nel­mi al­ka­tát és foly­to­nos­sá­gát meg­ment­se.”[33] 

  Az al­kot­má­nyos­ság­hoz és a sza­bad­ság­jog­ok­hoz ra­gasz­ko­dó re­form­kon­zer­va­tív püs­pök nagy éles­lá­tás­sal mu­ta­tott rá, hogy a Beth­len-kor­mány bu­ká­sát kö­ve­tô át­me­ne­ti, bi­zony­ta­lan po­li­ti­kai lég­kör­ben az ál­la­mi túl­súly az egy­ház éle­tén messze túl­mu­ta­tó ve­szé­lye­ket rejt ma­gá­ban. Né­hány esz­ten­dô­vel ké­sôbb az Eu­ró­pa-szer­te mind szé­le­sebb kör­ben hó­dí­tó to­ta­li­tá­ri­us ál­lam­esz­me és az egy­re erô­sö­dô szél­sô­jobb szo­rí­tá­sá­ban, az 1938 te­lén el­hang­zó püs­pö­ki je­len­té­sé­ben Ra­vasz az ad­di­gi­ak­nál is sok­kal bo­rú­lá­tób­ban, szin­te profetikusan vá­zol­ta fel az egy­ház és a tár­sa­da­lom elôtt tor­nyo­su­ló ve­szé­lye­ket: „Az ál­lam­ha­ta­lom erô­sö­dé­se kí­vá­na­tos, erô­sö­dé­sé­vel azon­ban sor­vad a tár­sa­dal­mi au­to­nó­mia, s ezek kö­zött a leg­ne­me­sebb, tár­sa­dal­mi szem­pont­ból a leg­ér­té­ke­sebb: az egy­há­zi au­to­nó­mia is. Ma tel­jes a har­mó­nia egy­ház és ál­lam ve­ze­tôi kö­zött, de ame­lyik pil­la­nat­ban szem­be­ke­rül­né­nek egy­más­sal, az egy­ház egész mos­ta­ni fel­épít­mé­nye szét­hul­la­na, s új­ra kel­le­ne kez­de­nünk az ôsi el­len­ál­lást. (…) Nem bo­csát­ko­zom jós­la­tok­ba az­iránt, hogy egy ilyen for­du­lat mi­kor kö­vet­kez­he­tik el, csak azt lá­tom meg, hogy min­den egy­ház, amely az ál­lam­mal élet­re-ha­lál­ra össze­nô, ál­lam­vál­ság ide­jén kül­sô, in­téz­mé­nyes mi­vol­tá­ban össze­om­lik.”[34] 

 Az egy­ház megnövekedett fel­adat­vál­la­lá­sá­nak el­lá­tá­sa, in­téz­mény­rend­sze­ré­nek fenn­tar­tá­sa azon­ban a kor­sza­kon vé­gig­hú­zó­dó, meg­ol­dat­lan prob­lé­ma ma­radt. Az ál­lam- egy­ház vi­szony lé­nye­gi mó­do­sí­tá­sá­ra nem volt meg a po­li­ti­kai aka­rat, az egy­ház ál­tal moz­dít­ha­tó erô­for­rás­ok, az egy­há­zi bir­to­kok és ala­pít­vá­nyok jö­ve­del­me s a fo­ko­zott ál­la­mi tá­mo­ga­tá­sok is mind­vé­gig elég­te­len­nek bi­zo­nyul­tak, s így az egy­ház mind na­gyobb mér­ték­ben volt kény­te­len tá­masz­kod­ni az ál­lam anya­gi se­gít­sé­gé­re.

1945 után Ra­vasz­nak alap­ja­i­ban nem mó­do­sult az ide­á­lis egy­ház­po­li­ti­kai be­ren­dez­ke­dés­rôl val­lott meg­gyô­zô­dé­se, to­vább­ra is azt han­goz­tat­ta, hogy az ál­lam-egy­ház vi­szony re­ví­zi­ó­ra szo­rul. El­gon­do­lá­sa­it a négy egy­ház­ke­rü­let püs­pö­ke ál­tal az 1947. má­ju­si zsi­na­ti ülés­re elô­ter­jesz­tett prog­ram­ban össze­gez­te leg­át­fo­gób­ban:[35] „…nemcsak azért, mert az új hely­zet­ben olyan el­vek és meg­gyô­zô­dé­sek je­lent­kez­nek a ma­gyar ál­la­mi élet­ben, ame­lyek ed­dig po­li­ti­kai té­nye­zô­nek nem mi­nô­sül­tek, ha­nem azért is, mert las­sú bel­sô tisz­tu­lá­si fo­lya­mat kö­vet­kez­té­ben mó­do­sult az egy­ház­nak a ma­ga köz­jo­gi je­len­tô­sé­gé­rôl és hi­va­tá­sá­ról val­lott felfogása… A ma­gyar re­for­má­tus egy­ház­po­li­ti­ka esz­mé­nye a ma­ga em­ber­sé­gé­bôl, hí­vei ön­kén­tes ál­do­za­tá­ból élô sza­bad egy­ház lett, amely egye­dül is­te­ni Urá­nak, a Krisz­tus­nak en­ge­del­mes­ke­dik. Vall­juk te­hát, hogy az egy­ház er­köl­csi füg­get­len­sé­ge ma­gá­ban fog­lal­ja az egy­ház tel­jes anya­gi füg­get­len­sé­gét ál­lam­tól, po­li­ti­ká­tól, min­den vi­lá­gi ha­tal­mas­ság­tól.”[36] 

A mind fe­nye­ge­tôbb to­tá­lis kom­mu­nis­ta ha­ta­lom­át­vé­tel ár­nyé­ká­ban Ra­vasz egy­re ége­tôbb kér­dés­nek tar­tot­ta a vi­szony sze­pa­rá­ci­ón nyug­vó ren­de­zé­sét. „Az az egy­ház, ame­lyet az ál­lam tart el, az ál­lam­nak a szol­gá­ja, s csak az az egy­ház le­het iga­zán Krisz­tus szol­gá­ja, amely hí­vei ál­do­zat­kész­sé­gé­bôl él.” Ugyan­ak­kor csak­úgy, mint an­nak ide­jén, püs­pö­ki szék­fog­la­ló be­szé­dé­ben, a há­bo­rút kö­ve­tô­en is hi­tet tett amel­lett, hogy a sze­pa­rá­ció csak gon­dos elô­ké­szí­tést kö­ve­tô­en me­het vég­be. „A re­for­má­tus egy­ház mai is, mint min­dig, elv­ben a sza­bad egy­ház sza­bad ál­lam­ban el­vet vall­ja. Tud­ja azt, hogy er­re az ál­la­pot­ra nem sza­bad má­ról hol­nap­ra át­tér­ni, mert a meg­gon­do­lat­lan át­té­rés az in­téz­mé­nyes egy­ház pusz­tu­lá­sát je­lent­he­ti.”[37] Ra­vasz tö­rek­vé­sei te­hát kö­zel sem az ál­lam és az egy­ház kö­zöt­ti egyez­mény el­há­rí­tá­sá­ra irá­nyul­tak, ha­nem sok­kal in­kább ar­ra, hogy még a mind fe­nye­ge­tôbb tel­jes kom­mu­nis­ta ha­ta­lom­át­vé­tel elôtt az egy­há­zak­kal nem el­len­sé­ges kis­gaz­da kor­mány­zat­tal köt­hes­se­nek meg­ál­la­po­dást, olyan fel­té­te­lek mel­lett, ame­lyek az egy­há­zak va­ló­di anya­gi füg­get­le­ne­dé­sét tud­ják elô­se­gí­te­ni.

 Az egy­ház út­ke­re­sé­se a ki­bon­ta­ko­zó dik­ta­tú­rá­ban

Ra­vasz az egy­ház­nak az új rend­szer­ben va­ló köz­éle­ti-po­li­ti­kai hely­ze­tét igye­ke­zett a re­ál­po­li­ti­kai kény­sze­re­ket tu­do­má­sul vé­ve ki­je­löl­ni. „Én el­kép­zel­tem, hogy a legbaloldalibb kor­mány­zat mel­lett is az egy­ház sza­ba­don vi­rul” – ír­ta nem cse­kély jó­hi­sze­mû­ség­gel 1945 ta­va­szán.[38] A to­tá­lis dik­ta­tú­rá­ra ké­szü­lô párt­ve­ze­tés azon­ban nem so­ká­ig ha­gyott két­sé­get afe­lôl, hogy az egy­ház-ál­lam sze­pa­rá­ci­ót csak egy­ház­ül­dö­zés­ként, az egy­ház mû­kö­dé­sét el­le­he­tet­le­nít­ve tud­ja el­kép­zel­ni. S 1945 no­vem­be­ré­ben a püs­pök már el­ju­tott ad­dig, hogy hí­res­sé vált püs­pö­ki je­len­té­sé­ben ki­je­lent­se: „Ma­gya­ror­szá­gon a há­bo­rú el­vesz­té­sé­vel a po­li­ti­kai rend­szer szél­sô­jobb­ról olyan erô­vel vá­gó­dott át szél­sô­bal­ra, hogy ezt az át­csa­pó­dást mél­tán ne­vez­het­jük az egyik leg­na­gyobb ma­gyar forradalomnak… Sok­szor az a be­nyo­má­sunk, hogy a jobb­ol­da­li fa­siz­must bal­ol­da­li fa­siz­mus vál­tot­ta vol­na fel.”[39] 

Az egy­ház te­kin­té­lyét, be­ágya­zott­sá­gát, a val­lá­sos ha­gyo­má­nyok meg­tö­ré­sét cél­zó mind nyíl­tabb po­li­ti­ka szín­re lé­pé­sé­vel a tár­sa­da­lom­ra és az egy­há­zak­ra ne­he­ze­dô nyo­más sú­lya mi­att Ra­vasz úgy ítél­te meg, hogy az egy­ház az adott in­téz­mé­nyi, anya­gi, szel­le­mi, er­köl­csi ál­la­po­tá­ban nem tud­ja ered­mé­nye­sen fel­vál­lal­ni a tel­jes kö­rû konf­ron­tá­ci­ót, a nyílt szem­ben­ál­lást. Szá­mot ve­tett az­zal is, hogy az egy­ház-ál­lam vi­szony bár­mi­ne­mû sze­pa­rá­ci­ón ala­pu­ló ren­de­zé­se szük­ség­sze­rû­en az egy­há­zak tér­vesz­té­sét, köz­éle­ti vissza­szo­ru­lá­sát je­len­ti, s er­re fel kell ké­szí­te­ni az egy­há­zat és az egy­há­zi köz­vé­le­ményt. „Le­het, hogy az egy­ház a kö­zel­jö­vô­ben vissza­szo­rul a köz­jo­gi és a köz­éle­ti po­zí­ci­ók­ból; le­het­sé­ges, bár nem bi­zo­nyos, hogy is­ko­la-fenn­tar­tá­si gond­jai és kö­te­les­sé­gei meg­csap­pan­nak; de el­uta­sít­ha­tat­la­nul és meg­sok­szo­ro­zód­va áll elôt­te egy új fel­adat, a szo­ci­á­lis szol­gá­lat. Eb­ben az egy­ház ver­se­nyen kí­vül áll” – fo­gal­ma­zott 1946-ban, XXV. püs­pö­ki je­len­té­sé­ben.[40] 

 Ra­vasz el­sôd­le­ges egy­ház­po­li­ti­kai cél­ként az egy­ház vi­szony­la­gos sza­bad mû­kö­dé­sé­nek meg­ôr­zé­sét és bel­sô au­to­nó­mi­á­já­nak át­men­té­sét tûz­te ki, to­váb­bá in­téz­mé­nyes és mo­rá­lis meg­erô­sí­té­sét, sta­bi­li­tá­sá­nak meg­tar­tá­sát, az egy­ház köz­jo­gi, po­li­ti­kai po­zí­ci­ó­i­nak fel­adá­sa árán is. Eb­bôl fa­ka­dó­an a püs­pök nem kí­ván­ta ki­élez­ni az egy­ház­po­li­ti­kai el­len­té­te­ket. „Mi mind­nyá­jan a sza­bad egy­ház sza­bad tár­sa­da­lom­ban esz­mé­nye fe­lé ha­la­dunk, s ezt csak úgy le­het jól el­ér­ni, ha kul­túr­har­cot nem kez­dünk.”[41] Ra­vasz po­li­ti­ká­já­nak ve­zér­fo­na­lát az je­len­tet­te, hogy úgy kell al­kal­maz­kod­ni és passzí­van en­ge­del­mes­ked­ni, hogy köz­ben az egy­ház alap­ve­tô er­köl­csi és po­li­ti­kai önál­ló­sá­gi igé­nyét, mo­rá­lis in­takt­sá­gát fel ne ad­ja.

Ra­vasz épp ezért igye­ke­zett a ki­éle­zô­dô bel­po­li­ti­kai, na­pi po­li­ti­kai küz­del­mek­tôl is tá­vol tar­ta­ni az egy­há­zat, s ugyan­ak­kor ér­zé­ke­nyen pró­bál­ta meg­aka­dá­lyoz­ni, hogy a po­li­ti­ka­i­lag ho­mo­gén­nek ko­ránt sem te­kint­he­tô egy­há­zi köz­élet párt­po­li­ti­kai csa­tá­ro­zá­sok te­re­pé­vé vál­jon. Más­fe­lôl azon­ban Ra­vasz­ra érez­he­tô nyo­más ne­he­ze­dett, hogy Mindszenty bí­bo­ros új­sze­rû, rend­kí­vül je­len­tôs tö­me­ge­ket ma­ga mö­gé ál­lí­tó, har­cos po­li­ti­kai ka­to­li­ciz­mu­sá­hoz ha­son­ló­an a re­for­má­tus egy­ház­ve­ze­tés is ra­di­ká­li­sab­ban áll­jon ki a tör­vény­sér­té­sek­kel, az egy­re ma­ga­biz­to­sabb dik­ta­tó­ri­kus po­li­ti­kai tö­rek­vé­sek­kel szem­ben. „Na­gyon erô­sen ér­zem a ma­gyar köz­vé­le­mény szé­les ré­te­ge­i­ben a re­for­má­tus egy­ház­tól va­ló el­for­du­lást azért, mert nem kö­vet­jük Mind­szenthy (sic!) pél­dá­ját. Ti­szán­túl­ról a ré­gi gentrykörökbôl az a fi­gyel­mez­te­tés jött, hogy a Páz­má­nyé­nál na­gyobb té­rí­té­si ered­mé­nyek­re le­het szá­mí­ta­ni, ha mi meg­fe­led­ke­zünk nem­ze­ti hi­va­tá­sunk­ról. A leg­na­gyobb erô­fe­szí­té­sem­be ke­rült az il­le­tôt nem sza­ma­raz­ni le, és csen­de­sen ve­zet­ni rá ret­te­ne­tes té­ve­dé­sé­re” – ír­ta Ré­vész­nek 1946. jú­li­u­sá­ban[42], mi­re Ré­vész nyom­ban vá­la­szolt: „Fô meg­ál­la­pí­tá­som: a Mindszenty-complexum dü­höng még ezen a majd­nem kál­vi­nis­ta vi­dé­ken is. Mi­ért nem »álltunk ki« mi is úgy, aho­gyan ô! Ezt kér­de­zik száz vál­to­zat­ban – meg azt, hogy Tildy mi­ért akasz­tat.”[43] 

Ra­vasz egy­részt igye­ke­zett el­ke­rül­ni, hogy az egy­ház be­le­sod­ród­jon po­li­ti­kai csa­tá­ro­zá­sok­ba, ugyan­ak­kor azon­ban a püs­pök az egy­ház meg­ke­rül­he­tet­len fel­ada­tá­nak te­kin­tet­te, hogy sors­dön­tô el­vi kér­dé­sek­ben fel­emel­je a sza­vát az ál­lan­dó er­köl­csi és hu­má­nus ér­té­kek mel­lett, még ak­kor is, ha azok az aktuálpolitikai meg­fon­to­lá­sok­kal szem­ben áll­nak.

A de­mok­rá­ci­át fe­nye­ge­tô bel­po­li­ti­kai fej­le­mé­nyek­kel szem­be­ni til­ta­ko­zó ak­ci­ó­ik so­rán az egy­há­zak igye­kez­tek össze­han­gol­ni lé­pé­se­i­ket. A két nagy pro­tes­táns egy­ház a leg­több eset­ben azo­nos vagy ép­pen kö­zös szö­ve­gû be­ad­vá­nyo­kat ter­jesz­tett be a kor­mány­zat elé. Így for­dul­tak ke­gyel­mi kér­vénnyel a köz­tár­sa­sá­gi el­nök­höz Bárdossy, Imrédy, Jány, Szom­bat­he­lyi ér­de­ké­ben, emel­ték fel sza­vu­kat az igaz­ság­ügy-mi­nisz­ter­nél, hogy a nép­bí­ró­ság­ok az igaz­sá­gos­ság és mél­tá­nyos­ság el­vei sze­rint jár­ja­nak el, tet­tek pa­naszt a bel­ügy­mi­nisz­ter­nél a po­li­ti­kai rend­ôr­ség el­já­rá­sa, az in­ter­nál­tak antihumánus hely­ze­te és a tö­me­ges le­tar­tóz­ta­tá­sok el­len, til­ta­koz­tak a né­me­tek, majd a fel­vi­dé­ki ma­gya­rok ki­te­le­pí­té­se és a kol­lek­tív bû­nös­ség el­vé­nek al­kal­ma­zá­sa el­len. Ha nem is ilyen szo­ros, de a ko­ráb­bi idô­sza­kot messze meg­ha­la­dó mér­ték­ben mû­kö­dött a fe­le­ke­ze­tek kö­zöt­ti ko­ope­rá­ció a ka­to­li­kus egy­ház vi­szony­la­tá­ban is, s a két nagy tör­té­nel­mi egy­ház kö­zött rend­sze­res egyez­te­té­sek zaj­lot­tak a kö­zös te­en­dôk­rôl. „Most úgy van fel­vet­ve a kér­dés, hogy az egész egye­te­mes ke­resz­tyén­ség­nek van-e jo­ga és ere­je Is­ten­tôl vett vi­lá­gos­sá­gát és lel­két eb­ben a kö­zöm­bös, szekuláris vagy el­len­sé­ges vi­lág­ban ér­vé­nye­sí­te­ni, vagy nem? (…) A ke­resz­tyén egyet­ér­tés, a ke­resz­tyén együtt­mû­kö­dés min­de­nütt a vi­lá­gon, de kü­lö­nö­sen Ma­gya­ror­szá­gon en­nek a nem­ze­dék­nek egyik leg­fon­to­sabb fel­ada­ta”[44] – ír­ta Ré­vész­nek.

 A kö­zös együtt­mû­kö­dés ke­re­te­it – „egy­más­ról tud­va, kü­lön me­ne­te­lünk, kö­zös kér­dé­sek­ben egyez­te­tünk”[45] – azon­ban az át­örö­kí­tet bi­zal­mat­lan­ság mel­lett meg­szab­ta a két egy­ház­fô el­té­rô po­li­ti­kai ma­ga­tar­tá­sa: Mindszenty har­co­sabb po­li­ti­kai vo­nal­ve­ze­té­se, Ra­vasz­nak pe­dig in­kább a modus vivendi ke­re­sé­sé­re haj­ló po­li­ti­kai irány­vé­te­le. Nagy Fe­renc­nek ek­ként jel­le­mez­te Ré­vész­nek a ka­to­li­kus egy­ház­zal va­ló vi­szo­nyát: „Mond­tam, hogy ne­héz hely­zet­ben van a re­for­má­tus­ság. A katholikusokkal a ke­resz­tyén egy­sé­get ok­vet­len tar­ta­nia kell, mert a mai hely­zet­ben az egész ke­resz­tyén­ség együtt áll vagy esik. De ugyan­ak­kor nem me­het be­le na­pi po­li­ti­kai kér­dé­sek­be, a kor­mány­zat­tal szem­ben me­rev to­tá­lis el­len­zé­ki­ség­be, mert ez­zel az egy­ház­ül­dö­zést idé­zi fel.”[46]

Ra­vasz egy­ház­po­li­ti­kai re­a­li­tás­ként tu­do­má­sul vet­te, hogy az egy­ház köz­jo­gi po­zí­ci­ó­já­ból je­len­tô­sen ve­szí­tett, az ô sze­mé­lyes moz­gás­te­re le­szû­kült, ha tet­szik a po­li­ti­ka, a köz­élet egy­re „súly­ta­la­nabb” sze­rep­lô­jé­vé vált. Azt is el­fo­gad­ta, hogy az új rend­szer új em­be­re­ket visz a ha­ta­lom kö­ze­lé­be, s mi­u­tán a fi­a­ta­labb lel­kész­nem­ze­dék­bôl, egy­ko­ri kö­ze­li mun­ka­tár­sai ke­rül­tek be­fo­lyá­sos posz­tok­ra, Ra­vasz igye­ke­zett – amíg le­he­tett, és az il­le­té­ke­sek haj­lot­tak rá – ki­hasz­nál­ni s az egy­ház ja­vá­ra moz­gó­sí­ta­ni eze­ket a kap­cso­la­to­kat. Kü­lö­nö­sen Bereczkyre és Pé­ter Já­nos­ra tá­masz­ko­dott, aki­ket püs­pök­sé­ge alatt kü­lön­fé­le for­má­ban se­gí­tett, és a mun­ka­tár­sa­i­vá emelt; úgy te­kin­tett rá­juk, mint akik­nek jó kap­cso­la­ta­ik épül­tek ki az új ha­tal­mi cent­ru­mok fe­lé, s akik a kor­má­nyon be­lül az egy­ház­zal el­len­sé­ges erôk­kel szem­ben az egy­há­zi ér­de­kek hat­ha­tós kép­vi­se­lô­je­ként, vé­del­me­zô­je­ként tud­nak fel­lép­ni.[47]

 Ra­vasz az egy­re erô­sö­dô szov­jet és kom­mu­nis­ta nyo­más­sal szem­ben a kis­gaz­da­párt­ban lát­ta azt a po­li­ti­kai erôt, amely ta­lán tom­pí­ta­ni tud­ja a kom­mu­nis­ta elô­re­tö­rést. A püs­pök is osz­tot­ta azt a so­kak ál­tal val­lott fel­fo­gást, hogy a pol­gá­ri de­mok­ra­ti­kus po­li­ti­kai erôk egyet­len pers­pek­tí­vá­ja a szov­jet ál­tal meg­szállt or­szág­ban a ki­vá­rás, hogy – ha kell, ko­moly kény­sze­rû en­ged­mé­nyek árán is, de – si­ke­rül­jön meg­ma­rad­ni a ha­ta­lom­ban a bé­ke­kö­té­sek ra­ti­fi­ká­ci­ó­já­ig, míg az or­szág vissza­nye­ri szu­ve­re­ni­tá­sát.[48] Ezért a püs­pök egy­re nö­vek­vô fenn­tar­tá­sai el­le­né­re is igye­ke­zett erô­sí­te­ni a kis­gaz­dák ve­zet­te kor­mányt. Ez a po­li­ti­kai po­zí­ció raj­zo­ló­dik ki a Nagy Fe­renc­cel foly­ta­tott meg­be­szé­lé­sé­nek össze­fog­la­ló­já­ból is: „Nagy Fe­renc ar­ról pa­nasz­ko­dott, hogy Mindszenty és az úgy­ne­ve­zett el­len­zék a de­mok­rá­ci­á­nak min­den hi­bá­ját fel­hány­ják, de ered­mé­nye­it és ér­té­ke­it nem. Én rá­mu­tat­tam az or­szág­ban ter­je­dô el­ke­se­re­dés­re. Az if­jú­ság már nem a kor­má­nyé, az ér­tel­mi­ség nagy ré­sze el­le­ne van, a mun­ká­sok ke­se­rû­ek, min­den­ki an­ti­sze­mi­ta. Bár­mi­kor meg­tör­tén­he­tik egy fegy­ve­res ki­rob­ba­nás. A le­ve­gô­ben lóg egy szél­sô­sé­ges bal­ol­da­li for­ra­da­lom, el­len­for­ra­dal­mi kí­sér­le­tek­kel, most, a bé­ke­tár­gya­lás­ok elôtt.”[49]

http://www.szazadveg.hu/kiado/archivum.html?archivid=244

folytatás...